2.1 Angyal Názáretben

Szentírás: Lk.1,26-38

Szótár: Angyal, Szentlélek

2.2 Mária Erzsébetnél

Szentírás: Lk.1,39-56

Máriának volt egy rokona Jeruzsálem városában. Erzsébetnek hívták, ő is gyermeket várt. Idősödő asszony volt, sok-sok évig nem született gyermekük Zakariással, a férjével. Imádságaikban mindig egy gyermek születését kérték, de az idő eljárt felettük. Zakariás a templomban egy angyaltól hallotta meg Isten üzenetét, hogy gyermeke születik, akit Jánosnak nevezzenek el. Zakariás nem hitt az angyalnak, így a gyermek születéséig nem tudott beszélni (megnémult).

Erzsébet gyermeke nemsokára megszületett, Zakariás egy táblára írta le, hogyan nevezzék el (János), ekkor megoldódott nyelve, és újra tudott beszélni.

János az Isten választotta volt, miután felnőtt, a Jordán folyónál bűnbánatra szólított fel az embereket, és megkeresztelte őket. Ezért Keresztelő Jánosnak nevezték őt. Jézus keresztségénél olvashatunk még róla.

2.3 Úton Betlehembe

Szentírás: Lk.2,1-3

Izrael földje ebben az időben a Római Birodalomhoz tartozott. Augusztus császár szerette volna tudni hányan élnek a hatalmas birodalomban, ezért népszámlálást rendelt el. De az embereket nem egyszerű összeszámolni, így elrendelték, hogy minden család abba a városba menjen összeírásra jelentkezni, ahonnan származnak. 

(Ha ma ilyen népszámlálás lenne, akkor minden családnak abba a városba kellene elmenni, ahonnan az apuka származik, mondjuk Egerbe. Ott feljegyeznék, hogy Hajnal Zoltánnak van egy felesége, Gyöngyös Zsuzsa, és három gyermekük: Péter, Kati, Zoli).

Máriának és Józsefnek Betlehembe kellett menniük, mert József innen származott. Názáret és Betlehem közel száz kilométerre van egymástól. (Ez annyi, mint Budapest és Szolnok közötti út.) Az utat gyalog tették meg, hiszen sem autó, sem vonat nem volt még akkor. Szekeret, lovat is csak a nagyon gazdagok tudtak venni. Ők egy szamarat vittek magukkal (valószínűleg ez sem az övéké volt, csak kölcsön kapták valamelyik jószívű szomszédtól). Mária mikor nagyon elfáradt a gyaloglásban a szamár hátán ülve folytatták útjukat.

Szótár: Szent József

2.4 Betlehem városában

Szentírás: Lk.2,4-6

Betlehemben nagyon sokan voltak az összeírás miatt. Mária és József is jelentkeztek bejegyzésre. Eljött azonban az este, és sehol sem kaptak szállást. Minden ház tele volt rokonokkal, ismerősökkel, a szállásokon is csak egy-egy hely volt üres. Józsefnek azonban nem volt pénze, hogy a szállást kifizesse legalább Máriának. A sötét, hideg estében József nagyon féltette Máriát, így több helyre is bekopogott, de sehol sem fogadták be őket.

Ahogy így az utcán álltak egy pásztor lépett oda hozzájuk. Megszólította őket. Elmondták neki, hogy nincs hová menniük. A pásztor egy utat mutatott nekik, amelyik elvezet a pásztorok kunyhójához: „Kint a pusztában, találtok egy pásztori kunyhót, ott megszállhattok.” A pásztor sajnálkozott, hogy csak így tud segíteni, de Mária és József ezt is nagyon megköszönte neki. Elindultak a puszta irányába.

Szótár: Betlehem

2.5 Jézus születése

Szentírás: Lk.2,6-7

Mária és József megtalálták a pásztori kunyhót. Ajtaja be volt kötve, mert a kisebb állatokat beengedték a pásztorok éjszakára, nehogy megfázzanak. József a hold fényénél kioldotta a kötelet. Mikor bementek Mária rögtön megpihent a szalma fekhelyen, József pedig behozta a szamarat és inni adott neki. A kunyhó mellől fát hozott, hogy tüzet rakhasson, és tiszta vizet merített a kútból. Máriát fáradtságában egy kisbirka kedvessége vidámította fel. Még ezen az éjszakán itt született meg a Kisjézus.

Mária kendőjébe takarta, József fából kis jászolt rakott össze, szalmát tett bele, hogy puha és meleg legyen. Mindketten boldogan nézték a kisgyermeket, akit Isten küldött. A Kisjézus csendesen nézett a csillagok felé, és kisbirkák hajtották fejüket jászolához.

Szótár: Pásztori kunyhó

2.6 Pásztorok a pusztában

Szentírás: Lk.2,8-20

A pásztorok az éjszakában is kint maradtak a pusztában, hogy az állatokra vigyázzanak. Meleg bundát vettek fel, tüzet raktak a vacsorához. Mielőtt nyugovóra tértek beszélgettek. A tűz már csak parázslott és csendesen lehajtották fejüket. Az éjszaki csillagok alatt, még soha nem látott mennyei fényesség tündöklött fel. Az angyalok Jézus születését jöttek hírül adni: „Ne féljetek, íme nagy örömet hirdetek nektek… ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus Dávid városában (Betlehemben)… találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalok éneke betöltötte az egész pusztát: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

A pásztorok az angyalok szavára sietve indultak a pásztori kunyhó felé, ahol térdre borultak az üdvözítő Kisjézus előtt. Csendességük volt a legszebb imádság. A Kisjézus is csendesen tekintett rájuk, de szeme csillogása többet mondott minden szónál. Mielőtt elbúcsúztak a pásztorok tarisznyájukból sajtot, túrót, kenyeret adtak Máriának és Józsefnek. Mennyei boldogságban tértek vissza a pusztába, de aludni egész éjjel nem tudtak, az Üdvözítőről beszélgettek egészen hajnalig. Ezt az estét egyikőjük sem felejtette el soha többet.

Szótár: Pásztor

2.7 A napkeleti bölcsek

Szentírás: Mt.2,1 és 2,10-11

Napkeleten élt három bölcs, akik az írásokban olvasták az Üdvözítő érkezésének prófétai jövendöléseit. „Egy különös csillag jelzi majd születését.” Egyik este a napkeleti csillagos égen valóban egy rendkívüli fényességet láttak meg. Másnap estére már útra készen álltak, hogy a csillag irányába elinduljanak. Teveháton keltek útra, a sivatagon át követték a csillagot, amely Júdea földjére vezette őket. Elmentek Jeruzsálembe, majd Betlehembe, és végül a bölcsek a puszta felé indultak tovább a csillagot követve. A pásztori kunyhó felett a csillag megállt. A bölcsek leszálltak tevéikről, és örömmel siettek oda. Köszöntötték Máriát és Józsefet, a Kisjézus jászolánál térdre borultak. Minden fáradtságukat elfelejtették egy pillanat alatt, hiszen megtalálták, akit kerestek: „a népek pásztorát”.