|
|
L I
T U R
G I A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
LELKISÉGI GONDOLATOK
Homilia:
2009
2006
2003
-
Forrás
+
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
|
|
|
|
|
|
|
|
HOMILIA
2009
Emmausz
másnapja
Az emmauszi tanítványok nem ismerik fel a
hozzájuk szegődő Jézust, csak akkor, amikor a kenyeret megtöri. De az
események ettől függetlenül felgyorsulnak. Kilépünk az időből, s már mellékes,
hogy mikor van reggel és este, mi meddig tart, hiszen az időn kívüli világ
kopogtat a feltámadott Jézus személyében.
Milyenek a mi másnapjaink? Felgyorsulnak-e
hétfőtől az események, amelyek kegyelmi alapját a vasárnapi szentmisében
megkaptuk? A szentmisében ugyanaz történik, mint az emmauszi út végén: a
tanítványok felismerik Jézust a kenyértörésben. A folytatás azonban leginkább
eltér. Ott csodás jelenésről hallunk, bennünket pedig a fásultság környékez,
hogy már megint kezdődik egy új hét. Vagy mégis van azonosság? Jó lenne, ha az
emmauszi úti eseményekből élnénk mi is! Ha hétfőtől szombatig az előző
vasárnap kenyértörése hatná át napjainkat. Miért nem fogjuk fel pl. úgy a
soron következő munkanapot, hogy Jézus jön hozzánk a sokszor látott
munkatársakban? Akik pl. enni kérnek, mint Jézus is. Miért nem fogjuk fel úgy
a hétfőt, hogy ott is a szenvedésre és a feltámadásra hivatott emberekkel
találkozunk? A legközönségesebb munkahelyeken is.
A polgári naptárunk egyik szerencsétlen
vonása, hogy a hét első napjának nem a vasárnapot, hanem a hétfőt tekinti. Még
majdnem rosszabb, mint az, amelyet némely diktatúra produkált, amikor
felborították az ember hétnapos életritmusát. Az meg igen sajnálatos dolog,
hogy politikusaink vasárnap is dolgoznak. Legalábbis erről szól a média. Ha
állandóan dolgoznak, persze, hogy elveszítik a fonalat, és egy idő után már
nem tudják megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől.
Ha nem ünneppel indítjuk a hetet, akkor
mivel? A mai ember úgy indul neki a hétnek, hogy nem gondolja át vasárnap, mi
lesz a teendője. És ez nem munkaterv készítése, hanem messze több;
rácsodálkozni arra a teremtett és feltámadásra meghívott világra, amelynek
első és legfőbb hírhozója a feltámadott Jézus. Ha nem fedezzük fel Jézust
vasárnap a kenyértörésben, akkor hétköznap sem fogjuk felfedezni mindazokban,
akikkel találkozunk. Persze, elfoghat a mosoly, hogy ugyan mi köze a vasárnapi
szentmisének a hétfői vasesztergáláshoz. Nagyon is sok. Nem mindegy, hogy
teremtett világot tisztelő vagy nem tisztelő munkás esztergályoz. Meglátszik
munkája eredményén, és még talán a munkanélküli is nagyobb reménnyel kezdi a
hétfőt, ha vasárnap jelzést kapott Jézustól, a kisemmizettek barátjától.
Az emmauszi úton a tanítványok nem rögtön
ismerik fel Jézust, csak bizonyos fáziseltolódással. Akkor ismerik fel, amikor
megtöri a kenyeret, de abban a pillanatban eltűnik előlük. Ez igen különös
jelenet. De nem kevésbé különös az sem, amikor kicsit később a feltámadott
Jézus felismerhető módon megjelenik közöttük, és enni kér. Hiszen a
feltámadott testnek már nem kell földi táplálék. Itt nem arról van szó, hogy
majd a mennyországban is meg fogunk éhezni, hanem arról, hogy földi testünk és
mennyországi testünk között van folytonosság. Minden látszat ellenére. Annak
ellenére, hogy holttestünket eltemetik, és apránként szétoszlik a földben,
nincs lényegi szakadás jelen életünk és örök életünk között, mert személyes
lelkünk elpusztíthatatlan. Nem azért szörnyű a halál gondolata, mert
megsemmisülünk, hanem azért, mert mozdulatlanná dermedünk, és teljesen másokra
szorulunk. Rokonainkra, de főleg Istenre és a szentekre. A dinamikusnak induló
ember teljesen megdermed. Ezért irtózunk a haláltól.
A feltámadt Jézus azt mutatja meg, hogy az
ember fagyáspontja nem a halál, hanem a halálos bűn, de még inkább a bűnökbe
való belecsontosodás. Az a koporsó, amit magunknak csinálunk a bűneinkből,
azzal Isten sem tud mit kezdeni, hiszen szabadnak alkotott bennünket, s ezzel
a szabadsággal élhetünk így is, úgy is. Az a koporsó, amit mások ácsolnak a
végtisztesség pillanataira, csak egy eszköz, csak egy különös küszöb, amelyen
átlépve Isten országába jutunk.
A feltámadott Jézus nem azért kér táplálékot,
mert megéhezett, hanem azért, hogy bizonyítsa, ugyanaz a teste, mint korábban.
Sőt, azért, hogy létezik testi feltámadás, amelyet annak idején lehetetlennek
tartottak. E tekintetben korunk sem sokkal különb.
Az emmauszi történések után jönnek a dolgos
hétköznapok, de már a feltámadott élet levegőjéből lélegezve, amelyet a nekünk
ajándékozott Szentléleknek köszönhetünk.
Sánta János/Magyar Kurír
|
|
|
|
|
|
|
|
HOMILIA
2006
Húsvét lényege, bizonyítéka
és üzenete
A történelem folyamán több elmélete
gyártottak Jézus feltámadásának megcáfolására: „lopás-elmélet”: amíg az őrök
aludtak, a tanítványok kilopták Jézus holttestét a sírból.
„Tetszhalál-elmélet”: Jézus nem halt meg, hanem mint tetszhalottat eltemették.
3 nap múlva kivánszorgott és tanítványai hirdetni kezdték, hogy feltámadt.
„Mítosz-elmélet”: az evangéliumokat akkor írták, amikor már kortársak nem
éltek. Idők folyamán sok csodás eseményt aggattak Jézus alakjára.
Az Egyház Krisztus feltámadásának hitére
épül. Ezért akarják mindenáron cáfolni. Ezért kell megismernünk: mit jelent a
húsvéti hit?, milyen bizonyítékai vannak?, milyen feladatot ró ránk. – Lukács
utolsó mondatai ezekre válaszolnak.
I. Mit hiszünk?
Egy mondattal: hogy Jézus legyőzte a halált. Pl.: Az orvostudomány
képes reanimációra. A klinikai halálból vissza tudja hozni a beteget. Ezt
„felélesztésnek” nevezzük. Ezekiel ráfeküdt a halott fiúra és az lélegezni
kezdett. Ez az „életre-keltés”. Húsvétkor nem ez történt. Nem arról volt szó,
hogy lelke visszatért testébe és megint dobogni kezdett a szíve. Ő a feltámadt
testet öltötte magára, létmódja már nem evilági élet volt. Rá a fizika
törvényei már nem voltak érvényesek. Többé már nem halt meg. Tehát Ő magát a
halált győzte le, nem a meghalás folyamatát. Ilyenre a történelemben még nem
volt példa. Ezért „elsőszülött a holtak közül”.
II. Miért hiszünk?
Mi a bizonyíték Krisztus feltámadása mellett?
1. Az érzékszervek bizonyosságát Jézus szinte a túlzásig halmozta. Megengedte,
hogy a tanítványok lássák az egyébként láthatatlan feltámadt testét. Beszélt
hozzájuk, hogy fülükkel is bizonyosságot szerezzenek róla. Felszólította őket,
hogy érintsék meg lándzsával átszúrt szíve sebét. Az ízlelő érzéket sem hagyta
ki: ezért enni kért.
2. Az ószövetségi jövendölések
beteljesedésére hivatkozott. Csodálatos bibliaóra lehetett, amikor Jézus
végigmagyarázta a mózesi törvények, próféták és zsoltárok messiási
jövendöléseit. A bibliai idézetek sok-sok mozaikkockája egyetlen
Krisztus-képpé állt össze.
3. Egybehangzó tanúk hiteles vallomásai
bizonyították, hogy tévedés nem foroghat fenn. Az asszonyok, Magdolna, a 11,
az emmauszi tanítványok, az 500 testvér azonosan igazolták, hogy találkoztak a
feltámadt Úrral. Ennyi szavahihető bizonyságtevő minden kétséget kizárt.
III. Mit jelent számunkra?
1. Megtérésre késztet. Nagypénteken délután 3 órakor Isten Jézus kedvéért
kiengesztelődött a világgal. Jézus mindhalálig való engedelmessége több örömet
jelentett az Atyának, mint amennyi dicsőséget az emberiség engedetlensége
megtagadott tőle. Ezért helyreállt a kapcsolat isten és az ember közt.
Megnyílt a bűnbocsánat lehetősége. Az ég már nagypénteken tudta ezt. Az
emberiség azonban Jézus húsvéti feltámasztásával kapott bizonyosságot róla.
Éljünk hát a húsvéti „közkegyelem” = amnesztia lehetőségével, a gyónás
„rehabilitációjával”!
2. Megerősíti egyházhűségünket. Mi nem azért
vagyunk keresztények, mert az Egyház történelme tele van fénylő lapokkal, vagy
mert tagjai csupa szentek, mert templomai művésziek. Egyes egyedül azért, mert
itt találjuk meg életünk értelmére a választ és nyerünk orvosságot az elmúlás
fájó sebére.
Kételkedhetem szememben, mert vannak optikai
csalódások, fülemben, mert vannak hallucinációk, a filmfelvételekben, mert
ravasz trükkökre képes. De a mindenható és szerető Jézus ígéretében nem, mert
húsvéti ajándéka abszolút biztos. Akik hozzákötik életüket, nem süllyedő
hajóhoz láncolják magukat, hanem a halálon is diadalmaskodó Krisztushoz! „Christus
vincit, regnat, imperat!” Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
|
|
|
|
|
|
|
|
HOMILIA
2003
1. Franz Werfelnek
van egy regénye: Az elsikkasztott menny. Ismételten visszatér benne egy
gondolat: „A modern kor ismertetőjele az ember metafizikai elbutulása”.
Metafizikai az a dolog, ami valóságos, de egy más dimenzióban létezik.
Metafizikai tompulás az, ha az ember elveszíti a képességét arra, hogy
számoljon Istennel, a másik dimenzióval, egy nem várt új megoldással. Olykor,
egészen váratlanul birtokunkba kerül egyfajta képesség, hogy úrrá legyünk a
kábultságon. Hol, s mi módon?
2. Jézus még húsvét vasárnapján este megjelenik az apostoloknak. Ennek leírása
az asszonyok híradása, meg az emmauszi tanítványok lelkesedése után nem
pusztán egy megjelenés rögzítése, hanem egy olyan esemény, amelyben helyre
kerülnek a dolgok, s amelynek mozzanatai azért különlegesen jelentősek, mivel
a hívő ember mindenkori helyzetét ábrázolják az élő Krisztussal szemben.
Figyeljünk az öt mozzanatra: – a) Jézus megjelenik közöttük és így szól:
„Békesség nektek!” Nem álomképben, hanem valóságban a feltámadt Krisztus van
jelen köztük – az, aki ilyen volt halála előtt, mégis valahogy másként
(megdicsőült testtel). Átlépi a fizikai világ határait, meg tud jelenni ott és
akkor, amikor és ahol akar. Köszöntése ugyanolyan nyugalmat áraszt, mint
földre születésekor az angyalok éneke: „Békesség a földön a jóakaratú
embereknek!” Ismerősek már ezek a szavak, hiszen a tenger lecsendesítésekor is
mondta: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Ahol Jézus ott van, ott nincs ok
félelemre. – b) Az apostolok mégis megijednek, megzavarodnak, mire ő
megmutatja nekik kezét és lábát (János evangéliumában kezét és oldalát).
Antiochiai Szent Ignác ezt úgy kommentálja: azért tette ezt, hogy lássák, nem
testetlen démon, hanem valóságos teste van. „Tüstént meg is tapintották és
hittek, miután áthatotta őket teste és lelke” (Smyr III,1-2). Fontos azonban a
kísérő szó is: „Én vagyok!” – ami azt jelzi, hogy nem fantom, hanem valóság,
de utal Jahve ószövetségi bemutatkozására is Mózesnek az égő csipkebokorból:
„Én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14). Ezt Jézus többször megismétli, mindig
önmagára alkalmazva: Én vagyok az út, az igazság és az élet, Én vagyok a
szőlőtő, Én vagyok a jó pásztor. S ez a szó változást eredményez: – c) öröm
száll a tanítványokba, igaz, „örömükben még mindig nem hittek”. Lukács
evangélista leírása egy érdekes pszichikai jelenségre utal: a nagyhatású öröm
élménye elveszi az értelmet, ez nem lehet igaz, ilyen nincsen! – d) Jézus
ezután enni kér: „van itt valami ennivalótok?” Ez a legreálisabb emberi
gesztus, az étkezés is bizonyítja, hogy emberi teste van. Nem utasítja vissza
a sült halat, fogja és eszik velük. Felhasználja úgy, mint a
kenyérszaporításnál az öt kenyeret és a két halat, bár megdicsőült testének
nincs szüksége földi táplálékra. Itt is, mint Emmauszban az étkezésnél,
nagyobb dologról van szó. – e) Ezen a ponton Jézus megnyitja értelmüket, hogy
megértsék az Írásokat, elmagyarázza, hogy mindannak, ami történt, így kellett
végbemennie. Előre megjövendölt halála és föltámadása megtérést és
bűnbocsánatot szerzett az egész világnak. Étkezés közben helyre kerül minden
az apostolok lelkében. Ők is megértik azt, ami valójában érthetetlen. Az
apostoli igehirdetés kiindulópontja és folytonosan ismétlődő témája lesz ez:
Jézusnak szenvednie kellett és föltámadnia a halálból. Ez az ősegyház
prédikációja, ezért vállalják később a vértanúságot is.
3. Ebben a felületes olvasásra jelentéktelennek tűnő elbeszélésben minden
mozzanat hangsúlyos, fontos: a megjelenés (1), a félelem (2), az öröm (3), az
étkezés (4) és a megtérés (5). Ez az útja az apostolok átalakulásának. – De ez
az útja a megdicsőült Krisztus mindenkori közösségének, az Egyháznak is:
megjelenése, ha nem is látható módon, de valóságos, reális szimbólumokon
keresztül az Eucharisztia ünneplésében, a szentmisében ugyanezzel a hatással
ismétlődik meg újra meg újra. Amikor összegyülekezünk, Jézus köszönt minket:
„Békesség nektek!” Majd ő jelenik meg bűneink zavara, félelmei közepette, hogy
életünket örömre hangolja. Együtt étkezik velünk, saját testével és vérével
táplál, hogy megossza velünk verejtékes munkánk gyümölcseit, de egyben
megajándékozzon általuk a megdicsőült élet zálogával. Ezek a vele való
találkozásaink megértetik velünk életünk, áldozataink, hitünk nagy kérdéseit
és megtérésre, bűnbocsánatra vezetnek.
4. Kétezer év óta templomainkban mindennap megjelenik Urunk, a feltámadt
Krisztus, szétoszlatja kísértetektől, fantomoktól, aggályoktól terhelt
gondolatainkat, hogy az elsikkasztott mennyet visszaadja számunkra és
életünket metafizikai távlatokba állítsa. Sebektől ékes keze, lába, oldala
gyógyítani igyekeznek a mi sebeinket. Jön hozzánk a dicsőséges Krisztus, hogy
bennünk, – bennem és benned – mindent helyre tegyen, erőt és lendületet adjon
életünk húsvéti távlatokban való alakításához. Fogadjuk, imádjuk, kövessük!
Ámen.
Pákozdi István/MK
|
|
|
|
|
|
|
|
LELKISÉGI GONDOLATOK
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
