L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
Nagyböjt 2. vasárnap / A év
 
 
 
SZENTÍRÁS
Szentmise szentírási idézetei
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
Homilia: 2008   2005   2002
 
 
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
SZENTÍRÁS
 
Szentmise szentírási idézetei
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
 
Menj el földedről arra a földre, amelyet mutatok neked!
 
Olvasmány Mózes első könyvéből / Ter 12,1-4a
Ábrahámnak, isten népe ősatyjának meghívása.
Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak: ,,Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.'' Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Hetvenötesztendős volt Ábrám, amikor elindult Háránból.
 
Zsoltár / Zs 32
Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk.
Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!
 
Szentlecke Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből / 2Tim 1,8b-10
Isten hív és megvilágosít minket.
Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által.
 
EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS / 2Pét 1,17
A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!"
 
Evangélium Szent Máté könyvéből / Mt 17,1-9
Úgy fénylett az arca, mint a nap.
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter ekkor azt mondta Jézusnak: ,,Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.'' Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: ,,Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok'' [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: ,,Keljetek föl, és ne féljetek!'' Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: ,,Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül föl nem támad.''
 
 
 
  
 
á LAP
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
Homilia:  2008   2005   2002  -  Forrás
+
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
     
 
HOMILIA 2008
 
A Tábor hegy üzenete
Vannak az életben időszakok, amikor az emberre rátelepszik a szorongás. Fél a betegségtől, a magárahagyatottságtól, szorong az ismeretlen fenyegető bajoktól. Ilyenkor különleges isteni segítségre, megerősítésre van szüksége.
Az apostolokra az utolsó jeruzsálemi úton ráborult a közelgő passió árnyéka. A Mester az úton háromszor is előre megjövendölte a rá váró kínszenvedést. A tanítványok diadalmas bevonulást vártak, a szenvedő Messiás alakjával nem tudtak mit kezdeni. Ezért az Úr felkészítette őket a Tábor hegyi megdicsőülés élményével, hogy majd az Olajfák hegyének sötét éjszakájában ezek a fények árasszanak világosságot lelkükre.
Legyünk hálásak Jézusnak, ha minket is részesít előzetes megerősítésben. Segítsenek ezek az élmények kitartásra a kereszthordozás óráiban. Ezt szándékozza elérni nagyböjt 2. vasárnapjának evangéliumi jelenete.
 
Milyen mozzanatokat emel ki Máté a jelenetből?
Jézus az új Mózes
Egy ószövetségi izraelita számára a legnagyobb vallási tekintély Mózes volt. Őt személyesen meghívta az Isten az ő szolgálatára. Megbízta a választott nép kivezetésével Egyiptomból. Közreműködésével kötötte meg a Sínai Szövetséget. Ö vezette el népét az ígéret Földjének határához.
Máté, aki maga is zsidó volt, és evangéliumát is a zsidók közül megtért híveknek írta, a Tábor hegyi jelenetben hangsúlyozza, hogy a Názáreti Jézus az új Mózes, sőt nagyobb Mózesnél!

Ezért megrajzolja a párhuzamot:
  • Mindketten felmentek „egy magas hegyre”. Mózes a Sínaira, Jézus a Táborra.
  • Mindkettőről olvassuk: „fénylett az arcuk”, Mózesnek „sugárzott az arca az Istennel való beszélgetéstől”, Jézusnak pedig „úgy ragyogott az arca, mint a Nap”.
  • Mózes a nagy törvényhozó, de azért sok engedményt tett „népe keményszívűsége miatt”. Jézus a Hegyi Beszédben megszigorította a parancsokat: „Hallottátok, hogy mondatott a régieknek, én pedig mondom nektek…”
  • Amikor Jahve beszélt Mózessel, a Szent Sátor fölött „sötét felhőoszlop jelezte Isten jelenlétét”. Jézus színeváltozásakor „fényes felhő borította be a jelenlevőket”.
  • Mózes mennydörgést hallott, az apostolok a Mennyei Atya szavát megértették.
Péter apostol annyira átélte a Mózes–Jézus párhuzamot, hogy egyenesen „sátrakat akart építeni”, hiszen a pusztai vándorlást minden évben sátrakba való kiköltözéssel ünnepelték a zsidók.
Számunkra ez a párhuzam azt hangsúlyozza, hogy az Úr a legnagyobbnál is nagyobb. Az Ószövetség legkiválóbb alakjait is messze felülmúlja. Nem egy súlycsoportba tartozik előképeivel. Ő nem Isten küldötte, hanem „szeretett Fia”, „a királyok Királya és az uralkodók Ura”! Növelje ez a belé vetett bizalmunkat, mert világossá teszi hatalmát és mindenhatóságát.
 
Jézus apostolnevelő pedagógiája
Máté felvillantja leírásában, hogyan készíti fel a Mester tanítványait a Krisztus-követés tövises útjára. Jézus saját személyére vonatkozólag már döntött: vállalja a Golgotát. Ezt kifejezte azzal, hogy elindult a Jeruzsálem felé vezető útra. De Ő követőit is fel akarta készíteni a kereszt elfogadására. Útközben háromszor is megjövendölte nekik a passiót, de ez nem volt elég. Még Péter is le akarta beszélni: „Nem fog ez veled megtörténni!” Ekkor döntött a Tábor hegyi megdicsőülésről. Megmutatja nekik a rá váró dicsőséget. A hősi szenvedés jutalmát. Részesíti őket a színeváltozás megélésében, hogy annak idején legyen erejük a szenvedés vállalására. Nem véletlen, hogy ugyanazt a hármat viszi a Táborra, akik majd a Getszemániban tanúi lesznek vérizzadásának. Lelkükbe akarja vésni, hogy a szenvedés és a megdicsőülés összefügg, hogy a megpróbáltatás nemcsak összetörheti az embert, hanem naggyá is tehet.
Az Úr mai követőit is felkészíti a megpróbáltatásokra. Úgy feltölt előre kegyelemmel, hogy amikor ránk szakad a szenvedés, visszaemlékezzünk az istenközelség élményeire, és legyen erőnk a keresztút vállalására. Jézus a nagy szenvedésekre rendszerint nagy vigasztalásokkal készít, Tábor hegyi élményeket nyújt számunkra.
 
Az istenélmények hétköznapra váltása
A tanítványoknak le kell jönniük a hegyről. Bármilyen jó lenne sütkérezni a kegyelem fényében, bármennyire szeretnének is három sátrat építeni. A látomás elenyészik, s nekik újból bele kell helyezkedniük a hétköznapi élet szürkeségébe. A mennyei fény nem veszi már körül őket, de az élmény ereje segítségükre lesz a mindennapok sivárságában.
Prohászka püspök nagyon szeretett kirándulni a Pilisben. Elmélkedő lelke itt feltöltődött gondolatokkal, a rá váró szenvedésekre itt erősödött meg. Amikor nem tudott a Dobogókőre, a Vaskapuhoz kimenni, átment a templomba, és az Eucharisztia színe előtt szívta magába a magaslatok tiszta levegőjét. Ezért buzdít elmélkedésében: „Látogassuk az Oltáriszentséget! Az a mi Hegyünk! Hogy beszéljünk vele, hogy tanácsot kérjünk tőle, hogy meneküljünk hozzá, és hogy belesírjuk Szívébe bánatunkat”.
Mi főként a templomban, mise alatt éljük át a Tábor hegy élményét. Úgy szeretnénk ott maradni utána. De nem lehet! Le kell mennünk az emberek közé. Ezért mise végén így fogalmazzuk meg imánkat:

Uram, jó volt nekünk itt lenni melletted.
A szentmise órájára felkapaszkodtunk a Te közeledbe.
Elhagytuk a mindennapi gondok síkságát. Élveztük jelenlétedet.
Jó lenne mindig veled maradni.
De nem lehet.
Odalenn várnak az emberek.
A templomból közéjük megyünk.
De már nem olyan lélekkel, mint ahogy idejöttünk;
álmosan, fáradtan, kedvetlenül.
Hanem a veled való találkozás öröme, az imádság boldogsága
és az Istennel eltelítődött lélek szent áhítata sugárzik rólunk.
Érezzék át az emberek, hogy a te megdicsőülésed ragyog át rajtunk.
A Te fényedet akarjuk továbbsugározni rájuk.
Adj hozzá erőt!
Amen.
 		 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
  
 
HOMILIA 2005
 
Firenze felől Róma felé közelítve, a hullámzó dombvidékből kiemelkedik a 350 méter magas, tufasziklára épített bástya-városka, Orvieto. Dómját, amely „Itália csodája”, a XIII. században építették, Fra Angelico és Signorelli képei díszítik. Gépkocsiból felfelé tekintve a középkori kis város számomra a Tábor-hegyét idézi: mintha itt járt volna az Úr, mintha itt dicsőült volna meg az Úr!
 
1. A kirakatok tárgyait alulról, felülről, oldalról különféle reflektorok, színes lámpák világítják meg; a színpadok elmaradhatatlan kellékei a lámpák, a nagyhatású fénycsóvák, füst-effektusok, amelyek a mozgásokat, eseményeket kísérik. A Hold a Naptól, az pedig az izzó gázoktól-gőzöktől kapja a fényét. Mind kívülről. Jézus Krisztusnak viszont a magas hegy tetején önmagától, a bensejéből tör elő a ragyogása, vakító fénye. „Színben elváltozott” a kiválasztott apostolok szeme láttára – írja az Evangélium. A görög eredeti szöveg a metamorfózis szót használja, amelyet jól ismerünk a pogány vallásokból. Ott nem ritka, hogy egy földi hős az istenek világába emelkedik. Itt azonban egészen másról van szó. Ez a ragyogás a bibliai imádkozók arcának ragyogásához hasonló, Mózeséhez, amint visszatér a hegyről, Dávidéhoz, Salamonéhoz, meg a föltámadt Úréhoz, aki megdicsőült ragyogást árasztott húsvét után megjelenő testéből. – Honnan ez a ragyogás, ez a földöntúli fény?
 
2. Nem nehéz kitalálni: Jézus, az Isten Fia, istengyermekségéből árad a fény! A gyermek arca ragyog, elváltozik, amikor a születésnapi gyertyákat meglátja, és egyszerre elfújhatja, amikor ajándékot kap, amikor fölismer valakit, amikor elvezettségében rátalálnak. Jézus is gyermek, ő a Fiú, aki istenfiúi méltósága tudatában él, még ha ezt nem is mindig mutatja. Ha magáról szól, ismételten Fiúnak mondja magát, annak ellenére, hogy 30 éves elmúlt már: „A Fiú önmagától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyánál lát” (Jn 5,19); „Atyám, dicsőítsd meg Fiadat!” (Jn 17,1) stb. A megdicsőülés pillanatában, a Tábor-hegyen ez lesz láthatóvá, érzékelhetővé a maga teljes valóságában, amit az Atya hangja tesz egyértelművé: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” – ugyanúgy, mint a Jordán-parti keresztségekor. S az apostolok jól érzik magukat ebben a fényben: „Uram, jó nekünk itt!” Ám a mondat folytatódik: „őt hallgassátok!” Rá nézzetek, belőle merítsetek, csak ráfigyeljetek!
 
3. Honnan ez a fény? – A mennyei Atyától, aki Jézus Krisztusban olyan világosságot gyújtott nekünk, amelynek nem kell áthaladnia fényvisszaverő rétegeken. Valahol ez a különbség köztünk és Jézus között, hogy bár minden keresztény fényre hivatott, belülről „újra termelődik” a sötétség. Bár fényre születtünk, mégis beárnyékolódunk, elsötétedünk. Azután a belőlünk kisugárzó fényt mennyi minden képes megakadályozni, elnyelni, gátolni? A rólunk látható, leolvasható külső ritkán „fény-kép”, a szó szoros értelmében, mert elnyeli a kétkedés, a testiség, az önzés, a hamis ragyogások fénytörő közege. Reményik Sándornak van egy verse, amelynek minden szakasza így kezdődik: „Egy istenarc van eltemetve bennem” (Istenarc) – ezt kell felszínre hoznunk, kibányásznunk, kibontakoztatnunk, ha a tábor-hegyi Krisztushoz akarunk hasonulni! Mindannyian Isten gyermekei vagyunk a keresztségünk óta, miért kell hát összeráncolt homlokkal járni-kelni, problémák alatt görnyedni, állandóan nyögni és panaszkodni? Így rossz cégtáblái vagyunk a kereszténységnek. Mennyien vannak, akiknek arca akkor is ragyogó marad, ha szenvednek, hisz nem a jó sorstól függ a derű.
 
4. Honnan ez a fény, ez a ragyogás? – Onnan felülről. Jézus egy magas hegyre vitte az apostolokat. Egy magas hegycsúcsról mindent másként lát az ember, akkor is, ha éppen nem hó födi és ragyogó napfény öleli körül. Ha kiszakadunk a város zajából, monoton, mindennapi zakatolásából, amikor hegyre megyünk kirándulni, szinte már utunk kezdetén ragyog az arcunk. Ilyen csúcsokra, csúcsélményekre van szüksége a mai embernek is, hogy csendet teremtsen önmagában, hogy szemlélődjön, hogy teleszívja a tüdejét friss levegővel, az istenszeretet miliőjében, hogy olvasson, hogy imádkozzon… A hegy hívogat minket (mint annak idején Mózest, Illést, a prófétákat és a remetéket), mert Isten nemcsak meg akar nyilatkozni előttünk, hanem minket is ragyogóvá akar varázsolni, hogy sokáig tudjunk élni ezekből a tapasztalatokból. Jézus kísérői alig akartak lejönni a hegyről. Ott akartak maradni, lakni, sátrat építeni. Mégis vissza kell térniük a városba, a hétköznapi, normális élethez, a természeteshez. Az ünnep csak arra való, hogy több erőnk legyen a köznapok sorában, hogy megerősödjünk, hogy ki ne dőljünk, hogy „feltankoljunk”.
 
A mi utunk is erre vezet: hegytetőről völgyek felé, csúcsokról a mindennapi munka irányába. S ez jól van így: Jézus kísér, ő helyez „igaz fényképeket” az életünk albumába, ő ajándékoz meg Tábor-hegy örömével, apróbb-nagyobb istenélményeink során, és ő gondoskodik arról, hogy el ne bukjunk a sötétben. Hála neki érte! Ámen.
Pákozdi István/MK
 		 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
  
 
HOMILIA 2002
 
A nagyböjt valódi értelmét a húsvét adja meg. Önmagában nem érték szemlélni Jézus kínszenvedését és kereszthalálát. Nem azért ünnepeljük ezt a titkot, hogy csupán szánakozzunk Jézus emberi sorsán, hanem egyre jobban meg akarjuk közelíteni megváltásunk misztériumának lényegét. Már Szent Pál apostol is megfogalmazta világosan: „Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek… Ha Krisztus nem támadt föl, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél” (1Kor 15,14.17.19). Maga Jézus is jól tudta, hogy keresztjének szemlélése botránkoztatni fogja tanítványait és félelmet kelt majd szívükben. És éppen azért, hogy ezt a félelmet minél inkább elcsöndesíthesse, fölviszi a kiválasztott hármat (Pétert, Jakabot és Jánost) a hegyre, hogy megmutassa nekik isteni dicsőségét. A valóban lényeges titkokat nem lehet egyszerűen, vagy közönségesen közölni. A szeretetnek van intimitása, mely kivonul az emberi „tömeg” világából, hogy az igazán lényegest föltárhassa. Valami hasonló kivonulásról olvasunk Ábrahám meghívásának történetében is, az első olvasmányban. El kell hagynia rokonságát és atyja házát, hogy elinduljon arra a földre, ahol Isten megáldja és naggyá teszi nevét. Legbensőbb titkainkat mi sem az utcán, a munkapad mellett, vagy a boltban a vásárlás közben tárjuk fel annak, akit nagyon szeretünk. Föl kell menni a hegyre. Ki kell szakadni a mindennapokból. Ez az ünnepeink titka is. Lényünk legbensőbb értékeit nem fedjük fel akárki előtt. Mély szeretet szükséges ahhoz, hogy kitárulkozzunk. Jézus is csak legbensőbb barátait viszi magával, hogy lássák dicsőségét. De ugyanezt tette szenvedése kezdetén is. Halálfélelmének, benső gyötrődésének is csak ők hárman lehettek tanúi (Mt 26,37-38).
Az Anyaszentegyház is, amikor az Úr szenvedésének és halálának titkát ünnepli, nagyböjt elején, a második vasárnapon a megdicsőült Krisztust mutatja be előttünk az evangéliumban, hogy mi is megértsük, miről is szól a nagyböjt. Nekünk is szólnak Jézus szavai: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Ha valóban értékesen akarjuk felhasználni ezt a szent negyven napot, nem elég a képét látni, szükséges a megdicsőült Krisztus arcába is tekinteni, hogy lássuk mindennek az értelmét. Meghalni régi önmagunknak csak akkor és úgy lehet, ha szemlélhetjük az új ember vonásait, ha láthatjuk a célt, amely vonz. A megtérés a keresztény ember életében nem elméleti igazság, nem felsőbb utasítás, hanem találkozás Valakivel, aki magával ragad bennünket. Lehet, hogy Péter apostol könnyeit tagadása után (Lk 22,61-62), éppen ennek a találkozásnak képe, ez a Krisztus arc hozta elő. Talán éppen azért nem sikerül megvalósítanunk a belső újjászületésünket, mert sok mindent megtanultunk már Jézusról, de még nem találkoztunk Vele. Türelem, csönd, odafigyelés kell, hogy fölfedezhessük a találkozást is. Milyen jó, hogy vannak ilyen találkozásaink az életünkben. De ez csak egy pillanat. Itt nem időzhetünk sokáig. Vissza kell térni a mindennapokba, hogy ott válthassuk tettekre mindazt, aminek megvalósítására meghívást és küldetést kaptunk. A szeretet titkának nem az a lényege, hogy időben hosszasan befogadhatjuk az élményt, hanem, hogy átalakít bennünket és erőt ad a kitartáshoz. Így érthető, hogy oly sokan képesek voltak emberek maradni az embertelenségek között is, mert egy édesanya, egy kedves, egy barát, vagy egy gyermek képe megőrizte szívük tisztaságát. És ezek az arcok a megdicsőült Krisztus-arcok a mai ember életében, mely erőt ad elfogadni a kereszthordozást, az áldozatokat, a szenvedést és a halált is, mert van valami, ami erősebb még a halálnál is: a föltámadás szelíd öröme.
Aki befogadja ezt a nagyobb erőt, aki képes átélni ezt a belső találkozást, az képes azonosulni Krisztussal. Akit magával ragad Krisztus arca, az vállalja érte, vele a szenvedéseket is. Erre buzdítja hűséges tanítványát, Timoteust is Szent Pál apostol a második olvasmányban. Nagyböjt szembesít bennünket is ezzel a kérdéssel. Képes vagyok-e szenvedéseket is vállalni Krisztusért, a hitemért, az evangéliumért. Amikor az életszentség sajátos útjairól és eszközeiről beszél a II. Vatikáni zsinat, első helyen és különleges módon is kiemeli a vértanúságot: „A tanítvány Mesteréhez hasonul a vértanúsággal… Keveseknek jut osztályrészül, viszont mindenkinek készen kell lennie arra, hogy megvallja Krisztust az emberek előtt, és kövesse őt a keresztúton, vállalva az üldöztetést, melynek soha sincsen híjával az Egyház” (LG 42.) Nem csak nyilvános üldözés, vagy Krisztusért való szenvedés létezik. Nem csak a totalitárius rendszerek vezetik vértanúságra az őszintén hívő embert. De a jóléti társadalom kényelme, közönye, gyakorlati materializmusa legalább olyan veszélyes kísértés, mely az anyagi javak habzsolása által eltávolít Krisztustól, önzővé és nem ritkán embertelenné is tehet. Valóban igazak tehát mindennapi életünkre az apostol figyelmeztető szavai: „Vállald a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva”. A böjt azt jelenti, tanuljunk meg függetlenedni a csak materiális gondolkodástól, mely szellemi és anyagi rabszolgaságba vezet. Amikor körülöttünk egy világ él közönyben, lelki és szellemi haldoklásban, csak az élvezetek örömét keresve, nem könnyű Krisztus keresztjével azonosulni. Nem is emberi vállalkozás ez. Isten ereje kell hozzá. A találkozás azzal, aki legyőzte a halált és felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot.
Ez a nagyböjti szent idő valódi tétje. Megvalósításához nekünk is arra a tapasztalásra van szükségünk, melyet az apostolok éltek át az evangéliumi jelenetben. „Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát”. Őt kell látnunk. Nem róla valamit, hanem Őt, összetörtségében és dicsőségében. Mert ez a tapasztalás biztosít bennünket is arról, hogy érdemes összetöretni, mert általa megdicsőülünk.
Hollai Antal/MK
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
  
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
  
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
  
     
 
á LAP