Liturgia-Bév.Évközi 33./ SZOLGÁLÓ hittan

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Abban az időben megszabadul népéből mindenki Dán 12,1-3 Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe. Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak. Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. Zs 15 Miktám, Dávidtól. Óvj meg engem, Uram, mert tebenned van reményem! Mondom az Úrnak: ,,Te vagy az én Istenem, nagyobb javam nincsen nálad.'' A szentekben, a jeles férfiakban, akik a földön vannak, bennük van minden gyönyörűségem. Sok gyötrődése van azoknak, akik más istenek után futkosnak. Nem veszek részt véres áldozataikban, nevüket sem veszem ajkamra. Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze: te adod vissza örökségemet. A mérőzsinór pompás részt juttatott nekem, valóban pompás nekem az én örökségem. Áldom az Urat, aki értelmet adott nekem, veséim még éjjel is figyelmeztetnek engem. Szüntelenül az Úr van szemem előtt, meg nem ingok, hisz ő áll jobbomon. Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem, sőt testem is reménységben pihen: Mert nem hagyod az alvilágban lelkemet, s nem engeded, hogy szented romlást lásson. Megmutatod nekem az élet útját, az öröm teljességét színed előtt, és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké. Zsid 10,11-14.18 Mert minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket; ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké trónol Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék [Zsolt 110,1]. Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Ahol pedig ezek bocsánatot nyertek, nincs többé bűnért való áldozat. Mk 13,24-32 Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, a csillagok lehullanak az égről [Iz 13,10], és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől [Zak 2,10], a föld végétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2009

Az olvasmányhoz (Dán 12,1-3)
Nagyon csábító, hogy ragyogó elmélkedést tartsunk azokról, akik „ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt” és azokról, „akik igazságra tanítottak sokakat”. Különösen nagy örömhírt hirdetnénk ezzel főként azoknak a pedagógusoknak, akik munka nélkül maradtak és maradnak napjainkban. Jogos is lenne legalább vigasztalni őket, de mégis kevés lenne.

Izgalmasabb, mert nagyobb tábort érint az „a könyv”, melyben azok neve szerepel, akik megszabadulnak a nagy szorongattatásból vagy utána szabadulnak meg. Ott szerepel-e a nevem és a te neved? Milyen néven neveznek ott engem és téged? Biztosan nem az a regisztrációs kód a nevünk abban a könyvben, amit ránk varrtak az anyakönyvezéskor. Egyáltalán, ki kerül be abba a könyvbe? Még izgalmasabb, mert mindenkit érint a föld porából való feltámadás. Nagyon izgalmas, mert nagyon nem mindegy, hogy mire támadunk fel: örök életre vagy örök kárhozatra.

A fentiekhez hasonlóan érdekes az a kérdés is, hogy ki az a „Mihály, a nagy fejedelem”? Nem elégíti ki az igazán érdeklődő embert, sem a katekizmus válasza az angyalokról, sem a Biblia tudósítása, mely úgy beszél róluk, mint előkelő idegenekről, akik olykor egyes kiválasztottaknak megjelennek, vagy harcolnak a hozzájuk hasonló félelmetes és láthatatlan erőkkel, miközben a Földet tiporja lábuk.

Meggyőződésem, hogy nem elsősorban az ő világuk ismeretlen a mai kor embere számára, hanem az a nyelv, az a jelképrendszer, amely a Biblia sajátja. A prédikációk, melyek a Biblia nyelvét a mai ember számára érthetővé akarják tenni, olyan köztes nyelvek, mint pl. az arám, melyet a héber már nem ért, a görög még kevésbé, csak egy szűk népcsoport. Itt csak a pünkösdi nyelvcsoda segít. Van is ilyen elég gyakran, csak nem minden jel tűnik fel ama pünkösdi jelek közül.
A szentleckéhez (Zsid 10,11-14.18)
Nem kell megszakítani a gondolatmenetet az olvasmány után, mert ugyanazzal a nehézséggel állunk szemben, a nyelvi nehézséggel. Az ókorban – ma úgy látszik – mindenki tudta, hogy mire való az áldozat szertartása, a pap szerepe, a bűn fogalma, Isten jobbja és lába, a lába előtti hódolat. Ez a mondat pedig teljességgel „idegen nyelven” hangzik a mai ember számára: „Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” Pedig éppen ez a mondat foglalja össze az „Új Szövetséget”: Isten – ember – és a Krisztus, a „pontifex maximus” Isten és ember mélységes titka között a híd, a közvetítő.
Az evangéliumhoz (Mk 13,24-32)
Fantasztikus az a gigantikus vagyis kozmikus összeomlás, amit egyetlen mondatban levetít Márk evangéliumának ezen a vasárnapon idézett részlete. Csak úgy tudom értelmezni, hogy a gyötrelmek végét, netovábbját jelenti az a kozmikus katasztrófa. Ugyanis úgy olvassuk, hogy amikor a gyötrelmek véget érnek, akkor következik a legszörnyűbb. Vagy ez semmi a gyötrelmekhez képest? De ne akadjunk el itt, és talán még ott sem érdemes időzni, hogy miben áll majd ez a katasztrófa a mai természettudományos ismeretek alapján. Azon pedig nem is érdemes töprengni, hogy közel van-e hozzánk ez az idő, az a nap.

Azt érdemes vizsgálni, hogy miért tartják nagyon közelinek azt a napot, a fizikai világ számára utolsó napot, a „világvégét” az emberek. Mert már Jézus kortársai is egészen közelinek tartották, és a Márk evangélium alapján jogosan: Mk 13,30: „Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.” Iréneusz egyházatya, aki 202-ben halt meg, tehát még az apostoli idők közvetlen közelében élt, várta a Jelenések könyvében megjövendölt ezeréves birodalom közeli kezdetét. Azt pedig megelőzi a kozmikus katasztrófa.

A 2. században élt egy Montanosz nevű próféta, aki a közeli világvégről szóló jövendölésével sok embert magával ragadott, és a próféta rajongó magatartását és eszméit sokan átvették Kis-Ázsiában. A püspökök zsinatokon ítélték el őket, az apologéták pedig írásban léptek föl ellenük. Ennek ellenére a mozgalom tovább hódított főleg Afrikában. A mozgalom erejét, bár a szekta még sokáig fennmaradt, az törte meg, hogy a jövendölések nem teljesedtek be.

Ez a várakozás mai napig izzó parázs a mi kultúránkban, mely hol lángra lobban, hol visszahúzódik a hamu alá, de ki nem alszik. Mi lehet ennek az oka az emberi természetben? Úgy vélem, a félelem újra ébresztése az oka, mely egyfajta önkínzás az emberi fajnál. Ha nem angyalnak nevezik azt, akitől félni kell, akkor azt mondják, hogy influenza. Ha már megszokottá válik jelző nélkül az influenza, akkor szárnyakat adnak neki, és „madár-influenza” néven újra megjelenik. Ha így sem elég félelmetes, akkor „sertés-influenza” néven ismét riogat a disznó egyébként kedvelt képzettársítása révén. Ha ezt dehonesztálónak találja az ember a sertésre nézve, akkor a H1N1 misztikus névvel illeti. A lényeg az, hogy félni lehessen tőle. És a dicsőséges technika (angyal vagy ördög?) hatásos prófétaként rettegésben tartja Európát.

Nem szabadulhat ettől a félve-szeretett rettegéstől az ember, csak akkor, ha egy bizonyos közösséghez tartozva (száznegyvennégyezren vannak) várja, hogy rövid ezer évre ők fognak uralkodni a továbbra is rettegésben tartott embereken.

Azok közé tartozom, akik Krisztus barátainak tartják magukat, Krisztusé, aki úgy született, mint minden ember, fizikai munkás volt, amíg annak kellett lennie, megkeresztelkedett, amikor eljött az ideje, tanított, amíg engedték ellenségei, szenvedett, amikor eljött az ideje, és meghalt, ahogy meghatározták számára, de, DE feltámadt a halálból, él és uralkodik mindörökké. Barátjaként nem félek sem az öldöklő angyaltól, sem a H1N1 vírustól. Csak arra kérem Őt, hogy figyelmeztessen, ha butaságom miatt távolodnék tőle.
Buzgán József

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2006 -

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2003

1. A halálról és a végső dolgokról beszélünk Valószínűleg minden családban előfordult már, hogy együtt akartak elindulni a templomba, vendégségbe stb., de az egyik családtagra várni kellett, mert még nem készült el. Mindenki ismeri a várakozás feszültségét és az elkésés rossz érzését. (Ha már nem ismeri az elkésés rossz érzését, annál rosszabb!) A megrögzött elkésőknek viccesen azt szokták mondani, hogy csak a saját temetésedről el ne késsél! Ez senkinél sem fog bekövetkezni, de az előfordulhat, hogy valaki a világvégi nagy számadáskor lemarad az Isten országáról, mert nem készült el idejében.
Nyíri Tamás írja, hogy a Szentírás tanúsága szerint az első keresztények küszöbönállónak gondolták a világ végét. Sietős készülődésük alaptalan volt. De ez az alaptalan sietségük még mindig rokonszenvesebb, mint a mai keresztények érzéketlen közömbössége. Azok legalább késedelem nélkül meg akartak térni, mert felfogták, hogy Isten országának fontossága nem tűr halasztást. Mi azonban pontosan az ellenkező véleményen vagyunk. „Ugyan minek a kapkodás, van még időnk bőven” – nyugtatjuk magunkat. (Ki ez az ember? 171).
A nagy nyugalomnak és kényelemnek a vége az lehet, hogy elkésünk. Talán az ilyen elkésőkről írja Ady Endre három versszakos versében: „Mi mindig mindenről elkésünk, / Mi biztosan messziről jövünk. /Fáradt, szomorú a lépésünk. / Mi mindig mindenről elkésünk./ Meghalni se tudunk nyugodtan. / Amikor már megjön a Halál, /Lelkünk vörösen lángra lobban. / Meghalni se tudunk nyugodtan.”
A komor, lemondó hangulatot árasztó vers – melyet Kodály Zoltán megzenésített – jól illik az egyházi év utolsó heteihez. November hónap liturgiája a halálról és az eszkatonról, a végső dolgokról beszél: Mindenszentek, halottak napja és Krisztus király ünnepe. A mai evangélium is a világ végéről szól, persze olyan nyelvezettel, mely az Ószövetség apokaliptikus szövegeiből való, mint pl.: a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak, a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Jézus mindezeket mintegy összefoglalva kijelenti: „Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.” (Mk 13,31).
Aranyszájú Szent János ezt a mondatot úgy értelmezi, hogy az Úristen – a világegyetem teremtője – kifejezésre juttatja, hogy számára az égnél-földnél is drágább az Anyaszentegyház, ahol az Ő szava él.
Igen, novemberben a halálról és a végső dolgokról beszélünk, de nem a riogatás kedvéért, hanem azért, mert az égnél-földnél is értékesebb az ember, s az embert bizony sürgetni kell olykor, hogy el ne késsen Isten országáról. November hónapban tegyük fel a kérdést:
2. Készen állunk? Ugye oktalan lenne az az ember, aki nem akarna élni az örökkévalóságért. Az ókori világhódító, Nagy Sándor – aki fiatal korában halt meg – azt mondta: „Én eleget éltem, nem éveimet tekintve, hanem győzelmeimet számítva.” Közülünk is mindenki azt mondhatja, hogy eleget éltem, az örökkévalóságnak éltem. Nem éveimet tekintve éltem eleget, de győzelmeimet számítva, mert amikor készen álltam Isten hívásának, akkor legyőztem a világot, az időt, a mulandóságot. Aki készen áll a halálra, az derűsen nézhet az elmúlás arcába, mert neki osztályrésze lesz az örökkévalóság. Ámen.

Verőcei Gábor/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok