Liturgia-Cév.Évközi 1./ SZOLGÁLÓ hittan - katolikus lelkiségi honlap

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel, kiálts, ne félj: itt van Istenetek Iz 40,1-5.9-11 Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! -- mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! Egy hang kiált: ,,Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.'' Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: ,,Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.'' Zs 103,1-30 Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél, a fényességet, mint köntöst vetted magadra.Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát, és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz. Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet. Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket. De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted. Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet. A forrásokat a völgyekbe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között. Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak. Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat. Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét. Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, amelyket ő ültetett. Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya. A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke. Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia. Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai, prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől. Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon. Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet. Itt a tenger: nagy és tágas, nyüzsög benne a számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt. Itt hajók szelik át, amott a Leviatán, amelyet arra alkottál, hogy játékát űzze benne. Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket. Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal. De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét. Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét. Tit 2,11-14 Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé [Ez 37,23; Kiv 19,5]. 3,4-7 Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága által, a Szentlélek újjáteremtő és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek. Lk 3,15-16.21-22 A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: ,,Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Történt pedig, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek, s ez a szózat hangzott az égből: ,,Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem'' [Iz 42,1].

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2010 2007 2004 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2010

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2007 -

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2004

Legtöbbünknek nincs személyes emlékünk saját keresztségünkről, hiszen csecsemőkorban kaptuk, a felnőttkorukban megkereszteltek azonban mind hatalmas élményként, katarzisként, igazi fordulatként élik át hitéletük páratlan eseményét. Lukács evangélista a tőle kissé szokatlan tömörséggel, szűkszavúsággal írja le a forrás-epizódot, amelyből azonban kiderül három mozzanat: 1. Jézus is alámerül; 2. miközben imádkozik, rászáll a Szentlélek; 3. mennyei szózat hallatszik. E három „koordináta” határozza meg a mi keresztény létünket is.
1. Amíg Keresztelő János „jelképes” műveletet hajt végre: figyelmeztet, megtérésre int, szembesít, előkészít, addig Jézus „Szentlélekkel és tűzzel” átalakít. Ehhez viszont szüksége volt arra, hogy láthatóvá tegye: ahogyan ő, úgy mi is alá kell, hogy merüljünk. A gesztus szimbolikus, a mondanivaló nagyon is valóságos. Lényege nem a Jordán habjai, nem a mezítelenség, nem a látványosság, hanem a mély értelmű jelentés: itt hagyni a látható világot, meghalni ennek a világnak, alábukni a bűnök árján és feltámadni egy másfajta életre, előjönni tisztultan, más emberként, igazul, örök életre rendelten. Amikor Jézus megkeresztelkedett, alámerült (ezt jelenti a szó görögül), máris elővételezte nagypéntek értékét, amikor majd a kereszt magányába merülve hal meg a világ üdvösségéért. Szent Pál apostol értelmezésében is Jézus tényleges halálával azonosulunk a keresztségben, hiszen mindnyájan eltemetkezünk, alámerülünk, eltűnünk (vö. Róm 6,3). Az egyházatyák kedvelt képe is ez volt, sokszor az ősegyház keresztelő kútjai inkább hasonlítottak egy sírhoz, mint a későbbi korok reneszánsz szökőkútjaihoz. – Hányszor kell keresztségünk után is alámerülnünk, meghalnunk délibábos vágyainknak, kísértéseinknek, önzésünknek? Ezek mind arra segítenek minket, hogy egyre tökéletesebb keresztény életet éljünk.
2. „Miközben imádkozott, leszállt Jézusra a Szentlélek látható alakban”. Urunk keresztségében nyilvánvalóvá lesz a teljes Szentháromság. Jézus és az Atya kapcsolata sokszor tapasztalható, amikor hangosan imádkozik hozzá, amikor visszavonul, amikor tőle kér erőt. Itt a Szentlélekkel való egysége lesz láthatóvá, hiszen maga mondja: „aki nem születik vízből és Szentlélekből, az nem mehet be Isten országába” (Jn 3,5). Jézus nyilvános működését a Lélek erejében kezdi, és minden gyógyítását, tanítását a vele való szoros egységben végzi, hogy azután majd ugyanezt a Szentlelket ígérje és árassza ki tanítványaira, hiszen köztük marad, vezeti az egyházat és betölti a világot. A keresztségünkben mindannyian a Lélek gyermekei lettünk, akikben megkezdte működését, majd kiteljesíti a bérmálásban, és arra tesz képessé, hogy a materiális világban az ő ihletése, vezetése, sugallata szerint, a Lélek embereiként éljünk. Cselekedeteinkből lesz nyilvánvalóvá, miféle szabály irányítja döntéseinket, kié vagyunk, és mire várakozunk
3. A harmadik mozzanata Jézus keresztségének az Atya szózata, amelyről Szent Lukács azt írja: hallatszott, azaz nemcsak Jézus, de a környezete is hallotta. Sőt, nem felejtette el, hanem a tábor-hegyi hasonló szavakkal együtt belevéste az egyház emlékezetébe. A mennyei szózat a Messiás igazolása, Isten egyszülött Fia titkának feltárása, egyben a benne megkeresztelkedett emberek istengyermeki méltóságának is alapja. A mennyei Atya szeretett Fia Jézus, akiben kedve telik, azaz, akinél jobban senkit sem szeret, hiszen ő egy vele. A keresztségünk pillanatában mi is egy „szózatot” hallunk a keresztelő pap kijelentése által: „Én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”. Ezek a szavak, mivel Krisztus rendeléséből hangzanak el, a Szentháromság egy Isten tetszésének, jóindulatának, Isten végtelen szeretetének a szavai. Mi is Isten kedvelt gyermekei lettünk, akiknek meg kell őrizniük tisztán méltóságukat az örök életre (ez a fehér ruha és az égő gyertya átadásának értelme a szertartásban). Ahogy megőrizzük fülünkben, szívünkben szüleink, nagyszüleink, tanáraink jellegzetes szófordulatait, hangját, intelmeit, úgy kell egész életünkben e „szózat” értelmében emlékeznünk, kié is lettünk, kihez is tartozunk.
„Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezedet, s én formáltalak” – mondja Isten szava Izajás próféta könyvéből. Jézus keresztsége nem miatta, nem a Keresztelő miatt, hanem miattunk annyira fontos és jelentős. Isten hív meg mindannyiunkat, ő fogja meg a kezünket és ő formál minket egész életünkben, ha hagyjuk és akarjuk. Emlékezzünk és adjunk hálát keresztségünk ajándékáért, szüleink gondos szándékáért, vagy a Gondviselés küldte különféle eszközökért, barátokért, segítőkért, a keresztszüleinkért és istengyermeki méltóságunkért!

Pákozdi István/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok