|
|
L I
T U R
G I A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
LELKISÉGI GONDOLATOK
Homilia:
2008
2005
2002
-
Forrás
+
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
|
|
|
|
|
|
|
|
HOMILIA 2008
Jézus végrendelete
Egy mai végrendelet kb. így fest: „Értelmi
képességeim teljes birtokában és szabad akarattal halálom esetén minden ingó
és ingatlan vagyonomat, betétkönyveimet és készpénzemet örökösömre, XY-ra
hagyom." – Az Úr Jézus egészen más végrendeletet szerkesztett. 12 örökös állta
őt körül, akik feszült figyelemmel hallgatták búcsúszavait.
Mit hagyott örököseire Krisztus?
A Szentlelket mint ügyvédet
Jézus megígérte egyházának a Szentlelket. A
Szentírás görög szóval Paraklétosznak nevezi őt. Pontos fordításban:
ügyintéző, ügyvivő. Tehát „ügyvédet" rendelt mellénk, aki képviseli a mi
érdekeinket.
Nemcsak a gyászolóknak van szükségük
vigasztalóra, a búcsúzóknak bátorítóra, hanem mindnyájunknak egy jó ügyvédre,
aki sikerre viszi fáradozásainkat.
Ez az ügyvéd Jézus ígérete szerint velünk
marad örökre, sőt bennünk lakik. Tehát mindig kéznél lesz, ha szükség van rá.
Ingyen intézi ügyeinket, hiszen mi adunk lakást neki. S ha ő képviseli
perünket, javunkra dől el az ügy, mert tőle már nincs hova föllebbezni.
Az igazság érvényesülését
A mai világ legnagyobb szélhámossága az
igazság relativizálása. El akarják hitetni az emberekkel, hogy nincs objektív
igazság. A dolgokat lehet így is értelmezni, meg úgy is. Nem érdemes hát
kutatni az igazságot. Legyinteni kell rá, mint Pilátus, és cinikusan kérdezni:
„Mi az igazság?"
Napjainkban az a szokás, hogy riporterek
kezükben mikrofonnal faggatják az utca emberét különböző kérdésekről. Úgy
alakítják a riportot, hogy hárman mellette érvelnek, hárman ellene. Szegény
néző kapkodja a fejét, és végképp nem tud dönteni. És hát pontosan ez a cél és
ez a szélhámosság benne: kialakítani a nézők tudatában azt a meggyőződést,
hogy nincs igazság. Mindenki vallja azt, amit akar. Pontosabban azt, ami neki
hasznos. Csakhogy így felborul az erkölcsi rend.
Ha valamikor szükség volt a Szentlélekre, hát
akkor éppen ma! Őt ugyanis Jézus az „Igazság Lelkének" nevezi.
Megvilágosítására múlhatatlanul szükség van, hogy keressük szenvedélyesen az
igazságot a mai hazug világban, rátaláljunk az igazságra az eszmei
zűrzavarban, és éljünk az igazság szerint az erkölcstelenség közepette.
Az árvaság feloldását
Munkácsy megrendítő festménye a
Siralomházban. A halálraítélt bandavezér élete utolsó estéjén búcsúzik
családjától. Felesége, kisgyermeke kétségbeesetten sír, a porkoláb közömbös
arccal fegyverére támaszkodik. A halálraítélt tehetetlen fájdalmában magába
roskad. Nem tud vigasztalni, maga sem tud reménykedni. A tragédiából nincs
kiút. A családra árvaság borul. A képet hosszan szemlélve a kislányt sajnáljuk
legjobban. Árva lesz. Borzasztó a gyermek számára, ha szülőtlen árva marad!
Hasonló árvaság-érzés fogja el a tanítványt,
ha elveszti tanítóját. Pl. amikor Szókratésszel megitatták a méregpoharat,
filozófus tanítványai kétségbeestek. Legtehetségesebb tanítványa, Platón írja,
hogy Szókratész halála után megbénultak. Sivár üresség szakad a tanítványra,
ha tanító nélkül árva marad.
Amikor Prohászka meghalt 1927-ben az Egyetemi
templom szószékén, az egész magyar kereszténység érezte elárvultnak magát. Sík
Sándor megrendítő verset írt a nemzet lesújtottságában „Árvák" címmel.
Érthető, ha az apostolok szívét is
elszorította az árvaság érzése, amikor Jézus búcsúzott az utolsó vacsorán
tőlük. De a Mester nem engedett a siralomház-hangulatnak. Nem magára gondolt,
hanem apostolaira. Az ő könnyeiket akarta letörölni. Mivel vigasztalt?
-
„Nem hagylak árván titeket, visszajövök
hozzátok." Itt nem azt ígéri, hogy majd a világ végén dicsőségesen
visszatér, vagy hogy a halál pillanatában eljön értünk. Itt a húsvéti
feltámadását ígéri, amely három nap múlva bekövetkezik. És attól kezdve: „Én
veletek maradok a világ végezetéig."
-
„Én élek!" – ez a második vigasztalása.
Istenségét nem lehet elpusztítani. Keresztre lehet őt feszíteni, lándzsával
át lehet szúrni, sziklasírba lehet zárni, még őröket is lehet sírja mellé
állítani. De csak nagypénteken! Húsvétkor viszont nyilvánvalóvá lesz, hogy ő
él! Halálra vált őrök jelentik a főtanácsnak: „Jézus Krisztus feltámadt,
Jézus Krisztus él!" És az apostolok is viszik majd az örömhírt a világba:
„Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él!" Mi nem egy vallásalapító
szektájához tartozunk, aki valamikor élt, de aztán meghalt és eltemették,
hanem az élő Jézus hívei vagyunk, aki elpusztíthatatlanul ÉL.
-
„Ti énbennem, én bennetek maradok!" – ez a
harmadik vigasztalása. Haldokló édesanya gyűrűjét ajándékozza leányának:
„Valahányszor erre nézel, jusson eszedbe, aki téged annyira szeret." Jézus
nem emléket, ajándékot adott, hanem valóságos jelenlétét ígérte: „Bennetek
maradok". Az Úr bensőségesebb egységben marad velünk, mint barátunk,
osztálytársunk, anyánk vagy házastársunk. Ők csak kezet fognak,
megsimogatnak, átölelnek. Jézus azonban „bennünk marad".
Szeretetét
A végrendelkező Jézus utolsó ajándékaként
felhangzik az ígéret: „Atyám is, én is szeretni fogom." A legnagyobb hiánycikk
ma a világon a szeretet. És a holnap embere még inkább sóvárogni fog a
szeretetre. Űrhajójában kapcsolótáblája fölé hajolva szeretetre lesz éhes a
szíve. Hiánya azt jelentené: bekövetkezett Az Ember Tragédiájának eszkimó
jelenete. Ahol ember és ember közt „jeges űr lakik" (Tóth Árpád: Lélektől
lélekig), ott a legnagyobb vigasztalás az Atya és Jézus irántunk való
szeretetének ígérete. Isten részéről ez nem csupán kedveskedést, érzelmet
jelent. Nem is kizárólagosan sikeres földi életet. A szeretet a másik igazi
javának szolgálata. Nos, merjünk bízni abban, hogy az Úristen tudja, mi válik
igazán javunkra. És ha Jézus végső testamentumként ezt hagyta ránk, akkor
teljesíteni is fogja. Soha nem fogjuk árvának érezni magunkat. Az ő szeretete
önmagunk fölé emel minket, és a lehetetlenségre és késztetni fog.
Az utolsó vacsorai búcsúbeszéd nem a Siralomház hangulatát vetíti elénk. Nem
magába roskadó reménytelenség árad belőle, hanem dinamizmus és győzelmi
hangulat. Mi nem süllyedő hajóhoz láncoljuk magunkat, nem egy halálba induló
tragikus hős elszánt követői vagyunk. Szívünkben Mesterünk ígérete cseng: „E
világban üldözést kell szenvednetek, de bízzatok, én legyőztem a világot!"
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
|
|
|
|
|
|
|
|
HOMILIA 2005
Ismeri és
teljesíti parancsaimat… Jn 14, 15-21
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok
meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd
nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg,
mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és
bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: Visszajövök hozzátok. Rövid idő, és
már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni
fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem,
én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.
Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és
megmutatom neki magamat.
Jézus beszédei igen rövidek. Igaz, Jánosnál hosszabbak, mint a három másik
evangélistánál, de az úgynevezett búcsúbeszéd minden rekordot megdönt.
Hihetetlen? Talán mégse. Végrendelet ez, utasítás az elkövetkezendő nehéz
napokra, de egész életükre is. Megerősítés és biztatás. A sok ismétlésnek is
megvan a maga helye: arra hivatottak, hogy szavatolják, hogy nem mennek e
szavak feledésbe, mint ahogy nem is mentek. Idős emberek közismerten
elfeledik, ami pár perce törtét velük, de nem, ami gyerek- és ifjúkorukban.
Így lehetett ez minden bizonnyal a már agg Jánossal is: a búcsúbeszéd – vajon
hányszor idézhette környezetében? – minden szava lelkébe ivódott.
Ne feledjük: e fenti szavak előtt Jézus megjósolta Péter árulását, majd, e
szavakat imával lezárva, elindult a Kédron patakon túlra. Volt ott egy kert…
Íme, amit manapság szövegkörnyezetnek mondanak. A passió prológusa, nyitánya a
beszéd. Szeretetről, egységről, viszontlátásról beszél, ahol rejtett széthúzás
és féltékenység uralkodik, árulás lóg a levegőben, és az érintettek még nem is
igen fogták fel, hogy a búcsú pillanatait élik meg! Micsoda nagyszerű lélek
ez, mely – miközben saját szenvedésével leszámol és számol – csakis a többiek
vigasztalásán fáradozik, jó előre? Micsoda biztonság, kimondani Isten és az
Ember, sőt az emberek egységét! Akkor, amikor minden széthullóban van! S
végül, milyen egyértelműség a mi sokértelmű, ingadozó korunkhoz képest: nincs
mese, csak az szeret, aki teljesíti a parancsokat. Nem tanácsokat,
parancsokat! Ha valóban vágyunk látni őt, itt biztos receptet kaptunk. Kérdés,
elég szabadok vagyunk-e engedelmeskedni?
Kiss Ulrich SJ/MK
|
|
|
|
|
|
|
|
HOMILIA 2002
A hívő embernek a
keresztségből fakadó eleven feladata a prófétai küldetés, vagyis egész
életével, szavaival és tetteivel tanúskodni Krisztus igazságáról, a befogadott
evangéliumról. Szent Péter apostol a mai második olvasmányban kifejezetten
bemutatja előttünk azt, hogy miben is áll ez a tanúságtétel, és buzdít arra,
hogy mindig készen kell lennünk arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjunk, aki
reménységünk alapja felől érdeklődik. Az apostol szava szerint a hívő ember
tanúságtétele nem más, mint a „Krisztusban való szép élet”. Egyszerű, mindenki
által megragadható kijelentés ez, melynek befogadásához nincs szükségünk
különleges értelmezésekre, vagy elvont magyarázatokra. Mindnyájan
megérthetjük, hogy ez azt jelenti: becsületesen élni az evangélium iránti
hűségben. Kimondani könnyű, megvalósítani azonban már sokkal nehezebb, hiszen
naponta találkozunk életünkben azokkal a kísértésekkel, melyek a „világ”
szerinti gondolkodásmód könnyebb útját kínálják. Ez a kísértés így szólal meg:
Törekedj a tisztességes életre, légy olyan, mint az átlagember, de nem kell
elvakultan vallásosnak lenni, hiszen ezen a Földön élünk, mégpedig két lábbal.
Durvábban is meg szokták ezt fogalmazni: „Hívő vagyok, de bolond nem”. Pedig
az igazán elkötelezett élet nem e világ logikája szerint rendezi
mindennapjait, és vállalnia kell az emberi közvélemény gyakran megszólaló,
lesajnáló „bolond” ítéletét. A szentatya is, amikor az új évezred keresztény
tanúságtételének feladatairól szólt, többek között ezt írta: „Keresztény
közösségeinknek az ima hiteles iskoláivá kell válniuk, ahol a Krisztussal való
találkozás nem csak segítségkérés formájában nyilvánul meg, hanem hálaadás,
dicséret, imádás, szemlélődés, figyelés, heves érzelmek formájában is, egészen
a szív valódi „bolondságáig” (NMI 33). Ez a bolondság azonban nem
logikátlanságot, még kevésbé életvitelünk értelmetlenségét jelenti, hanem
éppen egy magasabb logikára, a hiteles szeretet titkának értelmére irányítja a
figyelmünket.
A Krisztusban való szép élet titkát tárja fel előttünk maga Jézus is, az
evangéliumban. Ő az utolsó vacsorán, búcsúbeszédében arra figyelmezteti a
tanítványokat, hogy az iránta való szeretet abban áll, ha megtartják
parancsait. A szép élet, a valódi és hiteles szeretet, nem szavakból áll,
hanem tettekben gazdag: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat”. Majd
néhány mondattal később megismétli, hiszen ez nagyon fontos: „Aki ismeri és
teljesíti parancsaimat, az szeret engem”. Ismeret és cselekedet, értelem és
szabad akaratból fakadó cselekvés, teremtettségünk istenképisége jelenik itt
meg. Jézus mellett elköteleződni, róla tanúskodni, nem a véletlenek
találkozása, hanem átgondolt, megfontolt, tudatos odafordulás, vagyis imádság.
A legszemélyesebb szeretetvallomás Isten felé. Természetesen ez nem marad
válasz nélkül, hiszen maga Jézus ígéri: „Aki szeret engem, azt Atyám is
szereti, én is szeretni fogom, és megmutatom neki magamat”. És ebben a
kölcsönös szeretetben fedezhető fel, ragadható meg a Szentlélek, minden
szeretet és igazság szerinti élet mozgatója, akit Jézus megígér és elküld, a
Vigasztaló, az Igazság Lelke, aki örökre velünk marad. A próféták Lélekkel
eltelt, és a Lélek indításaira mindig nyitott és annak készségesen
engedelmeskedő emberek voltak. Saját prófétai küldetésünkben is a Lélek a
garancia, akit megkaptunk a keresztségben és a bérmálásban, hogy „egészen
sajátos ereje gazdagítson minket…, hogy Krisztus hivatott tanúiként szavunkkal
és életmódunkkal terjesszük és védelmezzük a hitet” (LG 11). Róla mondja
Jézus, hogy a világ nem kaphatja meg. Mi viszont azért kaptuk, hogy
szeretetében és igazságában megerősödve a világban világosság, só és kovász
legyünk.
A Krisztusban való szép élet Lelke, a Szentlélek munkálkodott az ősegyház
keresztény közösségeiben is. Az Apostolok Cselekedeteiből vett első olvasmány
a Szamaria városában történtekről tudósít. Ott Fülöp diakónus igehirdetése
őszinte elfogadásra talált. Az apostolok azonban tudták és nagyon fontosnak
érezték, hogy ahhoz, hogy az elvetett isteni ige magva szárba szökkenjen,
tartósan megmaradjon és sokszoros termést hozzon, nem elég csupán a hit
hirdetése, az emberi elfogadás és jó szándék, de szükséges a Szentlélek
kiáradása, termékenyítő ereje és garanciája is. Ezért küldték Pétert és
Jánost, akik imádságuk és kézrátételük által kiárasztották a Szentlelket.
Prófétai küldetésünk arra szól, hogy merjük megélni a Krisztusban való szép
életet. Ez az élet nem azért szép, mert külső csillogása, felszínes élvezetei,
vagy éppen mérgező, lelket ölő istentelensége, kábulata olcsó, mulandó
élvezeteket nyújtanak, hanem mert az élet evangéliumának tiszta levegőjéből
lélegzik. Mert magában hordozza azt a kimondhatatlan belső szabadságot,
amelyet csak Jézus adhat meg nekünk, és amelyet semmi e világi körülmény nem
szakíthat el tőlünk. Ezt a belső szabadságot hordozzák a szentek, különösen is
a vértanúk, és ez az, ami megdöbbenti, ámulatba ejti, megrendíti
ellenségeiket. Ez az a szabadság, mely le nem győzhető, melyet a bűn megsebez,
de a bűnbánat mindig újra életre kelt, virágba borít. Ezt a belső szabadságot
lehet elutasítani, megtagadni vagy gúnyolni, de sohasem lehet megsemmisíteni.
Az emberek látnak bennünket, de lelkünkben hordozott reményünk titkáról csak
akkor kérdeznek, ha szép életünket látják. Azt a szépséget, mely a szenvedő
Jézus arcán éppen úgy ott van, mint a megdicsőült Úr arcán, mely arról szól,
hogy életünk minden eseményének van mélyebb értelme is. Ez a szépség valóban
vonzó, és ez a vonzás valóban többet jelent minden emberi szónál és képes
elvezetni az üdvösségre.
Hollai Antal/MK
|
|
|
|
|
|
|
|
LELKISÉGI GONDOLATOK
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
