Liturgia-Bév.Évközi 2./ SZOLGÁLÓ hittan - katolikus lelkiségi honlap

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád 1Sám 3,3b-10 Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: ,,Itt vagyok!'' Azután odafutott Hélihez és azt mondta: ,,Itt vagyok, hívtál!'' Héli azt felelte: ,,Nem hívtalak, menj vissza és aludj!'' Elment tehát és aludt. Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: ,,Itt vagyok, hívtál!'' Az ezt felelte: ,,Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!'' Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: ,,Itt vagyok, hívtál!'' Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: ,,Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!'''' Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: ,,Sámuel, Sámuel!'' Sámuel erre azt felelte: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!'' Zs 39 A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Várva-vártam az Urat, s ő lehajolt hozzám. Meghallgatta könyörgésemet, kihúzott a nyomorúság verméből, a sár fertőjéből; Lábamat kősziklára helyezte, lépésemet biztossá tette. Új éneket adott számba, Istenünket dicsérő szózatot.Sokan látják és félelem fogja el őket, s az Úrba vetik reményüket. Boldog az az ember, aki az Úrba vetette reményét, s aki nem tart a gőgösöktől, a hazugságra vetemedőktől. Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel: nincs hozzád hasonló senki sem! Hirdetni akarom őket és beszélni róluk, de túl sok ahhoz, hogy számba vehetném. Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: ,,Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van.'' Nagy gyülekezet előtt hirdetem igazságodat; Íme nem tartom vissza ajkamat, Uram, te tudod! Igazságodat nem rejtem el szívemben, hűségedet és segítségedet hirdetem. Nem titkolom irgalmadat és hűségedet a nagy gyülekezetben. Te, Uram, ne vond meg irgalmadat tőlem; Kegyelmed és hűséged tartson fenn mindenkor engem, mert számtalan veszély környékez; utolértek gonoszságaim, fel sem tudok tekinteni, számosabbak, mint a hajszál fejemen, és a szívem is elhagyott engem. Teljék kedved, Uram, megmentésemben, Uram, siess segítségemre. Jöjjenek zavarba mind és szégyenüljenek meg, akik életemre törnek, hogy elvegyék. Hátráljanak meg és piruljanak, akik rosszat akarnak nekem. Dermedjenek meg zavarukban, akik azt mondják: ,,Úgy kell neked!'' Ujjongjanak s örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek; ,,Magasztaltassék az Úr!'' -- mondják mindenkor, akik örvendeznek szabadításodon. Bár én koldus vagyok és szegény, az Úr majd gondoskodik rólam. Segítőm és szabadítóm te vagy, Istenem, ne késlekedj! 1Kor 6,13c-15a.17-20 ,,Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért!'' De Isten ezt is, azt is megsemmisíti. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával. Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van; aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi? Mert nagy volt a ti váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben. Jn 1,35-42 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya.'' A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: ,,Mit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,Rabbi -- ami Mestert jelent --, hol laksz?'' Ő azt mondta nekik: ,,Gyertek és nézzétek meg.'' Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: ,,Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!'' És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: ,,Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.'' Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla).

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2009

Életfordító találkozás

Vannak kutatók, akik az északi fényt vagy a kozmikus sugárzást tanulmányozzák. Vannak felfedezők, akik ismeretlen földrészeket, kontinenseket keresnek. A keresztény hívő egy Személlyel akar találkozni. Aki kérdéseire hiteles választ tud adni, élete elé értelmes célt képes tűzni. 2000 évvel ezelőtt is voltak, akik szenvedélyesen kerestek. Szerencsére rátaláltak arra, akit ismeretlenül is kerestek. Örömükben felkiáltottak: „Akiről Mózes beszélt és a próféták, megtaláltuk: a Názáreti Jézust!” Jézus követői közé hívta és apostoloknak nevezte őket. Az évközi 2. vasárnap evangéliumának középpontjában ők állnak. Utat mutatnak nekünk is a Jézussal való találkozás feltételeire.

I. Az apostolok közös vonásai
1. Szenvedélyes igazságkereső emberek voltak
Először az írástudók prédikációit hallgatták. De szőrszálhasogató magyarázataik nem elégítették ki őket. Akkor csatlakoztak a magukat „buzgólkodóknak” nevezők csoportjához, a zelótákhoz. Ők a rómaiak ellen hirdettek szent háborút, és a zsidó nép világuralmát akarták megalapítani. De az ő lázadó forradalmiságukból is kiábrándultak.

Ezek után elvonultak Kirbet Kumránba, és az esszénus szekta tagjai lettek. Ők az „Igazság Tanítójának” vezetésével kívánták a lelki tökéletességet megvalósítani. De tanításukban annyi tökéletlenséget és ellentmondást találtak, hogy átpártoltak Keresztelő Jánoshoz követőihez. Nyugtalan lelkük azonban még tovább keresett, mert János Arról beszélt, aki majd utána jön.

Végre találkoztak az Úr Jézussal a Genezáreti tó partján. Félnapi beszélgetésük meggyőzte őket, hogy rátaláltak arra, Akit kerestek. Jézus meghívta őket apostolai közé. Az elsők között hívta meg Andrást és Jánost.

+! Él-e bennem a szenvedélyes igazságkeresés vágya? Kutatom-e én is életem célját? Mondom-e Sámuellel: „Szólj, Uram, mert hallgat a te szolgád”? Életem kérdéseire való válaszkeresés közepette bárcsak én is eljutnék a Názáretivel való találkozásra! Hol találkozhatom én az Úr Jézussal? Tanulmányoznom kell az Evangéliumokat. Bennük a történelmi Jézus alakját ismerem meg. De elmélkedéseimben, imádságomban tegyem Őt az „én Jézusommá”.
2. Jézust szerető emberek voltak
János annyira megszerette Jézust, hogy az első találkozást soha nem felejtette el. Még öregkorában is szeretettel emlékezett vissza Rá. Tudta az órát is: du. 4 órakor történt.

Újsághír: valamelyik éjszaka egy őz átfutott az erdei vonat előtt, és belekerült a mozdony reflektorának fénykévéjébe. Az állat megbénult, mintha hipnotizálták volna, nem tudott szabadulni a sugárözönből. Az apostolokra is lenyűgöző hatással volt a Jézussal való találkozás. Egyéniségének, fényének kisugárzása megbűvölte őket. Egész szívükből megszerették.

+! Lelki életünk legfőbb irányító elve a Jézus iránti személyes szeretet legyen. Ő betölti szeretetre szomjas lelkünket, és nem kell félnünk, hogy csalódunk benne.
3. Élményüket továbbadó emberek voltak
A cirkuszban az akrobata ráugrik az egyensúlyozó hintára. Lendületét továbbadja társának. Ő szintén szaltózik, és a harmadik hintát hozza mozgásba. Onnét megint társának lendületétől felröppen a következő. Egyik a másikat indítja, és rövidesen az egész színpad csodálatos kavalkádba kezd.

Ez történt az apostolokkal is. András nem tudta magában tartani az élményét. Tovább kellett adnia. Amikor találkozott öccsével, Simonnal, azonnal elújságolta az örömhírt: „Megtaláltuk a Messiást!” András Simonnak, Fülöp Natanaelnek közvetítette. Vitték egymás után barátaikat Jézus elé. Pillanatok alatt futótűzként terjedt a hír, gyülekeztek Jézus köré hallgatói.

Andrásról még kétszer olvassuk az evangéliumban, hogy közvetít Jézus felé: az árpakenyeret és halat vivő fiút viszi az Úrhoz, aki megszaporítja az ételt. A jeruzsálemi jószándékú, de félénk görögöket pedig bátorítja és bemutatja a Mesternek.

+! Nem a legszentebb misszió ez? Jézushoz vezetni a tapogatózó, félénk keresőket? Nemcsak magunknak sütkérezni Jézus melegében, hanem az árnyékban didergőket is a ragyogó napsütésre vinni. De jó lenne, ha akadna itt is néhány „András-lélek”, aki családtagját, barátját, szomszédját elvezetné Krisztushoz. Urunk! Adj nekünk missziós lelkületű híveket, akik vállalják az útkészítés, a közvetítés szerepét. A többi már a Te dolgod!
4. Hozzánőttek a Jézustól kapott feladathoz
Jézus első találkozáskor azt mondja Simonnak: „Te Simon vagy, Jónás fia. Ezentúl Péter lesz a neved, ami annyit jelent, mint szikla.” Jézus nemcsak a félénk halászt látja benne, hanem a nevelése alatt formálódó sziklát, aki majd megerősíti hitükben testvéreit, és akire bátran ráépítheti Egyházát. Nem azt látja, aki most előtte áll, hanem akivé majd tenni akarja.

+! Így farag, alakít minket is Jézus. Olyan felemelő, hogy nem mai kis magunkat látja, hanem holnapi egyéniségünket, akivé iskolájában Ő alakít.
Ez Jézus stílusa! Meglátja jellemünkben a sáros felszín alatt a gyöngyöt. Bizalmat előlegez nekünk, és elvárja, hogy teljesítsük lehetetlennek látszó kívánságát. Mert tudja, hogy képesek vagyunk rá, és az ő szeretetteljes közelségében kihozzuk magunkból elvárását.

Amikor II. János Pál meghívta a világ fiataljait első zarándoklatra, a találkozásnak ezt a mottót adta: „Mester hol laksz? Jöjjetek és lássátok!” Ő ugyanis nem magához hívta a fiatalokat, nem tapsoló, éljenző milliókat akart maga körül látni, hanem Jézushoz akarta elvezetni őket. Erre tanít az első apostolok példája minket is. Éljen bennünk szenvedélyes igazságkeresés, ismerjük meg közelebbről, szeressük meg szívből Jézust. Adjuk tovább másoknak is vallási élményeinket, és törekedjünk azzá lenni, akivé Jézus megálmodott minket. Akkor joggal énekelhetjük: „Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek. Hazánkat így mentsd meg!” Adjuk kezünket a Mesternek, és engedjük, hogy Ő vezessen minket:

Sík Sándor – Ketten a Mesterrel

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2006

Mindannyiunk életében fontosak a példaképek. Gyermekkorunkban, fiatal, bontakozó éveinkben tekintéllyel képviseltek egy eszmét, egy hitet, olykor talán fanatikusan is ragaszkodva hozzá, lelkesen, tüzesen beszéltek róla, és minket is lángra tudtak gyújtani. Viszonyítási pontok lettek az életünkben, akik nélkül szegények, elkallódottak lettünk volna, velük azonban valami nagyon fontos kezdődött el bennünk. Az én életemben, hivatásomban két olyan idősebb papra gondolok, akiket az akkori államhatalom félre állított, de akik mégis megindítóan tudták megszerettetni velem a hitet, az emberek szolgálatát.

1. A kiválasztottság, a meghívás, az isteni szó és a hozzá társuló öntudat komoly nehézségeket vet fel korunk embere számára is. Vagy sokan tagadják, semmibe veszik, nevetségessé teszik, vagy egyesek beképzelik maguknak, túlértékelik. – Sámuel története beletartozik a Szentírás különféle prófétai meghívásainak a sorába: Ábraháméba, Mózesébe, Illésébe, Elizeuséba, Izajáséba, Jeremiáséba. Mindezek a leírások egyetlen közös szálon futnak Ábrahámtól Pál apostolig: Isten az első, ő az, aki kezdeményez, ő az, aki a kiindulás forrása. Az ember másodlagos, ő az, aki válaszol, nem az ember képzel el magának valamit, tulajdonít magának egy szerepet, hanem Isten lendíti meg a sorsát. Figyeljük meg, Sámuel meghívása ezzel a mondattal veszi kezdetét: „Abban az időben az Úr ritkán hallatta szavát; jelenést sem lehetett gyakran látni” (1Sám 3,1). Isten ritkán kibocsátott szava idején, amikor büntetés számba ment ez a tartózkodása, akkor kapja Sámuel a meghívás ajándékát. Érdekes a kiválasztott álma is: a Szentírás hangsúlyozza, hogy Sámuel lefeküdt aludni, a többszöri szólítás után is aludni tért. Mit jelent ez? Minden bizonnyal azt, hogy a meghívás nem a mi akaratunktól függ, nem imádságban esdekeljük ki azt, az Isten műve, amelyet akkor is megad, ha mi alszunk. Érdemes felfigyelnünk még az azonos szavak fokozatos ismétlésére. Háromszor hallja Sámuel ugyanazt, és Éli nem ismeri fel, mert az előtte is misztérium. Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvében írja, hogy a lelki megkülönböztetés képessége a gyakorlatok útján, ismétlések által, lépcsőzetesen lesz a miénk.

2. A meghívások történetében fontosak a személyek. Sámuelében is: Éli főpap a kultusz, a törvénytartás, a templom embere, aki nincs ahhoz hozzászokva, hogy Isten szava megnyilvánulhat valakinek. A történések hatására azonban tisztességesen jár el, végül is érzékennyé válik az Isten személyes megnyilvánulására; a történet legvégén, amikor kiderül Isten szándéka, ki is nyilvánítja: „Ő az Úr! Tegye, ami neki tetszik!” (3,18) A későbbiekben is: az egyházi struktúra a történelemben nem mindig kész azonnal felismerni a Lélek működését, de megvan az a hagyományos körültekintése, hogy végül is nem utasítja vissza az Igét. – Kicsoda Sámuel? Egy jólelkű fiú, aki tiszteli a főpapot, azonosul a szolgálatával, de még sohasem volt személyes Isten-élménye. Készséges viszont arra, hogy amit az idős pap mond, azt megismételje: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Sámuel azonosul azzal, amit majd az egész választott nép megtanul: az Isten beszél (kinyilatkoztat), az ember pedig hallgat (figyel, befogad). Az esemény főszereplője az Úr. Itt az válik világossá, hogy Isten tud és akar az emberrel kommunikálni, párbeszédre lépni vele, közölni akaratát, beszélni vele. Isten, az Úr mindig ugyanígy viszonylik hozzánk.

3. A bibliai leírás szerint Sámuel nem „kisministráns” korú, hanem kb. 18 éves, akit prófétának, azaz valaki helyett beszélőnek választ az Isten (ez a profémi szó értelme). Eddig az öreg főpap félelmében, engedelmességében, szolgálatában élt, most neki kell Isten kellemetlen döntését közvetítenie Élinek: fiai istenkáromlása miatt elveti, elítéli őt az Isten. A fiúból felnőtt lett, küldetéstudatot kapott, amely nem tehette elbizakodottá, de, amit hűségesen teljesítenie kellett. S ebben „vele volt az Úr, s nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon” (19. vers). Itt találkozik Sámuel története az első apostolokéval: akik korábban Keresztelő János tanítványai voltak, de megtalálták a Messiást, és nála maradtak. Sose gondolták, hogy ők a világ megváltói, de kezdték becsülni hivatásukat, és egyre többet megértettek küldetésükből. Ez a folyamat ma is ugyanígy működik: Isten szólít, mi hallgatunk rá, elindulunk a nyomában, és nála maradunk. Talán még az órára is fogunk emlékezni, mikor vert föl álmunkból, mikor szólított meg, mikor mutatta meg otthonát, mikor vont minket szíve közelébe.

Elmélkedjünk hivatásunkról, idézzük sokszor emlékezetünkbe azt a pillanatot, amikor Isten a napnál világosabban és minden emberi szónál érthetőbben megszólított, és szemléljük Jézust az igazi prófétát, akit az Atya szeret, s aki el tudja viselni nehézségeinket, fájdalmainkat, süketségünket, egészen haláláig. Egyben mondjunk köszönetet a mi sorsunk kísérőiért, legyenek azok szülők, jóbarátok, papok, szerzetesek, tanárok, fontos volt a szerepük, hogy általuk mi is találkozzunk a leglényegesebbel: „Urunk, Jézus! Add, hogy alázattal részesedjek prófétai küldetésedben, amelyet már a keresztségben rám bíztál. Adj erőt, hogy ismételten befogadjam szavadat, befogadjalak Téged és mindig nálad maradhassak!” Ámen.

Pákozdi István/MK

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2003

„Elmentek vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak”.
Vannak találkozások az ember életében, amelyek meghatározóak lehetnek. Valami olyan történik általuk, amely nagyon sokáig, vagy esetleg sohasem megmagyarázható. Találkozások, melyek képesek gondolkodásmódot, életstílust, egész személyiséget átalakítani. Sok mai ember ritkán, vagy egyáltalán nem él át ilyen találkozásokat, mert ezeknek megéléséhez személyességre, a másik személyének fölfedezésére van szükség. A tömeg sohasem tud találkozni, mert személytelen és arctalan, s talán éppen ezért tagadja is az ilyen találkozások létezését. Pedig éppen ezek a találkozások adják meg a legfontosabbat az ember életéhez. Keresztelő János két tanítványa él át ilyen találkozást a mai evangéliumban. Amikor beszélnek róla, a lényeget alig tudják kimondani, ugyanakkor látható, hogy mennyire fontos ez az élmény, hiszen apró, jelentéktelennek tűnő részleteket mondanak el róla. Éppen ennek a kettőnek feszültsége, a lényeg nehézkes kimondása és a részletek pontos felidézése adja meg a pillanat és a történés hitelességét és erejét. Nem beszélnek arról, mi történt valójában, de elmondják, hogy egész nap nála maradtak, és hogy a találkozás a tizedik óra körül történt. Ez a találkozás átalakította őket. Apostolok lettek. Apostolok, akik jól érzik magukat Jézussal, megfeledkezve minden másról, minden percüket neki szentelik, majd pedig viszik a hírt és testvéreiket is Jézushoz vezetik. A szentmisében mi is találkozásról beszélünk. De vajon átéljük-e ezeket a találkozásokat? Mi történik bennünk, velünk ezekben a találkozásokban? Apostollá válunk-e, vagyis jól érezzük-e magunkat Mesterünkkel, valóban neki szenteljük-e az időt, vagy csak múlatjuk? Elvezetjük-e testvéreinket is hozzá?
Sámuel meghívásának története is találkozást mutat be. A nyíltszívű, Isten akaratára készséges ifjú Sámuel és az Úr találkozását, melyben az Úr prófétává teszi őt. És mennyire ellentmondásos Éli főpap viselkedése. Az érzéketlen, magának való, önzésébe zárt ember képe ő, aki már nem is képes felismerni a pillanat nagyszerűségét: „Az Úr szól hozzád”. Milyen torzulás megy végbe az Istennek szentelt ember lelkében, amikor érzéketlenné válik Isten szava iránt és aludni küldi azt, aki vágyakozik Isten szeretete után! András az Úrhoz viszi Simont, Éli aludni küldi Sámuelt, s csak a harmadik jelentkezés alkalmával ismeri fel Isten látogatását. A hit ajándéka kötelez bennünket arra, hogy megőrizzük nyitottságunkat az Úrral való találkozásaink felé. Sámuel nyitott volt az Úrral való találkozásra, aki nevén szólította őt. Összetéveszthetetlenül, személyesen, mert Isten így találkozik az emberrel, velünk is. Ez a találkozás prófétává formálta a gyermeket. Prófétává, akire az Isten saját üzenetét, szeretetének titkát bízta, hogy azt vigye el sokaknak. Prófétává, aki nem csak ebben a fölemelő és nagyszerű pillanatban, de küldetése egész idején ennek a találkozásnak erejében tevékenykedett: „Az Úr pedig vele volt, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon”
Ilyen prófétává kell formálódnunk nekünk is, akik elkötelezett hűséggel adják magukat Isten szava, kinyilatkoztatott akarata szolgálatára és hirdetésére.
És ezek a találkozások fölé emelik az embert a test vonzásának, vágyakozásainak, mélyebb értelmet adnak azoknak, megtisztítva mindentől, ami bűnös. Így hirdetik a szellem és a lélek magasabb rendűségét, mely megszenteli a testet, föltárva mélyebb értelmét mindannak, ami a testhez tartozik. Csak ezekben a Jézussal történő nagyon személyes találkozásokban fedezhető fel a test hivatása, hogy a bennünk lakó Szentlélek temploma legyen. Itt fedezhető fel, hogy nem vagyunk és nem is lehetünk a magunkéi. Itt, ezekben a találkozásokban törhetjük össze önzésünk bilincseit, és találhatunk rá testünk hívatására: „Dicsőítsétek meg Istent testetekben”. Miért csodálkozunk azon, hogy a személyes találkozásoktól elfordult és elszokott ember, személytelen, önző módon keresi élete boldogságát, és ezeket éppen a test gyönyöreinek, hamis boldogság élményének félelmetes tapasztalataiban találja meg, akár az alkohol, akár a drog, akár a csak önző vágyait kielégítő testiség egyre megállíthatatlanabbnak tűnő habzsolásában. Éppen itt találhatjuk meg a XXI. században élő keresztény ember küldetését. Meg kell tanítanunk a legszentebbtől, a személyességtől megfosztott és elszegényített embereket, a személyes találkozások értékeinek újra fölfedezésére. Segíteni kell a családokat, hogy ne személytelenül egy fedél alatt élő emberek csoportja, hanem egymás értékeit naponta megismerő és gazdagító emberi közösség legyenek. Beszélgetni kell, mégpedig nagyon sokat a fiatalokkal, hogy képesek legyenek fölfedezni a test szentségét és elutasítani a bűnt. Meg kell állni, le kell ülni a betegek, öregek és elhagyatottak mellé, hogy szorongásuk és magányuk görcseit oldani lehessen. De ezeket nem lehet gépiesen, lélek nélkül begyakorolt mozdulatokkal tenni, hanem személyes odafigyeléssel, azt az élményt közvetítve, melyet mi is kaptunk és átéltünk, abban a bizonyos „tizedik órában”, amikor olyan jól éreztük magunkat Mesterünkkel, hogy aznap nála maradtunk, mert megsejtettünk valamit szépségéből.

Hollai Antal/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok