AZ ÚR NAPJÁT SZENTELD MEG!
 
C év - vasárnapok
 
 
 
Adventi idő
 
 
 
Nagyböjt idő
 
 
 
Húsvét idő
 
 
 
      
 
 
 
 
 
AZ ÚR NAPJÁT SZENTELD MEG!
 
ADVENT - KARÁCSONYI IDŐ / C év
vasárnapok
 
ADVENT1.
 
ADVENT 2.
 
ADVENT 3.
 
ADVENT 4.
 
KARÁCSONY ÜNNEPE
SZENTCSALÁD VASÁRNAP
VÍZKERESZT
 
 
      
 
 
 
ADVENT 1. VASÁRNAP - C ÉV
Abban az időben kisarjaszom Dávid igaz sarjadékát
Jer 33,14-16; Zs 24; 1Tessz 3,12 - 4,2; Lk 21,25-28.34-36
Hozzád emelem lelkemet, én Uram, Istenem Zs24
 
Evangélium: "Elközeleg a ti megváltástok"
Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.'' Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.''
 
Szentlecke: Krisztus eljövetelére erősítse meg szívünket az Úr
Titeket pedig gyarapítson, és tegyen gazdaggá a szeretetben egymás és mindenki iránt, ahogyan mi szeretünk titeket, s így szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus eljön minden szentjével. Ámen. Egyébként, testvérek, az Úr Jézusban kérünk és intünk titeket arra, amit tőlünk tanultatok, hogy hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen. Hiszen ismeritek a parancsokat, amelyeket az Úr Jézus által adunk nektek.
 
 
 
 
ADVENT 2. VASÁRNAP - C ÉV
Isten megmutatja rajtad fényességét
Bar 5,1-9; Zs 125; Fil 1,4-6.8-11; Lk 3,1-6
Készítsétek elő az Úr útját! Egyengessétek ösvényét, és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten. Alleluja
 
Evangélium: Minden ember meglátja az Isten üdvösségét
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, Heródes pedig Galilea negyedes fejedelme, Fülöp, a testvére Itúrea és Trachonitisz tartomány negyedes fejedelme, és Lizániász Abilína negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok alatt, elhangzott az Úr igéje Jánoshoz, Zakariás fiához, a pusztában. S ő elment a Jordán egész környékére, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, amint írva van Izajás próféta beszédeinek könyvében: ,,A pusztában kiáltónak szava: ,,Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. Minden völgyet betöltenek, minden hegyet és halmot elhordanak; ami görbe, egyenes lesz, a göröngyös pedig sima úttá: és meglátja minden test Isten üdvösségét'''' [Iz 40,3-5].
 
Szentlecke: Legyetek tiszták és feddhetetlenek Jézus Krisztus jövetelének napján
Testvéreim! Mindig, minden imádságomban örömmel könyörgök mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában az első naptól kezdve mindmáig. Bízom is abban, hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, teljessé teszi azt Krisztus Jézus napjáig. Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék megismerésben és teljes megértésben, hogy meg tudjátok ítélni, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igazságnak Jézus Krisztus által szerzett
 
gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére.
 
 
 
ADVENT 3. VASÁRNAP - C ÉV
Veled van Istened, boldogan örül neked, megújít szeretetével
Szof 3,14-18a; Iz 12,2-6; Fil 4,4-7; Lk 3,10-18
Az Úr lelke van rajtam: elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. (A)
 
Evangélium: Hogyan készüljünk a Megváltó eljövetelére?
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: ,,Mit cselekedjünk tehát?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen.'' Odajöttek a vámosok is, hogy megkeresztelkedjenek, és megkérdezték tőle: ,,Mester! Mit cselekedjünk?'' Ő ezt válaszolta nekik: ,,Semmit ne követeljetek azon felül, ami elő van írva nektek.'' Megkérdezték őt a katonák is: ,,Hát mi mit cselekedjünk?'' Azt mondta nekik: ,,Senkit se bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.'' A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: ,,Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Szórólapátja a kezében van, és megtisztítja szérűjét. A búzát összegyűjti a magtárjába, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.'' Még sok egyébre is intette, tanította a népet.
 
Szentlecke: Közel van az Úr, örüljetek!
Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.
 
 
 
 
ADVENT 4. VASÁRNAP - C ÉV
Betlehem, belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen
Mik 5,1-4; Zs 79; Zsid 10,5-10; Lk 1,39-45
Íme, az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint. (A)
 
Evangélium: Mária látogatása Erzsébetnél
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.''
 
Szentlecke: Íme, eljövök, hogy teljesítsem akaratodat.
Ezért mondta, amikor a világba jött: ,,Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megteszem, Istenem, a te akaratodat.'' Először azt mondja: az ,,áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked'', amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Aztán azt mondta: ,,Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat'' [Zsolt 40,7-9G]. Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.
 
 
 
 
KARÁCSONY ÜNNEPE - December 25.
Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását
Iz 52,7-10; Zs 97; Zsid 1,1-6; Jn 1,1-18
Minden évben azonos!
 
Evangélium: "Hogy Isten gyermekei legyenek"
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tesz róla, és hirdeti: ,,Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.'' Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
 
 
 
 
 
SZENTCSALÁD VASÁRNAP - C ÉV
Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet
1Sám 1,20-22.24-28; Zs 83; 1Jn 3,1-2.21-24; Lk 2,41-52
 
Evangélium: 12 éves Jézus - "Fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe"
A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: ,,Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.'' Ő pedig ezt felelte nekik: ,,Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?'' De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt [1 Sám 2,26].
 
 
 
 
 
VÍZKERESZT VASÁRNAP - C ÉV
Az Úr dicsősége ragyogott rád
Iz 60,1-6; Zs 71; Ef 3,2-3a.5-6; Mt 2,1-12
Minden évben azonos!
 
Evangélium: Napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe
Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: ,,Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.'' Amikor Heródes király meghallotta ezt, megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem. Azután összegyűjtötte a nép minden főpapját és írástudóját, és tudakozódott tőlük, hogy hol születhetett a Krisztus. Azok ezt felelték neki: ,,A júdeai Betlehemben, mert így van megírva a próféta által: ,,És te Betlehem, Júda földje, semmiképp sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled támad majd a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek'''' [Mik 5,1-3; 2 Sám 5.2]. Akkor Heródes titokban magához hívta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Azután elküldte őket Betlehembe ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek, tudakozódjatok pontosan a gyermek felől, és amikor megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.'' Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt, majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
 
 
 
 
URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE - ÉVKÖZI 1.VASÁRNAP / C ÉV
 
 
á  L A P
 
 
 
 
AZ ÚR NAPJÁT SZENTELD MEG!
 
 
NAGYBÖJTI IDŐ / C év
vasárnapok
 
 
NAGYBÖJT 1.
 
NAGYBÖJT 2.
 
NAGYBÖJT 3.
 
NAGYBÖJT 4.
 
NAGYBÖJT 5.
VIRÁGVASÁRNAP
 
 
      
 
 
 
NAGYBÖJT 1. VASÁRNAP - C ÉV
Az Úr meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat
MTörv 26,4-10; Zs 90; Róm 10,8-13; Lk 4,1-13
 
Evangélium: Jézus 40 napig a pusztában
Jézus pedig telve Szentlélekkel visszatért a Jordántól, és a Lélek a pusztába vitte negyven napra, és kísértette az ördög. Azokban a napokban nem evett semmit, s ezek elteltével megéhezett. Ekkor az ördög ezt mondta neki: ,,Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.'' Jézus ezt felelte neki: ,,Írva van: ,,Nemcsak kenyérrel él az ember''. Majd felvitte őt egy magas hegyre, és megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és így szólt az ördög: ,,Mindezt a hatalmat és ennek dicsőségét neked adom; mert az enyém, és akinek akarom, annak adom; ha tehát imádsz engem, mind a tiéd lesz.'' Jézus ezt válaszolta neki: ,,Írva van: ,,Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj''. Azután Jeruzsálembe vitte őt, a templom ormára állította, és azt mondta neki: ,,Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magadat. Mert írva van: ,,Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged'', és ,,kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat''. Jézus ezt felelte neki: ,,De azt is mondták: ,,Ne kísértsd Uradat, Istenedet'''. Miután mindezek a kísértések véget értek, az ördög elhagyta őt egy időre.
 
Szentlecke: Az Írás viszont mit mond? ,,Közel van hozzád az ige, a szádban és szívedben'', tudniillik a hit igéje, amelyet hirdetünk. Ha tehát a száddal vallod, hogy ,,Jézus az Úr!'', és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: ,,Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül''. Nincsen ugyanis különbség zsidó és görög között, mert mindnyájuknak ugyanaz az egy Ura van, aki
bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
 
 
 
NAGYBÖJT 2. VASÁRNAP - C ÉV
Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt 
Ter 15,5-12.17-18; Zs 26; Fil 3,17 - 4,1; Lk 9,28b-36 
 
Evangélium: Jézus színeváltozása
Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: ,,Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!'' Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok''. Mikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak.
 
Szentlecke: Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példát adtunk nektek. Mert sokan élnek úgy -- sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom --, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, s a figyelmük földi dolgokra irányul. A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. Azért tehát, szeretett és hőn óhajtott
testvéreim, örömöm és koronám, így tartsatok ki az Úrban, szeretteim!
 
 
 
NAGYBÖJT 3. VASÁRNAP - C ÉV
Isten ezt mondta Mózesnek: Vagyok, aki vagyok
Kiv 3,1-8a.13-15; Zs 102; 1Kor 10,1-6.10-12; Lk 13,1-9
 
Evangélium: Példabeszéd a fügefáról
Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.'' Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?'' De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.'''
 
Szentlecke: Nem akarom, hogy figyelmen kívül hagyjátok, testvérek, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan átvonultak a tengeren, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózes által a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, ittak ugyanis az őket követő lelki sziklából: a szikla pedig Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, hiszen elpusztultak a pusztában [Szám 14,16]. Ez pedig számunkra előképként történt, hogy mi ne kívánjuk meg a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Zúgolódni se zúgolódjatok,
mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által [Szám 14,2.36]. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.
 
 
 
NAGYBÖJT 4. VASÁRNAP - C ÉV
Isten népe az ígéret földjére lépve húsvétot ünnepel 
Józs 5,9a.10-12; Zs 33; 2Kor 5,17-21; Lk 15,1-3.11-32
 
Evangélium: A tékozló fiú
(Részlet) Azután így szólt: ,,Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: ,,Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!'' Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: ,,Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!'' Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta....
 
Szentlecke: Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek. Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és nekünk adta a kiengesztelés szolgálatát. Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világgal, úgyhogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a kiengesztelés igéjét. Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala.
 
 
 
NAGYBÖJT 5. VASÁRNAP - C ÉV
A régi dolgokat ne emlegessétek, mert én újat cselekszem 
Iz 43,16-21; Zs 125; Fil 3,8-14; Jn 8,1-11
 
Evangélium: A bűnös asszony
Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták neki: ,,Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?'' Ezt természetesen azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: ,,Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.'' Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: ,,Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?'' Az így felelt: ,,Senki, Uram!'' Jézus ekkor azt mondta neki: ,,Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!''
 
Szentlecke: Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, s hogy én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely az Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra. Nem mintha már
kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.
 
 
 
VIRÁGVASÁRNAP - C ÉV
Nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg, mert az Úr megsegít
Iz 50,4-7; Zs 21; Fil 2,6-11; Mt 26,14 - 27,66 Minden évben azonos!
 
Evangélium: Jézus jeruzsálemi bevonulása - Jézus kínszenvedésének története - Passió /részlet
"Hozsanna, dicsőség Dávid fiának"
A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: ,,Élí, Élí, lemá szabaktáni?'', azaz: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'' Ennek hallatára egyesek az ott állók közül így szóltak: ,,Ez Illést hívja.'' Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki. A többiek pedig így szóltak: ,,Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa őt!?'' Ekkor Jézus ismét hangosan felkiáltott és kiadta a lelkét. És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste. Föltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: ,,Ez valóban Isten Fia volt.''
 
Szentlecke: Aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely
minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az
alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy ,,Jézus Krisztus az Úr!'' az Atyaisten dicsőségére.
 
 
á  L A P
 
 
 
 
AZ ÚR NAPJÁT SZENTELD MEG!
 
 
HÚSVÉTI IDŐ / C év
vasárnapok
 
 
 
 
 
      
 
 
 
HÚSVÉT 1. VASÁRNAP - C ÉV
Jézust megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta őt
ApCsel 10,34a.37-43; Zs 117; Kol 3,1-4; Jn 20,1-9  Minden évben azonos!
Ezt a napot az Úristen adta, örvendjünk és vigadjunk rajta. Alleluja!
 
Evangélium: Jézus feltámadása
Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!'' Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia halottaiból.
 
Szentlecke: Azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján
Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve [Zsolt 110,1]. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.
 
 
 
 
HÚSVÉT 2. VASÁRNAP - C ÉV
Isteni irgalmasság vasárnapja
Az Úrban hívők sokasága egyre növekedett
ApCsel 5,12-16; Zs 117; Jel 1,9-13.17-19; Jn 20,19-31
 
Evangélium: Jézus találkozása Tamás apostollal
Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'' Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!'' Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki
kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.'' Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.
 
 
 
 
HÚSVÉT 3. VASÁRNAP - C ÉV
Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek
ApCsel 5,27b-32.40b-41; Zs 29; Jel 5,11-14; Jn 21,1-19
 
Evangélium: Találkozás Jézussal a parton
Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: ,,Megyek halászni.'' Azok azt felelték: ,,Megyünk veled mi is.'' Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: ,,Fiaim, nincs valami ennivalótok?'' Azt felelték: ,,Nincsen!'' Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!'' Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,Az Úr az!'' Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!'' Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: ,,Gyertek, egyetek!'' A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ,,Ki vagy te?'' Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e
 
engem, mint ezek?'' Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!'' Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!'' Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!'' Aztán harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e engem?'', és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!'' Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.'' Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!''
 
 
 
HÚSVÉT 4. VASÁRNAP - C ÉV
Hivatások vasárnapja
A pogányok örvendezve magasztalták az Úr igéjét
ApCsel13,14.43-52; Zs 99; Jel 7,9.14b-17; Jn 10,27-30
 
Evangélium: A jó Pásztor
Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.''
 
 
 
 
 
HÚSVÉT 5. VASÁRNAP - C ÉV
Isten feltárta a pogányok előtt a hit kapuját
ApCsel 14,21-27; Zs 144,8-13; Jel 21,1-5a; Jn 13,31-35
 
Evangélium: Szeressétek egymást!
Miután kiment, Jézus így szólt: ,,Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.''
 
 
 
 
 
HÚSVÉT 6. VASÁRNAP - C ÉV
A szükséges dolgokon kívül semmi más terhet nem rakunk rátok
ApCsel 15,1-2.22-29; Zs 66; Jel 21,10-14.22-23; Jn 14,23-29
 
Evangélium: A Szentlélek megtanít titeket mindenre, amit mondtam nektek.
Jézus azt felelte neki: ,,Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg szavaimat. A szó pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem. Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek.
 
 
 
 
URUNK MENNYBEMENETELE - C ÉV
HÚSVÉT 7. VASÁRNAP
Jézus úgy jön el ismét, ahogyan szemetek láttára mennybe száll
ApCsel 1,1-11; Zs 46; Ef 1,17-23; Mt 28,16-20 Minden évben azonos!
Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! Én veletek vagyok a világ végéig. Alleluja! (A)
 
Evangélium: Jézus felment a mennybe
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek. Jézus odament és azt mondta nekik: ,,Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek!
És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!''
 
Olvasmány: Jézus mennybemenetele
Az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva addig a napig, amelyen felvétetett, miután a Szentlélek által parancsot adott apostolainak, akiket kiválasztott. Kínszenvedése után élve megmutatta magát nekik, számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra, hogy él, és negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik. Amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: ,,Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.'' Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: ,,Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?'' Ő azonban azt mondta nekik: ,,Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az
 
időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.'' Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: ,,Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.''
 
 
 
PÜNKÖSD VASÁRNAP - C ÉV
É V K Ö Z I  I D Ő
Megteltek mind Szentlélekkel
ApCsel 2,1-11; Zs 103; 1Kor 12,3b-7.12-13; Jn 20,19-23 Minden évben azonos!
Jöjj el, Szentlélek Isten, töltsd el híveid szívét, és szereteted tüzét gyullaszd föl bennünk! Alleluja! (A)
 
Evangélium: "Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Vegyétek a Szentlelket!"
Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.''
 
Olvasmány: Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni
Mikor elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben.  A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: ,,Íme, ezek, akik
 
beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.''
 
 
 
SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP - C ÉV
É V K Ö Z I  I D Ő
Az Úr útjának kezdetén alkotott engem
Péld 8,22-31; Zs 8; Róm 5,1-5; Jn 16,12-15
 
Evangélium: "Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra"
Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.
 
 
 
 
 
ÚRNAPJA - C ÉV
É V K Ö Z I  I D Ő
Melkizedek kenyeret és bort ajánlott fel
Ter 14,18-20; Zs 109; 1Kor 11,23-26; Lk 9,11b-17
 
Evangélium: A csodálatos kenyérszaporítás
Amikor a tömeg ezt megtudta, utánament. Ő magához engedte őket, beszélt nekik Isten országáról, és azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük, meggyógyította. A nap azonban már lemenőben volt, ezért a tizenkettő odament hozzá, és azt mondták neki: ,,Bocsásd el a tömeget, hogy a környékbeli falvakba és tanyákra menjenek, szállást vegyenek és ennivalót keressenek, mert itt puszta helyen vagyunk.'' Ő azonban azt mondta nekik: ,,Ti adjatok nekik enni!'' Azok ezt felelték: ,,Nincs több, mint öt kenyerünk és két halunk, hacsak nem megyünk el mi, és nem veszünk élelmet ennek az egész népnek.'' A férfiak ugyanis mintegy ötezren voltak. Ekkor azt mondta tanítványainak: ,,Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban!'' Úgy is tettek, és letelepítették valamennyit. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, az égre tekintett, megáldotta, megtörte, és tanítványainak adta, hogy adják a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Azután fölszedték, ami utánuk megmaradt: tizenkét kosár maradékot.
 
 
 
á  L A P