Liturgia-Bév.Vízkereszt/ SZOLGÁLÓ hittan - katolikus lelkiségi honlap

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Az Úr dicsősége ragyogott rád Iz 60,1-6 Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert íme, sötétség borítja a földet, és homály a népeket, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége megjelenik fölötted. Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez. Hordozd körül szemedet, és lásd: mindnyájan összegyűltek, eljöttek hozzád! Fiaid messziről jönnek, és leányaidat ölben hozzák. Akkor meglátod majd, és földerülsz, megdobban és kitágul a szíved; mert rád száll a tenger vagyona, nemzetek gazdagsága jön hozzád. Tevék áradata borít el téged, Mádián és Éfa dromedárjai, mindnyájan Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik. Zs 71 Salamontól. Isten, add át ítéletedet a királynak, igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélje népedet, és méltányosan szegényeidet. Békét teremjenek a hegyek a népnek, és igazságot a halmok. Szolgáltasson igazságot a nép szegényeinek, nyújtson a szegények fiainak segítséget, s alázza meg az erőszakoskodót. Éljen, amíg a nap és a hold, nemzedékről nemzedékre. Úgy szálljon le, mint az eső a rétre, s mint ahogy az esőcsepp öntözi a földet. Virágozzék napjaiban az igazság és a béke teljessége, amíg a hold el nem múlik. Uralkodjék tengertől tengerig, A folyamtól a földkerekség széléig. Boruljanak le előtte a sivatag lakói s ellenségei nyalják a port. Tarzis királyai és a szigetek hordjanak adományokat, Arábia és Sába királyai ajándékokat hozzanak. A föld minden királya hódoljon előtte, s legyen minden nemzet a szolgája. Mert ő megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, s a szűkölködőt, akin senki sem segít. Megkönyörül a szegényen és a nincstelenen és megszabadítja a szűkölködőket. Megmenti őket az elnyomástól és az erőszaktól, mert szemében drága az ő vérük. Éljen és legyen része Arábia aranyában, imádkoznak is majd érte mindenkor; Áldják őt minden nap. Bőséggel legyen gabona a földön, s hullámozzék a hegyek tetején, mint a Libanon, olyan legyen termése; A város népe virágozzék mint a rét füve. Áldott legyen neve mindörökre, maradjon meg neve, amíg a nap ragyog; Benne nyerjen áldást a föld minden nemzetsége, dicsérje őt minden nemzet! Áldott legyen az Úr Isten, Izrael Istene, egyedül ő művel csodákat. Áldott legyen az ő fölséges neve örökre, teljék be fölségével az egész világ! Ámen! Ámen! Ef 3,2-3a.5-6 Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra, vagyis azt, hogy kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, ahogyan már fentebb röviden megírtam. amely más nemzedékek idejében nem volt ismert az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak: azt ugyanis, hogy a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által. Mt 2,1-12 Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: ,,Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.'' Amikor Heródes király meghallotta ezt, megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem. Azután összegyűjtötte a nép minden főpapját és írástudóját, és tudakozódott tőlük, hogy hol születhetett a Krisztus. Azok ezt felelték neki: ,,A júdeai Betlehemben, mert így van megírva a próféta által: ,,És te Betlehem, Júda földje, semmiképp sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled támad majd a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek'''' [Mik 5,1-3; 2 Sám 5.2]. Akkor Heródes titokban magához hívta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Azután elküldte őket Betlehembe ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek, tudakozódjatok pontosan a gyermek felől, és amikor megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.'' Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt, majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2009

A bölcsek imádása

Vallásgúnyolók, hitetlenek gyakran kritizálják Isten előtti hódolatunkat. „Milyen visszataszító – mondják: Isten felül bársonytrónjára és elvárja, hogy alattvalói leboruljanak előtte.” Ezek torzképet hordoznak magukban Istenről. Nem gondolnak arra, hogy az egészséges lelkületű ember őszintén, spontánul értékeli az igazi nagyságot. És a legnagyobb érték előtti hódolatot nevezzük imádásnak. Vízkereszt evangéliuma a napkeleti bölcsek imádását mutatja be. A legnagyobb művészek nem tudtak betelni a témával. Megszámlálhatatlan a múzeumi képek sora, amelyek az adoráció fenséges példáját próbálják ecsettel kifejezni. Az ünnep alkalmul szolgál az imádás lényegéről való elmélkedésre.

I. Mi az imádás?
Ahol igazi értéket találunk, ott akaratlanul is elismerjük azt. Beethoven IX. szimfóniáját játssza a zenekar. A végén néhány pillanat áhítatos csend, majd felcsattan a taps. A taps a remekműnek szól. A mű azonban továbbadja a dicséretet annak, aki komponálta. Mert a hangok nem véletlenül álltak össze dallammá. Beethoven lelkében élt először és ő vetette papírra. Amikor tehát tapsolunk, Beethoven előtt fejezzük ki hódolatunkat.

Megállunk Michelangelo remekműve előtt. Látjuk a Pietát. Meghatódunk, álmélkodunk. Először a szobrot csodáljuk. Aztán felkiáltunk: „Micsoda zseni készíthette!” A szobor továbbadja a szobrászművésznek az elismerést, hódolatot.

Mármost amikor az ember széttekint a természetben ugyanez az ünnepi érzés, keríti hatalmába. Amikor a hegycsúcsról feltárul a táj szépsége, a partról a végtelen tenger méltósága, az erdőben a színek zöld szőnyege, kitör belőlünk az elismerés: „Ó természet, ó dicső természet!” A természet azonban szintén továbbadja a dicséretet annak, aki teremtette.

Istent imádni tehát annyit jelent, mint felismerni a természet mögött a Teremtőt és elismerni, hogy Ő a legnagyobb érték. Minden érték foglalata és forrása. Az ép érzékű emberből önkéntelenül tör fel a hódolat a Végtelen Igazság, a Határtalan Jóság, az Örök Szépség és a Mérhetetlen Tökéletesség felé. Ez a spontán hódolat: ez az imádás! Az élettelen természet csak a létével képes dicsőíteni az Alkotót. A szellemi teremtmények azonban tudatos hódolatukkal imádják.

II. Az imádás példaképei
1. Az angyalok
Isten imádásának igazi megvalósítói a teremtmények közül a tiszta szellemek, az angyalok. A karácsonyi éjszakában felcsendülő énekükkel méltón dicsőítik a magasságban élő Istent.

Nagy Szent Gergely pápa egyik ragyogó homiliájában a tiszta szellemek három osztályáról és 9 karáról beszél. A legalsó osztályba sorolja az angyalokat, arkangyalokat és fejedelemségeket. Ők Isten követei az emberek felé. Istentől hozzák a rendelkezéseket és viszik színe elé az emberek imáját.

A második osztályba tartoznak a hatalmasságok, erők és uralmak. Ők Isten „nagykövetei”. Nekik a földi világgal már nincs kapcsolatuk. Isten és az angyalok közt végzik közvetítő szolgálatukat.

Végül a legfelső osztály is három karra oszlik: trónusok, kerubok és szeráfok. Ők Isten legfőbb udvartartásához tartoznak. A szellemi lét olyan magaslatai, amelyekre se szavunk, se fogalmunk, se képzeletünk nincs. Lényük lényege, egész tartalma Isten dicsőítésében merül ki. Éjjel-nappal nem szűnnek meg kiáltani: „Szent! Szent! Szent!” Szédületes szellemi létük az egész örökkévalóságon keresztül kimerül ebben a hódolatban.

A szellemi lét végső csúcsán nem ismernek tisztább, szellemibb szolgálatot, mint Istent dicsőíteni. Egész létüket belemondják ebbe az örök Sanctusba. És valahányszor elhangzik egy ilyen kiáltás, amely betölti a mennyet, arcra borulnak a trónon ülő előtt és imádják.

2. Krisztus
A hit fényében egészen halványan – mint az Androméda köde – feldereng előttünk a Szentháromság belső élete. Az Atya egész valóságát, minden tökéletességét belemondja az Igébe. Minden, ami a Fiúban van, az Atyától való. Az isteni lényeget az Atya adja, a Fiú pedig elfogadja, az Atya kisugározza, a Fiú visszatükrözi. Az Atya egész lényegét, dicsőségét kimondja, a Fiú pedig visszamondja. A Szentháromság tehát minden dicsőítés ősforrása.

Amikor Jézus megtestesült, az ő emberi ajkain hangzott fel az Atya tökéletes dicsőítése. Jézus földi élete két részre oszlik: 30 évig imádkozott és 3 évig tanított. De még a nyilvános működést is megfelezte: nappal hirdette az igét, éjjel pedig imádkozott. Az istenemberi szív tele volt az Atya imádásával. Finom és érzékeny szelleme csupa hódolat, leborulás és hála. Micsoda vigíliák és matutinumok lehettek ezek a dicsőítések! A hajnali harmat csillogott haján, ajkán pedig a reggeli ima igéi zengtek az erdők csendjében. Csodálkozunk, hogy megnyílt felette az ég és az Atya elragadtatott öröme hangzott: „Ez az én szerelmes Fiam, őt hallgassátok!”
3. A napkeleti bölcsek
A tudós csillagászok távcsövén feltűnt a különös csillag. Nem töprengtek, vajon a Jupiter és a Szaturnusz együttállása-e a Halak csillagképében, vagy supernova. Szent könyveikből kiolvasták, hogy „a zsidók királya” nem lehet más, csak a várva várt Megváltó, akit Isten küld. Egymást biztatták: „Menjünk és hódoljunk neki.” Heródes előtt jövetelük célját így fogalmazzák meg: „Eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Az evangélista pedig közli: „Bemenvén a házba hódolattal leborultak előtte.” A „proskünézis” olyan imádást jelent, amelyet arccal a földre borulva végeztek.
4. A mi hódolatunk
Milyen más lenne vallási életünk, viselkedésünk Istennel szemben, ha tudatosítanánk időnként, hogy Ő a Teremtő, mi pedig teremtményei vagyunk. Mennyivel figyelmesebb, összeszedettebb lenne imádságunk. Mennyivel áhítatosabb a misén való részvételünk. Imádásunkat kifejezhetjük testtartásunkkal is. Kézösszetétel, fegyelmezett állás, templomban letérdelés. Földreborulás ma már csak papszentelés alkalmával történik és szerzetesi fogadalomtételnél. Kifejezhetjük szavunkkal és énekünkkel is lelki megrendülésünket, mint az angyalok a betlehemi éjszakában.

Leginkább életünkkel imádhatjuk Istent. Mi Isten tükörképei vagyunk. Mások felé is sugároznunk kell Istent. Úgy éljünk, hogy ne torzképei, karikatúrái, hanem élő tükörképei legyünk. Amikor pedig templomi liturgikus imádságunkat végezzük, éljük át, hogy az Egyház imájában Krisztussal együtt száll fel ajkunkról a teremtmények istendicsérete és a méltó imádás minden érték ősforrása, a végtelen Isten felé.

Ámen

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

Berzsenyi Dániel
Fohászkodás

Isten! Kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő nap,
De szemünk bele nem tekinthet.

Te hoztad a nagy Minden ezer nemét
A semmiségből. A te szemöldököd
Ronthat, teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamit kiméri.

Téged dicsőít Zenith és Nadír,
Szélvészek bús harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásit.

Buzgón leomlok színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2006

Már egyes római katakombák faliképein láthatjuk a csillag vezette mágusokat, akik hódolnak Jézus előtt. Az egyházatyák az ajándékokban Krisztus királyságának (arany), istenségének (tömjén) és szenvedésének (mirha) jelképét látták. Izajás próféta jövendölését pedig egyenesen Vízkeresztkor látjuk beteljesülni: „az Úr dicsősége ragyog fölötted... népek jönnek világosságodhoz és királyok a benned támadt fényességhez” (60,3). A karoling, a bizánci és a késő középkori művészt mind a maga korának, fantáziájának bő kelléktárával ábrázolta a jelenetet (Botticelli, Dürer). Egy XII. századi, a pécsi székesegyház altemplomában lévő kődomborművön naiv ábrázolásban, egy ágyban, közös takaró alatt, koronával a fejükön álmodnak (ekkor kapják az intést, hogy ne menjenek vissza Heródeshez).

1. Ha a művészet ennyire kedvelt témája lett Vízkereszt, akkor ez azt jelenti, hogy a napkeleti bölcsek evangéliuma mindannyiunkhoz közel áll, karácsony titkát mélyíti el bennünk. Érdekes megfigyelni az események kettős vonalát: az igazság keresését, a haladást, és az igazság keresésének a megakadályozását, az ellenállást, a félelmet, a zavart, a háborgást. A kettő jól elkülönül egymástól, személyekben, helyzetekben, viselkedésben, még a jelentős városok neveiben is. A haladást képviselik a mágusok, akik őszinte, nyílt emberek, egyszerűek, örömteliek. Az ellenállást Heródes vezeti, és környezete osztozik benne, a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók. A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, míg az ellenállás, a gőgös, öntelt hatalomé Jeruzsálem. A két front között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettőség ennyire láthatóvá válik. Éppen ez a vízkereszti ikon örök mondanivalója: a haladás és az ellenállás valamiképpen mindig tényezője az emberiség történelmének. Persze nem a marxi-feuerbachi értelemben, nem osztályharcra, inkább az örök igazságra kiélezetten. Nem kétséges, hogy Krisztus, a megváltás ajándékával mindig a haladás oldalát erősíti.

2. Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nemcsak Heródes retten meg, hanem „vele együtt egész Jeruzsálem” (Mt 2,3). A megalomániában szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus egy esetleges rivális. De a nép nem éppen őtőle szenved? Miért nem örül egy új király feltűnésének? Senki sem szánja el magát, hogy útra keljen a mágusokkal és felkeresse a Kisdedet. Nem, mert a passzivitás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik. Így voltak a zsidók annak idején Egyiptomban, bár szenvedtek a fáraótól, mégsem volt erejük ledobni magukról az igát, inkább elnyomták magukban a szabadságvágyat. Egyedül Mózes volt a haladás embere, aki nem altatta el magában az emberekért érzett felelősségérzetet. Erich Frommnak igaza van: „Egy rémkép kerített hatalmába minket... célja az anyagi teljesítmény és a maximális fogyasztás”. Ma is fellelhető: a heródesi visszahúzó erő kioltja a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel.

3. A napkeleti bölcsek feladata akkor sem, ma sem egyszerű. „Látták csillagát napkeleten” és elindultak a keresésére, hittek benne, bátran vállalkoztak, nem tartóztatta őket vissza az utazás fáradalma, veszélye. Erre a nagy vállalkozásra szólít minket is keresztény hivatásunk. A heródesi ellenállást leküzdve, egy Jeruzsálemnyi hitetlen, közömbös, céltalan, képmutató emberrel szemben vállalnunk kell a hit harcát, megpróbáltatásait, de azután a megtalálás páratlan örömét is! Visszahúzó erő lehet a belső tehetetlenségünk, kényelmünk, kísértéseink, bűneink, de lehetnek objektív erők is: a külvilág, az értéktelen társaság, akik lebeszélnek, akik kinevetnek. A mai ünnep legbensőbb értelme ez: az Isten Fia megjelent közöttünk, és az ő fénye „kiragadott minket a sötétség hatalmából” (Kol 1,12), így a mágusok csillaga, a hit fénye minket is vezet előre. – A kereső és megtaláló emberek élménye csodálatos: látnak, örvendeznek, ajándékoznak, majd pedig más úton térnek vissza hazájukba. Ez a sors vár mindannyiunkra, ha Heródes aggodalmain túllépve elindulunk a keresés éjszakájában, és a tiszta szeretet Krisztusát akarjuk megtalálni. Vízkereszt találkozása után utunkat már csakis a hit ösvényén át folytathatjuk.

Nagy Szent Leó pápa, az V. század lánglelkű hittudós szónoka azt állítja: ez az a nap, amelyet Ábrahám is látott és örült neki (vö. Jn 8,56). Erről énekelt Dávid király is a zsoltárokban: „Minden nép eljön, hogy imádjon téged, és dicsőítse nevedet, Uram!” (85,9) Valóban, Vízkereszt a hitünk ünnepe, Jézus megjelent közöttünk a zsidó pásztorok és a pogány mágusok imádatára, örömére, hogy valamennyien az ő világosságában járjunk! Ámen.

Pákozdi István/MK

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2003

Amikor felrajzoljuk otthonaink ajtófélfájára a Gáspár-Menyhért-Boldizsár neveinek kezdőbetűit, meg az évszámot, akkor aktualizáljuk vízkereszt, Urunk megjelenése ünnepének világosságát, kegyelmét. A lélek gazdagsága, közösségeink, otthonaink, családjaink igazi értékei: Krisztus aranya, tömjénfüstje és mirhája ékesítsék mindennapjaink életét, ahogy a régi latin áldás tartja: Christus Mansionem Benedicat!
Már egyes római katakombák fali képein láthatjuk a csillag vezette mágusokat, akik hódolnak Jézus előtt. Az egyházatyák az ajándékokban Krisztus királyságának (arany), istenségének (tömjén) és szenvedésének (mirha) jelképét látták. Izajás próféta jövendölését pedig egyenesen vízkeresztkor látjuk beteljesülni: ’az Úr dicsősége ragyog fölötted… népek jönnek világosságodhoz és királyok a benned támadt fényességhez’ (60,3). A karoling, a bizánci és a késő középkori művész mind a maga korának, fantáziájának bő kelléktárával ábrázolta a jelenetet (Botticelli, Dürer). Egy XII. századi, a pécsi székesegyház altemplomában lévő kődomborművön egy ágyban, közös takaró alatt, koronával a fejükben álmodnak (ekkor kapják az intést, hogy ne menjenek vissza Heródeshez).
1. Ha a művészet ennyire kedvelt témája lett vízkereszt, akkor ez azt jelenti, hogy a napkeleti bölcsek evangéliuma mindannyiunkhoz közel áll, karácsony titkát mélyíti el bennünk. Érdekes megfigyelni az események kettős vonalát: az igazság keresését, a haladást és az igazság keresésének a megakadályozását, az ellenállást, a félelmet, a zavart, a háborgást. A kettő jól elkülönül egymástól, személyekben, helyzetekben, viselkedésben, még a jelentős városok neveiben is. A haladást képviselik a mágusok, akik őszinte, nyílt emberek, egyszerűek, örömteliek. Az ellenállást Heródes vezeti és környezete osztozik benne, a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók. A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, míg az ellenállás, a gőgös, öntelt hatalomé Jeruzsálem. A két front között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettősség ennyire láthatóvá vált. Éppen ez a vízkereszti ikon örök mondanivalója: a haladás és az ellenállás valamiképpen mindig tényezője az emberiség történelmének. Persze nem a marxi, feuerbachi értelemben, nem osztályharcra, inkább az örök igazságra kiélezetten. Nem kétséges, hogy Krisztus, a megváltás ajándékával mindig a haladás oldalát erősíti.
2. Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nemcsak Heródes retten meg, hanem „vele együtt egész Jeruzsálem” (Mt 2,3). A megalomániában szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus egy esetleges rivális. De a nép nem éppen őtőle szenved? Miért nem örül egy új király feltűnésének? Senki sem szánja el magát, hogy útra keljen a mágusokkal és felkeresse a Kisdedet. Nem, mert a passzivitás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik. Így voltak a zsidók annak idején Egyiptomban, bár szenvedtek a fáraótól, mégsem volt erejük ledobni magukról az igát, inkább elnyomták magukban a szabadságvágyat. Egyedül Mózes volt a haladás embere, aki nem altatta el magában az emberekért érzett felelősségérzetet. Erich Frommnak igaza van: „Egy rémkép kerített hatalmába minket… célja az anyagi teljesítmény és a maximális fogyasztás.” Ma is fellelhető: a heródesi visszahúzó erő kiöli a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel.
3. A napkeleti bölcsek feladata akkor sem, ma sem egyszerű. „Látták csillagát Napkeleten” és elindultak a keresésére, hittek benne, bátran vállalkoztak, nem tartóztatta őket vissza hivatásuk. A heródesi ellenállást leküzdve, egy Jeruzsálemben hitetlen, közömbös, céltalan, képmutató emberrel szemben vállalnunk kell a hit harcát, megpróbáltatásait, de azután a megtalálás páratlan örömét is! Visszahúzó erő lehet a belső tehetetlenségünk, kényelmünk, kísértéseink, bűneink, de lehetnek objektív erők is: a külvilág, az értéktelen társaság, akik lebeszélnek, akik kinevetnek. A mai ünnep legbensőbb értelme ez: az Isten Fia megjelent közöttünk, és az ő fénye „kiragadott minket a sötétség hatalmából” (Kol 1,12), így a mágusok csillaga, a hit fénye minket is vezet előre. A kereső és megtaláló emberek élménye csodálatos: látnak, örvendeznek, ajándékoznak, majd pedig más úton térnek vissza hazájukba. Ez a sors vár mindannyiunkra, ha Heródes aggodalmain túllépve elindulunk a keresés éjszakájában, és a tiszta szeretet Krisztusát akarjuk megtalálni. Vízkereszt találkozása után utunkat már csakis a hit ösvényén át folytathatjuk.
Nagy Szent Leó pápa, az V. század lánglelkű hittudós szónoka azt állítja: ez az a nap, amelyet Ábrahám is látott és örült neki (vö. Jn 8,56), erről énekelt Dávid király is a zsoltárokban: „Minden nép eljön, hogy imádjon téged, és dicsőítse nevedet, Uram!” (85,9) Valóban, vízkereszt a hitünk ünnepe, Jézus megjelent közöttünk a zsidó pásztorok és a pogány mágusok imádatára, örömére, hogy valamennyien az ő világosságában járjunk!

Pákozdi István/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok