Liturgia-Cév.Szentcsalád/ SZOLGÁLÓ hittan

	L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
	Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet 1Sám 1,20-22.24-28 és történt napok múltával, hogy Anna fogant és fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt. Amikor aztán felment férje, Elkána és egész házanépe, hogy lerója ünnepi áldozatát és fogadalmát az Úrnak, Anna nem ment fel. Azt mondta a férjének: ,,Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy jelenjen meg az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.'' Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt. Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez. Anna ekkor így szólt: ,,Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.'' Ezután imádták ott az Urat. Zs 83 A karvezetőnek. A ,,Szőlőprések'' szerint. Kóré fiainak zsoltára. Milyen kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura! Sóvárogva vágyakozik lelkem az Úr udvaraiba. Szívem és testem ujjong az élő Isten után. Hiszen a veréb házat talál magának, a gerlice fészket, ahová fiait helyezze: a te oltáraidnál, seregek Ura, én királyom és én Istenem! Milyen boldogok, Uram, akik házadban lakhatnak: magasztalhatnak téged örökkön örökké! Boldog az az ember, akit te segítesz, akinek szíve zarándokútra készül. Átkelnek a kiaszott völgyön és forrássá teszik azt, és a korai eső is áldásodba öltözteti. Erősségről erősségre mennek, mígnem meglátják az istenek Istenét a Sionon. Uram, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat, vedd füledbe, Jákob Istene! Oltalmazó Istenünk, tekints ide, nézz fölkentednek arcára! Mert jobb egy nap a te udvaraidban, mint más helyen ezer. Inkább akarok a küszöbön lenni Istenem házában, mint a gonoszok sátraiban lakni. Mert nap és védőpajzs az Úr Isten, kegyelmet és dicsőséget ad az Úr; Nem vonja meg javait azoktól, akik ártatlanságban járnak. Seregek Ura, boldog az az ember, aki tebenned bízik! 1Jn 3,1-2.21-24 Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Szeretteim! Ha a szívünk nem vádol minket, bizalmunk van Istenhez, és bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott. Lk 2,41-52 A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: ,,Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.'' Ő pedig ezt felelte nekik: ,,Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?'' De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt [1 Sám 2,26].

L I T U R G I A

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

LELKISÉGI GONDOLATOK

Homilia: 2009 2006 2003 - Forrás

▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

HOMILIA 2009

Az egyik (választható) olvasmányhoz: Sirák könyvéből: (3,3-7,14-17a)
Megragadott ez a mondat: „Fiam, alázattal vidd végbe tetteid, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál.”
Feljegyzéseim az alázatról:
a) Carl Gustav Jung: „Van egy szép régi történet egy rabbiról, akitől megkérdezte egyik tanítványa: „Azelőtt éltek olyan emberek, akik színről színre látták Istent; miért nincsenek ma is ilyenek?” Mire a rabbi így válaszolt: „Mert ma senki nem tud olyan mélyre hajolni.” Bizony le kell hajolnunk valamelyest, ha a folyamból akarunk meríteni.”

b) Remete Szent Antal:„Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen.... Az ördög cselvetéseivel szemben csak az alázat segít….Ne bízz igaz voltodban, ne aggasszon ami elmúlt, és fáradozz azon, hogy nyelvedet és gyomrodat féken tartsd.”
c) Aquinói Szent Tamás „azt is tudta, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte. Tamás tisztában volt azzal, hogy ,,csak a kicsinyek részesülnek kinyilatkoztatásban'': ,,Az alázat teszi az embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre''.
A másik (választható) olvasmányhoz: 1Sám 1,20-22.24-28
Hanna mondja az Úrnak: „Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.”
Mi már nem ismerjük azt a világot, amikor a szülő szolgálni adta gyermekét egy úrhoz. Mai szemmel olvasva, tündéri Hannának ez naivsága: meg van győződve, hogy a gyermek, akit nagy nehezen, hosszú szégyenkezések és sírások gyümölcseként kap ajándékba az Úrtól, most már az övé, de nagy kegyesen kölcsön adja az Úrnak egy időre. Mintha azt mondaná: „Tudom, hogy meg vagy most szorulva, mert nem találsz alkalmas férfit a szolgálatodra. Nos az én fiam a legkiválóbb fiú a világon. Kölcsön adom egy kis időre, de ha már nem lesz rá szükséged, visszavárom.” Isten pedig bizonyára jót mulatott Hanna naivságán, és megkérdezte a fiút: miben is vagy te olyan kiváló? És a fiú azt válaszolta: „Uram, én hallom, amikor Te szólsz, a többi ember nem hallja; én meglátom a szamarat kereső fiúban is, a medvét kergető kis pásztorban is a királyt, a többi ember csak akkor látja a királyt, ha korona szorítja valakinek a fejét.” Erre az Úr így szól: „Na jó, akkor keresd meg néped számára az első két királyt, amíg megtalálod, mellesleg vezesd a népet, és ha jut még időd, szolgálj nekem is. Ő pedig teljes szívvel szolgált, bölcsen vezette a népet, megtalálta az első majd a második királyt.” Csak fiai nevelésére nem jutott ideje, és azok elkutyultak.
Az egyik (választható) szentleckéhez Kolosszei (3,12-21)
Ezekről a hatalmas csokorba kötött, bőkezűen osztott jótanácsokról egy nem ideillő, és egy ideillő történet jut eszembe.
Ami nem illik ide: Volt két fiú a szemináriumban, mindkettőt Lacinak hívták. Az első Laci városi volt, és nagyon dörzsölt, de jószívű. A másik Laci kissé kelekótya volt és naiv, de ő is aranyos. Az első Laci egyszer türelme fogytán így szólt a másodikhoz: „Lacikám! Csak egyet kérj, röviden, mert különben elszaladok.”
Ami ide illik: Egyik lelki vezetőm ezt mondta kispap koromban, és nem felejtem el, pedig régen történt: „Ha valaki egy év alatt egy erényt el tud sajátítani, az óriási eredmény.”
A másik (választható) szentleckéhez (1Jn 3,1-2.21-24)
Ha valakinek, aki prédikációjához fel akarja használni e vázlatok valamelyikét, és úgy találja, hogy mélyebbre szeretne hatolni a gondolatok világában, akkor ne törje tovább a fejét, hanem engedje, hogy a Lélek, amelyet nekünk adott Isten, szóljon általa. Tudom, hogy nehéz Neki átadni a szót. 
Az evangéliumhoz (Lk 2,41-52)

Korszerűnek találom az elveszettnek hitt gyermek történetét, ha elvonatkoztatok attól, hogy az evangélium szerint ez kiválasztottakkal esik meg. Manapság ezt a címet adnám a történetnek: „A szél ott fúj, ahol akar.”(Jn 3,8) Tudományosságára fejlett korunk többdiplomás házaspárja a legmodernebb módon neveli gyermekét. Nem kereszteltetik meg, távol tartják mindenféle vallási jelenségtől, mondván, hogy majd felnőtt korában eldönti, hogy milyen vallású akar lenni. Egyszer kirándul a család és általános műveltségük csorbáit köszörülve Jeruzsálembe is ellátogatnak egy turista csoporttal. Betévednek az élesre töltött fegyverekkel őrzött zsinagógába is, mely a siratófal árnyékában húzza meg magát. A kamaszodó gyerek angolul már tud, és feltűnnek neki pájeszes, kaftános bácsik. Az egyik bácsi, aki abbahagyja ritmikus ingó mozgását és leszereli fejéről és kezeiről az imaszíjakat, megszólítja a gyereket angolul, hogy mutatna neki egy nagyon régi, kézzel írt héber nyelvű papiruszt. A gyerek kíváncsi, elmegy a pájeszes bácsival. A turista csoport a gyerek szüleivel együtt elhagyja a zsinagógát, és kívül kerülnek a kapun is, ahol detektorok keresik a tiltott tárgyakat. A busz elindul, a gyerekről valahogy elfeledkeznek, meg egy másik buszon is lehet a haverokkal. Messzire jutnak, amikor keresni kezdik a kamaszt. A gyerek elveszett… visszatérnek oda, ahol utoljára látták. A fiú a pajeszos bácsik között társalog angolul. Szülei ugyanazt kérdezik, amit az evangéliumban Jézus anyja is kérdez. És a fiú így válaszol: „Jó, megyek már! De eldöntöttem, hogy valláskutató leszek, mindennél jobban érdekel. És anyja nem felejti el szavait, de nem érti. A fiú pedig tanulmányait folytatva rátalál Jézusra. Vagy Jézus találta meg őt?

Buzgán József

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2006

Krisztusi „belebeszélés” a családi életbe
Egy nem hívő bevetődött egyszer egy katolikus templomi esküvőre. Hallotta a házastársi hűségről szóló evangéliumot. Megbotránkozva kifordult a szertartásról. Méltatlankodva mondta: „Hogy mernek ezek beleszólni az emberek személyes belügyeibe? És ilyen keményen! Ez egyenesen sértő!” Hát mi jogon beszél bele az Egyház a családok belügyeibe? Ezt a kérdést tesszük fel ma, a karácsony utáni 1. vasárnapon, melyet „Szentcsaládnak” hívunk.

„Belebeszélés” a házasságba , családi életbe.

Ki beszél bele? A belebeszélés jogcíme. Először is azt mondjuk, nem az Egyház szól bele, hanem Jézus Krisztus. Olyan Valaki, akinek szíve van. Aki sokszorosan bebizonyította, hogy szeret minket, javunkat akarja. Aki nem ugráltatni, gyakorlatoztatni akar, mint egy tornatanár, hanem széppé tenni az életünket.

Hogyan beszél bele? Nagy szívvel, jó kedvvel, az isteni erőbe vetett hittel és az emberbe vetett optimizmussal, aki boldoggá akar tenni. Péntek délután, csúcsforgalom, zsúfolt csuklós busz. Mindenki ingerült. A buszvezető azonban végigkedélyeskedte a Rákóczi utat. Minden megállóban tette a megjegyzéseket: csak az szálljon fel, aki elhatározta, hogy agyonpréselteti magát. Utánunk még öt üres kocsi jön, de az utasnak joga van a megtaposáshoz. Lehet még beljebb húzódni, hogy lélegezni se tudjunk. Az utazóközönség jóízűen derült és el is felejtette a kellemetlenségeket. Így is bele lehet szólni az együttutazásba: szelíden, kedélyesen. Vajon a családi élet nem ilyen együttutazás? Egy kocsiba összezárva élik életüket a családtagok. Lehet úgy élni, hogy egymást agyontapossák, de lehet másképp is. Jézus úgy szól bele, hogy széppé, boldoggá tegye az életet.

Miért beszél bele? A belebeszélés szándéka. Egy házaspár kijelentette: ha a Szent Péter-bazilika erkélyéről egy arkangyal kihirdetné, hogy ezután a hűség nem kötelező, akkor is minden józan ember azt mondaná: köszönjük a fölmentést, de ennél okosabbat nem tudunk kitalálni. Nem élünk vele. Ezért szól bele Krisztus. Mert a mi javunkat akarja!

Akik ellenkező előjellel beszélnek bele. Vannak, akik azt mondják: Rá kell bízni a házastársakra, meddig maradnak együtt. Minden embernek joga van a szerelemhez, szabadsághoz. Élje mindenki úgy az életét, ahogy neki jó. Csakhogy ez hová vezet? Ha mindenki a maga örömét hajszolja, a teljes önközpontúságba fullad. Ha a partnerre úgy gondolok: arra való, hogy engem boldogítson, örökké elégedetlen leszek. Bergman Házasságfilmjében egy gazdag, önző, unatkozó házaspárt mutat be. Megpróbálják házasságon kívül megszerezni a boldogságot. De a kaland tragédiával végződik. Hisztériás jelenet. A főhős egy összetört pohár cserepeibe próbálja csuklóját belenyomni, de az öngyilkossághoz is gyáva. Ásít hát egy nagyot a szemközti tükörbe. Egy rémületesen nagy SEMMI! Ez nem házasság! Ez a kezdődő pokol! Az abszolút önközpontúság: Ebből meg kell találni a kievezető utat! Hazug az a szerelem, amikor a családban csak kapni akarok, adni semmit.

A krisztusi család életeszménye. Két fiatal akkor érett a családi élet alapítására, amikor úgy feltöltötték magukat kincsekkel, hogy tudnak már mit ajándékozni a másiknak. A krisztusi családi élet: ajándékozási szerződés két ember egymás iránti elragadtatott szeretetéből.

A krisztusi családi élet hatása. Ha a házastársak egymás iránti szeretetében és hűségében visszatükröződik Krisztus és az Egyház kapcsolata, mint a harmatcseppben a teljes napkorong, akkor az jelzés a külvilág felé. Erre fölfigyelnek. Ez nem mindennapi, ez rendkívüli. Ez jelzés! Jelzi, hogy Isten működik bennük. Akkor ez már szakramentum – szentség.

Koszter atya Lurkó című regényében bemutat egy eszményi kapcsolatot az erdei fiú és Iluska között. Itt hangzik el a klasszikus meghatározás: „A házasság az, amikor egy fiú és egy lány megérik egymásnak, hogy egy életen át megőrzik egymás arcán a mosolyt.” Ez a családi élet alapja: nem az az érdekes, hogy az én arcom mindig mosolyogjon, hanem, hogy a házastársam arcán megőrizzem a mosolyt. A názáreti Szent Család azért eszményképünk, mivel tagjai Isten kegyelméből erre építették családi kapcsolatukat.

Ámen

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

á lelkiségi gondolatok

HOMILIA 2003

1. Természeti és humánökológiai rombolás
Jókai Anna Ima Magyarországért című versében két sorban összefoglalja a természeti és humánökológiai pusztítást: „fulladunk a füstben, a folyóinkban cián // sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány”.
A természeti környezet esztelen rombolására emlékeztet a nagyvárosok fölött elterülő szmog, vagy a tiszai ciánszennyeződés. Az elkötelezett természetvédőknek is köszönhetően egyre több gondot fordítunk mindannyiunk életterének a védelmére, az ökológiai katasztrófák elhárítására. De – amint II. János Pál pápa a Centesimus annus enciklikájában rámutat (38 p.) – kevés gondot fordítunk a „humánökológia” védelmére. A „humánökológia” védelme alatt elsősorban a család védelmét érti a pápa.
A családot, mint az intézményt, valóságos humánökológiai katasztrófa fenyegeti. „A házasság fölbonthatatlanságát egyre kevésbé becsülik; az együttélésnek törvényes elismerést követelnek, s egyenlővé teszik a törvényes házassággal; kísérletek történnek az egyneműek házasságának elfogadtatására is; s kezdik vitatni magát a család fogalmát.” (Ecclesia in Europa, 90.)
A gyermekek számának folyamatos csökkenése következtében a családszerkezet szinte visszafordíthatatlanul átalakult. Az idős emberek többsége magára marad, ellátásuk lényegében a társadalomra hárul, az viszont nem tud a problémával megküzdeni.
A válások következtében megnőtt az egyszülős családok száma, ami miatt sok családban nem adottak az egészséges gyermeknevelés feltételei. Pedig a gyermekeknek nem csak az élethez van joguk, de az emberhez méltó neveléshez is, amit az ép család tudna biztosítani.
A röviden fölvázolt tendenciák mutatják a humánökológiai rombolást. A család intézményének válsága az a kicsiny kődarab, mely egy humánökológiai lavinát képes kiváltani, ha ugyan ez a lavina már el nem indult! Mivel egy humánökológiai lavina az egész társadalmat képes alapjaiban megrengetni, ezt a problémát nem lehet tovább a szőnyeg alá seperni. Az esélyegyenlőségi minisztérium léte mutatja, hogy kormányzati szinten is felismerték a veszély nagyságát. Egy katasztrófa elhárításához azonban közös összefogás igényeltetik, ahogy megtörtént ilyen pl. a tiszai árvíz idején. A veszély most más jellegű, de semmivel sem kisebb! Éppen ezért szükség lenne egy átfogó, az egész társadalmat – benne az önkormányzatokat, iskolákat, egyházközségeket – érintő együttműködésre. A családok humánökológiai védelme megkívánja egy gyermek- és családbarát szemlélet kialakítását a közvéleményben. Az írott és elektronikus sajtónak itt pótolhatatlan szerepe van, de nem becsülendők le az önkormányzatok vagy iskolák saját újságjai sem, ahol teret adhatnának az ép és egészséges családi élet bemutatásának.
2. Mit tehet az egyház? – kérdezhetjük. Mindenekelőtt rámutat a baj gyökerére, ahogy ezt Jókai Anna megfogalmazta: „sorvasztja lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány”. Ki kell mondani, hogy a mai családok túlnyomó része nem vallási közösség. Ma – Szent Család ünnepén – a Szent családra tekintünk, mint példaképre. Az evangélium beszámol arról, hogy „Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére” (Lk 2,41). A Szent Család vallási közösség volt, s többet tett, mint amit a törvény megkívánt: Mária is fölzarándokolt, noha asszonyoknak ez nem volt kötelező; ezen kívül a 12 éves Jézust is magukkal viszik, noha fiúgyermeknél ez csak a 13. életév betöltése után volt kötelező. Ez a családi, vallási közösség valóban nevelt, példával nevelt! A hitükből élő keresztény családok ma kevesen vannak – akárcsak az elkötelezett természetvédők. A szerepük azonban nem kisebb, mint a természetvédőknek. Elkötelezett vallásos családi életükkel kell felhívni a figyelmet a fenyegető humánökológiai katasztrófára, és kérni buzgó imában a mennyei Atyát – Jókai Annával együtt: „törvényed vezessen, // hogy e kis nép oda ne vesszen” Ámen.

Verőcei Gábor/MK

á lelkiségi gondolatok

LELKISÉGI GONDOLATOK

á lelkiségi gondolatok