Liturgia-Aév.Nagyböjt 4./ SZOLGÁLÓ hittan

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt, ami a szívben van Olvasmány Sámuel első könyvéből / 1Sám 16,1b.6-7.10-13a Dávidot Izrael királyává kenik. Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: ,,Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.'' Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: ,,Nemde, máris az Úr előtt áll felkentje?'' Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: ,,Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.'' Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: ,,Ezek közül nem választott az Úr!'' Majd azt mondta Sámuel Izájnak: ,,Ez az összes fiad?'' Ő azt felelte: ,,Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.'' Azt mondta erre Sámuel Izájnak: ,,Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.'' Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szépszemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: ,,Kelj fel, kend fel, mert ő az!'' Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába. Zsoltár / Zs 22 Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig. Szentlecke Szent Pál apostolnak a efezusiakhoz írt leveléből / Ef 5,8-14 Támadj fel holtodból, és Krisztus rád ragyog. Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei -- a világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és igazság --, keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. Innen a mondás: ,,Kelj fel alvó, támadj fel halottaidból, és Krisztus rád ragyog!'' EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS / Jn 8,12 Én a világ világossága vagyok - mondja a mi Urunk - Aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Evangélium Szent János könyvéből / Jn 9,1-41 Elment megmosakodni, és amikor visszatért már látott. Amikor továbbment, látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték őt: ,,Mester, ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született?'' Jézus azt felelte: ,,Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne. Nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.'' Miután ezeket mondta, földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: ,,Eredj, mosakodj meg a Síloe tavában!'' Ez küldöttet jelent. Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza. Ezért a szomszédok és akik azelőtt látták őt mint koldust, azt kérdezték: ,,Nem ő az, aki itt ült és koldult?'' Egyesek azt mondták: ,,Ő az.'' Mások így szóltak: ,,Nem, csak hasonlít rá.'' Ő azonban kijelentette: ,,Én vagyok az.'' Erre megkérdezték tőle: ,,Hogyan nyíltak meg a szemeid?'' Azt felelte: ,,Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: ,,Menj a Síloe tavához, és mosakodj meg.'' Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.'' Azok megkérdezték tőle: ,,Hol van ő?'' Ő azt felelte: ,,Nem tudom.'' Ekkor elvitték a farizeusokhoz azt, aki előbb vak volt. Azon a napon pedig, amikor Jézus a sarat csinálta és megnyitotta szemeit, szombat volt. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok is, hogy hogyan nyerte vissza a szemevilágát. Ő azt felelte: ,,Sarat tett a szemeimre, megmosdottam, és látok.'' Azt mondták erre néhányan a farizeusok közül: ,,Nem Istentől való ez az ember, aki a szombatot nem tartja meg!'' Mások azt mondták: ,,Hogyan cselekedhet bűnös ember ilyen jeleket?'' És szakadás támadt köztük. Erre ismét megkérdezték a vaktól: ,,Te mit gondolsz róla, miután megnyitotta szemeidet?'' Ő pedig azt felelte: ,,Próféta!'' A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és visszatért a látása, amíg elő nem hívták a most már ép szemű ember szüleit. Megkérdezték őket: ,,A ti fiatok ez, s azt mondjátok róla, hogy vakon született? Most hogyan lát tehát?'' A szülei azt felelték: ,,Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek őt, megvan a kora, majd ő beszél magáról.'' Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel már elhatározták a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: ,,Megvan a kora, őt kérdezzétek.'' Másodszor is előhívták tehát az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: ,,Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.'' Ő azt felelte: ,,Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok.'' Erre megkérdezték tőle: ,,Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?'' Az azt felelte nekik: ,,Megmondtam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?'' Erre megátkozták őt, és azt mondták: ,,Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, ezt pedig nem tudjuk, honnan van.'' Az ember erre azt felelte: ,,Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.'' Azok azt felelték neki: ,,Mindenestől bűnben születtél, és te oktatsz minket?'' És kidobták őt. Jézus meghallotta, hogy kidobták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: ,,Hiszel-e az Emberfiában?'' Az így felelt: ,,Ki az, Uram, hogy higgyek benne?'' Jézus azt mondta neki: ,,Hiszen láttad őt: ő az, aki veled beszél.'' Erre az így szólt: ,,Hiszek Uram!'' És leborult előtte. Akkor Jézus ezt mondta: ,,Ítélkezni jöttem erre a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.'' A farizeusok közül, akik vele voltak, néhányan hallották ezt, és azt mondták neki: ,,Csak nem vagyunk mi is vakok?'' Jézus ezt válaszolta: ,,Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ti azonban azt mondjátok most: ,,Látunk.'' Ezért megmarad a bűnötök.''

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2008 2005 2002 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2008

„Azért jöttem, hogy a vakokat látókká tegyem”

A szent negyven nap komorságát a liturgia összeállítói félidőben fel akarták oldani, hogy utána a hívek újult erővel folytathassák. Ezért Nagyböjt 4. vasárnapját kinevezték az „öröm vasárnapjának”. Ma szólhat az orgona, virággal díszíthető az oltár, rózsaszín miseruhát ölthet a pap. A szentírási szövegek is az öröm motívumait villantják fel. Az olvasmányban Dávid királlyá kenése igazolja, hogy Isten egy pásztorfiút is meghívhat országa uralkodójának. Az evangélium örömhíre szerint pedig még egy vakon született koldus is eljuthat a legfényesebb hit világosságára.

Elmélkedésünk középpontjába állítsuk a történet két főszereplőjét.

Jézus

Észreveszi a segítségre szorulót
A Mesternek az előző napokban folytatott vitái a farizeusokkal úgy végződtek, hogy „meg akarták kövezni. Ő elrejtőzött és kiment a templomból." Mi mit tettünk volna ezek után? Bizonyára még a templom környékét is elhagytuk volna. És Jézus? A szemtanú János azt írja; „Elmenőben látott egy embert, aki születésétől fogva vak volt.” Ő tehát nem a menekülést kereste, nem magát féltette, hanem észrevette a segítségre szorulót. Nemcsak meglátta, hanem segített is rajta. Semmit sem törődött azzal, hogy üldözői esetlég utolérik.

Persze a tanítványok is meglátták a vakot És nekik mi jutott eszükbe róla? Hogy segíteni kellene rajta? Nem! Hanem, hogy itt a remek alkalom egy régóta vitatott probléma megtárgyalására: „Mester, ki vetkezett? Ez, vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus korában ugyanis a zsidók minden betegséget a bűn következményének tekintettek. A tanítványok most arra kíváncsiak: ki követhette el a bűnt: a vak szülei vagy ő maga.

Mindnyájan hajlamosak vagyunk spekulációkra segítségnyújtás helyett. Remek, szellemes, hosszú vitákat tudunk folytatni teológiai témákról vagy akár a szeretetről, de gyakorolni, segíteni, szeretni, azt nem.

Egy hitoktató mesélte, hogy kiscsoportos ifjúsági hittanon remek vitát folytattak a gyerekek a szeretetről. A végén kérte a résztvevőket: mosogassák már el az agapén használt poharakat. Ne kelljen másnap a sekrestyés nővérnek azzal kezdeni a napot. Egyszerre mindenki fölállt, hogy késő van, még tanulnivalójuk is maradt, sietni kell haza. Jézus arra tanít: ne konferenciázzunk, ne könyvet írjunk a szeretetről, hanem gyakoroljuk.

Szemléltető eszközöket alkalmaz
Kérdés: miért gyógyít ilyen körülményesen Jézus? Nyál, sár, szemek megkenése, mosakodás? Más magyarázatot nem találunk, mint hogy rá akart mutatni: a külső cselekedeteknek is van értelmük. A szentségek is látható szertartásokon keresztül közvetítik a láthatatlan kegyelmet. A Mester kiváló pedagógus. Tudja, hogy a szemléltető eszközöknek, a látható szimbólumoknak emlékezetet erősítő hatásai vannak.

A vakon született imponáló erényei
Fokozatosan érlelődő hite
A vakon született a testi látásnak híjával volt, de annál inkább kifejlődött lelkében a belső látás, a hit erénye. Ez a hit lassan, fokozatosan érlelődött, tökéletesedett benne. A kíváncsiskodóknak még így emlegeti: „Az az ember, akit ti Jézusnak neveztek". Később Jézust már prófétának nevezi. Második kihallgatása alkalmával pedig azt vallja, hogy ő a Messiás, akit Isten küldött. Végül amikor már látó szemmel Jézussal találkozik, leborul előtte és megvallja: „Hiszek, Uram, az Emberfiában”. Ez a szó: „Uram!” (görögül „Küriosz”) csak Istennek kijáró megszólítás. A földre borulás („proszkünészisz”) szintén csak Istennek kijáró hódolat.

Ne szégyelljük, ha bennünk is érik, növekszik a hit. Kezdetben elégedjünk meg a hit alapfokával. De itt ne álljunk meg. Ne nyugodjunk addig, míg el nem mondható róla: „abszolút bizonyosság a nem látható dolgokról” (Zsid 11,1). A hit erősítésének alkalmai: hittanóra, ima, szentségekhez járulás.

Bátor hitvallása
A vak ember a világ eseményeit nem láthatta. Talán épp azért tudta függetleníteni magát az emberek véleményétől. Pedig szülei nem erre nevelték. Az ő szavukból a gyáva megalkuvás árad: „Kérdezzétek meg őt magát.” A Főtanács megfélemlítése és fenyegetése ellenére kimondja meggyőződését. Végül vállalja a zsinagógából és népe köréből történő kiközösítést.
Ha most a vakról magamra esik tekintetem, nincs miért szégyenkeznem? Merem a hitemet bátran megvallani az emberek előtt? Nem szempont az életemben: „Mit szólnak hozzá az emberek?” Nem szégyellem családtagjaim, szomszédaim, barátnőim előtt hitemet?

A vakon született meggyógyítása az első három evangéliumban nem szerepel. Mert a keresztények hite kezdetben erős volt, bátorságuk imponáló. Az I. század végére azonban erősen lelohadt a kezdeti lelkesedés. Ezért János, aki öreg korában írta evangéliumát, visszaemlékezett a vak esetére, és úgy érezte, abba bele tudja sűríteni a kortársai buzdítására szánt erényeket. Ezért részletesen leírta, amire akkor már rajta kívül senki sem emlékezett.

Azt hiszem, napjainkban újra nagyon aktuálisak lettek ezek az erények. Szítsuk fel magunkban a rendíthetetlen hitet, a világ előtti bátor tanúságtételt, és merjünk vállalkozni a merész Krisztus-követés útjára. Akkor kisugárzó fényünk megcáfolja majd a vádat, miszerint „régen egy keresztény megtérített száz pogányt, ma meg száz hívő képtelen megtéríteni egyetlen hitetlent". Amen

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2005

Egy sokat tapasztalt, idős, osztrák püspök (Reinhold Stecher) így mesélte el élete legrövidebb prédikációjának élményét: egyszer fogyatékos, szellemileg sérült gyermekekhez hívták bérmálni. A körükben működő káplán csak azt kérte a főpásztortól, a prédikáció nem lehet 3 percnél hosszabb. Fejtörést okozott a püspöknek, aki székesegyházhoz, tömött termekhez, vidéki templomokhoz, jámbor apácákhoz vagy kritikus fiatalokhoz szokott, mit is mondjon ilyen rövid idő alatt? Eljött az óra, ott ültek előtte a bérmálkozók. Így kezdte: „Kedves gyerekek, a mama, a papa és a testvérek, meg a nénik, bácsik szeretnek Benneteket. És a nővérek is szeretnek Titeket. Meg akarják mutatni, hogy szeretnek Titeket. És ilyenkor megsimogatják a fejeteket, a hajatokat és arcotokat, ahogyan én is most ezt teszem... A bérmáláskor – Isten szeretete simogat meg Benneteket, mert ő szeret Titeket. Ha tehát ezzel a szent olajjal keresztet rajzolok a homlokotokra, akkor maga a jó Isten simogat meg Titeket…” Aztán jött a bérmálás: egy fiú elé lépett a püspök, akit a mamája a karjában tartott, alig tudta lefogni görcsösen hadonászó mozdulatait. Amikor pedig a krizmával a homlokát érintette, elhúzódott a szája, mintha mosolygott volna és nagynehezen ezt mondta: s-sííí-mogat... És szája sarkából lecsöppent egy kis nyál a szép ünnepi ruhájára. Anyja veszi a zsebkendőt, hogy letörölje, és ugyanazzal a mozdulattal rögtön saját könnyeit is beletörli (Hétköznapi morzsák, örök bölcsességek, Bp. 1992,74-77).

1. Isten simogató szeretete, törődése, atyai gondoskodása, vigasztalása végigvonul az egész üdvtörténeten. Ott van Ábrahám, Jákob, Mózes életében, körülöleli a magányos Illést, de ezt érzi a süketnéma, a naimi ifjú, akinek koporsóját érintette az Úr, a gyermekek és a mai Evangélium vakon született embere is. János evangélista a vakon született meggyógyításának történetében tragikus iróniával szemlélteti a világosság és a sötétség különbségét. Az egyik oldalon áll Jézus, világos tettekkel, beszédével, átlátható, segítőkész személyiségével. Ő maga a Világosság, mellette az, aki sohasem látott még az életében, akinek eddig csak éjszaka volt, most viszont ajándékul kapta a látást, a világosságot, a fényt. A másik oldalon viszont ott állnak Jézus ellenfelei, a „jól látók”, a farizeusok, az írástudók, akiknek nem kell se fény, se szemüveg, akik nem hisznek Jézusban, mindent tökéletesen tudnak, látnak nélküle. Micsoda ellentét a világosság és a sötétség között! „Az igazi világosság ... a világba jött... mégsem ismerte fel őt a világ...” (Jn prológus 1,9-10). És a küzdelem tart, olykor iszonyú méreteket ölt, gondoljunk csak arra, mennyi az aljas rosszindulat, a feneketlen homály, a szellemi tunyaság, vakság... Sokszor az az érzésünk, szinte teljesen ki vagyunk szolgáltatva a „sötétség hatalmának” (vö. Lk 22,53), mintha Jézus szenvedésének órája állandósult volna a világban, az éjszaka (vö. Jn 13,30). A szenvedés misztériuma pedig egészen átjárja a világot: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)

2. Ez azonban mégsem a teljes igazság: a vakon született szemei megnyílnak, megvilágosodik, mert Jézussal, a világ Világosságával találkozik, aki megérinti őt. Így a vak mindannyiunk szimbóluma. Aki erre a világra születik, az mind a sötétség hatalma alatt áll, vak, mert homályban botorkál. A sötétségből „csodálatos világosságára” (1 Pt 2,9) Isten hívott meg minket, a sötétség birodalmából kiragadva áthelyezett bennünket szeretett Fia országába, a Világosságba (vö. Kol 1,12). A vaknak meg kellett fürödnie a Silóé-tavában. Onnét visszatérve nyerte vissza a látását. Az egyházatyák ebben is a keresztség előképét látják: a Jézusban hívő ember a megtisztulás fürdőjében világosodik meg, ugyanúgy fokozatosan jut el a teljes hitvallásig, mint a szamáriai asszony Jákob kútjánál. A tanítványaival mellette elhaladó Jézusban először csak egy közönséges embert vesz észre, aki megérinti őt. Majd a farizeusok vádaskodásaira megvallja: Jézus próféta. Miután pedig kiutasítják a zsinagógából, mert nem engedi magát megfélemlíteni, újra találkozik Jézussal, leborul előtte és csak ennyit mond: „Hiszek Uram!” – de ebben benne van minden. A vak ember ekkor jut teljes és tökéletes látásra.

3. Egy idős pap mesélte, a világháború után, hadikórházban egy megvakult fiatalemberrel találkozott. Szemébe hullott gránátszilánkok vették el a szeme világát. A kétségbeesett férfi ezt kérdezte tőle: „Mondja, számomra most már mindig éjszaka lesz csak?” A pap nehézkesen magyarázta, hogy helyzetén aligha lehet változtatni, mire a férfi hirtelen a mellét verve folytatta: „persze, mert elhagytam az Istent!” Hosszú beszélgetés után meggyónt, felvette a szentségeket és megnyugodott. A pap távozásakor ezzel köszönt el: „Vakságom által lettem igazán látóvá!” Jézus szavai tényleg betelesednek: „akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak”. El sem tudjuk képzelni az életünket a tájékozódás fontos, természetes eszköze, a látás nélkül, de ennél még fontosabb a hit szemével, az örök élet felé pillantás.

A középkorban nagyböjt 4. vasárnapjának stációja a római Jeruzsálemi Szent Keresztről elnevezett bazilika volt. Laetare - vasárnapján a pápa egy rózsaszállal a kezében vonult be a templomba, a kísérő papság is díszes, rózsaszínű öltözetben. A katekumenek pedig a 121. zsoltárt énekelték: „Örvendek, amikor azt mondták nekem, az Úr házába megyünk”, mint azelőtt a Jeruzsálem felé tartó zarándokok. A XI. századtól e napon a pápa arany rózsát áldott meg és a lelki tavasz szimbólumaként egy-egy kimagasló teljesítményt nyújtó személyiségnek adományozta (talán ez volt a későbbi Nobel-díj őse). A mennyei Jeruzsálem örök világossága felé haladva örüljünk mi is annak, hogy Isten megérinti a lelkünket, sebzett világunkat simogatja, gyógyítja, ápolja – mi lenne velünk, ha hiányozna Isten jóságának simogató szeretete? Pál apostol ókeresztény himnusza húsvétot váró hitre szólít: „Ébredj, ki alszol, támadj fel holtodból, és Krisztus rád ragyog!” (Ef 3,14) - Ámen.

Pákozdi István/MK

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2002

„Hiszel-e az Emberfiában?” Ez a kérdés akkor hangzott el Jézus ajkáról, miután a meggyógyított, vakon született ember, akit kitaszítottak a zsinagógából, újra találkozott Jézussal, aki meggyógyította őt. A vakon született és meggyógyított ember így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Vagyis miután már átélte a csodát, még mindig nem tudta ki az, aki meggyógyította őt. Milyen sokan vannak ma is, akik hasonló módon élnek és gondolkodnak. Talán már találkoztak Jézussal, talán „csodát” is tett már velük, vagyis tapasztalták életükben egy magasabb szeretet jelenlétének valóságát, de mégsem ismerték fel őt, mert valami elhomályosította látásukat. Ez leginkább evilági káprázat, mely sokkal inkább elvakít, mint világosságot ad. Lám, maga a fény lehet tisztánlátásunk eszköze és ugyanakkor vakító, látásunkat kifejezetten akadályozó valóság. Evilág mesterséges fényei, a reklámok, az önzés, a másik ember iránti közömbösség világa megölik a helyes látás és cselekvés lehetőségeit. A prófétai látásról van itt szó, mely Isten tiszta fényében lát. Ahogyan az ószövetségi olvasmányban, Dávid király kiválasztásának történetében is olvassuk, amikor Isten figyelmezteti a prófétát a helyes, Isten akarata szerinti látásra: „Isten nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet”. Ahogyan a zsoltárokban is imádkozzuk: „Uram, a te fényedben látjuk az igazi fényt”. Az Újszövetségben ez a fény maga az Úr, aki önmagát a világ világosságának mondta (Jn 8,12). Az ő fényében járnak a nemzetek. Ő az, aki megtisztíthatja látásunkat, és a dolgokat valódi, eredeti, vagyis az Atya terve szerinti valóságában mutatja be. És ezen a ponton mindjárt a történet egyik kulcsfontosságú, lényegi kérdésénél vagyunk, mert nem elég a testi szemet gyógyítani, nem elég a biológiai egészséget megadni, a lelket kell gyógyítani mindenek fölött. Jézus jól tudta ezt. Ő nem azért jött erre a világra, hogy csupán a test gyötrelmeit gyógyítsa. Bár sok gyógyító csodát tett, mégis csodáinak célja az volt, hogy megismertesse velünk Isten szeretetét, aminek egyik látható jele a külső gyógyulás. A testi gyógyulás viszont nem hozza magával automatikusan a lelki tisztánlátást. Szükséges a kinyilatkoztatás világossága, Jézus önközlése — mint a mai evangéliumban is olvassuk — ahhoz, hogy belső látásunkkal is képesek legyünk helyesen látni, fölismerni és cselekedni. Ezzel a világossággal lelkünkben már teljességgel magunkra értelmezhetjük a második olvasmány szavait, Szent Pál apostol leveléből: „Éljetek úgy, mint a fény fiai!” (Ef 5,9). Azt pedig, hogy képesek vagyunk-e úgy élni, életünk gyümölcsei mutatják meg. Ezek a gyümölcsök pedig az apostol tanítása szerint: Jóság, igazságosság, egyenesség. Vagyis, ami kedves az Úr szemében.
Hiszel-e az Emberfiában? A kérdés most már nekünk, ma élő, vagyis a nagyböjtben élő embereknek szól. Ez a szent negyven nap éppen arra való, hogy mi is keressük saját magunkon a jóság, igazságosság és egyenesség gyümölcseit és megteremjük azokat. Ez a kérdés kiemel bennünket közömbösségünk és megszokottságunk világából. Személyessé teszi hitünket és hitvalló, böjti cselekedeteinket. Megismerteti velünk, hogy vallásos cselekedeteink akkor igazán értékesek, ha nem állunk meg a külső cselekvésnél csupán. Szükséges ehhez a tisztánlátás, melyet Jézus adhat meg nekünk. Miután pedig Jézus megvallotta előtte, hogy ő az Emberfia, a meggyógyított ember felkiáltott: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte. Ez a felkiáltás és leborulás valósul meg a mi életünkben is, mindahányszor képesek vagyunk tetteinkben megélni a lélekből fakadó böjti cselekedeteket.
A keresztség misztériumában, az új életre teremtő élő víz mellett a másik lényeges gondolat a hitvallás. Mielőtt valakit megkeresztelnének, előtte neki, vagy ha még csak kisgyermek, akkor az ő nevében szüleinek és keresztszüleinek hitvallást kell tennie. A hitvallás az Egyház hitét fogalmazza meg, azt a hitet, amelyben megkereszteljük a gyermekeket, és amelynek lényegi része a Jézusról, az Emberfiáról szóló hit megfogalmazása. A keresztségre készülők, a katekumenátus idejében megismerik ezt a hitet. Ez a hitvallás kiemelkedően fontos az életünkben. Ezt fejezi ki az is, hogy minden lényeges mozzanatnál az életünkben, megújítjuk, vagyis újra megvalljuk ezt a hitvallást. Ezt tesszük a húsvéti vigília liturgiájában is, amikor a keresztvíz megáldása után, kezünkben égő gyertyával megújítjuk keresztségi ígéreteinket. Tehát nem csak a keresztségre készülők, de a már megkereszteltek számára is fontos ez a hitvallás. Emlékeztet bennünket a II Vatikáni zsinat tanítására, mely szerint: „Isten a keresztség által az Egyház testébe beépült hívőket eltörölhetetlen szentségi jellel arra rendeli, hogy részt vegyenek a keresztény vallás istentiszteletében, és minthogy az újjászületés által az ő gyermekei, arra kötelezi őket, hogy az emberek előtt vallják meg a hitet, amit Istentől kaptak az Egyház közvetítésével.” (LG 11.) A hit megvallása tehát nem egyéni hozzáállás kérdése, vagy kedvtelésünk tárgya, hanem a keresztény ember életének alapvető kötelessége, melynek sokféle formája van, kezdve az élet csöndes tanúságtételétől a nyilvános tanításig. A mai szentmise olvasmányai arra nevelnek bennünket, hogy mindenki fölismerhesse életének azokat a pontjait, melyekben a Jézustól kapott küldetésünket teljesíthetjük. Nem csak a magunk erejére kell számítanunk ebben a feladatban, hanem jelen van bennünk az Úr lelke, aki betöltötte Dávidot, Sámuelt, Pált vagy éppen a vakon szülöttet, és készségessé tette őket arra, hogy saját hivatásukban és élethelyzeteikben az Isten kegyelmének jó megjelenítői, valódi hiteles tanúk legyenek.
Hollai Antal/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok