|
|
HOMILIA 2007
A kánai Jézus- és Mária-kép
Festők néha egy vászonra két személyt
festenek. Fotósok egy kockára két arcot fényképeznek. Szent János nem
dolgozott sem ecsettel, sem felvevőgéppel. Mégis evangéliumának elején egy
jelenetben rajzol meg ragyogó vonásokkal két arcképet. A kánai Jézus- és
Mária-kép olyan szenzációsra sikerült, hogy 2000 éve nem unjuk meg
tanulmányozni. Az evangélista Jézus egyéniségének kulcsát, működésének
nyitányát látja benne. A Mester működésében azt keresi: kinek és minek a
pártján áll, Máriánál pedig: hogyan oldja fel magányát.
I. A kánai Jézus kiknek a pártján
áll?
A fiatalok pártján. Nem a bölcs, csendes öregek, az írástudók és rabbik
méltóságát játssza meg, hanem a fiatalok közé elegyedik. A vőlegénnyel és a
menyasszonnyal beszélget, a barátok társaságában fesztelenül viselkedik. Van
közös témája az ifjúsági korosztály tagjaival.
De jó lenne, ha a szülők és a pedagógusok is
megtanulnák a fiatalok nyelvét! Ha ne csak azt kérdeznék: „mi újság, fiatal
úr?”, „mi volt az iskolában?”. Az is jó lenne, ha a fiatalok is megtanulnák
szüleik nyelvét, nem „ősök”-nek neveznék, nem unnák a „hegyi beszéd”-et és
elmaradna: „na Anyu, kopjál le.”
A házasság pártján áll. Nincs rossz szava a
nászútról és a mézeshetekről. A házasság megbecsülését igazolja, hogy első
csodájával a menyegzőt megszenteli. Persze Kánába nem „szexpartira” hívták,
nem éjszakai házibulit rendeztek, nem „élettársi viszonyba” kezdett a
jegyespár. Esküvőt tartottak. Az úr ezt a kapcsolatot, a házasságot
jelenlétével megáldja.
Az öröm pártján áll. A palesztinai lakoma
nyolc napon át tartott. Jellemezte az evés, ivás, jókedv, dalolás, vidám
játék. Jézus nem komor aszkéta, élettagadó fakír. Ő minden tiszta értékre
IGEN-t mond. Tanítását „örömhírnek” nevezi, a hegyi Beszédet a nyolc
boldogsággal kezdi.
Ha a kánai Jézus a mi Mesterünk, akkor
álljunk mi is az öröm pártjára! Mécs László: „Minden külön vitatkozás helyett”
című versében örömre szólít. Hivatkozik a fecskéknek daloló Szent Ferencre, a
kispapokkal labdázó Néri Szent Fülöpre és a vizet borrá változtató Jézusra.
Ígéri, hogy örömében bukfencezni fog a Szent Szűz szobra előtt.
A segítségre szorulók pártján áll. A keserves
szégyen előtt álló házaspárt kisegítette bajából. Megmentette a családot a
szégyentől. Jézus soha nem ment el részvét nélkül semmiféle emberi szükség
mellett. Ajkán hitelesen csengenek a hívó szavak: „Jöjjetek hozzám mindnyájan,
akik terhelve vagytok és én megenyhítelek titeket.”
II. A kánai Mária az elmagányosodás
sikeres feloldója
A kánai Mária-képe semmivel sem sikerült halványabbra Jánosnál, mint Jézusé.
Benne mély pszichológiai problémára kínál példaképet: magára maradás.
Nyilvános működésének kezdetén Jézus, az ács, elbúcsúzott édesanyjától.
Egyszerre nagyon csöndes lett a názáreti ház. József kint pihent a temetőben,
Jézus állandóan úton volt, a barátok elmaradtak. Mária úgy érezte, egyik
napról a másikra tökéletesen magára maradt. Nem szomorkodott, hogy kezd
megöregedni, nem kesergett, hogy elmúlt fölötte az élet, nem nézegette ráncait
a tükörben. Helyette szétnézett: kinek tudna szolgálatára lenni. Meghallotta,
hogy Kánában egy közeli rokon lakomára készül. Azonnal indult segíteni. János
mesteri vonásokkal élethű képet fest Máriáról. Bemutatja, hogy Máriának:
Dolgos keze van. A lakoma előkészítésében, a felszolgálásban munkáskézre volt
szükség. A nyolcnapos menyegzőt nem kis munka előzte meg.
Éles szeme van. A vendégeknek a
hangulattetőfokán fel sem tűnt a zavar. Mária a jó háziasszony éles
tekintetével azonnal észrevette, hogy valami nem stimmel, baj van. Igyekezett
elhárítani. Hogyan?
Halk szava volt. Nem pörölt Jézussal. Nem
rendezett hangos jelenetet. Nem dirigált. Szelíden figyelmeztetett, csendesen
közbenjárt.
Az emberek szükségét Szent Fia elé vitte. A
háziak nem is merték kérni Jézust. Mária volt az, aki mások érdekében szót
emelt Jézusnál.
Amikor családtagjaink egymás után kirepülnek
a fészekből, amikor rádöbbenünk: nem hiányzunk senkinek, kövessük a kánai
Máriát! A magány feloldásának kettős útjára ad példát: a felebaráti szeretetre
és az istenszeretetre.
Jézus első csodájával a vizet borrá
változtatta. Igazi csodája ennél nagyobb: aki követője lesz, annak nem csak a
korsóban levő kútvize változik nemes itallá, ő maga is átváltozik. Belsőleg
lesz mássá, a szíve fog megújulni, élete vesz egészen új irányt. Váljunk
belsőleg nemessé, értékessé! Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
|
|
|
|
HOMILIA 2004
„Sion miatt nem
hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugszom” (Iz 62,1).
1. A babiloni fogság után elhangzott prófétai mondat lehetne általában az
Isten szeretetének kulcsmondata az Ószövetségben. A teremtés óta minden az
emberért van. A választott nép története pedig úgy, amint van, tulajdonképpen
Isten adakozó nagylelkűségének a sorozata. Istent szinte „nyugtalan”,
fel-feltörő tenni akarás, segítségnyújtás jellemzi, amellyel szemben áll az
ember tehetetlensége, önzése, félelme, elnehezülése. Amíg ő, a hatalmas és
félelmetes, a Mindenható nem nyugodhat Jeruzsálem miatt, addig a pusztai
vándorlás népe kifáradt a várakozó menetelésben, leült a sivatagban,
visszakívánkozott Egyiptomba. Jahve ennek ellenére folyamatosan „lökdösi” őket
előre, nem hallgat, és nem nyugszik, vezeti, ösztönzi őket a cél felé: „Mint a
vőlegény, örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened” (5. v). Pedig
ez a „kikapós” mennyasszony mennyire hűtlen, méltatlan, a Vőlegény mégis hív,
ajándékoz, tervez, jövőt készít. Isten valami félelmetes elszántsággal áll az
ember oldalán, szereti annak minden hibája, bűne ellenére. Ebből láthatjuk,
hogy ő Isten és nem ember, azt teszi, amit ember nem tenne meg soha. – Hány
jól induló párkapcsolat szakad meg, mivel az egyik fél nem képes magát teljes
elkötelezettségre szánni, mivel kiderül valamilyen emberi hibája, gyarlósága,
ami egy életen át elviselhetetlen. Az egyoldalú, viszonzatlan, beteljesületlen
szerelem pedig a legkínosabb emberi élményeink egyike.
2. Jézus Anyjának megjegyzése az evangéliumban a mi hiányos, töredékes,
mulasztásokkal teli emberlétünket tükrözi: „Nincs több boruk!” Igen, a világ
szenved, mert nincs Bangladesben egy marok rizsük, Indiában házuk, munkájuk,
Irakban és Afrika nem egy országában békéjük, egészségük. De hány európai
embernek nincsen jövője, erős hite, kitartó reménye? Hiányzik a társadalomból,
sok egyházi közösségből az igazi bor öröme, az Evangélium nyugalma, az istenes
élet boldogsága. Jézus első csodájában ezt a megrendült helyzetet akarja
orvosolni, ő azért jött, mert „Atyám szüntelenül munkálkodik, ezért én is
munkálkodom!” (Jn 5,17) Az ő tevékenysége azonban nem hétvégi kiskert-művelés,
nem hobbi, nem haszontalan időtöltés. Első „akciója” máris nyilvánvalóvá teszi
azt, amiről a többi is szól: Isten azt adja, amire nekünk szükségünk van. A
kánai menyegzőn nem jó szó kellett, nem humoros, kedélyes társalgás, vagy
magasröptű filozofikus előadás, hanem egyszerűen bor, ami nélkül tönkrement
volna az ünnep. Jézus ezt nyújtja „nászajándékul” az új házasoknak, meg
mindannyiunknak. – „Nagyobb örömöt adtál szívembe, mintha bor és búza bőségben
lenne” - mondja a zsoltáros (4,8). A kánai bor több mint a túlélés, a tűzoltó
segítségnyújtás öröme. Ez a bor az ünnep, a barátság, a lakoma, a házasság, a
szeretet, az új élet és a minden gyengeségünk fölötti győzelem öröme. A bor
jele a lelkesedésnek, a belső oldottságnak, a gátlások és félelmek
megszűnésének. A Bibliában és a kultúrtörténetben is a bor egy olyan élet
szimbóluma, amely boldog, önfeledt, kiteljesedett, szemben azzal, ami bezárt,
búskomor, életunt.
3. Isten tettrekészsége, dinamikája nemcsak az ajándékozás tárgyában
felülmúlhatatlan, hanem cselekvése idejében és módjában is. Jézus jókor
változtatja át a vizet borrá, nem túl korán és nem is későn. Ez az a pillanat,
amikor adnia kell. Amikor ő cselekszik, akkor más már cselekvőképtelen, de
neki van rá hatalma. Akkor tesz csodát, amikor megkezdődik dicsőségének
kinyilvánulása. Még nem jött el, de már közeleg az ő órája, a megváltás
teljesedése, kereszthalála és föltámadása. Isten tetteiben az is különös, hogy
rejtőzködő: „Nem tudta a násznagy, honnét való a bor, csak a szolgák, akik
merítették”. A háttérből, szerényen, észrevétlenül cselekszik Jézus: nem
hivalkodik, nem mutogat másra, nem keres bűnbakot, nem hibáztat senkit: ki az
oka annak, hogy nincsen elegendő bor? Úgy tesz, ahogy tanítja: „ne tudja a
balkezed, mit tesz a jobb!” (Mt 6,3) Csak az Isten ilyen, mesterien precíz,
eredeti, maradéktalan. S mindez egy házasságkötés kapcsán derül ki, nem
magyarázva, nem túlhangsúlyozva, csak éppen jelzésszerűen érzékeltetve, hogy
Isten tud az örömünkről, ő akarja, ő kiegészíti, ő beteljesíti azt. Kánában
ott van az egész emberi élet: a házasságkötés előtt állók, a családban élők, a
szolgáló lelkek, a vendégek, a magányosok, az anyák és a gyermekek,
mindannyian.
IV. Béla leánya, Szent Erzsébet unokahúga, domonkos nővér: Árpád-házi Szent
Margit, akire ma emlékezik a magyar egyház, életének 28 rövid éve a vezeklés,
az engesztelés, az önsanyargatás, a betegek szolgálata volt, a tatárjárás
pusztításának, örömtelenségének megszüntetéséért. Élete a bontakozó magyar
keresztény fiatalság színtiszta bora volt. – Ma, amikor a keresztények
egységének imahete is kezdetét veszi, mi sem hallgathatunk, mi sem
nyugodhatunk Sion és Jeruzsálem miatt, országunk, nemzetünk, családjaink,
házaspárjaink, közösségeink, egyházunk miatt. Isten tettrekészsége minket is
sarkall, hogy csodáinak részesei és eszközei lehessünk!
Pákozdi István/MK
|
|
