Hittan Szótár
 
 
 
 
HITTAN SZÓTÁR
 
2. Isten és az ember
 
 
Az Atya könyve
SZENT PÁL SZIGET
Kapcsolódó hittan oldalak:
HITTAN ÚTIKÖNYV
1/2 Isten és ember
 
 
 
 
 
Jelölések a szótárban!
A. ovisoknak. 1.oszt.     A,B. 2-4.oszt.     A,B,C. 5-7.oszt.    A,B,C,D. 8. és középiskolásoknak
 
 
 
 
 
1. AZ ISTEN - AZ EMBER
 
 
Isten megismerése /A
Nem mondom, hogy Istenről nehéz beszélni, de mégis a szívünk sokkal többet róla, mint amit a szavak, betűk képesek kifejezni. A következő Istenről szóló "heti hittan" oldalak sorai csak a legfontosabb igazságokról szólnak, de csak félszavak lesznek. Nagyon egyszerűen a szavak jelentését, a fogalmakat tisztázzuk. Vannak, akiknek magyarázatnak szánom, vannak, akiknek gondolat-ébresztőnek.
Azt azonban mindenkinek mondom - kicsiknek és nagyok, gyerekeknek és szülőknek: legyen időtök és hitetek Isten megismerésére! "Zörgessetek és ajtót nyitnak nektek." Aki szeretettel fordul Istenhez, befogadja őt isteni békességébe és bölcsességébe. Az ajtó nyitva áll előttetek!
 
 
Ki az Isten? /A
Isten a szeretet, a béke, az igazság, az irgalom
 
Már az Ószövetség idejében is több mindent tudtak az Istenről. Tudták, hogy lélek, hogy örökké él, hogy mindenható, mindenhol jelen van, mindent tud.
A legfontosabbat, amit Istenről tudnunk kell, Jézus tanította: Isten maga a szeretet.
Az Isten szeretetét emberi értelem, képzelet, szó nem tudja kifejezni. Az emberek nagyon tudják szeretni egymást, de önzetlen, igaz szeretetünk is az Ő szeretetének csak árnyéka, mert Isten szeretete tökéletes.
Isten maga a jóság, ezért Ő csak jót tud tenni. Ami rossz van a világon az nem tőle származik, nem az ő büntetése a rosszak vagy a rosszaság miatt – a rossz az emberi önzés és felelőtlenség következménye.
Isten maga a békesség, a bölcsesség. Isten életünk minden napján velünk van, gondviselő szeretettel vezet minket az üdvösség útján. Igazságos minden emberhez és irgalmasan megbocsát a megtérőnek.
A Jóisten végtelen szeretetében lesz életünk a Mennyországban.
 
                                               "Zörgessetek és ajtót nyitnak nektek."
 
 
ISTEN
 
szeretet
 
jóság
 
békesség
 
bölcsesség
 
igazság
 
irgalom
 
 
Az ember születésnapja
Nagy ünnep van ma, Fecónak születésnapja van. Te is biztos örömmel várod a szülinapod. Minden ember fontosnak tartja, a gyerekek és a felnőttek is.
Milyen sokszor megkérdezik tőlünk az oviban, vagy a suliban is: mikor születtél?
A felnőttek minden iratára, igazolványára, jogosítványára ráírják a születés dátumát. Amíg az ember él, talán több százszor is le kell írnia vagy el kell mondania, hogy mikor született.
Persze az ember egy kicsit öregebb annál, mint amit a születésnapja mutat. Miért? Mert az anyukája hasában is élt már. Úgyhogy 9 hónappal öregebbek vagyunk a szülinapunknál.
Azt a napot is megjegyezzük, amikor valaki meghalt. A rokonai, barátai nem felejtik a dátumot. A temetőben a sírkövekre is fel szoktuk írni, hogy melyik évben született és halt meg, aki ott nyugszik.  (Például: 1914-1979)
 
 
Isten örök /B
Az Isten örökké él. Sohasem fog meghalni. Nem lesz sírköve, amire felírják a dátumot. Mindig élni fog.
A mennyországban vele mi is örökké élni fogunk. Ahogy a gyerekek mondják: mindig, mindig, mindig? Örökké!
Ezt még úgy-ahogy felfogjuk. Most jön a nehezebb. Az Istennek nincs szülinapja. Nem valamikor megszületett, mert előtt nem élt, hanem mindig élt. Előtte, meg előtt, meg előtte is! Örökké!
Hittanórán a kis Andris megkérdezte: "még a dinoszauroszok előtt is?" Még előttük is élt. Melinda máson gondolkodott eközben: "Nincs szülinapja? Ó, szegény!"
Az Istennek tényleg nincsen szülinapja, de a mennyországban mindig úgy ünnepelnek, mintha minden nap szülinap lenne.
 
 
                                                                      "Isten: örök élet."
 
 
                                            
 
 
 
Az ember élete
Az ember életét nagyon meghatározza, hogy mikor él. Vannak, akik az időszámítás előtt életek, vannak akik 1000-ben, 1400-ban, vagy 1800-ban. Mi ma élünk, a 2000-es évforduló után. A régmúltat a történelemből ismerjük meg, könyvekben írják meg, filmeket készítenek róla. Néha elgondolkodunk, milyen lett volna, ha mi akkor élünk.
Az ember életét nemcsak az határozza meg, hogy mikor él, hanem az is hogy hol. Élhetnénk Afrikában, Ázsiában, Amerikában, vagy Ausztráliában. De mi éppen Európában élünk, itt születtünk. Itt élnek Magyarországon a szüleink, és itt élünk mi is.
Az emberek ha el akarnak utazni autóval, busszal vagy vonattal mennek. Ha messzebbre mennek hajóra szállnak, vagy repülőre ülnek. Így elmehetünk a föld bármely részére.
 
 
Isten mindenütt jelen van /B
Isten mindig mindenhol jelen van.
Több ezer évvel ezelőtt is látta Isten az élet minden napját, és ma is. Bármilyen dátumról beszélünk (pl. 1624. október 19.) percről-percre tudja mi történt azon a napon -  minden akkor élő ember október 19-i napját ismeri.
Isten mindig jelen van, a múltban is ott volt, és a jelenben is itt van (a jövőben is ott lesz).
Isten nemcsak az időben van jelen, hanem a térben is. Most ebben a percben is jelen van a világ minden földrészén, minden országában, minden helyén, minden család otthonában. Mindenhol.
Most, ebben a pillanatban is jelen van velem, veled és másokkal is. Ott van minden házban, minden utcán, minden városban,  de ott van az afrikai dzsungelekben, a sivatagban, az óceánon, a tengeri hajókon, a jéghegyeken is. Azokon a helyeken a is jelen van, amiket mi nem is ismerünk. Ott van a Holdon, a Napon és minden csillagrendszerben.
 
 
                                                                     "Isten: valóság."
 
                                               
 
 
 
Az ember tudása
Az emberiség egyre többet és többet tud meg a körülötte lévő világból: mikrobiológia, űrkutatások, technikai fejlődés. Annyi minden ismerünk már, hogy egy ember sok-sok évig tanul mire egy tudomány "egy kisebb szeletében" okos lehet.
De hogyan tanul az ember?
Van amit tapasztalat útján ismerünk meg: látjuk, halljuk, velünk történt meg. Például megtapasztaljuk a természet változásait, és ezért legfontosabb jellemzőt, törvényeit megismerjük. Szüleinktől is nagyon sok mindent tanulunk abból, amit látunk, hallunk tőlük. Ők az elsők, akiktől megkérdezhetünk valamit, és elmondanak nekünk mindent, amit tudnak. Könyveinkből, a tv-ből, a rádióból, a internetről is sok tudást szerezhetünk. Az  okosok tudásszerzésre használják ezeket, és a feleslegessel, az értéktelennel nem töltenek időt. 
A tudás másik útja a tanulás, amikor fontos dolgot pontosan és részletesen megtanulunk. Ebben segít az óvoda és az iskola. A tanulás nagyon fontos az életünkben. Olyan fontos, mint az étkezés, az alvás. Aki tanul, felnőtt korában azzal foglalkozhat amit szeret, amihez ért. Aki nem tanul, feleslegesnek és rossznak tartja munkáját.
Mindenki tehetséges valamiben. Kérd szüleidet, tanáraidat, hogy segítsenek megtalálni, hogy te miben vagy tehetséget. Segítsenek neked azon az úton, hogy tehetséged szerint élhess!
 
 
Isten mindent tud /B
Isten tudásáról sokkal egyszerűbb beszélni mint az emberéről, hiszen az Isten mindent tud. Nem tudnánk tőle olyat kérdezni, amire ne tudna válaszolni. Mindent tud: matematikát, kémiát, biológiát, földrajzot, csillagászatot - mindent. Mi emberek több ezer éve próbáljuk megismerni azt a világot, amit ő teremtett - ő azt is tudja, amit még mi ismertünk meg. Ti internethasználó gyerekek, szülők vagytok. Érzitek mit jelent, hogy Isten mindent tud szóról szóra, ami az interneten van. Minden könyvet, lexikont ismer szóról szóra. Minden filmet, zenét, képet-fényképet ismer. Ismeri a múltat. Mindenre emlékszik, ami régen történt, akár 10 éve, 100 éve, 1000 éve. Az egész történelmet pillanatról pillanatra ismeri.
Az embert is pontosan ismeri. Téged is. Egész életét tudja, minden pillanatára emlékszik. Tudja mikor mi történt vele. Arra is emlékszik, amit mi már elfelejtettünk. Minden elhangzott szavunkat el tudja mondani. Nemcsak a történeteinket, szavainkat ismeri, hanem azt is, amit gondolunk. Minden ember, minden gondolatát tudja, és sohasem felejti el. És ismeri a kedvenc mesédet, a kedvenc játékot, a legklasszabb ruhádat, a legfincsibb sütidet.  Többet tud rólad, mint bárki más.
El sem tudjuk képzelni, hogy egy pillanat alatt mennyi minden történik a világon, mi mindenre gondolnak az emberek - Isten mindezt tudja.
Isten nemcsak azt tudja, ami megtörtént. Isten a jövőt is tudja. Az emberek jövőjét, a mi eljövendő napjainkat - mindent.
 
 
                                                                     "Isten: tökéletesség."
 
                                                 
 
 
 
 
 
  Lap á  
 
 
 
2. AZ ÉLET TITKA
 
 
Isten ajándékai /A
Sokszor kapunk ajándékot. Ezekre nagyon fontosan nekünk, ezek a mi kincseinek. Van kismacink, mesekönyvünk, autónk, babánk. Mindegyikünk vigyáz az ajándékaira. Külön helyet készít neki a szekrényében, vagy kisdobozba teszi, hogy el ne vesszen. Azért fontosan ezek nekünk, mert másoktól szeretetből kaptuk. Nem az fontos nekünk, hogy milyen nagy ajándék, hogy mennyire értékes, hanem az, hogy kitől kaptuk. A gyerekek, de a felnőttek is őriznek ilyen kincseket. Sok-sok év múlva emlékeznek rá kitől kapták, mert az ajándékozó szeretete jut róluk eszükbe.
Isten is sokszor megajándékoz minket. Megajándékozott életünkkel, hiszen mindegyikünk az Ő teremtménye, nevünket, életünket, gondolatainkat ismeri. Életünk során is sokszor megajándékoz minket, gondoskodó szeretete, támogatása velünk van. Minden nap ajándékokkal halmoz el minket. A Mennyország, az örök élet Isten legnagyobb ajándéka. 
 
 
Az emberek gondolatai, szavai, tette - Mit tehet az ember?
Az ember életét három dolog határozza meg: a gondolatai, a szavai és a cselekedetei. Ezek bizony szorosan összefüggenek. Gondolataimból születnek a szavaim és a cselekedeteim is.
Gondolkodásom lehet helyes vagy téves, szavaim lehetnek igazak vagy hamusak és szépek vagy csúnyák, cselekedeteim pedig lehetnek hasznosak vagy feleslegesek, és jók vagy rosszak. Én döntöm el mikor mit választok. Az életünk csupa-csupa döntés. Mindennapi és fontos dolgokban is hozunk döntéseket. Már az óvodás korú kisgyerek is naponta 70-80 döntést hoz. Kérem - nem kérem, megyek - nem megyek.
A döntéseinket később értékeljük: jól tettem (mondtam, gondoltam) vagy nem? A jó döntéseinkre büszkék vagyunk, a rosszakat megbánjuk.
Ez vagyok én: a gondolataim, a szavaim, a cselekedeteim.
Az ember azonban nem tehet meg mindent, mert fizikai korlátai vannak. Nem tudjuk megváltoztatni az időjárást, nem tudunk átugrani másik földrészre, nem tudjuk a házainkat sem arrébb tenni.
Sokmindenre képesek vagyunk, de sokmindenre nem. Varázslók csak a mesékben vannak, és a bűvész-trükkök becsapnak minket.  
 
 
Isten mindenható /A
Istennek is vannak gondolatai, szavai és tettei. A Szentírást kinyilatkoztatásnak nevezzük, mert soraiban Isten önmagáról beszél, mondhatnánk bemutatkozik: "én így gondolom, ezt mondom és ezt teszem." Akik Isten őszinte, hitből fakadó megismerésért veszik a kezükbe a Szentírást, azok meg is találják benne.
Az embernél a döntés fontosságáról beszéltünk. Az Isten is hoz döntéseket, de egészen másképp mint mi emberek. Mi a jó és a rossz közül választunk, Őbenne csak a jó él, ezért nem tud rossz döntést hozni. Nincs bizonytalanságra, rosszra hajló természete. A jóság, a szépség, az igazság, az irgalom, a szeretet veszi körül, sőt belőle fakad - Ő maga a jóság, a szépség, az igazság, az irgalom, a szeretet.
Ő adta nekünk is ezeket értékeket (kincseket).
Az Isten az egyetlen, akire azt mondhatjuk, hogy tökéletes: hibátlan, rendkívüli, csodálatra méltó. Ő az, aki mindenható, vagyis minden felett áll. A természet törvényei felett is: a fizika, a biológia törvényei nem korlátozzák, felette áll az időnek, a helynek, az életnek és a halálnak is - mindennek.  
 
                                                                                "Isten: élet."
 
                                               
 
 
Az ember test és lélek egysége
Találtam egy fényképet. Emberek vannak rajta. Nem ismerem őket. Mit látok? Az egyik ember szőke, a másik barna, vannak gyerekek és felnőttek is. Csak azt tudom elmondani, hogy hogy néznek ki. Az ember azonban sokkal több annál, mint aminek látjuk. Nem csak teste, hanem lelke is van. Ez a fényképen nem látható.
Mi is az a lélek? A lelkem én vagyok: én - aki gondolkodom, én - aki szeretek másokat, én - aki igazat mondok, én - aki szívesen segítek, én - aki szeretem az őszibarackot, én - aki örülök, ha játszik velem a testvérem. Ez nem látszik egy fényképen. A lélek emberi szemmel, fényképezővel nem látható.
Amikor feltalálták a röntgen gépet, amivel látható az ember csontja, tüdeje, stb. megpróbálták az emberben megkeresni a lelkét is. Nem találták, mert a lélek láthatatlan. Nem lehet megnézni se a gondolatainkat, se azt, hogy kit szeretünk, se azt, hogy régen mi történt velünk, mire emlékszünk. Ez én vagyok, a lelkem!
 
 
Az Isten lélek /B
Már nagyon sokan akarták megnézni az Isten. Egyszer meg akarták építeni a bábeli tornyot, hogy magasra felmehessenek, és beleshessenek az Isten országába. Nem sikerült. Voltak, akik elindultak megkeresni a világ szélét, a tengereken túlra, hátha ott megtalálják az Isten. Persze nekik sem sikerült. Távcsövekkel keresték a csillagok között, remélték valaki végre meglátja. De ez sem sikerült. Az Istent nem lehet meglesni, nem lehet lefényképezni.
Az Isten lélek, és a lélek a földön láthatatlan.
Ki az Isten?
Az ember nem születhet test nélkül, ahhoz, hogy élni tudjon a földön testre van szüksége. Az Istennek az élethez nem kell test. Lélek, és él!
Az embernél azt mondtuk, a lelkem, az én vagyok. Az Istennél is, a lelke, az Ő.
Ő - aki gondolkodik, Ő - akinek tettei vannak,
Ő - aki szeret, Ő - aki odafigyel mindenre és mindenkire.
Istent a Mennyországban láthatják azok, akik már vele élnek.
 
 
                                                                        "Isten: szeretet."
 
                                                 
 
 
                                                                                 ISTEN
 
                                                                    lélek                     örök 
 
                                                      mindenható                        mindent tud
 
                                                                   mindenütt jelen van
 
 
 
 
Isten Szentháromság /B
 
Szentháromság
Egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A Szentháromság titka emberi értelmünkkel felfoghatatlan, a mennyországban nyilvánul meg előttünk ez az isteni titok. Emberi gondolkodásunkkal valahogyan le szeretnénk rajzolni az Istent, de ez lehetetlen. Jelképeket tudunk rajzolni csupán.
Isten a világ teremtője: az Atyaisten bölcsességét idős, szakállas emberként jelképezzük.
Isten a világ megváltója: a Fiúisten (Jézus Krisztus) szeretetből értünk vállalt áldozatát a kereszttel jelképezzük.
Isten a világ megszentelője: a Szentlélek által Isten bennünk él, és megszenteli az emberi életet. Jelenlétét fehér galambbal jelképezzük.
A Szentháromság jelképe a háromszög.
A Szentháromságról szóló imádság: a Hiszek egy Istenben….
 
 
 
                                         
 
 
                                      
 
                               Egy Isten van, aki három személy: Atya, Fiú, Szentlélek
                       A három isteni személyt egy szóval Szentháromságnak nevezzük.
 
 
Mennyei Atya
A választott nép tiszteletből ki sem merte mondani Isten nevét. Azt mondták „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene.” Jézus közéjük lépett azt mondta: „Imádkozzatok így: Mennyei Atyánk!” – „hiszen Ő úgy szeret benneteket, mint gyermekeit. Bízzatok gondviselő szeretetében. Egy hajszálatok sem veszhet el úgy, hogy Ő ne tudna róla. Ne aggódjatok a holnap miatt, a Mennyei Atyának az ég madaraira is gondja van, és mennyivel jobban szeret náluk titeket. Imádkozzatok, mert Mennyei Atyátok hallja minden szavatok. Legyetek Isten szent és tökéletes gyermekei.”
 
                                                             "Isten: igazság, irgalom."
 
 
Jézus Krisztus
Jézus Krisztus a második isteni személy, Isten egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett. A Szentlélek ereje által Szűz Máriától született. Az Atyát dicsőítette, minket szóval és példával tanított, életével, halálával és feltámadásával megváltott.
Jézus valóságos Isten és valóságos ember, Ő az Istenember.
A Jézus név jelentése: „Isten megszabadít”.
A Krisztus név pedig Messiást, Fölkentet jelent.
Jézus a Megváltó: aki az isteni szeretet fényét hozta el közénk, és a sötétségből megváltott minket.
Jézus a Messiás: akit az Isten küldött.
Jézus az Üdvözítő: aki megnyitotta minden ember előtt a Mennyek kapuját.
 
                                                                 "Isten: üdvösség."
 
 
Szentlélek
A Szentlélek a harmadik isteni személy, az Isten személyes szeretete. A Szentírásban több helyen olvashatunk a Szentlélek jelenlétéről. Jelenlétét jelképezi a tűz, a szél, a fehér galamb.
Az Isten a Szentlélek által van köztünk. Minden emberben teremtésünkből adódóan benne él. Az ember az Szentlélek temploma.
A Szentlélek megszenteli az embert, az emberi életet. A megszentelt lélek tesz Istenhez hasonlóvá bennünket. "Teremtsünk embert saját képmásunkra." 
„A lelkiismeret Isten szava bennünk a Szentlélek által.”  A lelkiismeretünk az isteni szeretet felé, a jóra vezet bennünket.
 
                                                            "Isten: béke, bölcsesség."
 
 
Üdvösség – Üdvözítő
Isten örök életet adott nekünk, az Ő Országában, a Mennyországban élhetünk - halálunk után üdvözülünk. Az üdvösség Isten ajándéka.
Jézus nyitotta meg előttünk a Mennyország kapuját, ezért Őt Üdvözítőnek nevezzük.
Az életünk célja, hogy Mennyországban Isten szeretetében éljünk, Őt és isteni titkait megismerjük, és embertársainkkal együtt békesség, bölcsesség és boldogság otthonában éljünk.
 
                                               " A szeretet tesz minket Isten képmásává."
                                               (XVI. Benedek pápa enciklikája: Isten szeretet)
 
 
 
 
 
  Lap á  
 
 
 
3. ISTEN CSALÁDJA
 
 
A család /A
Kik tartoznak a családhoz?
Danika még egészen kicsi baba, nemrég született. Mégis már tudja, hogy ki a családja. Ha anyukája vagy apukája veszi fel nem sír tovább, nyugodtan hajtja kicsi fejét vállukra. Ha a testvére szól hozzá, annyira örül, hogy csillogó szemmel néz rá, keze, lába izeg-mozog nagy boldogságában. Amikor azonban vendég érkezik, Danika nem örül ha az idegen hozzáér, ha közel hajol hozzá, vagy éppen fel akarja venni. Bizony nagyon hamar sírni kezd. Látjátok a pici Dani már tudja ki a családja: ez az én családom, a szüleim és a testvéreim.
Amikor Danika nagyobb lesz az oviban a családját kell lerajzolnia. Kit rajzol le? A szüleit, a testvéreit és saját magát.
A családunkhoz tartoznak mások is: a nagyszülők (a nagymamák és a nagypapák). Azok a gyerekek, akik nagyszüleik közelében nőnek fel, nagyon jó barátságot kötnek velük.
A teljes családunkhoz bizony még többen is tartoznak. A szüleink testvérei és azoknak a családja. Így a teljes család sok-sok ember.
Danika már iskolába jár. Egy fogalmazást kell írnia a teljes családról. Ír benne szüleiről, testvéreiről, nagyszüleiről és unokatestvéreiről is.
 
 
A Jóisten családja /A
Az előző "heti hittanon" már beszéltünk róla, hogy Isten: Szentháromság.
A Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A Szentháromságos egy Isten egysége maga a szeretet. Isten legnagyobb titka számunkra az Ő isteni szeretete. A legtisztább és legigazabb szeretet Ő. Csodálattal gondolunk arra, hogy Isten mindenható, hogy mindent tud és mindenhol jelen van, és méginkább csodálatra méltó számunkra az Ő szeretete:
a végtelen Isten - végtelen szeretete. Erre a szeretetre épül Isten családja.
De kik e család tagjai?
Isten egy nagy családot teremtett. Isten családba tartoznak az emberek, a szentek és az angyalok.
Az emberek: a földön élő minden ember.
A szentek: azok az emberek, akiknek földi életük véget ért, és Istennel a mennyben élnek.
Az angyalok: lelkek, akiknek értelme és szabad akarata van. Isten csak jó angyalokat teremtett.
Miért teremtette őket?
Sokszor kérdezik a gyerekek: unatkozott? Nem. Nem azért, , hiszen a Szentháromságos egy Isten a tökéletes boldogság, szeretet, tudás, örökkévalóság. Az Ő szeretetének a családját akarta megteremteni. Isten családja a szeretet családja. A teremtés Isten szeretetének kiáradása.
Hogyan teremt az Isten?
Már a kérdés is fontos. Nem azt kérdezzük, hogyan csinálta, hanem azt: hogyan teremtette?
Mit is jelent a teremtés?
Ha az ember valamit el szeretne készíteni (mondjuk egy papír hajót, vagy egy házat), akkor először végiggondolja, megtervezi, és a szükséges anyagból elkészíti, megcsinálja.
Az Isten nem megcsinál valamit, hanem megteremt. Ez azt jelenti, hogy nem tervezgeti, nem rajzolgatja, nem fúrja, faragja, hanem a gondolata valóra válik. Kigondolja és már meg is van.
(A teremtésről később részletesebben!) 
 
 
                                             
 
 
 
Emberek /B
Az ember Isten teremtménye. Isten szeretetének kiáradása minden ember létezése. Egyik ember sem születhet úgy e világra, hogy Isten teremtő erejét, kezevonását ne hordozná magán. Isten tudta nélkül, az ő teremtő ereje nélkül nem születik ember. Ezért mi nem csupán a biológia eredményei vagyunk, a genetika törvényszerűségének hordozói, hanem Isten teremtményei. Isten az első emberek teremtő Atyja, de a ma születő emberek Teremtője is.
Isten mindent tud rólunk. Ahogy Jézus tanítja: "Egy hajad szála el nem veszhet úgy, hogy Mennyei Atyád ne tudna róla." Isten ismer minket, mindent tud rólunk. Végig kíséri életünket. Tudja mindennapjainkat, és tudja a jövőnket. Mindent tud rólunk. Már azelőtt is mert minket, tudta, hogy milyenek leszünk, mielőtt megszülettünk volna, amikor még a szüleink sem ismertek minket.
Ő a mi Mennyei Atyánk. Velünk él - néz, lát, hall. Mindig velünk van. Jobban szeret minket bárki másnál.  Gondoskodó szeretetével együtt él velünk. Mint féltett kincseit a tenyerén hordoz minket.
Petike kezébe vesz egy gyufásdobozt. Kiszínezi minden oldalát más színűre. Anyukája meglátja, és megkérdezi tőle: miért csinálod ezt? Petike elmondja, hogy olyan játékszabályt talált ki, hogy egymás mellé teszi a színes kicsi autókat, és amelyik színt dobja a gyufásdobozzal, az az autó mehet előbbre. Jó játék anyukája szerint is. Sokszor teszik fel nekünk ezt a kérdést: miért csináltad? Azt hiszem, ez a legokosabb kérdés a világon, hiszen minden tettünknek, sőt minden szavunknak, gondolatunknak valami oka, célja van.
Most kérdezzük meg a Jóistent: miért teremtesz embereket? Miért teremtetted Petikét, az anyukáját, az apukáját, a testvéreit, a nagyszüleit? Miért teremtetted a szomszéd kislányt, és az ő szüleit? Miért teremtettél engem? A Jóisten kérdésünkre így válaszol: szeretetből.
Szeretlek titeket.
A Jóisten szeretetből teremtett minket, az Ő szeretete él bennünk. Magunkban hordozzuk az isteni szeretetet. Ez az ember legfőbb tulajdonsága és értéke. Isten a szeretet, és szeretetre teremtette az embereket is. Így szól hozzánk: "Szeretetből szeretetre teremtettelek titeket. Azért éltek, hogy ti is szeressetek. Minden embert a szeretetre teremtettem: a szülők szeressék gyerekeiket, a gyerekek szeressék szüleiket, a testvérek szeressék egymást, a barátok legyenek szeretettel egymás iránt, és embertársi szeretet legyen köztetek."
"Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket."
 
 
                          
 
 
Szentek /B
Mi a szeretet, milyen az igazi szeretet?
Te is, én is, tudunk a szeretetről beszélni, hiszen szeretünk másokat.  Ha téged kérdeznénk meg, mit válaszolnál? 
Szeretnétek megtudni, milyen az igazi szeretet? Ki kérdezzünk meg?
Kérdezzük meg a Jóistent, hiszen "a szeretet Istentől van", ő tud róla a legtöbbet.
Vegyük elő a Szentírást, ahol Isten élő szóban tanít a szeretetről.
Mit mond a Mindenható Isten a szeretetről?
"Nincs nagyobb szeretete senkinek annál, mint aki életét adja barátaiért."
"Szeressétek ellenségeitek, ne tegyetek rosszat senkivel."
"A szeretet nem szűnik meg soha. A szeretet örök."
Most beszéljünk a 3. idézetről. Isten örökké szeret minket, nemcsak földi életünkben, de azután is. Isten szeretetre teremtette, és szeretetből örök életre hív minket. Az Isten Országában, a mennyországban élnek azok, akiknek földi éltük véget ért, ők a szentek. Isten szeretetből mennyei életet ad, és befogad szeretetébe mindenkit, aki élete során szeretetben élt. Ott találkozhatunk valóságosan a Szeretetettel, a Teremtő-Mindenható-Végtelen Istennel, aki maga a szeretet. A Mennyországban egy olyan nagy családba tartozunk, ahol mindenki testvéri szeretetben él egymással.
A szeretet örök. Ez Isten szeretetére is igaz, és az ember szeretetére is igaz. A szeretetnek nincs határa, hiszen tudjuk szeretni azt is, aki tőlünk nagyon messze van, és tudjuk szeretni azt is, akivel régen nem találkoztunk. A szeretetünk örök, mert szeretjük azokat is, akik már meghaltak - szeretetünk nem múlik el. És bizony, akik már meghaltak, azoknak a szeretete is örök, mert az ő szeretetük sem szűnik meg. Így Isten családja, a szeretet családja még nagyobb lesz, mert a szeretet összeköt minket, a meghaltakat és az élőket is.

                  

 
Angyalok /B
Az angyalok Isten teremtményei. Isten szeretetből teremtette őket. A Mennyország a hazájuk, örök életük van. Nincs születésnapjuk, mert nem szülőktől születtek, hanem teremtésük napja van. Teremtésüktől kezdve az Isten közelségében élnek. Az isteni szeretet ismerői. Sokkal többet tudnak az Istenről mint mi, és sokkal jobban ismerik Őt, mert vele együtt élnek - látják az Istent, személyes szeretetében van életük.
Az Isten csak jó angyalokat teremtett, a Mennyország angyalai őszinte szeretetben élnek az Istennel, és a szentekkel. Az angyalok szeretettel fordulnak az emberek felé, a szeretet útján akarják vezetni őket az Istenhez.
Kik is ezek az angyalok?
Lelkek: vagyis az élethez nincs szükségük testre. Test nélkül is képesek élni.
Értelmesek, gondolkodni, dönteni képesek, mint az emberek.
Szabad akaratuk van: ami azt jelenti, hogy saját elhatározásukból döntenek. Az embereknek is szabad akaratuk van, magunk döntünk cselekedeteinkről, és arról, hogy miről-mit gondolunk. Mit tartunk szépnek, jónak, fontosnak, vagy éppen csúnyának, rossznak, feleslegesnek.
Az angyaloknak is személyisége, egyénisége van. Nem egyformák, mint ahogy mi emberek sem vagyunk egyformák.
 
 
Főangyalok /B
Az angyal szó küldöttet jelent. Isten küldöttei ők, akik a szeretet megismerésében vezetnek minket a Jóisten felé.
A Szentírás három főangyal nevét több helyen is említi.  Nevük jelentése hordozza küldetésük lényegét.
Gábor – „Isten ereje”. Isten mindenhatóságának, végtelen szeretetének küldötte. Mihály – „Ki olyan, mint az Isten”. Isten igazságosságának küldötte.
Rafael – „Isten orvossága”. Isten irgalmasságának küldötte.
Uriel - "Isten világa, világossága',
 
 
 
Őrangyalok /B
Az Isten személyes szeretetének küldöttei.
Az Isten az egész emberiség iránt egyetemes szeretettel fordul, és személyes szeretettel az Emberhez (hozzád, hozzám és másokhoz).
Személyes szeretetét abban is kifejezi, hogy őrangyal segít és védelmez minket - hogy gondolatainkat, szavaink, tetteink a szeretet irányítsa.
Imádság: "Őrangyalom szívből kérlek, minden bajtól őrizzél meg..."
 
 
 
Angyalok és szentek ábrázolása /C
Templomi freskók (falfestmények), szobrok, festmények, rajzok nagyon sokszor ábrázolnak, jelenítenek meg angyalokat és szenteket is.
Az angyalok közül legtöbbször Gábor és Mihály főangyalt vagy őrangyalt láthatjuk. Karácsonyi, húsvéti képeken is többször szerepelnek angyalok. Az angyalokat mindig emberhez hasonlónak és szárnyakkal jelenítik meg. A szárnyak ábrázolása azt fejezi ki, hogy az angyalok felette állnak a térnek és az időnek. Ez azt jelenti, hogy az ember hosszú utat tesz meg, ha például Európából Ausztráliába akar utazni, az angyalnak azonban nem kell utaznia, ott van ahol akar.
A szentek ábrázolásánál főleg festményeken fehér glóriát (egy fehér kört) festenek a szent feje fölé, ezzel kifejezve, Isten dicsőségének, a mennyországnak részesei. A szentek arcvonásait hűen ábrázolják, így különböző festményeken, szobrokon is meglehet ismerni ugyanazt a szentet. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy egy-egy szentnek jellegzetes ábrázolása van. Így például Szent Imrét liliommal kezében láthatjuk, Szent Kristófot a vállán ülő Kisjézussal, Szent Margitot imára összetett kézzel, Szent Erzsébetet rózsákkal kötényében vagy kenyérrel kezében. A szentek öltözetét is hűen ábrázolják. Szerzeteseket a szerzetesrendre jellemző ruhában, királyokat, hercegeket díszes ruhában, szegény származású szenteket szegényes ruhában.
Ajánlott oldal: www.hittan.lap.hu (Hittan és képzőművészet)
 
 
                                    
 
 
 
 
 
  Lap á  
 
 
 
4. IMÁDSÁG
 
 
Gondolataimat, hogyan mondhatom el másoknak? /A
 
 
                                      
 
Legtöbbször szóban mondjuk el egymásnak gondolatainkat, de ha így nem lehet más módom is kifejezhetjük gondolatainkat. Például távollévőknek levelet küldünk.
De ismeritek ti is azt a társasjátékot, amikor lerajzoljuk vagy elmutogatjuk, hogy mire gondolunk.
Régebben más jeleket is használtak üzenetek küldéséhez. Tüzet raktak, és a felszálló füst üzenetet jelentett, vagy dobszó és más hangok  jelentéseiben egyeztek meg. Például a félrevert harangok veszélyt jelentettek (tűzvész, árvíz, támadás). A katonák csapatait trombitaszóval irányították és futárokkal küldték az üzeneteket. Sokáig a leveleket postagalamb vitte.
Ma már újabb eszközöket is használunk, hogy gondolatainkat másoknak elmondhassuk: telefon, fax, számítógép, tv, rádió.
 
 
Hogyan beszélhetek Istennel? /A
Levelet írjak neki? Lerajzoljam gondolataimat? Felhívjam telefonon?
Egyikre sincsen szükség, mert Isten a gondolataimat is érti.
Amire gondolok, Ő pont úgy megérti, mintha szóban mondanám neki.
 
                                    
                  Istenhez szólhatok gondolatban vagy hangos szavakban is. Ezt nevezzük imádságnak.
 
 
                                                              
 
 
                                             "Amikor imádkozom Istennel beszélek."
 
                                                                      
                                            Imádkozhatok egyedül, vagy együtt másokkal.
 
                        Imádkozhatok saját szavaimmal, vagy mondhatok ismert imádságot
                                          - például a Miatyánkot, reggeli-, esti imádságot.
 
 
Mikor szólhatok hozzá? /A
Isten mindig lát minket és mindig hallja szavainkat, érti gondolatainkat. Nem fekszik le pihenni és nem megy szabadságra. Mindegyikünkre egyszerre oda tud figyelni. Ezért mindig szólhatunk hozzá - akár nappal, akár éjjel.
 
 
Mit mondhatok Istennek? /A
Isten minden szavunkra figyel, és minden szavunkat örökre megjegyzi. Soha nem fogja mondani: "most nem érek rá", vagy "nem emlékszem tegnap mit mondtál." Szerető figyelemmel fordul felénk!
Úgy beszélhetek vele, mint a legjobb barátommal. Elmondhatom neki milyen jó vagy éppen rossz dolog történt velem, mit szeretnék, vagy mi nem sikerült. Minden szavamra figyel.
Azt is érti, amit nem neki mondok? - hanem szüleimnek, testvéremnek, vagy az iskolában? Igen. Minden szavunkat érti.
 
 
Miért fontos Istenhez szólni? /B
Milyen lenne a világ, ha az emberek nem szólnának egymáshoz? Perceken belül az egész világon káosz lenne. Ilyen fontos a szó! Aki Istenhez szól, jó tanácsadót, barátot talál. Aki nem szól hozzá, hátat fordít neki.
A fény a Naptól van, az eső a felhőből, a virág a magból, az ember az Istentől. Hozzátartozunk, mint a szőlőszem a fürthöz. Ezért felé fordulunk, és azt kérjük, hogy legyen életünkben társunk.
 
 
 
Milyen imádságok vannak? /B
 
                                     
 
 
Kérő imádság (1. kép): :
Isten segítségét kérem, hogy amit szeretnék megvalósuljon.
Isten mindenben segít, ami a javunkra válik, amitől jobb emberek leszünk. Amiben nem segít, az nem is lenne jó nekünk, csak mi úgy gondoljuk, hogy jó lenne - bízzuk rá a döntést, hiszen Ő mindent tud.
Ha én szorgalmasan tanulok Istent kérhetem, hogy segítsen tanulni. De ha lusta vagyok, hiába kérem, hogy tanuljon helyettem.
Ha megtanultam a leckét kérhetem, hogy segítsen felelni, de ha nem akartam megtanultam, hiába kérem, hogy jól feleljek.
Isten mindenben segít, de nekem is a jóságra kell törekednem!
"Olyan jó szeretnék lenni Istene, amilyen jónak Te szeretnél látni engem!"
Nem csak magamnak kérhetek tőle valamit, hanem másnak is. A mások iránti szeretetemet kifejhetem a másokért való imádságban is!
"Segítsd az én szüleimet!" (Imádság szüleimért)
 
 
Hála imádság (2. kép):
A hála azt jelenti, hogy valamit megköszönünk.
Megköszönjük Isten és az emberek szeretetét, jóságát, gondoskodását, segítségét.
Hálásak vagyunk Istennek azokért az emberekért, akik körülöttünk vannak.
És megköszönjük az Ő segítségét is, hiszen Isten sokkal többször segít nekünk, mint mi azt kérjük. Gondoskodó szeretete kísér minket nap mint nap, de mi ezt sokszor észre sem vesszük.
"Minden munkám, örömöm, a mai napot köszönöm." (Esti imádság)
 
 
Dicsőítő imádság (3. kép):
Isten a világ teremtője. Nincs hozzá hasonló. Minden tud, mindenható, örökké él. Ő a világ Ura. Minden felett hatalma van. De nem csak hatalma, hanem szeretete is van. Mindenkinél jobban szeret minket. Olyan szeretet él benne, hogy azt mondjuk Ő maga a szeretet. Dicsőítő imádságunk erről szól.
"Áldja az Urat a Úr minden műve, dicsőség a mindenható Istennek" (zsoltár)
 
 
Bűnbánati imádság (4. kép):
Bűnbánati imádság, amikor megbánjuk azt a rosszat, amit tettünk. A bűnbánatot rögtön kérő imádságunk követi, mert azt kérjük, hogy Isten bocsássa meg bűnünket.
(Részletesebben: Hittan Lexikon: Bűnbánat - bűnbocsánat)
"Szívből bánom Istenem..." (Bűnbánati imádság)
 
 
 
Élet imádság /C
Nemcsak szavakkal, de tetteinkkel is imádkozhatunk, mert Isten szemében minden jótett imádság. Van, akinek az egész élete imádság, mert kötelességeit becsülettel elvégzi, és szeretetettel fordul  Isten és az emberek felé. Öröm és békesség veszi őt körül, mások támasza és menedéke. Hogyan lehet ez? Az imádság embere Istenre bízza életét. Őáltala, Ővele és Őbenne él!
Ennek legfontosabb példaképei a szentek, akiknek imádságos életét ismerjük.
 
 
Hogyan válaszol Isten az imádságunkra? /C
Különleges módon válaszol az Isten. Mint ahogy az emberek nem egyformán, hanem különbözőképpen imádkoznak, így Isten sem egyformán, hanem különbözőképpen válaszol mindegyikünknek. A lelkünkbe adja válaszát, hogy mi a helyes, mit kell tennünk, és a bölcsesség, a hit útján vezet minket. A lelkiismeretünk jobban érti Őt, mint az eszünk. Lelkünket megerősíti, értelmünket megvilágosítja, szeretetével átölel. Cél, lelki békességet és boldogságot ad.
"Imádkozz, hogy jó legyél, és menni fog!"
 
 
                             
 
 
 
 
 
 
 
  Lap á  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  Lap á