L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
Virágvasárnap / C év
 
 
 
SZENTÍRÁS
Szentmise szentírási idézetei
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
Homilia: 2010   2007   2004
 
 
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
SZENTÍRÁS
 
Szentmise szentírási idézetei
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
 
Nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg, mert az Úr megsegít
 
Iz 50,4-7
Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg.
Zs 21
A karvezetőnek. A ,,Szarvastehén hajnalban'' dallama szerint. Dávid zsoltára. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Távol van szabadulásomtól hangos jajveszékelésem. Én Istenem, kiáltok nappal, de te nem hallgatsz meg, és éjjel is, de nyugtot nem találok. Pedig te szent vagy és Izrael dicsérete között laksz. Benned bíztak atyáink, bíztak, és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megszabadultak, benned bíztak és meg nem szégyenültek. Én azonban féreg vagyok, nem ember, embereknek gyalázata, népnek utálata. Aki csak lát, mind gúnyt űz belőlem, félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja: ,,Az Úrban bízott, mentse meg őt, szabadítsa meg, ha kedvét leli benne.'' Hiszen te vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből, te vagy reménységem anyám emlője óta. Rád voltam utalva anyám ölétől, anyám méhétől fogva te vagy az Istenem. Ne légy távol tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítséget nyújtana. Körülvett engem sok tulok, Básán bikái körülfogtak engem. Kitátották felém szájukat, mint ragadozó és ordító oroszlán. Szétfolytam, miként a víz, minden csontom kificamodott, szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Ajkam, mint a cserép, kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába. Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok zsinatja körülfogott engem. Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhattam minden csontomat. Néznek rám, bámulnak engem, elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek. De te, Uram, ne légy távol tőlem, én erősségem siess segítségemre! Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, egyetlenemet a kutyák karmából! Ments meg az oroszlán torkából, engem, a megalázottat, a bölény szarvától! Hadd hirdessem testvéreimnek nevedet, a gyülekezetben hadd dicsérjelek: Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt, Jákob minden utóda, magasztaljátok őt! Félje őt Izrael minden utóda, Mert ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát, nem fordítja el tőle tekintetét, és meghallgatja, amikor hozzá kiált. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben; amit fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt. Jóllakásig esznek majd a szegények, akik keresik az Urat, dicsérik majd őt: ,,Éledjen fel szívük mindörökre!'' Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa, és leborul színe előtt a nemzetek valamennyi családja. Mert az Úré a királyi hatalom, és ő uralkodik a nemzeteken. Csak őt imádják mind, akik a földben alszanak; leborulnak előtte mindazok, akik a porba leszállnak.Neki él majd a lelkem, Neki szolgálnak majd utódaim. Az Úrról beszélnek az eljövendő nemzedéknek, az ő igazságát fogják hirdetni a születendő népnek: ,,Így cselekedett az Úr!''
Fil 2,6-11
aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy ,,Jézus Krisztus az Úr!'' az Atyaisten dicsőségére.
Mt 26,14 - 27,66
Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és azt mondta nekik: ,,Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek?'' Azok megígértek neki harminc ezüstöt [Zak 11,12]. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt. A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz és azt mondták: ,,Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?'' Ő azt felelte: ,,Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ,,A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a húsvétot.'''' A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. Miközben ettek, így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.'' Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni őt: ,,Csak nem én vagyok az, Uram?'' Ő így válaszolt: ,,Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.'' Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: ,,Csak nem én vagyok az, Rabbi?'' Ő azt felelte neki: ,,Te mondtad.'' Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta tanítványainak ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek és egyétek, ez az én testem.'' Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom nektek: mostantól nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom veletek Atyám országában.'' Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére. Akkor Jézus azt mondta nekik: ,,Ezen az éjszakán ti mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: ,,Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai'' [Zak 13,7]. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.'' Erre Péter megszólalt és azt mondta neki: ,,Ha mindenki megbotránkozik is benned, én soha meg nem botránkozom.'' Jézus azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor is megtagadsz engem.'' Péter erre így fogadkozott: ,,Még ha meg is kell veled együtt halnom, akkor sem tagadlak meg téged.'' Hasonlóan beszéltek a tanítványok mindnyájan. Akkor Jézus elment velük egy majorba, amelyet Getszemáninak hívnak, és azt mondta a tanítványoknak: ,,Üljetek le itt, amíg én elmegyek oda és imádkozom.'' Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor azt mondta nekik: ,,Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem.'' Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: ,,Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.'' Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: ,,Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.'' Aztán újra elment másodszor is, és így imádkozott: ,,Atyám, ha nem lehet, hogy elmúljon ez anélkül, hogy kiigyam, legyen meg a te akaratod.'' Megint visszatért, és újra alva találta őket, mert a szemük elnehezedett. Erre otthagyta őket, ismét elment és harmadszor is imádkozott újra, ugyanazokkal a szavakkal. Aztán odament a tanítványokhoz és azt mondta nekik: ,,Aludjatok már és nyugodjatok! Íme, elközelgett az óra, és az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.'' Még beszélt, amikor íme, Júdás, a tizenkettő közül az egyik megérkezett, és vele nagy tömeg kardokkal és dorongokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Aki elárulta őt, jelt adott nekik: ,,Akit megcsókolok, ő az, fogjátok meg!'' Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: ,,Üdvözlégy, Mester!'' És megcsókolta őt. Jézus így szólt hozzá: ,,Barátom, miért jöttél?'' Akkor odamentek, kezet emeltek Jézusra és megragadták őt. És íme, az egyik azok közül, akik Jézussal voltak, kinyújtotta a kezét, kihúzta a kardját, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Jézus erre azt mondta neki: ,,Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tíz légió angyalt? De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?'' Abban az órában Jézus azt mondta a tömegeknek: ,,Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem. Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el.'' Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak. Azok pedig megragadták Jézust és elvitték Kaifáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és vének összegyűltek. Péter pedig messziről követte őt a főpap palotájáig. Bement oda és leült a szolgákkal, hogy lássa a dolog végét. A főpapok pedig, és az egész főtanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak, noha sok hamis tanú jelentkezett. Végül előállt kettő és így szólt: ,,Ez azt mondta: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt fölépítem.'' Ekkor a főpap fölkelt és azt mondta neki: ,,Semmit sem felelsz? Mi az, amit ezek tanúsítanak ellened?'' De Jézus csak hallgatott. A főpap erre így szólt hozzá: ,,Megesketlek téged az élő Istenre: mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?'' Jézus azt felelte neki: ,,Te mondtad. De mondom nektek: most már látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőin'' [Dán 7,13; Zsolt 110,1]. Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és így szólt: ,,Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok?'' Azok ezt felelték: ,,Méltó a halálra!'' Azután beleköptek az arcába, ököllel verték őt, mások pedig pofon ütötték és azt mondták: ,,Prófétálj nekünk, Krisztus, ki az, aki megütött téged?'' Péter pedig kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálólány és így szólt: ,,Te is a galileai Jézussal voltál!'' Ő azonban mindenki előtt letagadta ezt: ,,Nem tudom, mit beszélsz.'' Amikor kiment a kapuba, meglátta őt egy másik, és így szólt az ott lévőkhöz: ,,Ez is a Názáreti Jézussal volt!'' Ő ismét esküvel tagadta: ,,Nem ismerem azt az embert!'' Kis idő múltán odamentek az ott állók és azt mondták Péternek: ,,Biztosan te is közülük vagy, hiszen a beszéded is elárul téged.'' Erre ő elkezdett átkozódni és esküdözni: ,,Nem ismerem azt az embert.'' Akkor mindjárt megszólalt a kakas. Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, aki megmondta: ,,Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.'' Kiment onnan és keserves sírásra fakadt. Amikor megvirradt, a főpapok mindnyájan, és a nép vénei, döntést hoztak Jézus ellen, hogy halálra adják őt. Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak. Amikor Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és véneknek. Azt mondta: ,,Vétkeztem, elárultam az igaz vért.'' Azok azt felelték: ,,Mi közünk hozzá? A te dolgod!'' Erre beszórta az ezüstöket a templomba, aztán eltávozott, elment és fölakasztotta magát. A főpapok pedig fölszedték az ezüstöket és azt mondták: ,,Nem szabad ezeket betenni a kincstárba, mert vér díja.'' Miután tanácsot tartottak, megvásárolták rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a földet Vérmezőnek mind a mai napig. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta mondott: ,,Fogták a harminc ezüstöt -- ez volt az ára, ennyire becsülték őt Izrael fiai --, és odaadták a fazekas földjéért, amint az Úr megparancsolta nekem'' [Zak 11,12-13; Jer 18,2-3; 32,8-9]. Jézus pedig ott állt a helytartó előtt. A helytartó megkérdezte tőle: ,,Te vagy a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod.'' Amikor a főpapok és vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor Pilátus azt mondta neki: ,,Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened?'' Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: ,,Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?'' Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe. Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: ,,Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.'' De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: ,,Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?'' Azok azt felelték: ,,Barabást!'' Pilátus erre azt kérdezte: ,,És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?'' Azok mindnyájan ezt felelték: ,,Keresztre vele!'' Ő újra megkérdezte: ,,De hát mi rosszat tett?'' Azok erre még hangosabban kiáltoztak: ,,Keresztre vele!'' Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: ,,Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!'' Az egész nép azt felelte: ,,Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!'' Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. Ekkor a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és összegyűjtötték köréje az egész csapatot. Levetkőztették őt, vörös katonaköpenyt adtak rá, fontak egy koronát tövisekből, rátették a fejére, egy nádszálat pedig a jobb kezébe, aztán térdet hajtva előtte így gúnyolták őt: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' Leköpdösték, elvették a nádat és a fejét verték. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a katonaköpenyt, ráadták saját ruháit, és elvezették, hogy keresztre feszítsék. Miközben kifelé mentek, találtak egy cirenei embert, név szerint Simont. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Amikor elérkeztek arra a helyre, amelyet Golgotának neveznek, ami Koponyahelyet jelent, epével kevert bort adtak neki inni [Zsolt 69,22]. Amikor megízlelte, nem akart belőle inni. Miután felfeszítették őt, sorsot vetve megosztoztak a ruháin [Zsolt 22,19]. Azután leültek és ott őrizték őt. A feje fölé föltették elítélésének okát. Ez volt ráírva: ,,Ez Jézus, a Zsidók Királya''. Két rablót is megfeszítettek vele együtt, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt [Zsolt 22,8], és ezt mondták: ,,Te, aki lebontod a templomot és három nap alatt fölépíted, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!'' Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és a vénekkel együtt: ,,Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni. Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki! Az Istenben bízott, szabadítsa hát meg most, ha akarja! [Zsolt 22,9] Hiszen azt mondta: ''Az Isten Fia vagyok''.'' Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre. A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: ,,Élí, Élí, lemá szabaktáni?'', azaz: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'' [Zsolt 22,2] Ennek hallatára egyesek az ott állók közül így szóltak: ,,Ez Illést hívja.'' Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki [Zsolt 69,22]. A többiek pedig így szóltak: ,,Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa őt!?'' Ekkor Jézus ismét hangosan felkiáltott és kiadta a lelkét. És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste. Föltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: ,,Ez valóban Isten Fia volt.'' Volt ott sok asszony is, akik messziről figyelték, azok, akik Galileából követték Jézust és szolgáltak neki. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak anyja. Mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba, és betette saját, új sírboltjába, amelyet sziklába vágott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben. Másnap pedig, azaz a készületnap után, Pilátusnál összegyűltek a főpapok és a farizeusok és azt mondták: ,,Uram! Emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: ,,Három nap múlva föltámadok.'' Parancsold meg tehát, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy odamenjenek a tanítványai, ellopják őt és azt mondják a népnek: ,,Feltámadt a halottak közül'', és ez az utóbbi csalás rosszabb legyen az előzőnél.'' Pilátus azt felelte nekik: ,,Van őrségtek, menjetek és biztosítsátok magatoknak, ahogy tudjátok.'' Azok pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel biztosították maguknak a sírt.
 
 
 
 
 
á LAP
 
 
 
L      I      T      U      R      G      I      A
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
Homilia:  2010   2007   2004  -  Forrás
+
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬
 
 
     
 
HOMILIA 2010
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2007
Jézus bevonulása és szenvedése
Jeruzsálemben, az Olajfák hegyének déli lejtőjén egy kis templom vonja magára a zarándokok figyelmét. Az oltár mögötti üvegablakból páratlan kilátás nyílik a szent városra. A templom alakja kívülről emberi könnycseppre emlékeztet. Neve is így hangzik: Dominus flevit – Az Úr sírt. A templom Jézus virágvasárnapi bevonulásának útvonalán épült. Szenvedése előtt diadalmenettel vonult az Üdvözítő a városba. De amikor elébe tárult, megsiratta lakóinak megátalkodása miatt. Virágvasárnap erre a bevonulásra emlékezünk és egyúttal meghatódott lélekkel gondolunk a Megváltó halálára is.
Jézus diadalmas bevonulása
Julius Caesar Kr. E. 44-ben diadalmenetet tartott Rómában. Ekkor már lába előtt hevert az akkor ismert világ Britanniától Numídiáig, Hispániától Perzsiáig. Négy ló húzta diadalhintóját, tíz elefánt védte a sorfalat, hetvenkét liktor haladt előtte és tizenhatos sorban haladtak a légionáriusok. Caesart mégis betemette a feledés pora. Ma már csak megsárgult történelemkönyvek emlékeznek meg róla. Néhány évvel később a Názáreti Jézus vonult be Jeruzsálembe. Szelíden, szamárháton, csak a zarándokok lengettek pálmaágat előtte és tanítványai terítették ruhájukat elébe. Róla mégsem feledkezünk el két évezred után sem. Mert ez a Jézus ma is él és uralkodik. De nem földi birodalmakat kormányoz, hanem a szívek Királya. Nem légiókat győzött le, hanem a bűnt és a halált. Aki az ő virágvasárnapi diadalmenetébe áll be, annak élete ugyan a kálváriás keresztúton át, de a diadalmas húsvétba torkollik.
Jézus szenvedése
A virágvasárnapi dicsőséges bevonulás után néhány napra megkezdődött keserves kínszenvedése. A szenvedéstörténetet hallgathatjuk pusztán a megfigyelő érdeklődésével. Akkor csak az érdekel: mi történt és hogyan történt. A hívő azonban többre törekszik. Érdekli, miért történt mindez. Lukács alapvető szempontja: az eseményekben Isten üdvözítő terve valósult meg. Igazolja: mindennek így kellett történnie, hogy Isten akarata teljesedjék. Az életre-halálra szóló küzdelem valójában Jézus és a Sátán között zajlik. A Sátán szállta meg Júdást, ő rostálta meg a tanítványokat, az ő sötét órája ütött. Jézus elszántan néz szembe a sátáni kihívással, végül feltámadásával végérvényesen győzedelmeskedik. Lukács kiemeli még Jézus ártatlanságát. Az ellene felhozott vádak hamisak. Ezt felismerik Pilátus, Heródes, Arimatei József, a jobb lator és a római százados. Az evangéliumból kitűnik az eseményeknek megváltó áldozati jellege is. A halál önkéntes elfogadása jellemzi Jézust. Áldozata az üdvösség forrása lesz mindenki számára.
Miért szenvedett Jézus?
A modern teológia három szempontot emel ki.
Elvhűségből. A pompeji katona élete árán is hűséges maradt őrhelyéhez. Amikor hömpölygött feléje a Vezúv lávája, rendületlenül állt a kapunál. Állva temette be a hamueső. Jézus nem az őrállomásához, hanem elveihez maradt hű egészen a vértanúságig. Ő a jóságos Atyáról prédikált. Ellenfelei a félelmetes istenképet hirdették. Jézus előtt két út állt: vagy kiegyezik ellenfeleivel, de akkor elárulja hivatását. Vagy vállalja a keresztutat. Nem fakír volt, hanem hős, aki élete árán is hű maradt elveihez.
Igazolta, hogy a szenvedés naggyá teheti az embert. Nyilvános működése alatt sok erényt gyakorolt. De a leghősiesebb erények gyakorlására csak a szenvedés közepette nyílt alkalma: a rosszakarókkal szembeni szelídségre, a hóhérok iránti megbocsátásra, az összeomlásban tanúsított kitartásra, az Atya akaratára való tökéletes ráhangolódásra. Jézus bemutatta, hogy a szenvedésben naggyá, hőssé, szentté válhat az ember.
Helyettesítő elégtételből. Kolbe atya önként vállalta egy rabtársa helyett a halált. Feláldozta életét, de társa megmenekült. Jézus a világ bűnének kiengeszteléséért felkínálta halálát ás általa megmenekült az ember.
Álljak lélekben a kereszt alá, nézzek a felfeszített Krisztusra és mondjam: Állok a Golgota bús tetején. Itt van a Krisztus, s itt vagyok én. Vérzik, vérzik a Krisztus! // És Rám néz! Rám néz! Irgalmas egek! Jaj, hova fussak, hova legyek. Vérzik, vérzik a Krisztus! // Csak sírok, sírok, csak susogj ajkam: Jézusom, szeretlek, könyörülj rajtam! Vérzik,. Vérzik a Krisztus! (Sík Sándor: Véreső esik).
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
HOMILIA 2004
 
Ma, amikor hosszú passiót olvasunk, nem nagyon szoktunk sokat prédikálni. Igaz a talán Szent Domonkosnak tulajdonított megállapítás: a keresztre feszített az én egyetlen tanító mesterem! Mégsem haszontalan azonban a nagyhét kezdetén, a kapuban, Jeruz

1. Virágvasárnap hangulata olyan kettős, mint a mi mindennapi életünk: hol fönt, hol lent érezzük magunkat. Sok embernél ez a hangulati váltás már nem is természetes, hanem kóros, valami lelki, személyiségi zavarra utal. Itt azonban az üdvtörténet tényeként egyszerre gyönyörködtet, és megráz. A két pólus: a bevonulás öröme, diadala, önfeledt ujjongása és a szenvedéstörténet mély keserűsége, letörtsége, gyásza. A kettő, mint egy szimfónia nyitánya vezeti be az egész előttünk álló „szent hét”, nagyhét ünneplését. Oly mélyen a miénk ez az élmény, megnyugtatja a szívünket ez az ünneplés: „Hozsanna!” és azután: „Keresztre vele!” Benne cseng az állhatatlan, örök emberi változás: egyik nap ezt mondja, a másik nap az ellenkezőjét. Ez Jézus földi életében sem volt másként, meg kellett tapasztalnia, a saját sorsán, igazságtalan elítélésén, szenvedésein át. Ilyenek vagyunk mi, emberek! Ugyanakkor azonban e váltás, az örömnek hirtelen átcsapása ürömbe, szenvedésbe, gyalázatba azt is jelzi, hogy még nem értünk a végére, a történet folytatódik, a vér, a halál, nagypéntek gyásza után következik húsvét élete, maradandó élete. Feltámadása.

2. A barkaszentelési körmenetnek volt régen, a II. Vatikáni zsinat előtti formájában egy nehezen magyarázható része. A menet után becsukták a templomajtót, s amikor visszatértek, a pap a körmeneti kereszt rúdjával kopogott be a kapun, amely mögött egy-két énekes felelt a kívülálló tömeg hangjára. Kézenfekvő volt a szimbolikus magyarázat: az ősszülők bűne miatt bezárult mennyország kapuja most fog feltárulni, hogy minden húsvétot ünneplő hívő embert befogadjon. Történelmi magyarázatot is találtak a liturgikus forma megvilágítására: állítólag Jámbor Lajos frank király, nyugat-római császár a IX. században maga is mint hívő a körmeneten egy fogház előtt elhaladva, bezörgetett a raboknak: elérkezett örömötök, megváltástok, szabadulástok! Talán erre utalt ez a furcsa szokás. – Manapság a liturgia egyszerűbb, közérthetőbb szimbólumaival, a pálma (barka) megszentelésével, énekkel, körmenettel és a passió ünnepélyes előadásával tudatosítja bennünk Jézus földi életének utolsó hete kezdetét, a megváltás beteljesedését.

3. Induljunk együtt az előttünk álló szép napok ünneplésébe! Tegyük azt, amit annyi mély érzésű keresztény: keressük nagyhéten a bűnbánatnak, a kiengesztelődésnek, a tettekben megmutatkozó jézusi szeretetnek a gyakorlását. Vegyünk részt a szent liturgiákon, énekeljünk, vagy csöndesedjünk el, látogassuk meg a szentsírt, és magyarázzuk gyermekeinknek is azt, ami nemcsak egyszer volt élmény, hanem állandó kincsünk: a szenvedő, az áldozattá lett, az értünk halálba menő Jézus Krisztus nagyszerű életét, maradandó örömét! Ámen.
Pákozdi István/MK
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
 
LELKISÉGI GONDOLATOK
 
 
 
 
á lelkiségi gondolatok
 
 
     
 
á LAP