Liturgia-Bév.Nagyböjt 2./ SZOLGÁLÓ hittan

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	*Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, és áldozd fel* Ter 22,1-2.9a.10-13.15-18 Miután mindezek megtörténtek, Isten próbára tette Ábrahámot. Megszólította őt: ,,Ábrahám!'' Ő azt felelte: ,,Itt vagyok!'' Isten akkor azt mondta neki: ,,Vedd egyszülött fiadat, Izsákok, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!'' míg végül eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mutatott neki. Ábrahám oltárt épített ott, elrendezte rajta a fát, s miután megkötözte a fiát, Izsákot, feltette az oltárra, a farakásra. Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát. De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: ,,Ábrahám, Ábrahám!'' Ő azt felelte: ,,Itt vagyok!'' Azt mondta erre neki: ,,Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!'' Erre Ábrahám felemelte a szemét, s meglátott maga mögött egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Elhozta, és a fia helyett azt áldozta fel egészen elégő áldozatul. Majd másodszor is megszólította az Úr angyala Ábrahámot a mennyből, és azt mondta: ,,Önmagamra esküszöm -- mondja az Úr --, hogy mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét: utódod birtokolni fogja ellenségeinek kapuit, és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!'' Zs 115 Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: ,,Nagyon nagy megalázás ért!'' Elkeseredésemben azt mondtam: ,,Hazug minden ember!'' Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem. Róm 8,31b-34 Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közbenjár értünk? Mk 9,2-10 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: ,,Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.'' Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok'' [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: ,,amikor halottaiból feltámad''.

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2009

Isten hegyén

Vannak az életben ünnepnapok, melyekre szívesen visszagondolunk. Ezek erőt adnak a hétköznapok szürkeségeiben. Ilyen az esküvői szertartás a házasember számára, vagy az újmise a felszentelt papnak. Amikor Jézus elindult utolsó jeruzsálemi útjára, tudta, hogy ez már a Golgotára vezet. Azért ment föl a Tábor hegyre, hogy a döntő napok előtt megerősítést kapjon theofániában, istenjelenésben. És azért vitte fel a három kiválasztott apostolt, hogy őket is előre feltöltse erővel. Hogy amikor majd rájuk borul az Olajfák hegyének sötét éjszakája, árasszon lelkükre fényt a színeváltozás tündöklése.

Legyünk hálásak az Úrnak, ha részesít bennünket a Tábor hegyi élményekben. Segítsenek ezek a kereszthordozás óráiban.

Nagyböjt 1. vasárnapja bemutatta, hogyan hozta meg Jézus élete nagy döntését a pusztában. Lemondott a dicsőséges földi messiás-ország megalapításáról és vállalta a kereszt botránya által történő megváltást. De a döntő napok előtt neki is, tanítványainak is szüksége volt megerősítésre. Ez történt a Tábor hegyen, amelyről nagyböjt 2. vasárnapján értesülünk az Evangéliumban. Két kérdés foglalkoztat minket: miért „hegyet” választott Jézus a színeváltozásra és miért Pétert, Jakabot és Jánost vitte magával.

I. Miért „hegyen” történt a színeváltozás?
A hegy már az Ószövetségben is az Istennel való találkozás helyének számított.
1. Ábrahám Mória hegyére ment fel. Kétségek közt háborgott a lelke. Nem értette az Istent: miért kívánja fia feláldozását? Hogyan fog akkor népéből származni a Megváltó? Fönn a hegyen erősítést kapott: Isten hűséges, nem vonja vissza ígéretét. Próbatételnek szánja.
2. Mózes a Sínai hegyre kapaszkodott fel. Nem tudta, Isten megbocsát-e bálványimádó népének. Itt kapott bizonyságot: Isten irgalmas, nem törli el a lázadó népet. Megújítja a szövetséget.
3. Illés a Kármel hegyére menekül. Egy szál maga maradt Baál 450 papjával szemben. Áldozatbemutatásának elfogadásával az Úr igazolja: Izrael Istene erős Isten, megvédi népét.
4. Jézus színeváltozása a Tábor hegyén történik. A kitartást jutalmazó Isten igazolja őt. Messiási működése kezdetén a pusztában, meghozta élete nagy döntését: vállalja a passióval történő megváltást. Megkockáztathatjuk: könnyű volt akkor fiatalos hévvel, a Lélektől felkenve, megkezdeni az igehirdetést. De azóta elmúlt három év. És amint közeledett Jeruzsálem felé, egyre félelmetesebben rajzolódott ki előtte a kereszt. Emberi természetének szüksége volt megerősítésre. Ezt a Tábor hegyen kapta meg. A fényes felhő az Atya jelenlétére emlékeztette, ruhájának hófehér tündöklése a húsvéti sírban megjelenő fehérruhás angyalokra utalt, Mózes és Illés megváltó haláláról beszélgettek vele. A Mennyei Atya pedig megismételte a Jordán fölött elhangzott szavait: „Ez az én szeretett Fiam…”

+! A mi életünkben is előfordulhat, hogy fel kell kapaszkodnunk Mória hegyére. Amikor nem értjük az Istent. Kegyetlennek tűnik törvénye, kudarc ér. Merjük gondviselésére bízni magunkat. Akkor találkozunk Isten hűségével. Valószínűleg a Sínai hegyre is eljutunk. Bűneink mélységébe hullva Isten irgalmáért kiáltunk és megtapasztaljuk megbocsátását. A mai szekularizált világban nagy szükségünk lesz a Kármel hegyi élményre. Az Úr ad majd jelet számunkra és bizonyságot kapunk az erős Istenről. És számíthatunk rá, hogy az Olajfák hegyén a szenvedést sem fogjuk elkerülni. Ezért kérjük az Urat, vigye fel lelkünket előtte a Tábor hegyére, hogy felkészüljünk a keresztútra.

II. Miért vitte magával apostolait?
A Tábor hegyi jelenet megerősítette Jézust, de bizonyságot adott a három kiválasztottnak is. Azért fogják tudni elviselni a szenvedő Messiás látványát az Olajfák hegyén, mert erőt kaptak a hegyen. Péteren olyan öröm fut át, mint a legszebb ünnepi pillanatban: a sátoros ünnepen, amikor a zsidók egy hétig sátorokba költözve vigadtak. Szeretné ezt az eufórikus boldogságot állandósítani. Jézus nem engedi apostolait felkészületlenül nekimenni a passiónak. Azt akarja, kapjanak előre vigaszt, kegyelmet, erőt, hogy össze ne roppanjanak a kereszt súlya alatt.

III. Az evangélium minden kornak szóló üzenete
Akiket az Úr kiválaszt magának, legyenek készen, hogy keresztek jelentkeznek életükben. De Isten stílusa az, hogy a nagy szenvedésekre nagy vigasztalásokkal készít fel a „hegyen”. Ez a hegy sokszor nem földrajzi magaslatra hív, hanem szobánk csendjében szólít meg az imádságos percekben. Vagy a szentmise áhítatában a templomi padban térdelve. Mellénk léphet egy jó könyv olvasása, vagy a Biblia lapjainak forgatása közben. De megerősíthet egy bizalmas lelki beszélgetés alatt, vagy a nagyböjti lelkigyakorlat idején.

Prohászka püspök nagyon szeretett kirándulni. Elmélkedő lelke itt telítődött gondolatokkal. Itt érlelődtek ki prédikációs témái. A szenvedésre itt erősödött meg. Amikor nem tudott a Pilisbe eljutni, átment a templomba és az Eucharisztia előtt szívta magába a magaslatok tiszta levegőjét. Elmélkedéseiben buzdítja olvasóit is: „Látogassátok az Oltáriszentséget! Az a mi igazi Tábor hegyünk. Beszélgessünk Vele, kérjünk tanácsot tőle, meneküljünk Hozzá és sírjuk el Szíve előtt gondjainkat.”

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2006

„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31) Raffaello egyik leghíresebb olajfestménye, a Vatikán Múzeumban őrzött „Színeváltozás”. Nem volt még teljesen kész, amikor a művész fiatalon, 37 éves korában meghalt. A képet odavitték a halálos ágyához, ahová az akkori pápa, X. Leó is elment és a hagyomány szerint megcsókolta a művész kezét, őt tartotta ugyanis a legnagyobb keresztény festőnek (1520). A képen ott van a hegy lábánál az az ördögtől megszállott fiú, akit az apostolok nem tudtak megszabadítani. Goethe magyarázata szerint a földön nyomorúság, szenvedés uralkodik, de Krisztus dicsősége kiemeli az apostolokat, s a mi tekintetünket is a felhők felé irányítja. Amíg Máté evangélista azt akarja megvilágítani leírásában, hogy Jézus az új Mózes, aki a hegyről ad új törvényt népének, addig Lukács a közeli szenvedéstörténet előkészítéseként szemlélteti a Tábor hegyi történést, Márk viszont egyszerűen a rejtett Messiás megnyilatkozását olvassa ki belőle: most már látszik, ki a mi Urunk, mi az ő igazi létmódja, amelyben majd egyszer mindenki el fogja őt ismeri.

1. A színeváltozás eseményének leírásában mindhárom szinoptikus evangélista megegyezik abban, hogy a kiválasztott apostolok, akik sokszor vannak Jézus közelében, most a „felhők fölé”, a túlvilági dicsőség örömébe pillanthatnak. Szinte teljesen megbénulnak, le sem tudják írni, mit láttak, alig tudják hasonlítani élményüket, annyira más az, amit tapasztalnak, mint minden közönséges élményük. Péter szavaiból a gyenge, félelemmel teli ember ügyetlen helyzetfelismerése csendül ki: „Mester, jó nekünk itt lennünk!” – Itt álljon meg az idő, így maradjon minden, maradjunk itt örökké! Sátrat akar ütni, de nem magának, maguknak, hanem Jézusnak, Mózesnek és Illésnek. Majd beborította őket a felhő, amellyel mindig elfedi magát az Isten, amikor megjelenik a földön. Megnyilatkozásának hiteléül hangzik a mennyei szózat (mint Jézus keresztségekor): „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire föleszméltek, senki mást nem láttak, csak Jézust egyedül. Az esemény szívük mélyén egy pozitív, fölséges emlék maradt, „aranytartalék” a nagy próbatétel idejére, Jézus szenvedésének és halálának átélésére, értelmezésére. – Jézus dicsőségének ragyogása azonban nemcsak a három kiválasztott apostol sajátságos titka, hanem mindnyájuké, amikor szenvedése, halála és föltámadása után megjelenik nekik akár a zárt ajtókon át, akár a tó partján. Még a hitetlenkedő Tamás is elámul ettől a látványtól és fölkiált: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28) Ugyanezt tapasztalja Mária Magdolna is, amikor megnyílik a szeme és Jézus lábaihoz borul, s csak ennyit tud szólni: „Rabboni”, azaz Mester. Pál apostol is ugyanennek az élménynek a hatása alá kerül, amikor Damaszkusz közelében „hirtelen mennyei fény ragyogta körül” (ApCsel 9,3). Ennek leírásában szinte ugyanazok a szavak fordulnak elő, mint Jézus színeváltozásának történetében.

2. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” A mai vasárnap ószövetségi olvasmánya egy másfajta próbatételt társít Jézus színeváltozásának a leírása mellé: egy másik hegyi eseményt, Ábrahám életének legkínosabb próbatételét: Izsák föláldozását. Az Izraelt körülvevő népek között nem volt ismeretlen az emberáldozat: nemzeti katasztrófák elhárítása, vagy engesztelés miatt áldozta fel egy-egy uralkodó a gyermekét. Ábrahám esetében nem erről van szó: Isten minden indoklás nélkül kívánja tőle, mint utóbb kiderül, hogy próbára tegye a hitét. Micsoda dráma játszódott le az agg pátriárka szívében! Szodomáért és Gomorráért szót emelt, saját fiáért és önmagáért nem. „Hittel engedelmeskedett”, ahogyan a Zsidókhoz írt levél mondja róla, már akkor, amikor Isten hívását hallva más vidékre kellett költöznie (11,8). Istent azonban nemcsak hatalmasnak ismerte meg, hanem jóságosnak is, igaznak, ezért remélt benne a remény ellenére is. Hitt benne akkor, amikor éppen hitének alapjai rendültek meg, amikor elsötétült előtte az addig ragyogó Isten-arc. Így lett Mória hegye egy korai, nagy tapasztalata a hívő embernek: hitünket olykor próbára teszi az Isten. Miért? Biztosan azért, hogy megerősödjön, hogy tudatosuljon, hogy élő maradjon. Jézusnak a kereszten mondott kiáltása is erről tanúskodik: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34) Húsvét hajnalfényéig csak az jut el, akinek hitét, hűségét ez a pillanatnyi sötétség nem rendíti meg.

3. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Mindannyiunk élete e három hegycsúcs között zajik: Mória hegye, a Tábor hegy és a Kálvária között. Van ezekben a különös epizódokban valami megragadó, reánk is vonatkozó igazság: Ábrahám, Mózes, Dávid – Péter, Jakab, János, Mária Magdolna, Tamás, Pál, és minden Krisztushoz tartozó keresztény, most már „mindnyájan födetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét és e szemléletben fokról fokra az ő képmásává változunk át az Úr Lelke által”, ahogy Pál apostol írja (2 Kor 3,16). A színeváltozás nem valami „apostoli privilégium”, rendkívüli és kizárólagos ajándék. Mi is láttuk őt színében elváltozni, dicsőséges fényében az elsőáldozásunk, vagy felnőttkeresztségünk, vagy bérmálásunk pillanatában, vagy házasságkötésünk órájában, vagy amikor először nyílt fel értelmünk előtt a Szentírás, amikor az első lelki tanácsot kaptuk valakitől, (a szerzetesek fogadalomtételükkor, a papok felszentelésükkor) s még ki tudja hány alkalommal, ami életünk fontos, Tábor hegyi élménye. A szentek mind tudják megtérésük, Isten-élményük fényességes óráját,szinte erről beszélnek, ezt tanúsítják egész életükben.

Napjainkban sokan elkeseredettek, mert – mint mondják, – nincsenek csodák, színtelen, szürke az életünk. Hiszed-e, hogy Jézus színeváltozása folytonos valóság az életedben? – Ha még bizonytalankodnál, hallgasd, olvasd nagy hittel és bátor reménnyel Ábrahám áldozatának és Jézus színeváltozásának mai örömhírét!

Pákozdi István/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2003

A nagyböjti szent idő különleges ajándéka által arra kapunk meghívást, hogy egy egészen bensőséges, szent találkozást és együttlétet éljünk át Jézussal. A kinyilatkoztatás, természete szerint ajándék, vagyis Istennek olyan önfeltárása, amely csak tőle indulhat ki. Ő hív meg bennünket arra, hogy megismertesse velünk szeretetének kimondhatatlan gazdagságát. Ehhez szükséges, hogy legyenek az életünkben olyan időszakok, amikor elhagyva a mindennapok megszokott világát, fölmegyünk Isten hegyére, hogy szemléljük és amennyire képesek vagyunk rá, befogadjuk a felfoghatatlant, a megmagyarázhatatlant, a csodát, Isten minden értelmet meghaladó szeretetét. Ebben a helyzetben mi is csak arra vagyunk képesek, mint a kiválasztott apostolok: Péter, Jakab és János. Ámulatunkban megvalljuk szívünk benső érzelmét: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk!” Ebben a mondatban sűrűsödik össze minden, amit bűnbánatnak, megtérésnek nevezünk. A megtérés titka ugyanis elsősorban nem abban áll, hogy valamit elutasítunk, vagy kivetünk az életünkből, hanem abban, hogy befogadunk, megismerünk és fölfedezzük, mennyire örömteli, szép és értelmes Jézushoz tartozni és vele közösségben lenni. Ezt az élményt élte át nem csak a kiválasztott három a színeváltozás hegyén, de Zakeus, a Jézus lábát olajjal megkenő bűnös nő, a vámasztaltól elhívott Lévi és megannyi megtérője az evangélium tanúságának. És erre az élményre hív minket is Jézus a szent negyven napban.
Ezekben a szent napokban nekünk is föl kell mennünk Jézussal a kinyilatkoztatás hegyére, hogy megismerjük az ő dicsőséges arcát, és így elfogadhassuk a „kereszt botrányát”, megváltásunk szentségét. Mert a kereszt, a szenvedés titkát nem önmagában tiszteljük és fogadjuk el. A nagyböjt, húsvét nélkül, önmagában értelmetlen és kegyetlen végzet, amelyet nem érdemes ünnepelni. De éppen a húsvéti hajnal dicsősége teszi szemlélhetővé és széppé Jézusnak a szenvedésben eltorzuló arcát. Mert a keresztről ránk tekintő Jézus arcra is tökéletesen érvényes és igaz a felhőből megszólaló szózat: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”. Jézus megdicsőült és szenvedő arca egyaránt, szavak nélkül is hirdeti a legfontosabbat, amire mindig hallgatnunk kell: az Atya akaratának megvalósítása a valódi szeretet és szentség.
Ennek csodálatos előképe mindaz, amit az ószövetségi olvasmányban, Mózes első könyvéből olvasunk Ábrahám áldozatáról. Őt is Isten szólította meg. Előtte is a kinyilatkoztatás tárja fel Isten kegyetlennek tűnő, mégis a szeretet próbájaként megmutatkozó akaratát. Neki is el kell hagyni megszokott világát, hogy fölmenjen Mória földjére, hogy ott bizonyítsa feltétlen szeretetét és bizalmát Isten atyai szeretetébe és szövetségéhez való hűségébe. Mennyire megrendítő az a szilárd bizalom, amivel Ábrahám indul, hogy Isten akaratát megvalósítsa. Nagyböjt annak az ideje, hogy mi is kilépjünk megszokottságunk világából és megtegyük határozott lépéseinket Isten akaratának őszinte megvalósítása felé. Mennyire nehéz elindulni… Mennyire késedelmesek tudunk lenni… Mennyire csak szavaink vallanak szívünk szeretetéről, de a cselekedeteink távol járnak az Úrtól... Nagyböjt a cselekvés ideje. Mert a valódi böjt mindig a szeretet áldozatoktól sem mentes cselekedeteit valósítja meg. „A tett halála az okoskodás” – mondják. Ábrahám esetében nem gondolkodás nélküli, vakon engedelmeskedő, megalkuvó emberi magatartásról van szó, hanem éppen ellenkezőleg egy átgondolt és megfontolt, tudatos engedelmességről, mely képes őszintén bizakodni abban a Valakiben, aki az ígéreteket tette. Valódi engedelmességről csak akkor beszélhetünk, ha megtaláljuk benne a gondolkodó és bizalomteli mozdulatot. Nem is marad el ennek az ábrahámi magatartásnak a jutalma: „Magamra esküszöm – ez az Úr szava –, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak”. Az Isten akaratára figyelő és azt következetesen megvalósító emberi magatartás jutalma az Isten gazdag áldása. Bizonnyal mindenki, aki törekedett már megvalósítani az Isten akaratát életében, megtapasztalhatta ezt az áldó jóakaratot, mely nem az ember kényelmét szolgálja, hanem lelki javát építi fel. Mindezek megvalósításához nem elég a magunk ereje. Magától Istentől kapunk hozzá erőt és kegyelmet, melyet azonban már nekünk kell kamatoztatva felhasználni. Szívünkben hordozzuk a tapasztalást erről a segítségről, Isten jelenlétéről az életünkben.
És ez az, amiről a második olvasmány, Szent Pál római levelének részlete tanít bennünket. „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” – írja az apostol. Isten erejében valóban képesek vagyunk legyőzni önmagunkban minden kishitűséget, bizalmatlanságot és késedelmeskedést. Ez az Istentől jövő erő pedig éppen abban áll, hogy ő saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, és így vele együtt nekünk ajándékozott mindent. Ami Ábrahám áldozatában előképként jelent meg, azt Jézusban az Atya tökéletesen megvalósította. Megismertetett bennünket a szeretet lényegével, és azzal a titokkal, miért kéri tőlünk teljes elkötelezettségünket. Mert ő sem csak valamit ajándékozott nekünk, hanem Fiában mindent odaadott értünk. Szeretetre csak szeretettel lehet és szabad válaszolni. Nagyböjti elcsöndesedésünk arról szól, hogy merjük szemlélni ezt a mindent odaajándékozó szeretetet és merjünk válaszolni is rá. És bár mindig újra tapasztaljuk saját gyöngeségünk sebeit, mégis merünk bizakodni abban, aki nem ítél el bennünket, mert meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk.

Hollai Antal/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok