Karácsony
| |
Karácsony ünnepe
Mindaz, aki rádöbben az Isten jelenlétére életében, valami rendkívüli
módon szeretne köszönetet mondani. Dávid király úgy gondolta, templomot
épít az Úrnak. Istent azonban nem lehet nagylelkűségben felülmúlni...
Miközben oly nagy gonddal készítjük az ajándékokat, gondoljunk a
legnagyobbra, amelyet ezen az éjszakán kapunk - ma este az Úr
megtestesülését ünnepeljük.
Adoremus 2008. dec.
Vajon ragyoghat-e fel számunkra Istennek ennél nagyobb kegyelme, mint
az, hogy egyszülött Fiát, aki csak az övé volt, Emberfiává tette - és
fordítva: az ember gyermekét Isten gyermekévé?
Keresd az érdemet,
keresd az okot, keresd az igazságosságot - és meglátod, nem találsz
mást, csak azt, hogy mindez kegyelem.
Szent Ágoston
püspök
Jézus Krisztus születése
Az evangélisták, akik
Jézus gyermekségét lejegyezték, nem voltak tanúi az eseményeknek, de
amit leírtak, valószínűleg Szűz Máriától hallhatták, aki
visszaemlékezett a történtekre az angyali üdvözlettel kezdve egészen
addig, amikor a tizenkét éves gyermeket a templomban megtalálták. Jézus
születésének emléke több mint emlékezés. A kegyelem által újra
átélhetjük azt az örömet, amit a Messiás világra jöttével Isten egykor
nekünk ajándékozott. "Kezdetben volt az Ige" - fogalmazott János
evangélista. Az örök és időtlen Isten vállalta a történelmi létezést, az
emberi sorsot. "Isten az istentől, világosság s világosságtól, valóságos
Isten a valóságos Istentől" - imádkozzuk a hitvallásban. És
hozzátesszük: mindez "értünk, ami üdvösségünkért" történt. Az
evangéliumi szakaszoknak van azonban egy ítélkező, kemény megállapítása:
"Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be." Ez nem csupán az akkori
eseményre vonatkozik, hanem azóta is igaz...
A karácsonyi evangélium folytatása
azonban az élet és a remény üzenetével folytatódik: "Mindazoknak, akik
befogadják, hatalmat adott, hogy gyermekei legyenek." Jézus Krisztus
sorsközösséget vállalt velünk, hogy Isten gyermekei, a mennyország
örökösei legyünk. Az úr földi sorsa drámai volt, de nem tragikus.
Ugyanígy az istengyermekség tudata megadja mindnyájunknak a biztos
reményt, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik, sorsunk az
Isten kezében van.
Karácsonyt ünneplünk. Ámulattal
szemléljük a csodát, hogy ne csak az ünnepnek, hanem a hétköznapnak is
értelmet adjon. Karácsonyt a szeretet ünnepének is nevezzük, de legalább
annyira a hit és a remény ünnepe, hiszen Krisztus születése óta tudjuk,
hogy a világ, s benne személyes sorsunk nem a vak végzete, hanem
Istenben van elrejtve. Jézus születésének ünnepe növelje hitünket,
erősítse reményünket és tökéletesítse szeretetünket. Isten szeretete
járja át szívünket, és tegye végtelenül boldoggá karácsonyi
ünneplésünket!
Részlet: Bábel
Balázs kalocsa-kecskeméti érsek (Adoremus 2008)
|
|
| |
SZENTÍRÁS:
Az Ige testté lett
János
evangéliuma - december 25-i evangélium
Jn 1,1-18
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az
Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül
semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az
emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a
sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött,
János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a
világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság,
csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi
világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A
világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel
őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak
azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből,
sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből
születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az
ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve
volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és
hirdeti: ,,Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz
engem, mert előbb volt, mint én.'' Mi mindnyájan az ő
teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt
Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus
által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött
Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
|
|
| |
SZENTÍRÁS:
Jézus Krisztus születésének ez a
története
Szent Máté
evangélista (1.fejezet, 18-25)
Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még
mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a
Szentlélektől Férje, József igaz ember volt, nem akarta
a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy
titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr
angyala, és így szólt hozzá: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni
feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút
szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől."
Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával
mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt
jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett,
ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, de nem ismerte
meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.
|
|
| |
SZENTÍRÁS:
Jézus születése
Szent Lukács
evangélista (2.fejezet, 1-20)
Azokban a napokban történt, hogy
Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják
össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria
helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga
városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea
Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid
házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják
jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk
alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte
elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik
hely a szálláson.
A
pásztorok hódolata
Pásztorok tanyáztak a
vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.Egyszerre
csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége.
Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk:
"Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az
egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek,
Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel:
Találtok egy jászolba fektettett, bepólyált gyermeket." Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az
angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a
jóakarat embereinek!" Mihelyt az angyalok
visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el
Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra
adott!" Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután
látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe
véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az
Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták
nekik.
|
|
| |
SZENTÍRÁS:
A napkeleti bölcsek
Máté evangéliuma
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: "Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat." Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem.
Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott
tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. "Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz." Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: "Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki." Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.
|
|
| |
Az Angyalok éneke
Szolgáló lelkiségi lap: 1999. december 24.
Érszegi Gábor lelkipásztor
Karácsonykor az angyalok így énekeltek:
Dicsőség a magasságban Istennek,
és Békesség a földön a jóakarat embereinek.
Mi a “dicsőség” szót egy kicsit nehezen értjük meg, hiszen a mi magyar nyelvünkben elsősorban egy külső véleményt fogalmaz meg. Tudniillik azt, hogy valaki, akit a dicsőség érint, arról mások fogalmaznak meg véleményt, tehát ilyen értelemben a dicsőség azt jelentené, hogy ez a mi véleményünk az Istenről. Tényleg ez, de az is tény, hogy amikor a Biblia az Isten dicsőségéről beszél, akkor elsősorban az Isten nagy tetteit hirdeti és létében, valójában megmutatkozó nagy dicsőségről beszél. Egy Létezőnek a Létben megmutatkozó súlyát, fontosságát jelenti, az általa sugallt tiszteletet és dicsőséget.
Sokminden lehet a dicsőség alapja.
A gazdagság is - Ábrahám például igen dicsőséges, mert “gazdag, jószágban, aranyban és ezüstben”, mondja a Teremtés könyve.
A dicsőség jelöli azt a társadalmi állást is, amelyet az ember elfoglal - gondolok itt József történetére, aki azt mondja testvéreinek, “ha hazamentek mondjátok el atyámnak mindazt a dicsőséget, amit Egyiptomban körülöttem láttatok”.
A csődbe jutott, megalázott, elszegényedett Jób, akit még a közvetlen családja is kigúnyol azt mondja, hogy “megfosztottak dicsőségemtől”.
A dicsőség persze hatalmat is jelenthet. Ragyogást foglal magában, azt a tény - különösen a prófétáknál Izaiásnál és Jeremiásnál tapasztaljuk - hogy a király dicsősége és hatalma mit jelent.
A szépség tündöklését is jelenti a dicsőség, ilyen dicsősége van Áron főpap a ruhájának és ilyen dicsőség illeti a templomot,. Jeruzsálem dicsőségéről olvashatunk Izaiás könyvében, sőt Libanon dicsőségéről is, mint az Isten kedves helyéről. Természetes, hogy a dicsőség elsősorban a király része. Gazdagsággal és hatalommal együtt királysága tündöklését fejezi ki. Salamon Istentől olyan gazdagságot és dicsőséget kap, amilyet egy király sem kapott. Az embert, a teremtés királyát, dicsőséggel koronázta meg az Isten - a zsoltárok könyvében (8. zsoltár 6. fejezet).
Az Újszövetségi Szentírás a dicsőséget ugyancsak Istenre érti, de miután Istenünk és Urunknak a képmása Jézus Krisztus, ezért a dicsőség Jézus személyében az Isten dicsőségével azonos. Mint Isten Fia, dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása - mondja a Zsidókhoz írt levél (1, 3.)
Isten dicsősége felragyogott Krisztus arcán, írja a 2. Korintusi levél. Róla sugárzik az emberekre ez a dicsőség, ugyanakkor Ő a dicsőség királya. És Izaiás amikor ezt a dicsőségét szemlélte, akkor - János evangéliuma szerint - Róla, tudniillik Jézus Krisztusról beszélt (12, 41.).
Mi, akik ezt az éneket, mint az angyalok énekét valljuk, nem annyira ezekre a dolgokra gondolunk, hanem arra, hogy az Isten mekkora tettet vitt végbe, amikor önmagát emberré tette, pontosabban amikor egyszülött Fiát emberré tette, és elküldötte hozzánk. Ezért mondják az angyalok, hogy dicsőség a magasságban Istennek.
„…és Békesség a földön a jóakarat embereinek.”
A másik ilyen kulcsszó a béke, a békesség. Az ember lénye legmélyéből mindig vágyakozik a béke és a békesség után. Akkor is, ha a történelemben azt tapasztaljuk, hogy az emberek gyakran visszaélnek ezzel a szóval.
Mi olyan negyven politikai esztendő után vagyunk, amikor mindenki a békéről beszélt, de ezt a békét úgy képzelték el, hogy mi diktáljuk a feltételeket, és a másik ember, másik nemzet, másik politikai irányzat az általunk diktált politikai feltételeket elfogadja. Magyarán nem ismerték annak a jónak a természetét, amelyre mindenki vágyott, irányult. És azok az utak, amelyeken el akarták érni ezt a jót, bizony nem azonosak az Isten útjaival. A szent történelemből nekünk azt kell megtanulnunk, hogy miben áll az igazi béke keresése, és hallanunk kell, hogy a béke ajándékát Isten Jézus Krisztusban nyújtotta nekünk. Hogy igazán fel tudjuk mérni a szó által takart valóság teljes értékét éreznünk kell annak a termő talajnak az ízét, amely benne van a “szemita” kifejezésben, még a legspirituálisabb, leglelkibb felfogásban is, és az egész Bibliában, egészen az Újszövetség utolsó könyvéig.
A próféták és a bölcsek reménysége valósággá vált Jézus Krisztusban, mert Őbenne és Őáltala legyőzetett a bűn, de addig, ameddig a bűn meg nem hal minden emberben, addig, amíg az Úr vissza nem tér az utolsó napon a béke csak eljövendő jó. A prófétai üzenet tehát megőrzi érvényét. “Az igazságosság gyümölcsét békében vetik el azok számára akik a békét megteremtik.”
(Jakab apostol levele 3, 18.)
Ezt az üzenetet hirdeti az Újszövetség, Lukácstól a karácsonyi örömhíren kezdve, Pálon keresztül egészen Jánosig.
Nyilvánvaló, hogy a mi gondolkodásunk szerint a békesség mást jelent, mint amit az előbb felsoroltam. A keresztény felfogás Jézus Krisztusnak, az utolsó vacsorán elhangzott szavaiból indul ki: “Békességet adok néktek, az én békémet adom néktek. Nem úgy adom mint a világ.” - És itt van a gondolat lényege! Az Isten úgy adta nekünk a békességet, hogy legfőbb értékét, Önön magát egyszülött Fián keresztül odaajándékozta az embereknek.
Ha azt az üzenetet, amit az angyalok énekeltek és mondtak mai nyelvre akarom lefordítani, akkor azt kell mondanom, hogy azok az Isten előtt a kedves emberek, az Istenszeretők, az igazán jó keresztények - akik az Istennek a nagy tetteiért a dicsőséget meg tudják adni, és el tudják ismerni, hogy Isten milyen nagy dolgokat művelt a történelemben, és milyen nagy csodát tett abban, hogy egyszülött Fia érettünk emberré lett. Másrészt megtanulják Jézus Krisztustól azt a békességet adni, amit csak az Isten tud adni. Nem másokra rákényszerített békéről van szó, hanem arról a békéről, hogy mi az önmagunk értékeit oda tudjuk adni másoknak. Ez a keresztény felebaráti szeretetnek egyik fontos alapja, ez az a bizonyos békesség, amely minket hasonlóvá tesz az Istenhez. Ez az a bizonyos békesség, amely nem mások javának birtoklását, hanem önön magunk szétosztását jelenti. Amen.
|
|
| |
Hol lakozik a Béke?
Szolgáló lelkiségi
lap: 1999. december 24. Bódi Gáborné - hitoktató
pedagógus
1. Karácsonyi
köszöntéseink
2. A Béke
ellentétei
3. A Béke Országa
1. Karácsonyi
köszöntéseink
Karácsonyi
köszöntésünket hallott, tanult hagyományok szerint
fogalmazzuk meg. Képeslapok előképén, címzett
oldalán is megjelennek, s karácsony estéjén
tudatosan vagy csak éppen szokásból köszöntjük így
egymást.
Legsivárabb -
számomra semmitmondó - köszöntésként hangzik a
“Kellemes karácsonyi ünnepeket”
üdvözlés. Jézus megszületésének jelentősége és a
kellemes szó nagyon távol áll egymástól, nem méltó
az Isten adta szeretet kiáradásának felismerésére,
adott önzetlenségének örömteli fogadására.
Kívánhatunk
“Boldog karácsonyt”,
hisz a jézusi kis jászol és az örök élet boldogsága
összecseng. Személyes köszöntés ez, a te
boldogságod, örömöd legyen meg ezen ünnepen - ezt
kívánom neked. Teljesedjék be személyes boldogságod,
a megtalált öröm, hisz a karácsonyon öröme nem
lehet “a végre túl vagyunk rajta”, az “ezt a
lebonyolítottuk”, a jó megszervezett rendezvény.
Örömöt kell találnunk benne.
“BÉKÉS KARÁCSONYT”
Mire gondolunk,
mikor
“Békés karácsonyt”
kívánunk egymásnak?
A béke a kisgyermek
legelső érzelmeinek egyike. Ha szeretetben él, a
félelem nem árnyékolja be létét, a teljes béke öleli
át egész létét. Minden kicsi, felcserepedő gyerek
ereiben érzi, érti mi a béke. Egyre több lépést
leszünk képesek megtenni, majd megtanulunk sietni,
és elfedjük a léptek sokaságában mi is ez a “béke”.
Tudjuk mit jelent, s mégis elértéktelenedik, a
mindennapok sodrában, elszaladunk mellette. Hová
lesz a gyermekkori béke?
Szükséges-e, hogy
lakótársunk legyen a béke?
Hogyan élhetünk
vele közös házban, egy asztalnál otthonunkban,
útjainkon kíséretében?
A békének
legáltalánosabb megfogalmazása, a népek egymás
melletti békés élete. Ez mindannyiunk számára
fontos. Megdöbbentő közeli példák voltak számunkra,
szinte a bőrünkön érezzük jelentőségét, mikor
hallottuk a szerbek, horvátok, oroszok, csecsenek és
még sorolhatnák messzi népek vitáit, sok ezer
emberéletet követelő harcát.
Békén értjük a
népek belső békéjét, s láttuk a cseh viszályokat, a
magyar 56-os szabadságharcot, a román népirtást, a
béke keresését. Béke társadalmi fogalma, hogy
elfogadjuk egymást, hagyunk másokat jó céljaik
szerint élni. A Béke Világnapja (január 1.) is erre
hívja fel figyelmünket.
A békének
egymásközti, személyes értelmi is van. Az elfogadom
a másokat, a nem bántjuk egymást, a béke érdekében
kötött személyes egyezségek, a hibáim belátása, a
másik tévedései feletti szemethunyás, a saját
érdekeim háttérbe helyezése. A béke nem lehet önző,
erőszakos, a saját utamat járó élet. A béke
összhang. Két ember között akkor lesz béke, ha
elfogadják egymást, mikor felelősséget éreznek
egymás iránt, mikor a béke és szeretet jegyében
kezet nyújtanak egymásnak elásva a sértődöttséget és
haragot, mikor képesek leszünk megbocsátani
egymásnak, mikor megbecsüljük egymást, a személyes
lelki értékeket. Ehhez a békéhez nyitottság kell, a
másik szeretete, féltése.
De mindez akkor
valósulhat meg, mikor megtaláljuk benső békénket.
Személyes békémet önmagamban egyedül nem tudom
megvalósítani. Az Isten teremtményei vagyunk,
öncélú, “csak én” életünk nincsen. Részesei vagyunk
az isteni életnek, így az egyedüli “én béke” nem
létezik. Isten az Ő hasonlóságára teremtett minket.
Az Ő élete a tökétes szeretet, ez az Ő békéje. Így a
békénket mi is csakis így találhatjuk meg, ebben a
szeretetben, mikor engedjük, hogy átöleljen Isten az
Ő békéjével. Ő a mi belső békénk alapja. Őrá épül a
megismerése iránti vágy, az isteni élet
befogadásának nyitottsága, a tökéletesség keresése,
a jóra való törekvés küzdelme, saját céljaink
felismerése - az én békém megtalálása. Ez a benső
békénk nem megvehető, nem árverezhető, nem
elcserélhető. Lelkünk békéjéhez belső csend,
őszinteség, tiszta lelkiismeret, saját céljaim
megfogalmazása, mások elfogadása, az Istennel járt
közös út szükséges.
2. A béke
ellentétei
A béke hajtásait
még gyökerében elfojtó erő az elégedetlenség. Aki
elégedetlen önmagával, az Istennel, életével,
mindennapjaival, társaival, barátaival, családjával,
társadalmi helyzetével, munkájával,
kötelezettségeivel az sohasem fog békében élni.
Állandó megbántottsága, sértődöttsége, céltalansága
a béke összhangját elfojtja.
A béke megtalálását
elrejti előlünk önmagunk nem ismerése, az önismeret
hiánya.
Céltalanság
- Isten adta tehetség, képesség eltékozlása: Minden
ember ért valamihez, tehetsége van. Tehetségem,
képességem kihasználása kötelességem, mert így
szolgálhatom önmagam és mások javát. Ha nem tűzök ki
célokat magamnak nincs mit értékelnem, és így kudarc
sem érhet - ez a menekülés az adott feladatom elől.
Vállalmon kell, és lehető legjobban megvalósítanom
amihez értek, sokszor érte feláldoznom kényelmemet,
anyagiakat, sikert, elismerést.
Önteltségünk - “Én
jobb vagyok náluk. Nekem szabad.” Ha sokra becsülöm
saját erőmet, többet kívánok magamtól, mint mire
képes lehetek örökös elégedetlenség, önvád nehezedik
rám, mert igazságtalan vagyok magammal szemben. Amíg
nem látjuk magunk hibáit, nem találhatjuk meg saját
békénket sem, és nem fogunk tudni másokkal sem
békében élni. Jogos és jogtalan sikereink nem
emelnek mások fölé.
A békének nem lehet
melegágya az igazságtalanság. Hogy a békét
megtaláljuk igazságosnak kell lennünk, elsősorban
magunkkal szemben. Tudnom a lehetőségeimet, a
vágyaim realitását, a céljaim elérhetőségét.
Igazságosam kell értelmeznem tetteimet, küzdelmeimet
és hanyagságaimat. Ha megpróbálunk igazságosak
lenni, reális célokat kitűzni, s annak
megvalósításáért küzdeni minden öncélt alávetve,
igazságosak lehetünk, s megtaláljuk az áhított
békét.
Igazságosnak kell
lennünk másokkal szemben is. Másokkal szembeni
elvárásaink általuk is teljesíthető és jogos legyen.
Első lépés kettőnk kapcsolatának értékelése, és a
másik személyiségének megismerése. Sohase várjunk
igazságtalanul a másiktól többet, mint amire képes
lehet, amit meg tud tenni, mint ami az ő feladata
lehet velünk szemben.
A békéhez hit és
szeretet kell. Az Istenbe vetett hit, az érte kötött
béke, a mindent odaadni képes szeretet, a magam
érdekéről, sokszor jogos igazságáról való lemondás.
3. A Béke Országa
A választott nép
évezredeken át a Megváltóra, az Üdvözítőre várt.
Izaiás próféta a béke és igazság eljöveteléről
jövendölt, melynek kezdete az isteni Gyermek
megszületése lesz. Keresztelő Szent János, Jézus
Krisztus - a béke - előhírnöke volt. Mivel kezdte
tanítását? “Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét.”
Bűnbánatunk méltó gyümölcse a teljes béke.
Bűnbánatunkat az isteni megbocsátás teszi teljessé,
így tölthet el minket a béke örömének teljessége. Az
Ő Ország, a Béke Országa a mi egyetlen és örök
reményünk.
Ajánlott: Lelkem
békéje (Imádság-vers mappában)
A békét, az Isten
és ember békéjét, Jézus hozta el. Az Ő születése
nyitotta fel az Üdvösség első lapjait, a Béke
Országának kapuját előttünk. A béke Istenben van,
Őbenne találjuk meg. A betlehemi kis Jézus békéjét
érezzük, s bennünk kezdődik el, és adjuk tovább
másoknak is. Így hozott az isteni kis Jézus
világosságot közénk, Ő a kezdete a Béke Országának,
melyet életünk során építünk fel a magunk számára. A
béke Őbenne lakozik, a Béke Országának mennyei
királyában, a betlehemi jászolban. A karácsonyt meg
kell élni a maga legfontosabb örömével, az Isten
befogadásával. Jászlat kell készíteni szívünkben,
gondosan eligazított szalmaszálakat, hogy nyugodt,
békés szállás lehessen a szívünk rejtekében
megformált betlehem. A köszöntésünk is ehhez méltó
legyen. A katolikus karácsonyi köszöntés ily módon
fejezi ki az Ő békésségének megtalálását:
”Kegyelemteljes
karácsonyt.”
A kegyelem az Isten élete bennünk, az Isten
szeretetének önzetlen ajándéka, az üdvösségre való
örömteli meghívása. Ha karácsony ünnepét,
üdvösségünk kezdetének napját az Istennel való
teljes egységben, a vele való lelki egyesülésben
ünnepeljük meg, a béke szívünk mennyei jászolának
lakója lesz, családi asztalunk vendége, útjaink
társa, s a Béke Országa bennünk életre kél, hogy
Isten áldásával másoknak teríthessünk asztalt közös
békénkért.
|
|
| |
Szentírás a békéről
Így fogják hívni:
Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke fejedelme,.
Messzire kiterjed majd uralma,
és a békének nem lesz vége. Íz 9,1
Ő a békét hirdeti.
Békét népeknek és minden szentéjnek,
mindenkinek, aki szívből megtér hozzá.
Igen, közel az üdvösség azokhoz, akik őt félik,
a dicsőség lakik majd földjükön.
Az igazság és hűség találkoznak,
az igazságosság és a béke csókot vált.
A földből kisarjad a hűség, az égből igazságosság tekint le.
Igen, az Úr kiárasztja áldását és földünk meghozza termését.
Igazságosság jár előtte, és béke a lába nyomában.”
85. zsoltár: Ima a békéért
Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban!
testvéreim és barátaim miatt könyörgök:
jöjjön el neked a béke!
Könyörgök az Úr, a mi Istenünk háza miatt:
áldás legyen az osztályrészed!”
122. zsoltár
Azon a napon a kedvéért szövetséget kötök a mező vadjaival,
a magasban szárnyaló és földön csúszó állatokkal;
Eljegyezlek magamnak örökre,
eljegyezlek igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel.
Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat.”
Ózeás 2,20
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal,
Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán,
egy kisgyermek is elterelgetheti őket.
Izaiás 11,6
|
|
| |
Dicsőség - Békesség
”Dicsőség a
magasságban Istennek,
és békesség a földön
a jóakaratú embereknek!”
Szolgáló album 2003. Karácsony Érszegi Gábor atya
Itt
Észak-Európában, nekünk az év folyamán a legnagyobb ünnepünk a
karácsony. A legnagyobb ünnepünk azért, mert az egyre sötétedő
kora téli éjszakák egy pillanatra megállnak, és Jézus
születésének pillanatától újra növekszik a fény, újra hosszabb
ideig világítja be a földtekét a Nap, és a fény növekedésével
vidámabbakká, nyugodtabbakká, bátrabbakká leszünk és bátor
szívvel várjuk a tavasz, a nyár közeledtét. De nemcsak ilyen
egyszerű ok amiért nekünk a legnagyobb ünnep, hanem azért is
mert minden érzelmünk előjön ilyenkor. Sokan vannak, akik
közöttünk kicsinyek, és a kicsinyek a karácsonyfában, az
ajándékban
fölfedezik azt az Istent, aki Önmagát, egyetlen Fiát tudta
nekünk odaajándékozni karácsony ünnepén. Sokan tele vannak
érzelmekkel azért, mert karácsonynak az ünnepén eszünkbe jutnak
azok a régi szép karácsonyok, amelyek a gyermekkorunkat
fényessé, ragyogóvá tették. Ez akkor is igaz, ha azok a
gyermekkori karácsonyok, mint az én korombélieknek bizony
sokszor a nélkülözést is jelentették. De mindenképpen igaz,
hiszen a gyerekeket mindenki a lehető legnagyobb kedvességgel,
örömmel vette ilyenkor körül, mert ilyenkor a családok
összefogtak és együtt készítették az ünnepet. Mert ilyenkor a
családban nemhogy veszekedés, még hangos szó sem volt, és
ünneplő arccal, ünneplő pillanattal ültek le az esti
vacsoraasztalhoz, hogy vagy előtte, vagy utána fölragyogjon a
karácsonyfákon a gyertyák fénye.
Sajnos,
amikor kezdünk megöregedni, akkor egyre többször van, hogy
ezeknek a föllobbanó gyertyáknak a lángjában bizony már nem
élőket keresünk, hanem azokat, akik szerettek minket, és akiket
mi is oly nagyon szerettünk, és akik ugyan sok évtizeddel
előttünk jártak a hit jelével, de ma már a béke álmát alusszák.
Isten szeretetének fénye, melegsége jár át minket, és a mennyei
karácsonyt ünneplő üdvözültekét, hisz ők örvendeznek a krisztusi
ünnepen, és több hálát éreznek, mint amit mi itt valaha is
felismerhetünk.
Azt hiszem azonban, hogy kevesen
gondolkodunk el az angyalok karácsonyi énekén. Szent
Lukács evangélista írja, hogy amikor az angyal a pásztoroknak
megjelenti, hogy megszületett a Messiás, az Úr Jézus Krisztus,
akkor angyalok jelennek meg az égen, és énekelnek: „Dicsőség a
magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat
embereinek.” Kevesen gondolkodunk el, hogy miért ez a két mondat
a karácsony legteljesebb jelentése, karácsony legteljesebb
kimondása.
DICSŐSÉG
Nagyon
nehéz a dicsőséget megfogalmazni, mi emberek a földi dicsőség
világához vagyunk szokva, dicsőséghez, amelyet anyagiak
fejeznek ki: a birtok, a pénz, a vagyon, az összegyűjtött
értéktárgyak: És bizony be kell vallanunk, hogy ezek az
összegyűjtött értéktárgyak úgy, ahogy Jézus Krisztus is mondja:
a rozsda szétmarja őket, a moly megemészti, és az igaz, hogy
bizony amikor eltemetnek minket annak az utolsó ingnek már
nincsen zsebe. De ha volna is, mit érnénk, azzal, amit oda abba
a zsebbe betesznek. Persze vannak értékesebb, dicsőséget jelentő
dolgok is ezen a világon. Dicsőséget jelent ma a világon
bármilyen komoly dologban első lenni. Sokan nézik végig a
világszépe versenyeket, amelyek előzményei a nemzeti, vagy
földrészi szépe választásoknak a sorozata. A világ szépe, hogy
mennyire csak pillanatnyi öröm, és milyen gyorsan szertefoszlik,
azt éppen ezeknek a nagyszerű kinézésű hölgyeknek a
szerencsétlen sorsa példázza. A mi kis magyar történetünkben is
van „Miss Hungary”, aki nem sokkal a megválasztása után bizony a
halálba menekült, mert nem érezte a „világ szépe” dicsőséget
elegendőnek az élethez, csak a halálhoz tartotta elegendőnek.
Aztán az igaz, hogy vannak más értékesebb dicsőségek a földön,
akár egy Nobel díj, akár egy megnyert sportverseny, vagy
olimpia. Vannak közülünk egyesek akik politikai karriert futnak
be, és talán éppen a politikai karrier a legmúlékonyabb. Egy-két
év, és valaki más kapja meg ugyanazt a kinevezést. A politikusok
négyévente kicserélődnek. Sőt ez a dicsőség annyira kétes, hogy
az éppen a pályájuk csúcsán lévő politikusokat,
miniszterelnököket, államelnököket már a dicsőségük erejében, a
megválasztásuk idejében is ócsárolják, szidják, elégedetlenek
velük. Bizony el kell gondolkodni azon, hogy az evilági dicsőség
milyen kétes értékű.
Az Isten
dicsősége egészen más.
Megismerhetjük az Isten a dicsőségét a teremtés
nagyszerű tettéből. Mi bármit készítünk itt a földön az anyagot,
azt az anyagot, amelyet készen kaptunk használjuk föl. Abból
készítünk értékesnél értékesebb tárgyakat, de abból az anyagból
csak azt tudjuk megtenni, amit az Isten belerejtett, mint
lehetőséget. Értékeket, terveket, amelyeket az anyag hordoz. Az
agyagban a téglát, a kemény csillogó érckőbe az acélt, vagy a
gyémántba a csodálatos ékszert, és folytathatnám végtelenül.
Ezzel szemben az Istennek a teremtő hatalma a semmiből teremt
meg valamit. „Ezért – mondja Szent Pál a rómaiakhoz írt
levelében – a teremtett világ dolgaiból következtethetünk az
Istenre, és az Isten dicsőségére.„ Még szebb ez a gondolat, ha
belegondolunk, hogy az Isten nemcsak a semmiből megteremti az
anyagot, de az anyagba az Ő eredetei terveit, mint lehetőségeket
belerejti. S az ember immár több ezer éve és ki tudja még hány
ezer évig fogja folytatni, ezeket a lehetőségeket újra meg újra
megismeri, fölismeri és újabb csodákat, az élet csodáit, az
emberi alkotásnak a csodáit hozza létre. Van egy ilyen mondás: a
világnak hét csodája van. A hetes szám a teljességnek, a
tökéletességnek a jelképe. És a világnak hét csodája annyit
jelent, hogy a világnak számtalan csodája van. Soha senki, én
magam sem, ti sem valószínű, meg talán egyetlen ember sem
vállalta azt, hogy végigszámlálja, végiggondolja mennyi csodája
van a világnak amit az Isten teremtett. És mennyi csodája van a
világnak, amit az Isten teremtéséből az ember alkotott, és
létrehozott.
Amikor
Szent Pál apostol Jézus Krisztusnak a föltámadásáról
beszél, akkor elmondja nekik, hogy először azok támadnak föl,
akik már meghaltak, azután mi, akik még élünk átalakulunk az
anyagiból szellemivé leszünk és elragadtatunk Krisztus elé. És
Krisztus azzal az erővel, amivel mindent megtehet átalakítja a
mi beteg, romlandó, gyarló testünket és hasonlóvá teszi saját
megdicsőült testéhez. Ez az Istennek a legnagyobb dicsősége,
hogy azt ami anyagi, azt ami földi, ami szétesik a sírban,
ami nem
örök, át tudja alakítani, és olyanná tudja tenni amilyen Ő maga
volt a föltámadás után. Nem véletlen tehát, hogy Szent Pál
apostol azt írja az efezusi levélben: „Nézzétek mekkora az Isten
hatalma fölöttünk, akik Őbenne hiszünk.” Valóban, aki hisz az
Istenben, az megismerheti az Isten dicsőségét.
De az
Istennek igen nagy dicsősége az, ami történt a paradicsomkerti
történet után. Tudjuk Ádám és Évának a bűnét. Nem is ezzel
akarok foglalkozni, hanem hogy ott ígéri meg az Isten, hogy
megváltót küld, és a Megváltó Jézus Krisztus személyében
jelenik meg. Csodálatos amire épül ez az egész gondolat. Jézus
Krisztus, az Isten egyszülött Fia, Önön része, amelyet
emberré tesz. Miért? Hogy az embert fölemelje a maga bűnös
emberségéből, és lehetővé tegye, hogy az Isten életében
részesedjék. „Mert amikor elérkezett az idők teljessége, Isten
elküldte Fiát, aki asszonytól született, és az emberre vonatkozó
törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt
voltak megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig
Isten fiai vagytok, Isten elküldte Fiának lelkét szívünkbe, aki
arra biztat minket, hogy kiáltsuk: Miatyánk. Ha tehát többé nem
vagyunk már szolgák, hanem fiúk, ha pedig fiúk, akkor örökösök
is, az Isten örök életének a részesei is. ” (Gal. 4,1-7) Hogyan
tapasztaljuk meg az Isten dicsőségét? Úgy ahogy az a valóságban
is történt. Szent Péter apostol, amikor Pünkösdkor, a Szentlélek
eljövetelekor kiáll a világ minden részéből összegyűlt zsidók
elé, akkor azt mondja nekik, hogy ez a Jézus Krisztus a halálból
való föltámadás által Úrrá és fejedelemmé lett, az Isten
hatalmas Fiának bizonyult. Ezért talán nem baj, hogy amikor
karácsonykor a gyertyák fényébe tekintünk, gondolunk azokra,
akik a meghaltjaink, akik szeretteink, mert eszünkbe jut az,
hogy igazából mi azt a nagyszerű élményt, hogy mit jelent:
Krisztus asszonytól született, és mit jelent az, hogy:
Krisztusban mi mindannyian örökösei vagyunk az Istennek, talán
egy kicsit jobban értjük - de igazából megtudni, hogy ez mi,
akkor fogjuk, amikor eljön Jézus Krisztus ítélni eleveneket és
holtakat – ahogy a „Hiszek egy-ben” mondjuk. „Amikor külön
állítja jobbjára a jókat, baljára a gonoszakat, és meghívja a
jókat, hogy jöjjetek Atyám áldottai, vegyétek birtokotokba azt
az Országot, amely néktek készült a világ teremtése óta.” (Szt.
Máté evang. 25. fej.)
BÉKESSÉG
Természetesen ennek az éneknek, amit az angyalok énekelnek van
egy második része is: a békesség. Már kimondtam, hogy mit
jelent az igazi békesség. A világ békessége és az Isten
békessége között óriási a különbség. Nagyszerű latin tanárom,
Gottfried atya, amikor minket Tacitus soraival nevelt az életre,
és fölolvasta ezt a két sort, ami rendkívül tömör, amit Tacitusz
a Britannia-t elfoglaló rómaiakról írt: „”solicitüdinom fecerunt
et pacem apellaverunt” - megöltek mindenkit, csendet
teremtettek, és erre azt mondták, hogy béke van. – és akkor
kinézett az ablakon (ott volt a temető 56-os hősökkel), és ezt
mondta: nézzétek meg, ez a római béke. Az a római béke, amelyet
minden jog azóta is minden béke forrásának tekint. Ezt mi
magyarok is megtapasztaltuk, nemcsak a közelmúltban, de az
elmúlt 40-50 évben, hogy mit jelent, ha egy győztes hatalom
békét csinál. Megalázottságot, nyomort, keserűséget, elnyomott
embereket, elnyomott gondolatokat, tönkretett életeket.
Ezzel
szemben mi az Isten békéje? Az, amit a szentmisében is
mondunk a Miatyánk után, amikor áldozásra készülünk, Jézus
szavaival: „Békét adok néktek, az én békémet, adom néktek.”
Bizony
Jézusnak a békéje, az a béke, mikor az Isten önmagát adja oda
annak, aki tulajdonképpen a bűn miatt szembeszegül vele. „Mi
Ádámban és Évában az emberiség közös bűnében, és a mi saját
bűneinkben szembeszegülünk az Istennel. Mi az Isten válasza
erre? Hogy hasonlóvá teszi a mi emberi életünket a saját
megdicsőült testéhez, és azzal a hatalommal, amellyel mindent
megtehet föltámaszt minket a halálból.” (Filippiekhez írt levél
3, 20-21) Ezen az estén, amikor visszagondolunk arra a meleg
karácsonyra, amely nekünk örömet okozott a gyerekkorunkban. (Ma
is örömet okoz, mert ma nem kapunk, hanem mi adunk), amikor tele
vagyunk élő, érzelmes képekkel, mert a gyerekeink a mai estén
örültek, és örülnek az ajándéknak, a szeretetnek, a csendnek, a
melegnek, ami ilyenkor a családokat eltölti. Ezen az estén,
amikor eszünkbe jutnak azok, akik valamikor minket szerettek,
és akiket mi szerettünk, és amikor belenéztünk a gyertyák
ragyogó világosságának fényébe bizony eszünkbe jut, hogy
karácsonynak mekkora értéke van. Mi most itt sokan vagyunk a
templomban, és mindannyian azért vagyunk, mert ezek a gondolatok
vonzanak, hívnak minket. Vannak itt közöttünk olyanok, akik a
hit meggyőződésével jöttek el ma imádkozni, és örülök neki, hogy
szépszámmal vagyunk itt. Vannak közöttünk természetesen olyanok
is, akik nem rendszeresen jönnek, akik talán egy kicsit félve
gondolnak arra, (azokkal együtt, akik egy évben egyszer-kétszer
jönnek), hogy talán szemrehányó szavakat kapnak a
lelkipásztortól. Nem kapnak, mert nekik is joguk van arra, hogy
szembenézzenek az Isten békéjével. Ha az Isten nem kéri számon
rajtunk a vétkeinket, sem az ősatyákét, sem a közös bűneinket,
sem a saját bűneinket, de szíve egész szeretetével odaadta magát
karácsonykor, akkor a lelkipásztor sem kérhet számon semmit. Még
azokat sem, akik csak kíváncsiskodni jöttek ide, mert csak éppen
hogy pislákol bennük a hit. De elismerem, sőt biztos vagyok
benne, hogy akik itt vannak, azok mind azért jöttek, mert hívja,
vonzza őket az Istennek a csodálatos dicsősége, amelyet a nagy
tetteivel valósított meg, és amely nem 4 évig, egy választási
ciklus erejéig, nem a vagyon erejének meglétéig, nem a halálig,
hanem örökké tart. Mert biztos vagyok benne, hogy szeretnének az
Istentől békességet kapni. Lehet, hogy az Istent sokszor
megbántottuk, megbántották, mégis az Isten szeretetére és
békéjére vágynak, és vágyódnak.
És mi
mindannyian arra gondolunk, hogy amikor eljön Jézus Krisztus, és
jobbjára és baljára állít bennünket, akkor mi a jobb oldalán
állhassunk, és abban, amiben most csak hiszünk, és reménykedünk,
hogy színről színre megtapasztaljuk az ő dicsőségét, és az ő
békességét. Egy örökkévalóságon át a magunkénak vallhassuk. Ott
leszünk a közelében. Amen.
|
|
| |
A Kisjézus jászolánál
Betlehemi mese hittanosoknak
Szolgáló album 2003. Karácsony -
Betlehemi történetek gyerekeknek (Jh.Betti hitoktató)
A Jóisten
elérkezettnek tartotta az idő, hogy Jézus megszülessen az
emberek közé, az ő üdvösségükért az emberi élet útját játja.
Összehívta a mennyben angyalait. Angyalok! – szólt a tőle
megszokott őszinte, békés, szerető, mindenható hangon. Földi
feladatot bízok egy angyalra. A Kisjézus nemsokára megszületik,
a pusztában lesz a jászola, de állatokat kell összegyűjteni a
pásztori kunyhóba. Ki jelentkezik erre a feladatra? Az egyik
angyal nagy örömmel jelentkezett: Én Atyán szívesen megyek! Jó,
menj te. Látod? Ott a jászol. Keress a Kisjézus és családja
mellé megfelelő állatokat.
Az angyal
kihirdette az állatok között, hogy jelentkezhetnek a jászolhoz.
Hosszú sorokban álltak a betlehemi puszta pásztorkunyhója előtt.
A legelső
állatot szólította az angyal: Te ki vagy hatalmas állta? Én az
oroszlán vagyok, mondta. Én vagyok az állatok királya. Mindenki
fél tőlem. És miért szeretnél a Kisjézus jászolához menni –
kérdezte az angyal?
Mert én
megvédeném mindenkitől, senki sem merne idejönni, mert félnek
hatalmas erőtől. Jó lenne, gondolta az angyal, hiszen a
félelmetes oroszlán miatt minden rosszszándékú távol maradna a
jászoltól.
Majd
hosszasan tovább gondolkodott, és így szólt: Ne haragudj
oroszlán, de nem jöhetsz be a jászolhoz, mert nemcsak a rossz,
de a jószándékú emberek is félnének tőled, és a Kisjézus az
embereknek békét hoz, és nem félelmet. Az oroszlán csendben
elballagott.
A
következő állat a farkas volt. Büszkén kiállt az angyal elé, és
elmondta, hogy ő a megfelelő állat, mert neki bizony mindig
igaza van, megverekszik az igazáért, mert ha valakinek nem
tetszik amit mond, akkor ő bizony megharapdálja, megcibálja,
megkergeti. Az angyal rögtön elküldte a farkas, mert tudta a
Kisjézusnak nem tetszene egy veszekedős, önző társ.
Hát te
kedves kis vigyorgó állat, ki vagy? Szép a bundád, nagyon
aranyos vagy? Én a róka vagyok! – válaszolt nevető hangon. És
miért szeretnél a jászolhoz jönni: Ó angyalka, én leszek ide a
legjobb. Majd Betlehembe minden nap elmegyek, hogy ennivaló
lopjak a Kisjézusnak, Máriának és Józsefnek. Hoznék nekik,
sajtot, mézet, és Máriának hogy megsüsse még csirkét is. De ha a
csirkét megsütötte, magamnak is lopnék egy kicsit belőle, csak a
szárnyacskáját. Igaza van a rókának - gondolkodott az angyal.
Nem lenne többet gondjuk, hogy a Kisjézust finomságokkal
etessék. De rókakoma – szólt az angyal, mégsem mehetsz te oda,
mert nem vagy becsületes, a Jézuska sohasem örülne ellopott
ételnek.
Sorra
jöttek az állatok, de angyal mindegyiket elküldte őket, mert az
egyik lusta volt, a másik kiabálós, a harmadik hazug, és így
tovább.
Az angyal
egyedül maradt a pusztában. Körbenézett és a messzi távolban
meglátott ismeretlen állatokat. Rögtön hozzájuk ment. Ti kik
vagytok, göndör szőrű kis állatkák? Nem is jelentkeztetek a
jászolhoz. Ó, kedves angyal mi a bárányok vagyunk. Hogyis
jelentkeztünk volna mi? Mit csináltok – kérdezte az angyal.
Esszük a füvet. És holnap? Holnap is a füvet esszük – mondták.
Verekedni szoktatok? Ó nem soha – mondták. És Lopni, kiabálni?
Azt sem szoktuk – válaszolták szinte félve a bárányok. Na
bárányok, én titeket választalak. Ti mehettek a Kisjézus
jászolához, mert békességes állatok vagytok, a Kisjézus titeket
biztos szeretni fog. És a bárányok nagy örömmel indultak el.
Az angyal
azonban meglátta a mező közepén a teheneket és kisborjakat.
Odasietett hozzájuk. Kedves kicsi állat, miért mentek a szekér
mellet – kérdezte. Apánk, anyánk húzza azt, és mi is segítünk
nekik. Az angyalnak rögtön megtetszett a kisborjak válasza, így
szólt hozzájuk: menjetek szüleitekkel a pásztori kunyhóhoz, mert
a Jézuska a szófogadó, segítőkész, szorgalmas állatokat kedveli,
nektek biztosan örülni fog. És ők nagy boldogan elindultak
felkeresni a jászol helyét.
Az angyal
azonban még egy állatot szeretet volna. Körbenézett messzi a
határba, és nagyon távol hosszúfülű, szürke állatokat látott
meg, amint éppen szalmát vacsoráztak. Csendes hangon
megszólította őket: Kedves állat csak nem te vagy a szamár? De
én vagyok, válaszolta egyikőjük csendesen. Van aki fél tőled?
Félni tőlem? Ugyan mit beszélsz? És van, aki haragszik rád? Nem
hiszen hogy lenne ilyen, jóbarátom minden társam. És ebben a
pillanatban a nagyobbik két szamár szinte egyszerre nyúlt a
szalmarakás felé, és a szájukba vett hatalmas falatot letették a
kis szamár elé a földre, hiszen ő nem érte fel az etetőt. Amikor
ezt az angyal meglátta örömmel felkiáltott: ti menjetek a
Kisjézus jászolához, mert az Ő legnagyobb öröme a jószívűség
lesz. Ti lesztek a kedvenc állatai. A szamarak szinte szólni sem
tudtak örömükben, csak tőlük szokatlan sietséggel elindultak a
betlehemi jászol felé.
Az angyal
mégegyszer körbenézett a jászolnál, és boldog volt hogy
teljesíthette küldetését, hiszen a megfelelő állatokat vezette a
jászolhoz: a békességest, a szorgalmast és a jószándékút.
|
|
| |
Farkasok a jászolnál?
Betlehemi elmélkedés felnőtteknek
Szolgáló album 2003. Karácsony -
Jh.Betti hitoktató
A
pásztori kunyhó körül oroszlánok portyáznak, mély, erős hangon
felhorkannak az éjszakában. A csendet olykor farkasok vonyítása
töri meg, és Betlehembe rókák járják az utcákat, hogy lopva
minden jóhoz jussanak. Virrad a hajnal, kakasok kukorékoló
párviadala figyelmezteti a jászolnál őrt álló katonákat, hogy
szolgálatuk lejárt, jön a váltás. De lám szekér érkezik,
felékszerezett lovakkal, és a király, sőt a római császár
követei kincsekkel telt ládákat hoznak szolgák seregével az
Újszülöttnek egy levél kíséretében, mely békés tárgyalásra
invitálja az illetékeseket. Milyen hétköznapi, értéktelen,
szinte visszataszító történet. De miért? Hiszen az élet, a
mindennapok erről szólnak. Az „oroszlánoké, a farkasoké, a
rókáké, és a kakasoké” a világ. Védők, szolgák, kincsek,
tárgyalások nélkül az ember (a világiak szemében mit sem ér. Ha
valaki „Valaki, akar lenne”, ezek nélkül labdába se rúg. Mégis
a karácsony, Jézus születése ennek éppen az ellenkezője: birkák,
borjak, szamár, szalma, pásztor, énekszó, angyalok. Milyen
egyszerű történet. Semmi csattanó, poén. Krisztus születésénél
nincsen „felhajtás”, csak a „csendes éj”, és a csillagok. Ezzel
teszi az Isten ünneppé Jézus születésének napját. A Kisjézus
még lépni, még beszélni sem tud, de már születésével is az igaz
értékekre tanít. A bárányok szelídségét kedveli, és a pásztorok
őszintesége felé fordítja kisgyermeki csillogó tekintetét. Ilyen
az Isten. A békességben és a tisztaszívűségben talál magának
otthont. Nem megy oroszlánok közé, nem kutat kincsesládákban, és
nem kezd pozíciótárgyalásokba. A miértre és hogyanra csak egy
választ ismert: szeretetből szeretettel. De hogyan vélekednek az
emberek? Tény, hogy a „rókák és a farkasok” nevetnek ezen,
elűzik földjükről vagy rosszabb esetben kihasználják azokat,
akik a szívüket, az elveiket tartják a legfontosabbnak. De a
betlehemi csillagunkat, a hitünket, így se veszítsük el. Bár az
élet mindig hoz nehézséget, aggodalmakat, küzdelmeket,
figyelmetlenségeket, parttalanságot, meg nem értettséget,
nézeteltérést, hiábavalóságot, beleuntságot, magányosságot,
fáradtságot, és lázadást. De adjon biztatást nekünk, hogy a
pusztába, szalmajászolban született Jézuska is felnőtt, de nem
vesztett el semmit, önmaga tudott maradni, az aki volt - a
bárányok és a pásztorok társa és barátja. Szeretetből
szeretettel élte az életét. A karácsony egyik legfontosabb
üzenete: „mindenkinek van útja a jászolhoz, az Isten
szeretetéhez” - ne hagyjuk szétmorzsolni a „farkasoknak és
rókáknak” a kereső, őszinte szívünket, ne veszítsük a
félhomályban a hitünket, ne fújja be homokkal a „sivatagi szél”
a céljainkat és az elveinket.
Csak
messzinek tűnő csillagokat látunk, de ezek felé érdemes menni,
mert valódi csillagok, és a lelkünk mélyén érezzük, hogy az
Isten valamit ránk bízott, és ezen az úton nem hagy cserben - ez
az „Isten útja”. Mielőtt bármihez hozzászólunk, véleményt
mondunk, vagy döntést hozunk, ne felejtsünk el felnézni arra a
betlehemi csillagra, amely a napkeleti bölcseket is elvezette a
Kisjézus jászolához. Mert aki keresi az Istent, megtalálja,
hiszen Ő végtelen szeretettel várja jászolához az őszinte
szívvel keresőket. Ez az életünk célja, amiért mindennap
útrakelünk, a kedvünkre való vagy fárasztó dolgainkat tesszük: a
Kisjézus jászolát szeretnénk megtalálni a pusztában – csendben
térdethajtani és az angyalokkal együtt énekelni: „Dicsőség a
magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú
embereknek.”
|
|
|