Szent Miklós
Az adakozó szeretet példaképe
 
Szerző: A Szolgáló hittan szerkesztője
Kapcsolódó Szolgáló oldal: Szentek-ünnepek (december 6)
 
 
 
 
Szereplők: 4 narrátor és 7 szereplő
Rövid jelenetek:
Az első két narrátor a szentélyben áll.
A további 7 szereplő sorban érkezik, és a „mondandója” után nem megy ki, hanem ott marad a sorban.
A végén újabb két narrátor érkezik a szentélybe (szükség esetén ez az első 2 narrátorral megegyező lehet.)
 
Kezdés: Szent Miklós ének (a kántor vagy a gyerekek éneklik)
meghallgat
 
Narrátor1:
Szent Miklós a gyerekek, a hajózók védőszentje. A IV. században élt, Myra püspöke volt. Adakozó szeretetéről ismerjük őt. Valóra váltotta életében Jézus tanítását: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”.
Most 2012-ben, a Hit évében, Szent Miklós, mint példakép áll előttünk: szeretettel adni.
Narrátor2:
Hogyan szóltak Jézus szavai?
„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25, 34-40)
De hogyan lehet ezt megvalósítani?
 
A szereplők sorba jönnek egymás után. Az első szereplő a legnagyobb, egyre kisebbek érkeznek.
 
1.rész
(Futva jön a 2. szereplő, és liheg.)
1. Mért szaladsz ennyire?
2. A nagymamámnak vittem kenyeret, de nem akartam elkésni az iskolából.
1. Tessék, itt az innivalóm. Igyál a nagy futás után. Megérdemled, mert segítettél a nagymamádnak.
2. Köszönöm.
2.rész
2. Neked vizes a ruhád! Megáztál?
3. Igen, reggel esett az eső.
2. Itt az enyém, ezt vedd fel, mert vizes ruhában megfázol.
3. Köszönöm.
3. rész
3. Megcsináltad a leckét?
4. Nem, mert nem értem.
3. Gyere, nézzük meg a szünetben, segítek neked.
4. Köszönöm.
4.rész
4. Te mért állsz itt ilyen bánatosan?
5. Otthon felejtettem az uzsonnám.
4. Ezért ne legyél ilyen bánatos. Amit én hoztam, annak a felét neked adom. Így te sem leszel éhes, és én sem.
5. Köszönöm.
5. rész
5. Eljöttem hozzád, mert beteg vagy
6. Örülök neked.
5. Elhoztam neked a leckét, hogy ne maradj le. Együtt megcsináljuk.
6. Köszönöm
6.rész
6. Csináltam egy játék kockát.
7. Nagyon szép.
6. Neked adom.
7. Nekem adod? Miért?
6. Mert a barátom vagy.
7. Köszönöm. Te jó barát vagy!
 
Narrátor 3:
 „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”.  Jézus tanítására sokan azt mondták már nehéz megvalósítani. De a szeretet az, amiben megvalósulhat.
Narrátor 4:
„Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.”
Narrátor 3:
„Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.
Narrátor 4:
Szent Miklós adakozó szeretete példakép előttünk. Minden gazdagságát kicsinységnek tartotta, vagyonát a szegényeknek szétosztotta. Mi nem vagyunk gazdagok, nem tudunk vagyonokat adni másoknak. Mégis van, amit mi is adhatunk.
Narrátor 3:
Milyen sok minden van, amihez nem kell pénz, gazdagság, mégis adni tudjuk egymásnak? Szeretetből és őszintén.
(A szereplők mondják sorba)
1.mosoly 2.kedvesség 3.őszinteség 4.barátság 5.türelem 6.figyelem 7.meghallgatás
1.segítség 2.jókedv 3.vigasztalás 4.ölelés 5.biztatás 6.jótanács 7.imádság
Narrátor 4:
„Szeressétek egymást, mert a szeretet Istentől van.” Ezt Szent Miklós hittel vallotta, és életével példát adott nekünk.
 
Zárás: Zene – gitáros ének
Ha lehet a gyerekek együtt éneklik
Választható énekek:
   Szeretet áradjon köztünk
   Ne gyűjts itt a földön kincseket (3-4 versszak)
vagy másik ideillő ének
 
Meghallgat: Szeretet áradjon köztünk (+youtube)
Meghallgat: Nézzétek az ég madarait (youtube)
 
Az énekek szövegei:
 
SZERETET ÁRADJON KÖZTÜNK
|:Szeretet áradjon köztünk!
Szeretet gyúljon bennünk!
Szeretet töltsön el minket!
Add ezt nekünk, Urunk!
Hadd legyünk testvéri szívvel
mindnyájan egyek Benned!
Lobbantsa lángra szívünket szereteted!:
 
 
NÉZZÉTEK AZ ÉG MADARAIT
   Szerző: Sillye Jenő
 
Nézzétek az ég madarait,
Nézzétek a rét virágait.
Csűrökbe sosem gyűjtenek!
Mennyei Atyánk gondozza őket.

Ki táplálja az ég madarait,
Öltözteti a rét virágait?
Jól tudja azt, hogy ezek kellenek!
Mért nyugtalan a szívetek?!
   Halleluja /8x

Ne gyűjts itt e Földön kincseket,
Ott van a szíved, hol őrzöd kincsedet.
Isten országa a te hazád,
Egyedül őt szolgáld, az ég Urát.

Keressétek az Isten országát,
Keressétek az Ő igazságát.
Isten útján járjad életed,
Atyánk megadja majd mindazt, mi kell neked!
 
 
Javaslat:
A gyerekek előadása után a plébános vagy a hitoktató elmondja a híveknek, hogy Szent Miklós az adakozó szeretet, és hit megőrzésének példaképe. Szent Miklós ajándékaként a templomban jelenlévők közül mindenki kap egy jócselekedet kártyát, amit családjában, szeretteiközt élve megvalósíthat.
Legyetek a hit és a szeretet példaképei mindannyiunknak!
 
 Készítsünk (számítógéppel) több kicsi névkártya-szerű lapot.
 A következők van ráírva:
 "Amit szeretteidnek adhatsz: ..... "
  (és mindegyik lapon egy szerepel a következőkből:
  1.mosoly 2.kedvesség 3.őszinteség 4.barátság 5.türelem 6.figyelem 7.meghallgatás
  1.segítség 2.jókedv 3.vigasztalás 4.ölelés 5.biztatás 6.jótanács 7.imádság
 
A sok kis kártyát egy-két kosárba tesszük és mindenki a templomban húz egyet!
Bízzuk a Jóistenre, ki melyiket húzza. Ajánlott, hogy a hitoktatók és plébános atya is húzzanak egy jócselekedet kártyát - hiszen mi is emberek vagyunk!
 
A Szent Miklós jelenet szövege, és a jócselekedet kártya 1-2 nap múlva pdf kinyomtatható formátumban is!