S   z   o   l   g   á   l   ó      K   ö   n   y   v   t   á   r
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
ZSOLOZSMA
 
ÉVKÖZI 32. HÉT
 
Vasárnap      Hétfő      Kedd      Szerda      Csütörtök      Péntek      Szombat
 
 
ÉVKÖZI XXXII. VASÁRNAP
Zsoltáros rész, IV. hét
I. ESTI DICSÉRET
Magnificat-ant. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a Vőlegény, menjetek ki elébe!
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
ELSŐ OLVASMÁNY
Kezdődik Dániel próféta könyve l, 1-21
Az izraeli ifjak hűségesek maradnak a babiloni királyi palotában is
Jojakim júdeai király uralkodásának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Bábel királya felvonult Jeruzsálem ellen, és ostrom alá fogta. Az Úr kezébe adta Jojakimot, Júda királyát és a templom edényeinek egy részét. Sineár földjére vitte őket, s az edényeket istenének templomában helyezte el.
A király meghagyta Aspenáznak, udvari emberei főnökének, hogy válogasson ki Izrael fiai közül néhány, királyi vérből vagy előkelő családból származó ifjat. Legyenek teljesen hibátlanok, csinos külsejűek, jártasak minden bölcsességben, műveltek és képzettek. Legyenek tehát alkalmasak rá, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek. Aspenáznak meg kellett őket tanítania a kaldeusok írására és nyelvére. A király a királyi ételekből rendelt nekik ellátást minden egyes napra, és abból a borból, amelyet maga is ivott, így kellett három éven át nevelkedniük, hogy aztán szolgálatot teljesítsenek a király színe előtt.
Ezek között volt Júda torzséból Dániel, Hananja, Misáéi és Azarja. Az udvari emberek főnöke azonban új nevet adott nekik: Dánielt Béltsacárnak, Hananját Sadraknak, Misáéit Mesaknak és Azarját Abednegónak nevezte el. Dániel azonban elhatározta magában, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és a borral. Azért arra kérte az udvari emberek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Bár az Isten az udvari emberek főnökében jóindulatot és irgalmat ébresztett Dániel iránt, az udvari emberek főnöke mégis azt felelte Dánielnek: ?Félek uramtól, a királytól, aki maga szabta meg számotokra az ételt és az italt. Ha úgy látja, hogy arcotok soványabb, mint a veletek egykorú ifjaké, én leszek érte felelős a király előtt."
Ekkor Dániel a felügyelőt kérte meg, akit az udvari emberek főnöke Dániel, Hananja, Misáéi és Azarja fölé rendelt: ?Csak tíz napig tégy próbát szolgáiddal! Adass nekünk főzeléket ételül és vizet italul! Akkor vedd szemügyre a mi arcunkat meg a királyi ételekből táplálkozó ifjak arcát. Aztán tégy úgy szolgáiddal, ahogyan jónak látod!" Hallgatott is tanácsukra, és tíz napig próbára tette őket.
Tíz nap múlva külsejükben csinosabbaknak és jobban tápláltaknak látszottak, mint a többi ifjak, akik királyi ételeket ettek. Ettől kezdve a felügyelő megvonta tőlük a nekik szánt eledelt meg a boritalt, és főzeléket adott nekik. Ennek a négy ifjúnak az Isten megadta a tudományt és minden írásban és bölcsességben a jártasságot. Ezenkívül Dánielnek még azt is megadta, hogy megértsen minden látomást és álmot.
Amikor elérkezett az idő, amelyet a király bemutatásukra meghatározott, az udvari emberek főnöke Nebukadnezár színe elé vezette őket. A király elbeszélgetett velük, és úgy találta, hogy az összes többi között nincs olyan, mint Dániel, Hananja, Misáéi és Azarja. Mindjárt a király szolgálatába is álltak. Valahányszor a király olyan ügyet terjesztett eléjük, amely bölcsességet és okosságot kívánt, azt tapasztalta, hogy tízszer különbek országa minden tudósánál és varázslójánál. Dániel ott is maradt Cirusz király első esztendejéig.
VÁLASZOS ÉNEK Vö. Dán l, 17. 20
V. Bölcsességre és tudományra tanította őket, megerősítette bennük lelke kegyelmét, * És betöltötte szívüket értelemmel az Úr.
F. Minden olyan dolgot, amely bölcsességet és okosságot kívánt, a király tőlük kérdezett meg. * És betöltötte.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Kezdődik egy II. századi szerző szentbeszéde
(Cap. l, l � 2, 7: Funk l, 145-149)
Krisztus az elveszetteket akarta megmenteni
Testvéreim! Jézus Krisztust valóságos Istennek, élők és holtak bírájának kell tartanunk, és nem szabad üdvösségünket sem jelentéktelennek gondolnunk. Ha ugyanis nem tartjuk valóságos Istennek őt, akkor az se lesz valami nagy dolog, amit remélhetünk tőle. Akik jóváhagyják a róla szóló ilyen lealacsonyító beszédet, azok vetkeznek. Mi is vetkezünk, ha nem ismerjük fel, hogy honnan hívott meg minket, és azt, hogy ki és hova hívott meg, és hogy mennyi szenvedést vállalt értünk az Úr Jézus Krisztus.
Mi mit adunk neki viszonzásul, avagy milyen gyümölcs méltó ahhoz, amit ő adott nekünk? Mennyi janibor cselekedettel tartozunk neki? Hiszen ő adta nekünk a világosságot; mint Atya, fiainak nevezett, és megmentett minket, elveszendőket. Milyen dicséretet zengjünk ezért neki, vagy mivel viszonozzuk azokat a jótéteményeket, amelyeket tőle kaptunk? Szellemi bénaságunk következtében emberi kézzel alkotott kő-, fa-, arany-, ezüst- és ércbálványokat imádtunk, és egész életünk a halált lehelte. A sötétség hullámai vettek körül bennünket, és látásunk homállyal volt tele, de az ő szent akaratából visszanyertük igazi látásunkat, és megszűnt minden bennünket elnyelő homály.
Megkönyörült rajtunk, és szíve jóságában üdvözített minket, jóllehet bennünk csak sok tévelyt és pusztulást láthatott, és semmi reményünk sem volt az üdvösségre, csak az, amit ő adott, ö hívott meg bennünket, akik érdemtelenek voltunk, és azt akarta, hogy e semmiből valamik legyünk.
Zengj éneket, te, magtalan, aki nem szültél; hallasd örömöd szavát, s kiálts, te, aki nem vajúdtál. Mert az elhagyottnak több fia lesz, mint akinek férje van (Iz 54, 1). Zengj éneket, te, magtalan, aki nem szültél; ezzel azt akarja nekünk mondani, hogy az Egyház terméketlen volt, míg csak gyermekeket nem kapott Istentől. Kiálts, te, aki nem vajúdtál; ez pedig azt jelenti, hogy könyörgéseinket egyenesen Istenhez irányítsuk, és ne lankadjunk el (mint ahogy a vajúdó asszonyok ellankadnak). Az elhagyottnak több fia lesz, mint akinek férje van; ezek a jelentőségteljes szavak arra utalnak, hogy népünk elhagyottnak és Istentói is elvetettnek látszott, de most, hogy már élő hitre támadtunk, egyszerre többen lettünk, mint azok a népek, akik úgy gondolták: nekik saját istenük van.
A Szentírás egy másik helyen így szól: Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket (Mt 9, 13). Ezzel azt mondja, hogy meg kell mentem az elveszetteket. Épp ez a nagyszerű és csodálatos: megerősíteni nem azt, ami áll, hanem azt, ami elbukik, így Krisztus is az elveszetteket akarta megmenteni, sőt sokakat meg is mentett, amikor eljött, és meghívta az elveszett embereket, köztük minket is.
VÁLASZOS ÉNEK l Tessz 5, 9-10; Kol l, 13
V. Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, * Hogy vele együtt elnyerjük az életet.
F. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. * Hogy vele együtt elnyerjük az életet.
HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 500.
REGGELI DICSÉRET
Benedictus-ant. Ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, mert mindent odaadott, ami csak szegénységéből telt.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
II. ESTI DICSÉRET
Magnificat-ant. Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él, alleluja.
 
HÉTFŐ
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
ELSŐ OLVASMÁNY
Dániel próféta könyvéből 2, 26-47
Látomás a. szoborról és a. kőről. Isten örök országa.
Azokban a napokban Nebukadnezár király megkérdezte Dánieltől, akit másik nevén Béltsacárnak hívtak: ?Te meg tudod nekem mondani, hogy milyen álmot láttam, és meg is tudod fejtem?" Dániel ezt válaszolta a királynak: ?A titkot, amelyet a király kérdez, a bölcsek, varázslók, tudósok és jósok nem tudják megfejteni a királynak. De van Isten az égben, aki feltárja a titkokat, és tudtára adja Nebukadnezár királynak, mi fog történni az utolsó időkben. Ez az az álom, amelyet fekvőhelyeden elméd látott:
Arról gondolkodtál, ó, király, fekvőhelyeden, hogy mi fog történni. Nos, aki feltárja a titkokat, az megmutatja neked, mi fog történni. Én elnyertem e titok kinyilatkoztatását, nem mintha bölcsebb volnék, mint bármely más élőlény, hanem azért, hogy a megfejtésről tudomást szerezzen a király, vagyis hogy megértsd elméd gondolatait.
Amit láttál, ó, király, az egy hatalmas szobor volt. Ez a szobor nagy volt és fényes, magasra emelkedett előtted, és rettenetes volt a tekintete. A szobor feje tiszta aranyból volt, melle és karjai ezüstből, hasa és ágyéka bronzból, lábszárai vasból, lábai meg részben vasból, részben agyagból.
Ezt láttad, míg a hegyről le nem vált egy kő anélkül, hogy hozzáért volna valakinek a keze. Ez eltalálta a szobor vas és agyag lábát, és darabokra zúzta. Ekkor egyszerre összetört a vas, az agyag, a bronz, az ezüst és az arany, és olyanná lett, mint nyáron a szérűn a por, amelyet felkap a szél, úgyhogy nyoma sem marad. A kőból pedig, amely eltalálta a szobrot, egy nagy hegy lett, amely betöltötte a földet. Ez volt az álom. A jelentését is elmondjuk a királynak.
Ó, király, te vagy a legnagyobb a királyok között. Az ég Istene királyságot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Kezedbe adta az emberek fiait, a mező vadjait és az ég madarait, bárhol vannak, és téged tett meg mindnyájuk urává. Te vagy az arany fő. Utánad egy másik birodalom támad, egy nálad kisebb, majd egy harmadik birodalom, amely bronzból való lesz, és uralma alá kerül az egész föld. A negyedik birodalom kemény lesz, mint a vas. A vas mindent összetör és összezúz. Miként a vas mindent összezúz, ez is törni és zúzni fog.
Mivel úgy láttad, hogy lábai és ujjai részben agyagból, részben vasból vannak: az a birodalom meg fog oszlani, de azért lesz benne valami a vas szilárdságából. Azért láttad, hogy vas van keverve az agyag sarába. Mivel lábujjai részben vasból, részben agyagból vannak: az a birodalom részben szilárd, részben törékeny lesz. Ha a vasat agyagos sárral összekeverve láttad, ez azt jelenti: házasságok által össze fognak keveredni, de eggyé nem fognak összeforrni. A vas ugyanis nem vegyül az agyaggal.
Ezeknek a királyoknak az idejében az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szűnik meg soha. Ez a birodalom nem száll át más népre. Összetöri és elpusztítja az összes többi birodalmat, maga azonban állni fog mindörökké. Ezért tehát jól láttad, hogy a hegyről levált a kő anélkül, hogy valakinek a keze hozzáért volna, és szétzúzta az agyagot, vasat, bronzot, ezüstöt és aranyat. A nagy Isten megmutatta a királynak, mi fog történni egykoron. Az álom igaz, és megfejtése megbízható."
Ekkor Nebukadnezár király arcra borult, sőt Dániel előtt is leborult. Majd rendeletet adott ki, hogy hozzanak elé étel- és illatáldozatot. Azután így szólt a király Dánielhez: ?Valóban a ti Istenetek a legfölségesebb Isten, a királyok Ura, és a titkok kinyilatkoztatója, különben nem tudtad volna megfejteni ezt a titkot."
VÁLASZOS ÉNEK Dán 2, 44; vö. Lk 20, 17. 18
V. Az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szűnik meg soha. Összetöri és elpusztítja az összes többi birodalmat, * Isten országa pedig áll örökké.
F. A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; akire ez a kő ráesik, azt agyonzúzza. * Isten országa.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Egy II. századi szerző szentbeszédéből
(Cap. 3, l � 4, 5; 7. 1-6: Funk l, 149-153)
Cselekedetekkel valljuk meg Istent!
Nézzük csak, mekkora irgalmasságot gyakorolt velünk az Úristen: először is életre keltett, s többé már nem áldozunk holt bálványoknak, nem imádjuk azokat, hiszen Krisztus által már ismerjük az igazság Atyját. Az Atyához elvezető ismeret lényege pedig abban áll, hogy sose tagadjuk meg Krisztust, aki által megismertük az Atyát. Az Úr maga is ezt mondja: Aki megvall engem, én is megvallom őt Atyám előtt (vö. Lk 12, 8). Tehát akkor kapunk jutalmat, ha megvalljuk őt, aki megváltott minket. De hogyan is valljuk meg? Ügy, hogy megtesszük, amiket parancsolt, és nem vetjük meg rendelkezéseit, s nemcsak ajkunkkal, hanem egész szívünkkel és egész lelkünkkel szeretjük őt. Erre figyelmeztet ugyanis Izajás is: Ez a nép ajkával dicsőít engem, a szíve azonban távol van tőlem (Iz 29, 13).
Ne csak szóval valljuk meg őt Urunknak, hiszen ez nem üdvözít bennünket. Ő tanítja, hogy: Nem fog mindenki üdvözülni, aki mondja nekem: Uram, Uram, hanem aki teljesíti az igazságosságot (vö. Mt 7, 21). Tehát, testvéreim, cselekedetben valljuk meg őt, egymást szeretve, nem paráznaságban, nem egymást gyalázva, nem irigykedve, hanem éljünk szent mérsékletben, irgalmasságban és jóságban; testvéri érzület vezessen bennünket, ne az anyagi érdek. Semmi másban, csali ilyen cselekedetekben tegyünk róla tanúságot; nem emberektől kell félnünk, hanem egyedül Istentől. Ha így cselekesztek, könnyen megértitek az Úr szavát: Ha összegyűltök kebelemen, és nem teszitek meg parancsaimat, elvetlek benneteket, és azt fogom szemetekbe mondani: Távozzatok tőlem, nem tudom, honnét vagytok, ti gonosztevők (vö. Mt 7, 23; Lk 13, 27).
Tehát vállaljuk a harcot, testvéreim, tudva, hogy itt az ideje a küzdelemnek; hiszen sokan vívják harcukat múlandó javakért, de ott csak az nyeri el a koszorút, aki legtöbbet dolgozott, és legkiválóbban küzdött. Mi azért harcolunk, hogy mindnyájan elnyerjük az égi koszorút. Fussuk hát meg az igaz utat, harcoljunk örök javakért, evezzünk hozzá mindnyájan küszködve a hullámokkal, hogy el is nyerjük ezt a jutalmat; és ha nem is jutunk mindnyájan az első helyre, legalább ott legyünk a közelében. Idézzük emlékezetbe, hogy a világi versenyeken azt a versenyzőt, aki elrontja a versenyt, megkorbácsolják, és kizárják a versenypályáról.
Ezek után mit gondoltok tehát? Milyen gyászos sors vár arra, aki az örök javakért való versenyfutást rontja el? Akik az Úrtól kapott jelet nem őrizték meg, azok sorsát így mondja el a Szentírás: Férgük nem pusztul el, és tüzük ki nem alszik, iszonyodni fog tőlük minden ember (Iz 66, 24).
VÁLASZOS ÉNEK l Tessz l, 9-10; l Jn 2, 28
V. Elfordultatok a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjatok a mennyből Fiát, akit a halálból feltámasztott, * Aki megment bennünket az eljövendő haragtól.
F. Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallanunk. * Aki megment.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tolunk minden rosszat. Add, hogy minden testi­lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
 
KEDD
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
ELSŐ OLVASMÁNY
Dániel próféta könyvéből 3, 8-12. 19-24. 91-97
Az aranyszobor. Az ifjak menekülése a tüzes kemencéből
Abban az időben kaldeus férfiak siettek elő, és bevádolták a zsidókat, így szóltak Nebukadnezár királyhoz: ?Király, örökké élj! Király, te parancsot adtál ki: Minden ember, aki meghallja a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljon le, és imádja az aranyszobrot. Aki nem borul le, és nem imádja, azt tüzes kemencébe kell vetni. Itt van néhány zsidó férfiú, akiket te Bábel tartományanak kormányzásával bíztál meg: Sadrak, Mesak és Abednegó. Ezek a férfiak, ó, király, nem teljesítik parancsodat. Nem tisztelik isteneidet, és az aranyszobrot sem imádják, amelyet állíttattál."
Ekkor Nebukadnezár haragra lobbant, arca lángba borult Sadrak, Mesak és Abednegó miatt, és kiadta a parancsot, hogy a kemencét a szokásosnál hétszer jobban fűtsék be. Aztán megparancsolta serege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzek meg Sadrakot, Mesakot és Abednegót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Azon nyomban meg is kötözték a férfiakat nadrágostul, köpenyestül és süvegestül, és bevetették a tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú parancsára a kemencét a szokásosnál is jobban befűtötték, a lobogó tűz megölte azokat a férfiakat, akik Sadrakot, Mesakot és Abednegót bevetették. A három férfiú, Sadrak, Mesak és Abednegó, megkötözve a tüzes kemence közepére esett. Ott jártak-keltek a lángok között, dicsőítették az Istent, és áldották az Urat.
Ekkor Nebukadnezár király megdöbbent. Izgatottan felállt, és így szólt főembereihez: ?Nemde három férfiút dobattunk megkötözve a tűzbe?" Ezt felelték a királynak: ?Egész biztos, ó, király!" Erre így folytatta: ?Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek az istenek fiai közül."
Ekkor Nebukadnezár odament a tüzes kemence ajtajához, és bekiáltott: ?Sadrak, Mesak és Abednegó, a fölséges Isten szolgái, gyertek ki, és jöjjetek ide!" Erre Sadrak, Mesak és Abednegó kijött a lángok közül. A satrapák, helytartók, kormányzók és királyi tanácsosok összefutottak. Látták e férfiakon, hogy testükön semmi hatalma nem volt a tűznek, fejüknek egyetlen hajszála sem perzselődött meg, ruhájuk sem serült meg, sőt még a tűznek szaga sem járta át őket.
Nebukadnezár ekkor így szólt: ?Áldott legyen Sadrak, Mesak és Abednegó Istene, mert elküldte angyalát, és megmentette szolgáit, akik benne bíztak. Inkább megszegték a király parancsát, veszélynek tették ki testüket, semhogy Istenükön kívül más istent tiszteljenek és imádjanak. Ezennel rendeletet bocsátók ki: Minden nép, nemzet és nyelv! Aki káromolja Sadrak, Mesak és Abednegó Istenét, azt vágják darabokra, háza meg vál­tozzék szemétdombbá! Nincs ugyanis más Isten, aki ki tudna szabadítani a szorongattatásból."
Ekkor a király Bábel tartományában előléptette Sadrakot, Mesakot és Abednegót.
VÁLASZOS ÉNEK Dán 3, 49. 50. 95
V. Az Úr angyala leszállt a kemencébe Azarjához és társaihoz, és kiverte a tüzet a lángoló kemencéből.
* Őket a tűz egyáltalán nem érte, nem sértette.
F. Áldott legyen az ő Istenük, mert elküldte angyalát, és megmentette szolgáit, akik benne bíztak.
* Őket.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Egy II. századi szerző szentbeszédéből
(Cap. 8, l � 9, 11: Funk l, 153-157)
Őszinte szívből való megtérés
Földi tartózkodásunk egész ideje alatt gyakoroljuk a megtérést! Hiszen Alkotónk kezében mi is agyag vagyunk. A fazekasmester is, ha valami edényt készít, és az a keze közt elveszti formáját, vagy meghibásodik valamiben, újra kiformálja, és csak akkor nem igazít rajta semmit, ha úgy látja, hogy már ki lehet égetni. Ugyanígy mi is, akik itt e földön vagyunk, és testben élve vetkeztünk, tartsunk őszinte szívből bűnbánatot, amíg időnk van rá, hogy Urunk üdvözítsen bennünket.
Mihelyt ugyanis eltávozunk e földi életből, többé már senki sem képes bűnbánatot tartani, és Istenhez térni. Ezért, testvéreim, tegyük meg mindenkor Atyánk akaratát, őrizzük testünket tisztaságban, és tartsuk meg az Úr parancsait, hogy örök életünk legyen. Az evangéliumban ezt halljuk az Úr ajkáról: Ha a kicsinyben nem vagytok hűségesek, ki biz rátok nagy dolgot? Aki kicsiben hű, az a nagyban is hű (vö. Lk 16, 10). Ezzel azt akarja mondani: Őrizzétek meg tisztán testeteket és a kegyelem pecsétjét szeplőtelenül, hogy elnyerjétek az örök életet.
Senki se állítsa közületek azt, hogy földi testünket úgysem ítéli meg Isten, és hogy ez a test nem fog feltámadni. Hiszen tudjátok, hogy kiben kaptátok meg az örök életet, és kiben kaptátok meg a hitben való látást, hacsak nem gondolkoztok földiesen. Úgy kell tehát a testünkre vigyázni, mint Isten templomára. Amiképp tehát a testben kaptátok a meghívást, testben is juttok majd célba. Ha Krisztus Urunk, aki előbb csak szellem volt, de emberi testet öltve váltott meg és hívott meg bennünket, akkor mi is így, ebben a testünkben kapjuk meg örök jutalmunkat.
Szeressük egymást, hogy mindnyájan bejussunk Isten országába! Addig gyógyuljunk meg, amíg időnk van gyógyulásra, adjuk át magunkat az isteni Orvosnak, viszonzásul ajánljuk fel neki hálánkat. S mi legyen ez? Az őszinte szívből való megtérésünk! Hiszen ő előbb tud mindent, és ismeri szívünk minden rezdülését. Mondjunk tehát hálás köszönetet neki, de ne csak az ajkunkkal, hanem szívünk mélyéből azért, hogy gyermekeivé fogadjon bennünket. Hiszen maga az Űr mondta: Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem! (Mt 12, 50).
VÁLASZOS ÉNEK. Ez 18, 31. 32; 2 Pét 3, 9
V. Vessetek el magatoktól minden bűnt, szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket; * Mert nem lelem én örömömet a halálban � mondja az Úr; térjetek hát meg, és éljetek!
F. Az Űr türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. * Mert nem.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
 
SZERDA
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
ELSŐ OLVASMÁNY
Dániel próféta könyvéből 5, 1-2. 5-9. 13-17. 25-31
Isten ítélete Baltazár lakomáján
Azokban a napokban Baltazár király nagy lakomát rendezett főembereinek � szám szerint ezren voltak � , és ezer ember előtt itta a bort. A bortól ittasan Baltazár megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany és ezüst edényeket, amelyeket apja, Nebukadnezár elhozott a jeruzsálemi templomból. Az volt a szándéka, hogy abból igyanak a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei.
Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi paota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait. Erre a királynak elváltozott az arca, s gondolatai megrémítették. Csípőjének ina elernyedt, és térdei egymáshoz verődtek.
A király hangosan követelte, hogy vezessék eléje a varázslókat, kaldeusokat és jósokat, így szólt a király Bábel bölcseihez: ?Aki elolvassa ezt az írást, és tudtomra adja értelmét, bárki lesz is az, bíbort ölt, aranyláncot kap a nyakába, és harmadikként uralkodik országomban." A király bölcsei mind összesereglettek, de sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani. Erre Baltazár király annyira megijedt, hogy arca belesápadt; de főemberei is megrémültek.
Dánielt bevezették a király elé. A király így szólt hozzá: ?Te vagy az a Dániel, az a júdeai fogoly, akit atyám, a király Júdából hozott ide? Azt hallottam felőled, hogy Isten lelke van benned, lángész, értelem és kiváló bölcsesség található benned. Az előbb ide rendeltem a bölcseket és varázslókat, hogy olvassák el nekem ezt az írást, de nem tudták megmondani a dolog értelmét. De rólad azt hallottam, hogy te tudsz magyarázatot adni, sőt a legnehezebb kérdéseket is meg tudod oldani. Ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, s meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba, és harmadikként uralkodhatsz országomban."
Dániel erre azt felelte a királynak: ?Adományaidat tartsd meg magadnak, és ajándékaidat add másnak! De az írást elolvasom a királynak, és tudtodra adom az értelmét.
Az írás, amelyet felrótt: Mené, mené, tekél és parszin. A szavaknak ez a jelentésük: Mené: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki. Tekél: megmért a mérlegén, és könnyűnek talált. Parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta."
Akkor Baltazár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába, és közhírré tették, hogy az országban ő a harmadik uralkodó. Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát. Az országot a méd Dárius foglalta el hatvankét éves korában.
VÁLASZOS ÉNEK. Zsolt 74, 6. 8. 9; Jel 14, 9. 10
V. Fejeteket ne hordjátok fönn kevélyen, hiszen Isten a bíró, ő alázza le ezt, és emeli magasba amazt. * Kehely van az Úr kezében, meg kell inniuk a föld bűnöseinek.
F. Aki leborul a vadállat és képmása előtt, az inni fog az Isten haragjának borából. * Kehely.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Egy II. századi szerző szentbeszédéből
(Cap. 10, l � 12, 1; 13, 1: Funk l, 157-159)
Legyünk kitartóak a reménységben!
Testvéreim, tegyük meg mindenben az Isten akaratát, aki arra hívott meg bennünket, hogy életünk legyen, és mindig csak az erényes életre törekedjünk; kerüljük el a kisebb hibákat is, mert ezek gyakran a súlyos bukások előfutárai, és meneküljünk minden kötelességmulasztástól, nehogy a gonosz hatalmába kerüljünk. Ha a jóra törekszünk, elnyerjük a lelki békét. Éppen ezért nem is lehet részük ebben a békében azoknak, akik emberi tekintetektől félve többre becsülik a jelen élet gyönyöreit, mint a jövő örök élet ígéreteit. Ezek ugyanis nem tudják észrevenni azt, hogy a jelen világ gyönyörűsége mekkora gyötrelmek okozója is, sem azt, hogy milyen kívánatos kincseket rejt a jövendő ígéret. Biztosan elviselhetőbb lenne, ha egyedül csali maguk cselekednének így, azonban e hamis tanaikkal állandóan megfertőznek más ártatlan lelkeket is, nem sejtve, hogy ezzel kétszeres ítéletet vonnak majd magukra: a magukét és azokét, akik hallgatnak rájuk.
Mi tehát tiszta szívvel szolgáljuk Istent, hogy a választottak között lehessünk, mert nincs annál szerencsétlenebb, mint aki megtagadja az Istennek kijáró szolgálatot, s nem hisz ígéreteiben. A prófétai szózat is erre utal: Milyen szerencsétlenek a kettős lelkületnek és kételkedő szívűek, akik azt mondják: Hallottuk, hogy ez meg ez történt az atyák idejében régebben; mi pedig napról napra várakozva mindezekből most semmit sem látunk. Szerencsétlenek, vegyetek példát a fáról, nézzétek a szőlőt: először ugyanis megmetszik vadhajtásaitól, azután erőteljes ága fakad, majd keserű-savanyú fürtöcske, nagyvégre pedig, az édes, érett fürt. így az én népem is előbb háborúságot és elnyomást szenved el, de utána boldog jövőre virrad.
Ne legyünk tehát, testvérek, kettős lelkületűek, hanem tartsunk ki szilárdan reménységünkben, hogy elnyerjük egykor jutalmunkat is. Hűséges az Isten, aki megígérte, hogy megfizet mindenkinek a cselekedetei szerint. Ha tehát a hűség útján járunk Isten színe előtt, akkor be is jutunk boldog országába, és megkapjuk, amiket megígért, amiket fül nem hallott, szem nem látott, és az emberi szív soha föl nem foghatott (vö. l Kor 2, 9).
Minthogy senki sem tudhatja Isten érkezésének pontos idejét, óráról órára várjuk szeretetben és igaz­ságban Isten országát. Már kezdjük is meg, testvérek, a megtérés cselekedeteivel várakozásunkat, visszatérve a helyes életmódra; hiszen mindnyájan telve vagyunk meggondolatlansággal és rossz tulajdonsággal. Tisztogassuk meg magunkat bűneinktől, és térjünk meg őszinte lélekkel, hogy üdvözüljünk; ne legyünk hízelgők, és ne csak a hittestvérek kedvét keressük, hanem törekedjünk a pogányokkal szemben is szerető bánásmódra, nehogy miattunk bárki is gyalázza Isten szent Nevét.
VÁLASZOS ÉNEK l Kor 15, 58; 2 Tessz 3, 13
V. Legyetek állhatatosak és kitartók, tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, * Hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló,
F. Ne fáradjatok bele a jótettekbe! * Hiszen tudjátok.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
 
CSÜTÖRTÖK
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
ELSŐ OLVASMÁNY
Dániel próféta könyvéből 9, l-4a. 18-27
Dániel imádsága és látomása a hetven évhétről
Első éve volt annak, hogy Achasvéros fia, a médek nemzetségéből való Dárius a kaldeusok birodalma fölött uralkodott. Uralkodásának első esztendejében én, Dániel megértettem a szent könyvekből, hogy annyi évnek kell elmúlnia, amennyit az Úr Jeremiás próféta által előre megmondott, vagyis, hogy Jeruzsálem pusztulása hetven évig tart. Istenhez, az Úrhoz fordultam, s böjtölve, szőrzsákban és hamuban buzgón imádkoztam, és esdekeltem hozzá. Könyörögtem az Úrhoz, az én Istenemhez, és bűnvallomást tettem ezekkel a szavakkal:
Istenünk, fordítsd felénk füled, és hallgass meg minket. Nyisd ki a szemed, és lásd meg elhagyatottságunkat és a szent várost, amely a te nevedet viseli. Hiszen nem a mi igaz voltunkban, hanem a te végtelen irgalmadban bízva terjesztjük színed elé könyörgésünket. Hallgass meg, Uram! Bocsáss meg, Uram! Figyelj rám, Uram! Városod és néped a te nevedet viseli, azért cselekedj tenmagadért, és ne késlekedj!"
Egyre beszéltem: imádkoztam, megvallottam bűneimet s népemnek, Izraelnek bűneit, s az Úr, a mi Istenünk ele terjesztettem könyörgésemet Istenünk szent hegyéért. Meg mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfiú, akit már láttam az előbbi látomásomban, hirtelenül leszállt hozzám az esti áldozat idején. Megszólított, és azt mondta: ?Máris eljöttem, hogy felvilágosítást adjak. Amikor imádkozni kezdtél, egy szózat hallatszott. Eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert kedvelt férfiú vagy. Figyelj hat a szózatra, és értsd meg A látomást!
Hetven hete van népednek és szent városodnak.
Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt, és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek Szentjét.
Tudd meg, és értsd meg: Attól, hogy elhangzik a parancs: Jeruzsálem épüljön fel újra, hét hét telik el a felként Fejedelemig. Hatvankét hét alatt újra felépül az utca és a fal, mégpedig sok szorongattatás közepette. Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, bírói ítélet nélkül. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő' nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart.
Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra."
VÁLASZOS ÉNEK Bár 2, 16; Dán 9, 18; Zsolt 79, 20
V. Tekints le most hajlékodból, Urunk, és emlékezzél meg rólunk! Fordítsd felénk füledet, Istenünk, és hallgass meg! * Nyisd ki a szemedet, és lásd meg elhagyatottságunkat!
F. Újíts meg minket, Urunk, mindenható Istenünk, ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk! * Nyisd ki.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Egy II. századi szerző szentbeszédéból
(Cap. 13, 2 � 14, 5: Funk l, 159-161)
Az élő egyház Krisztus Teste
Így szól � a Szentírás egyik helyén � az Úr: Nevemet szüntelen káromolja az összes nemzet (vö. Iz 52, 5), majd ismét: Jaj annak, aki miatt káromolják a nevemet! (Vö. Róm 2, 24). De mi ennek a káromlásnak az oka? Az, hogy nem azt cselekedj ük, amit hirdetünk. A pogány ok ugyanis csodálattal eltelve hallgatják a mi szánkból Isten igéinek kiválóságát és nagyszerűségét; de amikor aztán nyilvánvalóvá lesz előttük, hogy cselekedeteink méltatlanok azokhoz a szent igékhez, amelyeket hirdetünk, gyalázzák hitünket, kosza mesének és megtévesztő szószátyárságnak tartják azt.
Amikor például azt hallják tőlünk, hogy ezt mond­ ta Isten: Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeret­ nek, semmi jutalmatok sem lesz, ellenben, ha azokat szeretitek, akik ellenségeitek, és gyűlölnek benneteket, akkor érdemeltek jutalmat (vö. Mt 5, 46), mondom, ha ezeket hallják, akkor csodálják e szeretet magasztos értelmét; de ha azután kiderül rólunk, hogy mi nemcsali azokat nem szeretjük, akik gyűlölnek bennünket, hanem még azokat sem, akik szeretettel vannak hozzánk, akkor kigúnyolnak bennünket, és káromolják Isten nevét.
Ennélfogva, testvérek, tudjuk meg, hogy ha buzgón teljesítjük Istenünknek, Atyánknak akaratát, akkor már beletartozunk abba az ősi, szellemi Egyházba, amelyik már a nap és hold teremtése előtt létet nyert; ha azonban nem tesszük meg az Úr akaratát, akkor ránk vonatkozik, amit a Szentírás mond: Rablók barlangjává lett a házam (vö. Mt 21, 13^ Éppen azért az élet Egyházát válasszuk mindenekelőtt, hogy elérjük üdvösségünket.
Azt gondolom: előttetek nem ismeretlen, hogy az élő Egyház Krisztus teste (vö. l Kor 12, 27). A Szentírás ugyanis azt mondja: Isten az embert férfinak és nőnek teremtette (Tér l, 27); a férfi Krisztus, a nő az Egyház; de a Biblia és az apostolok is azt állítják, hogy a választottak Egyháza nem ezekben a mai végső időkben keletkezett, hanem kezdettől fogva létezik láthatatlan, lelki Egyházként, amint a mi Urunk, Jézus Krisztus is, aki azonban napjainkban látható alakban jelent meg, hogy minket üdvözítsen.
A láthatatlan, lelki Egyház Krisztus testében jelent meg, ezzel arra tanít, hogy ha valaki közülünk ezt a testet gondosan őrzi, és el nem veszti, az részese lesz az Egyháznak a Szentlélekben, hiszen ez a test a képe annak a lelkinek. Tehát nem kaphatja meg a valóságot az, aki annak képét nem becsüli meg. Ezért mondja: ?Testvérek, őrizzétek ezt a testet, hogy a lélek részesei lehessetek!" Ha pedig azt mondjuk, hogy az Egyház a test, s benne Krisztus a lélek, ebből az is következik, hogy aki megbecsteleníti a testet, az megbecsteleníti a lelki Egyházat is. Az ilyen nem lehet részese a test lelkének, aki maga az Úr Krisztus. Ez a test végül is a Szentlélek közreműködésével olyan örök és romolhatatlan élet osztályrészese lehet, hogy emberi nyelv nem képes kifejezni és elmondani, amit Isten azoknak készített (l Kor 2, 9), akik az ő kiválasztottal
VÁLASZOS ÉNEK Jer 7, 3; Jak 4, 8
V. így szólt a Mindenható Úr, Izrael Istene: Tegyétek jobbá utaitokat és szándékaitokat, * És én ezen a helyen veletek lakom.
F. Közeledjetek az Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok. Mossátok tisztára kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket. * És én.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
 
PÉNTEK
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
ELSŐ OLVASMÁNY
Dániel próféta könyvéből 10, 1-21
Angyal jelenik meg a prófétának
Cirusznak, a perzsák királyának harmadik esztendejében Dánielnek, akit Béltsacárnak is neveztek, kinyilatkoztatásban volt része. A kinyilatkoztatás igaz, és nagy háborút jelent. Odafigyelt a dologra, és egy látomásban felfogta az értelmét.
Azokban a napokban, én, Dániel három hétig gyászoltam. Jó ételt nem ettem, húst és bort még számba se vettem, olajjal sem kentem meg magamat, míg a háromszor hét nap el nem telt. Az első hónap huszonnegyedik napján a nagy folyam, vagyis a Tigris partján voltam. Amikor körülnéztem, egyszerre egy gyolcsruhába öltözött férfit láttam. Derekát színarany övezte. Teste ragyogott, mint a drágakő, arca, mint a villám, szeme, mint a lobogó tűz, karja és lába, mint a csiszolt érc felülete, szavának hangja meg, mint a tömeg zúgása.
De csak én, Dániel láttam ezt a látomást, a férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást, mert akkora félelem fogta el őket, hogy elfutottak, és elrejtőztek. Ahogy így magamra maradtam, s előttem a nagy látomás: minden erőm elhagyott, arcom halálsápadt lett, s csaknem összeestem.
Amikor meghallottam a hangját, amint beszélt, szavának hallatára elájultam, és el vágódtam arccal a föld felé. Ekkor megérintett egy kéz, s térdemre és tenyeremre segített. Majd azt mondta nekem: ?Dániel, te kedvelt férfiú! Értsd meg a szavakat, amelyeket hozzád intézek! Állj fel, mert hozzád szól a küldetésem!"
Azután, hogy közölte velem ezeket a szavakat, remegve felálltam. Ekkor így szólt hozzám: ?Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe elo'tt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzad jönnöm. A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól."
Míg ilyen módon beszélt hozzám, szememet a földre sütöttem, és hallgattam. S lám, egy emberre emlékeztető alak megérintette ajkamat. Erre már én is ki tudtam nyitni a számat, hogy szóljak, így szóltam ahhoz, aki előttem állt: ?Uram, amikor megláttalak, inaim elernyedtek, s nem maradt bennem semmi erő. Hogyan is bírná ki uramnak szolgája, hogy beszéljen az én urammal? Hiszen reszketek, minden erőm elhagyott, még az éltető lehelet is kiszállt belőlem." Erre ismét megérintett az, aki embernek látszott, és megerősített, így szólt: ?Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!"
Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam, és szólni tudtam hozzá: ?Beszélj, uram, mert erőt adsz nekem!" Ekkor megkérdezte: ?Tudod már, miért jöttem el hozzád? Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében. Utána visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével. Amikor elmegyek, jön Jáván fejedelme. És nem lesz velük szemben senki más segítségemre, csak Mihály, a ti fejedelmetek."
VÁLASZOS ÉNEK Dán 10, 12. 19. 21
V. Az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, * Könyörgésed meghallgatásra talált.
F. Ne félj, Dániel, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében. * Könyörgésed.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Egy II. századi szerző szentbeszédéből
(Cap. 15, l � 17, 2: Funk l, 161-167)
Térjünk meg Istenünkhöz, aki meghívott bennünket!
Úgy gondolom, hogy nem értéktelen tanács csupán, amit az önmegtartóztatás szent erényéről előadtam, és bizonyára nem bánja meg, aki ennek a követésére adja magát, hiszen ezzel önmagát és engem, a tanácsadót is üdvözíti. Valóban, nem kis érdem akár egyetlen tévelygő vagy veszni indult lelket is az üdvösségre visszavinni. Ezt a viszonzást adhatjuk a minket teremtő Istennek, ha az, aki szól, és aki hallgatja, igaz hittel és szeretettel szól és hallgatja.
Maradjunk tehát szent hitünkben igazak és szentek, hogy bizalommal kérjük Istent, aki ezt mondja:
Még be sem fejezted kérő imádat, máris felelek neked: íme, melléd állok (vö. Iz 58, 9). Ez az idézet nagy remény iele; hiszen ebben az Úr készebbnek nyilatkozik az adásra, mint amennyire a hozzá könyörgő a kérésre. Amikor ilyen nagy jóságban részesülünk, akkor ne irigyeljük egymástól, hogy egyikünk-másikunk többet kapott. Hiszen amilyen nagy boldogságot jelentenek az Úr eme szavai azoknak, akik kérnek tőle, éppen olyan nagy elítélést je­ lentenek azok számára, akik nem kérnek tóié.
Tehát, testvéreim, ne becsüljük le az üdvös megtérés jelen alkalmát, hiszen itt az idő, hogy Istenhez térjünk � aki minket meghívott �, amíg alkalmunk van arra, hogy visszafogadjon minket. Ha ugyanis most ellenállunk szenvedélyeinknek, és legyőzzük bensőnk gonosz és érzéki kívánságait, akkor majd megtapasztalhatjuk Jézus irgalmát. De vegyétek észre azt is, hogy az ítélet napja, mint tüzes kemence, már elérkezett, az égi testek meg a földkerekség olvadoznak (vö. Mal 3, 19), s mint az ólom folynak szét a tűzben, s ezután már csak az következik, hogy feltáruljanak az emberek rejtett és nyilvánvaló cselekedetei. Bűnünk jóvátételére jó az alamizsnálkodás; még jobb a böjt imával, de leg­ jobb az alamizsnálkodás böjttel és imával; a szeretet befödi a bűnök sokaságát (l Pét 4, 8), a tiszta lélek imádsága pedig megszabadít a lelki haláltól. Mindenki boldognak tudhatja magát, aki ezekben a dolgokban tökéletes; az alamizsna ugyanis eltörli a bűnt.
Térjünk meg tehát őszinte szívvel, senki se vesszék el közülünk. Ha ugyanis parancsunk van arra, hogy a bálványimádástól eltérítsük és a helyes vallásra megtanítsuk az embereket, akkor mennyivel inkább kell gondoskodnunk arról, hogy el ne vesszék egy olyan lélek sem, amelyik már megismerte az Istent. Segítsen egyikünk a másikon, hogy a hitben gyöngéket is jó irányba tudjuk elvezetni; térítsük meg, és figyelmeztessük kölcsönösen egymást, hogy mindnyájan üdvözüljünk.
VÁLASZOS ÉNEK Júd 21; Tit 2, 12
V. Tartsatok ki az Isten szeretetében, * És várjatok
Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára.
F. Szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. * És várjatok.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
 
SZOMBAT
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
ELSŐ OLVASMÁNY
Dániel próféta könyvéből 12, 1-13
Jövendölés a. végső időkről és a feltámadásról
Ezt mondta nekem az angyal: ?Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.
Te meg, Dániel, zárd el ezeket a szavakat, pecsételd le a könyvet a végső időkig. Sokan eltévelyednek, és a gonoszság növekedni fog."
Ekkor én, Dániel azt láttam, hogy két másvalaki is áll ott: az egyik a folyó innenső partján, a másik pedig a folyó túlsó partján. Akkor megszólítottam azt a gyolcsruhába öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött állt: ?Mikor lesz vége ennek a sok csodálatos dolognak?" Érre a gyolcsruhába öltözött férfi, aki a folyóvíz fölött állt, jobbját és balját az égre emelte. S hallottam, amint megesküdött az Örökkévalóra: ?Egy idő, két idő, és egy fél idő múlva ez mind beteljesedik, akkor, amikor az az erő, amely a szent népet szétszórta, nem lesz többé."
Hallottam ugyan a szót, de nem értettem, azért újra megkérdeztem: ?Uram, hogyan állunk ezekkel a végső' dolgokkal?" így válaszolt: ?Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végső időkig. Sokat kiválasztanak, megtisztítanak, és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értó' szívűek meg fogják érteni. Attól az időtől kezdve, hogy megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.
Te meg csak menj, és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső' napon kijelölt sorsodra."
VÁLASZOS ÉNEK Vö. Lk 20, 35. 36. 38
V. Akik méltók rá, hogy eljussanak a halálból való feltámadásra, nem halnak meg többé: * Az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
F. Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él. * Az angyalokhoz.
MÁSODIK. OLVASMÁNY
Egy II. századi szerző szentbeszédéből
(Cap. 18, l � 20, 5: Funk l, 167-171)
Cselekedjük az igazságosságot, hogy végül üdvözüljünk!
Mi azok közé tartozzunk, akik hálát adnak Isten­ nek, és szolgálnak neki, és ne a hitetlenek közé, akik ítéletre kerülnek. De magamon kezdem, mert én is sok mindenben vetkezem, a kísértést sem kerültem el, és még mindig a gonosz lélek eszközei között vagyok, viszont félek az eljövendő ítélettől, ezért igyekszem az igazságosság szerint élni, és amennyire csak tehetem, meg akarom ezt valósítani.
Tehát, fivéreim és nővéreim, miután felolvastam nektek Isten igéit, és azt meghallgattátok, most buzdító szavaimmal is szólok hozzátok, hogy a Szentírás igazságaira összeszedett lélekkel figyeljetek, és eljussunk az üdvösségre ti is meg én is, aki most szólok hozzátok. Jutalomként ugyanis én is részesedni szeretnék abból, hogy ti most őszinte szívvel megtértek, és így üdvösségre és örök életre juttok, így cselekedve követendő példát mutatunk az összes fiatalnak, akik elszánták magukat az Isten iránti hűséges és erkölcsös életre. Ne vegyük rossz néven, és ne méltatlankodjunk, ha oktalanságunkra valaki szeretettel figyelmeztet bennünket, és a helytelen útról az igazság ösvényére térít vissza. Nem egyszer ugyanis, ha rosszra csábít valaki, szinte észre sem vesszük lelkünk kettőssége és szívünk kishitűsége miatt, és ezek a haszontalan kívánságok elhomályosították értelmünket is (vö. Róm l, 22).
Cselekedjük az igazságosságot, hogy végül üdvözüljünk! Boldogok, akik engedelmesen követik ezt a parancsot; mert még ha rövid ideig szenvedniük kell is itt a földön, a feltámadás romolhatatlan gyümölcseit szüretelik le majd a mennyben. Törekvő, vallásos ember sohasem szomorkodhat, bármilyen nyomorúság szakadjon is rá ebben a múlandó életben; hiszen ezt nyomon követi egy boldog idő, és ott fent új életre kelve az atyákkal együtt fog örvendezni minden szomorúság nélkül, örökké.
Az se zavarja meg gondolkodásunkat, ha azt látjuk, hogy a bűnösök gazdagok, Isten szolgái pedig viszontagságoknak vannak kitéve. De hát higgyük, fivéreim és nővéreim: mi az élő Isten harcát vállaltuk és vívjuk ebben az életben azért, hogy a jövő életben megkapjuk tőle jutalmunkat. Egyetlen egy hite szerint élő ember sem kapja meg azonnal jutalmát, hanem várakoznia kell arra. Ha ugyanis Isten azonnal fizetne minden jóságért, akkor nem valódi vallásosság, hanem azonnali adásvétel lenne az élet; ez esetben csak látszat lenne a hit szerinti életünk, hiszen nem a bensőséges vallásosságot, hanem csak a hasznot keresnénk. Az ilyen lelket azután a legnagyobb zavarba ejtené az, ha büntetésekkel sújtaná Isten ítélete, hiszen nem élt hite szerint.
Egyedül neki, a láthatatlan Istennek, az igazság Atyjának � aki elküldötte nekünk az Üdvözítőt, a romolhatatlan örök élet szerzőjét, hogy kinyilvánítsa nekünk az igazságot és a mennyei örök életet � legyen dicsőség örökkön-örökké! Ámen.
VÁLASZOS ÉNEK Zsolt 36, 27. 28. l
V. Hagyd el a rosszat, s tedd a jót, * Mert kedveli az Úr az igazságot, és nem hagyja cserben híveit.
F. Ne bosszankodj a bűnösökre, és ne háborogj a gonosztevők miatt. * Mert kedveli.
Könyörgés
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk.
 
 
á LAP