L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
Évközi 26. vasárnap / C év
 
 
 
SZENTÍRÁS
Szentmise szentírási idézetei
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
Homilia: 2010   2007   2004
 
 
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
SZENTÍRÁS
 
Szentmise szentírási idézetei
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
 
Jaj a gondtalanoknak és elbizakodottaknak
 
Ám 6,1a.4-7
Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon, és nektek, elbizakodottak, Szamaria hegyén, ti előkelők, a nép főemberei, akikhez folyamodik Izrael háza! Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett, -- azt hiszik, hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak --. serlegekből isszák a bort, a legfinomabb kenettel kenik meg magukat, és semmit sem törődnek József romlásával. Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.
Zs 145
ALLELUJA! Dicsérd lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg csak élek, zsoltárt énekelek Istenemnek, amíg csak leszek. Ne bízzatok fejedelmekben, emberek fiaiban, akik nem segíthetnek! Ha lelkük elszáll, visszatérnek a földbe, terveik még aznap mind megsemmisülnek. Boldog, akinek segítője Jákob Istene, akinek az Úrban, az ő Istenében van reménye! Ő alkotta az eget és a földet, a tengert és mindent ami bennük van. Hűségét megtartja örökre, igazságot szerez a méltatlanul szenvedőknek, kenyeret ad az éhezőknek.Az Úr megszabadítja a foglyokat, az Úr a vakokat látóvá teszi, az Úr felemeli a lesújtottakat, az Úr az igazakat szereti. Az Úr megoltalmazza a jövevényeket, felkarolja az özvegyet és az árvát, de elpusztítja a bűnösök útjait. Király az Úr mindörökké, a te Istened, Sion, nemzedékről nemzedékre.
1Tim 6,11-16
De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást. Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!
Lk 16,19-31
Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ,,Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!'' Ábrahám ezt felelte neki: ,,Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.'' Erre az így szólt: ,,Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.'' Ábrahám ezt válaszolta: ,,Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!'' Az erre így könyörgött: ,,Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.'' Erre ő azt felelte: ,,Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!'''
 
 
 
 
 
á LAP
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
Homilia:  2010   2007   2004  -  Forrás
+
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
     
 
HOMILIA 2010
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2007 -
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2004
 
SZENTÍRÁSVASÁRNAP
1. A mai világ gazdaságilag túlfejlett, morálisan alulfejlett
Merezskovszkij – a XX. századi emigráns orosz író – ezt írta a Bibliáról: „Ez a világ, úgy ahogy van és ez a Könyv nem élhetnek együtt. Vagy ez, vagy az: vagy a világ nem lehet az, ami, vagy ennek a Könyvnek el kell tűnnie a világról…, vagy ennek a Könyvnek, vagy ennek a világnak vége.” Az író nem általában a világ végéről, hanem ennek a világnak, „úgy ahogy van”, a végéről szól. Miért? Milyen ez a világ? II. János Pál pápa így válaszol erre: „túlfejlett”. Az 1987-ben kiadott szociális enciklikájában (Sollicitudo rei socialis, 28) kifejti a túlfejlettség mibenlétét. Az anyagi javak túláradóan állnak egyes szociális rétegek rendelkezésére. Ennek az a veszélye, hogy a birtoklás rabszolgájává teszi az embert, akinek nem marad más perspektívája, mint a gyarapodás, és a birtokolt dolgok állandó cseréje a fejlettebbre. Ez az ún. fogyasztói társadalom, amely pocsékol és termeli a hulladékot. Nem törődik azzal, hogy az a használati tárgy még használható, vagy a szegényebbek javára szolgálhatna. Paradox módon a mai ember mégis elégedetlen, noha sokkal többet birtokol, mint bármely kor embere. Elégedetlen, mert a reklámok folyama és az új termékek állandó, csalogató kínálata ellen nincs felvértezve, mindig többet szeretne birtokolni, mint amije már van. Az anyagi javak bősége tökéletesítheti a háztartást, de nem tökéletesíti automatikusan az embert magát. Az ínyenc ételhez nem csak tökéletes háztartási gépek szükségesek, de kiváló szakács is. A tökéletes ember kialakításához nem csak anyagi javak szükségesek, de nemes emberi tulajdonságok is. A mai ember – miközben hajszolja az anyagi javakat, mert ettől várja tökéletesedését – elszegényedik emberségében, mert az eszményi tulajdonságok utáni vágy elfojtódik benne.
A mai világnak ezt a kettős arculatát – gazdasági túlfejlettségét és morális alulfejlettségét – jól ábrázolja.
2. A szívtelen gazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd.
A parabola nem a gazdagságot kárhoztatja, hanem a gazdagsággal való visszaélést és az ezzel járó veszélyt: az emberi érzéketlenséget. A szívtelen gazdag érzéketlen volt a kapuja előtt fekvő szegényhez. De nem ugyanilyen érzéketlen ez a mai világ, amely a szegények létezésének gondját elhárítja?
Az augusztusi dinnyeszezonban például megtörtént, hogy egy nemzetközi multicég a felvásárlási ár alatt árusította a dinnyét. Ennek következménye lehet a kistermelők tönkretétele, akik csak egy lábon állva nem bírják ki ezt a versenyt. Az állam mossa kezeit, hogy nem szólhat bele ilyen kérdésekbe. A mai világ így hárítja el a szegények létezésének a gondját! A Biblia tanítása persze egészen más. Szent Péter és Pál apostolok – akik között pedig még vita is előfordult (v. ö. Gal 2,11) – mégis kezet nyújtanak egymásnak, megegyeznek a saját munkaterületükben, és csak egyet tartanak fontosnak, hogy „gondunk legyen a szegényekre”, ennek viszont – írja Pál – „igyekeztem is eleget tenni” (Gal 2,10). Az apostolok nem hárították el a szegények létezésének a gondját! Igyekeztek segíteni rajtuk.
Mit tehetünk mi, mai keresztények ez ügyben? Mit tehetünk annak érdekében, hogy mindenki együtt üljön a közös lakoma asztalánál, ahelyett, hogy bárki is Lázárként kint feküdjön az ajtó előtt? VI. Pál pápa Populorum progressio, a népek fejlődéséről szóló szociális enciklikájában (1967) például olyan megoldást említ többek között, hogy drágábban vásároljuk meg a szegény régiók által termelt cikkeket, hogy így a termelő méltányosabb árat kapjon. Az előbbi dinnyepéldára alkalmazva ez azt jelentené, hogy hiába árulja felvásárlási ár alatt a dinnyét a multicég, én mégis a drágább, a kistermelő által kínált dinnyét vásárolom meg, hogy ne menjen tönkre. Őrültség ez? Nem! Szolidaritás!
VI. Pál pápa gondolata nem utópia, hiszen hasonlót sikerrel alkalmazott Indiában Mahatma Gandhi. Nem vásárolták meg az angol gyarmatosítók sóját és textiláruit, hanem a tengervíz lepárlásával maguk állították elő a sót, maguk szőtték a szövetet. Egy karizmatikus vezetővel és nagy összefogással sikerült kivívni India függetlenségét.
A bátor és nem mindig kifizetődő cselekedetekhez persze fejlett identitástudat szükséges. Magyarságtudatom indítson arra, hogy védjem a hazai kistermelőket. Keresztény öntudatom indítson arra, hogy a szegények támogatásával Jézusnak szolgáljak. Mert Jézus mondta, hogy „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40), Ámen!
Verőcei Gábor/MK
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
     
 
á LAP