S   z   o   l   g   á   l   ó      K   ö   n   y   v   t   á   r
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
ZSOLOZSMA
 
DECEMBER
 
 
DECEMBER
December 3.
XAVÉRI SZENT FERENC ÁLDOZÓPAP
Emléknap
1506-ban Spanyolorszában született. Miközben Párizsban tanult, csatlakozott Loyolai Szent Ignáchoz. Rómában szentelték pappá 1537-bcn, és a szeretetszolgálatban tevékenykedett. 1541-ben Távol-Keletre utazott, és ott 10 éven át Indiát és Japánt bejárva fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot. Sokakat a hitre térített. 1552. december 3-án halt meg a kínai Szancsán szigeten.
Lelkipásztorok közös zsolozsmája, 1145.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Xavéri Szent Ferenc áldozópapnak Szent Ignáchoz írt leveleiből
(H. Tursellini: Xavier Szent Ferencről írt könyvéből,
Róma, 1956, 4. könyv 4. levél /1542/ és 5. levél /1544/)
Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!
Bejártuk az új keresztények falvak, azokét, akik né­hány éve részesültek a keresztény vallás szentségeiben. Ott portugálok egyáltalán nem laknak, mert az a föld igen termeketlen is, szegény is. A bennszülött keresztényeknek nincsenek papjaik, és nem is tudnak egyebet, mint azt, hogy ők keresztények. Nincs, aki misét mondjon nekik; nincs, aki a Hiszekegyet, a Miatyánkot, az Üdvözlégyet vagy a Tízparancsolatot tanítsa nekik.
Amióta idejöttem, egyáltalán nem pihentem: szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik � mint ahogy mondani szokás � még azt sem tudják, miben különbö­ zik jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. Ekkor kezdtem megsejteni, hogy ilyeneké a mennyek országa.
Minthogy ilyen szent követelést kegyetlenség lett volna visszautasítanom, a keresztvetésen kezdtem, aztán az Apostoli Hitvallást, a Miatyánkot és az Üdvözlégyet véstem emlékezetükbe. Megfigyeltem, hogy nagy tehetség van bennük; és ha lenne valaki, aki keresztény tanításra oktatná őket, kétség nélkül, igen jó keresztényekké válnának.
Ezen a vidéken sokan csak azért nem lesznek keresztényekké, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretném végigrohanni, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: ?Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!"
Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak, hogy számot tudjanak adni Istennek a tudományukról és a rájuk bízott talentumokról.
Ez a gondolat ugyanis arra indítaná legtöbbjüket, hogy � miután elmélkedtek Isten ügyéről � törekedje­ nek meghallani lelkűk mélyén az Isten szavát, és feledve az egyéni kedvteléseiket meg pusztán az emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére hízzák magukat. Szívből így kiáltanának: Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem? (ApCsel 9, 6 Vulg.) Küldj oda, ahová csak kívánod, akár meg Indiába is!
VÁLASZOS ÉNEK Lk 10, 2; ApCsel l, 8
V. Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés. * Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
F. Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket és tanúim lesztek a föld végső határáig. * Kérjétek azért.
Könyörgés
Istenünk, te Xavéri Szent Ferenc áldozópap igehir­ detésével számos népet térítettél a hitre. Add, hogy az 8 buzgó hite lángoljon híveid lelkében, és az Anya­szentegyház örömmel lássa maga körül sok hűséges gyermekét. A mi Urunk.
December 4.
DAMASZKUSZI SZENT JÁNOS ÁLDOZŐPAP ÉS EGYHÁZTANÍTÓ
A VII. század második felében, Damaszkuszban szüle­ tett, keresztény családból. A kiválóan képzett filozófus a Jeruzsálem melletti Szent Szábbász kolostorban szerzetes lett és ott pappá szentelték. Számos teológiai művet írt, főleg vitairatokat a képrombolók ellen. A VIII. század közepén halt meg.
Egyháztanítók közös zsolozsmája, 1172.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Damaszkuszi Szent János áldozópap Hitvallásából
(Cap. 1: PG 95, 417-419)
Híveid szolgálatára hívtál meg, Uram
Uram, mivel a természet törvényei a te akaratodhoz igazodnak, neked köszönhetem, hogy apám közbejötté­ vel életem megfogant, s hogy anyám szíve alatt kifejló'dhettem. Mint csupasz kisdedet a világra is te segítettél engem.
Teremtésemet és létemet a Szentlélek áldása által te készítetted elő: nem a férfi akaratából, nem is a test vágyából, hanem elmondhatatlan kegyelmeddel. Olyan fogadtatást készítettél születésemre, amely felülmúlja természetünk törvényét: gyermekeddé fogadva fényt gyújtottál nekem, és a te szent és szepló'telen Egyházad tagjai közé iktattál engem.
Te tápláltál lelki tejjel: ihletett beszédeid tejével. Te tartottál életben Jézus Krisztus, szent Egyszülötted, a mi Istenünk testének szilárd ételével, és megmamorositott.il éltető isteni vérével, amelyet az egész világ üdvéért kiontott.
Mivel szerettél bennünket, Urunk, azért is rendelted szeretett egyszülött Fiadat megváltásunkra, amelyet ő önként és ellenkezés nélkül teljesített. Ártatlan Bárányként áldozattá kellett válnia, mivel önmagát szánta erre: bár Isten volt, emberré lett és emberi akaratával megalázta önmagát és engedelmes lett neked, Istenének és Atyjának mindbalálig, mégpedig a kereszthalálig (Fii 2, 8).
így megaláztad magadat Krisztusom, ó Istenem, hogy engem, tévelygő bárányodat válladra végy, zöldellő reteken legeltess, és pásztoraid keze által a helyes tanítás vizével oltsad szomjamat. Ők azért gondoskodhatnak választott, drága nyájadról, mert előzőleg őket is te tápláltad.
Uram, most főpapod keze által meghívtál, hogy híveidnek szolgáljak. Hogy milyen előrelátásból tetted ezt, nem tudom: ezt egyedül te tudod.
De, Uram, könnyítsd meg bűneim súlyos terhét, amelyekkel nagyot vétettem; szívemet és lelkemet tisztítsd meg. Világító fényként vezess a helyes úton.
Ha szólok, add ajkamra a szót, a világos és hathatós beszédet, Lelked tüzes nyelve által, hogy jelenléted mindig virrasszon felettem.
Légy pásztorom, Uram, és légy velem együtt pásztor, hogy a szívem ne húzzon se jobbra, se balra, hanem jó Lelked irányítson a helyes útra, és tetteim akaratodat kövessék az utolsó percig.
Te pedig, a legragyogóbb tisztaság nemes hegye, legkiválóbb gyülekezet, ó Egyház, te, aki Istentől várod a segítséget, te, akiben Isten nyugszik, fogadd el tőlünk a hit tévedéstől mentes tanítását úgy, ahogy ezt atyáink hagyományozták, hiszen ettől a tanítástól erősödik meg az Egyház.
VÁLASZOS ÉNEK Mai 2, 6; Zsolt 88, 22
V. Igaz tanítás volt a szájában, ajkán nem volt semmi hamisság. * Velem jár békében és egyenes lélekkel, mondja az Úr.
F, Erős támasza kezem lesz, karom teszi őt erőssé. * Velem jár.
Könyörgés
Urunk, Istenünk, segíts minket Damaszkuszi Szent János áldozópap és egyháztanító közbenjárására, hogy világosságot és erőt találjunk az igaz hitben, amelyet ó' oly kiválóan tanított. A mi Urunk.
December 6.
SZENT MIKLÓS PÜSPÖK
A mai Törökország területén a lyciai Myra püspöke volt és a IV. század közepe táján halt meg.Tisztclcte főképpen a X. századtól kezdve terjedt el az egész Egyházban.
Lelkipásztorok közös zsolozsmája, 1145.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből
(Tract. 123, 5: CCL 36, 678-680)
A halál nyomasztó terhét legyőzi a szeretet ereje
Urunk először is azt kérdezte meg, ami tudott. Nem egyszer, hanem másodszor, sőt harmadszor is, hogy vajon Péter szereti-e őt, és háromszor halíja Pétertől, hogy szereti őt, és ugyanannyiszor bízza rá Péterre juhai legeltetését.
A háromszoros tagadást háromszoros megváltás teszi jóvá, nehogy a nyelv inkább szolgáljon a félelemnek, mint a szeretetnek, és hogy a fenyegető halál ne csaljon ki több szót, mint a meglévő élet. Legyen a szeretet feladata az Úr nyájának legeltetése, ha a Pásztor megtagadása a félelem jele volt.
Akik azzal a lelkülettel legeltetik Krisztus juhait, hogy azok a sajátjuk legyenek s ne Krisztuséi, azok Krisztus szeretete helyett önzésükről tesznek tanúbizonyságot.
Ezektől óv Krisztus annyiszor idézett szava, akikről az Apostol felpanaszolja, hogy a maguk javát keresik és nem Jézus Krisztusét.
Mert mi mást jelent: Szeretsz engem? Legeltesd jubaimat! (Jn 21, 15), mint: Ha engem szeretsz, ne azon törd a fejedet, hogyan tartsd jól magadat, hanem juhaimat. Ne mint a magadéit, hanem mint az enyéimet legeltesd őket. Az én dicsőségemet és ne a tiedet keresd bennük, az én uralmamat és ne a tiedet, az én hasznomat és ne a magadét. Ne légy olyan, mint a veszedelmes időkben élő emberek, akik önmagukat szeretik és mindazt, ami kapcsolatban van a bajok csíráival.
Ne legyenek tehát önzők, akik Krisztus bárányait legeltetik; ne mint a magukét, hanem mint az övéit legeltessék őket.
Akik Krisztus bárányait legeltetik, azoknak különösen kell kerülniök azt a hibát, hogy a maguk javát keressék s ne Krisztusét és hogy saját vágyaik kielégítésére használják fel azokat, akikért Krisztus vérét ontotta.
Abban, aki Krisztus bárányait legelteti, oly nagyra kell felhevülnie a Krisztus-szeretetnek, hogy legyőzze még a haláltól való természetes félelmet is, ami miatt nem akarunk meghalni, mikor pedig Krisztussal szeretnénk élni.
De bármilyenek legyenek is a halál kellemetlenségei, le kell azokat győznie annak az erős szeretetnek, amellyel azt szeretjük, aki annak ellenére, hogy ő a mi életünk, a halált is elszenvedte értünk.
Mert ha a halálnak semmi vagy csak nagyon kevés kínja lenne, akkor nem lenne olyan nagy a vértanúk dicsősége. De, ha a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért, és magukból a juhokból oly sok vértanút támasztott magának, mennyivel inkább kell az igazságért a halálig küzdeniök és a bűnnek vérük ontásáig ellenállniuk azoknak, akikre rábízta a juhok legeltetését, tanítását és irányítását. És ezért ki ne látná be az ő szenvedésének példája láttán, hogy a pásztoroknak sokkal inkább kell hasonlóvá lenniök hozzá, ha már a juhok közül is oly sokan lettek hasonlóvá az Egyetlen Pásztorhoz, akinek egyetlen nyájában maguk a pásztorok is juhok. Mert mindenkit saját juhává tett, amikor mindenkiért meghalt. Hiszen ó' ma­ga is Isten áldozati Bárányává lett, hogy mindenkiért szenvedhessen.
VÁLASZOS ÉNEK Sir 45, 3; Zsolt 77, 70. 71
V. Az Úr megdicsó'ítette ó't a királyok eló'tt, megbízásaival elküldte a néphez: * És megmutatta neki dicsó'sége fényét.
F. Kiválasztotta szolgáját, hogy legeltesse népét, kedves örökségét. * És megmutatta.
Könyörgés
Irgalmas Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására ó'rizz meg minket minden veszélyben, hogy biztonsággal járjuk az üdvösség útját. A mi Urunk.
December 7.
SZENT AMBRUS PÜSPÖK ÉS EGYHÁZTANÍTÓ
Emléknap
A mai Trierben született 340 körül, római eredetű családból. Rómában tanult és Sirmiumban (Sremska Mitrovica) kezdte hivatali pályafutását. 374-ben milánói működése idején, a nép közfelkiáltással püspökké választotta, és december 7-én felszentelték. Püspöki kötelességeit híven teljesítette, különösen a felebaráti szeretetet gyakorolta mindenki iránt. Igaz pásztora és tanítója volt népének. Az
Egyház jogait következetesen védelmezte, az igaz hitet írásban és szóban oltalmazta az ariánusokkal szemben. 397. április 4-én, Nagyszombaton halt meg Milánóban.
Egyháztanítók közös zsolozsmája, 1172.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ambrus püspök leveleiből
(Epist. 2, 1-2. 4-5. 7:PL 16 /edit. 1845/, 847-881) Szavaid kedvességével simogasd a népet!
Magadra vállaltad a papság rendiét, és az Egyház kormányánál ülve irányítod ezt a hajót a hullámok ellenében. Tartsd erősen a hit kormánylapátját, hogy meg ne zavarhassanak téged e világ súlyos viharai. A tenger ugyan nagy és végeláthatatlan, de ne félj, mén tengerek fölé ő rakta alapját, ő állította folyóvizekfólé (Zsolt 23,2).
Méltán mondhatjuk tehát: az Úr Egyháza megingatatatlanul fennmarad a világ annyi sok forrongása közt is, és mint apostoli sziklára emelt épület, rendíthetetlen alapjával kitart a dühöngő tenger támadásaival szemben. Csak mossák a hullámok, de nem rendítik meg; és bár a világ elemei hozzácsapódva gyakran nagy robajjal visszhangzanak, mégis övé marad az üdvösség biztos kikötője, hogy oda mindig befogadhassa a bajbajutottakat. És, bár hánykolódik a tengeren ez a hajó, ugyanakkor előre is halad a folyókban; s itt vajon nem azokra a folyókra kell-e gondolnunk, amelyekről meg van írva: Harsogva zúgnak a folyamok? (Zsolt 92, 3). Hiszen vannak folyók, amelyek annak szívéből fakadnak, aki Krisztustól kapott italt, és Isten Szendéikének a forrásából merített. Ezek a folyóvizek, amikor a léleknek juttatott kegyelemtől kiáradnak, harsogva zúgnak.
Van olyan folyó is, amely hegyi patakként zúdul rá megszenteltjeire, van olyan zúgó áradat is, amely megörvendezteti a békés és nyugodt lelket. Mindaz, aki en­ nek a folyónak teljességéből merített, fölemeli szavát, mint János evangélista, mint Péter és Pál, és miként az apostolok hangos szóval elterjesztették az egész földkerekség határáig az evangélium örömhírének üzenetét, úgy ez is hirdetni kezdi az Úr Jézus evangéliumát.
Vedd tehát Krisztustól te is azt a megbízatást, hogy terjedjen a te szavad is, gyújtsd össze Krisztus vizet, amely dicséri az Urat, és gyújtsd össze sok helyről azt a vizet is, amelyet prófétai félholt árasztanak.
Mindenki, aki vizet gyűjt a hegyekből, és azt magához vonzza, avagy merít e forrásokból, az maga is esó't kezd permetezni, miként a felhőt Töltsd el hát lelked mélyet, hogy nedves legyen földed, és nyerjen vizet saját forrásodból is.
Aki így sokat olvas és meg is érti azt, az megtelik, és aki telve van, az másokat is öntöz. Ezért mondja a Szentírás: Ha tele vannak a felhők, esőt hullatnak (Préd 11, 3).
Legyenek tehát szavaid gördülékenyek, legyenek tiszták, legyenek világosak! Erkölcsi fejtegetéseid biztató kedvességgel csengjenek a nép fülében, szavaid kedvességével simogasd a népet, hogy mindig készségesen köves­senek téged oda, ahová vezeted őktet.
Szavaid legyenek értelemmel áthatottak! Ezért mondja Salamon: Az értelem fegyvere a bölcs ember ajka; és másutt: Ajkaid legyenek értelmes beszeditek; azaz világítson beszéded bizonyítása, csillogjon annak értelme! Szózatod, fejtegetésed ne szoruljon másoktól jövó' megeró'sítésre, hanem beszéded mintegy a saját fegyvereivel, önnönmagát védje. Ne legyen egyetlen szavad sem, amely veszendőbe megy, vagy amely értelem nélkül cseng.
VÁLASZOS ÉNEK 2 Tim 4, 2; Sir 48, 4. 8
V. Hirdesd az evangéliumot, állj vele eló', akár alkalmas, akár alkalmatlan! Érvelj, ints, buzdíts * Nagy türelemmel és hozzáértéssel.
F. Hozzád hasonlóan vajon ki mondhatja el, hogy császárokat is bűnbánatra késztetett? * Nagy türelemmel.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
Himnusz
A szent, a bátor főpapot
dicsérje most vidám szivünk,
ki bölcsességgel győzte le
zajló korának vészeit.
Nem nézte jog hatalmasát,
sem császárnénak gőgjeit,
fékezve császár vad dühét
megvédte Isten templomát.
Fennkölt elmével tárja fel
a Szentírásnak titkait,
bölcsen tanítja szent hitünk,
s ékes szólással tündököl.
Hitünknek buzgó bajnoka
magasztos himnuszt énekel.
Erős hittel mindent legyőz,
méltóan, mint a vértanúk.
Pokol dühöngő farkasát
kergesd el és vigyázz reánk,
védjen tudásod fénye meg,
s legyen számunkra enyhület.
Szentháromságnak tisztelet,
akit, Szent Ambrus, általad
dicsérünk együtt boldogan,
örökre zengve himnuszát. Ámen.
Könyörgés
Istenünk, te példaképül adtad Szent Ambrus püspököt, hogy katolikus hitet és apostoli bátorságot tanuljunk tőle. Támassz Egyházadban szíved szerinti férfiakat, akik népedet erős lélekkel és nagy bölcsességgel kormányozzák. A mi Urunk.
December 8.
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA
Főünnep
I. ESTI DICSÉRET
HIMNUSZ
Szüzek legszentebb őre vagy,
Istennek Anyja, tiszta Szűz,
az égi udvar ajtaja,
boldog reményünk csillaga.
Te vad tövis közt nyílt virág,
szépséges fehér galamb
termőág, melynek törzsökén
sebünkre gyógyír sarjadoz.
 
Megvívhatatlan vártorony,
hajótöröttek csillaga,
a tévely ellen légy erőnk,
mutasson fényed jó utat.
Oszlasd a tévely vak ködét,
zúzz szét lappangó szirteket,
segítsd az úttalan hajóst
a biztonságos part felé.
Szepló'tlen csak te tündökölsz
az ősi bűntől mentesen,
az álnok kígyó tőreit
zúzd szét, kegyelmes önzőnk.
Atyának, Léleknek legyen
Fiaddal együtt tisztelet,
tőlük nyerted szentségedet,
a fénylő nagy kegyelmeket. Ámen.
1. ant. Ellenkezést vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az ó' ivadéka közé.
Zsoltárok és kantikum Szűz Mária közös zsolozsmájából,1055.
2. ant. Az üdvösség ruhájába öltöztetett engem, és az
igazság palástját terítette rám az Úr.
3. ant. Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr
van teveled.
RÖVID OLVASMÁNY RÓm 8, 29. 30
Akiket Isten eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá is tette.
RÖVID VÁLASZOS ÉNEK
V. Magasztallak, Uram, * Mert megmentettél. Ma­ gasztallak.
F. Nem hagytad, hogy ujjongjanak rajtam ellenségeim. * Mert megmentettél. Dicsőség az Atyának. Magasztallak.
Magnificat-ant. Boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, alleluja.
FOHÁSZOK
Nagy dicsérettel magasztaljuk a mindenható Atyaistent, aki azt akarta, hogy minden nemzedék ünnepelje Fiának Anyját, Máriát. Kérjük könyörögve: Járjon közben énünk a Kegyelemmel teljes!
Csodatevő Istenünk, te a szeplőtelen Szűz Máriát test­ ben és lélekben Krisztus mennyei dicsőségének részesévé tetted,
- gyermekeid szívét is irányítsd ugyanazon dicsőség felé!Te Máriát anyánkul adtad. Közbenjárására gyógyítsd a betegeket, vigasztald a szomorúakat, bocsáss meg a bűnösöknek,
- nekünk, mindnyájunknak pedig adj üdvösséget és békét! Te Máriát az irgalom Anyjává tetted,
- engedd, hogy a veszélyben forgók érezzék az ő
anyai szeretetét! Te azt akartad, hogy Jézus és József házában Mária családanya legyen,
- közbenjárására add, hogy minden anya ápolja a
szeretetet és a szent életet saját családja körében! Te Máriát a mennyország Királynó'jévé koronáztad,
- add, hogy a megholtak, a szentek seregével együtt
örökre örvendezzenek országodban!
Mi Atyánk. . .
Könyörgés
Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szepló'telen fogantatásában, amikor ó't Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntói. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk.
IMÁDSÁGRA HÍVÁS
Ant. A Boldogságos Szűz Mária szepló'telen fogantatásának ünnepén imádjuk szent Fiát, Krisztus Urunkat!
Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 546.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
HIMNUSZ
Ajkunk magasztal és dicsér
Isten szűz Anyja, Mária,
dicséretünkre add, kegyes,
bó'ségesen kegyelmedet.
Ádám vétkétől terhesen
létünk bűnben fogantatott,
folt nélkül köztünk csak te vagy:
Szepló'tlen Szűz: így tisztelünk.
Irigy kígyónak rút fejét,
dicső Szűz, lábad zúzta szét,
téged nem érint földi bűn:
ezért illet dicséretünk.
Nagy ékesség, csodálatos,
eltörlöd Éva szégyenét:
kérünk, segíts oltalmazón,
emeld fel esdó' népedet.
Az őskígyónak tőreit
csodás hatalmad rontsa szét,
hogy égiek közt általad
legyünk örökre boldogok.
Atyának, Léleknek legyen
Fiaddal együtt tisztelet,
tőlük nyerted szentségedet,
a fénylő nagy kegyelmeket. Ámen.
1. ant. Szeplőtelen fogantatásában nyert áldást Mária
az Úrtól, és irgalmat szabadító Istenétói.
Zsoltárok Szűz Mária közös zsolozsmájából, 1061.
2. ant. Isten oltalmazta őt már élete hajnalán, mint a
Magasságbelinek szentséges lakhelyét.
3. ant. Dicsó' dolgokat mondanak rólad, Isten városa:
Szent hegyére helyezett téged az Úr.
V. A mindenható Isten övezett föl engem erősséggel. F. Ő tette utamat szeplőtelenné.
ELSŐ OLVASMÁNY
Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből 5, 12-21
Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem
Testvéreim! Amint egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek..... Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vetkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, az Eljövendőnek előképe. Á kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bűnbeeséssel. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vetekből megigazulásra vezet.
Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bó'séges ajándékát kapják. Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző' tette minden emberre kiarasztotta az életet adó megigazulást. Ahogy egy embernek engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért meg is igazultak.
Közben azonban adatott a törvény és vele szaporodott a bűn. Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint halált hozóan uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulással a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.
VÁLASZOS ÉNEK. Rom 5, 12; Lk l, 30;
vő. Zsolt 114,8; 17, 19
V. Egy ember által lépett a világba a bűn, és vele mindnyájan bűnbe estek. * Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél.
F. Az Úr kiragadott téged a halál hatalmából, és ellenségeddel szemben védelmezó'd lett. * Ne félj, Mária.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Anzelm püspök szónoklataiból
(Oratio 52: PL 158, 955-956)
Ó Szűz, áldott vagy te, és benned nyer áldást minden teremtmény!
Égbolt, csillagok, föld, folyamok, nappal és éjszaka, és minden, ami az emberek hatalmába és hasznalatába került, örvendezik, ó Úrnó'nk, mind örvendezik régi ékessége elvesztésén; általad ugyanis valamiképpen új életre támadt és kimondhatatlan új szépséget kapott. Mintha holttá vált volna minden, elveszett az eredeti méltóság, amelyre Isten teremtette, hogy szolgálatunkra legyen és Isten dicsőségére használjuk. Bálvanyimádók vették eró'szakkal hatalmukba, visszaéltek velük és be­szennyezték óTiet, noha nem erre teremtette mindezt Is­ten. A mindenség mintegy új életre támadva örvendezik; már azok uralma alatt áll és azok használják illő megbecsüléssel, akik megvallják Istent.
Szinte ujjonganak a kegyelem új és felbecsülhetetlen mértékétói, amikor megérzik, hogy maga az Isten, maga az ó' Teremtó'jük, nemcsak láthatatlanul és felülró'l kormányozza óTiet, hanem immár láthatóan is köztük van, és óTiet felhasználja a megszentelés művében. Isten felmérhetetlen javai az áldott Szűz áldott méhének áldott gyümölcséből áradtak a teremtményekre.
A te kegyelmi teljességed gyümölcse, hogy akik az alvilágban várakoznak, immár szabadulásukra örvendezhetnek, az égiek pedig megújulásuk fölött ujjonganak. Valóban a te dicsó'seges szüzességednek dicsó'séges Gyermeke hozta meg azt, hogy az igazak, akik Jézus életszerzó' halála eló'tt haltak meg, most börtönük szét­zúzása felett ujjonganak; az angyalok pedig félig leron­tott városuk megújításán vigadnak.
Ó Asszonyunk, te teljes, túláradóan teljes vagy kegyelemmel! Kegyelmi teljességed túláradásából éled újjá minden teremtmény. Ó áldott, mindenekfelett áldott
Szűz! A te áldott voltodból nyer áldást az egész világ, sőt már nemcsak a Teremtó'tól árad áldás a teremtett világra, hanem a teremtmény is áldja a Teremtó't.
Isten saját Fiát, aki tóié született és vele egyenlő', akit úgy szeretett, mint önmagát, saját Fiát adta oda Máriá­ nak: úgy akarta, hogy Mariától szülessék Fia, nem másik, hanem ugyanaz, és így a természet szerint ugyanaz lett az Isten Fia és Mária Fia. Minden természetet Isten teremtett, és Isten Máriától született. Isten teremtett mindent, és Mária az Istent szülte. Isten, áld mindent alkotott, önmaga tette, hogy Máriától szülessék, és így alkotta újjá mindazt, amit teremtett. Istennek hatalma van, hogy semmiből teremtse a mindenséget, mégsem akarta Mária nélkül újjáalkotni a megrontott világot.
Isten tehát minden teremtmény Atyja, Mária pedig az újjáteremtett világnak Anyja. Isten Atyja minden megalkotásnak, Mária pedig Anyja minden helyreállításnak. Istentói született az, aki által minden lett, és Mária szülte e világra azt, aki által minden a megváltást kapta. Istentói született az, aki nélkül semmi sem létezhet, és Mária szülte e világra ó't, aki nélkül semmi sem lehet jó.
Valóban az Úr van teveled, és az Úr adta, hogy minden teremtmény kis híján önmagával legyen adósod neked.
VÁLASZOS É.NEK Zsolt 33, 4; 85, 13; Lk l, 48
V. Magasztaljátok az Urat velem együtt: * Mert nagy az Úr jósága hozzám.
F. íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek. * Mert nagy.
HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 549.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
HIMNUSZ
Csendüljön hálaénekünk,
éledjen újra örömünk:
az Isten Anyja, Mária
e nap lett földünk vándora.
Világ tündöklő csillaga,
a Fény leánya, Mária,
Fiad megőrzi lelkedet,
hogy elkerüld a vétkeket.
Az ősi bűnért, átokért
megszenved minden nemzedék:
Fiad mellett szeplőtelen
te vagy csak, tiszta, bűntelen.
Mint Góliátot győzte le
egykor Dávid ko'fegyvere,
a bajt hozó kígyó fejét
lábad, hatalmad zúzta szét.
Alázatos, szelíd galamb,
kihez bűn szennye nem tapad,
az Úr irgalma nagy jelét:
hozod zöld ágként: szent kegyét!
Atyának, Léleknek legyen
Fiaddal együtt tisztelet,
tőlük nyerted szentségedet,
a fénylő nagy kegyelmeket. Ámen.
1. ant. Ó tisztaságos Anyánk! Szeplőtelen vagy és
méltó arra, hogy Istent hordozzad!
Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 575.
2. ant. A magasságbeli Isten a föld minden asszonyánál jobban megáldott téged, Szűz Mária!
3. ant. Vezess minket, Szeplőtelen Szűz, hogy erényeid illatát követve haladjunk!
RÖVID OLVASMÁNY íz 43, l
Most ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy!
RÖVID VÁLASZOS ÉNEK
V. A mindenható Isten * Erősséggel övezett föl engem. A mindenható.
F. Ő tette utamat szeplőtelenné. * Erősséggel övezett föl engem. Dicsőség az Atyának. A mindenható.
Bencdictus-ant- Az Úristen így szólt a kígyóhoz: El­lenkezést vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. ö széttiporja fejedet, alleluja.
FOHÁSZOK
Ünnepeljük Megváltónkat, aki Szűz Máriától született, és így könyörögjünk: Urunk, Édesanyád járjon közben értünk!
Igazság Napja, akit a szeplőtelen Szűz, mint fényes haj­ nal előre jelzett,
- add, hogy mindig látogatásod fényében járjunk!
Világ Üdvözítője, aki megváltásod erejével édesanyádat
a bűn minden szennyétől megőrizted,
- őrizz meg minket is tisztán a bűntől!
Megváltónk, te a szeplőtelen Szűz Máriát tiszta hajlékoddá és a Szentlélek szentélyévé avattad,
- tégy minket is Szentlelked örök templomává!
Királyok Királya, te édesanyádat testevellelkével magadhoz vetted a mennybe,
- segíts, hogy gondolataink mindig az égiekre
irányuljanak!
Mi Atyánk . ..
Könyörgés
Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntói. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk.
NAPKÖZI IMAÓRA
Kiegészítő zsoltárok, 943. A 121. zsoltár helyett vehető a 128. zsoltár, 898, a 126. helyett vehető a 130. zsoltár, 785.
Délelőtt
Ant. Él az Úr, mert irgalmasságát megmutatta rajtam.
RÖVID OLVASMÁNY Ef l, 4
Krisztusban választott ki minket Isten a világ teremtése eló'tt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte.
V. Szűz Mária szeplőtelen fogantatását ünnepeljük ma,
F. Aki tisztaságos lábával széttíporta a kígyó fejét.
Délben
Ant. Tetszésére voltál az Úrnak, és örömét leli benned Istened.
RÖVID OLVASMÁNY Efl,ll-12a
Mi is Krisztusban nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére!
V. Szívem és testem,
F. Áhítozik az élő Isten után.
Délután
Ant. Nagy jóságában az Úr teremtett engem, megfogta kezemet, és megőrzött engem.
RÖVID OLVASMÁNY Ef 5, 25-27
Krisztus szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen.
V. Szeplőtelen fogantatásod, Istenszülő Szűz,
F. Örömet hirdet az egész világnak!
II. ESTI DICSÉRET
HIMNUSZ, mint az I. Esti dicséretben, 969.
1. ant. Egészen szép vagy, Mária, az áteredő bűn
foltja sincs rajtad!
Zsoltárok és kantikum Szűz Mária közös zsolozsmájából, 1074.
2. ant. Te vagy Jeruzsálem büszkesége, te vagy Izrael
nagy öröme, te vagy népünk nagy dicsősége.
3. ant. Ruhád tündöklik, mint a hó, arcod ragyog,
mint a nap.
RÖVID OLVASMÁNY Rom 5, 20-21
Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint halált hozoan uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulással a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.
RÖVID VÁLASZOS ÉNEK
V. Abból tudom meg, * Hogy kedvelsz engem. Ab­ ból.
F. Ha nem ül diadalt fölöttem ellenségem. * Mivel kedvelsz engem. Dicsó'ség az Atyának. Abból.
Magnificat-ant. Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te ménednek gyümölcse, alleluja.
FOHÁSZOK
Nagy dicsérettel magasztaljuk a mindenható Atyaistent, aki azt akarta, hogy minden nemzedék ünnepelje Fiának Anyját, Máriát. Kérjük könyörögve: Járjon közben értünk a Kegyelemmel teljéi!
Csodatevő' Istenünk, te a szepló'telen Szűz Máriát testben és lélekben Krisztus mennyei dicsó'ségének részesévé tetted,
- gyermekeid szívét is irányítsd ugyanazon dicsőség felé!
Te Máriát anyánkul adtad. Közbenjárására gyógyítsd a betegeket, vigasztald a szomorúakat, bocsáss meg a bűnösöknek,
- nekünk, mindnyájunknak pedig adj üdvösséget és
békét!
Te Máriát az irgalom Anyjává tetted,
- engedd, hogy a veszélyben forgók érezzék az ő
anyai szeretetét!
Te azt akartad, hogy Jézus és József házában Mária csa­ládanya legyen,
- közbenjárására add, hogy minden anya ápolja a
szeretetet és a szent életet saját családja körében!
Te Máriát a mennyország Királynőjévé koronáztad,
- add, hogy a megholtak, a szentek seregével együtt
örökre örvendezzenek országodban!
Mi Atyánk ...
Könyörgés
Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szepló'telen fogantatásában, amikor ó't Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntói. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk.
December 11.
SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA
305 körül, Hispániában született. Rómában szentelték pappá, majd 366-ban, igen nehéz idó'kben, római pápává választották. A szakadárok és eretnekek ellen több zsinatot hívott össze, a vértanúk tiszteletét nagyban eló'segítette verses sírfelirataival. 384. december 11-én halt meg.
Lelkipásztorok közös zsolozsmája, 1145.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspöknek Faustus ellen írt értekezéséből
(Lib. 20, 21: CSEL 25, 562-563)
A vértanúkat a. szeretet és az együvé tartozás által tiszteljük
Azért ünnepli meg a keresztény nép a vértanúk emlékezetét vallásos ünnepélyességgel, hogy így követesükre buzduljon, érdemeikben részesüljön és közbenjáró imádságuk által segítséget kapjon. Úgy ünnepeljünk azonban, hogy egyetlen vértanúnak sem emelünk oltárt, bár a vértanúk emléktemplomaiban állítunk oltárokat.
A szentek sírjainál oltárhoz állva melyik elöljáró mondta valaha is, hogy ?Ezt az áldozatot felajánljuk neked Péter vagy Pál vagy Ciprián!" hanem az áldozatot annak az Istennek ajánljuk fel a vértanúk emlékünnepén is, aki megkoszorúzta ezeket a vértanúkat. Áldoza­tot mutatunk be azért, hogy e szent helyek ihletése nagyobb szeretetet keltsen bennünk mind a mártírok iránt � akiket utánozhatunk �, mind pedig Isten iránt, aki­ nek segítségével követésükre képesek lehetünk.
A vértanúkat olyanfajta szeretet és együvé tartozás által tiszteljük, amellyel már ebben az életben is tisztel­jük Isten szent embereit, akikről úgy érezzük, hogy szívük az evangéliumi igazságért kész a szenvedésekre is. A vértanúkat azonban ennél még buzgóbban tiszteljük, mert a küzdelem után már biztosabb a gyó'zelmük, és mint az örök élet győzteseit biztosabban dicsőíthetjük ó'ket, mint azokat az élóTset, akikre még ezután vár a küzdelem.
De imádással nem tiszteljük a vértanúkat, mert az imádás egyedül Istent illeti meg. És nem is tanítjuk, hogy a vértanúkat imádni kellene. Egyedül Istent kell imádni.
Mivel pedig az áldozatbemutatás az Isten imádásához tartozik, azért beszélünk bálványimádásról azoknál, akik a bálványoknak is mutatnak be áldozatot. Viszont mi egyetlenegy vértanúnak vagy szentnek vagy angyalnak sem mutatunk be semmiféle áldozatot, és erre parancsot sem adunk. Aki pedig e téren hibát követ el, azt az igaz tanítással oktatjuk, akár azért, hogy e tévedését kijavítsuk, akár azért, hogy e tévedéstől megóvjuk az embereket.
Maguk a szentek is, mint emberek tiltakoztak imádá- suk ellen, mert tudták, hogy az imádás egyedül Istent illeti meg. Előfordult ez például Szent Pál és Szent Barnabás életében, amikor az általuk művelt csodától megrendült lisztrai emberek áldozatot akartak bemutatni tiszteletükre. Erre Pál és Barnabás megszaggatták ruháikat, majd hangoztatták és bizonygattak ezeknek az embereknek, hogy ők nem istenek, és megtiltották, hogy áldozatot mutassanak be nekik.
Más dolog az, amit tanítunk, és más, amit megtűrünk; más az, hogy kötelességünk parancsolni, és más az, hogy ránk bízott feladat a hibákat kijavítani, és tűrni kényszerülünk, amíg sikerül ez.
VÁLASZOS ÉNEK Zsolt 115, 15; 33, 21; vő. Jud 10, 3
V. Az Úr szemében drága kincs minden szentjének halála! * Úgy számon tartja minden csontjukat, hogy azokból egy sem törhet össze.
F. Az öröm ruhájába öltöztette őket az Úr. * Úgy számon tartja.
Könyörgés
Istenünk add, hogy szüntelenül ünnepeljük szent vértanúid hősiességét, és Szent Damazusz pápa példáját követve tiszteljük és szeressük őket. A mi Urunk.
December 12.
CHANTAL SZENT JOHANNA FRANCISKA SZERZETESNŐ
1572-ben született a franciaországi Dijon-ban. De Chantal báró felesége lett, hat gyermekét vallásosán nevelte. Férjét korán elvesztette, ezután Szalézi Szent Ferenc lelki vezetése alatt kitartóan járta a tökéletesség útját. Szeretetszolgálatban főleg a szegények és betegek gondozását gyakorolta. Megalapította és bölcsen vezette a vizitációs nővérek szerzetesrendjét. 1641. december 13-án, Moulins- ban halt meg.
Szent asszonyok közös zsolozsmája: szerzetesnők, 1250.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Annak a szerzetesnőnek Emlékirataiból, aki titkár volt
Szent Johanna Franciska mellett
(Frangoise-Madeleine de Chaugy, Mémoires sur la vie ét les vertus de Sainte J.-F. de Chantal, III, 3: 3 e édit., Paris 1853, pp. 306-307)
A szeretet erős, mint a halál
Egy nap Szent Johanna ezeket a tüzes szavakat mondta, amelyeket rögtön hűségesen lejegyeztek:
?Szeretett leányaim, szent atyáink közül és az Egyház oszlopai közül a legtöbben nem jutottak vértanúsagra. Mit gondoltok, miért történt ez így?" Miután mindegyikük válaszolt, a szentanya így szólt: ?Az én véleményem szerint azért történt ez így, mert van még másfajta vértanúság is: a szeretet vértanúságának neve­zik ezt. Ebben Isten egyszerre vértanúkká és hitvallókká teszi szolgáit és szolgálóit azzal, hogy életüket az ó' dicsó'- ségéért való munkálkodásra tartja fenn. Tudom � fűzte hozzá �, hogy erre a vértanúságra vannak hívatva a vi- zitációs nó'vérek, és közülük � ha Isten is úgy akarja � azok fognak ilyen vértanúságot szenvedni, akiit kiesdeklik maguknak ezt a boldog kegyelmet."
Amikor pedig az egyik nővér az iránt érdekló'dött, hogy miképpen lehetséges ez a vértanúság, így felelt:
?Csak hagyatkozzatok teljességgel Istenre, majd megtapasztaljatok. Az isteni szeretet ugyanis úgy járja át lelkünk titokzatos mélyét, mint egy kard, és énünket megszabadítja az önzéstói. Én ismertem egy lelket, akit a szeretet nem kevésbé különített el a számára legkedve­sebb dolgoktól, mintha a zsarnoki kardcsapás választotta volna szét lelkét a testétől."
Mi pedig felismertük, hogy ő most magáról beszélt. Amikor az egyik nó'vér megkérdezte, meddig tart ez a vértanúság, így szólt: ?Attól a pillanattól fogva, amelyben minden fenntartás nélkül Istennek adtuk át magunkat, egészen életünk végéig. Ezt azonban csak a nagylelkű emberekre kell érteni, akik lemondanak mindenükről, és megó'rzik a szeretetben való hűségüket. Mert a gyöngéket és akikben fogyatékos a szeretet és az állhatatosság, azokat Urunk nem szándékozik vértanúságban részesíteni; � hagyja, hadd járják középszerű életútjukat, csak el ne szakadjanak tőle; sohasem használ ugyanis eró'szakot a szabad akarattal szemben."
Végül, amikor sürgetve kérdezték tóié, vajon a szeretet vértanúsága egyenértékű lehet-e a testi vértanúsággal, így szólt: ?Ne kutassuk az egyenrangúság kérdését. Habár � úgy vélem � egyik sem eló'zi meg a másikat. Mert a szeretet erős, mint a halál! (Vő. Én 8, 6), és a szeretet vértanúi ezerszer súlyosabb kínokat szenvednek el akkor, amikor életüket Isten megó'rzi, hogy az ó' akaratát teljesítsék, mint ha ezer életet kellene felaldozniok azért, hogy tanúságot tegyenek hitük, szeretetük és hűségük mellett."
VÁLASZOS ÉNEK Fii 4, 8-9
V. Arra irányuljanak tetteitek, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó: * És veletek lesz a béke Istene.
F. Ami erényes és magasztos, arra irányuljanak gon­ dolataitok. * És veletek lesz.
Könyörgés
Istenünk, te Chantal Szent Johanna Franciskát változatos életútján kiváló érdemekkel ékesítetted. Közben­járására engedd, hogy hűséggel teljesítsük élethivatásunkat, és szüntelenül jó példát adjunk. A mi Urunk.
December 13.
SZENT LUCIA SZŰZ ÉS VÉRTANÚ
Emléknap
Diocletianus idejében szenvedett vértanúhalált, valószínűleg Syracusában. Tisztelete régtől fogva szinte az egész Egyházban elterjedt és neve bekerült a római misekánonba.
Vértanúk, 1122, vagy Szüzek, 1185, közös zsolozsmája.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ambrus püspöknek a Szüzességről írt könyvéből
(Cap 12, 68. 74-75; 13, 77-78: PL 16 /edit. 1845/, 281. 283. 285-286)
Testi szépségedet a lélek ragyogásával világítod meg
Te, egy a népből, egy a polgárok közül, bizonnyal egy vagy a szüzek közül, aki testi szépségedet a szellem sugaraival teszed tündöklővé (alkalmasabb vagy arra, hogy az Egyházhoz hasonlítsanak), mondom, te, még éjnek idején fekvőhelyeden is Krisztusra gondolj, minden pillanatban remélve eljövetelét.
Ilyennek óhajtott téged Krisztus, ilyennek választott ki téged Krisztus, ő lép be a kitárt ajtón. Nem csal meg téged, ő ígérte, hogy betér hozzád. Öleld hát magadhoz ó't, akire vártál, járulj hozzá és megvilágosodol. Tartóztasd, kérd, hogy ne menjen el hamar, könyörögj neki, hogy ne távozzék. Mert az Isten Igéje fut, figyelmetlenséggel meg nem fogható, hanyagsággal meg nem tartható. Figyeljen hát lelked mindig az ő szavára, s mennyei társalgással tarts ki nyomában, mert hamar továbbindul.
Aztán mit mond a lélek? Kerestem őt, de sehol nem találtam, hívtam, de nem adott választ (vő. Én 5, 6). De azért még ne gondold, hogy nem tetszel neki, ha hívásod, kérésed, lelked megnyitása után oly hamar továbbment. Hiszen sokszor megengedi, hogy próbára tegyen minket a kísértés. Mit mondott az evangéliumban is az ó't tartóztató népnek? Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem (Lk 4, 43). De ha úgy tűnik is eló'tted, hogy már eltávozott, menj, és ismét kutass utána!
Ki más taníthatna meg téged Krisztus megtartására jobban, mint az Anyaszentegyház? Só't már tanít is; olvasd csak, és megérted: Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el (Én 3, 4).
Hogyan tarthatod hát magadnál Krisztust? Nem eró'szakkal, nem kötélhurokkal, de igenis megkötözheted a szeretet kötelékével, a lélek szíjával, magadnál tarthatod lelked szeretetével.
Ha te is meg akarod tartani Krisztust, keresd állhatatosán és ne félj a szenvedésektói, mert jobban rátalálhatsz Jézusra a testi szenvedésekben, só't még inkább az üldözőit keze között.
Azt mondja a Szentírás: Alig mentem tovább, otthagyva őket... (Én 3, 4). Rövid volt az az idő és röpke a pillanat, amíg kijutottál üldözó'id kezéből, és nem en­gedtél a földi hatalmaknak; máris eléd jön Krisztus és nem hagy sokáig a megpróbáltatásban.
Aki így keresi Krisztust, aki így találja meg Krisztust, az mondhatja: Belekapaszkodtam, és nem engedem el, amíg be nem viszem anyámnak házába, annak szobájába, ki méhében hordozott (Én 3, 4). Anyád háza és szobája nem más, mint saját bensó'd, és természeted rejteke.
Vigyázz erre a házra, tartsd tisztán mindig ennek belső' szobáit! Amikor már szepló'telen tiszta lesz ez a ház, akkor majd a Sarokkő' erejével összetartva, a szent papság elérésére lelki házzá emelkedik és a Szentlélek lakozik benne.
Aki így keresi Krisztust, aki így könyörög hozzá, az nem hagyja el, só't gyakran meglátogatja, mert ő velünk van a világ végezetéig.
VÁLASZOS ÉNEK
V. Kedves volt az Úr előtt a szent küzdelemben, mert megdicsó'ült Isten és emberek szemében: ajka bölcsességet szólt bírái előtt * És a mindenség Ura megszerette őt.
F. íme, a szűz, aki kedves hajlékot készített szívében az Úrnak. * És a mindenség.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
Benedictus-ant. Én az alázatos szolgálóleány, nem tettem mást, mint az élő Istennek mutattam be áldozatot; és mivel már mindent elvettek tőlem, önmagamat adom áldozatul.
Könyörgés
Urunk, Istenünk, védelmezzen és óvjon minket Szent Lucia szűz és vértanú dicsőséges közbenjárása. Add, hogy égi születésnapját buzgón megüljük itt a földön, egykor pedig találkozzunk vele az örökkévalóságban. A mi Urunk.
ESTI DICSÉRET
Magnificat-ant. Állhatatosságoddal megőrizted a lelkedet, Lucia, Krisztus jegyese: megvetetted a világ csábításait, angyali ártatlanságban tündökölsz, és véred ontásával legyőzted az ellenséget.
December 14.
KERESZTES SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP ÉS EGYHAZTANÍTÓ
Emléknap
A spanyolországi Fontiverosban született 1542 körül. Miután bizonyos időt töltött el a karmelita rendben, 1568- ban Avilai Szent Teréz tanácsára a szerzetesek közül elsőként csatlakozott a megújított rendhez, amelyért sokat fáradozott és dolgozott. Ubedában halt meg 1591. december 14-én az életszentség és a bölcsesség dicséretreméltó jeleivel gazdagon. Ezt legjobban a lelki életről szóló munkái bizonyítják.
Egyháztanítók közös zsolozsmája, 1172.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
MÁSODIK OLVASMÁNY
Keresztes Szent János áldozópapnak a ?Szellemi páros ének" című művéből.
(Red. B, str. 36-37)
A Krisztusban rejlő titok felismerése
Akármennyi titkot és csodát fedeztek is már föl a szent egyháztanítók, és tudtak meg a szent életű lelkek ezen a földön, még sokkal több az, amit sohasem mondtak el, só't soha fel sem fogtak.
Éppen ezért még sok mélységet kell feltárni Krisztusban, mert ó' olyan, mint a gazdag aranybánya, amelynek szerteágazó tárnájában végtelenül sok kincs rejlik. Akármilyen mélyre is ásson benne valaki, sohasem ér a végére, só't minden egyes elágazásban itt is, ott is új ereket, új kincseket fog találni.
Ezért mondja Szent Pál magáról Krisztusról: Benne rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse (Kol 2, 3). Ezekbe a kincsekbe nem tud behatolni, nem képes hozzájuk eljutni a lélek, hacsak nem megy eló'bb keresztül a belsó' és a külső' szenvedések sűrűjén. Nem érheti el az ember, hacsak nem kapott Istentói számos értelmi és érzékelhető' kegyelmet. Sok és hosszas lelki gyakorlatnak kell ezt megeíó'znie.
Hiszen mindezek alacsonyabb fokok a lelki életben, és csak eíó'készületül szolgálnak Krisztus titkainak mélyebb ismeretéhez, amely a legmagasabb rendű bölcsesség, amelyre ebben az életben szert tehetünk.
Ó, bárcsak megértené már végre-valahára minden ember, hogy nem lehet eljutni Isten gazdagságánali és bölcsességének teljességére, hacsak a lélek előbb végig nem járja a szenvedések és szorongások sűrűjét is úgy, hogy a lélek azután ebbe helyezze örömét, s erre irányítsa vagyait. Az a lélek, amelyik igazán óhajtja ezt az isteni tudást, az előbb a szenvedést vállalja a keresztek sűrűjében.
Ezért buzdította Szent Pál az efezeusiakat, hogy ne csüggedjenek a megpróbáltatások közepette (vő. 3, 13), és hogy legyenek erősek és szilárdak, mert csak a szeretetben gyökeret verve és alapot vetve tudják majd felfogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység: megismerik Krisztusnak minden értelmét meghaladó szeretetét, hogy beteljenek az Isten egész teljességével (vő. Ef 3, 17).
Mert a kereszt az a kapu, amelyen át bejuthat az em­ ber ennek a tudásnak a gazdagságába. Ez a kapu azonban igen szűk. Csak kevesen óhajtanak ezen a kapun belépni, noha sokan szeretnék a kincsek ismeretét elvezni, ehhez azonban csak a kapun keresztül lehet eljutni.
VÁLASZOS ÉNEK l Kor 2, 9-10
V. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, * Amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.
F. Nekünk azonban feltárta Isten a Leiek által. * Amit Isten.
Könyörgcs
Istenünk, te Keresztes Szent János áldozópapot és egyháztanítót a tökéletes önmegtagadás és a kereszt nagy szeretetére nevelted. Engedd, hogy kitartóan kövessük példáját, és eljussunk dicsőséged boldog szemlélésére az örökkévalóságban. A mi Urunk.
December 21.
KANÍZIUSZ SZENT PÉTER ÁLDOZÓPAP ÉS EGYHÁZTANÍTÓ
Megemlékezésül
A mai Hollandia területén, a gelderlandi Nijmegenben született 1521-ben. Kölnben tanult és belépett a jezsuita rendbe. 1546-ban szentelték pappá. Németországba küldték, ahol hosszú éveken át kitartóan dolgozott írásaival és szentbeszédeivel a katolikus hit megőrzéséért és megerősítéséért. Sok könyvet adott ki, ezek közül a leghíresebb a Katekizmus. A svájci Fribourgban halt meg 1597. december 21-én.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
OLVASMÁNY
Kaníziusz Szent Péter írásaiból
(Edit. O. Braunsberger, Petri Canisii Epistulae ét Acta, I, Friburgi Brisgoviae 1896, pp. 53-55)
Jézus szívéből fakad az apostoli buzgóság
Kaníziusz Szent Pétert méltán nevezik Németország második apostolának, Mielőtt � apostoli áldásban része­ sülve � oda indult volna, már mélységes lelki élmények­ ben volt része. Ezekről a következő szavakkal számolt be:
?Örök Főpap! Úgy tetszett a te végtelen jóságodnak hogy buzgó szívvel ajánljam magamat apostolaid pártfogásába, és ők tegyék hatékonnyá, erősítsék meg a kapott apostoli áldást. A Vatikánban o'hozzájuk járulunk, és kegyelmed irányításával, óTt tesznek csodálatosan nagyot velünk. Nekem ott nagy vigasztalásban volt részem, élményszerűen éreztem meg azt a kegyelmet, amelyet ilyen nagyszerű közbenjárókon át nekem adtál. Megáldottak engem is, megerősítették németországi küldetésemet ők is, szinte úgy tűnt nekem, hogy mint Németország apostolát biztosítottak engem jó indulatukról. Te tudod, Uram, hogy azon a napon milyen nagyon és milyen sokszorosan kötötted lelkemre Németország ügyét, hogy meg ne szűnjék többé az érte való aggódásom, sőt szívesen adjam érte életemet és halálomat.
Te pedig szentséges Testedben szinte kitártad eló'ttem Szívedet. Úgy éreztem, hogy szemtó'l-szemben láthatom. Azt kívántad, hogy igyam ebből a kútfőből. Egyenest arra hívtál Üdvözítőm, hogy üdvösséget merítsek forrásodból. Én meg szívből vágyódtam arra, hogy e forrásból a hit, remény, szeretet árasszon el engem. Szomjaztam a szegénységet, a tisztaságot, az engedelmességet. Azt kívántam, hogy te moss meg tisztára egé­szen és ékesíts föl ünnepi öltözettel. Miután pedig édességes Szívedhez hatolhattam és szabad volt szomjamat benne oltanom, hármas szövésű köntöst ígértél nekem, hogy lelkem csupaszságát az födje be, a béke, a szeretet és az állhatatosság, ez a három. Mennyire-mennyire hozzátartoznak ezek szerzetesi hivatásomhoz! Azt remélem, ez üdvös öltözet erejében semminek sem leszek hiányában, és minden a te dicsőségedre fog válni."
VÁLASZOS ÉNEK Mt 13, 52; Péld 14, 33
V. Műiden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, Hasonlít a házigazdához, alti kincseiből újat és régit hoz elő.
F. Az okos ember szívében bölcsesség lakik, és bölcsességére megtanítja a tudatlanokat is. * Hasonlít a házigazdahoz.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
Ant. Az istenismerők ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölek örökkön-örökké, miként a csillagok.
Könyörgés
Istenünk, te Kaníziusz Szent Péter áldozópapnak megadtad, hogy erényes életével és tudásával védelmezze a katolikus hitet. Közbenjárására engedd, hogy örvendezve megtaláljanak téged azok, akik keresik az igazságot, hívő néped pedig állhatatos maradjon a hitben. A mi Urunk.
ESTI DICSÉRET
Ant. Ó, hitünk nagy tanítója, Egyházunk fénye, Isten törvényének buzgó kedvelője, Kaníziusz Szent Péter, az Isten Fiánál könyörögj értünk!
December 23.
KETY* SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP
Megemlékezésül
1390-ben a krakkói egyházmegyéhez tartozó Kqty városkában született. Pappászentelése után hosszú éveken át a krakkói egyetemen tanított, majd az olkuszi plébániát vezette. Azt az igaz hitet, amelyet kiválóan tanított, erényeivel tette gyümölcsözővé. Különösen a szelídségben és a felebaráti szeretetben tűnt ki. Ezzel lett igazán paptársainak és tanítványainak a példaképe. 1473. december 24-én, Krakkóban halt meg.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
OLVASMÁNY
XIII. Kelemen pápa leveleiből
(2 fcbr. 1767: Bullarii romani continuatío, IV, pars II, Pratisl843,pp. 1314-1316)
Csak egyedül Isten volt szívében és ajkán
Kety* Szent János minden bizonnyal ama kevés emberek sorába tartozott, akik jeleskedtek a tanításban és kiemelkedtek az életszentségben, akik cselekedtek is, és tanítottak is, és ezenfelül meg meg is védelmezték az ellenfelektől támadott igaz hitet. Mindenki elismeri, aki csali tudja róla, hogy a krakkói egyetemen a legtisztább forrásból merített tudományt adta tovább, amikor ugyanazon időben más, közel fekvő tájakon eretnekségek és szakadások harapóztak ei. Az erkölcsök megszenteléséről szóló tanítást, amelyet a szószéken beszédeiben igyekezett a nép számára kifejteni, meg is eró'sítette alázatosságával, tisztaságával, irgalmassagával, teste sanyargatásával, meg a feddhetetlen pap és serény munkás egyéb erényeivel.
így azután nemcsak ennek az egyetemi tanári karnak szerzett páratlan tiszteletet és dicsőséget, hanem csodálatosan gyümölcsöző példát adott mindazoknak is, aliili hasonló szolgálatban dolgoznak: serényen törekedjenek arra, hogy tanári hivatásukat tökéletesen töltsék be, s fáradozzanak minden igyekvésükkel és erejükkel azon, hogy a szentek tudományát minden többi tantárggyal együtt az egy Isten dicséretére és dicsó'ségére tanítsak.
Vallásos tisztelettel kezelte mindazt, ami Istenre vonatkozik. Ehhez járult alázatossága. Nem sokra tartotta magát, sose emelte magát mások fölé, habár tudásával könnyedén eló'zött meg mindenkit, sőt még azt is kívánta, hogy mindenki megvesse és lenézze; � még inkább távol állt tőle, hogy méltatlankodva viselte volna, tű ócsárolták vagy gúnyolták.
Valami egeszén ritka és gyermeki egyszerűség társult alázatosságához. Nem volt ezért se tetteiben, se szavaiban semmi ravaszság, semmi színlelés. Ami a szíve mélyén volt, azt mondta a nyelve is. Ha azt gyanította, hogy szavai nyomán � pedig csak igazat mondott � má­ sokban talán sértődöttseg támadt, akkor mielőtt az oltár elé lépett volna, letérdelve alázatosan bocsánatot kért vétségéért, mely nem is annyira az övé, mint inkább amazé volt. Naponta pedig, miután munkáját elvégezte, a liceumból tüstént egyenesen a templomba sietett, és ott az Eukarisztiában rejtőző Krisztus előtt hosszasan imádkozott és elmélkedett. Csak egyedül Isten volt szívében és ajkán.
VÁLASZOS ÉNEK. íz 58, 7-8
V. Törd meg az éhezőknek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba: * Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és előtted halad majd igazságod.
F. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől.''' Akkor majd.
Könyörgcs, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
Ant. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.
Könyörgés
Mindenható Istenünk, add nekünk, hogy Kity Szent János áldozopap példájára előrehaladjunk a szentek tudományában, mindenkivel szemben irgalmasságot gyakoroljunk, és magunk is bocsánatot nyerjünk tőled. A mi Urunk.
ESTI DICSÉRET
Ant. Bizony mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Gyertek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!
December 26.
SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ
Ünnep
IMÁDSÁGRA HÍVÁS
Ant. Megszületett Krisztusunkat, aki megdicsőítette Szent István vértanút, jöjjetek, imádjuk!
Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 546.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
HIMNUSZ
Ünneplő szívvel hódolunk
Szent István vértanú előtt,
kit győztes harca béreként
elsőként illet pálmaág.
Igaz tanúként vívja meg
harcát hamis tanúk között,
s szent fényben Jézust látja már
Atyjának jobbján állani.
És most tehozzád fordulunk:
jöjj, áldott vértanúnk, segíts;
szavad nekünk is nyissa meg
a menny királyi ajtaját!
Véredben mostad meg magad,
ezért ragyogsz oly fényesen;
gondolj miránk is, pártfogolj,
dicsőségedben részesíts!
Ajándékként ezt adja meg
a Szűztől szűzen szült Fiú,
és Atyja és a Lélek is,
ki él s uralkodik vele! Ámen.
1. ant. István a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre,
és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján.
Zsoltárok az Egy vértanú közös zsolozsmájából, 1123.
2. ant. Amikor István térdre esett, hangosan felkiáltott ?Uram, Jézus, ne ródd fel nekik bűnül!"
3. ant. Bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.
V. Szorongatás és bánat vesz körül,
F. De parancsaid megörvendeztetnek.
ELSŐ OLVASMÁNY
Az Apostolok Cselekedeteiből 6, 8 - 7, 2a. 44-59
Szent István vértanúsága
István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.
Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: ?Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Is­tent." Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták és a főtanács elé hurcoltak. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: ?Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestól ránk hagyott szokásokat.*" A fó'tanács tagjai mind ó't figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.
A fó'pap megkérdezte:?Valóban így áll a dolog?" Erre válaszul így beszélt: ?Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A pusztában atyáinkkal volt a megnyilatkozás sá­tora, így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódítottak a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elöl. így volt ez egeszén Dávid koráig, ő kegyelmet talált Istennél, s könyörgött, hadd építhessen hajlékot Jákob Istenének. De csak Salamon építette fel a templomot. Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen hazat építhetnétek nekem � mondja az Úr �, vagy hol lehetne pihenó'helyem? Hát nem kezem alkotott mindent?
Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyái­tok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettetek a törvényt, de nem tartottátok meg."
Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene, ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: ?Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján." Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.
Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: ?Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!" Majd térdre esett és han­ gosan felkiáltott: ?Uram, ne ródd fel nekik bűnül!" Ezekkel a szavakkal elszenderült az Úrban. És Saul helyeselte meggyilkolását.
VÁLASZOS ÉNEK.
V. Isten szolgája, István, akit a zsidók halálra köveztek, látta feje fölött a megnyílt eget: látta és belépett a mennybe, * Boldog ember ő, mert megnyílt neki az ég.
F. Amidó'n kó'zuhataggal összezúztak halandó testet, felragyogott neki az isteni dicsó'ség a mennyei hazában. * Boldog ember ő.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Fulgeníius ruspei püspök beszédeiből
(Sermo 3, 1-3. 5-6: CCL 91 A, 905-909)
A szeretet fegyvere
Tegnap ünnepeltük örök Királyunk idó'ben való születését, a mai napon pedig dicsó' harcosának diadalmas szenvedését ünnepeljük.
Tegnap ugyanis a mi Királyunk testünk ruhájába öltözve Szűztől született és kegyesen meglátogatta a világot, ma az ó' katonája lép ki a test sátrából, hogy gyó'ztesen az égbe szálljon.
Magasságbeli Királyunk miértünk magát megalázva jött el közénk, de nem jöhetett hiába. Nagy ajándékot hozott harcosainak, amellyel nemcsak bó'ségesen gazdagította, hanem a harcra is megeró'sítette óliet a legyó'zhetetlenségig. A szeretet ajándékát hozta ugyanis magával, hogy ez vezesse el az embereket az Istenségben való részesedésre.
Amit hozott, azt szét is osztotta: önmagát nem kisebbítve, hívei szegénységét csodálatosan gazdagságra változtatva, és mégis kincseinek teljességében megmaradva.
A szeretet volt ugyanis az, amely Krisztust az égből a földre hozta, de ugyanaz a szeretet emelte Istvánt a földről az égbe. Ugyanaz a szeretet, amelyet a Király mutatott be előre, tündökölt tovább az ő katonájában.
István tehát, amint neve is mondja, koszorúra lett méltó, mert a szeretet volt fegyvere, és ezzel győzött minden téren. Isten iránti szeretetből nem tágított a dühöngő zsidókkal szemben, felebaráti szeretetből viszont imádkozni tudott megkövezőiért. Szeretetből korholta a tévelygőket, hogy jobb útra térjenek, de éppúgy szeretetből imádkozott megkövezőiért, hogy azok ne bűn hődjenek!
A szeretet erejében bízva győzte le a kegyetlenül ellenséges érzületű Sault, aki bár itt a földön üldözője volt, kiérdemelte, hogy az égben társa legyen. Fáradhatatlan, szent szeretete azokat is meg akarta imájával nyerni, akiket intő szavaival nem tudott megtéríteni.
És íme, most Pál Istvánnal együtt örvend, Istvánnal együtt élvezi Krisztus dicsőséget, Istvánnal együtt ujjong, Istvánnal együtt uralkodik. Ahová ugyanis a Pál köveivel halálra zúzott István előre ment, ugyanoda követte őt Pál is István imádságának segítségével.
Ó testvéreim! Mennyire valódi élet az, ahol Pálnak nem kell István megöléséért szégyenkeznie, sőt István együtt örvend a sorstárs Pállal, mert mindkettőjükben a szeretet öröme érte el teljességét. Istvánban a szeretet aratott diadalt a zsidók ádáz üldözésén, Pálban a szeretet takarta el bűnei sokaságát s így mindkettőjükben egyaránt a szeretet érdemelte ki, hogy elnyerhessék a mennyországot.
A szeretet tehát minden jónak a forrása és kezdete. Ez a legnagyobb oltalom! Ez az az út, amely elvezet a mennybe! Aki a szeretetben él, az nem tévedhet és nem félhet. A szeretet irányít, védelmez és vezérel mindenben!
Testvéreim! Krisztus azért alkotta meg a szeretet lépcsőjét, hogy azon minden keresztény az ég felé haladhasson. Erősen tartsátok meg a tiszta szeretetet, és gyakoroljátok kölcsönösen, hogy benne gyarapodva mindig előbbre jussatok!
VÁLASZOS ÉNEK
V. Tegnap az Úr megszületett erre a világra, hogy ma István megszülethessek az ég számára; az Úr eljött tegnap a földre, * Hogy István ma bemehessen a mennybe.
F. Tegnap az ég Királya emberi testbe öltözötten a Szűz méhének kapuján át eljött a világba. * Hogy Ist­ ván.
Himnusz Téged, Isten, dicsérünk, 549.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
HIMNUSZ
Krisztusban árad élet e világra:
hordja sebünket, elveszi halálunk;
Atyja jobbjára visszatérve ül már
mennyei trónján.
István az első, ki az ő nyomában
szolgájaként jár fényes hivatásban,
melyet az Úrnak sugalmazó Lelke
benne kisarjaszt.
Kőzápor hull rá, állja rendületlen,
állja a gyilkos harag tombolását;
irgalmas szívvel üldözőit félti
s hálaimát mond.
Sírva könyörgünk első vértanúnkhoz:
szent polgártársa üdvözült karoknak,
fényes mennyország örököse vagy már,
áldva tekints ránk!
Zengjük ma együtt vértanúk karával:
hála, dicsőség a Szentháromságnak,
akitől István elsőként kaphatta
hős koszorúját. Ámen.
1. ant. Lelkem szorosan átölel téged, Istenem, hiszen
érted kövezték meg testemet.
Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 575.
2. ant. István látta a megnyílt eget; látta és bejutott a
mennybe: boldog, akinek megnyílnak az ég kapui!
3. ant. Látom, hogy nyitva az ég, és Jézus ott áll az
Isten jobbján.
RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 6, 2b-5a
Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lassúk el. Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jóhírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával, mi meg majd az imádságnak és az Isten szava szolgálatának szenteljük magunkat. Tetszett a javaslat az egész közösségnek.
RÖVID VÁLAJZOS ÉNEK
V. Az Úr az én erősségem * És dicsőségem. Az Úr.
F. ő lett az én szabadítom. * És dicsőségem. Dicsőség az Atyának. Az Úr.
Benedictus-ant. Az ég kapui megnyíltak Szent István előtt, aki elsőként nyerte el a vértanúk koronáját.
FOHÁSZOK
Testvéreim, az Isten igéje miatt megölt vértanúkban ünnepeljük Üdvözítőnket, a hűséges tanút, és mondjuk:
Megváltottál minket Istennek, szent véred árán!
Vértanúid által, akik a hit bizonyságául önként vállal­ ták a halált,
- add meg nekünk, Urunk, a lélek igazi szabadságát!
Vértanúid által, akik vérük ontásával megvallották hi­ tüket,
- add meg nekünk, Urunk, a tiszta és állhatatos hitet!
Vértanúid által, akik keresztjüket felvéve nyomodban jártak,
- add meg nekünk, Urunk, hogy erős lélekkel viseljük az élet megpróbáltatásait!
Vértanúid által, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében,
- add meg nekünk, Urunk, hogy legyőzzük a test és a világ minden csábítását!
Mi Atyánk ...
Könyörgés
Urunk, Istenünk, add, hogy kövessük annak példáját, akit ma tisztelünk; tanuljuk meg szeretni ellenségeinket, hiszen ma Szent István vértanú mennyei születése napját ünnepeljük, aki üldözőiért is tudott imádkozni. A mi Urunk.
NAPKÖZI IMAÓRA
Zsoltárok a soros köznapról, antifóna, 330.
Délelőtt
RÖVID OLVASMÁNY l Pét 5, 10-11
A minden kegyelem Istene, aki Krisztus Jézusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örökkön-örökké! Ámen.
V. A dicsőség ruháját adta reá az Úr,
F. És színarany koronát tett a fejére.
Délben
RÖVID OLVASMÁNY Jak l, 12
Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik őt szeretik.
V. Istenben remélek, nem félek:
F. Halandó mit árthat nekem.
Délután
RÖVID Öl VASMÁNY Bölcs 3, l-2a. 3b
Az igazak lelke Isten kezében van, a halál kínja nem érinti őket. Az esztelenek szemében úgy tetszett: meghaltak; pedig ők a békességben vannak.
V. Örömujjongás közt jönnek, jönnek vissza,
F. Mert mindegyik hozza már a kévét.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
ESTI DICSÉRET
Minden Karácsony nyolcadáról, mint december 26-án, 368.
Ahol Szent István ünnepét főünnepként ülik meg: himnusz, antifónák, rövid olvasmány és rövid válaszos ének a Reggeli dicséretből, 999; zsoltárok, kantikum és fohászok az Egy vértanú közös zsolozsmájából, 1136.
December 27.
SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA
Ünnep
Ugyanezen a napon, december 27-én AZ EGRI FŐEGYHÁZMEGYÉBEN:
SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA, A FŐEGYHÁZMEGYE VÉDŐSZENTJE
Ünnep
Minden, mint alább.
IMÁDSÁGRA HÍVÁS
Ant. Urunkat, az apostolok Királyát, jöjjetek, imádjuk!
Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 546.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
HIMNUSZ
Szűzi őrzője a legtisztább Szűznek,
szent hirdetője az örök Igének,
szolgáid lelkét tisztítsd meg a rossztól,
János apostol!
Égi forrásból eredő folyamként
futva kiáradsz a kiaszott földre,
és amit kebled merít a kebelből,
már ki is osztod.
Föld ékessége, dicsősége mennynek,
esdj megbocsátást gonoszságainkra,
szent tanításod csodálatos titkát
fejtsd ki előttünk!
Láttad a titkot, az Atya Igéjét,
s földünkre öntőd a hit áldott fényét;
jöjj, vezess minket, hogy teveled áldjuk
majd az örök Fényt!
Zengjen örökké hála Krisztusunknak,
Szűz Máriától született Urunknak,
ki az Atyával és a Szentlélekkel
egy örök Isten! Ámen.
ZSOLTÁROZÁS
1. ant. János tanúskodik arról, amit az Isten mondott, s amiről Jézus Krisztus tanúságot tett: mindenről,
amit látott.
18 A. zsoltár
Isten dicsőségét hirdetik az egek, *
kezének művéről vall a mennybolt.
A nappalok ezt zengik egymásnak, *
erre oktatja éj az éjszakát. Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, *
hogy meg ne értenéd szavát. Minden földre elhat szózatuk, *
a földkerekség végéig eljut igéjük.
Az égen vert Isten sátort a napnak, ?
és az mint nászházból kilépő vőlegény,*
mint ujjongó dalia fut neki útjának. Az ég egyik pereméről indul, ?
és másik széléig ér a pályája: *
tüze elől rejtőzni nem lehet.
Ant. János tanúskodik arról, amit az Isten mondott, s amiről Jézus Krisztus tanúságot tett: mindenről, amit látott.
2. ant. ő az a tanítvány, akit Jézus szeretett.
63. zsoltár
Hallgasd meg, Istenem, panaszkodó szavamat, * őrizz meg engem, hogy ellenségeimtől ne kelljen félnem!
A gonoszok cselszövése elől rejts el, *
szabadíts meg a gonosztevők dühöngésétől.
Nyelvüket, mint a kardot, jó élesre fenték, ? mérgezett nyíl minden szavuk, *
hogy rejtekükből leterítsék az ártatlan embert.
Gyorsan röpítik nyilaikat, nem félnek semmitől, * egyre vakmerőbbek gonosz terveik.
Egymást biztatják a gonoszságra, titokban tőrt vetnek, *
és azt kérdik: ?Ki láthat minket?"
Kiforralták gonosz tervüket, ?
szándékukat végre is hajtották; *
mély titok az ember, örvénylő titok a szíve.
De nyilát kiröpíti Isten, ?
váratlan csapással rajtuk üt, *
és saját nyelvük tőrébe ejti őket. Akik látják, fejüket csóválják, *
és félelem fog el minden embert. Hirdetik az Úr nagy tetteit, *
és műveit megértik.
Az igaz Örvend az Úrban, és őbenne bízik, * őbenne dicsekszik minden igaz szívű.
Ant. ő az a tanítvány, akit Jézus szeretett.
3. ant.ö az a János, aki Jézus keblén nyugodott az utolsó vacsorán, mert ő volt a választott, boldog apostol, aki előtt mennyei titkok tárultak fel.
98. zsoltár
Uralkodik az Úr, reszkessenek a népek! *
A kerubok fölött trónol, remegjen a föld!
Fölséges az Úr Sionban, *
dicsőséges minden nép fölött.
Félelmetes nagy nevedet áldják, *
mert az valóban Szent! Hatalmas király vagy, szereted az igazságot, ?
te állapítod meg, mi a helyes, *
Jákob népének te szolgáltatsz jogot és igazságot.
Magasztaljátok az Urat, Istenünket, ? boruljatok lába zsámolyához, *
mert ő valóban Szent! -
Ott van Mózes és Áron is papjai között,*
és Sámuel azok között,
akik nevét segítségül hívják.
Az Úrhoz kiáltottak, és ő meghallgatta őket, :'
a felhőoszlopból beszélt hozzájuk. Végzéseit megtartották, *
és a parancsokat, amelyeket rájuk bízott. Urunk, Istenünk, te meghallgattad őket, ?
türelmes Istenük voltál, *
bár bűneiket megtoroltad.
Magasztaljátok az Urat, Istenünket, ?
és boruljatok le szent hegyén, *
mert szent az Úr, a mi Istenünk!
Ant. Ő az a János, aki Jézus keblén nyugodott az utolsó vacsorán, mert ő volt a választott, boldog apostol, aki előtt mennyei titkok tárultak fel.
V. Elbeszélték Isten dicsőséges hatalmát,
F. És a csodákat, melyeket végbevitt.
ELSŐ OLVASMÁNY
Szent János apostol első leveléből l, l � 2, 3
Az élet Igéje és Isten világossága
Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünk­ kel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, és örömötök teljes legyen.
Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirde­ tünk, ez: az Isten világosság és nincs benne semmi sötét­ ség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és
sötétségben élünk akkor hazudunk, és nem az igazság­hoz igazodunk. De ha világosságban élünk, ahogy ő is világosságban él, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézus Krisztusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vetkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk a parancsait.
VÁLASZOSÉNEK l Jn l, 2. 4; Jn 20, 31
V. Az élet Igéjét hirdetjük nektek, aki az Atyánál volt és megjelent nekünk. Azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, * És örömötök teljes legyen.
F. Ezeket följegyezték, hogy higgyetek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és a hit által életetek legyen benne. * És örömötök.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Ágoston püspöknek Szent János leveléről szóló
fejtegetéseiből
(Tract. l ,1.3: PL 35, 1978. 1980)
Maga az Élet jelent meg testben
Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek (l Jn l, 1). Csak azért tapinthatja bárki is kezével az Igét, mert az Ige testté lett, és közöttünk élt Qn l, 14).
De ennek a testté lett Igének, hogy kezünkkel tapint­ hassuk, előbb Szűz Máriától kellett testileg megszület­ nie, bár maga az Ige nem ettől kezdve létezik, hiszen János azt mondja róla, hogy ami kezdettől fogva volt. Nézzétek, mennyire alátámasztja ezt a levelét evangéliu­ ma, amelyből az imént hallottátok, hogy kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt! 0n l, 1).
Valaki esetleg úgy érthetné az élet Igéjét, mint vala­mi Krisztusról szóló beszédet, de nem magát a Krisztus testét, amelyet kézzel tapintottak. Nézzétek, mi követ­ kezik: Igen, az élet megjelent (l Jn l, 2). Krisztus tehát az élet Igéje.
És hogyan jelent meg? Kezdettől fogva volt ugyan, de nem jelent meg nyilvánvalóan az emberek előtt: csu­ pán az őt látó angyaloknak volt nyilvánvaló, akik mint­ egy kenyerükkel táplálkoztak vele. Mert mit is mond a Szentírás? Angyalok kenyerét ette az ember! (Zsolt 77,25). Tehát maga az Élet jelent meg testben, mert megjele­nése által a csupán lélekben látható dolog válik szemmel láthatóvá, hogy meggyógyítsa a lelkeket. Mert az Ige csupán csak lélekkel, míg a test, testi szemmel is látható. Módot adott arra, hogy meglássuk az Igét: az Ige testté lett, hogy megláthassuk, így kellett gyógyulást találnunk, hogy bensőleg lássuk az Igét.
Tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk (l Jn l, 2), azaz megjelent közöttünk; vagy világosabban szólva: megjelent számunkra.
Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek (l Jn l, 3). Jól figyeljetek, kedveseim: Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, őt magát, a testben jelenlévő Urat látták, az Úr szájából hallottak az igéket, és hirdet­ ték nekünk. Tehát mi is hallottuk, de nem láttuk.
Vajon talán kevésbé vagyunk szerencsések, mint azok, akik látták és hallották? De akkor hogyan folytatná, hogy: ti is közösségben legyetek velünk? (l Jn l, 3). ők láttak. Mi nem láttuk, de mégis közösségben va­ gyunk velük, mert ugyanazt a közös hitet valljuk.
Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek � mondja � hogy örömötök teljes legyen (l Jn l, 4). Teljes örömről beszel, mégpedig magában a közösségben, a sze­ retetben és az egységben.
VÁLASZOS ÉNEK
V. íme, János, a tanítvány, aki Jézus Szívén nyugodott az utolsó vacsorán: * Mert ő volt a választott, boldog apostol, aki titkos tanításokat kapott a mennyből.
F. Számára evangéliumi élő víz fakadt az Úr szent Szívéből. * Mert ő volt.
HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 549.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
HIMNUSZ
Szeráf ok boldog szent kara,
dalold, kit Krisztus úgy szeret;
közösségünk is énekel,
mint boldog versenytársatok
arról, ki tudja s hirdeti,
mint kél a Fényből tiszta Fény,
ki anyaölbe szállt alá,
bár Atyja keblén megmaradt.
Szent János, téged Mestered
előre látva arra hív,
hogy fényét lásd a Táboron
s kínját a Szenvedés hegyén.
Te mennyekig ragadtatól,
és láthatsz égi titkokat:
a Bárány rejtett életét
s az Egyház titkát felfogod.
Szent Szűzhöz méltó szent fiú,
az Egy-Fiú utódja vagy;
legyünk mi mind a Szűz fia,
Krisztus keblébe rejts ma el!
Dicsérjük, áldjuk az Igét,
ki testté lett s így valljuk őt,
de áldjuk Atyját is vele
és Szendéikét is szüntelen! Ámen
1. ant. János apostolt és evangélistát szűzi tisztasága
miatt választotta az Úr, és a többieknél is jobban szerette.
Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 575.
2. ant. íme, János, a szűzi tanítvány, akire Krisztus a
kereszten a Szűzanyát bízta.
3. ant. A tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt: Az
Úr az! Alleluja.
RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 4, 19-20
Péter és János így válaszoltak: ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre? Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.
RÖVID VÁLASZOS ÉNEK
V. Fejedelmekké teszed őket * Az egész földön. Feje­delmekké.
F. Nevedet, Uram, mindenkor hirdetni fogják. * Az egész földön. Dicsőség az Atyának. Fejedelmekké.
Benedictus-ant. Az Ige testté lett, és közöttünk élt, mi pedig láttuk dicsőségét, alleluja.
FOHÁSZOK
Testvéreim, mi, akik az apostolok sziklaalapján állunk,kérjük szent népéért a mindenható Atyaistent, ésmondjuk:Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról! Atyánk, te úgy akartad, hogy Fiad a feltámadás után először az apostoloknak jelenjék meg, - tégy minket is az ő tanúivá az egész világon! Te küldted a világba Fiadat, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek,
- engedd, hogy mi is hirdessük az evangéliumot
minden teremtménynek!
Te elküldted Fiadat, hogy elvesse az isteni ige magvait,
- add, hogy akik az igehirdetésben fáradoznak,
egykor örömmel arassák Te a termést!
Te elküldted Fiadat, hogy vére árán kiengesztelje veled a világot,
- add, hogy mindannyian együttműködjünk vele a
kiengesztelődés művében!
Te Fiadat jobbodra ültetted a mennyben,
- bocsásd be a megholtakat a boldogság hónába!
Mi Atyánk ...
Könyörgés
Istenünk, te Szent János apostol által feltártad előt­tünk örök Igéd rejtett titkait. Kérünk, tedd fogékonnyá értelmünket, hogy megértsük, amit ő oly kiváló bölcsességgel tanított nekünk. A mi Urunk.
NAPKÖZI IMAÓRA
Zsoltárok a soros köznapról, antifóna, 330.
Délelőtt
RÖVID OLVASMÁNY 2 Kor 5, 19b-20
Isten reánk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benne­ teket általunk. Krisztus nevéért kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel.
V. Minden földre elhat szózatuk,
F. A földkerekség végéig eljut igéjük.
Délben
RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 5, 12a. 14
Az apostolok keze sok jelet és csodát művelt a nép között. A hívők � férfiak és nők � egyre nagyobb számban csatlakoztak az Úrhoz.
V. Megtartották az Úr parancsait,
F. És megőrizték törvényeit.
Délután
RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 5, 41-42
Az apostolok boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Továbbra is mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették Jézus Krisztust.
V. Örüljetek és ujjongjatok, mondja az Úr,
F. Mert nevetek föl van írva a mennyben.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
ESTI DICSÉRET
Minden Karácsony nyolcadáról, mint december 27-én, 369.
Ahol Szent János ünnepét főünnepként ülik meg: himnusz, antifónák, rövid olvasmány, rövid válaszos ének a Reggeli dicséretből, 1009; zsoltárok, kantikum és fohászok az Apostolok közös zsolozsmájából, 1091.
December 28.
APRÓSZENTEK, VÉRTANÚK
Ünnep
IMÁDSÁGRA HÍVÁS
Ant. Megszületett Krisztusunkat, aki megdicsőítette az Aprószenteket, jöjjetek, imádjuk!
Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 546.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
HIMNUSZ
Ártatlan apró vértanúk
dicsőítsen ma szent dalunk!
A föld elvesztett, s könnye hull
az ég elnyert, s örömre gyúl.
Megölt a vad, gonosz király,
de Alkotónk szent karja várt,
hogy országába fölvegyen,
hol fény s öröm vár szüntelen.
Halálotok gyöngyként ragyog
Krisztus körül, ártatlanok,
kétévesek sem voltatok,
s már mennybe vittek angyalok.
Ó város, szentté tett az ég
mint Megváltónk szülőhelyét,
kinek mint zsenge áldozat
első' mártírvér itt fakad.
Állnak királyi trón előtt
tündöklő fényruhában ők,
ingecskéjüknek bíborát
a Bárány vére mosta át.
Jézus, neved legyen dicső,
kit földre szült a Szűz szülő,
Atyádnak
s Lelkednek veled
örök dicsőség, tisztelet! Ámen.
1. ant. Gyermekeid szökelltek, mint a bárányok, és
dicsőítettek téged, Uram, aki megmentetted őket.
Zsoltárok a Több vértanú közös zsolozsmájából, 1101.
2. ant. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten
és a Bárány első termése: feddhetetlenül állnak Isten
trónja előtt.
3. ant. Örök vidámság lesz az arcukon: öröm és uj jongás kíséri őket, fájdalom és siralom nem lesz többé.
V. A szentek új éneket énekeltek Isten és a Bárány trónja előtt,
F. És hangjukat visszhangozta a föld.
ELSŐ OLVASMÁNY
A Kivonulás könyvéből l, 8-16. 22.
A héber újszülöttek megölése Egyiptomban
Egyiptomban új király jutott hatalomra, áld nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak: ?Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot."
Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életet olyan munkával, amelyre kény­ szerítették őket. így építették a fáraónak a raktárvárosokat: Pitomot és Ramzeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett a számuk, és felülmúlták azt, aki meg akarta félemlíteni Izrael fiait. Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle mezei munkával, azaz mindenféle kényszermunkával.
Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bá­báinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: ?Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben!"
Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvaló­
jának: ?Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessétek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben!"
VÁLASZOS ÉNEK I z 65, 19; Jel 21, 4. 5
V. Ujjongani fogok népemen: * Nem hallatszik többé köztük sem sírás, sem jajkiáltás.
F. Nem lesz többé halai, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Lásd, újrateremtek mindent. * Nem hallatszik.
MÁSODIK OLVASMÁNY
Szent Quodvultdeus püspök beszédeiből
(Sermo 2 de Symbolo: PL 40, 655)
Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust
Megszületik a kicsiny Gyermek, a nagy Király. Eljutnak hozzá messze vidékről a bölcsek; jönnek, hogy hódoljanak annak, aki még jászolban fekszik, de égen és földön uralkodik. Amikor a bölcsek hírt adnak a meg­született Királyról, Heródes megdöbben, és hogy el ne veszítse uralmat, meg akarja ölni. Pedig, ha hinne, itt is nyugodtan, a másik életben pedig vég nélkül uralkodnék.
Heródes, miért ijedsz meg attól, hogy Király születéséről hallasz? Nem azért jön ő, hogy téged kisemmizzen, hanem hogy legyőzze a sátánt. Te azonban nem tudod ezt megérteni, ezért zavarodol meg és dühöngsz; és hogy elpusztítsd azt az egyet, akit halálra keresel, kegyetlenül annyi gyermek halálát okozod.
Még a jajveszékelő anyák vagy a kicsinyeik tetemét sirató édesapák iránti szánakozás sem tart vissza, sem a kisdedek sivalkodása és nyögése. Megölöd a kicsinyeket testileg, mert téged megöl a szívbeli félelem. Azt gondolod: ha végrehajtottad, amit kívánsz, hosszú ideig élhetsz, pedig magát az Eletet törekszel megölni.
A kegyelemnek az a kicsiny, mégis hatalmas forrása viszont, aki még csak jászolban fekszik, de téged már a trónodon megrémít, felhasznál terveiben � noha azokat fel sem foghatod �, és megszabadítja a lelkeket az ördög rabságából. Azoknak a fiait, akik most ellenfelei, fölvet­ te az örökbefogadottak sorába.
A kisdedek, bár öntudatlanul, Krisztusért halnak meg, a szüleik pedig megsiratják mint vértanúkat, akik elszenvedték a halált: Krisztus mégis hiteles tanúivá teszi őket, akik még beszélni sem tudnak, íme, hogyan uralkodik az, aki eljött, hogy így uralkodjék! íme, szabadít már a Szabadító, és üdvöt ad az Üdvözítő!
De te, mit sem tudsz erről, Heródes, csak megriadsz és kegyetlenkedsz. És miközben tombolsz dühödben a kicsinyek ellen � magad se tudod �, máris hódolsz őneki.
Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudjak emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját.
VÁLASZOS ÉNEK Jel 5, 14; 4, 10; 7, 11
V. Imádták az örökkön-örökké élő Istent, * És letették koronájukat az Úr, az ő Istenük trónja elé.
F. Arcra borultak a trón előtt, áldottak az örökkönörökké élő Istent. * És letették.
HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 549.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
HIMNUSZ
A zsarnok hallja és remeg:
Királyoknak Királya jön,
ő lesz úr Izrael fölött,
és ül majd Dávid trónusán.
A hírtói őrjöng és üvölt:
?Utódom itt van, és elűz!
Csatlós, eredj, acélt ragadj,
a bölcsőket vérrel füröszd!"
Mi haszna ennyi szörnyűség,
Heródes, mit segít a bűn?
Kitér a pusztulás elől
az egy Krisztus sértetlenül.
ó kis virágok, vértanúk,
kiket már fénynek hajnalán
a Krisztus-üldöző letört,
mint feslő rózsát vad szelek,
ti vagytok első áldozat
a Krisztus báránykáiból;
oltár alatt, ártatlanok,
pálmafüzérrel játszotok.
Világra kit szült tiszta Szűz,
dicsérünk téged, Jézusunk,
Atya s Szentlélek, áldva légy
most és örökre szüntelen. Ámen.
1. ant. Fehér ruhában fognak kísérni, mert méltók
rá, mondja az Úr.
Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 575.
2. ant. Beszélni nem tudó gyermekek mondanak di cséretet az Úrnak; megölve hirdetik azt, amit élve nem mondhattak.
3. ant. Kisdedek és csecsemőit ajkán zendítesz dicséretet ellenségeiddel szemben.
RÖVID OLVASMÁNY Jer 31, 15
Jajszó hallatszik Rámában, sírás és keserves jajgatás: Ráchel siratja fiait és nem akar vigasztalódni, hiszen már nincsenek többé.
RÖVID VÁLASZOS ÉNEK
V. A szentek és igazak * Örökké élnek. A szentek.
F. Az Úrban van a jutalmuk. * Örökké élnek. Dicsőség az Atyának. A szentek.
Benedictus-ant. Ártatlan gyermekeket öltek meg Krisztusért; csecsemőket pusztíttatott el a gonosz király; ólt szeplőtelenül követik a Bárányt és szüntelenül hirdetik: Dicsőség neked, Istenünk!
FOHÁSZOK
Ünnepeljük a megdicsőült Krisztust, aki nem fegyveres erővel, hanem kisdedek fehér seregével győzte le a zsarnokot, és mondjuk: Jeles mártírseregek magasztalnak tégedet.
Krisztus Urunk, az ártatlan kisdedek nem ajkukkal, hanem vérükkel tettek tanúságot rólad, add, hogy szóval és tettel megvalljunk téged az emberek előtt!
Te a harcra még képteleneket méltókká tetted a győzelmi pálma elnyerésére,
- ne hagyj elbukni a küzdelemben minket, akiknek
annyi segítséget nyújtasz a győzelem kivívásához!
Te saját véredben mostad meg az Aprószentek ruháját,
- tisztíts meg bennünket minden gonoszságtól!
Te a vértanú kisdedeket országod zsengéjeként magad előtt küldted az égbe,
- fogadj be minket örök lakomádra!
Te kisded korodban megismerkedtél az üldöztetéssel és a számkivetéssel,
- vigyázz a kisgyermekekre, akiket nélkülözés, háború vagy baleset veszélye fenyeget!
Mi Atyánk ...
Könyörgés
Istenünk, az Aprószentek a mai napon nem szóval, hanem vértanúhalálukkal hirdetik dicsőségedet. Add, kérünk, hogy beléd vetett hitünket ne csak szavunkkal valljuk, hanem életünkkel is tanúsítsuk. A mi Urunk.
NAPKÖZI IMAÓRA
Zsoltárok a soros köznapról, antifóna, 330.
Délelőtt
RÖVID OLVASMÁNY Siral 1,16
Keservesen sírok, és szememből patakzik a könny; fiaim nyomorúságra jutottak, mert az ellenség felülkerekedett.
V. A dicsőség ruháját adta rájuk az Úr.
F. És színarany koronát tett a fejükre.
Délben
RÖVID OLVASMÁNY Siral 2,11
Szemem elsorvadt a sírástól, a bensőm megrendült, mert apró gyermekek és csecsemők pusztulnak el a város terein.
V. Az igazak örökké élnek,
F. És az Úrban van a jutalmuk.
Délután
RÖVID OLVASMÁNY Jer 31, 16. 17a
Ne jajgass tovább, és szemed ne hullasson több könnyet, mert van vigasztalás bánatodra, és szülötteidnek van még reményük, mondja az Úr.
V. Örvendjenek dicsőségüknek a szentek,
F. Vigadva térjenek nyugovóra.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
ESTI DICSÉRET
Minden Karácsony nyolcadáról, mint december 28-án, 370.
Ahol az Aprószentek ünnepét főünnepként ülik meg: himnusz, antifónák, rövid olvasmány és rövid válaszos ének a Reggeli dicséretből, 1016; zsoltárok, kantikum és fohászok a Több vértanú közös zsolozsmájából, 1112.
December 29.
BECKET SZENT TAMÁS PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ
Megemlékezésül
Ugyanezen a napon, december 29-én AZ ESZTERGOMI FŐEGYHÁZMEGYÉBEN:
BECKET SZENT TAMÁS PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ
Emléknap
Minden, mint alább.
1118-ban Londonban született. A Cantcrburyi egyházmegye papja és a király kancellárja volt. 1162-ben választották püspökké. Az Egyház jogait II. Henrik királlya szemben bátran megvédte. Ezért hat évre Franciaországba száműzték. Hazájába való visszatérés után is még sokat szenvedett, végül is 1170. december 29-én a király zsoldosai megölték.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
OLVASMÁNY
Becket Szent Tamás püspök leveleiből
(Epist. 74; PL 190, 533-536)
Csak az nyeri el a győzelmi koszorút, aki szabályszerűen küzd
Bennünket püspöknek és főpapnak neveznek. Ha valóban meg szeretnénk felelni a nevünknek és meg akarjuk ismerni a jelentését, akkor folytonos gondossággal kell figyelnünk és követnünk Istentől rendelt Főpapunk nyomdokait, ő miértünk önmagát ajánlotta fel az Atyának a kereszt oltárán. Az ég legfelső magasán szüntelenül figyeli minden tettünket és cselekedeteink szándékát. Meg is fog fizetni mindenkinek tettei szerint.
Az ő földi képviseletét vállaltuk el, ugyanis nevének dicsőségében és méltóságának tekintélyében részesültünk, és földi életünk idejére ránk vannak bízva a lelkipásztori munka gyümölcsei, azért kerültünk az apostolok és az apostoli férfiak utódaiként az egyházak élére, hogy szolgálatunkkal megsemmisítsük a bűn és a halál uralmát, és így Krisztus Egyháza a hitben és a viruló erényekben megerősödjék és az Úr szent templomává épüljön.
A püspökök száma éppen nem csekély. A felszenteléskor megígértük: szavainkkal napról-napra nyilvánítjuk, hogy gondosan végezzük a tanítást, a lelkipásztori munkát és lelkiismeretesen éberek leszünk. Bárcsalt megerősítené ígéretünk hitelességét a tettek tanúságtétele! Az aratnivaló bizony sok, összegyűjtése és az Úr csűrébe való betakarítása nem ís telik egy embertől, még néhánytól sem.
 
Egyáltalán ki vonhatná kétségbe, hogy a római Egy­ ház minden egyház feje és a katolikus tanítás forrása? Ki nem tudná, hogy a mennyek országa kulcsait Péter kapta meg? Vajon nem Péter hitén és tanításán alapszili az Egyház egész szervezete � amíg a hit egységében és Isten Fia megismerésében mindnyájan el nem jutunk a teljes krisztusi nagykorúságra?
Szükséges mégis, hogy sokan legyenek, akik ültetnek, sokan, akik öntöznek, mert ezt kívánja meg az ige hirdetés sikere és elterjesztése a világ népei között. Vala mikor a régi választott népnek elég volt egy oltár, de szükségszerűen több tanítója volt. Annál inkább így van most, amikor a népek oly nagy sokasága gyűlik össze, hogy a Libanon fáí sem elegendők az áldozati tűzhöz, és nemcsak a Libanon, hanem egész Júdea állataiból sem futja az egészen elégő áldozatra.
De akárki legyen is, aki öntöz vagy ültet, Isten senki másnak nem ad növekedést, csak annak, aki Péter hite alapján ültet, és az ő tanítására hagyatkozik.
Valójában a nép legfontosabb ügyei, amelyekben a római pápának kellene döntenie, a püspökhöz kerülnek. A pápától rendelt egyházi elöljáróknak kell gyakorolniuk a rájuk bízott hatalmat, és ennek gyakorlásáért felelősséggel tartoznak.
Emlékezzetek végül arra, hogyan szabadultak meg atyáink, miképpen és milyen sanyargatások között növekedett és terjedt eí az Egyház! Milyen viharoktól menekült meg Péter hajója, amelynek Krisztus az utasa! Mint jutottak győzelmi koszorúhoz azok, akiknek hite a megpróbáltatások között ragyogott fel még tündöklőb- ben!
A szentek egész seregének győzelmes útja igazolja, hogy örök igazság ez: csak az nyeri el a győzelmi koszorút, aki szabályszerűen küzd.
VÁLASZOS ÉNEK
V. Az igazság koronájával megkoronázott téged az Úr: * Szent ruhájába öltöztetett és benned él az Úr, a választottak Istene.
F. A jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad, íme, készen vár rád az örök élet koronája. * Szent ruhájába öltöztetett és benned él az Úr, a választottak Istene.
HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 549.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
Ant. Aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre.
Könyörgés
Istenünk, te nagy lelkierőt öntöttéi Becket Szent Tamás vértanúdba, hogy az igazságért feláldozza életét. Közbenjárására engedd, hogy Krisztusért lemondva életünkről itt a földön, örökre megtaláljuk azt nálad a mennyben. A mi Urunk.
ESTI DICSÉRET
Ant. A mennyországban van a szentek otthona, nyugalmuk pedig az örökkévalóságban.
December 31.
SZENT I. SZILVESZTER PÁPA
Megemlékezésül
314-ben választották római pápává. Nagy Konstantin alatt vezette az Egyházat, amikor a donatista szakadás és az arianizmus okozott nagyon sok bajt. 335. december 31-én halt meg, és a Via Salarián, a Priscilla katakombában temették el.
OLVASMÁNYOS IMAÓRA
OLVASMÁNY
Cezáraeai Özséb püspök egyháztörténetéből
(Lib. 10, 1-3: PG 20, 842-847)
A konstantini béke
A mindenható Istennek, a mindenség Királyának; mindenért legyen dicsőség. Ugyanígy legyen hála lelkünk Megváltójának és Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak. Általa kérjük, hogy békénk maradandó és szilárd legyen, s mind a külső, mind a belső zavaroktól és megrázkódtatásoktól mindenkor mentes legyen.
Immár derülten és tisztán ragyog felettünk a nappal, amelyet többé már semmiféle felhő sem homályosít el, s Krisztusnak az egész földkerekségen elterjedt egyházait égi fényesség ragyogásával tölti be. Akit nem tartoznak a mi vallásunk közösségébe, még azok is valamennyire részesednek az Istentől nekünk ajándékozott javakból, mintegy morzsákat kapnak belőlük, ha nem is élvezhetik egészükben.
Nekünk viszont, akik minden reményünket Krisztusba helyeztük, hihetetlenül nagy lett az örömünk. Mindnyájunk arca szinte isteni örömtől fénylett, amikor láttuk, hogyan élednek újjá a hosszú, szörnyűséges romlásból mindazok a helyek, amelyeket a zsarnoki gonoszság előzőleg lerombolt. Láttuk, hogyan emelkednek újra magasba a templomok és mint ragyognak sokkal nagyobb tiszteletben és fényben, mint amelyeket leromboltak.
Kedves és régóta vágyott látványban volt ugyanis részünk: minden városban az újonnan épített templomokat szentelték fel.
Ehhez járult a püspökök összejövetele, a zarándokoknak érkezése idegen és távoli vidékekről, a népek kölcsönös szeretete és jóindulata, amikor mint Krisztus testének a tagjai eggyé forrtak.
így valósult meg a próféta látomása, amely a jövendőt titokzatos képben jelezte előre: Csont a csonthoz, ízület az ízülethez kapcsolódott, amit a próféta beszédében homályos szavakba burkoltan, de nagyon is igaz módon előre hirdetett.
Az isteni Léleknek ugyanaz az ereje járta át a tagok összességét: Egy lelkülettel voltak, egyek eleven hitükben, egyetlen összhangzó karban zengtek himnuszt az Istennek.
Mit mondjak még a főpásztorok tökéletes szépségű istentiszteleteiről, a papok nagy gonddal végzett áldozatbemutatásairól, az Egyház valósággal istenien fönséges szertartásairól? Emitt a zsoltáréneklést hallgatták, meg az isteni kinyilatkoztatás egyéb tanításait, amott a mély értelmű isteni szolgálatot végezték. És kifejtették az Úr üdvöt hozó szenvedésének titkokkal teljes hitval­ lását.
Egyszóval: a különböző' korú és mindkét nemből álló nagy sokaság teljes szívéből imádkozott, hálálkodott és hódolt boldog örvendezéssel Isten előtt, akitől minden jó származik.
VÁLASZOS ÉNEK Kol 3,15; Gál 3, 28; Zsolt 149, l
V. Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hívatva egy testben. Legyetek hálásak! * Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.
F. Új dalt énekeljetek az Úrnak, dicsérete zengjen hívei gyülekezetében. * Mert mindannyian.
Himnusz Téged, Isten, dicsérünk, 549.
Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.
REGGELI DICSÉRET
Ant. Nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek.
Könyörgés
Istenünk, jöjj segítségére népednek. Kormányozz és vezess minket, hogy közbenjárónk, Szent Szilveszter pápa oltalmával biztos úton haladjunk földi életünkben, és eljussunk az örök boldogságba. A mi Urunk.

 
 
á LAP