Liturgia-Bév.Évközi 6./ SZOLGÁLÓ hittan - katolikus lelkiségi honlap

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2009

„Mutasd meg magad a papnak!”

Akik látták filmen a Ben Hurt, vagy figyelemmel kísérik a tv-híradó képsorait az ázsiai vagy etiópiai lepratelepekről, azok némi fogalmat tudnak alkotni maguknak a lepráról. A borzalmas kór szétmállasztja a testet, szétroncsolja az embert. Ma már van gyógyszer e betegségre, csak nagyon drága, és ezért kevesen élnek vele. A testi lepránál azonban van egy súlyosabb betegség is, a lelki lepra, a bűn. Erre az Úr Jézus ajánl az évközi 6. vasárnap evangéliumában egy hatásos gyógymódot, amely ráadásul ingyenes. Azt üzeni a bűnösnek, mint az evangéliumi leprásnak: „Menj és mutasd meg magad a papnak!” Bárcsak a „lelki leprások” élnének ezzel a gyógyulási lehetőséggel!

A lelki megtisztulás lépcsőfokai azonosak a testi gyógyuláséval.

I. Ismerjük el bűnösségünket

A leprás elismerte betegségét. Nem akarta letagadni. A törvény előírása szerint az utcán kiáltoznia kellett: „Tisztátalan vagyok!” A lelki leprásnak is a gyógyulás első foka: ne tagadja le önmaga előtt bűnösségét. Sajnos a bűntudat korunkban elhalványodott. A legsúlyosabb vétkek után is azt mondjuk: „Nem tettem semmi rosszat!” Ösztönökről, örökletes tulajdonságokról beszélünk, de személyi felelősséget nem érzünk tetteinkért. Aki nem ismeri el lelki lepráját, az nem is fog megszabadulni tőle.

II. Keressük a Jézussal való találkozást

A leprás rádöbbenve tragédiájára, megértette, hogy számára egyetlen út kínálkozik a gyógyulásra: ha Jézussal találkozik. Ezért kiáltozott felé, leborult előtte, és kérte a gyógyítást. A bűnnel terhelt ember számára sincs más kiút a megtisztulásra, mint találkozni az irgalmas Jézussal. Egyedül az Úrnak van hatalma a bűnöktől való megszabadításra. És Ő nem is utasítja vissza. Kijelenti: „Akarom, tisztulj meg!” De ezzel még nem zárul le az ügy. Mert Jézus elküldi a tisztulni vágyót: „Menj, mutasd meg magad a papnak!” Ennek a felszólításnak minden szaván hangsúly van!

III. MUTASD meg magad a papnak

Mintha azt mondaná: „Mutatkozz be a pap előtt!” A gyónásnál tehát „be kell mutatkoznunk”. Persze nem a nevünket kell megmondanunk! De ha azt akarjuk, hogy a bűnbocsánat szentsége ne csak sztereotip formula legyen, hanem lélektanilag is életalakító tényező, akkor hasznos – főképp, ha a gyóntató személyesen nem ismer – hogy megmondjuk állapotunkat, hivatásunkat, és a gyónási alkalmat. Egészen más tanácsokat fog adni a gyóntató egy diáknak, mint a házas férjnek, egy magányos özvegynek, mint a szerzetesnővérnek. A szülők jelezzék, hány gyermekük van és mekkorák. Sok hosszas kérdezgetésnek lehet ezzel elejét venni.

Jó, ha megmondjuk, milyen alkalomból végezzük a gyónást. Sokkal egyénibben eltalálja a buzdítást a pap, ha tudja, miért gyónunk. Elég egy félmondat: „kórházba megyek, veszélyes operáció előtt állok”, „ma lesz az egyetemi felvételi vizsgám”, „most temettem el a férjem”, „rendszeres havi gyónásomat végzem”.

IV. Mutasd MEG magad a papnak

Nem elég, ha külsőleg mutatkozunk be, a lelkünket is tárjuk fel. Belsőleg. Vagyis ne a lelki tükrök személytelen stílusában soroljuk fel a kategóriákat, hanem ahogyan elkövettük azokat. Az igényes hívek joggal elvárják papjuktól, hogy ne közhelyeket, üres szólamokat mondjon, hanem egyéni, nekik szóló, személyes jellegű tanácsokat adjon. De hogyan élje bele magát a pap a gyónó lelkiállapotába sablon gyónás esetén?

V. Mutasd meg MAGAD a papnak

Tehát ne mást, hanem magad mutasd meg. Főleg a sok megpróbáltatáson keresztülment, sokat szenvedett embereknél nagy erre a kísértés. Akiket itt a földön már senki sem ért meg, a gyónásban akarják kisírni magukat. Ez nem baj. Megkönnyebbülnek, megvigasztalódnak. Csak a bajok felsorolása közben megvádolják az egész világot. A lakó, a szomszéd, a rokon, a főnök, a tisztviselő, az árus, a hangoskodó gyerek tetteit panaszolja, és már észre sem veszi, hogy mások hibáit gyónja.

A teológiai irodalomban manapság sok szó esik a bűnbánat szentségének reformálásáról. Próbálkoznak közösségi bűnbánati ájtatosságok bevezetésével. Beszélnek arról, hogy a gyónás liturgiáját is ki kellene fejleszteni, mert a kézföltétel és a feloldozás szavainak elsuttogása túl egyszerű annak kifejezésére, ami ott történik. A gyóntatószéket is át szeretnék alakítani. Ne legyen szűk, barátságtalan bútordarab, hanem inkább beszélő szoba jellegű legyen. Ezek mind szépek és hasznosak. De ne várjuk mi magunk se tétlenül a Szent Rítuskongregáció döntéseit. Saját közreműködésünkkel is járuljunk hozzá a bűnbánat szentségének megújításához. Talán éppen a most megbeszélt elvek átgondolásával és alkalmazásával.

Jókai nem volt katolikus ember. Írásaiban sokszor csipkelődve szólt sok katolikus intézményről. A gyónásról azonban a „Tengerszemű Hölgy” című írásában meglepő értékelést ad: „Van a katolikus egyháznak egy intézménye, amely egymaga elég volna, hogy az egész világon elterjedjen, ahol szenvedő emberek élnek. Ez a gyónás. Nagy hiba volt Kálvin Jánostól, hogy nem tartotta meg hívei számára. Nem ismerte a szíveket.” Valóban, ha pusztán csak mint pszichológiai intézményt tekintjük, akkor is remekműnek kell tartanunk. Nekünk katolikusoknak rendelkezésünkre áll a lelki leprából való megtisztulás eszköze. Éljünk vele, és akkor remélhetjük, hogy gyónásaink nem lesznek sablonosak, hanem életalakító tényezővé válnak lelki életünk fejlődésében.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2006

Pár éve az egész országot félelemben tartotta a gennyes agyhártyagyulladás réme, most a madárinfluenza ilyen. A napi híradások erről tudósítanak. Láthatjuk a megbetegedetteteket, a kényszer-karantént, a bezártságot, nehogy a vírus továbbterjedjen, tanúi lehetünk annak az őrületnek, amely sokakat pánikban tart. Hogy a világ legnagyobb fertőzése, az AIDS mennyire tejed, azt is tudjuk, 46 millió ember érintett, a fertőzöttek ¾-e Afrikában él. – Lepra, betegség, szenvedés és halál, az emberiséget örökké izgató problémák.

1. Márk evangéliumának első fejezetét zárja az a történet, amelyből megtudjuk, Jézus nemcsak megszállottakat, lázas betegeket, hanem leprást is gyógyított. Az esemény sugallja nem titkolt, határtalan jóságát: Ember, mégha leprás is vagy, akkor is szeretlek! – A Leviták könyvéből az ószövetség egyik legkeményebb ítélete hangzik el: a bélpoklos „mindaddig, amíg leprás és tisztátalan, lakozzék egyedül a táboron kívül!” Ez vonatkozott még a királyokra is: Azariás leprás lett, s élete végéig egy különálló házban lakott elkülönítve a társadalomtól (vö. 2 Kir 15,5). A rabbik véleménye szerint „négy dolog hasonlít a halotthoz: a szegény, a leprás, a vak és a gyermektelen” (Misna, Ned. 64b Bar). A lepra házasságjogilag bontó akadály volt. A benne szenvedőnek a gyász jeleit kellett viselnie (megszaggatott ruhában, födetlen fejjel, betakart szakállal, ápolatlanul kellett mutatkoznia), a feléje közelítőt már messziről figyelmeztető kiáltással kellett távolmaradásra szólítania (minimálisan 4 könyöknyire). A lepra az ókori, különösképpen a bibliai világ legszörnyűbb betegsége, amely félelmet kelt: a csonka végtagok, a nyílt sebek, a sorvadás, a pusztulás. Ugyanakkor e betegséggel szemben megnyilatkozott igen sokszor az egészséges ember gőgje, saját egészsége túlértékelésének öntudata. – Amikor a leprás ember kérelmét hallva Jézus megindul feléje és megérinti, megesett szívvel mintegy átöleli, akkor az egyik leglényegesebb újszövetségi kinyilatkoztatást adja: közel van az Isten azokhoz, akiket az írástudók, farizeusok és a rabbik véleménye megpecsételt és kizárt Isten népe köréből. Akit az ember halottnak ítél, az az Isten szemében élő, szeretetre méltó személy. Jézus szíve mélyéig megrendül, akárcsak barátjának, Lázárnak a sírjánál (vö. Jn 11,38), s ahogy ott visszaadja az életet, itt is legalább akkora „áttöréssel” bontja le az ember által épített falakat; a beteget a fizikai távolságból a szeretet közelségébe vezeti, hogy egyszer s mindenkorra tudatosítsa: nem szabad őket magukra hagyni! Ha mi gyógyulást nem is tudunk adni, de jó szót, kötözést, ennivalót, szeretetet minden körülmények között, gondolkodás nélkül adnunk kell!

2. Nagy Szent Bazil az Üdvözítő szándékát megértve állította fel a IV. században az első bélpoklos kórházat a kappadóciai Cezáreában. A leprásokkal való keresztény törődés hamar elterjedt az egész világon. Európában az első kórházat 720-ban, a Sankt Gallen-i apát építtette, majd a XII–XIV. században, a keresztes háborúk nyomán betört nagy fertőzés idején földrészünkön 18 ezer szerzetesház, oratorium, lelkészség, menhely és ispotály fogadta be a járvány áldozatait. Szent Gellért a saját ágyába fektetett egy leprást, Szent László király elzarándokolt a leprások veszprémi sírjához, Árpád-házi Szent Erzsébet és Margit életüket szentelték a leprások ápolására. A XV. században számtalan különféle házuk, kórházuk volt a Lázár-lovagoknak (Nagyváradon, Brassóban, Kolozsvárott, Besztercén, Szebenben, Budán, Esztergomban). Ugyanezzel a céllal működött a budai Rudas-fürdő, és a pesti Rókus kórház is. – Az ezekben az intézményekben dolgozók nagy része mind megkapta a betegséget, áldozatai lettek szolgálatuknak. – Napjainkban még kb. 12 millió leprás él a világban, nagy többségük a trópusi (szubtrópusi) ázsiai, afrikai és dél-amerikai országokban; a betegségnek hosszú a lappangási ideje, nehezen kutatható és még nehezebben gyógyítható.

3. Még ha leprás is vagy, akkor is szeretlek! Ez a mélyen jézusi lelkület sugárzott azokból a levelekből, amelyeket kispap koromban a dél-amerikai Annunciáta-nővérektől kaptam, miután az Eucharisztia szállításához szükséges burzát (kis tasakot) és hasznos apróságokat küldtünk telephelyükre. Magyar nővérek voltak, ki tudja él-e még valaki közülük? A híres belga katolikus misszionáriusnak, Devenster (ejtsd: deföszter) Damjánnak, a 44 évesen meghalt lelkipásztornak a példájára vállalkoztak erre a nehéz szolgálatra. Pál apostol intelme lebegett a szemük előtt: „Nekünk erőseknek az a kötelességünk, hogy viseljük el a gyengék betegségeit, anélkül, hogy a magunk kedvét keresnénk” (Róm 15,1).

Leprások nincsenek környezetünkben, de vannak gyógyíthatatlan betegek, öregek, végelgyengülésben szenvedők, fiatalon ágynak esettek, akik mind a mi apánk, anyánk, férjünk, feleségünk, gyermekünk, rokonunk, barátunk, szomszédunk. Miattuk, és az általunk nem szimpatikusoknak kijelentett embertársainkért hangzik fel újra Jézus leprást gyógyító története. Eljegyzettek vagyunk velük a házasság, az orvosi eskü, a barátság, a szomszédság, az ismeretség, a közös hit szálain keresztül is. Nekünk is azt kell mondanunk, hittel, meggyőződéssel, szeretettel: Mégha leprás is vagy, akkor is szeretlek! Ámen.

Pákozdi István/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2003

„Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem. Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: Akarom! Tisztulj meg!”.
A lepra szörnyű betegség. Jézus korában is az volt, sőt egyenlőnek tekinthető a halállal. Aki megbetegedett benne, az élő halottnak számított. A reménytelen, kilátástalan élet értelmében teljességgel elszegényített ember képe jelenik meg előttünk ebben az evangéliumi képben. A gyógyíthatatlanul beteg ember áll előttünk, akiben nem csak kimondhatatlanul nagy életösztön, élni akarás található, de még ennél is sokkal nagyobb bölcsesség és hit, mely őt Jézushoz vezeti. Az evangéliumi jelenet jól alkalmazható a mai ember sajátos vonásainak megrajzolására. Nem ritkán úgy tűnik ugyanis, hogy korunk embere is kezdi fölfedezni saját magán a gyógyíthatatlanul beteg lelkület jeleit, az önmagától is undorodó, de kitaszítottságát és magányát el nem fogadó, reménytelenségébe bele nem nyugvó belső indításait. És keresi a megoldást, a kiutat. Sokan még vakvágányon haladnak, de vannak már, akik fölismerték, hogy Jézusban van a gyógyulás egyetlen esélye, és ezt megragadva, ezt az egyetlen lehetőséget el nem szalasztva jönnek Jézushoz, és kimondhatatlan boldogságot találnak a Szabadítóval való találkozás intim pillanataiban.
Ugyanazt teszik, amit az evangéliumi ember: leborult Jézus előtt és kérlelte. A gesztus és a szó együtt tanúskodnak arról, milyen mélységes meggyőződésből fakadó hit lakik ebben az emberben. Ő nem csak valamit kér, nem is csupán részvétre, együttérzésre szomjas, nem elégszik meg a jámbor rabbi imádságos közbenjárásával, vagy vigasztaló szavaival, hanem olyan hitvallást tesz, mely egyszerre beszél Isten nagyságáról és az ember bizalmáról. „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem.” Milyen utat járhatott be ez az ember, mire eljutott erre a felismerésre? Hányszor tapasztalhatta meg kortársai megvető, esetleg lesajnáló pillantásait. A kitaszítottságot, az emberségéből kiforgatott, embertelen sorsot. Mi minden megfogalmazhatódott a lelkében, ami késztette erre a hitvallásra. Mindezek a tapasztalások jelen vannak a mai ember életében is. Nem kell távoli vidékekre mennünk, hogy lenézett, megvetett, kitaszított, emberségében megalázott emberekkel találkozzunk. Megvan-e bennünk Jézus lelkülete, akiről kifejezetten vallja az evangélium, hogy: „megesett rajta a szíve, kinyújtotta a kezét, és megérintette”. Az evangéliumot hallgató embernek is szüksége van arra, hogy fölismerje saját nyomorúságát és Jézus isteni erejét, hogy képes legyen megtenni az evangéliumi mozzanatot: térdre borulni Jézus előtt és megvallani az ő nagyságát és erejét.
A válasz sem lehet más, mint a szeretet evangéliumi parancsa: Akarom! Tisztulj meg! Jézus nem egyszerűen elfogadja az ember vallomását, hanem kinyilatkoztatja isteni dicsőségét, amikor nem csak annyit mond: Tisztulj meg! Hanem azt is mondja: Akarom! Hiszen ezért jött, ez az ő messiási küldetése, hogy szabadulást hirdessen a raboknak, hogy meghirdesse az Úr kegyelmének esztendejét. Nem csupán a szavaival, de a tetteivel is, mert nem csak szólt az emberhez, de meg is érintette. Pedig jól tudta, hogy a leprást nem szabad megérinteni, mert maga is tisztátalan lesz. De éppen ezt nyilatkoztatja ki. Benne valami új jelenik meg. Ő a tisztaságot, az újjáteremtést hozza, és ezzel meg is érinti az embert, hogy ami tisztátalan, az legyen egészen tisztává.
Az ószövetségi olvasmány, Mózes harmadik könyvéből, még csak a diagnózist és az elkülönítést ismeri. Az evangélium újszövetségi tapasztalása gyógyít. Ez a különbség a kettő között. Ma evangéliumi emberekre van szüksége a világnak, akik nem csupán megállapítják a pusztító bajokat, az emberiséget reménytelenségbe és kilátástalanságba taszító sebeket, de képesek gyógyítani is. Van-e erő és van-e gyógyszer a kezünkben a sebek és betegségek gyógyítására? A legfontosabb gyógyszer az, hogy nem feledkezünk meg róla: mi is gyógyult emberek vagyunk. Azt a Jézust kínáljuk a világnak, aki minket is meggyógyított, aki egyedül volt képes nekünk is reményt és örömet adni. Az ember is „alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot”. És ennek az lett a következménye, hogy „mindenünnen özönlöttek Jézushoz az emberek”. Valami hasonló tanúságtételre hív bennünket is Jézus.
Ez a tanúságtétel pedig olyan formákban valósul meg, ahogyan azt Szent Pál apostol vallja a második szentírási olvasmányban, a korinthusi levélben: „Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére”. Az evés és ivás a legtermészetesebb mindennapi szükségletünk. Az egyszerű, a természetes, a mindennapi, a leghétköznapibb dolgokban kell megdicsőíteni Istent. De a tanúságtételhez tartozik az is, hogy „ne botránkoztassunk meg másokat”. A botrányok a legélesebb akadályai evangéliumi tanúságtételünk hitelességének. És ami talán a leglényegesebb szabály, de egyben a legnehezebbnek tűnő is: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek”. Talán éppen itt válhatunk leginkább hasonlóvá Jézushoz, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Aki nem azért jött, hogy a maga akaratát cselekedje, hanem annak akaratát, aki küldte. Aki azért jött, hogy üdvözítse mindazokat, akik hittel és alázattal közelednek felé, gyógyulást és életet remélve a vele való találkozástól. Bármilyen gyönge is, mégis boldog, aki így közeledik felé.

Hollai Antal/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	A poklos ember tisztátalan, a táboron kívül legyen a lakása Lev 13,1-2.45-46 Így szólt továbbá az Úr Mózeshez és Áronhoz: ,,Az olyan embert, kinek teste bőrén színbeli különbség, vagy kelés vagy valami fehér folt, vagyis lepraszerű kiütés támad, el kell vinni Áronhoz, a paphoz, vagy valamelyik fiához. Mindaz pedig, akit a lepra tisztátalanná tett, s a pap ítélete elkülönített, megszaggatott ruhában s hajadon fővel járjon, száját fedje be kendővel, s kiáltsa ezt magáról: ,,Tisztátalan, tisztátalan!'' Mindaddig, amíg leprás és tisztátalan, egyedül lakjon, a táboron kívül. Zs 31 Maszkíl Dávidtól. Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság. Amíg hallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, ellankadt erőm, mint a nyár hevében. Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam: ,,Megvallom magam ellen hűtlenségemet az Úrnak.'' És te vétkem gonoszságát megbocsátottad. Hozzád fohászkodjon tehát minden szent alkalmas időben, akkor áradjanak bár a vizek, el nem érik őket. Te vagy menedékem, megőrzöl a veszedelemtől; Körülveszel a szabadulás örömével. Értelmet adok neked és megtanítlak az útra, amelyen járnod kell; Rajtad tartom szemem. Ne legyetek értelmetlenek, mint a ló és az öszvér: amelyeknek fékkel és zablával kell szorítani az állát, másként nem közelednek hozzád. Sok csapás éri a bűnöst, ám az Úrban remélőt irgalom övezi. Örvendjetek az Úrban és vigadjatok, igazak, ujjongjatok mindnyájan egyenes szívűek! 1Kor 10,31 - 11,1 Tehát akár esztek, akár isztok, és bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. Ne adjatok okot a botránkozásra se zsidóknak, se görögöknek, se Isten egyházának, mint ahogy én is mindenben mindenkinek kedvében járok, nem azt keresve, ami nekem hasznos, hanem ami a többieknek, hogy üdvözüljenek. Legyetek a követőim, amint én Krisztus követője vagyok. Mk 1,40-45 Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.'' Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!'' Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak [Lev 13,49], és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.'' De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.