L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
Virágvasárnap / B év
 
 
 
SZENTÍRÁS
Szentmise szentírási idézetei
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
Homilia: 2009   2006   2003
 
 
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
SZENTÍRÁS
 
Szentmise szentírási idézetei
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
 
Nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg, mert az Úr megsegít
 
Iz 50,4-7
Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg.
Zs 21
A karvezetőnek. A ,,Szarvastehén hajnalban'' dallama szerint. Dávid zsoltára. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Távol van szabadulásomtól hangos jajveszékelésem. Én Istenem, kiáltok nappal, de te nem hallgatsz meg, és éjjel is, de nyugtot nem találok. Pedig te szent vagy és Izrael dicsérete között laksz. Benned bíztak atyáink, bíztak, és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megszabadultak, benned bíztak és meg nem szégyenültek. Én azonban féreg vagyok, nem ember, embereknek gyalázata, népnek utálata. Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem, félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja: ,,Az Úrban bízott, mentse meg őt, szabadítsa meg, ha kedvét leli benne.'' Hiszen te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből, te vagy reménységem anyám emlője óta. Rád voltam utalva anyám ölétől, anyám méhétől fogva te vagy az Istenem. Ne légy távol tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítséget nyújtana. Körülvett engem sok tulok, Básán bikái körülfogtak engem. Kitátották felém szájukat, mint ragadozó és ordító oroszlán. Szétfolytam, miként a víz, minden csontom kificamodott, szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Ajkam, mint a cserép, kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába. Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok zsinatja körülfogott engem. Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhattam minden csontomat. Néznek rám, bámulnak engem, elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek. De te, Uram, ne légy távol tőlem, én erősségem siess segítségemre! Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, egyetlenemet a kutyák karmából! Ments meg az oroszlán torkából, engem, a megalázottat, a bölény szarvától! Hadd hirdessem testvéreimnek nevedet, a gyülekezetben hadd dicsérjelek: Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt, Jákob minden utóda, magasztaljátok őt! Félje őt Izrael minden utóda, Mert ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát, nem fordítja el tőle tekintetét, és meghallgatja, amikor hozzá kiált. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben; amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt. Jóllakásig esznek majd a szegények, akik keresik az Urat, dicsérik majd őt: ,,Éledjen fel szívük mindörökre!'' Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa, és leborul színe előtt a nemzetek valamennyi családja. Mert az Úré a királyi hatalom, és ő uralkodik a nemzeteken. Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak; leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak.Neki él majd a lelkem, Neki szolgálnak majd utódaim. Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek, az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek: ,,Így cselekedett az Úr!''
Fil 2,6-11
aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy ,,Jézus Krisztus az Úr!'' az Atyaisten dicsőségére.
Mt 26,14 - 27,66
Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és azt mondta nekik: ,,Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek?'' Azok megígértek neki harminc ezüstöt [Zak 11,12]. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt. A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz és azt mondták: ,,Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?'' Ő azt felelte: ,,Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ,,A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a húsvétot.'''' A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. Miközben ettek, így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.'' Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni őt: ,,Csak nem én vagyok az, Uram?'' Ő így válaszolt: ,,Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.'' Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: ,,Csak nem én vagyok az, Rabbi?'' Ő azt felelte neki: ,,Te mondtad.'' Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta tanítványainak ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek és egyétek, ez az én testem.'' Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom nektek: mostantól nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom veletek Atyám országában.'' Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére. Akkor Jézus azt mondta nekik: ,,Ezen az éjszakán ti mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: ,,Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai'' [Zak 13,7]. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.'' Erre Péter megszólalt és azt mondta neki: ,,Ha mindenki megbotránkozik is benned, én soha meg nem botránkozom.'' Jézus azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor is megtagadsz engem.'' Péter erre így fogadkozott: ,,Még ha meg is kell veled együtt halnom, akkor sem tagadlak meg téged.'' Hasonlóan beszéltek a tanítványok mindnyájan. Akkor Jézus elment velük egy majorba, amelyet Getszemáninak hívnak, és azt mondta a tanítványoknak: ,,Üljetek le itt, amíg én elmegyek oda és imádkozom.'' Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor azt mondta nekik: ,,Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem.'' Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: ,,Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.'' Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: ,,Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.'' Aztán újra elment másodszor is, és így imádkozott: ,,Atyám, ha nem lehet, hogy elmúljon ez anélkül, hogy kiigyam, legyen meg a te akaratod.'' Megint visszatért, és újra alva találta őket, mert a szemük elnehezedett. Erre otthagyta őket, ismét elment és harmadszor is imádkozott újra, ugyanazokkal a szavakkal. Aztán odament a tanítványokhoz és azt mondta nekik: ,,Aludjatok már és nyugodjatok! Íme, elközelgett az óra, és az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.'' Még beszélt, amikor íme, Júdás, a tizenkettő közül az egyik megérkezett, és vele nagy tömeg kardokkal és dorongokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Aki elárulta őt, jelt adott nekik: ,,Akit megcsókolok, ő az, fogjátok meg!'' Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: ,,Üdvözlégy, Mester!'' És megcsókolta őt. Jézus így szólt hozzá: ,,Barátom, miért jöttél?'' Akkor odamentek, kezet emeltek Jézusra és megragadták őt. És íme, az egyik azok közül, akik Jézussal voltak, kinyújtotta a kezét, kihúzta a kardját, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Jézus erre azt mondta neki: ,,Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tíz légió angyalt? De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?'' Abban az órában Jézus azt mondta a tömegeknek: ,,Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem. Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el.'' Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak. Azok pedig megragadták Jézust és elvitték Kaifáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és vének összegyűltek. Péter pedig messziről követte őt a főpap palotájáig. Bement oda és leült a szolgákkal, hogy lássa a dolog végét. A főpapok pedig, és az egész főtanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak, noha sok hamis tanú jelentkezett. Végül előállt kettő és így szólt: ,,Ez azt mondta: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt fölépítem.'' Ekkor a főpap fölkelt és azt mondta neki: ,,Semmit sem felelsz? Mi az, amit ezek tanúsítanak ellened?'' De Jézus csak hallgatott. A főpap erre így szólt hozzá: ,,Megesketlek téged az élő Istenre: mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?'' Jézus azt felelte neki: ,,Te mondtad. De mondom nektek: most már látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőin'' [Dán 7,13; Zsolt 110,1]. Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és így szólt: ,,Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok?'' Azok ezt felelték: ,,Méltó a halálra!'' Azután beleköptek az arcába, ököllel verték őt, mások pedig pofon ütötték és azt mondták: ,,Prófétálj nekünk, Krisztus, ki az, aki megütött téged?'' Péter pedig kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálólány és így szólt: ,,Te is a galileai Jézussal voltál!'' Ő azonban mindenki előtt letagadta ezt: ,,Nem tudom, mit beszélsz.'' Amikor kiment a kapuba, meglátta őt egy másik, és így szólt az ott lévőkhöz: ,,Ez is a Názáreti Jézussal volt!'' Ő ismét esküvel tagadta: ,,Nem ismerem azt az embert!'' Kis idő múltán odamentek az ott állók és azt mondták Péternek: ,,Biztosan te is közülük vagy, hiszen a beszéded is elárul téged.'' Erre ő elkezdett átkozódni és esküdözni: ,,Nem ismerem azt az embert.'' Akkor mindjárt megszólalt a kakas. Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, aki megmondta: ,,Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.'' Kiment onnan és keserves sírásra fakadt. Amikor megvirradt, a főpapok mindnyájan, és a nép vénei, döntést hoztak Jézus ellen, hogy halálra adják őt. Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak. Amikor Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és véneknek. Azt mondta: ,,Vétkeztem, elárultam az igaz vért.'' Azok azt felelték: ,,Mi közünk hozzá? A te dolgod!'' Erre beszórta az ezüstöket a templomba, aztán eltávozott, elment és fölakasztotta magát. A főpapok pedig fölszedték az ezüstöket és azt mondták: ,,Nem szabad ezeket betenni a kincstárba, mert vér díja.'' Miután tanácsot tartottak, megvásárolták rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a földet Vérmezőnek mind a mai napig. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta mondott: ,,Fogták a harminc ezüstöt -- ez volt az ára, ennyire becsülték őt Izrael fiai --, és odaadták a fazekas földjéért, amint az Úr megparancsolta nekem'' [Zak 11,12-13; Jer 18,2-3; 32,8-9]. Jézus pedig ott állt a helytartó előtt. A helytartó megkérdezte tőle: ,,Te vagy a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod.'' Amikor a főpapok és vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor Pilátus azt mondta neki: ,,Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened?'' Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: ,,Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?'' Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe. Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: ,,Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.'' De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: ,,Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?'' Azok azt felelték: ,,Barabást!'' Pilátus erre azt kérdezte: ,,És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?'' Azok mindnyájan ezt felelték: ,,Keresztre vele!'' Ő újra megkérdezte: ,,De hát mi rosszat tett?'' Azok erre még hangosabban kiáltoztak: ,,Keresztre vele!'' Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: ,,Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!'' Az egész nép azt felelte: ,,Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!'' Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. Ekkor a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és összegyűjtötték köréje az egész csapatot. Levetkőztették őt, vörös katonaköpenyt adtak rá, fontak egy koronát tövisekből, rátették a fejére, egy nádszálat pedig a jobb kezébe, aztán térdet hajtva előtte így gúnyolták őt: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' Leköpdösték, elvették a nádat és a fejét verték. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a katonaköpenyt, ráadták saját ruháit, és elvezették, hogy keresztre feszítsék. Miközben kifelé mentek, találtak egy cirenei embert, név szerint Simont. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Amikor elérkeztek arra a helyre, amelyet Golgotának neveznek, ami Koponyahelyet jelent, epével kevert bort adtak neki inni [Zsolt 69,22]. Amikor megízlelte, nem akart belőle inni. Miután felfeszítették őt, sorsot vetve megosztoztak a ruháin [Zsolt 22,19]. Azután leültek és ott őrizték őt. A feje fölé föltették elítélésének okát. Ez volt ráírva: ,,Ez Jézus, a Zsidók Királya''. Két rablót is megfeszítettek vele együtt, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt [Zsolt 22,8], és ezt mondták: ,,Te, aki lebontod a templomot és három nap alatt fölépíted, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!'' Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és a vénekkel együtt: ,,Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni. Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki! Az Istenben bízott, szabadítsa hát meg most, ha akarja! [Zsolt 22,9] Hiszen azt mondta: ''Az Isten Fia vagyok''.'' Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre. A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: ,,Élí, Élí, lemá szabaktáni?'', azaz: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'' [Zsolt 22,2] Ennek hallatára egyesek az ott állók közül így szóltak: ,,Ez Illést hívja.'' Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki [Zsolt 69,22]. A többiek pedig így szóltak: ,,Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa őt!?'' Ekkor Jézus ismét hangosan felkiáltott és kiadta a lelkét. És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste. Föltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: ,,Ez valóban Isten Fia volt.'' Volt ott sok asszony is, akik messziről figyelték, azok, akik Galileából követték Jézust és szolgáltak neki. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak anyja. Mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba, és betette saját, új sírboltjába, amelyet sziklába vágott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben. Másnap pedig, azaz a készületnap után, Pilátusnál összegyűltek a főpapok és a farizeusok és azt mondták: ,,Uram! Emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: ,,Három nap múlva föltámadok.'' Parancsold meg tehát, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy odamenjenek a tanítványai, ellopják őt és azt mondják a népnek: ,,Feltámadt a halottak közül'', és ez az utóbbi csalás rosszabb legyen az előzőnél.'' Pilátus azt felelte nekik: ,,Van őrségtek, menjetek és biztosítsátok magatoknak, ahogy tudjátok.'' Azok pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel biztosították maguknak a sírt.
 
 
 
 
 
á LAP
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
Homilia:  2009   2006   2003  -  Forrás
+
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
     
 
HOMILIA 2009
 
Krisztus a diadalmas és a szenvedő király
Szenvedésének napjai előtt az Úr Jézus diadalmenetben vonult be Jeruzsálembe. A húsvéti ünnepre összesereglett nép örömujjongással, pálmaágat lengetve kísérte Őt a templomba. És néhány nap múlva megkezdődött keserves kínszenvedése.
A Szenvedés vasárnapján, népszerű nevén Virágvasárnap, erre a dicsőséges bevonulásra emlékezünk, de aztán meghatott lélekkel gondolunk megváltó halálára.
A piros ruhába öltözött pap egyrészt a diadalmas Krisztus Királyt jeleníti meg, másrészt a véres szenvedésre kész Jézust jelképezi. A mai vasárnap liturgiája ezt a kettősséget érzékelteti: a barkás körmenet a diadalmas Krisztust, az evangéliumban felhangzó passió pedig a szenvedő királyt ünnepli.
 
A diadalmas Krisztus
Manapság egy győztes hadvezérnek diadalmas bevonulása így festene: diadalkapu állítás, 24 ágyúlövés, légi és vízi parádé, meg fúvós zenekar indulója várná. Katonai díszszázad és motoros rendőrök sorfala kísérné. Ünnepi emelvényen szónoklatok, kitűntetések feltűzése, este díszvacsora emelné a fényt.
2000 éve a Messiás király diadalmenete a korabeli pompával történt: szamárcsikó, pálmaágak, virágszőnyeg, ruhák földre terítése, hozsannázó tömeg voltak a kellékek. Miért történt mindez? Jézus kellőképp igazolta, hogy Ő a nemzet tanítója, a bajok enyhítője, Isten szeretetének árasztója, sőt Lázár feltámasztásával bizonyította, hogyaz Élet Ura. Méltán megilleti Őt a királyi cím, a Messiásnak járó hódolat, Isten Fia előtti leborulás.
Jézus kerülte a személyi kultusz megnyilvánulásait. A meggyógyítottnak lelkére kötötte, senkinek se szóljon, amikor királlyá akarták tenni, elmenekült. Virágvasárnap viszont hagyta, sőt maga rendezte, koreografálta a diadalmenetet. Elfogadta a Messiás címet, királyként való díszmenetet, a hozsannázó tömeg ünneplését. Erre emlékeztünk a barkás körmenettel és énekeltük: „Megváltó Királyunk, elődbe megyünk…”
 
A szenvedő Király
De vált a kamera. Ugyanez a tömeg nagypénteken „Feszítsd meg”-et kiált, a megszáradt pálmalevelekből hegyes tüskéket sodor töviskoronájába és keresztet ácsol. A liturgia is hangulatot vált. A mise evangéliumaként felhangzik a passió, és már a szenvedésre kész Megváltó áll előttünk. És kijelenthetjük: Krisztus igazi diadalát nem a virágvasárnapi bevonulás fejezte ki, sokkal inkább a keresztút. Mert Ő nem a diadalmenetével, hanem kereszthalálával váltott meg minket. És nem a pálmaágas Krisztusra tekintünk bizalommal, hanem 2000 éve minden szenvedő ember megtapasztalja az Úr jövendölésének beteljesedését: „Majd ha a keresztre felmagasztalnak, akkor fogok mindenkit magamhoz vonzani.” A megváltás nem a jeruzsálemi bevonulással következett be, hanem a nagypénteki lándzsadöféssel.
Az Úr passiójából Márk evangéliumának csupán a kezdő képét elmélkedjük most át: a Getszemáni kerti vérizzadást. Megtanulva belőle, hogyan tudunk felkészülni és miből tudunk erőt meríteni kikerülhetetlen szenvedéseinkhez. Próbáljunk behatolni Jézus belső világába. Lélektanilag keressük, mi játszódhatott le az Úr Szívében az Olajfák hegyén.
Elfogatása előtti utolsó beszédében, amikor szenvedésére gondolt, hirtelen felkiáltott: „Atyám, szabadíts meg attól az órától!” De itt még pillanatok alatt győzött benne a Fiú és elnyomta emberi gyengeségét. Ezért így folytatta: „De hiszen arra az órára jöttem! Atyám, dicsőítsd meg Fiadat!” A kertben azonban már vérre és életre, lélekre és becsületre ment a dolog. Itt életében először alkuba bocsátkozott az Atyával. A megdöbbentő, hogy ezt a Fiú teszi.
A Fiú, aki tudja, mi az Atya terve! A Fiú, aki tudja, hogy ez megváltoztathatatlan!
Kezdődik az alku: egy kőhajításnyira eltávozik az apostoloktól. Földre borul és kérlelni kezdi az Atyát: „Atyám, neked minden lehetséges. Vedd el ezt a poharat tőlem, ha akarod.” Valamikor azt mondta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki küldött engem.” Most az lenne az eledele, ha ellenkezőjét tehetné. Eddig embersége istenségének szolgálatában állt. Most fölébe kerekedik istenségének. Így mondhat olyasmit, amiről világosan látja, hogy képtelenség. A képtelenségnek előre vetíti árnyékát, az a tény is, hogy három apostolát magával viszi. A vacsorán még azt mondta: „Én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van”. Most mégis azt akarja, hogy a három ott legyen vele. Mert mérhetetlenül egyedül érzi magát. Ezért kell az emberközel. Hogy panaszkodhassék nekik. Életében először az embereknek.
1. imádság: beletörődés. Letérdel, és egy óra hosszat imádkozik: „Hangos kiáltozás és sűrű könnyhullatás közben kérte Azt, aki meg tudja szabadítani a haláltól” (Zsid 5,7) - E vergődésben elmondott imája nem hoz igazi eredményt. Ezt mutatja, hogy hosszas vergődés után is csak azt mondja: „mindazonáltal ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.” Ez csak beletörődés. Még nem találta meg az Atyát. Ezért van szüksége emberre. Megy a háromhoz. Fáj neki, hogy alszanak.
2. imádság: elfogadás. A beletörődés nem elég Jézusnak, az Istennek, és nem megnyugvás Jézusnak, az embernek. Kezdődik elölről a vívódás, mint az első menetben. A második ima eredményében már kis eltolódást figyelhetünk meg: a „mindazonáltal”-ból ár az lett: „ha nem múlhatik el a pohár, anélkül, hogy ki ne igyam…” Kezd felülkerekedni benne az ima ereje.
3. imádság: feltétlen nyugalom. A második óra sem hozott még teljes eredményt. Ezért még mindig szüksége van emberközelre. Vissza is megy apostolaihoz és felkelti őket. Harmadik órájának szavait nem ismerjük, csak az eredményét. Végre kialakul benne a teljes nyugalom. Ez tükröződik apostolaihoz intézett szavaiból: „Keljetek fel, menjünk.” Péternek: „Tedd hüvelyébe kardodat. Mit gondolsz, ha kérném Atyámat, nem adna nekem többet, mint tizenkét ezred angyalt, hogy ne kerüljek a zsidók kezébe? De akkor hogyan teljesednének be az Írások?” Megszületett benne az egyedüliség felszámolása. Nyugalommal megy elébe a kehelynek és az órának.
Szenvedésben mi a teendő? Ne keressük. Ha lehet, kerüljük el. Ennek érdekében tegyünk meg mindent. Imádkozzunk a szenvedés elmúlásáért. De ha életkörülményeinkből kiolvassuk, hogy ez Isten akarata, akkor simuljunk az ő kezéhez. Ez ad fenséges nyugalmat. Nem elég a beletörődés, nem elég az elfogadás, szükséges a ráhagyatkozásig imádkozni . Prohászka az ilyen ráhagyatkozó szenvedésre érti hasonlatát: „A könny, ha földre hullik, sár lesz belőle. Ha az oltár virágszirmára hullik, drágagyöngyként csillog a gyertyák fényében.” Ez Virágvasárnap üzenete.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2006
 
1. A híres XV. századi dominikánus prédikátor, Girolamo Savonarola 1496 virágvasárnapján Krisztusról prédikált Firenzében. A hallgatóság seregestül tolongott szószéke alatt. Lázas igehirdetése csúcsaként egy feszületet tartott eléjük és így kiáltott fel: „Firenze! Íme, a mindenség Királya, aki a te királyod is szeretne lenni! Akarod-e?” Óriási volt a lelkesedés. Beszéde után a nép könnyek között kísérte a Signoria palotához, amelynek homlokzatára a városi hatóság ezt íratta fel: „Jézus Krisztus, a firenzei nép által megválasztott Király!” A mai liturgia Krisztus életének legellentétesebb pólusait kapcsolja össze: az örömöt és a szomorúságot. Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe, a béke és a szelídség szimbólumán, hisz a ló a harcé, az erőszaké. Nem Xerxésként, Nagy Sándorként vagy Napóleonként jön, hanem a békesség, a szeretet, a megbocsátás szolgálatával. A nép pedig üdvözli, éljenzi, élteti, ünnepli, hozsannázza.
2. Ám ő mégsem sokáig ünnepelt Király; amint kiderül, hogy azért született és azért jött a világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, máris átváltanak az érzések: a pálmaágakon, földre szórt virágszirmokon, ruhákon dühödt, öldöklő emberek rohannak előre és törnek Jézusra, „Feszítsd meg!”-et kiáltva rá. Megfeledkeznek az ötezer ember jóllakásáról, a vakok, bénák, megszállottak gyógyulásáról, a „magasztos igékről, amelyek ajkáról fakadtak”. Mindebből csak dac, ellenszenv, harag, gyűlölet, halálos ítélet marad. Így van Jeruzsálemben, Firenzében, Budapesten, Tiranában, Prágában és Párizsban, mindenütt, ahol emberek élnek, és ahol oly könnyen megváltoznak az indulatok. Így van ez ma is, körülöttünk, bennünk...
3. Virágvasárnap figyelmeztetés: Jézus drámájának a kezdete, prelúdiuma annak, ami nagypénteken és húsvétvasárnap tetőzik. Benne tükörben láthatjuk önmagunkat, s amit felismertünk, azt szeretnénk követni is: nemcsak szóval, szalmaláng lelkesedéssel, hanem hűséges kitartással, ragaszkodással. Valami meg kell, hogy változzék bennünk! Valamit másként kell tennünk, mint eddig! Valami kicserélődik a lelkünkben. Ennek jele a nagyheti szertartásokon való részvételünk, az idei húsvétunk. Krisztus Urunk belép Jeruzsálembe: mosoly, düh, fény, árnyék, élet, halál, hozsanna és feszítsd meg jelennek meg, ahogy ezek az ellentétek a mi életünket is jellemzik. Lépjünk be vele együtt mi is a szent városba, a nagyhét kapuján, hogy megváltó szeretete nyomán mentek maradjunk a szélsőségektől, de el tudjuk viselni azokat az életünkben! Ámen.
Pákozdi István/Magyar Kurír
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2003
 
Az Úr szenvedésének vasárnapján kétféle formában és módon hangzik fel ez a köszöntés Jézus felé. Nekünk pedig szemlélnünk kell az eseményeket és döntenünk arról, hogy a mi szívünk mélyén hogyan szólal meg Jézus köszöntése a legszentebb hét kezdetén.
A köszöntés egyik formája a virágzó ágak és pálmák megszentelésének evangéliumában hangzik el, amikor felidézzük Jézus jeruzsálemi bevonulásának történetét. A szent városba érkező Mestert kísérői így köszöntik és magasztalják: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!”. A feszült messiási várakozásban élő nép felismeri Benne a királyt, akit Isten megígért, akit a próféták hirdettek, aki szabadulást szerez népének. Boldog felismerés, mely Isten hűségéről és látogatásáról tanúskodik. Milyen tiszta örömet ébreszt az ember lelkében ez a tapasztalás. Vannak a mi életünknek is ilyen tiszta élményei, melyek minden kétséget kizárva, őszintén vallanak arról, hogy tapasztalatból éljük át Isten jelenlétét és az ebből fakadó örömet lelkünkben. Megvalljuk ezt az örömet a szentmisében, amikor mi is hozsannázva készülünk az átváltoztatás titokzatos, mégis mindennél valóságosabb pillanataira. De ugyanakkor átéljük a találkozás e tiszta örömét oly sok más formában is, amikor az Isten országa megvalósulásából fakadó békét éljük át emberi kapcsolatainkban, napi munkánkban, vagy éppen elcsöndesedő perceinkben. Kegyelmi pillanatok ezek, melyeket őszintén és jól kell felhasználnunk, mert belőlük bőséges termés születhet egymás és önmagunk megszentelésének küzdelmében.
A köszöntés másik formáját a szentmise evangéliumában halljuk, Jézus szenvedéstörténetének elbeszélésében, ebben az évben Márk evangéliuma szerint. Itt a helytartóság udvarán hangzik el a köszöntés, amikor a halálos ítélet, a keresztre feszítés kimondása után bíborruhába öltöztették Jézust, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvözlégy, zsidók királya! A fejét nádszállal verték, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte”. Kigúnyolták, elárulták, elutasították, emberségében is megalázták, amikor „leköpdösték és térdet hajtva hódoltak előtte”. Milyen sok emberben áll ma is így előttünk Jézus. Milyen gyakran kell magunkra ismernünk, amikor méltatlan módon fordulunk egymás felé, megalázva az emberség szentségét a másikban. „Amit egynek tesztek, akár a legkisebbek közül, nekem teszitek” – mondta Jézus. Nem csupán a látszatra durva, és valóban embertelen kegyetlenségekre kell gondolnunk, melyek szenzációként és első hírként kerülnek az újságok főoldalára, de azokra a „rejtett” gúnyokra, megvetésekre, melyekkel mindennapi életünkben önmagunkat igazolva és mások fölé emelve, oly könnyen átgázolunk az érdekeinket elhomályosító másik emberen. A nagyhét kezdete kiváló alkalom arra, hogy hosszasan szemléljük a kigúnyolt, megalázott és megvetett Jézus-arcot, és benne fölfedezzük az embert, akit kimondhatatlanul szeretnünk kell. Ha képesek vagyunk e csöndes szemlélődésre, jutalmunk nekünk is az lesz, mint ami a kereszt alatt álló, az eseményekben résztvevő és azokat szemlélő százados tapasztalása volt. „Amikor látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: Ez az ember valóban Isten Fia volt.” Így juthatunk el mi is az embertől és az ember által Istenhez, a szenvedés és a halál szemlélése és tapasztalása által a húsvéti hajnal szelíd fényéhez, a föltámadás mindent megújító befogadásához.
Mindez Isten ajándéka. Ezt ismeri fel és vallja meg Izajás próféta is a szentmise első olvasmányában, amikor nyíltan hirdeti: „Isten, az Úr tanította nyelvemet… Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet… Isten, az Úr nyitotta meg fülemet… Isten, az Úr megsegít”. És hozzáteszi e megállapításokhoz a maga emberi közreműködésének csöndes vallomását: „S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg… Nem rejtettem el arcomat… Nem vallok szégyent”. A jövendölés a Messiásról szól, amely Jézusban teljesedett be, ahogyan ezt a Passió drámájában szemléljük. De ami benne megvalósult, az a mi életünk részévé is válik. Részben úgy, hogy magunk is átéljük az emberi szenvedés és halál megrendítő tapasztalatát, részben pedig úgy, hogy magunkhoz öleljük a másik ember szenvedésében és halálában felismert Jézus-arcot, hogy enyhíteni próbáljuk azt a fájdalmat, mely az ember kiszolgáltatottságából születik.
Jézus nagyszerű példát adott nekünk mindannak megélésére, mely emberségünk valódi titkát feltárhatja előttünk és mások előtt is. A Filippi levél Krisztus-himnusza, a szentmise második olvasmányában megvilágítja az ember értékét, és Isten értékrendjében elfoglalt helyét. Ezek a szavak: „kiüresítette önmagát, megalázta önmagát, engedelmes lett a kereszthalálig” a mi emberségünk értékét ismertetik meg. Olyan értéket kell meglátnunk a másik emberben, amelyért az Isten Fia „az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött”. Végigjárta emberségünk útját és megmutatta annak valódi értelmét és végső célját a megdicsőülésben, a fölmagasztalásban. Ez a fölmagasztalás annak jutalma, amit végigjárt Jézus emberségének, kiüresedésének útján. Számunkra is az emberség hűségének jutalma a felmagasztalás. Ez nem emberi elismerés, vagy kitüntetés, hanem az Atya életünket hitelesítő szava, mely életre hív az Isten örök országában. Amikor pedig beléphetünk oda, mi is ujjongva énekeljük majd a dicséret énekét: Üdvözlégy királyunk. Hozsanna néked. Áldott vagy mindenért.
Hollai Antal/MK
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
     
 
á LAP