Jézus teste nemcsak lehetséges, hanem szükséges táplálék

Több vasárnap óta az a gondolat áll az evangéliumi részletek központjában, hogy Jézus az élet kenyere. Jézus a csodás kenyérszaporítással nyitotta fel szemünket arra, hogy ura a természetnek, étellel tudja ellátni az embereket, s nem csak lelki, hanem fizikai táplálékkal is, sőt már arról is hallottunk, hogy Jézus maga a kifogyhatatlan forrás.

A mai vasárnap arra utal, hogy ő mint az örök élet kenyere, nem egyfajta alternatív étel, nem egy svédasztal egyik darabja vagy, vallásszerű szemüvegen át nézve, valamilyen természetfeletti reformkonyha készítménye, hanem a legsúlyosabb létszükségletünk. Ha nem esszük az ő testét és nem isszuk a vérét, nem fogunk élni. Szeretethiányba fogunk zuhanni, amely egy lelki fekete lyuk. Nem halunk meg végleg, mert Isten a bukott angyalokat is létben tartja, de nem is fogunk élni igazán.

Az örök élet kenyerének tudatos és rendszeres vétele az Istentől kapott szabad akaratunk jó irányú felhasználásának is a jele. Az Oltáriszentség vétele az örök életünk feltétele. Persze, ez nem jelenti azt, hogy aki soha nem áldozik, el fog kárhozni, hiszen lehet, hogy még nem ismeri Jézust, de aki ismeri Jézust, nem hagyhatja ki életéből azt a fajta átalakulást, amelyre ő adott példát. Egyszerű szóval, ne az legyen életünk célja, hogy mi együnk, hanem az, hogy másokat tápláljunk! Ne szolgáltassunk, hanem szolgáljunk… Mennyivel más lenne világunk, ha a szolgáltatóipart a „szolgálóipar” váltaná le, persze ez már nem ipar lenne, hanem a szeretet győzelme.

Jó, hogy készülnek ünnepi asztalok, és Jézus nem akarja, hogy megszűnjön a szakácsok képzése, mégis hadd hozzam elő egy egyszerű személyes benyomásomat. Nem kevés ünnepi asztalnál ültem már, és azt figyeltem meg, hogy tulajdonképpen mindent az asztalra hoznak, kivéve a kenyeret. Nem tagadom, szeretem a kenyeret, talán a tanyai génjeimben is hordozom ezt az igényt. Majdnem mindenhez eszem egy kicsit, mert számomra valahogy úgy kerek az étkezés, és volt már olyan eset, hogy akaratomon kívül némi zavart okoztam az ételköltemények készítőinek, amikor egy kis kenyeret kértem. Úgy tűnt, mintha ott már ez nem lenne „divatos”. Bevallom őszintén, nem érdekelt a dolog divatos jellege, egyébként is nem csak én kértem kenyeret.

Jézus a pap szavára közénk lép, átformálja percről percre a világ minden pontján az anyagvilág egy darabkáját, hogy ezzel jelezze, egykoron majd az egész univerzum átalakul. A kenyér léte azt az üzenetet is hordozza, hogy a természetes világ a természetfeletti világ megjelenését várja. Nem a globális véletlen sodorja a világot valahová, hanem a világnak van célja. Lehet, hogy az ősködből érkezett, vagy az ősrobbanásból, de nem oda tér vissza. A tudósok egy része azt mondja, hogy tulajdonképpen fordítva is telhetne az idő. Szerintem itt is és oly sok más helyen éppen a teológia tisztogatja emberi fantáziálásunkat. Az idő egyirányú, és a világ a gonosz minden mesterkedése ellenére le fog nyugodni annyira, vagy éppen ezért fel fog pörögni annyira, hogy mintegy táplálékként szolgálja Isten dicsőséges világának elérkezését. Amiről a Jelenések könyve szól, az nem valamiféle óriási felemésztődés? És nem elpusztulunk, hanem megdicsőülünk. Mert aki felemészt bennünket, az nem valamiféle fetrengő és végeláthatatlan étvágyú világlény, hanem Istenben emésztődünk fel, ami már elkezdődött a keresztségünkkel, amikor belénk költözött a Szentlélek, más szóval megkaptuk a megszentelő kegyelmet.

Az ember mint a teremtés koronája megdicsőül, és rá való tekintettel a világ is. Ha a világ összefüggő egységet alkot, márpedig ezt a tudomány is vallja, vagy inkább hiszi, akkor Isten szentháromságos szeretetáramlása majd át fogja hatni annyira a világot, hogy egyetlen részecskéje sem degradálódik azzal, hogy egy másik teremtmény „megeszi”. Egyébként is ez csak itt van így, Isten örök országában már az étkezés, a kívülről jövő energiapótlás kényszere megszűnik, mert Isten lesz minden mindenben. Felértékelődik az „evés” igénye, vagy inkább beteljesül: a birtoklás helyett a létezés válik az igazi életminőséggé. De ehhez most még érlelődnünk kell, pl. azzal, hogy észrevesszük: Jézus szentségi teste nélkülözhetetlen az üdvösséghez.

A kenyér Jézus által adott felértékelése jelzi, hogy a hétköznapjaink hogyan válnak folyamatos ünneppé a mennyországban. Most még verejtékkel „keressük kenyerünket”, nemcsak a hétköznapit, hanem a vasárnapit is, de Jézus második dicsőséges elérkezése azt is jelenti, hogy megszűnik a téridő által behatárolt világ, amely a hétköznapok világa, és elérkezik az örök ünnep.

Aki Jézus útján jár, jó ételt eszik, és szellemileg is minőségi táplálékot épít magába. Aki nem Jézus útján jár, lehet, hogy jókat eszik, de szellemileg igen senyvedt maradhat. Nézzünk körbe, sokan vannak, akik testileg igen fejlettek, de szellemileg roppant alultápláltak. Ne ítéljük el őket, jórészt nem tehetnek róla, inkább adjunk jó példát nekik. Gondoljunk arra, hogy az Örök Igének közénk lépni nagyobb dolog volt, mint nekünk őket megszólítani.

Akkor érünk valamit, ha merünk táplálékká válni. Ha Jézus ezt tette, mi sem vonakodhatunk tőle.

Sánta János/Magyar Kurír