Lelkiség gondolatok / SZOLGÁLÓ hittan - katolikus lelkiségi honlap

Pünkösd

Dióhéjban - Kis családi hittan

Pünkösd

Szolgáló album 2001 - Pünkösd Jh.Betti hitoktató

Jézus föltámadása és mennybemenetele után sem hagyott minket árván, hanem elküldte a Szentlelket.

A Szentlélek az Atya és a Fiú egymás iránti szeretetének személye. Általa leszünk Isten gyermekeivé s a mennyország örököseivé.

“ A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei."

Szent Pál azt is mondja a Szentlélekrõl: “ Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindannyian, akik fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsõségét, a dicsõségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által (2Kor 3,17). A Szentlélek munkálja tehát bennünk a Krisztushoz való hasonlóságot, vagyis a szentséget és a jövendõ megdicsõülést. A Szentlélek a hét isteni ajándék adományozója: bölcsesség, értelem, jótanács, tudomány, lelki erõsség, jámborság, istenfélelem.

A Szentlélek egyéni megszentelõdésünk és apostoli tevékenységünk forrása, és Krisztus közösségének, az Egyháznak a Lelke.

Az elsõ pünkösdkor, a Szentlélek kiáradásakor született az Egyház. Az egyház a Krisztus által rendelt látható közösség, amely a világ végéig Krisztus megváltói mûvét folytatja a Szentlélek vezetésével; tanúságot tesz a Feltámadott állandó jelenlétérõl; megvalósítja Isten tökételetes tiszteletét, és megszenteli az embereket.

Az Egyház közösségét Szent Pál a leveleiben Krisztus Testének nevezi.

Abban a pillanatban, amikor Isten felé nyújtottam a kezem, és “igent” mondtam neki, felfedeztem életem értelmét.

Dag Hammarskjöld

SZENTÍRÁS

Jézus megígéri a Szentlelket

János evangéliuma 14. fejezet 15-29. rész

Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad. Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki." Ekkor Júdás - nem az iskarióti - megkérdezte: "Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?" Jézus így folytatta: "Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörtént volna, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.

A pünkösdi Lélek

Szolgáló album 2001 - Pünkösd Érszegi Gábor

A Szentírásban egészen sajátos helyet foglal el Szent János evangéliuma. Hosszas hittanítás (prédikáció) után írja meg evangéliumát, és nyilván ez a hosszú idő alkalmat ad neki, hogy ne csak elmondja azt, amit Jézus tanított és mondott, nemcsak az addig meglátott összefüggéseket foglalja össze, - amelyeket nyilván a különbözõ egyházközségekben elmondott - hanem az egészet valamilyen rendszerbe foglalja. Ilyen rendszer az is, hogy az utolsó vacsora történetében Jézus Búcsúbeszédeinek sorában nagyon sok érdekes dolgot mond, és hagy hagyatékul a tanítványokra. Ilyen hagyaték, hogy: “elmegyek az Atyához, és õ más Vigasztalót ad nektek.”

Vigasztaló Lélek

A Vigasztaló a magyar szóban nagyon kedves kifejezés. Jelzi, hogy Jézus elmenetelével ez a más vigasztaló a Szentlélek lesz ki az apostoloknak - Jézus tanítványainak, és tágabb értelemben nekünk is, hiszen mi is Jézus tanítványai vagyunk - majd a Jézus hiánya miatt szerzett szomorúságunkban vigasztalást ad. A Szentírást nem magyar nyelven írták, ezért sokszor (bár a fordítók biztos, hogy a legjobb kifejezéseket keresték), ezek a kifejezések nem pontos fordításai a görög szövegnek. A görög szöveg a “paraketos” szót használja a Szentlélekre. Ezzel nem a Szentlélek természetét, hanem sokkal inkább a szerepét fejezi ki - hogy mi az, amit csinálni fog. A paraketos szó a görög parakaleo igébõl származik, amelyet magyarul úgy tudnánk kimondani, hogy az “aki segít”, vagy az “ügyvéd”, vagy “aki a tevékeny támogatónak a feladatát látja el a rászorult ember mellett”. Különösen érezzük ezt a görög - római világban, ahol a paraketos vagy advocatus ügyvéd volt, aki az elítéltnek az érdekeit védte. Természtesen amikor mi a Szentlélekrõl, a paraketosról beszélünk Szentírási értelemben, akkor nem ügyvédre gondolunk, hanem azt aki szószólónk az Atyánál, aki közbenjár értünk bûnösökért.

Ilyen értelemben paraketos Krisztus is az Atyánál, és ilyen értelemben paraketos a Szentlélek, aki már Jézus védõje és kinyilatkoztatója a hívõk számára, de miután Õ az Atyához távozik megvalósítja Jézus jelenlétét a világban azzal, hogy eljön, hogy segítse a hívõket.

A paraketos eljövetele kapcsolatban van Jézus távozásával - “Õ majd más vígasztalót ad néktek” - de jelenléte új történetet, új korszakot valósít meg az Isten emberei közt. Az utolsó vacsora utáni beszédben Jézus megmondja, hogy õ újból el fog jönni, nemcsak az idõ végén, hanem a húsvéti megjelenésekor is a föltámadott látása a tanítványokat örömmel tölti el. Övéi között való jelenléte azonban nem lesz testileg, fizikailag érzékelhetõ, hanem sokkal inkább szellemileg. Az, akit az Atya küld, mert õ az Atyához megy az õ nevében, az õ imádságára valaki más lesz. A Lélek más mint Jézus, mégis õ valósítja meg Jézus állandó jelenlétét az Egyházban, a világban. Ahogyan Jézus velük marad és bennük van, úgy õ is bennük marad a hívõkben (már mint a Szentlélek) mégpedig mindörökké.

Igazság Lelke

A másik ilyen kifejezés, amit Jézus használ a Szentlélekre az Igazság Lelke. Nagyon jól emlékezünk, hogy mekkora súlya van ennek a szónak, hogy igazság -az egész Jánosi evangéliumbam, hiszen amikor Pilátus kérdezi Jézust, “én arra jöttem - válaszolja - és azért vagyok a világban, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” Hogy ez mekkora probléma azt nem csak azok tudják, akik a filozófiával foglalkoznak (és milyen nehéz megállapítani az igazságot filozófiai szemüvegen keresztül), hanem akik a Szentírást ismerik azoknak is borzasztó nehéz, hogy milyen igazságról van itt szó. Jézus megmonja, hogy milyen igazságról van szó. Az igazság lelke a Szentlélek elsõsorban a hazugság atyjával szemben. A Szentlélek az igazság lelke, amely jellemezni fogja ezentúl az Atya imádását. Az igazság lelke az Egyház élõ emlékezete. Az apostolok és a tanítványok közösségében a paraketes tevékenyen fog megvalósulni. Õ dicsõíti meg Jézust elsõsorban majd azzal, hogy õ tanítja meg a tanítványokat - “õ tanít meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent amit mondtam néktek” (Ján. 14, 26). Ez a tanítás és ez az emlékezet szoros kapcsolatban van Jézussal. Teljesen úgy, ahogy Jézus mindig az Atyával egységben lévén teljesítette küldetését. Ahogy Jézus az Atya javaival rendelkezik, úgy a Lélek - mondja õ, a Ján. 16,14 - az enyémbõl kapja mindazt, amit híidet néktek. Arra emlékeztet amit Jézus mondott, mert nem magától beszél, hanem azt mondja meg amit hall. Jézus is mindent az Atyától hall, azt hírdeti amit az Atyától kapott. Ahogy az aki látja Jézust, látja az Atyát, ugyanígy a Lélek is (Ján. 1,2) megtanít mindenre, azaz a Lélek rávezet minket a teljes igazságra. A húsvéti fényben újra megjeleníti az elmúlt eseményeket. Ezzel tesz tanúságot Jézus Krisztussal, és megadja a tanítványoknak, hogy tanúskodjanak vele és általa.

Az igazság Lelke Jézus védõje. A szinoptikus evangélisták tanításában a Lélek az, aki a királyok bírósága elé idézett tanítványokat védi. Jánosnál Õ Jézus védõje. (Ján 5,19) A paraketos, vagyis a segítõ, vagy vígasztaló a világot gyõzi meg három pontban: a bûnrõl.A bûn a Jézus tanításával szembeni hitetlenség. Meggyõzi az igazságról, mert igazság Jézus oldalán állt, akit megdicsõített az Atya, és az ítéletrõl, mert a kárhozat átka már kimondásra került a világ fejedelme felett. Magyarul az ördög felett, vagy ha így jobban tetszik a sátán felett. Így a paraketos segítségével az õt elfogadó és meghallgató szívében az a meggyõzõdés alakulhat ki, hogy nem a világnak, hanem Jézusnak van igaza. Tehát neki is igaza van amikor hisz, szenved Mesteréért. Vele együtt már õ is legyõzte a világot és a gonoszt.

Pünkösd ünnepe sokmindent juttat nekünk keresztényeknek az eszünkbe. De talán az egyik legfontosabb feladata, hogy eszünkbe juttassa, hogy a Szentlélek a szentelõ lélek által az Isten bennünk van. Az Isten lelke vezet minket, és az Isten lelke minden bûn, minden rossz, minden csúfság ellenére, ami az ember és a sátán irígységébõl történik itt a világon mégiscsak bebizonytja az igazságot, hogy Jézus gyõzött a világon, és Úrrá lett rajta. És Jézus Krisztussal, aki az egész Egyház feje, az õ titokzatos teste is - nem látványosan, de az utolsó ítélet napján látványosan is fogjuk ezt érezni - legyõzte a világot és a gonoszt.

A Szentléleknek van egy sajátos szerepe is, hogy megszenteli Jézus tanítványait. Ahogy az elõbb is mondtam, Szentelõ Lélek. Éppen ezért ugyan a világban élünk, a világ dolgaiban tevékenykedünk a legtöbbet, mégsem vagyunk ebbõl a világból. Ahogyan Jézus nem nyilatkoztatja ki magát a világnak (János evangéliuma), mert az gyûlöli õt, úgy a Lelket is csak azok kapják meg, akiket Jézus Szentlelke megszentelt, és akik éppen ezért nem ebbõl a világból valók.

á LAP

SZENTÍRÁS:

A Szentlélek eljövetele

Apostolok Cselekedeti 2, 1-11

Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak.

Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: "Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.

A Római Katolikus Egyház

Szolgáló album 2002 - Pünkösd Érszegi Gábor

Az Egyházról legrövidebben azt mondhatnánk: az Egyház Krisztus híveinek közössége. Ez helyes, de ezzel még nem mindent mondunk meg az Egyházról. Ezért jobban meg kell világítanunk az Egyház titkának különböző szempontjait. Az Ecclésia görög szó, egybehívottakat, gyülekezetet jelent. A latin és a germán nyelvekben az Egyház és a templom ugyanazt jelenti – Ecclésia, Kirche, Church.

A Szentírás alapján több képet alkalmaz a Zsinat is az Egyházra, hogy titkát, misztériumát minél jobban, minél teljesebben megvilágosítsa, hol termőföld, hol építmény templom, hol család, hol anya, Isten népe, Krisztus titokzatos teste. Újabban legszívesebben az isten népe kifejezést használjuk, tudniillik Isten újszövetségi népe, mert ez egyrészt kifejezi az Ószövetség választott néppel való folyamatosságot, másrészt jelzi, hogy az Egyház úton van, a mennyei haza felé törekszik. A zsinat a megtestesült Ige misztériumához hasonlítja az Egyházat, hogy kifejezze isteni és emberi láthatatlan és látható arcát. Azt mondja a zsinat ez Krisztusnak egyetlen Egyháza, egynek, szentnek, apostolinak és katolikusnak valljuk a “Hiszek egy…”-ben. Üdvözítőnk föltámadása után, Péternek adja, hogy pásztora legyen ennek a népnek (vö. Jn. 21,17). És őrá, meg a többi apostolra bízta, hogy terjesszék tanítását és kormányozzák Egyházát (vö. Mt. 28,18). És mindörökre az igazság oszlopának és székhelyének rendelte (1Tim. 3,15). Ez az Egyház ebben a világban mint alkotmányos és rendezett társaság, a katolikus Egyházban áll fenn, vagyis Péter utóda, meg a vele közösségben élő püspökök által kormányzott Egyházban. Bár szervezeten kívül is megtalálható a megszentelődés sok eszköze, és sok igazság, ezek mint Krisztus Egyházának tulajdonát képező adományok a katolikus egység ösztönzői.

Az Egyház vándorolva járja az útjait. A világ üldözi, az Isten vigasztalja. Az Úr keresztjét és halálát hirdeti amíg el nem jő (vö. 1Kor. 11,26). Megerősíti a föltámadott Úr ereje, hogy külső és belső bajait, nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és a valóságnak homályos képében ugyan, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világban Ura misztériumát, amíg végül is az meg nem mutatkozik a teljes világosságában. (Zsinati határozatok). Zsinat fent idézett tanítása egyrészt kifejezi azt, hogy a római katolikus Egyházban találhatók meg legteljesebben a krisztus által akart Egyház ismertetőjegyei (Egy, Apostoli, Szent, Katolikus). Másrészt elismeri, hogy keresztény egyházakban, vagy egyházi közösségekben is vannak olyan elemek (különböző mértékben), amelyek az igaz egyház teljessége felé mutatnak. Mindebből következik, hogy a keresztény egységtörekvésben minden egyháznak arra kell törekednie, hogy megvalósítsa a Krisztus által akart eszményt.

A katolikus Egyháznak is állandóan szüksége van reformra, megújulásra a zsinat tanítása szerint, mert ez az Egyház Krisztus megszentelő Lelke által ugyan szent, de bűnösöket is foglal magában – embereket – ezért folytonos megtisztulásra is szorul, és a bűnbánatnak és a megújulásnak útját járja szüntelenül.

Az Egyházat Krisztus alapította, hogy üdvözítő tettének folytatója legyen. Az emberek a hit és keresztség révén lesznek tagjai ennek az újszövetségi népnek. Mintegy bele testesülnek Krisztus testébe, hogy a Lélek éltesse őket. Szent Pál szívesen alkalmazza az Egyházra a test hasonlatot. (Korintusi levél)

“Miként a testben megvannak a különböző szervek, kéz, szem, szív – hogy különböző szerepet töltsenek be az egész test javára, növekedésére, úgy Krisztus titokzatos testében is a hívek különböző szolgálatokat teljesítenek. Minden hívő egyenlő méltóságban és egyformán az örök életre hivatott, de a szerepek és ennek megfelelően a kegyelmi ajándékok különbözőek. A hierarchia tagjai, a pápa, a püspökök tanítással és a lelkipásztori kormányzással vannak megbízva. Vele együtt a felszentelt papok Krisztus nevében és személyében (szó szerint: in persona christi) cselekszenek, amikor részt vesznek a tanítói és a kormányzói szolgálatban, vagy amikor bizonyos szentségeket kiszolgáltatnak. Az Egyház lelki hatalmat és megbízatást a püspökök és a papok kézrátétellel kapják, az egyházi rend szentségében. E szentség teljességét a püspök birtokolja. A katolikus hit szerint a legfőbb hatalommal a római pápa rendelkezik, mint Szent Péter utóda a római püspöki székben. Az ő tanítói, kormányzói és papi hatalma az egyetemes Egyházra kiterjed, Ő a püspöki testület feje. Az egyházmegyék élén a püspökök állnak, akik a pápával egyetértésben tanítanak, kormányoznak, teljesítik a megszentelés megbízatását. A püspökök segítőtársai a papok, és a diákonusok. Krisztus tanítói, kormányzói és megszentelő hivatalában nemcsak az apostolutódok, a hierarchia tagjai részesülnek, hanem a hívek is a keresztség és a bérmálás szentsége által. A méltóság és a természetfeletti hivatás szempontjából nincs különbség az Egyház tagjai között.

Hangsúlyoznunk kell, hogy az Egyházban minden az egész test szolgálatára van. A hívek nem végeznek ugyan hivatalos hierarchikus szolgálatot, de nekik is sajátos hivatásuk szerint az Egyház növekedését és megszentelését kell szolgálniuk. Ezek a szolgálatok a tanítás, megszentelés, testvéri szolgálat, stb. Különböző formában, részben a családban, részben az egész világban (pl. megszentelés), részben pedig azok között, akik rászorulnak ebben a világban. A világiaknak főképpen az a feladat jut, hogy jelenlévővé és hatóerővé tegyék az Egyházat azokon a helyeken, és olyan körülmények között ahol csak általuk lehet az Egyház a föld sója. Így minden világi keresztény éppen sajátos kegyelmi adományainak erejéből tanúságtévő is, és az Egyház küldetésének eleven eszköze, Krisztus ajándékainak mértéke szerint (vö.Ef.4,7).

Krisztus, az Egyház és a Szentlélek

Szolgáló album 1999. Pünkösd Érszegi Gábor

Krisztus és a Szentlélek

Az Apostolok és a Szentlélek

Az Egyház és a Szentlélek

Krisztus és a Szentlélek

A meghalt és a föltámadt Jézus megadja az Egyháznak a Lélek ajándékát.

Egy meghalt ember, akit ismerünk - bármilyen nagynak is ítéljük szellemiségét, bármilyen nagy volt befolyása arra a korra, amelyben élt, vagy az utókorra, arra van ítélve, hogy a múltba temetkezzék - de tevékenysége halála után is hathat, mert többé már nem tartozik hozzá és már nem akadályozhatja meg hogy az emberek szeszélyeinek kilegyen szolgáltatva.

Amikor Jézus meghal és átadja Lelkét “Istennek egyszersmind átadja” - azt az Egyházának is átadja (Ján. 19,30).

Haláláig a lélek látszólag emberi egyedisége és cselekvési hatóköre normális határai között működött. Most, hogy az ember Fia felmagasztaltatott, megdicsőíttetett az Atya jobbjára összegyűjti a megváltott emberiséget és kiárasztja reá a Lelkét .

Ő maga mondja: “hogyha majd meghalok, ha majd fölmagasztalnak, a földről mindeneket magamhoz vonzok”. Máshol pedig azt mondja: “Élő víz folyói fakadnak majd belőlem, ha valaki hozzám jön azért, hogy igyék” - hozzáteszi az evangélista, “ezt a Lélekről mondja , melyet a Benne hívők meg fognak kapni.”

Az Egyháznak az a feladata, hogy befogadja a Lelket. Az Egyház új teremtés. A Teremtéstörténetben találkozunk a Lélekkel legelőször, aki mikor még üres volt minden, ott lebegett a mindenség felett. Máskor meg azt halljuk a Lélekről, hogy “kiárasztod lelkedet - megújul az egész világ”.

Ugyanígy mondhatom azt, hogy Jézus fogantatásában is nagyon tisztán és nagyon lelkien a Lélek az, aki beárnyékozza Mária lelkét. Vagyis csakis a Lélektől születhet meg az új teremtés, mert mindaz ami Istentől születik az a Lélektől ered . Ennek nagyon szép magyarázatát mondja el Jézus Nikodémusnak éjszaka, mikor Őt megkeresik, hogy “mindenkinek újjá kell születnie Istenből a Szentlélek által” .

Az Apostolok és a Szentlélek

Nagyon sokan az idők folyamán az Apostolok cselekedeteit úgy nevezték, hogy a Lélek evangéliuma.

A Lélek evangéliuma, leginkább az ősegyháznak a történetét mondja el, amikor elindul Jeruzsálemből eljut az evangélium szavai szerint a Föld végső határáig, vagyis az akkori kor által megfigyelhető Birodalomnak a teljességét felöleli.

Az Apostolok cselekedetében megfigyelhetjük a Lélek tevékenységének két vonását, amelyet már az Ószövetségben is láthattunk. Egyrészt rendkívüli csodák és tettek, másrészt önkívületbe eső ihletett emberek.

Ilyen példa Szent Péter apostolnak az első Pünkösdi beszéde, amikor a nyelvek csodáját látták és hallották az emberek, és bizony meghatódtak azok, akik megkeresztelkedtek . De maguk az apostolok is megélik ezt, hisz volt bátorságuk kiállni és hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát.

Másrész megszabadított betegekkel és megszállottakkal találkozunk. Péter és János fölmennek a templomba a kilenc óra imádság idején. Ekkor egy béna férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Péter és János meglátta és azt mondta: “Nézz ránk - az rájuk nézett - ezüstöm, aranyam nincsen, de amim van azt neked adom, a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!”

Ilyen nagyszerű csodatett az a pillanat, amikor Pétert és Jánost elfogják, majd szabadon engedik őket, visszatérnek övéikhez. Az ősegyház tagjai amikor meghallják, hogy mi történt az apostolokkal, fohászkodnak az Istenhez -

“Urunk Te vagy az, aki alkottad az eget és a földet, a tengert és mindent ami bennük van; aki Dávidnak, a mi atyánknak a te szolgádnak szájával a Szentlélek által ezt mondottad, “miért acsarkodnak a nemzetek és miért terveznek hiúságot a népek ellen”.

Ez a Lélek -aki által Dávid mondja - Jézus Lelke, mely Jézus szavait hirdetteti az apostolokkal.

Amikor Péter és János hálaimája zeng, azzal fejeződik be, hogy: “Te Uram nyújtsd ki kezedet gyógyításokra, hogy jelek és csodák történjenek Szent Fiadnak, Jézusnak neve által” . Miután így imádkoztak megremegett a hely ahol egybegyűltek, beteltek a Szentlélekkel és bátran hirdették az Isten Igéjét.

Ilyen pillanat ugyancsak az Apostolok cselekedetéből az 5. fejezetben, amikor azt mondja, hogy nem szűntek meg naponta a templomban és a házaknál tanítani és hirdetni Jézus Krisztus Igéjét úgy, mint amikor valamikor Jézus is tette.

Ilyen nevezetes hely a 18. fejezet, amikor Szilás és Timóteus megjönnek Macedóniából. Pál mégtöbbet fáradozik az igehirdetésben és a lényeg, hogy bizonyította a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.

Ugyancsak 19. fejezet befejező mondataiban olvashatjuk, hogy két esztendeig tartott az igehirdetők útja. Azoknak tanítottak akik Ázsiában laktak, akár zsidók, akár pogányok voltak, hogy hallják az Úr Jézus Krisztus igéjét.

Az Apostolok cselekedetében nagyon sokszor megismétlődik Jézus imája. Ilyen az első vértanúnak, István diákonusnak a halála, amikor megkövezik, és szinte szóról szóra azokat a szavakat mondja, amelyeket Jézus a kereszten mondott. De Jézushoz fohászkodva “Úr Jézus vedd magadhoz lelkemet” , majd amikor térdre esik fennhangon azt kiáltotta, “Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül”, amikor mindezt kimondta elszenderült az Úrban.

Ugyancsak az Úr Jézus szavait halljuk vissza Cezáreában, Pál imájában: “Legyen meg az Úr akarata.”

Az Egyház és a Szentlélek

A Szentlélek állandósítja a kenyértörésben Jézus hálaadását, és megőrzi a testvérek között az egységet.

Ezért tartottak ki állhatatosan az apostolok tanításában, a kenyértörés közösségében, és az imádságban.

Annyira nagy volt az egység a testvérek között, hogy a hívők sokaságának egy volt a szíve, lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságok Urunknak, Jézus Krisztusnak a föltámadásáról.

Lehetetlen arra gondolnunk, hogy csupán a Jézussal való érintkezésben a megszokások, mindennapok élnek tovább, hogy szánt szándékkal híven utánozzák az Ő magatartását, életformáját. Amikor velük élt Jézus, Jézusnak a személyisége, egész erejére volt szüksége, hogy megőrizze őket maga körül. Mostmár nem látják Őt többé, jóllehet tudják az Ő példája nyomán milyen veszélyeknek vannak kitéve. Tanítványai önként követik nyomdokait - miért, mert megkapták Jézus Lelkét.

A Szentlélek az az erő, amely a születő Egyházat a Föld szélső határáig lendíti (Ap.csel. 1,8).

Egyszer közvetlenül hatalmába keríti a pogányokat, bizonyítva, hogy így kiáradt minden testre. (Ap.csel.10,44) Miközben Péter ezeket a szavakat mondta: “A Szentlélek leszállt mindazokra, akik az Igét hallgatták.” A körülmetéltségből származó hívek, akik a Péterrel jöttek elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt.

Máskor küldetést ad azoknak, akiket kiválasztott, Fülöpnek (8.fej.), Péter (10.fej.), Pálnak és Barnabának (13.fej.), de nemcsak az indulásnál van jelen, elkíséri és vezeti az apostolok cselekedetét.

Az apostoli zsinaton, Jeruzsálemben látjuk, hogy amikor döntést hoznak hosszas vita után, akkor azzal a bevezetéssel hozzák a döntést, hogy - “úgy tetszett nekik, és a Szentléleknek”. Vagyis a Szentlélek adja meg döntéseik tekintélyét, a szó növekszik és megsokszorozódik. Ennek az örömben gyümölcsöző lendületnek belső forrása a Szentlélek.

A pizidiai Antiochiában Pál és Barnabás hirdeti az Igét, és amikor elmennek Ikoniumba, mert úgy tűnik üldözésnek vannak kitéve, nem sikeres az igehirdetésük - eltelnek örömmel, és Szentlélekkel azért, mert Jézus Krisztusnak az üldöztetésében részesülnek. Szent Pál apostol különösen sokszor emlegeti, hogy az Egyház vezetője az Isten Lelke.

“Egy a test és egy a lélek, egy az Úr, és egy az Isten. A Lélek egyesít, mivel Isten Lelke. A Lélek megszentel, mert a Szent Isten Lelke” Efezusi levél (4. fej.)

“Aki pedig megerősít minket veletek együtt

Krisztusban, és aki felkent minket az Isten, és aki pecsétjével megjelölt minket, és a Lélek zálogát adta szívükbe”. (2kor. 21-22.)

Az Isten adja a megerősítést, az Isten adja erre a pecsétet erre a lelkünkbe, és zálogának a megerősítése az a Szentlélek, aki bennünk van.

A Lélek egész működése abban áll, hogy elvezet minket Istenhez, hogy élő közösséget teremt közöttünk és Isten között, hogy bevezet minket szent mélységeibe, és kiszolgáltatja nekünk Isten titkai. (1kor.2,10)

A Lélekben ismerjük meg Krisztust, és valljuk meg, hogy Jézus az Úr.

A Lélekben imádkozunk Istenhez (római levél), és szólítjuk meg igazi nevén: “Abba”, azaz Atya.

Ha egyszer birtokoljuk a Lelket, semmi az ég-világon nem veszíthet el bennünket, nem szakíthat el minket, mert Isten önmagát adta nekünk, és mi Őbenne élünk.

Pünkösd ünnepén, amikor az Egyház megalakulását ünnepeljük - és ez a megalakulás, hogy mennyire biztos, és mennyire erős annak a legfőbb bizonyítéka az immár lassan 2000 év óta működő Egyház - nincs más mondanivalóm ennek az írásnak a végén, minthogy:

Titeket is, mindnyájotokat ugyanúgy járjon át a Szentlélek, mint ahogy az ősegyház apostolait, híveit átjárta, és a Szentlélek erejéből múljék el belőletek minden félelem, minden bánat, minden keserűség.

Teljék meg a Szívetek örömmel, és ez az öröm segítsen titeket mindazokban a nehézségekbe, amelyeket a mindennapok, az élet rejteget számunkra. Amen.

á LAP

Úrnapja

SZENTÍRÁS

Beszéd az élet kenyeréről

Szent János evangéliuma (Jn.6,48-59)

Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért." Erre vita támadt a zsidók közt: "Hogy adhatja ez a testét eledelül?"

Jézus ezt mondta rá: "Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él. " Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított.

Oltáriszentség az esőben

Úrnapján, Krisztus testének és vérének ünnepén Violini atya korán felkelt, és szakadó esőben indult a templomba a reggeli imádságra. A templomajtó kifordulva a helyéről, odabent rombolás nyomai: a szobrok összetörve, a tabernákulum nyitva, a konszekrált ostyák a földön szétszórva hevertek a főhajóban. Egyenként összeszedte azokat, ám nem találta meg a nagyobb, Úrfelmutatáskor használt ostyát.

A rendőrség két gyanúsítottat állított elő. Beszélt nekik az oltáriszentségről, és felajánlotta: nem tesz ellenük feljelentést, ha megmondják, hol dobták el a szentostyát. Az egyik bevallotta, hogy éppen azelőtt dobta ki a menekülésre használt autó ablakán, mielőtt a rendőrség elfogta volna őket. Nem tudta, mi az, de úgy gondolta, terhelő bizonyítéknak számítana. Az eső még mindig esett, amikor mindannyian a rendőrautóba ültek. Violini atya attól tartott, hogy ha tényleg kidobták a szentostyát, az alighanem szétmállott az egész napos esőben.

A helyszínre érve azonban mindannyian megpillantották a szentostyát a főút mellett a levegőben lebegni. Különböző színű, gyönyörű fénysugarak áradtak belőle. Violini atya kiugrott az autóból, és elkezdett futni a szikrázó fény felé. Az egyik rendőr, Parsons őrmester közvetlenül mögötte futott. Az atya térdre borult a sáros földön, boldogan és csodálattal imádva a szentostyát. Violini atya felállt és kinyújtotta kezét a szentostya felé, ami olyan fehérnek és frissnek látszott, mint az átváltoztatás napján. Amint megérintette, a következő szavakat hallották mindannyian: "Gino atya, kérlek vigyél vissza Cowley-ba!"

Forrás: www.katolikus.hu (részlet)

Oltáriszentség - Titok és hit

Úrnapi prédikáció 1999. Érszegi Gábor atya

Az Úr legyen veletek!

És a Te lelkeddel!

Evangélium Szent János könyvéből

Dicsőség neked Istenünk. Abban az időben Jézus így szólt:

“Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki ebből a kegyérből eszik örökké élni fog. Az a kenyér amelyet én adok, az én Testem a világ életéért.”

A zsidók között vita támadt: Hogyan adhatja ez testét ételül nékünk. Jézus azt felelte nekik:

“Bizony mondom néktek, ha nem eszitek az Emberfia Testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. Aki eszi az én Testemet és issza az én Véremet, annak örök élete van, és én föltámasztom őt az utolsó napon.”

Ezek az Evangélium Igéi.

Áldunk Téged Krisztus.

Keresztény testvérek!

A latin nyelvű országokban Úrnapját Urunk Jézus Krisztus Teste és Vére ünnepének nevezik.

A mi magyar nyelvünk egy kicsit rövidített belőle és csak egyszerűen Úrnapjának mondja hagyományosan. Bár anélkül, hogy végig mennénk most a szentbeszédnek a szavain, előre is mondhatom, hogy a magyar elnevezés az Úrnapja, nagyon jól beleillik abban a gondolatvilágban, amelyben az Úrnapja kialakult.

A kialakulásához nagyon messzire kell mennünk az emberi üdvösségtörténetben, amelyet az Isten elkezdett több ezer éve az emberek történetében első kinyilatkoztató gondolatával és szavával, és amely azóta egyre jobban halad a beteljesedés felé. Ebben bizonyos modelleket, bizonyos fázisokat kell megkülönböztetnünk.

Áldozatok felajánlása

Az első, a legelső fázis az volt - tessék csak Káin és Ábel történetére gondolni - amikor az emberek azzal próbáltak az Istenhez közel kerülni, hogy a termés legjavát, primiciáját vagy zsengéjét kiválasztották, odatették az áldozati oltárra és elégették. Egyrészét mielőtt teljesen elégett volna kivették, és megették. Nagyon egyszerű módon úgy gondolták, hogy Istennek a legjobbat, a legszebbet kell föláldozni, és az aki az Isten ételéből és italából eszik és iszik, az valahogy bejut az Istenség titkába. Itt Káin és Ábel történetében ez valósul meg.

Természetesen Káin és Ábel nem az Ószövetség népéhez tartozott. Káin és Ábel ugyanolyan pogány ember volt, mint amilyen pogány emberek voltak a mi magyar eleink. Csakhát ők nem bárányt, nem a gabona javát, hanem mint nomád, pusztát járó, lovakat tenyésztő nép lovat áldozott fel és italul is azt itta, amit a lótenyésztés adott, azt a bizonyos kumisznak nevezett italt, vagy a lónak a vérét.

A zsidó nép áldozati báránya

A következő nagy változás az áldozatok felajánlásának a kialakulásában egészen új gondolatot is vitt be a történetbe. A zsidó népnek az áldozati szokásait - akik ugyanígy ismerték ezt a pogány szokást, hogy elégetik a legjavát, primiciáját, zsengéjét - meghatározta, hogy kaptak kinyilatkoztató utasítást Mózesen keresztül az Istentől. Egy egyéves fiatal ártatlan bárányt kell föláldozniuk, és ennek a báránynak a vérével meg kell kenni az ajtófélfákat bűnbánatuk, illetve a bűnbocsánat jeléül, s így az elsőszülöttek megmenekülnek mint megjelöltek a haláltól. Abban a korban az elsőszülöttek voltak a népességnek a katonái, és ha az elsőszülöttek meghaltak, akkor a népesség képtelen volt megküzdeni az ellenséggel. Tessék ezt végiggondolni, hogy Egyiptomban az összes katona - mert nincsen megkenve az ajtófélfa a báránynak a vérével - meghal. A zsidóknál nem, mert ők megkenik a bárány vérével ezen az éjszakán az ajtófélfát, így ki tudnak menekülni, sőt harcolni tudnak. Az egyiptomi sereg szétesik, nincs katonája. Aztán az is tény, hogy a zsidók a bárány egy részét éppúgy megeszik kenyérrel, kovásztalan kenyérrel (innen származik, hogy az ostyát használjuk a szentmiseáldozathoz, mert az ostya kovásztalan kenyér). A bárány legjavát azonban elégetik az Isten tiszteletére. Így megmenekülnek a szolgaság, a rabszolgaság világából abba a szabad világba, amelyet az Isten ad nékik.

Az Isten báránya

A harmadik modell, vagy az a modell, amelyet mi is megélünk mint keresztények, vagyis Jézus Krisztusnak a története már. Jézus Krisztus nagyon jól tudjuk, hogy amikor megjelenik a földön s majd felnőtté válik, az Ószövetség utolsó prófétája Keresztelő János úgy hirdeti meg, aposztrofálja a nép előtt, hogy “ Ő az Isten báránya, Ő veszi el a világ bűneit” . Mondjuk ezt mi a szentmisében is, az áldoztatás szertartása előtt.

És valóban Jézus a keresztfára viszi föl a testét, ott hal meg, és a vérével megfesti azt a keresztfát. Tehát az azonosságok és gondolati jelek, megint csak szorosan záródnak és összeillenek. Jézus Krisztus nyilvánvalóan mint ember nem is gondolt, nem is gondolhatott ilyen barbár dologra, hogy a valódi élő testét ételül adja. Gondoljuk végig azt a folyamatot, ahogy a zsidók, illetve a rómaiak Jézust kivégeztetik a kereszten. De cserébe egy nagyon békességes megoldást tesz. Nagypénteket megelőzően tartja azt a bizonyos vacsorát tanítványaival. Ezen az utolsó vacsorán a kenyeret - gondoljunk arra, hogy a zsidók is kovásztalan kenyeret esznek - és a bort teszi meg az áldozat alapjául.

Nagyon is békés és szelíd igazából a borban nem látjuk a vért, mert tapasztalatunk a bor marad; a kenyérben nem látjuk Jézusnak a testét, mert a tapasztalunk, az ízértéke, a kenyér marad. És így a kettő a reális valóság, hogy a kereszten ténylegesen a testét és a vérét adja értünk és annak mint egy szimbolikus megjelenítése a szentmiseáldozatban nagyon is egymással parallel, párhuzamos hely, amely nekünk ugyanazt az áldozatot juttatja az eszünkbe.

Nemcsak ez valósul meg ebben a dologban, hanem megvalósul egy ősi prófétai jövendölés. Számos próféta, de különösen Izaiás próféta jövendöli meg azt, hogy a végső időkben, amikor eljön a Messiás vendégül látja népét . Nem tudom jobb szóval lefordítani mint végső idő, mert ez a végső idő immár idestova nekünk keresztényeknek Jézus születése óta tart. Kétezer éve, és ki tudja meddig. Mennyi az a végső idő az üdvösségtörténetében vagy a világtörténetben nem tudjuk megmondani. De azt igen, hogy a próféták azt jövendölték, hogy az Isten megvendégeli az ő választottait. "Bőségesen ad nekik gabonát, gabonából készült kenyeret, és a nagyszerű ételekhez méri az ő szűrt borát." Vagyis tulajdonképpen Jézus zseniálisan megérezteti a tanítványokkal, hogy íme ő olyat tud tenni, ami beteljesíti az ősi jövendölést, amit vártak a zsidók több oknál fogva. Egyrészt a kenyér az állandó probléma volt. Néhány évtizeddel - 100, 200 évvel - ezelőtt itt Magyarországon sem termett elegendő kenyérgabona . Nem beszélve arról, hogy azon a vidéken ahol a zsidók éltek, bizony a bortermelés a zsidók korában nem nagyon ment, nem értettek hozzá. Inkább más szakmákhoz, kereskedelemhez és állattenyésztéshez értettek.

A bor az csak az ősi sumér birodalom idejében termett (valamikor az a terület is odatartozott - meg is találtak a régészek ennek a teraszos öntözött szőlőművelésnek a nyomait). A zsidók nem értettek hozzá, tönkre is ment. Ezért a szőlőművelés és a szőlőből nyerhető bor a végső időnek, a végső idők beteljesülésének, a bekövetkezett Isten országának is jelképe.

Mondanom sem kell, hogy ennyire zseniálisan nincs ember aki összetudta volna állítani ezt a képsort, az összefüggéseket. Legkevésbé az apostolok, hisz az első leírásaik erről a szentmiséről amit Jézus elrendelt, nagyon korán, Jézus föltámadása után néhány órával származnak. Szent Lukács közli velünk az Emmauszi tanítványoknak a történetét, akik megijednek attól, ami Jézussal történt, hogy velük is ez történhet Jeruzsálemben. Mennek haza a falujukba és útközben találkoznak Jézussal, akit nem ismernek föl, és betérnek vele egy fogadóba ahol Jézus olyat tesz, amit csak az tudhatott , aki ott volt az utolsó vacsorán. Ő kezébe veszi a kenyeret és a borral telt kelyhet és elmondja a szavakat.

Az apostolok a föltámadott Krisztust, akinek megdicsőült a teste, spirituális, szellemibb a test mint a mi testünk - majd egyszer mi is olyanok leszünk, hozzá teljesen hasonlók Szent Pál szavai szerint - nem ismerik fel. De arról, hogy azt teszi, amit az utolsó vacsorán, egyből rádöbbennek: ez az idegen ki nekünk ilyen furcsa, föltámadása utáni megjelenésében ugyanazt teszi. Ennek ott kellett lenni az utolsó vacsorán. És akkor döbbennek rá, hát mi tizenegyen nem, mert a többi kilenc otthon van, mi ketten rohanunk haza a falunkba félelmünkben - hát akkor ki lehet? Maga a Jézus. És ez az első leírásunk arról, hogy Jézus Teste és Vére titka az ősegyházban megjelenik .

Vannak más leírásaink például Szent Pálnak a korintusi levele. Egyrészt elmondja nekünk, hogy az Úrjézustól kapta, hogy az Ő elárultatása éjszakáján mit csinált: Vette a kenyeret és a kelyhet - és hozzáteszi, hogy nekünk ez valóban Jézus Teste és Vére , annyira, hogy ki-ki vizsgálja meg magát mielőtt eszik és iszik belőle, mert ítéletet eszik és iszik.

Aztán vannak nagyszerű későbbi leírásaink, elprédikált apostoli evangéliumok. Két evangélista apostol írja meg nekünk, és két apostoltanítvány az utolsó vacsorának a történetét. A negyedik evangélista Szent János apostol a kafarnaumi csodát írja le , hogy Jézus megszaporítja a kenyeret. A lényeg egyrészt ez, másrészt pedig ennél sokkal fontosabbat közöl, Jézusnak a kenyérhez, az örök élet kenyeréhez fűződő tanítását írja meg nekünk két fejezeten keresztül. (Majd nyáron úgy augusztusba kerül a vasárnapi szentmiséknek az evangéliumi részébe hat héten keresztül olvassuk. Talán azért is, hogy azt a forróságot, amit jelent Jézusnak a nagyszerű tette, a melegséget, a szeretetet jól érezzük a legmelegebb nyári vasárnapokon.) De az is tény és való, hogy nemcsak a Szentírásban, az Ősegyház életében is rendkívüli jelentősége van.

Én jártam Szentföldön és ott azon a helyen Kafarnaumban, ahol Jézus a kenyérszaporítást végzi, és kemény két fejezeten keresztül tartó magyarázatát adja az örök élet kenyerének, egy csodálatos templom állt, már az első század végén. És annak az első századi templomnak az alapfalai, a padlózata és a köve ahol Jézus széttördelte a kenyereket, szétosztotta a halakat ma is megvan. Na persze üveglap alatt (mert hát az idő idő, és a sok ember, én magam is szívesen érintettem volna és borultam volna rá a kőre, hiszen ezt Jézus Krisztus érintette), - de a tény maga, hogy az első keresztényeknek ennyire fontos, hogy ott mindjárt templomot építenek, jól jelzi, hogy Jézus Krisztus evangéliumában, az apostoli hagyományban, az apostoli tanításban mennyire lényeges és fontos rész volt.

Végül nekünk kell, mai keresztényeknek levonnunk a következtetéseket.

Az egyik következtetést - hogy hogyan alakult ki az Úr Testének és Vérének az ünnepe? Történelmi tény, hogy amikor a keresztes hadak elmennek keletre és megismerkednek a keleten létező nagyon is komoly természettudományokkal (matematikával, kémiával, élettannal és orvostudománnyal), akkor egyszerre nem tudnak mit kezdeni azzal a csodával, mint Európában a keresztények, vagyis hogy hogyan történik a változás a kenyérben és a borban. Lehet, hogy az íze a kenyérnek is és a bornak is marad, de így kell nekünk ezt elfogadnunk, hogy abban a kenyérben Krisztus Teste van. (A héber, a görög szó amin íródott a Szentírás Húsról beszél. A magyar nyelvben a test szó az élettelen testet is jelentheti, azokban a nyelvekben más szó van rá.)

Szóval mért kell nekünk ezt elhinnünk? Azért, mert szentírási helyek vannak, Jézus mondja, Jézus tanítványai mondják. Hit kell hozzá. Komoly becsületes emberi hit amely ugyan vet föl kérdéseket. Ezeket a kérdéseket próbálom most megmagyarázni, de ez a HIT a mi kereszténységünknek az alapja. És bizony azt is meg kell mondani, hogy azt a választ, hogy ez reális változás, azt el kell fogadnunk , mert valóban átváltozás történik a kenyérben és a borban. Jézus szavai, és az apostoli tanítás alapján ott van Jézus . De fizikai változás, hogy a kenyér húsízű lenne, hogy a bor vér ízű lett nem is szabad ezt keresnünk. Egész más eszközöket használ a természettudomány, és más fizikai megállapításokat tesz. A hitnek a tudománya nem a természettudomány módszereit, hanem a hitnek a módszereit használja.

A hit módszere szerint az elmondott bizonyítékok alapján hiszem, hogy a kenyérben ami fölött elmondtuk a szavakat, hogy a borban amely fölött elmondtuk Jézus szavait, az valóban Krisztus Húsa és Vére.

Úrnapjának az ünnepe persze jóval később alakult ki, amikor a problémák jönnek, amikor az emberek nem tudják ezt összeegyeztetni, vagyis a megmérhetetlen változást és a megélt tapasztalatot. Milyen változás lehet a kenyérben, (a kémiai, természettudományos, fizikai, élettani, orvosi változások) és hogy mi a tapasztalat? A tapasztalat nem ugyanaz mint a természettudományi változás. A tapasztalat inkább ezt fogná meg, hogy a természettudományi változások milyenek. Mi azonban a hit változásait, a Jézus Krisztusba vetett hit alapján mondjuk.

Liége-ben (Lüttichben középkori néven, akkor az német terület volt) volt egy Szent életű apáca, Szent Julianna, aki 1250 körül elkezdi az Úrnapjának az ünneplését. Ennek a titoknak, amit én most itt végig elmondtam egy napon való ünneplését, független az összes többi keresztény ünneptől körmenetet (megvallással) Úrnapján ünnepeljük.

Bizony nekünk, akik itt a következtetéséket levontuk, vagy próbáljuk levonni még egyet látnunk kell, hogy nekünk ezt a hitünket meg kell vallanunk , mert az vallja meg, aki eszi és issza - az jut el az örök élet országába. Nyilván legjobban azzal valljuk meg, ha esszük és isszuk, de azzal is, hogy Úrnapján részt veszünk a körmenetben - legalább lélekben, vagy a szentmisében. Templomainkban vannak oltáriszentségi napok, Oltáriszentség-imádások. Én nem panaszkodhatom, mert ebben a templomban vannak akik eljönnek, ha kiteszem az Oltáriszentséget és meghirdetem, hol más templomokban sajnos nem, pedig a mi hitvallásunknak az egyik jele ez a három dolog.

Szent Pál apostol amikor elmondja, hogy: aki iszik ebből a kehelyből, nemde az Úr Vérét, aki eszik ebből a kenyérből nemde az Húsát, Testét veszi magához, hozzáteszi, mi mindannyian akik Jézus Krisztus nevében együtt vagyunk egy Testet alkotunk . És ezt az egy Testhez való tartozásunkat itt a földön a Szentáldozással - azzal, hogy Jézus Krisztus Testét és Vérét isszuk - tudjuk megvallani.

Úrnapja ünnepén mi mást kívánhatnék nektek, hogy bármilyen nehéz is ez a titok, bármennyire is tele van hittel, költészettel, mert hiszen azt amit nem tudunk kimondani a fizika a természettudományok nyelvén, azt a költészet nyelvén mondják ki az evangéliumok, a Szentírás - mondjuk ki magunk is hittel, ez a költészet töltsön el minket kegyelemmel, bátorsággal, meggyőződéssel. Amen.

á LAP