|
|
HOMILIA
2009
Az alvó Jézus
és a vihar
A mai evangéliumi részlet Jézus egyik
természeti csodáját beszéli el. Parancsol a viharos szélnek, mire az elcsitul,
a bárka biztonságosan kiköthet, és a tanítványok megnyugodhatnak.
Ma, amikor a természet rendje egyre inkább
felborul, és világossá válik az ember felelőssége e téren, sokszor eszünkbe
jut e jelenet; milyen jó lenne most is szólni Jézusnak, és elülne a vihar,
lenne elegendő és arányos mennyiségű eső, annyit sütne a nap, hogy minden
szépen beérjen, és folytatható a gondolatsor: szólnánk neki, hogy intézkedjen
a föld klímájának helyreállításában.
Jézus ura a természetnek, de a szeretet nem
terjed ki arra, hogy helyettünk dolgozzon. Főleg nem úgy, hogy bűneink
következményeit helyettünk tüntesse el. El fog jönni az új ég és az új föld,
de amit okoztunk, annak velejáróit nekünk kell viselnünk. Jézus úgy segít,
hogy Szentlelkét adja az állandó megtéréshez, a megújuló tetterőhöz, és ez is
csoda. Sőt nagyobb csoda, mintha egy-két vihart megszüntetne, vagy egy-két
sivatag helyébe zöldellő természetet varázsolna.
Jézus nekünk adta Szentlelkét, de a modern
ember szereti altatni őt. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy elaltatjuk a
lelkiismeretünket. Persze, ha rájövünk, hogy bajt okoztunk, felébred a
lelkiismeretünk. Ekkor kétfajta válasz születhet, vagy szót fogadunk neki és
javítunk életünkön, vagy újra elaltatjuk. Ha ez utóbbit sokszor ismételjük,
akkor eljutunk egy ködös, nyomott, iszapos életállapotba, amely minden józan
érzékünket elveszi. Élnénk a mának, de már ahhoz sincs kedvünk, és az azonnali
élvezettől is félünk, mert mielőtt bárminek is örülnénk, belénk hasít, hogy el
fog múlni. Nem könnyű a szabadulás, de nem lehetetlen.
Jézus, miután lecsendesítette a vihart, nem a
módszert magyarázza el, hanem hitre szólítja a tanítványokat. És a hit
ellentéteként a félelmet nevezi meg. Hit és biztonság, illetve hitetlenség és
bizonytalanság összefüggenek. Pedig mennyien akarták már bizonyítani, hogy
pont fordítva áll a dolog: A hit szerintük bizonytalanságunk jele, és nem
biztonságunké. Ebben csak az a döbbenetes, hogy Krisztus nélküli észjárásukban
mennyire magabiztosak. Ezek az emberek félelmüket azzal gyűrik le, hogy nem
mozdulnak ki biztonságosnak vélt világukból.
Ma odáig jutottunk, hogy sokaknak Jézus még
alvó állapotban sem kell. Teljesen ki akarják iktatni az életünkből. Mások
viszont úgy gondolják, hogy Isten tényleg nem törődik a világgal, és ezért
burjánzik a rossz.
Még az alvó Jézus társasága is jobb, mint az
ébren levő ördögé. Ráadásul éppen őrá mondjuk, hogy sose alszik. A leninizmus
egyik szlogenje volt, hogy az ellenség sosem alszik. A gonoszt sürgeti az idő,
ezért nincs ideje pihenni. Ezzel akaratlanul is bevallja, hogy Isten erősebb,
mint ő. Tudja, hogy erősebb, mégis nekiront. Isten belső világát nem tudja
összekuszálni, ezért összekuszálja a természetet. Mindig annyit, ameddig az
emberi tudás terjed. Ha Isten az embernek még hosszú időt ad, és például
messzire fogunk jutni a világűrben, akkor biztos, hogy kozmikus méretű
viharokat is fogunk produkálni. Ha a Föld egyensúlyát az önzésünkkel
megbolygattuk, akkor biztos, hogy a világűr egyensúlyát is meg fogjuk
bolygatni, ha odáig jutunk. Most még csak ott tartunk, hogy a működő műholdak
belebotlanak a kimúlt és még vissza nem hullott műhold-maradványokba.
De ettől még folyjon a kutatás, és munkálja
az ember a világot, mert a teremtés folytatása ránk lett bízva. Nem szabad
félelemből begubóznunk, igenis lépjünk a kozmosz felé. A Máté-evangélium végén
olvasható keresztelési parancs nem merül ki abban, hogy az embereket le kell
önteni keresztvízzel, hanem azt is jelenti, hogy emeljük fel, amennyire
bűneink ellenére tudjuk, isteni magasságokba a teremtett világot. De ehhez
szükségünk van arra, hogy a rosszaságaink miatt keletkező viharokat Jézussal
lecsendesíttessük.
Ha a nem hívő ember lelki viharba kerül, a
hívő embert ébreszti. A hívő ember nem alszik, csak a nem hívő szerint alszik.
Ha kellünk nekik, engedjük, hogy megrázzanak bennünket. Belterjes kísértésünk,
hogy nem hisszük el a nem hívőről, hogy képes változni. És annyira bele tudunk
szokni ebbe a „megszokott” kereszténységbe, hogy már nem vesszük észre, mikor
ébreszt minket a külvilág. Ma a külvilág jelenségei nem engedik, hogy
álomvilágba merüljünk.
Ébredjünk, hogy másokat is ébreszthessünk!
Ámen
Sánta János/Magyar Kurír
|
|
|
|
HOMILIA
2006
Kirkegaard, dán filozófus (1813-1855)
gondolatai indították el az egzisztencializmust. Ennek kiindulópontja: a
modern ember alapélménye a félelem, szorongás, az aggodalom. Az
egzisztencializmus azonban csak diagnosztizálja a tényt, de nem tud rá hatásos
terápiát ajánlani. Az evangélium viszont nemcsak bemutatja a veszélyhelyzetet,
hanem elénk tárja legyőzésének útját is. Ez az évközi 12. vasárnap miséjének
témája.
I. A félelem okai. Mitől félünk?
2000 évvel ezelőtt az apostolok a vihartól rettegtek. Az elemek tombolásától.
A széltől és a tajtékzó hullámoktól.
A természeti katasztrófák ma is félelmet
keltenek. De azért a földrengés, árvíz, hegyomlás és bányarobbanás
megfékezésében sokat fejlődött az ember. Hanem a lelki okokra visszavezethető
félelmek inkább növekedtek az évszázadok folyamán. Melyek ezek a pszichés
félelmek?
Életünk első felét inkább az életfélelem
szorongatja. Csecsemőkorunkban féltünk minden idegen arctól… az elhagyástól… a
sötéttől… zajtól. Iskoláskorban a rossz jegytől, meg a büntetéstől. A kamasz
szorong, hogy rátalál-e önmagára. Lehet-e az, amivé lenni szeretne, azé
lehet-e, akit szeret. És a két rém: a sikertelenségtől és a szeretethiány
miatti félelem Életünk második felét pedig beárnyékolja a betegségtől… a
fájdalomtól… és a kikerülhetetlen végtől való félelem. Valóban alapélmény a
félelem!
II. A megszabadulás útja. Hogyan
küzdhetjük le a félelmünket?
1. A pszichológia tanácsai:
a.) Elfogadás: Alázatosan tudomásul kell vennünk, hogy a félelem hozzátartozik
az élethez. Nem szabad túlságosan félni a félelemtől, mert annál makacsabbul
kínoz. Egy kisfiú a hittanórán nagyon frappánsan ezt így fogalmazta meg: „Nem
szabad bepánikolni!”
b.) Helytállás: Feladatainkat a viharban is teljesítenünk kell! Az apostolok,
ha féltek is, azért az evezőket keményen markolták, a vitorlaköteleket
forgatták, a kormánylapátot irányították, a vizet merítgették. Nekünk is a
vihar közepette is helyt kell állnunk!
c.) Elmondás: Bizalmas körben merjük feltárni szorongásunkat szüleink,
barátaink, lelkiatyánk előtt. Megkönnyebbülünk, a feszültség oldódik.
d.) Szembefordulás: Kisfiú futott a kutya elől. Hirtelen megfordult, leguggolt
és ráugatott a kutyára. Az vakkantott és eloldalgott. Az ember a történelem
folyamán mindig így tett: ha villám csapott a fába, odakúszott, elleste titkát
és befogta melegítésre. Félt a betegségtől és a kitenyésztett ellenbaktérium
szérumát magába oltotta.
2. Az evangélium üzenete:
a.) Tudatosítjuk Jézus hatalmát: „A tomboló elemeket lába alá parancsoló Jézus
úgy cselekszik, mint a Teremtő, aki szavával szétválasztja a tengert és a
szárazföldet. Úgy mutatkozik be, mint Jahve, aki utat nyit a Vörös tengeren a
népnek.” (Sulyok Elemér)
Xerxes ezer rabszolgával korbácsoltatta meg a tengert, amikor hajóhada a vihar
miatt a kikötőben vesztegelt. De hiába! Jézus egy szavával tette!
b.) Erősítsük bizalmunkat Istenben.
Négyéves gyerek a Körúton belekapaszkodik szülei kezébe és szaltózik. Nem
izgatta, mi lesz, ha a világ fejetetején áll, nem kérdezte meg: elég erősek
vagytok-e, nem kötött életbiztosítást. Csak egyet tudott: szülei szeretik és ő
megbízhat bennük. Babits: Ádáz kutyájá-nak mondja: „Bárcsak én is bizalommal
tudnék megpihenni Annál, aki velem játszik…”
Valaki megszámolta: a Szentírásban 365-ször
fordul elő a kifejezés: „Ne féljetek! Bátorság! Bízzatok!” Mintha csak azért
lenne, hogy az év minden napjára jusson. Hogy ne legyen egy nap sem, amikor
Jézus erősítő szava nem jut el hozzánk.
Jegyesek gyakran kívánják, hogy esküvőjükön
hangozzék el: „Jézus Szíve szeretlek én, Segíts át az élet tengerén!” Ez
feloldja félelmüket. Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
|
|
