Nagyhét Szentírás: Mária megkeni olajjal Jézus lábát   Virágvasárnap Szentírás: Jézus bevonul Jeruzsálembe Szentírás: A templom megtisztítása Megváltásunk színhelye: Jeruzsálem   Nagycsütörtök Nagycsütörtök ünnepe Szentírás: Utolsó vacsora Szentírás: Jézus megmossa tanítványai lábát Szentírás: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek Szentírás: Egy közületek elárul engem	Nagypéntek Nagypéntekről Pontius Pilátus levele Szentírás: Passió - Máté evangéliuma Szentírás: Passió - János Evangéliuma   Nagyszombat Nagyszombatról Szentírás: Az Úré a föld és ami betölti Torinói lepel Szabadságra születve

á LAP

A Nagyhét Húsvét ünnepét megelőző napok, kezdete Virágvasárnap Szent Három nap: Nagycsütörtök - Nagypéntek - Nagyszombat

SZENTÍRÁS Mária megkeni olajjal Jézus lábát Evangélium Szent János könyvéből: Jn 12,1-11 Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott halottaiból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: ,,Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?'' Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta. Jézus ekkor így szólt: ,,Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt. Mert a szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.'' A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott halottaiból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

á LAP

SZENTÍRÁS Jézus bevonul Jeruzsálembe Virágvasárnap ünnepe Máté evangéliuma 26. fejezet 14-25 rész   Amikor Jeruzsálemhez közeledtek, Betfage és Betánia táján, az Olajfák-hegyénél előreküldte két tanítványát ezzel az utasítással: "Térjetek be a szemközti faluba! Mindjárt amikor beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna, hogy mit csináltok, mondjátok, hogy Urának van rá szüksége. Erre rögtön elengedi." El is mentek és megtalálták a szamárcsikót, kint az úton egy kapuhoz kötve. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: "Miért oldjátok el a szamarat?" Úgy válaszoltak, ahogy Jézus meghagyta nekik. Erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették, ráterítették köntösüket, és ő ráült. Sokan a ruhájukat terítették az útra, mások meg lombos ágakat szórtak eléje, amelyeket a réten vágtak. Az előtte menők, s akik kísérték, ezt zengték: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!" Igy vonult be Jeruzsálembe, a templomba. Ott körös-körül mindent szemügyre vett, aztán mivel már későre járt az idő, a tizenkettővel kiment Betániába.

SZENTÍRÁS A templom megtisztítása János evangéliuma 2,13-25   A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: "Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: "Emészt a házadért való buzgalom." A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: "Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?" Jézus azt válaszolta: "Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem." A zsidók ellene vetették: "Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?" De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat,  amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben.

Megváltásunk színhelye Húsvéti „zarándoklat” Jeruzsálembe Szolgáló album 2005. Húsvét - Új Ember 2003.Ápr.20 - Farkas Attila atya)   Jeruzsálem – a szent város, a Templom városa, amelynek pusztulását Jézus megjövendölte és meg is siratta, a város, ahol próféták lelték halálukat és magát az Üdvözítőt is halálra adták – a kezdetektől vonzza a keresztényeket. A megfeszíttetés és a feltámadás helyszíne az első számú zarándokhely. A Szent Sír – templom a keresztény világ középpontja. A római uralom elleni felkelés elfojtása után, Krisztus után 70-ben Titusz császár seregei porig rombolták a várost, majd Hadrianus hatvan-hetven év múltán egy új, pogány várost építtetett a romokon, melyet Aelia Capitolinának nevezett el, hogy még régi neve se maradjon fenn. Ennek ellenére a kereszténység hűségesen megőrizte a Jézusra vonatkozó emlékeket. Elsősorban a Szent – Sírt, ahová Jézust temették, és amely feltámadásának színhelye is, vagyis az üdvözítő áldozat beteljesedésének színhelye. Már az apostoli időben felkeresték a keresztények a Golgota szikláját és a közeli sírfülkét, amelyben az Úr holtestét elhelyezték. Az egyház, az emlékezet megőrizte ezeket a helyeket. Hadrianus császár később pogány szentélyt emelt a sír fölé. Meg akarta szüntetni az ott kialakult kultuszt – de inkább megőrizte ezzel a szent helyet, és hitelesítette azt az utókor számára. Romboló igyekezete bizonyítja, hogy a keresztények száz évvel Krisztus halála után ezt a helyet vallották a feltámadás színhelyének. Zarándokoljunk tovább az időben! Keresztény szempontból Nagy Konstantin kora a következő stáció. Szent Ilona, Nagy Konstantin édesanyja 325 táján indult a Szentföldre, hogy felkeresse az Üdvözítő lábnyomait, az apostoli idők emlékhelyeit. A hadrianusi szentély helyére ekkor öthajós keresztény templomot építtetett – amelyből sajnos nagyon kevés maradt meg napjainkra: a háborús pusztítások, majd a „keresztes” építkezések miatt. A sírkamra, ahová Jézus testét eltemették, korábban elhagyott kőbánya volt, egyes jeruzsálemiek itt alakították ki temetkezési helyüket. Amikor Konstantin császár építészei ki akarták emelni környezetéből Jézus sírját, akkor lebontották a domboldal többi részét, és egy kőtömbben őrizték meg azt, ami megmaradt, és egy kör alakú, oszlopos – kupolás építménnyel vették körül, amelyet Anasztazisznak neveztek, ami annyit jelent: feltámadás. Kétezer év óta ez a hely a húsvéti emlékezés középpontja a keresztények számára. Az építménynek csak az alapjai maradtak meg, a keresztesek idejében emelték fölébe azt a hatalmas templomot, amely magába foglalja a Golgotát is. Hogy kerül a Koponyák hegye (ezt jelenti a Golgota) egy épületbe? A mai Szent Sír - bazilika a keresztesek idejében épült. Az évszázadok alatt szinte áttekinthetetlen konglomerátum lett: a kisebb – nagyobb termek és kápolnák több emelet magasságban torlódnak egymásra és egymás mellé, szigorúan felosztva a különböző keresztény egyházak között. A Koponyák hegye ma egy alig öt méter magas sziklatömb, amelyet faragtak – alakítottak az évszázadok során, de eredetileg is legfeljebb kétszer ilyen magas lehetett. Ezt tehát bele lehetett foglalni a Szent Sír fölé emelt nagy épülettömbbe – a sír és a szikla távolsága nem több ötven méternél. A Golgota sziklája a mai bazilikaemeletének számít. Az itt kialakított kéthajós kápolna rejti a keresztút utolsó előtti négy állomását. A kőpadlón jelzik a tizedik stációt: „Jézust megfosztják ruháitól”, innen pár lépésnyire áll a ferencesek által gondozott „Keresztre szögezés oltára”. A szomszédos díszes ortodox oltár előtt látható az a repedés, amelyben a kereszt állt – ez a tizedik állomás: „Jézus meghal a kereszten.” E kettő között az anyai fájdalom szent emlékhelye, a tizenharmadik stáció: a levétel a keresztről. A zarándokok keresztúti áhítatgyakorlatuk végén gyakran érkeznek a Szent Sír-bazilikába, melynek utolsó állomása a sírbatétel. A bazilika bejáratához közel található egy vöröses színű márványlap: „a megkenés köve”. A hagyomány szerint erre fektették a sírba helyezés előtt Jézus testét, hogy illatos olajokkal megkenjék a szent asszonyok. Itt vásárolt szentelt olajukkal – melyet otthoni betegeiknek visznek – nagypénteken és nagyszombaton a zarándokok is megkenik a márványlapot, fantasztikus illat árad ilyenkor a hatalmas kupola alatt. Mit lát a mai zarándok a Szent Sírból? A bazilika nagyobbik kupolája alatt egy 1810-ben épült barokk kápolna áll, amelyet az orosz ortodoxok építettek azután, hogy az előző leégett. A zarándok hosszas sorbanállás után juthat be ide. Előbb egy kis előcsarnokba lép, ez az Angyalok kápolnája, itt egy oszlopra helyezett kőtöredék látható, amely a hagyomány szerint a Jézus sírkamráját lezáró kőnek egy darabja. A sírkamra alig négy négyzetméteres alapterületű. A márványburkolatú szentélyben a katolikusok, az ortodoxok, az örmények és a koptok – kialakított szokásrend szerint – mutatják be a maguk szertartása szerinti legszentebb liturgiát. A díszítésben is keverednek az eltérő hagyomány – és ízlésvilág elemei. A hosszanti falnál áll az oltár, egy márvánnyal borított kőpadka: a szent hagyomány szerint erre fektették Jézus Urunk testét. Az ember leborul, megsimogatja a márványlapot, eldadog egy rövid imát, és megy is, hogy ugyanezt megtehessék a többiek is. Azzal az érzéssel lép ki innen a zarándok, hogy a világ legszentebb helyén járt. A megváltás színhelyén, amely olyan – kétezer év előtti, egyszeri – „esemény”, amely az egész emberiségre kihat, amely mindannyiunk személyes életére befolyással van, ha – János apostol szavai szerint - befogadjuk a világosságot”. Semmihez sem hasonlítható, intim pillanat ez: ott állni, térdelni a sírkamrában. Ugyanakkor furcsa érzés, hogy míg mi ehhez a helyhez kötjük az eseményt, a protestáns testvérek másutt tartják számon az Úr sírját… A Szent Sír – bazilikától mintegy fél kilométerre, a városfalakon kívül van egy „sírkert”, amelyet egy Gordon nevű angol ezredes, amatőr régész fedezett fel 1883-ban. Ez a domboldalon akkor nagyon hasonlíthatott a bibliai leírások helyszínéhez, ahol nagyjából Krisztus korabeli sírhelyeket is talált. A mai régészeti kutatások alapján azonban nem hitelesíthető, hogy itt lett volna Jézus sírja. A katolikusok és ortodoxok által tisztelt Szent Sír ezzel szemben régészetileg hitelesnek tekinthető? A keresztény emlékeket eltűntető Hadrianus azért itt emelte a maga pogány szentélyét, hogy megszüntesse a kialakult kultuszt. Tehát a II. század első negyedében már ide zarándokoltak a keresztények. Elmondhatjuk: ez a közel kétezer éves hagyomány elég erős alapja lehet meggyőződésünknek, hogy itt volt az Úr sírja. Az elmúlt évtizedek ásatásai során kutatták a kápolna talaját. A Golgota sziklájában találtak egy olyan mélyedést, amelybe beleállították a keresztet, és olyan kifaragott köveket is leltek, amelyekkel rögzíthették a keresztet. És látható az a repedés is, amelyről az evangélista ír. Hogy éppen Jézus halálakor repedt-e meg a szikla, az másodlagos kérdés, de egy gyönyörű teológiai gondolatra utal: arra, hogy Jézus kiömlő vére a szikla repedésén át jutott le a mélybe, Ádám sírjához, és mosta tisztára az első embert – erre utal a feszületeink mélyében elhelyezett koponya – és annak leszármazottait, vagyis az emberiséget. A Golgota – kápolna alatt, a földszinten kialakított Ádám – kápolna a jámbor legenda szerint azon a helyen áll, ahol az első embert eltemették… A konstantini bazilikából megmaradt és ma is látogatható Szent Ilona – kápolnához hosszú lépcsősor vezet le, ennél is mélyebben pedig ott az a ciszterna, amelyben a hagyomány szerint Ilona megtalálta Krisztus keresztjét. Ez is hitelesíti számunkra, hogy valóban itt történt a megfeszítés és a feltámadás, hogy innen indult ki a kereszt kultusza. Sokan a hívő keresztények közül is idegenkedve viszonyulnak az ereklyékhez. Ismeretes a mondás, hogy Krisztus keresztjének ereklyékből Noé bárkáját is föl lehet építeni. Az ereklyékkel való kereskedés jövedelmező üzletág volt valaha. Vagyis biztosan rengeteg az ereklyék között a hamisítvány, vagy mondjuk inkább úgy, az olyan, amelynek hitelessége erősen kétséges… Már ez az idegenkedést kifejező kép is – a kereszt darabkáiból fölépíthető bárka – mély tartalomra utal… Magam is őrzök egy ereklyetartóban egy kis darabot Krisztus keresztjéből – hetvenedik születésnapomra kaptam egy kedves jó barátomtól -, amelyről a XIX. Század elején állítottak ki hitelesítő tanúsítványt Bécsben. Ez az igazolás, megvallom, számomra sem teszi kétségtelenné, hogy valóban Krisztus keresztjének darabját őrzöm a polcomon. Már a Szent Kereszt megtalálása is bizonytalanná teheti az embert: honnan tudhatta Ilona, hogy a sok kereszt közül – a Golgota volt a kivégzések helye, és a keresztre feszítés igen gyakori volt a halálbüntetések sorában -, vagy akár csak az evangéliumi leírásban szereplő három kereszt közül bizonyosan az Úrét találta meg? Ismeretes ugyanakkor, hogy egy haldokló meggyógyult annak a keresztnek az érintésétől: a kereszt megtalálói számára ez bizonyságot jelentett. Ezt a keresztet Konstantin édesanyja mélységesen tisztelte, küldött belőle egy darabot fiának, a császárnak, és díszes tartóban őriztette ezen a helyen – a szent Sír fölé emelt kápolna, az Anasztazisz és a Martyrion – bazilika között álló sziklán, a Golgotán, amelybe akkor lépcsőt faragtak és díszes kerítéssel vettek körül. Vallom, hogy az ereklyék – éppúgy, mint a szobánk falán elhelyezett művészi értékű vagy naív feszületek – utalások arra keresztre, amelyen Krisztus értünk szenvedett. Tiszteletünk nem az emlékeztető tárgy „hitelességének”, hanem a megváltás hitelességének szól. A húsvéti zarándokok is gyakran még egyszer visszatérnek a Szent Sírtól az Olajfák hegyére, hogy még egy pillantást vessenek a városra. Amit látunk, az nekünk, keresztényeknek a Mennyei Jeruzsálem, a beteljesülés jelképe is – ahová mindannyian igyekszünk. A földi Jeruzsálembe zarándoklók abban a reményben törődnek, fáradnak és imádkoznak, érintik meg Jézus sírkövét, hogy életük zarándokútjának végén bejutnak majd a Mennyei Jeruzsálembe is.

á LAP

Nagycsütörtök Nagycsütörtökön délelőtt püspöki szentmise minden egyházmegyében, ekkor van a papi fogadalom megújítása és az olajszentelés  (kereszteléshez, bérmálkozáshoz, papszenteléshez, betegek szentségéhez).   Az esti szentmise az utolsó vacsora emlékére van, mert Jézus kereszthalála előtti estén alapította az Oltáriszentséget. Az utolsó vacsora után Jézus kiment a Getszemáni kertbe imádkozni, itt megkötözték, és mint rabjukat vitték még ezen este a főpapok (Annás és Kaifás) elé. Napkelte után mentek át Pilátushoz, a helytartóhoz ítéletet kérni.   Az utolsó vacsora ünnepe. Jézus e napon rendelte a Oltáriszentséget, és alapította a papi rend szentségét. A szentmisén a "Dicsőség" éneklése után az orgona és a harangok elhallgatnak, és húsvét ünnepéig nem szólnak. A szentmise után oltárfosztás van (az oltárról leveszik a gyertyatartókat, könyvet, oltárterítőt), mellyel Jézus elfogatása után, ruháitól való megfosztására emlékezünk. A nagycsütörtöki szertartás szentségimádással végződik. A székesegyházakban ezen a napon krizmaszentelési szentmise van, amikor a püspök megszenteli az év többi napján a keresztelés, bérmálás, betegek szentségének kiszolgáltatásához használt olajat és krizmát. Ezen a szentmisén a lelkipásztorok megújítják papszenteléskor tett ígéretüket. Sajátos szertartás nagycsütörtökön (elsősorban székesegyházakban) a lábmosás szertartása. Jézus az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát: "Példát adok nektek, ti is így cselekedjetek." Jézus ezzel a tettével mások szolgálatára és szeretetére tanít minket. "Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást."   ,,Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!'' A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: ,,Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!'' Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön."

Nagycsütörtök a Szentírásban   Utolsó vacsora Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt levéléből: 1kor 11,23-26 Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: ,,Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!'' A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: ,,Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!'' Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.   Jézus megmossa tanítványai lábát Evangélium Szent János könyvéből: Jn 13,1-15 A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?'' Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.'' Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.'' Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!'' Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.'' Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.'' Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: ,,Mester'' és ,,Uram'', és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.   "Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek" Evangélium Szent János könyvéből: Jn 1,21-33.36-38 Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.'' A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keble felé hajolva foglalt helyet. Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: ,,Ki az, akiről beszél?'' Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: ,,Uram, ki az?'' Jézus azt felelte: ,,Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.'' Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: ,,Amit teszel, tedd meg gyorsan!'' Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: ,,Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!'', vagy hogy a szegényeknek adjon valamit. Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Miután kiment, Jézus így szólt: ,,Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Ekkor Simon Péter megszólalt: ,,Uram, hová mégy?'' Jézus azt felelte: ,,Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később majd követni fogsz engem.'' Péter megkérdezte: ,,Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet is odaadnám érted!'' Jézus azt felelte: ,,Életedet adnád értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.   "Egy közületek elárul engem" Evangélium Szent Máté könyvéből: Mt 26,14-25 Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és azt mondta nekik: ,,Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek?'' Azok megígértek neki harminc ezüstöt [Zak 11,12]. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt. A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz és azt mondták: ,,Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?'' Ő azt felelte: ,,Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ,,A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a húsvétot.'''' A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. Miközben ettek, így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.'' Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni őt: ,,Csak nem én vagyok az, Uram?'' Ő így válaszolt: ,,Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.'' Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: ,,Csak nem én vagyok az, Rabbi?'' Ő azt felelte neki: ,,Te mondtad.''

á LAP

Nagypéntek   Jézus a főpapok és Pilátus előtt - Jézus a kereszthalála és sírba tétele "Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.''   Jézus keresztútjának és halálának - a megváltásnak az ünnepe. E nap reggelén Pilátus halálra ítélte Jézust, majd keresztjét a Golgotára magának kellett felvinnie. Délben keresztre feszítették, délután 3 órakor halt meg. Az esti órákban Arimatiai József Pilátustól engedélyt kérve sziklasírba temette Jézust. Ez az egyetlen nap az egész év során, amikor a katolikus templomokban világszerte nincsen szentmise. A templomokban délelőtt 9 órakor (Jézus elítélésének órájában) vagy leginkább délután 3 órakor (halálának órájában) keresztúti imádságot tartanak. A nagypénteki szertartás vagy délután 3 órakor, vagy az esti órákban van. Harang és orgonaszó nélkül, csendben zajlik az imádság, az oltár megfosztottan áll. E napon a templomokban Passió van, nagypénteki egyetemes könyörgések, és hódolat a Szent Kereszt előtt. Jeruzsálemben a Szent Sír-templomban imádkoznak ezen a napon a zarándokok. A keresztesháborúk idején erre nem volt lehetőség, így egyre több helyen szokássá vált a helyi "Szentsír" állítása, amellyel Krisztus áldozatos szeretetére emlékezünk. A korpuszt (a meghalt Krisztus szobrát) fehér virágokkal borított helyre (a templomokban mellékoltárra) helyezik, és gyertyát gyújtanak. A hagyomány szerint az Oltáriszentséget Jézus sírjánál helyezik el. Ez a nap szigorú böjti nap, amely azt jelenti, hogy 14 éves kortól húst nem fogyasztunk, és a 18 és 60 év közöttiek napi háromszor étkeznek. (A betegeknek és a közétkeztetésben részesülőknek felmentése van.)

Pontius Pilátus levele Jézus Krisztusról, Rómának Részlet a Magyar Világ újságból   Jézus Krisztus létezésének talán legmegkapóbb bizonyítéka Pontius Pilátus egykorú jelentése Tibérius császárhoz, Jeruzsálemből, melynek eredetije a római levéltárban található, fénymásolata pedig megvan Amerikában a Washingtoni szenátusi Könyvtárban. „Tibérius Cézárnak! Egy fiatal ember tűnt fel Galileából, aki rendíthetetlen alázatossággal hirdetett egy új törvényt, az Isten nevében, aki őt küldte. Először azt hittem, hogy az a terve, hogy a népet a rómaiak ellen lázíts. Ez a félelem azonban rövid idő múlva eloszlott. A Názáreti Jézus inkább úgy beszélt, mint a rómaiak barátja, mintsem a zsidóké. Egyik nap megfigyeltem egy csoport közepén egy fiatal embert, aki egy fának támaszkodott, s nyugodtan, komolyan beszélt a gyülekezethez. Azt mondták nekem, hogy ő Jézus, ezt magam is gondolhattam volna, mert oly nagy különbség volt közte és azok között, akik őt hallgatták. Aranyszínű haja és szakálla megjelenésének szinte mennyei külsőt adott. Soha nem láttam megkapóbb és magábaszállottabb arckifejezést. Micsoda ellentét közte és a fekete szakállú, cserzett szőrű hallgatói között. Nem akartam a beszédet megzavarni jelenlétemmel, tehát tovább folytattam sétámat, de utasítottam a titkáromat, hogy menjen a csoportba és figyeljen. Később titkárom jelentette, hogy soha, de soha nem olvasott a filozófusok munkáiban olyasmit, ami összehasonlítható lenne Jézus tanításával. Elmondotta, hogy Jézus nem volt lázadó és egzaltált, tehát mi védelmünkbe vettük.. Szabad volt cselekedeteiben, szólásában, a népek összegyűjtésében és hogy a tömegekhez beszéljen. Ez a korlátozatlan szabadság provokálta a zsidókat, - nem a szegényeket, hanem a gazdagokat és befolyásosokat. Később írtam Jézusnak és kihallgatásra kérettem a kormányzósági palotába. Eljött, éppen reggeli sétámon közben jelent meg előttem a Názáreti, s mikor szembetaláltam magam vele, lábaimat mintha vaskötelékek szorították volna le a márvány kövezethez, nem tudtam továbbmenni és minden tagomban remegtem, mint egy bűnöző lator, pedig őmaga nyugodt volt. Egyideig csak álltam, s bámultam ezt a RENDKÍVÜLI EMBERT. Semmi elrémítő nem volt megjelenésében, sem természetében, de mégis féltem jelenlétében. Mondtam neki, hogy van valami fenséges egyszerűség benne és az ő személyiségében, ami felemeli őt sokkal magasabbra az akkori idők filozófusai és tanítói fölé. Mindenekfelett mély hatást keltett bennem és mindenkiben – kedvessége, egyszerűsége, emberiessége és szeretete. Nemes, Uralkodóm, ezek voltak a tények, amelyek a Názáreti Jézust jellemzik. Időbe került az, hogy én ilyen részletesen meg tudtam írni Neked ezt az anyagot. Állítom azt, hogy egy olyan ember, aki vizet tud borrá változtatni, aki halottat támaszt, aki betegségeket gyógyít, elcsendesíti a tengerek viharát, nem bűnös, ahogy azt mások állítják és tudomásul kell vennünk, - hogy ő VALÓBAN ISTEN FIA! Őszinte szolgád Pontius Pilatus”

á LAP

Nagypéntek a Szentírásban   SZENTÍRÁS Passió - Máté evangéliuma   26. fejezet Elhatározzák Jézus halálát Jézus megjövendöli szenvedését Amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz: "Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják."  Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában, és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni. Mindamellett megállapodtak: "Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt."   A betániai vacsora Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott, odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: "Mire való ez a pazarlás? Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani." Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: "Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett."   Júdás árulása Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: "Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?" Azok harminc ezüstöt fizettek neki. 16<>Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.   Az utolsó vacsora A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: "Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?"  Így felelt: "Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: "Bizony mondom nektek, egyiketek elárul." Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: "Csak nem én vagyok az, Uram?"  "Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el" - felelte. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik." Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, mester?" "Magad mondtad" - válaszolta. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem!"  Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: "Igyatok ebből mindnyájan,  mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában."   Péter tagadásának megjövendölése Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák-hegyére. Akkor Jézus mondta: "Ma éjszaka mindnyájan megbotránkoztok bennem. Írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába." Péter fogadkozott: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha." Jézus csak ennyit mondott: "Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz." Péter erősködött: "Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg." Ugyanígy beszélt a többi tanítványa is.   Jézus halálküzdelme Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. "Üljetek le - mondta tanítványainak -, én arrébb megyek és imádkozom." Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett.  "Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!"  Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!" Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: "Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?  Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen." Másodszor is elment és így imádkozott: "Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!" Amikor visszatért, megint alva találta őket. Erre otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: "Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul."   Jézus elfogatása Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Az áruló jelben egyezett meg velük. "Akit megcsókolok - mondta -, ő az, fogjátok el!" Azzal mindjárt Jézushoz lépett. "Üdvözöllek, Mester!" - mondta, és megcsókolta. Jézus megkérdezte: "Barátom, miért jöttél?" Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá, és foglyul ejtették. Jézus kísérői közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét. Jézus rászólt: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?" Abban az órában Jézus azt mondta a tömegnek: "Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naponta ott voltam a templomban, és tanítottam, mégsem fogtatok el. Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai." Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek.   Jézus Kaifás előtt  Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei. Péter messziről követte, egészen a főpap palotájáig. Bement és leült a szolgák közé, hogy lássa, mi lesz a dolog vége. A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő, s így vádaskodott: "Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni." A főpap erre felállt és megkérdezte: "Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?" Jézus hallgatott. A főpap folytatta: "Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?" "Magad mondtad - felelte Jézus. - De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin." A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: "Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek?" "Méltó a halálra!" - kiabálták. Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték, és közben kérdezgették: "Találd ki, Messiás, ki ütött meg!"   Péter megtagadja Jézust Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: "Te is a galileai Jézussal voltál." De ő mindnyájuk hallatára tagadta: "Nem értem, mit beszélsz." Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: "Ez is a názáreti Jézussal volt" - mondta a többieknek. Megint tagadta, most már esküvel: "Nem ismerem azt az embert." Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: "De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul." Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: "Nem ismerem azt az embert!" Azon nyomban megszólalt a kakas.  Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: "Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz." Kiment, és keserves sírásra fakadt.   27. fejezet Jézus Pilátus előtt Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak.   Júdás kétségbeesése Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. "Vétkeztem - mondta -, elárultam az igaz vért." "Mi közünk hozzá? - válaszolták. - A te dolgod!" Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát. A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: "Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja." Tanácsot tartottak, és megvették rajta a fazekas telkét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a telket még ma is Vérmezőnek. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Fogtam a harminc ezüstöt, annak árát, akit ennyire becsültek, akit Izrael fiai becsültek ennyire, s a fazekas telkéért adták, ahogy az Úr parancsolta nekem.   Pilátus ítélete Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" "Te mondod" - felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: "Nem hallod, mi mindennel vádolnak?" De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött. Az ünnep napján a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot, a nép kívánsága szerint. Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Pilátus kérdést intézett hozzájuk: "Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?" Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: "Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta." A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérje ki, Jézusnak pedig kívánja halálát. A helytartó tehát föltette a kérdést: "Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?" "Barabást!" - kiáltották. Pilátus tovább kérdezte: "Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?" Mind azt kiabálták: "Keresztre vele!" "De hát mi rosszat tett?" - kérdezte. Annál inkább ordították: "Keresztre vele!" Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: "Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok - mondta. - Ti lássátok!" Erre az egész tömeg zúgta: "Vére rajtunk és fiainkon!" Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.   Jézus kigúnyolása A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: "Üdvözlégy, zsidók királya!" Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék.   Jézus keresztre feszítése Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján, majd leheveredtek, és őrizték. Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: "Ez Jézus, a zsidók királya." Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva mondogatták: "Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!" Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: "Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok." Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is.   Jézus halála A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: "Éli, Éli, lamma szabaktani?" Vagyis: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: "Illést hívja." Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: "Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!" Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.   Csodák Jézus halálakor Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: "Ez valóban Isten Fia volt" - mondták. Messziről több asszony figyelte, mi történik; olyanok, akik Galileából eddig kísérték, és gondoskodtak róla. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak az anyja.   Jézus temetése Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben. Másnap, a készület napjának elmúltával a főpapok és az írástudók egybegyűltek Pilátusnál és figyelmeztették: "Uram, emlékszünk rá, hogy az a csaló még életében azt állította: Harmadnapra feltámadok. Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, aztán híreszteljék a nép között: Feltámadt a halálból. Ez utóbbi csalás rosszabb lenne az előbbinél." "Legyen őrségetek - válaszolta Pilátus -, menjetek, őrizzétek, ahogy csak tudjátok!" Erre elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírhoz.

á LAP

SZENTÍRÁS Passió - János Evangéliuma Evangélium Szent János könyvéből: Jn 18,1-19,42   Jézust elfogják Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.'' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.'' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok'', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?'' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.'' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!'' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.'' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?'' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt.   Jézus a főpapok előtt Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért''. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?'' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!'' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.'' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?'' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?'' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!'' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?'' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas.   Jézus Pilátus előtt Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?'' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.'' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.'' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?'' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.'' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.'' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?'' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?'' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!'' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.'' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!'' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.'' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?'' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?'' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.'' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!'' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?'' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!'' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust.   Jézus a kereszthalála és sirbatétele Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.'' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!'' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!'' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek'' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!'' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!'' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze'' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak'' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.

á LAP

Nagyszombat A szombati napon Jézus a sírban feküdt. A meghalt Jézusra emlékezve e napon már az első évszázadban zsoltárokat imádkoztak. A vigília szó éjszakai virrasztást jelent. Az ünnepre készülő, az egész éjszakát átvirrasztó közösségről a Szentírásban az Apostolok Cselekedeteinek sorai között olvashatunk. A vigília hagyománya a nagyobb ünnepekre készülve alakult ki (Karácsony, Húsvét, Pünkösd, Vízkereszt és még 14 ünnep). Később az éjszakai virraszt az ünnepet megelőző késő estére tették.   Húsvét vigíliája (esti vagy éjszaki időben tartják a templomokban) A tűzszentelést a húsvéti gyertya meggyújtása követi. Az égő gyertya a feltámadt Jézus, "a világ világosságának" jelképe. A nagy alakú húsvéti gyertyára szokás felírni az évszámot, a görög abc első és utolsó betűjét (alfa és ómega: "Isten a kezdet és a vég"), és a kereszt rajzolatában elhelyezett öt tömjénszem Krisztus öt Szent sebére emlékezteti a keresztényeket. A Húsvéti Örömének (Exsultet) elhangzása után az ószövetségi olvasmányok, zsoltárok következnek. A "Dicsőség" éneklésekor újra megszólalnak a harangok és az orgona. Az evangélium felolvasása után azokban a templomokban, ahol keresztséget kérő felnőttek (katekumenek) vannak a keresztelés szertartása következik vízszentelés szertartásával. A szentmise a felajánlással, átváltoztatással folytatódik. Áldoztatás után tartjuk a húsvéti körmenetet. A körmeneten való részvétel kereszténységünk, a feltámadt Krisztushoz tartozásunk megvallása.

Az Úré a föld és ami betölti 23. zsoltár   Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és minden lakója. Ő alapozta tengerekre, és megerősítette a vizek fölött. Ki mehet föl az Úr hegyére? Ki állhat az ő szent helyén? Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve, akinek az esze nem csaláson jár, s aki nem esküszik hamisan. Az Úr az ilyet áldja meg, Istenétől, gyámolától megkapja jutalmát. Ez lesz a sorsa a népnek, amely őt keresi, amely a te arcodat keresi. Jákob Istene. Emeljétek föl fejeteket, kapuk, ősi kapuszárnyak, táruljatok, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki a dicsőség királya? Az Úr, a hatalmas és erős. Az Úr, a harcban verhetetlen. Emeljétek föl fejeteket, kapuk, ősi kapuszárnyak, táruljatok, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki ez a dicsőség királya? A Seregek Ura a dicsőség királya.

Torinói lepel Szolgáló album 2004 . Húsvétjára - Keresztény élet c. újság: Keresztút a torinói lepel nyomán című cikkéből   Jézus testét a keresztről levéve a kor szokása szerint lepedőszerű gyolcsokba tették, vagyis megfelelően fogalmazva több darabból álló fehér ruhadarabokat tekertek rá. A lepel szinte csodálatos módon megmaradt mind a mai időkig, bár kétszer majdnem tűz martalékává esett. Maga a Jézus testét takaró ruhadarab is értékes lenne a keresztények számára, a mai napig tudományosan nem azonosítható eredetű kép van – az emberi test képe, és Jézus arclenyomata. Ez nem festett, nem restaurált, nem vegykezelt, hanem fénykép negatívjához hasonló kép látható rajta, melyet a tudomány minden eszközével vizsgáltak az eltelt kétezer év során. Mi látható a ma Franciaországban őrzött kivételes halotti leplen? A lepel képe megrendítő hitelességgel tanúsítja a megostorozást (a 40 korbácsütés helyett 39 volt engedélyezett, ez a leplen megszámlálható) és tövissel való megkoronázás nyomai is kétségtelenül felismerhetőek. Ott vannak rajta a keresztfa okozta sebhelyek is - véres horzsolások, ferde alakban a két lapockacsont fölött. A lepel nyomai arra utalnak, hogy Jézus a kereszt felső részét, a keresztgerendát vitte, melyhez karjai hozzá voltak kötözve. A leplen megtalálhatóak az elesés nyomai: a térden és az arcon. Leginkább a jobb oldalon - mivel eleséskor ösztönösen elfordítja jobb kezével a keresztgerendát, hogy ha lehet ne arcra essen. A keresztre feszítés elevenedik meg rajta: az átszögezett csuklók sebeinek helye, a két lábfej egyetlen szöggel való átütése. Erős nyomot hagyott a Leplen a szív sebe. Az oldalseb jobbról, az ötödik borda fölött van. A leplet vizsgáló orvos-szakértők is igazolták mindazt, amit a az Evangéliumok írnak le. A lándzsával való átszúrás a halál beálltának igazolása, hiszen a halál beállta után a vér és víz szétválik. Miután Jézus levették a keresztről a sziklasírba helyezték el, és felismerhető a kezek X alakban történő elhelyezése „Az üres sír Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett és látta a gyolcsot, de nem ment be. Nemsokkal később Péter is odaért, bement a sírba, s ő is látta az otthagyott gyolcsot, meg a kendőt, amelyek a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda sírhoz. Látta és hitt.” János 20,3-7 Jézus keresztútjának egyedülálló, egészen kivételes emléke: a Lepel, amelyet „nem kézzel festettek”, hanem egy valóságosan keresztre feszített, 30-35 év közötti, megostorozott és tövissel koronázott férfitest sugárhatására keletkezett, negatív fotóhoz hasonlítható képe látható a Leplen. Megrendítő, hogy rajta vannak a vérnyomok. Belőlük kiolvasható az AB vércsoport és a DNS kis töredéke. A „fénykép” a leplen bizonyítottan Kb. 36 órával később keletkezett, mint a vérnyomok. „A kép a leplen negatív fotóhoz hasonlóan a testből kiáradó fény hatására keletkezett.” A hívő ember számára a feltámadás fényhatása adja a megfejtést.

á LAP

Szabadságra születve Szolgáló album 1999. Húsvétjára - Jh.Betti   Az Isten szabadsága A kereszt szabadsága Az üdvösség szabadsága   A szabadság , mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet, hűséget, hitet, bizalmat, reményt. Minden melynek alapja nem a szabadság, csupán másodlagos értékek. A szabadság értelmezésének módja sokféle lehet, hisz beszélhetünk népek szabadságáról, személyes szabadságról és lelki szabadságról. A Magyar Értelmező Kéziszótárban a szabadság címszó alatt az alábbi meghatározás szerepel: “Azaz állapot, helyzet, amelyben valaki, vagy valami szabad.” - e megfogalmazás valójában értelmetlen, mert magával a fogalommal magyarázza a fogalmat. Második meghatározás: “Az a lehetőség, hogy az ember a felismert szükségszerűség alapján választhat cselekvésében. “ A szükségszerűség az kényszer, e szerint a szabadság kikényszerített szabad döntés. További meghatározások: “Annak állapota, aki nincs fogságba, letartóztatásban. - Ez a meghatározás csupán a személyi szabadságot foglalja magába, de ez a materiális szabadság nem az ember elsőrendű értéke, hisz a cselekedetben, mozgásban való korlátozás az állat és növényvilágban is megtalálható. “Szabados viselkedés.” - A kontroll nélküli, mindent megtehetek amit akarok, önmagam és másokra való tekintet nélkül. - Ez lenne. a szabadság? Ezen a “zagyvaságon” nőtt fel mai társadalmunk. Nem tudjuk mi mit jelent, nem vagyunk tisztába a fogalmak jelentésével sem és jelentőségével sem. És ugyanígy van minden értéket hordozó fogalmunkkal a tisztelettel, a bizalommal, a felelősséggel, a kötelességgel, az önzetlenséggel és még sorolhatnánk tovább. Szinte értetlenül állunk velük szemben, vagy felületesen gondolkodunk róluk, de ennél rosszabb mikor egyáltalán nem tudjuk értelmezni őket. Értetlenségünkről tanúskodik, hogy nem élünk ezen értékek szerint . A sokat emlegetett társadalmunkban élő problémák, akár a munka, akár a család tekintetében itt kezdődnek. Nem tanították meg velünk, nem ezen értékek szerint nevelkedtünk az iskolapadban - vannak sajnos, akik otthon sem - , és így nem képezik életünk alapját . Ennek következménye saját “zavartságunk”, a tudatosság nélküli életvitelünk . Tegyünk fel egyetlen kérdést: “Mi a hűség?” Halljuk a médiák, az utca megdöbbentő válaszát, és látjuk hogy ma, mint érték szinte élettelen. De látjuk azokat a következményeket is, melyeknek a hűség hiánya az alapja. Hogyan tud valaki hűséges lenni - önmagához, másokhoz, az Istenhez - ha nem tudja mi az? A kérdésre viszontkérdéssel válaszolnak: Miért legyek hűséges? Mert... és a válasz nem két mondat, nem egy futó beszélgetés. Több, alapvető életszemlélet, meggyőződés, és az abból következő életvitel, mely akkor alakul ki, ha közvetlen környezetem erre nevel, vagy valamilyen indítás alapján én “olyan akarok lenni”. A hittanórákon e fogalmak sokszor előkerülnek, és sajnos ki kell mondani, hogy ma a gyerekek nem tudják mit jelentenek ezek a fogalmak, nem ebben nevelkednek, nem eszerinti életpéldákat látnak, nem hozzák magukkal sem otthonról, sem az iskolából. Nincs mit átadnunk a felnövekvő társadalomnak, mert nem élnek a szívünkben, nincsenek kezünkben ezek az értékek. Homokra építettük mi is a várunkat, és a gyerekeinknek is csak homokot adunk . De a vár a homokhegyen összedől - és sírhatunk felette, mint ahogy ma is tesszük: Nahát micsoda világ ez. A világ olyan, amilyenné mi tettük, és olyan lesz, amilyenné mi tenni fogjuk. Nem a világ forog körülöttünk, mi forgunk a világban. “Ugyan már, nézz körbe!” - szokták mondani. Körbenézek, és azt látom, hogy a gyerek minket néz, hogy a szomszéd nekünk mesél, hogy a férjünk - feleségünk hozzánk szól, hogy a szülők értünk aggodnak, hogy a barát minket kérdez, hogy a kollégák mellénk ülnek, hogy az ismerősök nekünk köszönnek. És nekik mind mi adunk a sajátunkból, aszerint amink van. Homokot, vagy építő sziklaszemeket. Mi a homok, és mi a szikla? rendet kell tenni az értékek között, merni vállalni, magunkénak vallani, próbálni megélni. Nem úttalan utak vezetnek az ismeretlenben, nem új eszméket kell alkotni, hisz minden értékről, mely valódi értéknek mondható Isten maga adta a megélt példáját, a szikla megbízható építő erejét . Mit mond Ő a szabadságról?   Az Isten szabadsága Emberi gondolkodásunk szerint, az Isten szabadságát elsősorban az határozza meg, hogy örök , nem korlátozza az idő múlása. A mi életutunk folyamatosan halad a tegnapból a mába, és a mából a holnapba - bizonytalan. Életünket és cselekedeteinket meghatározza a kezdet és a befejezés. Ő azonban szabad, mert nincs alárendelve a kezdetnek. Nem született, nem létrejött a véletlen folytán, így nincs kinek, vagy minek köszönetet mindania létezéséért. Nem fenyegeti a vég, az elmúlás, a “mi lesz velem?”. Mindig volt és mindig lesz. Ő van. Nem gondolkodik a tegnap jó és rossz lépésein, nem fél, hogy mit hoz a holnap. Szabad a jelenben. Az örökkévalóság számunkra szinte felfoghatatlan, mert minden percünk az idő függvénye. De egy-egy morzsája megérint minket. Mindegyikünk életében adódnak olyan pillanatok, mikor kimerjük mondani: “bárcsak örökre így lenne”. Ez az örök, ez a jelen, a mindig ebben élni, mely soha nem múlik el. Az örökkévalóság fényére mutat az is, hogy minden múló perc mindegyikünk számára más, sőt van amikor gyorsabbnak és van amikor lassabbnak érezzük az idő múlását. Percek óráknak tűnnek, napok (vagy évek) néhány pillanatnak. Az elmúlt időre visszatekintve szinte lélegzetnyi éveink, de a jövőt, a holnapot mérhetetlen hosszúnak látjuk. Az Isten van, az Isten az örökkévalóság szabadságában él . A létezésünket meghatározó másik tényező a tér: az itt, az ott, a lent, a fent, a hol vagyok. Az Isten mindenütt jelen van. Mindenkivel, mindenhol. Nem gyötrődik rajta, hogy menjen, nem menjen, hogy hol, kivel legyen. Szabadsága abban áll, hogy betölti a világot . Benne élünk, és ő mibennünk. Ő van. Itt van velem, és most ott veled, és ott is ahol mi nem vagyunk. Tér és idő nélkül a létezés szabadságában él . Az Isten mindentudó . Mi minél többet tanulunk, tudunk, öregszünk, annál inkább érezzük, hogy mennyi mindent nem tudunk. Mi minden ismeretlen, felfoghatatlan, megoldhatatlannak tűnő. Az emberiség tudása szinte kezdetleges a fizikai világról, mint kártyavárat rakjuk össze a megfejtett igazságokat. Személyes tudásunkat nézve egy csepp a tengerben. Száz és ezer kérdésünk van, melyre a választ egyszerűen nem tudjuk. Lehet szó akár a világról, akár önmagunkról. Isten tudja mindenre a választ. Gyermeki miért kérdéseinkre ő válaszol. Övé a tudás szabadsága . Az Isten mindenható . Mi akkor tartjuk magunkat szabadnak, ha azt tehetjük amit akarunk, amihez kedvünk van. Akkor éreznénk magunkat szabadnak, ha bármit megtudnánk tenni amire vágyunk. Ha nehézség nélkül házat építhetnénk, ha minden úgy történne, ahogy mi akarjuk, ha a beteget meggyógyíthatnánk, ha mindig együtt lehetnénk szeretteinkkel, és még sorolhatnánk. De biztos, hogy mindent jól tennénk? Biztos, hogy másnak is jó lenne, ha mi mindenhatók lenne? Az Isten mindent megtehet. Mit merész álmainkban tervezgetünk, “mi lenne ha...” - Istennek csak akarni kell, és úgy lesz. Ővé a teremtés, a mindennapok és a feltámadás mindenható csodája. A mindenhatóság szabadságában él , melyhez nem kell magyarázkodás, hogy hogyan történt. Az Ő mindenhatóságának legnagyobb titka, hogy a “jóság” szabadságában él. Szabad, mert csak jó tud tenni, akarni. Nem vezérli bosszú, harag, fenyegetés, magamutogatás, önzés. Ha mi lennénk mindenhatók.... (Néha de odacsapnánk az asztalra, de megmutatnánk hogy kik vagyunk mi, de móresre tanítanánk másokat.) Isten mindenható, az adok, a vigyétek, a terített asztal, a befogadlak mindenhatóságával, a magaméból szívesen adom szabadságával. Isten maga a szeretet , a Szentháromság kiapadhatatlan szeretettitkát hordozva. Szeretetét nem csorbítja kétely, féltékenység, birtoklási vágy. Szabadon szeret, mert szeretetén nincsenek homályos foltok. Ebből a szeretetből teremtett minket, az adni akarás szeretetéből, és ezzel a szeretettel, a befogadás szeretetével vár, hogy részei legyünk az önzetlen, szabad, örök szeretetnek. Az Ő szeretete más mint a mienk. Ő nem csak jobban szeret, ő nem csak másképp szeret, annál több, Ő maga a szerettet. Szabad, mert szeretetében nem kapni akar, hanem adni. Az emberi szeretet mozgatórugója sokszor az adok-kapok. Elvárom tőled, hogy te is... Tartozol nekem, mert... Nagyon nehéz megvalósítani számunkra a szabadságban szeretlek kapcsolatát. Magunkhoz szeretnénk láncolni akit úgyszólván szeretünk, irányítani akarjuk, beleszólni minden lépésébe, tudni minden tettéről, gondolatáról, birtokolni akarjuk, rátelepszünk a szeretetünkkel. Az igazi szeretet szabadságot ad, és szív szeretetével szeret másokat. Úgy tekint rá, mint szárnyaló lepkére, mely az isteni fényben repked, szárnyai a csodák fényében pompáznak, de ilyen szép csak akkor marad, ha engedi repülni, ha nem fogja meg és nem törli le szárnyáról színporát. Csupán nézi, csodálja, s ha fáradtan menedékre vár, hagyja, hogy vállára szálljon, és mikor megpihent engedi, hogy folytassa útját. Az Isten így szeret, ezzel a szabadsággal. Isten a szeretet szabadságában él. Isten Lélek , nem korlátozzák fizikai, kémiai, biológiai tényezők. Felette áll a materiális világnak, az Ő létrendje az a szabadság. Ezen elsőrendű tulajdonsága az alapja a többinek, a Lélek szabadságából fakad a mindig, a mindenhol, a mindent.   A kereszt szabadsága E cím két szava első hallásra ellentétet fejez ki számunkra, de a krisztusi kereszt az emberi megfeszítésnek isteni szabadságot adott . Jézus Krisztus teljes embersége egészében hordozta a mi természeti, fizikai és érzelmi világunkat. (kivéve az Istentől való elfordulást, a bűnt). Mindent meg akart élni és tapasztalni mi minket is ér az évek folyamán. Születésétől haláláig minden emberi érzés részese lett: barátai vannak, akikben megbízik, tanítványai és a nép szeretetében él, Istenbe vetett hite vezérli, hozsannázó tömeg fogadja, megsiratja az elhunyt Lázárt, fáradtan alszik a bárkában, a Getszemáni kertben a holnaptól, a szenvedéstől való félelmében imádkozik, másokat vígasztal, nem akarják érteni szavát, ellenségei lesznek, elárulják, megtagadják, megalázzák, magányos, s egyedül van a kereszten. Mind-mind olyan érzelmek, melyek minket is érnek, hisz mindegyikünk örvend és sír, bízik és fél, imádkozik és magányos. Ő az, ki örök társ lépteinkben, aki ki nem mondott szavunkat is érti , hisz e föld pora, szellője, fényei, árnyékai szívében élnek. Ismeri a napkeltét, az éj sötétjét, a virágzó réteket, a kiszáradt fákat, a barát kézfogását és mások gúnymosolyát, a meg nem értettséget.   Isteni természetéből adódóan azonban az isteni tulajdonságok birtoklása is egyben, hisz mindenhatósága van a tett csodák mögött, mindentudása van a múlt, a jövendő, a mások gondolatainak ismeretében, és a lélek örökkévalósága feltámadásában. Hogy minket magához emelhessen az Isten alárendelte magát az idő, a tér, a fizikai test létébe. Az ember és az Isten; a kereszt és a szabadság; az engedd hogy szeresselek és az érted teszem; az önként vállalás és az Isten megdicsőítése találkozik Jézus Krisztusban. Jeruzsálem kőfalai mentén örvendő tömeg, a krisztusi tanításra szomjas szív mit sem sejt a holnapokból, de a közéjük lépő Krisztus tudja, hogy e hely a szenvedés otthona lesz, mégis szabadon így dönt és a küldetés hitével tanít Istenről, az Ő Országáról és a megigazulásról, az örök mennyei lakomáról.   Miért lép be a városfalak közé? Utolsó vacsorára hív , s mint ki végrendelkezik töri meg a kenyeret - önmagát adván, s alapítja a jövő krisztusi papságát. S eljön az est , a magányos, kínzó félelem verítéke - saját szavaink csengenek ajkán: “Vedd el tőlem ezt a kelyhet.”, félek, nem akarom a szenvedést, “senki sem virraszt mellettem”. A néma csendet megtöri az Istenbe vetett bizalom, a gondoskodó szeretet reménye, a hit kimondott szava: “ De ne az én akaratom, a Tiéd legyen meg.” Tűri az elfogást, a megaláztatást, a kínzást, a fájdalmakat. Némán türelemmel viseli “Te mondád.” Mint Isten bármit megtehetett volna. Szabadon döntött, önként vállalta, semmi, senki nem kényszerítette. Léte nem függött döntésétől. Szabad - isteni szabadsága volt. A mi létünk volt a tét, hisz Krisztus hite nélkül nem üdvözülhetünk. A lélek szabadságát, az örök szeretet befogadásának szabadságát adta. E szabadságért vette vállára a keresztet . Vállára vette - de mért? A halálra ítélt miért viszi fel keresztjét a Golgotára? A reményvesztett azt mondja, nem viszem - ha meg kell halnom mindegy, feszíts keresztre itt, most ahol vagyok. Mért cipeljem fel, hisz ott is ugyanúgy meghalok. Most, itt, legyünk túl rajta. De viszi, mégis fel a hegyre - s minden lépése azt hirdeti: van remény, nem hiába, nincs vég, a küldetés, a bizakodás, a hűség, mely a Golgotára visz ; a szabadság keresztútja ez - ettől isteni. Minden fájdalmunkban a keresztút ad remény, az isteni önzetlen, szabad szeretet ajándéka. Tizenévesként minden húsvéttól szinte vártam, hogy mint ahogy a jeruzsálemi templomból kiűzte az árusokat, most is újra megmondja mit miért, majd ő most válaszol Pilátusnak, a farizeusoknak, ledobja a töviskoszorút, és megmutatja ki az Isten Fia, vagy később - hátha majd akkor a kereszten ő lesz a dicsőség, az Isten. Szerettem volna,, hogy ne haljon meg, hogy még ott a kereszten félholtan függve is, még valamit tegyen, nem adja meg magát, hisz ő az Isten. Múltak az évek, s látnom kellett, hogy nem történik semmi sem, mi isteni, mi csodás - valóban meghal ég és föld között a keresztfán. S ma már tudom, hogy attól isteni tett, attól csoda, hogy nem történt “semmi”. A semmi - a minden, az önzetlenség - a remény, a bizalom - az Isten hűsége. Az Isten szabadon vállalt szeretete. Ezzel a teljesen emberi viselkedéssel, alárendeltséggel adja az Istenbe vetett reményt szabadságát - “Kezedbe ajánlom lelkemet.” Az üdvösség szabadsága Az ember legnagyobb félelméből, a hontalanságból, a nem létezésből, a céltalanságból váltja meg a feltámadt Krisztus a világot odaadó szeretete által, és nyújtja felénk az üdvösség szabadságát.   Ez a szabadságság, a mi szabadságunk, mert megkaptunk Krisztus által az Istenből fakadó szabadság kegyelmét. Ezt az igaz szabadságot adja az Isten. Meghívott az isteni szabadságra, az örökkévalóság, a szeretet szabadságára. Van célja értelme minden tettnek, szónak, gondolatnak. Csak a szabadság útján találkozhatunk az Istennel. A keresztút és a feltámadás isteni csodájának hite vezet az Ő általa adott szabadság útjára. Szabadságra teremtett az Isten, megadva mindent mi szabaddá tesz: a szeretet, a hit, a bizalom, a boldogság, az aggódás, a gondoskodás, a béke, a zene, az érintés, a barátság, a megértés, az őszinteség, a tisztelet, a fény, a befogadás, az öröm és könny szabadságát. És ez az szabadság az amiben mi sokszor nem hiszünk, nem bízunk, amitől félünk, amellyel nem élünk. Több szabadságot adott nekünk az Isten, mint amennyit mi magunknak, és másoknak adunk valaha. E szabadsággal tudunk élni hol jól, hol rosszul. A szabadság fénye, szellője, melege ölel át mindegyikünket, de mi ritkán merünk, tudunk karjaiban omlani, A szabadság forrása Isten, a belőle fakadó élet csak vele lehet szabad, őbenne és őáltala találja meg igazi szabadságát.   “Az Úr ugyanis Lélek, ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor.3, 17).   “Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.” ( Jn. 8,36).   “Aki azonban figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az a maga útján boldogságot talál.” (Jak. 1, 25.)

á LAP