|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Évközi 32. vasárnap / B év |
|
||
|
||||
|
|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Évközi 32. vasárnap / B év |
|
||
|
||||
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | ||
| A lisztesfazék nem ürült ki az Úr ígérete szerint 1Kir 17,10-16 Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: ,,Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.'' Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: ,,Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.'' Az ezt felelte: ,,Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.'' Azt mondta neki Illés: ,,Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: ,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.'''' Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó -- az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt. Zs 145 ALLELUJA! Dicsérd lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg csak élek, zsoltárt énekelek Istenemnek, amíg csak leszek. Ne bízzatok fejedelmekben, emberek fiaiban, akik nem segíthetnek! Ha lelkük elszáll, visszatérnek a földbe, terveik még aznap mind megsemmisülnek. Boldog, akinek segítője Jákob Istene, akinek az Úrban, az ő Istenében van reménye! Ő alkotta az eget és a földet, a tengert és mindent ami bennük van. Hűségét megtartja örökre, igazságot szerez a méltatlanul szenvedőknek, kenyeret ad az éhezőknek.Az Úr megszabadítja a foglyokat, az Úr a vakokat látóvá teszi, az Úr felemeli a lesújtottakat, az Úr az igazakat szereti. Az Úr megoltalmazza a jövevényeket, felkarolja az özvegyet és az árvát, de elpusztítja a bűnösök útjait. Király az Úr mindörökké, a te Istened, Sion, nemzedékről nemzedékre. Zsid 9,24-28 Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye [Iz 53,12]; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére. Mk 12,38-44 Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: ,,Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!'' Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.'' | ||
| á LAP |
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ LELKISÉGI GONDOLATOK Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás + ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | |||
|
HOMILIA
2009
Az olvasmányhoz (1Kir 17,10–16) A Királyok első könyvének 17–19. fejezeteiben minden előkészítés nélkül megjelenik Illés, a titokzatos próféta. Különös belső tűz és a prófétáknál sem megszokott kemény erő jellemzi őt. Származásáról nem szól az írás. Mint jövevény jelenik meg Gileádban, akit nyilvánvalóan Isten küld oda, és fontos üzenetet közvetít a király és a nép számára. Olyan korban érkezik, melyben nemkívánatos személy. (Akit Isten küld, szinte kivétel nélkül ilyen „nemkívánatos személy”.) A földből nőtt ki, vagy az égből pottyant le? Távozása inkább az utóbbira utal, és napjainkban tüzes szekerét, melyen elhagyja a földet, ufónak mondanák. Ady Endre nagyon szimpatizál Illéssel, és annak az embernek a típusát látja benne, akit az Isten különösen szeret, ezért bajokkal sújt, hogy hiteles követek legyenek. „Az Úr Illésként elviszi mind, Kiket nagyon sujt és szeret: Tüzes, gyors sziveket ad nekik, Ezek a tüzes szekerek.” (Ady: Illés szekerén) Különös módon távozik, és talán ez is azt jelzi, hogy folyton visszavárják. Vissza is tér újra meg újra, mert valójában el sem megy. Ha újra megjelenik, nem is tudják a tanúk, hogy látomás volt-e a vele történt találkozás, vagy a valóságnak hitt világ látomás. Hosszú ideig szólni sem szabad róla, mert úgysem hinné senki, amit mond, ahogy mindig is történik. Válogatott emberek lehetnek csak tanúi újbóli megjelenésének. (Mt 17,1–13) A szent hegyek lakója ő, ahol misztikus fény ragyogja körül. Minden korban várják őt, meg is jelenik, de Isten mindig visszahívja: „Ez a villám nyoma, E szénné égett, bús-fekete rom. Az ember önmagának követelte, Az Isten azt felelte: "Nem adom. Ez itt próféta-fa. Nem fogja látni a letarolt erdőt, Rábocsátok egy izzó-tüzes felhőt, Magamhoz ragadom. Az ember önmagának követelte, Az Isten azt felelte: nem adom.” (Reményik S.: Illés) De milyen üzenetet tartalmaz számunkra a ma idézett történet, melynek főszereplője Illés? Maga Jézus válaszol kérdésünkre: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz.” (Lk 4,24–26) Mit is mondott az özvegynek, aki fiával együtt az éhhalálra készült? Ezt mondta neki: „Ne félj!” Az özvegy pedig: ”Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.” A száreptai özvegy pogány volt, föníciai. Az éhség vitte őt a város kapujához (Isten gondviselése), hogy ott találkozzon Isten emberével. Nem csodára várt, az asszony, a remény utolsó szikráját fújta csupán. És csoda történik mégis, mert hisz, és a biztosat odaadja a bizonytalanért. Itt már beléphetnénk a másik özvegy életének titkába, amiről a mai evangélium szól, de időzzünk egy percet a zsidókhoz címzett levél következő mondatánál: A szentleckéhez (Zsid 9,24–28) „Krisztus ugyanis nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk.” A Názáreti Jézusban kortársai Illést vélik látni, aki új arccal, újra megjelent (Mt 16,13). Igen, onnan jön ő is, Keresztelő János is, ahonnan Illés, és ő is visszatér, de nem sértődötten, és nem kiábrándulva az emberek értetlensége és gonoszsága miatt, hanem „hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk”. Találhatnánk alkalmasabb közbenjárót? Próbáljuk most megfejteni annak az özvegynek a titkát, akire Jézus felfigyel a templomban! Az evangéliumhoz (Mk12,38–44) Az evangélista életképet rögzít saját eszközeivel, amikor leírja, hogyan dobja két fillérjét az özvegy a perselybe. Ez az életkép általános és folyton ismétlődő a földön. Mindent odaad az özvegy a perselybe, ami csak szegénységétől telik, egész megélhetését. Könnyű neki, mert csak annyija van. Milyen nehéz a gazdag ifjúnak, akinek sok vagyona van! (Mt 19,16 s köv.) A képnek hátterére Jézus hívja fel a figyelmet. A háttér azt mutatja, hová kerül a két fillér, a sok-sok két filléres? Valakik kiszedik és felélik az özvegyek két fillérjeit, az özvegyek vagyonkáját, miközben „színleg nagyokat imádkoznak”. Kik ezek? Jó személyleírást ad róluk maga Jézus. De mi az özvegy gondolata, miközben egész megélhetését a perselybe dobja? Hasonló lehet Vörösmarty szegény asszonyának gondolatához. A történetnek itt csak a végét idézem (A szegény asszony könyve): Buzgán József „Hát mi jót hoz, Sára néni?' "Istenem! bár tudnék hozni. Egy kéréssel jöttem volna, Ha miatta meg nem szólna. Oly nehéz most a szegénynek, Tán jobb volna, ha nem élnek. Imádságos könyvet kérnék, Higgye meg, most oly jólesnék. Mert hiszen ha már az ember Szépszerint jóllakni sem mer, Már ha szűken él kenyérrel, Éljen Isten igéjével, Így legalább árva lelkünk Az imádság tartja bennünk. Itt, tudom, van heverőben: Adjon az Isten nevében." ,Jó asszony, felelt az özvegy, Könyvem nincs több, csak ez az egy, De ha már úgy megkívánta, És ettől függ boldogsága, Vegye egy felét jó névvel, Én beérem más felével.' S fele ide, fele oda, Könyvét kétfelé osztotta. Most a két jó öregasszony, Hogy semmi jót ne mulasszon, Fél könyvből, de nem fél szívvel, Imádkoznak este, regvel, S ha van Isten mennyországban, Nem imádkoznak hiában. |
|||
|
|||
|
HOMILIA
2006
A vallásosság
két típusa
Festőművészek gyakran alkalmazzák munkájuk
folyamán a kontraszthatás törvényét. Minél inkább ki akarnak emelni képeiken
egy-egy fontos részletet, annál sötétebb háttérbe állítják. Szent Márk is
szívesen szerkeszti mondanivalóját ennek az elvnek az alkalmazásával. Az
évközi 32. vasárnap evangéliumi részletében – hogy jobban kiemelje az igaz
vallásosság egyik fontos tulajdonságát, a nagylelkűséget – háttérnek mögé
állítja az álvallásosság ellentétpárját, a kicsinyességet. A mai
templombajárók is magukra ismerhetnek valamelyik típusban.
I. A taszító álvallásosság
A Mester három taszító vonást rajzol meg az
írástudó alakjában: 1. A dicsőség-vágyát kifogásolja. Az írástudók díszes ruhadarabokat hordtak, hosszú köntösben jártak, feltűnően viselkedtek. Szívós törekvésük volt, hogy felhívják magukra a figyelmet. Becsvágyuk kielégítésére mutogatták magukat nyilvános tereken. Kierőszakolták az elismerést. Jogosnak érezték a megsüvegelést a törvények látszólagos betartása miatt. „Vegyék már észre mások is buzgóságunkat, és dicsérjenek meg érte!” – hirdették viselkedésükkel. 2. A kapzsiságot, az antiszociális magatartást. Azt mondja róluk: „Felélik az özvegyek vagyonát.” Az írástudók a beszolgáltatási törvények precíz betartása miatt ténylegesen elszegényedtek. De ebből tőkét akartak kovácsolni maguknak. Szegénységüket hangoztatva kiálltak az utcasarokra és várták a jószívű adakozók adományait. A fő adakozók persze elsősorban a szegények és özvegyek voltak. Ily módon busás gazdagságra tettek szert. Jámborságukat gazdagodásuk forrásává tették. 3. Látszatvallásosságukat is megrótta. „Színleg nagyokat imádkoznak” – jelenti ki Jézus. Mások előtt fitogtatják buzgóságukat, de ez csak formalista gyakorlat, színjátszás. Az Isten közelében élő embereknek ezek a hibái látszólag kicsinyek. Az átlagember nem is nagyon veszi észre őket. Jézus azonban szigorú ítéletet mond. Mert ezek a bűnök alattomosak és veszélyesebbek a nagy gonoszságoknál. Vegyünk egy példát: árokparton a bogáncsok nagyra nőnek. Embermagasságúra néha. De nem sok kárt tesznek. S egy kicsit még szépek is. Virágoskertben legfeljebb tyúkhúr nő. Ezt alig lehet észrevenni. De ez rendkívül ravasz gyom, befonja a növényeket, rátekerődik a virág szárára. Tetejében még nem is szép. A hamisan vallásos ember bűnei is ilyenek. Nehéz észrevenni. Ravaszok, behálózzák az erényeket, kiszívják erejüket. Kompromittálják a vallást a nem hívők előtt. Óvakodjunk a hiú dicsőséghajhászástól, öntetszelgéstől, pózolástól. Kerüljük mások kihasználását, a rejtett anyagiasságot, tiszteletdíjak hajszolását. Meneküljünk az álvallásosságtól. II. A hiteles vallásosság Az evangélista nem reked meg a sötét háttér megfestésénél. Csak sötét háttérként mutatja be, hogy annál inkább előcsillanjon a hiteles életszentség. Ezt a szegény özvegy képviseli. Ő kiérdemli Jézus őszinte elismerését. Milyen az igazi hívő magatartás? 1. Megtalálható benne a jó szándék. Cselekedete nem nagy, a perselybe dobott pénze nem sok, de a jó szándéka vitán felül áll. Isten pedig a szíveket vizsgálja, nem az eredményt. 2. A Gondviselésbe vetett hite határtalan. Lemond minden emberi támaszról. Nem tudja, másnap miből fog élni. Feltétlen odaadással ráhagyatkozik Istenre. 3. Legvonzóbb tulajdonsága: nagylelkűsége. „Mindenét odaadta. Egész megélhetését.” Fenntartás nélkül, méricskélés nélkül, mellékszándék nélkül. Ez a nagylelkűség a legtisztább elismerésre készteti Jézust. A hiteles vallásosság legfőbb jellemzői kiolvashatók a szegény özvegy példájából. Vezérelje cselekedeteinket jó szándék. A megoldhatatlannak tűnő helyzetekben tegyük sorsunkat, jövőnket Isten kezébe. Alakítsuk ki magunkban a nagylelkűség erényét. Ez nem attól függ, mennyit birtokolunk, hanem hogy milyen szívvel adjuk. Szent Pál azt írja: „Isten az egyszerűeket választotta ki, hogy megszégyenítse az előkelőket. A semminek látszókat, hogy megszégyenítse azokat, akik valakinek akarnak látszani.” Ne szégyelljünk hát ma egy ráncos arcú, kopottruhás, szegény özvegytől tanulni. Az imponáló emberi nagyság vonásai leolvashatók alakjáról. Adjuk oda magunkat egészen és visszavonhatatlanul Istennek. Urunk, taníts meg minket a szegénység gazdagságára! Ámen Hajnal Róbert/Magyar Kurír |
|||
|
|||
| HOMILIA 2003 - | |||
|
|||
| LELKISÉGI GONDOLATOK | |||
|
|||
| á LAP |