Liturgia-Bév.Évközi 5./ SZOLGÁLÓ hittan - katolikus lelkiségi honlap

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Küzdelem a halandó sorsa a földön Jób 7,1-4.6-7 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai: kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos. Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak. Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal. Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek. Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot. Zs 146 ALLELUJA. Dicsérjétek az Urat, mert jó neki zengeni, gyönyörűség hirdetni Istenünk dicséretét. Felépíti az Úr Jeruzsálemet, egybegyűjti Izrael szétszórtjait. Meggyógyítja a megtört szívűeket, sebeiket bekötözi. A csillagoknak sokaságát megszámlálja, és nevén szólítja valamennyit. Nagy a mi Urunk, nagy az ő hatalma, nincs határa bölcsességének. Fölkarolja az Úr a szelídeket, de a bűnösöket porig alázza. Énekeljetek az Úrnak hálaadással, Istenünknek lanttal zengjetek. Ő borítja el felhőkkel az eget, és készít esőt a földnek. Ő sarjaszt füvet a hegyeken, és növényeket az emberek hasznára. Ő ad enni az állatoknak, a hozzá kiáltó hollófiókáknak. Nem a ló erejében telik kedve, sem a férfi lábszárában öröme. Azokban leli örömét az Úr, akik félik őt, azokban akik irgalmában bíznak. 1Kor 9,16-19.22-23 Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Mk 1,29-39 Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.'' Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.'' És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2009

A misszionárius első lépései
Mivel foglalkozunk mi a hétvégén?

Egyesek alszanak. Kipihenik egész heti fáradtságukat. Lazítanak, lezserkednek. Mások lázasan dolgoznak. Pluszmunkákat vállalnak. Törik magukat az anyagi javakért. Vannak, akik belevetik magukat az esztelen szórakozásba. Habzsolják az élvezeteket. Vasárnap estére aztán elcsigázottabbak, mint előtte. Az évközi 5. vasárnap evangéliuma bemutatja a pályakezdő Jézus első víkendjét: szombat reggeltől vasárnap estig. Szent Márk négy igével jellemzi a Mester hétvégi programját: gyógyít, tanít, imádkozik, örömet áraszt. Lessük el az Üdvözítő tevékenységét és kövessük stílusát.
I. Gyógyít
Meggyógyítja Péter anyósát. Majd az ajtó elé kivitt kafarnaumi betegeket. A későbbiekben is úgy tűnik, először az elesettséget orvosolja. Az evangéliumokat tanulmányozva úgy tűnik:
1. Krisztus szeretettel nézett a betegekre
Nem húzódott el tőlük. Némelyikkel hosszadalmasan, körülményesen foglalkozott, mint a jerikói vakkal. Soha nem ellenkezett, ha beteghez hívták. „Megyek és meggyógyítom őt” – mondta. A szenvedők vonzódtak hozzá. Megállapították: „Ember így még nem beszélt, mint ez az ember”. De azt is hozzátették: „ember így még nem szeretett, mint ez az ember”.
2. Erőt sugárzott a betegre
A vérfolyásos asszony gyógyításakor ki is jelentette: „Éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” És ezt a sugárzó erőt a betegek is megtapasztalták.
+! Tanuljuk el Jézustól ezt a szép szolgálatot! Nem kórházat privatizál, nem bizottságot hoz létre, nem magánklinikát állít fel, hanem személytől személyig ható cselekedettel gyógyít. Forduljunk mi is tiszta szívvel a bajbajutottak felé. Segítsünk, ahol tudunk. Ne éreztessük, hogy terhes a szolgálatuk. Ne irtózzunk tőlük. Akkor belőlünk is erő árad ki, amely enyhíti a szenvedést.
II Tanít
Az Úr nyilvános működése elején Názáretből Kafarnaumba költözött. A nagyvárosban nagyobb volt a hatósugara. Alighogy lepakolt, első útja a zsinagógába vezetett: „Mindjárt szombaton a zsinagógába ment és tanított.” És másnap ment tovább a környező településekre, hogy ott is hirdesse az „örömhírt”. Azért nevezte tanítását evangéliumnak = jó hírnek, mert szenzációs jó hírt adott tovább: „A Mennyei Atya szeret titeket!”
1. Hol tanított?
Az egyetemek és minisztériumok központjában, a fővárosban, de nem tartotta méltatlannak, hogy a falvak, vagy a puszták népének prédikáljon. Megnyitotta ajkát, amikor ötezres tömeg vette körül, de nem sajnálta idejét a betániai Mária különórájától sem.
2. Mikor tanított?
Nem volt olyan időpont, amely alkalmatlan lett volna, hogy szóljon. Általában nappal tanított, de Nikodémusnak éjszaka is rendelkezésre állt. Jeruzsálemi diadalmenete közben is szólt, de a keresztúton is vigasztalta a síró asszonyokat. Három napon át szóval tudta tartani a tömeget, de a keresztről hét szavával is el tudta mondani végső üzenetét.
3. Milyen hatásfokkal tanított?
„Álmélkodtak tanításán.” Egymásnak adták tovább a szenzációt: jött egy fiatal ácsmester Názáretből. Kezébe vette a tekercset. De így még nem hallottunk beszélni Istenről. Nem a törvénnyel babrált, vagy rituális előírásokat fogalmazott. Még az elfogatására küldött katonák is megállapították: „Ember így még nem beszélt, mint ahogy ő.” „Úgy beszélt, mint akinek hatalma van”. Meg mondanivalója is volt! Áradt belőle a Lélek.
+! Tanuljunk meg mi is hitelesen beszélni világnézetünkről. Ismerjük meg Isten üzenetét, a Bibliát. Húzzuk ki antennánkat a Szentlélek felé.

III. Imádkozik

Jézus fárasztó napja után „kora hajnalban kiment egy elhagyatott helyre és ott imádkozott”. Az imádkozó Krisztus emberi ajkaival dicsőítette az Atyát: „Áldalak téged Atyám, mennynek és földnek Ura!” Micsoda matutinum és laudes lehetett az! Aztán egyeztette Atyjával a megváltás programját. Megbeszélte Vele teendőit. Elébe tárta kéréseit. Nem sikert és szenvedésnélküliséget kért tőle. Megerősítette engedelmességét és szeretetét.
+! Ima nélkül nincs eredményes keresztény élet. Krisztus híveinek az Atyával beszélő viszonyban kell lenniük. E nélkül csak hírverést lehet kelteni, propagandát folytatni, de hiteles apostolkodást, missziót kifejteni nem! Krisztus mai követőit nem parancsszavak kényszerítik az imára, hanem a szívük vonzza Isten felé. Ne csak a magunk baját vigyük az Úr elé, hanem apostoli szándékainkat és az emberek és az emberiség gondjait is!

IV. Örömet áraszt

A közhangulatot jelentették az apostolok Jézusnak: „Mester, mindenki Téged keres!” Talán először csak gyógyulást kerestek bajaikra nála, aztán az Isten üzenetére lett szomjas a lelkük, imádkozni is akartak tanulni tőle, végül követőivé váltak. Mert megérezték, hogy az Úr boldogságot kínál, örömet áraszt, békét sugároz a lelkekbe. Jézussal értelme van az életnek. Nem volt a történelemben még olyan személyiség, aki fellépésekor kész programmal tudott volna előállni, akinek nem kellett soha semmit visszavonni, működését korrigálni, akinek tanítása és élete tökéletes összhangban lett volna. Felismerték, hogy benne Isten látogatta meg az embert.

Minden fővárosban megtaláljuk az „ismeretlen katona” emlékművét. A hivatalos küldöttségek előtte tisztelegnek. Nem ismerik nevét, csupán annyit tudnak, hogy életét adta hazájáért. Legyünk mindnyájan „ismeretlen apostolok”, akik munkájukat, missziós tevékenységüket, imájukat, áldozatukat névtelenül odaadják Krisztus szolgálatára.

Az egyházi ének szavaival vállalkozzunk a szent feladatra:

Hogyha keresztes harcokra toborzol szent sereget,
Síkra kiszállni éretted én is, én is ott leszek.
Hűn kisérem minden lépted, bátran ontom vérem érted.
Szent nevedben szállok harcra s győzök minden viszályon
Jézus, édes királyom!

(Szent vagy, Uram! 159/6.)

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2006

Bálok, farsangi karneválok, a tánc, a mulatás ideje van. Sokan varrnak (varratnak) maguknak új ruhát, régebben költséges maszkot, álarcot (Verdi: Álarcosbál, Johann Strauß: A denevér), s ha tehetnék, egy éjszaka átmulatnák az életüket. Talán a tehetős, jámbor, pátriárka-sejk, Jób is megtette volna, szívesen elment volna egy bálba, ha nem veszti el egy szempillantás alatt a nyáját, gyermekeit, s nem veri az Úr kemény ostora, a bélpoklosság. Neki ezután semmi kedve mulatni, felkelt, megszaggatta ruháit, lenyírta a fejét, földre borult és elátkozta születése napját. Barátai vádaskodására joggal állítja: „Katonasor az ember élete a földön, s napjai olyanok, mint a napszámosé, szemem nem lát többé boldogságot”. – A kafarnaumi zsinagógából az ördögűzés után Jézus is valószínűleg a megpihenés szándékával tér be Jakabbal és Jánossal együtt Simon Péter és András házába, ha nem is azért, hogy egy újabb kánai menyegzőn osztozzék a jókedvű emberek örömében, de mindenképpen a baráti, családi otthon békéjére vágyott. Amint a házba lép, találkozik az élet realitásával: Simon anyósa lázas betegen fekszik, s rögtön neki szólnak az érdekében. Aztán alig telik el pár óra, máris ott tolonganak az ajtó előtt a betegek, a nyavalyások, a megszállottak, mindenki, akinek valami baja van.

1. Ilyen az élet: ahol csinosítunk, ahol ünnepre készülünk, ahol pihenésre, meghitt örömre vágyunk, ott feltűnik a nyomor, a kín, a betegség, a tragédia. Nincs olyan örömünk, amelybe valamiféle üröm ne vegyülne. De ameddig Jób a reménytelen ember megtestesítője, aki nem tud mit tenni, aki alul marad, aki tehetetlen, addig Jézus keresetlen egyszerűséggel, természetes gesztussal helyreállítja az élet rendjét. Kiigazítja a rendet, megteszi, amit kérnek tőle. Így meggyógyítja Péter anyósát, sok ördögöt űz ki, sok beteget gyógyít meg, de azután továbbhalad. Jézus bár sokszor szembesül az emberi nyomorúsággal, mégsem nyit népkórházat, nem „rendel”, nem áll rá a háziorvosi teendők végzésére, nem ezért jött, neki más a küldetése. – Vajon micsoda?

2. Erre a kérdésre is választ kapunk, ha jól odafigyelünk az egész evangéliumi jelenetre. Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus felkelt és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. Majd tanítványai unszolása ellenére otthagyta a betegeket, csapot-papot, és folytatta útját a szomszédos helységekbe, bejárta egész Galileát. Nemcsak egy helyen, mindenütt hirdette az evangéliumot, hiszen éppen ezért jött! Jézus osztozik örömünkben, pótolja a kifogyott bort, helyreállítja egészségünket, olykor csodát tesz értünk, de mégsem csupán ezért jött. Nem varázserővel működő karizmatikus csodadoktor. A jóbi kérdésre a válasz nem az anyagi javak, a földi örömök visszaszerzése és annak bemutatása, „ne izgulj, csak álom volt az egész”, hanem az ember szorosabb kapcsolata Istennel. Ahogy a II. Vatikáni zsinat fogalmaz: „az ember több annál, mint aki, és amije van” (Gaudium et Spes 35). A legfontosabb dolog, – bálban és földrengésben, jó és balsorsban, - hogy Istené maradjak! Pál apostol egyik önvallomását olvastuk a mai szentleckében: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek!” Ő is Jézustól tanult: a szegények között szegény volt, a gyöngék között gyönge, a sírók között ő is könnyezett. Bár, szavai szerint független volt, szolgává lett, az összes egyházak gondját magára vette (vö. 2 Kor 11,28), vállalt éhezést, üldöztetést, ruhátlanságot, megbotozást, megkövezést. S mindezek ellenére milyen gazdag, teljes életet élt, bár mindig jelen volt benne az izgalom, a halálfélelem. A másokért való élet, önzetlen öröm, fölemelkedés, kiteljesedés!

3. Február 8-án egy csöndes, hétköznapon üljük a XVI. század egyik észak-olasz hősének, Emiliáni Szent Jeromos áldozópapnak az ünnepét. Kora féktelen háborúskodása, éhsége, pestisjárványa, nélkülözései tanítják meg arra, hogy községi elöljáróból 32 évesen pappá legyen. Mindenéről lemondva megalapította az ún. szomaszkai rendet, hogy társaival együtt magához fogadja a tífuszos, éhező, csoportosan a pusztulás felé sodródó fiatalokat, akiket izzó szívvel vezetett közel Jézushoz és az ő Édesanyjához. Csónakja éjjel-nappal járta Velence csatornáit, kereste a haldoklókat, és tisztességgel eltemette a kimúltakat. Mindenkinek mindene volt.

Az a dolgunk a világban, hogy észrevegyük a hiányokat, a gyengeségeket, de ne csak a mieinket, hanem elsősorban más emberekét! Foltozgassunk, állítsuk helyre az életüket, egzisztenciájukat, gyógyítsunk őket, amennyire tudunk, mindezt azért, hogy utat készítsünk az Evangéliumnak. Irtogassuk magunkban a jóbi kétségbeesést, és orvosoljuk a világ sérüléseit, hiányait. Így magunk is közelebb jutunk, és másokat is közelebb juttatunk a minden jó és tökéletesség forrásához, Istenhez. Ámen.

Pákozdi István/MK

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2003

„Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem”.
Az evangélium hirdetése összetett és egyetemes valóság. Összetett, mert nem csak azt jelenti, hogy mondani kell valamit a szavainkkal, hanem ahogyan Jézus evangéliumi példáján is láthatjuk, az egész személyiség kifejezésmódja szükséges hozzá. Az evangélium hirdetése nem zárható be a beszéd készségébe. Nem az a jó igehirdető, aki szépen tud beszélni, nagyszerű tanácsokat tud osztogatni, bölcs meglátásai vannak. A jó igehirdető Jézus képmása, aki az evangéliumot, az örömhírt éli és így közvetíti másoknak.
A mai evangéliumi szakasz nagyszerűen rajzolja meg az evangélium hirdetésének vázlatát. Ennek első lépése, hogy az evangéliumot hirdetni kell a szavainkkal. Szent Pál apostol is határozottan állítja, hogy a „hit hallásból fakad” (Róm 10,17). Jézus a zsinagógában hirdette az evangéliumot, mégpedig oly módon, hogy hallgatói csodálkoztak rajta, mert „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1,22). Tanításával mély, belső értelmet adott az Írások szavainak, és éppen ez az, ami megragadta az emberek figyelmét. De nem elég a szó önmagában. A szavakat a cselekedeteknek igazolniuk kell. És ezt mutatja be az evangélium, amikor a hatalommal tanító Jézust úgy mutatja be, mint aki szavait befejezve, tetteiben is hatalommal rendelkezőnek mutatkozik. És ez a második lépése az evangélium közvetítésének. A zsinagógából Simon és András házába megy, ahol meggyógyítja Simon lázas beteg anyósát, majd napnyugtakor, amikor már az egész város ott szorongott az ajtó előtt, sokakat meggyógyított és sok ördögöt kiűzött. És itt következik a hiteles evangélium hirdetés harmadik, talán éppen legnehezebb pontja, mely a szónak és a tettnek is értelmet és erőt ad, a magányos, csöndes, hosszú imádság. Az Atya szépségének és szeretetének szemlélése, hogy el ne tévessze a feladatot. Nem azért jött, hogy önmagát hirdesse, hanem, hogy az Atyáról tanúskodjék. Ezért nem erőtlenedik el igehirdetése. Talán nem haszontalan megfontolni nekünk, mai igehirdetőknek sem ezeket a szempontokat. De főleg ezt az utóbbit, amikor úgy érezzük, vagy azt tapasztaljuk, hogy fáradozásunk eredménytelennek tűnik. Ezt az evangélium hirdető küldetést kapjuk meg mindnyájan: szülők, pedagógusok, hitoktatók, nagyszülők, lelkivezetők és lelkipásztorok, fiatalok és idősek egyaránt. Jézust jelenítsük meg egymás előtt szavainkban, tetteinkben és imáinkban.
De az evangélium hirdetése egyetemes is. „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot” –mondja Jézus. Az evangélium az Atya olyan kincse, mely nem egy néphez, nem egy városhoz, vagy emberi közösséghez szól és kapcsolódik, hanem mindenkit meg akar szólítani, mindenki felé közvetíteni akarja az igazságot és a belőle fakadó valódi örömöt. Emberségünk, személyiségünk kisugárzása nem ismer határokat és korlátokat. Ott kell ajándékoznia az evangéliumot másoknak, ahol vagyunk, mégpedig kivétel nélkül. Nem választható szét bennünk a szent és a profán, a természetfeletti és a természetes, a misztikus és a mindennapi, mert ezek egyetlen, megbonthatatlan valóságot alkotnak.
De az evangélium hirdetése nem is privilégium, nem arra szolgál, hogy saját dicsőségünket, mások előtti elismertségünket munkálja, hanem egyszerűen kötelesség. Mégpedig talán nem is olyan ritkán „kényszerű kötelesség”, ahogyan ezt Szent Pál apostol is megerősíti és megvallja a mai szentmise második olvasmányában a korinthusiakhoz írt első levélben. Ez nem dicsekvés, önteltség kérdése, hanem ránk bízott kincs, melyről elszámolással tartozunk Annak, akinek sajátja az örömhír. A jutalmat Ő adhatja meg. És ez a jutalom nem más, mint ahogy ugyancsak Szent Pál apostol mondja: „hogy nekem is részem legyen benne”. Jézus igehirdető tevékenységének is ez a jutalma: az Atya fölmagasztalta. Hűségéért és igazságáért a föltámadás lett jutalma. Számunkra is ez a fölmagasztalás, föltámadás, örök élet az evangéliumban gyökerező jutalom. Amikor ezt szemléljük, akkor sejtünk meg valamit abból, mit is jelent szolgálni. Mennyire nem megalázó vállalni a szolga szerepét és küldetését, melyet maga Jézus szentelt meg és emelt minden más fölé önmagában. Mindenkinek szolgája lettem, halljuk az apostoltól. Ezt formálja az emberben az evangéliummal való találkozás. Pál apostol sem volt mindig mindenki szolgája, de azzá lett, mert találkozott Valakivel, aki maga az örömhír.
Mennyire szüksége van az evangéliummal való találkozásra a mai embernek is, akinek lelki állapotát hiteles tisztasággal mutatja be a Jób könyvéből vett szentírási olvasmány. Evangélium nélkül valóban olyan az emberi élet, ahogyan azt az ószövetségi bölcs látja. Csupán küzdelem, napszámos élet, lélektelen rabszolgaság, melynek modern formái félelmetes képekben állnak előttünk. Csalódások, keserves tapasztalások, reménytelenség uralja a boldogságát kereső, de azt valójában nem találó mai ember benső világát. Ehhez az emberhez küld bennünket Mesterünk az evangéliummal. Van tehát üzenete életünknek mások felé. A reménytelenség és kilátástalanság ördögi köréből van kilépési lehetőség. Ez pedig nem más, mint a találkozás azzal a Jézussal, aki szavával, tetteivel és imádságos csöndjével meggyógyít minden betegséget és minden bajt, kiűzi az ördögöket, hogy megtisztult énünk alázattal fogadhassa be Isten szeretetének ajándékát és küldetését. Csak vigyázzunk arra, hogy Jézus arcának vonásai hitelesen jelenjenek meg rajtunk, mert ez már a mi felelősségünk.

Hollai Antal/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok