|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Nagyböjt 5. vasárnap / A év |
|
||
|
||||
|
|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Nagyböjt 5. vasárnap / A év |
|
||
|
||||
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | ||
| Lelkemet adom belétek, életre keltelek benneteket Olvasmány Ezekiel próféta könyvéből / Ez 37,12-14 Belétek oltom lelkemet, és életre keltelek. Így szól az Úr Isten Ezekiel prófétához: Íme, én megnyitom sírhantjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és bevezetlek titeket Izrael földjére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor megnyitom majd sírjaitokat és kihozlak titeket sírhantjaitokból, én népem! A lelkemet adom belétek, hogy életre keljetek, és nyugodt lakóhelyet adok nektek földeteken; akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és meg is cselekedtem'', -- mondja az Úr Isten. Zsoltár / Zs 129 Az Úrnál az irgalom, és bőséges a megváltás nála. Zarándok-ének. A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg szavamat! Legyen füled figyelmes hangos esedezésemre. Uram, ha a vétkeket számon tartod, Uram, ki állhat meg előtted? Hiszen tenálad a bocsánat, hogy féljünk téged. Benned bízom, Uram. Lelkem bízik az ő szavában,várja lelkem az Urat, jobban, mint az őr a hajnalt. Jobban, mint az őr a hajnalt, várja Izrael az Urat, mert az Úrnál van az irgalom, és bőséges nála a szabadítás. Ő megszabadítja Izraelt minden gonoszságától. Szentlecke Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből / Róm 8,8-11 Isten Lelke, aki Jézust feltámasztotta a halálból, bennetek lakik. Márpedig a testi ember nem lehet kedves Isten előtt. Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS / Jn 11,25a és 26 Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki bennem hisz, nem hal meg örökre. Evangélium Szent János könyvéből / Jn 11,1-45 Én vagyok a feltámadás és az élet. Volt egy Lázár nevű beteg Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és lábát hajával törölgette. Az ő testvére, Lázár volt beteg. A nővérek üzentek érte: ,,Uram, íme, akit szeretsz, beteg.'' Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: ,,Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.,, Jézus szerette Mártát, a nővérét és Lázárt. Mikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig még azon a helyen maradt, ahol volt, azután így szólt a tanítványokhoz: ,,Menjünk ismét Júdeába.'' A tanítványok azt mondták neki: ,,Mester, most akartak a zsidók megkövezni, és ismét odamégy?'' Jézus azt felelte: ,,Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja ennek a világnak a világosságát. Aki pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.'' Ezt mondta, azután így szólt hozzájuk: ,,A barátunk, Lázár elaludt, de megyek, hogy felkeltsem őt az álomból.'' A tanítványok erre azt mondták: ,,Uram, ha alszik, meg fog gyógyulni.'' Jézus azonban a haláláról szólt, azok pedig azt gondolták, hogy az álom nyugalmáról beszél. Ezért Jézus nyíltan megmondta nekik: ,,Lázár meghalt, és örülök miattatok, hogy nem voltam ott, hogy majd higgyetek. De menjünk hozzá!'' Tamás, akit Ikernek neveznek, így szólt a többi tanítványhoz: ,,Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!'' Amikor Jézus odament, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumra. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária pedig otthon maradt. Márta akkor így szólt Jézushoz: ,,Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De tudom, hogy most is, bármit is kérsz Istentől, Isten megadja neked.'' Jézus azt felelte neki: ,,Testvéred fel fog támadni.'' Márta így szólt hozzá: ,,Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.'' Jézus azt mondta neki: ,,Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?'' Márta azt felelte neki: ,,Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.'' Miután ezt mondta, elment és hívta a nővérét, Máriát, és odasúgta neki: ,,A Mester itt van és hív téged.'' Amikor az meghallotta ezt, gyorsan fölkelt, és hozzá sietett. Jézus ugyanis még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta eléje ment. A zsidók pedig, akik a házban vele voltak és őt vigasztalták, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utánamentek, mert azt gondolták: ,,A sírhoz megy, hogy ott sírjon.'' Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, lábaihoz borult, és azt mondta neki: ,,Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.'' Jézus pedig, látva, hogy sír, és hogy a vele érkező zsidók is sírnak, a lelke mélyéig megindult és megrendült. Megkérdezte: ,,Hová tettétek őt?'' Azt felelték neki: ,,Uram, jöjj és lásd!'' Jézus könnyezett. Erre a zsidók megjegyezték: ,,Íme, mennyire szerette őt!'' De voltak köztük, akik így szóltak: ,,Ő, aki megnyitotta a vak szemeit, nem tehette volna meg, hogy ez meg ne haljon?'' Jézus, lelkében még mindig megindulva a sírhoz ment. Egy barlang volt az, és kővel volt befedve. Jézus így szólt: ,,Vegyétek el a követ!'' Márta, a megholt nővére azt mondta neki: ,,Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!'' Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?'' A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: ,,Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.'' Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: ,,Lázár, jöjj ki!'' S az, aki halott volt, kijött. A keze és a lába pólyába volt csavarva, és az arcát kendő födte. Jézus azt mondta nekik: ,,Oldozzátok ki, és hagyjátok elmenni!'' Sokan a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne. | ||
| á LAP |
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ LELKISÉGI GONDOLATOK Homilia: 2008 2005 2002 - Forrás + ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | |||
|
HOMILIA 2008
Jézus Krisztus valóságos ember és valóságos Isten
Michelangelo a Sixtusi kápolna mennyezetén
megfestette az ítélő Krisztus alakját. A freskón oly félelmetes Krisztus arca,
hogy még a Szűzanya is félve húzódik el Szent Fiától. Ez a Jézus túlságosan
távoli tőlünk!
A „Jézus Krisztus szupersztár" c. film
megkomponálja az Úr szenvedéstörténetét. Ez a Jézus-kép viszont túlságosan
közelire sikerült!
Az igazi katolikus tanítás nem a kellő
között helyezkedik el, hanem mindkettőt magában foglalja. És hittel vallja,
hogy Jézus Krisztus valóságos Isten, de egyúttal tökéletes ember is.
Nincs az evangéliumoknak még egy olyan
jelenete, amely kristálytisztábban bemutatná Jézus kettős természetének
összhangját, mint Lázár feltámasztásának eseménye. Ez áll Nagyböjt 5.
vasárnapjának középpontjában.
Jézus embersége
Az evangéliumi jeleneten átizzanak
Jézus meleg, emberi tulajdonságai:
Az evangélista mindezzel egyet akar
hangsúlyozni: Jézus Szíve, mint valami ezerhúrú hárfa, minden emberi
érzelemre tökéletesen fel van hangolva. Ugyanakkor ámulva borul le
Jézus isteni hatalma előtt.
Jézus istenségeEzt igazolja tévedhetetlen előretudásának bemutatásával. Már apostolai előtt kijelentette: „Lázár, a mi barátunk meghalt. Megyek, és fölébresztem őt". Mártát teljes bizonyossággal bátorítja: „Testvéred föl fog támadni!". Imájában még a csoda előtt úgy beszél a feltámasztásról, mint már bekövetkezett eseményről: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem". Megfellebbezhetetlen isteni hatalma nyilvánul meg a halott életre keltésében. Mert ezzel igazolja, hogy ő úr élet és halál felett. Hunyadi Nándorfehérvárnál világraszóló diadalt aratott a török sereg felett. A táborban azonban járvány ütött ki, és a hős vezért a halál legyőzte. Krisztus Lázár feltámasztásával igazolta, hogy ő a halál fölött is képes diadalt aratni. Parancsszavával vissza tudja hozni a földi életbe azt, aki már átment a halál kapuján. A halál egyedül az élet Urának engedelmeskedik. Ha Jézus csak ember lenne, tanítása akkor is vonzó. De akkor válogathatnánk szavai között. Parancsai akkor is értékesek, de akkor kibúvót kereshetünk alóla. Ha viszont benne Isten jött közénk, akkor minden szavát hinnünk kell. Akkor ígéretei különlegesen vigasztalók, példája egészen sajátosan vonzó, főleg pedig szenvedése végtelenül értékes. Az Eucharisztiában az Istenembert vesszük magunkhoz Az újkor nagy teológusa, Scheeben Dogmatikájában így csoportosítja hitünk titkait:
Sík Sándor Mikszáth téri piarista szobájának bármelyik ablakán vagy ajtaján tekintett ki, kápolnát látott. Úgy érezte, Jézus, az Istenember szeretete láncaival körülöleli. Áldozás után minket is hasonló érzés kerít hatalmába:
Sík
Sándor: Krisztus mindenfelől
Megnyitom ablakomat, csöpp templom néz
a szemembe:Krisztus az égi Király, Krisztus a földi szegény. Tárom a másikat is, szűk téren templom amott is: Krisztus a mennyei Szív, Krisztus a pesti lakó. Házi körömben is itt, folyosóm kápolnai mélyén: Krisztus a virrasztó, Krisztus a kisdedeké. Ennyi felől ölel íme körül. Ó lépni se tudsz már. Nézni se nélküle már: rajtad a drága szemek. Várai láncával, lám, kívül is így bekerített, Szíve bizalmas ölén szívbeli régi rabot. Már hova is mennék, sokat élt öreg én, hova innen? Már mibe volna nekem vetni világi reményt? Túlontúl kitanultam már sorját e világnak: Ó tudom én, tudom én, menni mikor, hova jó. Fürgén és szabadon megyek is, vár rám a küszöbnél Krisztus a teljesülés, Krisztus az elnyugovás. Amen. Hajnal Róbert/Magyar Kurír |
|||
|
|||
|
HOMILIA 2005
Rómában, a Via Veneto elején, amely nem az
elmélyedt lelki életről híres, a kapucinus barátok templomában, a kriptában
érdekes látvány fogadja a betérőt. Négyezer barát csontjaiból kidíszített
helyiségek: csigolyák, medence- és lábszárcsontok, koponyák. Belőlük vannak a
csillárok, a fali díszek, a kápolnák oltárai, szinte minden. Néhány csontváz
egyben maradt, barát-ruhát visel fehér kordával. A látvány kissé riasztó, bár
a játékos kedvű szerzetesek talán éppen a halál tényével való barátkozásuk
miatt alakították így házi temetőjüket. Itt minden arról beszél, amit a kripta
feletti templom oltára előtti egyszerű márványlap hirdet a zárda alapítójáról,
a Barberini család egyik jeles tagjáról, aki maga is kapucinus lett: „Hic
iacet, pulvis, cinis et nihil” (aki itt fekszik, por, hamu és semmi). – A
halállal szemben sokféle emberi magatartást ismerünk: ha a baleseti
krónikákban mások, idegenek haláláról van szó, a mindennapossá vált
számadatok, háborúk, szerencsétlenségek áldozatainak látványa miatt, sokszor
meg sem rezzenünk. Az orvos, a mentős, a boncterem dolgozója számára egy
exitus. A filozófus megpróbálja az ember személyiségének egészében értelmezni,
magyarázni, elfogadtatni. Aki viszont érzelmi, „szív-közelbe” kerül a
halállal, mint az az édesanya, aki hirtelen veszíti el kisfiát, az őrületig
küzd vele. Akár az az ember, aki fiatalon megtudja, hogy menthetetlen,
gyógyíthatatlan beteg, és kiszolgáltatottja közeli halálának. 1. Jézus mielőtt maga kimondaná a Getsemáne éjjelen: „Halálosan szomorú a lelkem... Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely” (Mt 26,38-39) – mélységesen megrendülve, barátja, Lázár elvesztésével kapcsolatban kerül szembe a halál tényével. Egészen emberi ez a találkozás, ez a szembesülés: Jézus sír, ami oly ritka az evangéliumban. És ez nem színjáték, mint ahogy nem volt az Jairus leányának, vagy a naimi ifjúnak az életre keltésekor sem. Igaz, őszinte emberi átélés, amely része az életnek, amelyhez semmi köze annak, hogy ő isteni erővel bír és tudja, hogy Lázár az ő akaratán és csodás szaván keresztül életre fog kelni. – Fontos pontja ez a János-evangéliumnak: ahogyan a szamáriai asszony, vagy a vakon született ember esetében itt is valami nagyon lényeges dologról van szó, amit az ősegyház igen fontosnak ítélt a hittanulók felkészítésében, a katekumenátusban. Ezért olvassuk ezt a jelenetet éppen utolsó lépcsőként ma, szenvedés-vasárnapján. Szembesülnünk kell a halállal, és hinnünk kell a föltámadásban! 2. A jelenet leírásában van két találkozás, ami nem elhanyagolható: Mártáé és Máriáé. Ők azok, akiknek közelségét, vendégszeretetét az Úr többször élvezte, s ők azok, akik a vele való korábbi találkozásokból sokat megsejtettek, tanultak: Ha itt lettél volna, nem halt volna meg Lázár… Ám nem jajveszékelnek, nem vádolnak, nem rimánkodnak, inkább sietnek Jézushoz és a lábai elé borulnak. Ez a hit és a rákövetkező hitvallás: „Hiszed ezt? – Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Messiás” - aki hisz, az meglátja Isten dicsőségét -, a történtek alapja, az egyetlen helyes magatartásforma a halállal szemben. A nővérek úgy fordulnak Jézushoz, mint egyetlen garanciához, amellyel az elmúlás gondolata legyőzhető. Istenszeretetük Jézusba kapaszkodik: ha valaki tud tenni valamit, az egyedül ő. Nem tudják, nem képzelik, nem fontolgatják, hogyan és mikor, csupán feltétlenül bíznak benne. 3. S ekkor hangzik el az igen egyszerű, mégis határozott parancs: „Vegyétek el a követ… Lázár, jöjj ki!” Megtörténik az, amire senki sem számított, hiszen már négynapos holttesttel állnak szemben, a döbbenetes csoda: „Isten meglátogatta népét” (Lk 7,16). Kétségtelenül Jézus ezzel a tettével is már a saját föltámadását akarja előkészíteni, azt a hitet, amely elfogadásához kell, ami ennek az evangéliumi részletnek és magának a kereszténységnek is a lényege: „Én vagyok a föltámadás és az élet… mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg örökre” vagy rövidebben: „Aki hisz a Fiúban, az örökké él!” (Jn 3,35). Jézus megtanít arra, hogy a halál központi kérdés az életünkben, az ő földi életében is az volt; meg kell küzdenünk vele, szembe kell nézni vele, el kell vállalni, meg kell rá válaszolni, át kell menni rajta. Megtanít arra, és a szentek ezt értették meg, hogy a halál egy kapu, amely után is van valami, sőt igazában akkor kezdődik az élet. Lellisi Szent Kamill 40 éven át nyílt sebeket hordozott a lábán, a misztika nagyja, Keresztes Szent János öt gennyes sebbel, a lourdes-i gyógyító forrás szentje, Bernadett szörnyű tályogokkal küzdött, Assisi Szent Ferenc szembetegséggel és legmagasztosabb istenélményei közepette fájdalmas sebhelyekkel (stigmákkal); az életben máris jelen van a halál. Sokan látták, amit Jézus tett és hittek benne… zárul az evangélium. A kővel elzárt sírbarlang, a leplek, a kendők mind-mind szimbolikus módon Krisztus föltámadására utalnak. Szent Pállal valljuk: „Semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit” (1Tim 6,7), az a dolgunk, hogy magunkba fogadjuk annak Lelkét, aki föltámasztotta Jézust, mert ő kelti életre a mi halandó testünket is (vö. Szentlecke). – Mors bona, nihil aliud! – Zrínyi Miklós hasonló hangzású közmondás-variánsát (Sors bona…) választotta mottóul Illyés Gyula egyik versciklusához, (vö. Kézfogások c. gyűjteményben, 1956). Jó halált, semmi mást! Ezzel a fohásszal induljuk a szenvedésbe, halálba menő Krisztus nyomába! Ahol mindennek vége, ott kezdődik az Élet, a föltámadott Élet, az örökkön át tartó Élet, az Isten Élete! Ámen. Pákozdi István/MK |
|||
|
|||
|
HOMILIA 2002
Miért a halál?
Különösen is élesen hasít szívünkbe a kérdés, amikor olyan helyzetekben
találkozunk valóságával, amelyek nagyon közelről érintenek bennünket. A
történelem folyamán sokan próbálkoztak már azzal, hogy választ adjanak erre a
kérdésre. De valóban kielégítő feleletet csak Jézus adhat. Nemigen lehet
elképzelni megrendítőbb élményt, mint amikor édesanya tartja karjaiban halott
gyermekét, vagy kedves a kedvesét. Gyakran megkérdezik az emberek a paptól:
Miért kellett meghalnia annak, akit annyira szeretünk? A válasz a
kinyilatkoztatás fényében bár végtelenül egyszerű, mégis nagyon nehéz: Hogy
megmutatkozzon Isten dicsősége. A halál azért van, hogy Isten dicsősége,
vagyis irántunk való kimondhatatlan szeretete, a maga teljességében
mutatkozzék meg. Isten dicsősége ugyanis akkor mutatkozik meg, amikor a
legkiszolgáltatottabbak és reménytelenebbek vagyunk, vagyis a halálban. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog… Hiszed ezt?” Kérdezi Jézus a mai evangéliumban barátjának, a halott Lázárnak testvérétől, Mártától. De ezt kérdezi tőlünk is, akik hallgatjuk ezt az evangéliumi elbeszélést. A legfontosabb kérdés szólal itt meg. Hiszen a halál minden ember életének legradikálisabb valósága, mely olyan kérdést vet fel előttünk, amelyre mindenképpen választ kell adni. És ezt kérdezi az Egyház is a keresztelésre készülőktől. A keresztségi ígéretek lényegi kérdése: „Hiszel-e a test feltámadásában és az örök életben?”. Az élet vize, és az élet világossága után, most maga az életbe vetett hit a kérdés. A keresztségben ugyanis nem kisebb valóság történik, mint amit Szent Pál apostol is megfogalmaz: „A keresztség által vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által föltámadt halottaiból, úgy mi is új életet éljünk” (Róm 6,4). Vagyis ha Krisztussal együtt meghalunk, Krisztussal együtt életre is kelünk. Ez az élet pedig, amelyet Krisztus ajándékoz nekünk: Isten dicsősége. És ez a Lélek szerinti élet, melyről a másodi olvasmány beszél. Hiszen ezt az életet csak a Lélek adhatja meg nekünk, akit elnyerünk a keresztség titkában. Nagyböjt titka éppen abban áll, hogy fölfedezzük életünkben Isten dicsőségét. A bűn éppen olyan mozdulatlanná és élettelenné tesz bennünket, mint amilyen Lázár is volt. A magunk ereje kevésnek tűnik ahhoz, hogy megszabadítson ebből a mozdulatlanságból. Szükségünk van valaki másnak az erejére. Szükségünk van a Krisztustól jövő szóra, mely a halálból életre hív bennünket is. Milyen érdekes, hogy ebben a jelenetben is, szinte késve indul Jézus a még élő, de beteg barátjához, Lázárhoz. És a hírhozóknak, akik barátja betegségéről értesítik, ezt válaszolja: Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön”. Amikor pedig megérkezik Betániába, Lázár már négy napja sírban feküdt. És amikor Márta tiltakozik az emberileg lehetetlen megvalósítása előtt, amikor „emberi bölcsességével” igazolja, hogy Lázár teste már romlásnak indult, Jézus akkor is mondja: „Mondtam már neked, hogyha hiszel, meglátod Isten dicsőségét”. Valami egészen hasonló gondolatra irányítja figyelmünket az utolsó vacsorán is Jézus. Miután eltávozott a teremből Júdás, hogy elárulja Mesterét, Jézus így szólalt meg: „Most dicsőült meg az Emberfia, és benne megdicsőült az Isten” (Jn 13,31). Vagyis akkor, amikor szenvedésébe és halálába indul, amikor elkezdődik kálváriája, mert ennek az áldozatnak gyümölcse, Jézus mindhalálig való engedelmességére az Atya válasza a föltámadás. Isten dicsősége tehát ott mutatkozik meg, amikor képesek vagyunk meglátni és fölfedezzük a halál fölött győzelmet arató Krisztust. Mindennek előképe a mai evangéliumban Lázár föltámasztása. Hiszen tudjuk, Lázár föltámadása visszatérés e világba. Jézus föltámadása nem visszatérés, hanem előre lépés, belépés az Atya szeretetének országába. Ezért Ő, Jézus az „elsőszülött a halottak közül” (Kol 1,18). A feltámadottak zsengéje, aki mindenkit megelőz, aki megnyitja nekünk az élet kapuját. Az ószövetségi ember is itt fedezi fel Isten nagyságát és mérhetetlen szentségét. Az első olvasmányban, Ezekiel próféta szavai is azt erősítik meg, hogy a választott nép fiai abból ismerik meg Isten nagyságát, hogy Ő kinyitja sírjaikat és kihozza őket sírjaikból. „Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr”. Vagyis így mutatkozik meg Isten dicsősége Bár Jézus tudja, hogy Isten meghallgatja őt, tudja, hogy életre fogja kelteni Lázárt, mégis, amikor barátja sírjához közeledik: „mélyen megrendül”. Jó és bátorító látni Jézusban ezeket a mélységesen emberi vonásokat. A szeretet jeleit, melyek megtanítanak bennünket is arra, hogy a Krisztushoz való tartozás nem azt jelenti életünkben, hogy elveszítenénk érzékünket mások, vagy éppen önmagunk gondjai és fájdalmai iránt. Sőt, a krisztusi ember talán még másoknál is őszintébben éli meg emberi érzéseit, mert lelkében Isten szeretetét hordozza. Mennyire szép az evangéliumban, hogy Jézust mélységes emberségében mutatja be, annak minden érzelmi vonásával együtt. Ilyen az egyház lelki élete is. Tele van kegyelemmel, isteni, szent valóságokkal, ugyanakkor mérhetetlenül emberi is, érzelmeink minden rezdülését magán hordozva. A kettő egymástól nem választható szét, és éppen ezért lehet hiteles mások előtt. Nagyböjtben a bűnbánat könnyei, szomorúsága éppen ezt fejezik ki. Nem depressziós magunkba fordulás ez, hanem megnyílás arra az örömre, mely az életet felfedező ember lelkében fakad, Isten szeretetének tapasztalatán. Az evangélium nem embertelen, hanem éppen emberségünk legigazabb értékeit tárja föl, és tölti meg valódi tartalommal. Hollai Antal/MK |
|||
|
|||
| LELKISÉGI GONDOLATOK | |||
|
|||
| á LAP |