L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
Húsvét 5. vasárnap / A év
 
 
 
SZENTÍRÁS
Szentmise szentírási idézetei
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
Homilia: 2008   2005   2002
 
 
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
SZENTÍRÁS
 
Szentmise szentírási idézetei
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
 
Kiválasztották azokat, akik telve voltak Lélekkel és bölcsességgel
 
Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből / ApCsel 6,1-7
Kiválasztottak hét jó hírben álló, Szentlélekkel eltelt férfit.
Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: ,,Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a feladatot. Mi meg majd az imádsággal és az ige szolgálatával foglalkozunk.'' Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották tehát Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohóroszt, Nikánort, Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították, és ők imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek.
 
Zsoltár / Zs 32
Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk.
Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!
 
Szentlecke Szent Péter apostol első leveléből / 1Pét 2,4-9
Választott nép, királyi papság vagytok!
Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt [Iz 28,16G]. Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Azért áll az Írásban: ,,Íme, kiválasztott, értékes szegletkövet teszek le Sionban; aki hisz benne, meg nem szégyenül'' [Iz 28,16G]. Ez nektek, hívőknek, tisztesség, a nem hívőknek pedig ,,ez az a kő, amelyet az építők elvetettek, és mégis szegletkővé lett'' [Zsolt 118,22]. Ezenkívül ,,a botlás köve és a botrány sziklája'' [Iz 8,14] mindazoknak, akik megütköznek az igén, és nem hisznek benne, pedig erre rendelték őket. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit [Kiv 19,5kG; Iz 43,20k], aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára.
 
ALLELUJA / Jn 14,6
Jézus mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet. senki sem jut az Atyához, csak általam.
 
Evangélium Szent János könyvéből / Jn 14,1-12
Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek.'' Tamás erre azt mondta neki: ,,Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?'' Jézus azt felelte neki: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.'' Ekkor Fülöp kérte őt: ,,Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!'' Jézus így válaszolt neki: ,,Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: ,,Mutasd meg nekünk az Atyát''? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek.
 
 
 
 
 
á LAP
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
Homilia:  2008   2005   2002  -  Forrás
+
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
     
 
HOMILIA 2008
 
Jézus legféltettebb titkainak feltárása
Az ember lelke a búcsúzás pillanatában a legfogékonyabb. Ezért az igazgatók az évzárón, a ballagáskor mondják el legfontosabb üzenetüket. Szavaik mélyen belevésődnek a hallgatók emlékezetébe. Jézus is a búcsú pillanatában tárta legszélesebbre szívét, engedett bepillantást belső világába, tárta fel legféltettebb titkait. Ígéreteket tett, bizonyítékkal szolgált és buzdította apostolait az utolsó vacsorán. A liturgia pedig a Húsvét utáni 5. vasárnap tárja fel előttünk az örömhírt.
 
I. Jézus ígéretei
1. Megígérte a mennyei hazát.
Búcsúbeszédében szólt életről, halálról, a meghalás pillanatáról, és arról, mi történik velünk a halál után. Szerinte a halál alagúthoz hasonlítható, mely a földi életből az örök hazába vezet. Csakhogy ennek az alagútnak nem csúszós a talaja, mert Jézus maga az út. Nem egyedül kell végighaladnia rajta, mert az Úr ígérete szerint Ő a halál pillanatában eljön értünk és kézen fogva átvezet Atyja országába. És nem sötét a kijárata, mert Ő már előrement, helyet készített számunkra a mennyei hazában. És hova megyünk? Haza! Mert aki az Atya hajlékába megy, az hazamegy. Akinek Jézus helyet készített, az hazamegy.
Pl. a budai Cserkészpark létrehozójának, a Magyar Cserkész folyóirat szerkesztőjének, Sztrilich Pálnak, farkasréti síremlékébe bevésve találunk egy cserkész útjelzést: kör közepén egy pont. Jelentése: „Hazamentem!” mennyire kifejező! Sírkőre tűzve azt jelenti: számomra a halál nem megsemmisülés, hanem hazamenetel.
2. A szív nyugalmát
„ne nyugtalankodjék szívetek!” – mondja Jézus. Pontos fordításban: „Ne rendüljön meg szívetek!” Amikor önmaga sorsára gondolt a görög zarándokokkal való találkozáskor, kijelentette: „Most mélyen megrendült a lelkem.” (Jn 12,27) Az árulás megjövendölésekor is „megrendült”. A tanítványokat viszont óvta a megrendüléstől.
3. A vele való együttlétet
„Ahol én vagyok, ti is ott lesztek.” Nem színezi ki a mennyországot. Nincs szükség a fantázia beindítására.
Pl. Dante Isteni színjátéka megjelent a könyvesboltokban illusztrált kiadásban. Képekkel érzékeltetni az Infernót és a Purgatóriumot. A Paradisóhoz azonban nem közöl képeket. Mintha jelezni akarná: azt „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi értelembe fel nem hatolt.”
Ne meséljünk mi sem gyermekeinknek, unokáinknak tündérországi képekkel a mennyországról. Elég, amit Jézus mond: „Ahol én vagyok, ti is ott lesztek…”
4. hogy Jézuson keresztül juthatunk az Atyához
Jó, hogy Tamás föltette a kérdést: „Nem tudjuk, hová mégy, sem az utat nem ismerjük.” Mert erre hangzik fel a hatalmas mondat: „Én vagyok az Út!”
Pl. Ausztriai idegenvezető a dachateini ormokra vitte a hegymászókat. A turisták Herr Wegnek nevezték, azaz „Út Úr”-nak. Mert egy bizonyos magasságon túl, amikor az ösvény eltűnt, azt mondta: „Mindenki lépjen a lábam nyomába, mert ettől kezdve én vagyok az Út!” Aki a Mennyei Atya országába akar jutni, az lépjen Jézus nyomdokaiba.
 
II. Jézus bizonyítéka: az Atyával való egysége
Bizalmas titkokat csak bensőséges hangulatban árulunk el. Jézus nyilvános működése alatt tartózkodó volt a Szentháromság belső életére vonatkozólag. Szemérmesen hallgatott az Atyával való egységéről. A búcsúzás pillanatában azonban félretette tartózkodását. Mint egy szerelmes vőlegény intim suttogás közepette árulta el titkát. Mert ígéreteit ezzel akarta hitelesíteni. Önfeledt pillanatában elhúzta a függönyt szentháromságos életének titka elől: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek”. Ne csodálkozzunk Fülöpön, hogy ezekre a szavakra elállt a lélegzete is. Aztán kérte: „Mutasd meg nekünk az Atyát!”
Valamikor Mózes is ezt kérte: „Mutasd meg nekem arcodat!” És a válasz: „Élő ember azt nem láthatja.” Illés számára a földrengés, tűzvész, vihar nem közvetítette Istent. Az enyhe szellő suttogása is csak jelképezte. De most Jézus azt mondja: benne megjelent közöttünk látható módon a láthatatlan Isten. Mintha mondaná: „Akarjátok végre tudni, milyen az Isten? Akarjátok látni szemetekkel? Hát akkor nézzetek rám!” Amennyire Istent teremtményi formában ki lehet fejezni, annyiban tükrözi az én emberi természetem az Atyát. Jézus megerősíti: „Én az Atyában vagyok, az Atya pedig bennem! A beszédeket és a cselekedeteket is az Atya műveli bennem.”
A teljes egységre hivatkozik. Homo-usios az Atyával = egylényegű.
Ez olyan fantasztikus kijelentés, hogy nem telt bele 300 esztendő és máris okoskodók léptek föl, akik ezt enyhíteni akarták. Nem fogadták el Jézus egylényegűségét, hanem „hasonló-lényegű”-nek nevezték. (Árius és arianisták)
 
III. Buzdítás
Jézus nem magyarázkodott Fülöpnek, hanem azt mondta: „Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok." Ez tehát hit kérdése. a Szentháromságot „bebizonyítani” semmiképpen sem lehet: szoros éretelemben vett hittétel.
Miért nyilatkoztatta ki Jézus az emberileg felfoghatatlan hittitkot? Mert barátainak tartotta az apostolokat és minket is: „már nem mondalak többé szolgáknak. Barátaimnak mondalak titeket. Mert mindent tudtul adtam nektek.” Másrészt jelezni akarta, hogy a mennyország nem unalmas semmittevés lesz, hanem a felfoghatatlan, végtelen Isten színről színre való látása és az Ő örök szeetetében való részesedés.
Uram, most csak arcod fátylát láthatom. Kérelk, Uram, add meg, mire szomjazom. Boldogan láthassam egykor színedet, és dicsőségedben dicsérhesselek. Amen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2005
 
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek, és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek! Ekkor Tamás így szólt: Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy, hogyan ismerhetnénk hát az utat? Jézus ezt felelte: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok. Fülöp megjegyezte: Uram, mutasd meg nekünk Az Atyát, és ez elég nekünk! Jézus így válaszolt: Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszik, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van. Ha másért nem legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek. Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.
 
Lám, Jézus az alapfokú oktatásról áttért a felsőfokú tanításra. Nem csoda, ha a tanítványok nyugtalanok és nem értik a dolgokat. Jézus hát nyugtatja őket: ne nyugtalankodjatok! Ahogy az ilyenkor lenni szokott, erre még nyugtalanabbak. Milyen egyszerű is lenne pedig: Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Több, végső soron, nem szükséges. A tanítványok azonban meg akarják érteni, mire is vállalkoznak, amikor megbíznak a Mesterben. Ha nem így lenne, a teológusok munkanélküliek lennének. Jézus mintha kímélni akarná őket – és velük minket – a nyugtalan lélek útvesztőitől. Magammal viszlek benneteket – mondja. Micsoda ajánlat! Tamás és Fülöp azonban mégis tele vannak aggdalommal. Nem csoda, ha mi is. Tudni akarjuk az utat. S ez megint oly egyszerű: Jézus az út. Nemde, egyszerű? Csak… hát… egy kicsit együgyű! Boldogok az együgyűek, mondta egyszer egy kanadai jezsuita – mivel csak egy ügyük van. Arra összpontosítanak. Nem is szóródnak szét. Egy Kolumbusz egy-ügyű volt, egy Robert Koch is, s a maga módján II: János Pál is. Minden szent! Jézus is: az ő ügye az Atya ügye. A kettő egy – tanítja türelmesen a tanítványokat.
 
Barátaim, bonyolíthatjátok, de nem érdemes! S ráadásul – ezt minden matematikus tudja – a legegyszerűbb megoldás a legelegánsabb!
Kiss Ulrich SJ/MK
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2002 -
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
     
 
á LAP