|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Évközi 5. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
|
|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Évközi 5. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | ||
| Itt vagyok, engem küldj! Iz 6,1-8 Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: ,,Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!'' Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: ,,Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!'' Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: ,,Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.'' Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: ,,Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?'' Ekkor azt mondtam: ,,Íme, itt vagyok, engem küldj!'' Zs 137 Dávidtól. Hálát adok neked, Uram, teljes szívemből, mert meghallgattad szájam szavát. Magasztallak az angyalok színe előtt, leborulok szent templomod felé; áldást mondok nevednek irgalmadért és igazságodért, mert mindenek fölött felmagasztaltad szent nevedet. Bármikor hívtalak segítségül, meghallgattál engem, és gyarapítottad az erőt lelkemben. Hálát ad neked, Uram, a föld minden királya, a te szád minden szavának hallatára, és megéneklik az Úr útjait, mert nagy az Úr dicsősége. Fölséges az Úr és rátekint az alázatosakra, de messziről megismeri a felfuvalkodottakat. Ha szorongatások között járok is, megőrzöd életemet; Ellenségeim haragjával szemben kinyújtod kezedet, és jobbod megszabadít engem. Az Úr mindezt véghezviszi értem, Uram, irgalmad örökkévaló: ne vesd meg kezed alkotásait! 1Kor 15,1-11 Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt. Tehát akár én, akár ők, így hirdetjük, és ti így lettetek hívőkké. Lk 5,1-11 Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!'' Simon ezt felelte neki: ,,Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.'' És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: ,,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!'' Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: ,,Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.'' Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt. | ||
| á LAP |
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ LELKISÉGI GONDOLATOK Homilia: 2010 2007 2004 - Forrás + ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | |||
| HOMILIA 2010 | |||
|
|||
|
HOMILIA 2007
A csodálatos halfogás Hemingway kisregényt írt Santiagóról, az öreg halászról. Nyolcvanhat napi vesződség után megfogta élete nagy halát. De mire kievezett vele, a cápák lemarták, csak a csontvázat sikerült partra vonszolnia. A sikertelenség láttán kétségbeesés lett úrrá rajta. – Az író önmagát ábrázolta a főhősben és tudjuk saját élete értelmetlenségének következményét úgy vonta le, hogy önkezével vetett véget életének. – Aki csak magára épít, annak kudarcba fullad élete! Lukács bemutat egy másik halászt: Péter apostolt. Az ő törekvése is értelmetlenség, amíg csupán saját erejében bízik és csak a vízben élő halakat gyűjtögeti. Mihelyt a Mesterre bízza a sikert és vállalja az „emberhalász” hivatását, teljessé lesz élete. A szöveget olvasva néhány mondat különösen megragad: Jézus „Isten igéjét hirdette a tóparton”. Nem tudjuk, miről prédikált, azt sem, hogy hogyan, csak azt, hogy Isten igéjét hirdette. Nem a paragrafusokat sorolta, nem a szőrszálhasogató magyarázatokat ismertette, hanem „Isten igéjét” hirdette. Azt is tudjuk, hol prédikált: nem a templomban, zsinagógában, zarándokhelyen, hanem egy nagyon is profán területen: a halszagú tóparti piacon. Bizonyára igazolni akarta, hogy Isten szavának át kell járnia a munka világát, a szürke hétköznapokat is. Eljött az ideje, hogy napjainkban is ne csak a templomban, hanem a „világi világban” is hangozzák el Isten üzenete. Ne botránkozzunk meg, ha az Egyház óriásplakátokat ragaszt a hirdetőoszlopra, rádiót indít, városmissziót tervez. Isten népe nem engedheti meg magának, hogy önkéntes gettóba zárkózzék. Jelen kell lennie a zajló életben, Isten igéjével át kell itatnia ezt az istennélküli környezetet. A halászok „hálóikat mosogatták”. Az emberek szájtátva hallgatták a Mester szavát, az apostolok meg tüntetőleg mással foglalkoztak. Kiskaliberű, átlagember volt mind a 12. Én nem mertem volna ilyen társaságra rábízni az Egyházat. Misztérium, hogy Jézus miért tartott ki mellettük. Szent Pál így próbálja megoldani Isten merészségének bravúrját: „Ő azokat választotta ki, akik a világ szemében oktalanok, gyengék, közönségesek és megvetettek. A semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valakinek látszani akarnak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt. (1Kor 1,27-29) Mit jelent ez a mai hívő számára? Ne lépjen fel emberfeletti elvárással a pappal szemben. Nem az a fontos, hogy zseni legyen, elég, ha „Isten embere”. Másrészt egyetlen világi hívő se húzza ki magát az „emberhalászi meghívás” alól alkalmatlanságra hivatkozva. Lehet, hogy nem hálóval és csodás halfogást produkál, de legalább horgászbottal egy-egy lelket mentsen ki a hitetlenség, vagy a bűn tengeréből! „Egész éjszaka fáradoztunk és semmit sem fogtunk”. Az éjszaka, a csend a legalkalmasabb környezet a halászatra. Mégis teljes csőd kísérte Péternek és társainak küszködését. Milyen gyakran kell a mai papnak is eredménytelenségről panaszkodnia Mestere előtti adorációkban. Ilyenkor arra gondol, Mestere lépéseit sem koronázta mindig látható siker. Miért akarna más eredményt a tanítvány? De a világi hitoktató, kórházi beteglátogató, civil apostol is gyakran megéli a kudarcot, mintha az embereknek nem kellene az Isten. Bízzék abban, hogy egyszer majd egészen váratlan pillanatban „csodás halfogást” él meg! „Elhagyták mindenüket és követték Őt”. Nem sokat hagytak el: egy ócska halászbárkát, egy foltos hálót és néhány szerszámot. De ezeket egészen elhagyták. Jézus ezt kívánja: „Hagyd el mindenedet!” Az igénytelenség az apostoli élet nélkülözhetetlen feltétele. Ha választani kell Krisztus – és az erkölcsi elvek felrúgásával létrehozott luxus között, Krisztus – és egy bűnös viszony között, Krisztus – és a jellemtelenség árán megvásárolt élet között, akkor mindig Krisztus oldalára álljunk! Minden fővárosban megtaláljuk az „ismeretlen katona” emlékművét. Nevét nem ismerik. Csupán annyit, hogy életét adta hazájáért. Legyünk valamennyien Jézus Egyházának „ismeretlen emberhalászai”! Munkánkat, imánkat, áldozatunkat adjuk névtelenül Krisztus szolgálatára. Jutalmunkat majd a „Nagy halásztól” kapjuk meg azon az utolsó napon. Ámen. Hajnal Róbert/Magyar Kurír |
|||
|
|||
|
HOMILIA 2004
Sokan gondolják,
hogy az ember sorsát az határozza meg, hová születik. Micsoda különbség
Kalkuttában vagy New Yorkban a világra jönni. Vagy az számít, amit örökölünk,
génjeinkben, idegrendszerünkben, természetünkben, amit tanulunk és végül a
szerencsénk: kapunk-e állást, munkát, megleljük-e életünk párját? Általában
ezek a szempontjaink, amikor életünk, vagy mások élete felől gondolkodunk. A
Szentírás ma három olyan emberről állítja, hogy sorsuk egészen más cölöpökön
nyugszik, akik elhivatottságukból éltek: Izajásról, Péterről és Pálról. 1. Izajás próféta Krisztus előtt 738-ban kapta meghívását. Papi osztályhoz tartozott, a templomban, liturgikus környezetben éli át azt a teofániát, az Istennel való rendkívüli találkozást, melyről ezt írja: „Láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült”. Isten, mielőtt szólt hozzá, és kifejezte előtte akaratát, megismertette magát vele. Ez a találkozás azonban egészen másmilyen, mint amihez hozzá vagyunk szokva: rémisztő, rettentő, félelmetes. „Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?” – vallja erről a találkozásról (33,14). Ember nem láthatja az Istent, ez egyenlő lenne a halálával. A próféta tudatában van kicsinységének, alkalmatlanságának, tisztátalanságának Istennel szemben. De amint jajgat és sopánkodik, egy szeráf izzó parázzsal megérinti az ajkát. Ez a salak-égetésre, az aranykészítésre utal: Isten kiégeti belőle a bűnt, a gonoszságot, azaz ő maga teszi alkalmassá Izajást arra, amire aztán felszólítja, az igehirdetésre, amit azután minden habozás nélkül elvállal: „Itt vagyok, engem küldjél!” Az ember nem emelkedhet fel odáig, hogy Isten munkatársa legyen, de ha ő hívja, akkor méltatlanságunk érzése nem tarthat vissza tőle. 2. A másik „elhívott” Péter apostol. Ő nem a templomban, hanem a Genezáreti tavon, profán környezetben, mesterségének gyakorlása közben kapja a meghívást. Története tökéletes elemzése minden isteni kiválasztásnak. Mozzanatai: Jézus beszáll Simon bárkájába. Nem máséba, pontosan Simonéba, mert terve van vele. Majd próbára teszi: Vesd ki a hálót! Péter „minden remény ellenére” (Róm 4,18) hisz Jézusnak. Ki meri mondani: „a te szavadra kivetem a hálót!” És ennek következtében megtapasztalja csodatevő hatalmát, szakadozik a háló a sok haltól. Végül a történtek tapasztalatára Péter, mint Izajás szembesül a lelkiismeretével, bűnvallomást tesz: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Jézus pedig megerősíti, sőt új feladattal bízza meg: „Ne félj! Ezen túl emberhalász leszel!” Az elhivatottság csúcspontján a kiválasztott ember térdre roskad, leborul. Hasonló élménye lesz majd Péternek, amikor ez a meghívás tökéletesedik, tagadása után, amikor könnyekre fakad. A Krisztus iránti vonzódás, ugyanakkor a tőle való óriási távolság egyetlen felismerésben való összesűrűsödése a legmegrendítőbb emberi élmény. Minden hivatásban ott vibrál ez a kettősség, a lehetetlen vonzása, és a „nagyon szeretném” ellenállhatatlan vonzódása. Szent Ágoston két szóban fejezte ki: inhorresco (megrémülök tőle), és inardesco (lángra gyúlok miatta), /ld. Conf. XI, 9,1/. A hivatás drámai feszültségét – Péter életében azt a villanásnyi csendet, másoknak tépelődését, esetleg éveken át való kínlódását, keresését – Jézus szava oldja fel: „Ne félj! Te szikla vagy!” (Mt 16,18), „Te fogod megerősíteni testvéreidet!” (Lk 22,23) A halfogás csodája eloszlatja Péter félelmét és megerősíti a megbízás komolyan vételében, elhagyja ő is mindenét és követi Jézust. 3. A harmadik elhívott pedig Pál apostol, akinek nem a történetét, hanem egy lényeges hitvallását hallottuk a mai szentleckében. Neki a damaszkuszi úton jelenik meg Krisztus, s ez kiforgatja bensejéből. A tanult, értelmes, művelt farizeus „elvetéltnek, legutolsónak” tudja magát az apostolok között, sőt nem is méltó erre a névre, hiszen üldözője volt. Ám kimondja a hivatása lényegét, ami mindannyiunké: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt meddő bennem” (1 Kor 15,10). Az életünk, sorsunk értelme ez: Isten kegyelme ne maradjon hatástalan bennünk, azt tegyük, amit ő tenni akar bennünk, általunk. Pál háromszor bejárta Kis-Ázsiát, Görögországot, Itáliát, virágzó egyházközségeket hozott létre, tanított, mérhetetlen sokat szenvedett. De ugyanezt tették a többiek is: a 12, Timóteus, Titusz, Polycárp, Antióchiai Szent Ignác. S ez a „meghívás-rendszer” folytatódik azóta is. Ettől növekszik az Egyház, és párhuzamosan, a világi hivatásokban való elköteleződés során a társadalom. Mindannyiunkat meghív az Isten. Mindannyiunknak bemutatkozik, beszáll a hajónkba, elkísér utunkon, hogy megajándékozzon valami fontos feladattal. A pápa pontosan ezzel az evangéliumi epizóddal kívánta tanítani a harmadik évezred keresztényeit („Novo millennio ineunte” kezdetű apostoli levelében): „Duc in altum = Evezz a mélyre! Keresztény emberek, meghívottak vagyunk, akik nem lehetünk felszínesek. Mit csinálj: Vesd ki a hálót! Láss hozzá, kétkedés nélkül folytasd!” Jézus hív erre, ő ad hozzá erőt, leleményt; meglátod, megtapasztalod a bőséges halfogást. Ránk is vonatkozik a szentlecke intelme: „Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot” (2 Kor 15,1). Ámen. Pákozdi István/MK |
|||
|
|||
| LELKISÉGI GONDOLATOK | |||
|
|||
| á LAP |