Liturgia-Aév.Évközi 31./ SZOLGÁLÓ hittan

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Egy atyánk van mindnyájunknak, miért vagyunk hűtlenek egymáshoz Mal 1,14b - 2,2b.8-10 Átkozott a csalárd ember, akinek van a nyájában ép hím állatja, és ha fogadalmat tesz, gyenge állatot mutat be áldozatul az Úrnak, noha nagy király vagyok én, -- mondja a Seregek Ura, -- és rettegik nevemet a nemzetek között! Nos tehát ez a parancs hozzátok, papok: Ha nem akartok hallani és nem akarjátok megszívlelni, hogy megadjátok nevemnek a dicsőséget, -- mondja a Seregek Ura, -- akkor ínséget bocsátok rátok és átokká változtatom áldásotokat, -- bizony, átokká változtatom, mert nem szívleltétek ezt meg! Ti azonban letértetek az útról és sokakat megbotránkoztattatok tanításotokkal; megszegtétek Lévi szövetségét, -- mondja a Seregek Ura. -- Ezért én is megvetésre méltókká és alávalókká tettelek titeket az egész nép előtt, minthogy nem jártatok útjaimon és személyválogatók voltatok a törvénykezésben. Vajon nem egy atyánk van-e valamennyiünknek? Vajon nem egy Isten teremtett-e minket? Miért veti meg tehát egyikünk a másikát, megsértve atyáink szövetségét? Zs 130 Zarándok-ének. Dávidtól. Uram, nem fuvalkodik fel szívem, és nem néz magasra szemem, nem járok nagy dolgok után, erőmet meghaladó csodák után, hanem megnyugtattam és elcsöndesítettem lelkemet; mint a kis gyermek anyja ölén, mint a kisgyermek, olyan most a lelkem. Bízzon Izrael az Úrban, most és mindenörökké. 1Tessz 2,7b-9.13 Bár rátok támaszkodhattunk volna, mint Krisztus apostolai, mégis úgy voltunk köztetek, mint kicsinyek, úgy, ahogyan a dajka gondozza a gyermekeit. Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket. Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek. Mt 23,1-12 Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2008 2005 2002 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2008

HALOTTAK NAPJA

Miért a halál?

Évtizedek óta példátlan kísérletsorozat folyik az Egyesült Államokban. Gyógyíthatatlan betegek hibernáltatják magukat. Speciális eljárással megfagyasztatják és mélyhűtött acéltartályban konzerváltatják testüket. Kívánságuk szerint csak akkor szabad felnyitni a tartályt, ha az orvostudomány feltalálta betegségük ellenszerét. Bár az Északi-tengerben találtak 30 ezer éves mikroorganizmusokat, algákat, amelyek kiolvasztás után feléledtek, sőt szaporodni kezdtek, mértéktartó orvosi körökben elképzelhetetlennek tartják, hogy olyan bonyolult rendszert, mint az ember, mélyhűtve életben lehetne tartani. De még ha sikerülne is, legfeljebb arról lehet szó, hogy valaki a XXII. században néhány évig folytatná életét. Nem arról, hogy száműzzük a halált.

Halottak napján minden töprengő emberben felmerül a kérdés: miért olyan rövid az élet és miért a halál. Még a hívő is felteszi a kérdést: A bölcs és mindenható Isten nem lett volna képes halál nélküli életet teremteni? A jóságos Mennyei Atya nem óvhatta volna meg gyermekeit a halál tragédiájától?

Nem azért beszélünk a halálról, hogy elvegyük a kedvet az élettől, vagy megrontsuk az ízét annak a kevés örömnek, ami az embernek osztályrészül jut itt a földön. Hanem mert a Biblia egész terjedelmében evangélium = örömhír. Akkor pedig kell, hogy a halálról szóló igehirdetés is örömhír legyen.

Nézzünk hát merészen szemébe ennek a kérdésnek: miért a halál?

I. Hiányos feleletek
1. A természettudomány válasza: A fizikai világ alapvető törvénye a pusztulás. Tapasztalati tény, hogy ami összetett, előbb-utóbb felbomlik. A sejtek, a molekulák, sőt az atomok is. Az emberi test is alkotóelemekből áll, tehát szükségszerűen szétoszlik. – Ez lehet egy hideg törvénynek az emlegetése, de nem megnyugtató, mert az ember felfedezi tudata mélyén a megmaradás vágyát.

2. A bűn következménye. Mások azzal nyugtatják magukat, hogy a halált tulajdonképpen Isten nem is akarta. Ő eredetileg boldognak tervezte az embert. Az ember azonban bűnével elutasította a halhatatlanság feltételes kiváltságát. Ezért viselnie kell a büntetést. – Ez a magyarázat sem ad teljes megnyugvást. Mert ha Isten mindenható és bölcs, akkor őt nem érheti meglepetés. Nem mondhatjuk, hogy Isten úgy tekint az emberiségre, mint a szülő a nyomorék gyermekére: nem ilyet szerettem volna, de ilyen lett és most kénytelen vagyok elviselni. Isten öröktől fogva mindent látott. Azt is tudta, hogyan fog az ember válaszolni az ő szavára. Ha mégis elindította a történelmet, bizonyára azért, mert méltónak tartotta saját magához.

II. A kinyilatkoztatás felelete
1. Méltó az emberhez a halál. Mert ajándék az ember számára. Az embert hozzásegíti a naggyá váláshoz.
a.) A jellemnagysághoz. Azzal, hogy az embert készteti a küzdelemre. Gondoljuk csak meg, milyen hősiességre képes egy szülő, hogy gyermeke életét megvédje. Mennyi segíteni akarást, szeretetet képes önmagából kihozni. A közeli hozzátartozó súlyos betegsége hány emberben élesztette fel az áldozatos lelkületet. Mennyi nemes verítékébe került az orvostudománynak mindaz, amivel megpróbálta a betegségeket kiküszöbölni. A halál elfogadása a jellem teljes kiérését eredményezi. Mert ezzel az alázatosság engedelmesség, Istenre hagyatkozás legtökéletesebb példáját nyújtja.
b.) Az erkölcsi nagysághoz. Gondoljunk arra is, hogy a halál gondolata hány embert tartott vissza aljasságtól, bűntől, gonosztettől. Hány embert buzdított hitre, imára, a túlvilági élet reményére. Hány ember tért meg a súlyos betegség csendjében, amikor szembe kellett néznie arasznyi létének végességével.
c.) A kegyelmi nagysághoz. Legfőképp gondoljunk arra, hogy a halál a legnagyobb tett az ember életében. Ez ugyanis a végső döntés pillanata.

2. A halál méltó Istenhez is. Mert Szent Fiát, Jézust is átvezette a halál kapuján. Tekintsünk Urunk halálára
a.) Jézus a kereszthalált úgy vállalta, mint az emberiség megváltásának engesztelő áldozatát. Az ő halála tehát nem passzív szenvedés, tragikus vég, hanem pozitív emberi tett.
b.) A szemtanúk leírják utolsó szavait. Ezek voltak: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Az Ő halála tehát állásfoglalás. Döntés az Isten mellett. Egész életének összefoglalása.
c.) Sőt, saját maga és az Atya megdicsőítésének szent pillanatát látta halálában. Ezért jelenthette ki az Utolsó Vacsorán: „Most dicsőül meg az Emberfia és az Atya megdicsőül benne.

Ha Jézus így nézett saját halálára, hogy az emberi tett, végső döntés Isten mellett, hogy az saját magának megdicsőülése és az Atya megdicsőítése, akkor az méltó volt hozzá. Ámde ha Krisztus halálában ezek a mozzanatok felfedezhetők, akkor minden ember életében kell, hogy ugyanezek kidomborodjanak. Ezért meri a hittudomány feltételezni, hogy minden ember esetében is feltételezhető a döntés a halál pillanatában. A halálban minden ember elé odaáll az Isten. Olyan világosságot áraszt rá, hogy akkor már az ember nem mehet el közömbösen mellette. Itt nyílik meg a lehetősége, hogy teljesen tudatos, világos és végleges döntést hozzon. Egész emberi életét mintegy összegezze és állást foglaljon. Így tekintve a halált, az nem a Gondviselés tévedése, hanem az ember naggyá levésének igazi és egyetlen lehetősége és egyúttal az Isten megdicsőítése. Ezért kijelenthetjük: sok titok kíséri a halál problémáját, de Isten nem vallott szégyent teremtő gondolatával. Végül pedig azért nem, mert mindezek orvoslásaként megígérte a test föltámadását és az örök életet.

A keresztény hívő szeretteinek sírkövére nem szomorúfüzet véset, mert az csak a gyászolók fájdalmára emlékeztetne. Nem derékba tört fát, mert az az elhunyt életének félbemaradását szimbolizálná. Nem két galambot. Az csak a temető csendjére emlékeztetne. Hanem a kereszt jelét tűzi a sírkőre. A kereszt Jézus halálának győzelmes erejéről beszél és egyúttal saját halálunknak a feltámadásba torkollását is igazolja. Ezt a hitet fogalmazza meg versében Gárdonyi Géza (Útra-készülődés):

az én szívem kétség nem szorongatja,
midőn indulok végórám elé;
a halál nékem nem fekete börtön,
nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
egy ajtó bezárul itt-lenn a földön,
s egy ajtó kinyílik ott-fenn az égen, –
ez a halál.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2005

Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. (Mt 23, 1-12)
Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben nem kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt, Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjak sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógákba pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hivassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Ki önmagét magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagét megalázza, azt felmagasztalják.

Vajon paptársiam közül hányan nem fordulnak meg, ha az utcán valaki hátulról megszólítja őket: „Atya!” S vajon illusztris tanárkollégáim közül hányan nem érzik magukat megszólítva, ha hallják: Tanár Úr! Havas Henrik például elvárja. Vagy csak elvárta? Ami persze a Mester megfelelője. Magyarul csak a Művészeket szólítjuk Mesternek (meg a garázsost…), de ugye, ők is elvárják a megszólítást?

Jézus nem szeretet a protokollt, ez tény. Nem is tudom, hogyan emésztik ezt meg olasz testvéreink. Ott Milánótól Rómáig kijárt nekem – csak úgy kopaszodó és őszülő fejem jussán – a „Dottore”, de Rómától délre már „commandatore” járt. Bajorhonban is könnyen előlépek doktorrá. Mi szerencse, azaz hála a proletárkultusznak, leszoktunk a méltóságos és kegyelmes urazásról, de azért ugyan melyik Főpap nem hökkenne meg, ha „letestvéreznénk”? Még a plébános is rossz néven venné!

Mindez azonban nem a demokratikus plebejizmusról szól. Arról, hogy a mérce mindnyájunknak Jézus! Sőt, nekünk papoknak: az Atya maga! Hát ezért imádkozom én mindennap egy kis szerénységért. Imádkozzatok velem!

Kiss Ulrich SJ/MK

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2002

A képmutató ember nem lehet normatív személyiség
Az emberi lélekben vagy egy néma, de sokszor kitörő vágy, hogy fölnézhessen egy-egy embertársára. Nem feltétlenül azért, mert az illető olyan kiváló lenne, hanem azért, mert az ember szeret egy normatívát követni, van bennünk egy utánzási vágy. A média gondoskodik is róla, hogy legyenek ilyen normatív, követendő személyek: zenész és színész, humorista és moralista, politikus és politológus stb., egyszóval olyan, aki meghatározó személyiség lehet a társadalomban.
Jézus korában is voltak ilyen meghatározó személyiségek, akikre a nép felnézett: az írástudók és farizeusok. A mai evangéliumban azonban azt hallottuk, hogy Jézus óvta tanítványait a farizeusoktól. Ez kb. úgy hathatott, mintha ma azt mondaná nekünk: ne kövessétek a tévé által bemutatott meghatározó személyeket. Ez azért mégis csak furcsa, mivel az evangéliumokból egy olyan Jézus ismerünk meg, aki minden bűnt meg tud bocsátani, akinek minden bűnöshöz van felemelő szava, aki leül a vámosokkal egy asztalhoz, aki megbocsát egy házasságtörő asszonynak. Most azonban soha nem tapasztalt élességgel száll szembe a farizeusok bűnével, a képmutatással. „Tetteiket ne kövessétek! – mondja hallgatóinak –, mert nem azt teszik, amit mondanak.” (Mt 23,3). A farizeusok a nép erkölcsi tanítói voltak, s egy ilyen tanítóról úgy nyilatkozni, hogy ne kövessétek tetteiket – ennél lesújtóbb véleményt nem is lehetett volna mondani. Mi indokolja Jézusnak ezt a hallatlan szigorát? Az, hogy a képmutatás sokkal súlyosabban esik latba, ha azt egy erkölcsi tanító követi el, mint pl. a farizeusok voltak.
Jézus tehát óvja tanítványait a farizeusi lelkületű, azaz képmutató embertől. Az ő szemében a képmutató ember nem lehet normatív személyiség, nem lehet meghatározó személyiség. Nem lehet követendő példának tekinteni, bármilyen magas piedesztálra emeli is őt a média.
2. A piedesztál ön- és közveszélyes
Minden kornak megvan a maga piedesztálja. Jézus korában piedesztálnak számított az imaszíj és ruha bojtja – melyet a farizeusok nagyobbra készítettek, a maguk „erkölcsi” nagyságának érzékeltetésére. Napjainkban is megvannak a „status-jelképek”, melyeket a magukat meghatározó személyiségnek tartó emberek kialakítanak és használnak. Csakhogy a piedesztál és status-jelkép semmivel sem növeli meg az ember valódi értékét. Isten előtt semmi esetre sem! Istent nem lehet becsapni! A népet persze igen, sőt a ravaszdi képmutatók ki tudják énekeltetni a holló-fiakból a sajtot – mint Aesopus meséjéből ismerjük. De egyszer kiderül az igazság: a róka igazi természete és a holló hiszékenysége. A piedesztál ön- és közveszélyes, mert használójának nem ad semmi erkölcsi többletet; de félrevezeti az őt követőket is, mert idővel kiderül, hogy nem egy jellembeli nagyságot követtek, hanem egy üres bálványt. Jézus ettől a csalódástól akarja megóvni mindenkori tanítványait, ezért mondja, hogy
3. „Aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát alázza, felmagasztaltatik.” (Mt 23,12).
Szándékosan használom a régi, szenvedő igealakos fordítást, és nem a mostanit: „Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.” Ez utóbbi ugyanis nem világos. Kik fogják megalázni a képmutatókat? És kik fogják felmagasztalni a szegényeket? Talán a média? Ez nem hihető el. A Bibliában használatos szenvedő igealak viszont egyértelmű, mindig Istenre utal (akinek nevét a zsidók sosem mondták ki, hanem körülírták). Jézus arról szól tehát, hogy a képmutatók majd Isten által megaláztatnak, a szerények pedig isten által felmagasztaltatnak. Isten előtt tehát a szerény a normatív, követendő személyiség, és Isten országában ők lesznek a meghatározóak. Ott már nem lesz piedesztál és status-jelkép, csak igazi erkölcsi nagyság. Ámen.

Verőcei Gábor/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok