|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Nagyböjt 2. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
|
|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Nagyböjt 2. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | ||
| Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt Ter 15,5-12.17-18 Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: ,,Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!'' Aztán így folytatta: ,,Éppen ilyen lesz az utódod is.'' Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki. Ekkor azt mondta neki az Úr: ,,Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Úrból, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.'' Ám ő azt válaszolta: ,,Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?'' Az Úr erre azt felelte neki: ,,Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!'' Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté. A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket. Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá. Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: ,,Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig. Zs 26 Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát. Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem. Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, éneklek és zsoltárt zengek az Úrnak. Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: ,,Téged keres tekintetem!'' A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy segítőm; Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem! Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem. Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt. Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban! Fil 3,17 - 4,1 Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példát adtunk nektek. Mert sokan élnek úgy -- sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom --, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, s a figyelmük földi dolgokra irányul. A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. Azért tehát, szeretett és hőn óhajtott testvéreim, örömöm és koronám, így tartsatok ki az Úrban, szeretteim! Lk 9,28b-36 Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: ,,Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!'' Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok'' [MTörv 18,15; Iz 42,1]. Mikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak. | ||
| á LAP |
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ LELKISÉGI GONDOLATOK Homilia: 2010 2007 2004 - Forrás + ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | |||
| HOMILIA 2010 | |||
|
|||
|
HOMILIA 2007
Jézus színeváltozása
A kirakatban lévő tárgyakat erős tükrös
izzók, lámpák világítják meg. A színész reflektorfényben játszik. Ezek külső
fényforrások. Még a hold és a csillagok is kívülről, a naptól kapják fényüket.
Jézusnál a színeváltozás hegyén személyisége mélyéből belső fény tört elő. Pedig akkor már kínszenvedésre készült. Mi lehetett a magyarázata, titka Jézus megdicsőülésének? Erre keressük a választ nagyböjt 2. vasárnapján Lukács evangélista utalásaiban. Továbbá, hogy mit tehet a keresztény ember, hogy a fény ne aludjék ki az ő arcán se? Miért ragyog Jézus arca? Mert imádkozott a Tábor-hegyen. „Jézus felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott” – írja Lukács. Evangéliumában gyakran említi, hogy Jézus imádkozott: megkeresztelkedése után feljött a vízből és imádkozott; a 12 kiválasztása előtt az egész éjszakát imádságban töltötte; közvélemény-kutatása előtt: „amikor egyszer egyedül imádkozott, megkérdezte tanítványait: kinek tartják az Emberfiát?”; imádkozott a Getszemáni-kertben a vérizzadás előtt; a kereszten elhangzott hét szava közül három a Mennyei Atyához szólt. Nos, Lukács a táborhegyi megdicsőülésnél is azt emeli ki, hogy Jézus szent párbeszédben van az Atyával. Az imából merít erőt messiási működéséhez. Nem csoda, ha ilyen imádság hatására: „arca elváltozott és ruhája ragyogó fehér lett.” A keresztény embernek is szüksége van időre és helyre, melyben szabaddá teszi magát a mindennapi munkától és megnyílik Isten világa fel. Főként most a „Szent negyven nap” alatt újuljunk meg imaéletünkben a csend, a szemlélődés és az Istennel való együttlét számára. Ne sajnáljuk az időt az imára. Nem elvesztegetett percek azok, hanem lelki energiagyűjtések. Mert Isten Fia. A mennyei Atya szava mint valami mennydörgés szólal meg: „Íme, az én választott fiam, őt hallgassátok!” Jézus nyilvános működése alatt mindig „Fiúnak” nevezte magát: „senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya”; „a Fiú csak azt teheti, amit az Atyánál lát”; „Atyám, dicsőítsd meg Fiadat!” Az ő szeméből az a különös fény áradt, amely a gyermek-szemeket jellemzi. A tisztaságnak, az ártatlanságnak, a derűnek a kisugárzása. A megdicsőülés hegyén ez a fény árasztja el arcát, sugárzik egész alakjából. Most érzi igazán Fiúnak magát! Nem csoda, ha az Atya sem bírja magában tartani ezt a boldog örömet és kicsattan belőle a nagy kinyilatkoztatás: „Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, Őt hallgassátok!” Mi Isten gyermekei vagyunk! Miért nem árad akkor arcunkról a fény? Miért problémázunk összeráncolt homlokkal? „legalább látnánk rajtatok, hogy megváltottnak érzitek magatokat – mondják rólunk a kívülállók. Néha rossz cégérei vagyunk a kereszténységnek: Szerencsére látunk olyan keresztényeket is, akikről sugárzik az istennel való találkozás élménye. Eriksonnak, a tolókocsis amerikai lánynak az arcáról árad a fény, Kolbe atya énekelt az éhség-kamrában, II. János Pál pápa haldokolva üzente a fiataloknak: „Legyetek derűsek, én is az vagyok!” Az kellene, hogy az emberek, ha együtt vannak egy kereszténnyel, megtapasztalnának valamit a belső tűzből, mely az istengyermekség tudatából árad! Mert a szenvedésre felkészült a lelke. Az evangélista közli, miről folyik a társalgás Mózes, Illés és Jézus között: „Haláláról beszélgettek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie”. A szenvedés, a kereszt a téma. Jézus nem reszket tőle, nem tiltakozik ellene, hanem ragyog az arca. Hát ez is lehetséges? A kereszt nem csak rázuhanhat az emberre, hanem fel is emelheti? A szenvedés nem csak eltorzítani képes az arcvonásokat, hanem átszellemiesíteni is? A jelenet bele akarja vésni a lelkünkbe, hogy a szenvedés és a megdicsőülés összefüggenek egymással. A megpróbáltatás az embert naggyá is tudja tenni. A mise alatt templomainkban is gyakran átélhetjük a tábor-hegyi élményt. Ilyenkor boldogan érezzük: „Jó nekünk itt lenni!” Jó lenne mindig itt maradni az Úr közelében. De nem lehet, odalenn várnak az emberek. A templomból közéjük megyünk. De már nem azzal a lélekkel, mint ahogy idejöttünk: álmosan, fáradtan, kedvetlenül. Az Úrral való találkozás öröme, az imádság boldogsága, az istenfiúság átélése sugárzik rólunk. Érezzék át ez emberek, hogy az Úr megdicsőülésének fénye ragyog át rajtunk és ezt a fényt árasztjuk rájuk. Ámen. Hajnal György/Magyar Kurír |
|||
|
|||
|
HOMILIA 2004
A 1960-as években
rendkívüli szenzációt keltettek Rómában a hosszú évtizedeken át tartó
földalatti metró építésével járó felfedezések. Fellini: Róma című filmje
kiszínezve, meseszerűen szemlélteti, hogy a fúrások miféle meglepetéseket
okoztak. Ahogy a fúrógép haladt a föld mélyén előre, egy csontvázakkal teli
katakomba-helyiségre, különféle járatokra, kazamata-rendszerekre, végül egy
kétezer éve légmentes helyiségben konzerválódott, színes falfestményekkel
díszített ókori házrészletre bukkantak. A régészek a bevilágító reflektor
fényénél csodát láttak: ragyogó, élethű színekkel pompázó festményeket, mintha
éppen most készítették volna. A csodálkozás azonban kétségbeesésbe torkollott:
amint a beáramló levegő és pára megérintette a képeket, azok kezdtek
elhomályosulni, fakulni, majd lassan-lassan eltűntek a falakról, mint egy
szétoszló álom. 1. A mai evangéliumban is egy csodaszép, fényes, álomszerű jelenségről hallunk, ami éppúgy eltűnik majd egy szempillantás alatt, akárcsak a földalatti, ókori festmények. A három kiválasztott apostolban, és az egyházban azonban mindörökre megmarad ez az „ikon”, ez a kinyilatkoztatás. Az elbeszélés értelme: Jézus és a mennyei Atya elragadtatott pillanata. Erre utal a Lk evangélium kettős megjegyzése: mindez imádság közben történt. Az az élet- és szeretetközösség, amely öröktől fogva ragyog, vonz, elkápráztat: a Szentháromság benső élete. Mivel természetfeletti élményről van szó, amely a résztvevők számára valami módon érzékelhetővé, tapasztalhatóvá lett, küszködnek a hasonlatokkal, keresik a szavakat, ügyetlenül viselkednek, szinte magukon kívül vannak. Ennek ellenére Jézus színeváltozása mégsem a misztérium-vallásokból ismerős átváltozás, átalakulás, ahol pl. a görög mitológiában az emberek közé jövő istenek öltenek emberformát. Itt éppen az ellenkezőről van szó: amit az apostolok eddig csak fokozatosan tudtak meg Jézusról, ami homályosan rajzolódik ki előttük, az most lebilincselő erővel tapasztalatukká lesz: ő tényleg az Isten Fia. Ezt fejezi ki Péter felkiáltása: „Mester, jó nekünk itt lennünk!” Egyedül Jézus Krisztus tudja összekötni a mennyet és a földet, személyének ragyogó valóságában. Ő Úr mindkettő fölött: arcán megfér a szenvedés és a dicsőség. A tanúságtevő hang ezért irányítja rá a figyelmünket: „Őt hallgassátok!” A földi élet valósága folytatódik, de ennek az ikonnak az élménye, hatása, látványa benne marad a szívükben, állandó segítség a kereszt, a szenvedés, a nagypéntek óráiban. 2. Igazán csak húsvét után válik egészen érthetővé, miért lettek az apostolok tanúi Jézus színeváltozásának. A Tábor-hegy döntő fordulat az életükben, felkészülésükben, apostoli iskolájukban, hogy vállalni tudják Jézus egész sorsát. Az Úr Mózessel és Illéssel a Jeruzsálemben bekövetkező haláláról beszélgetett, amit persze Péterék még nem értettek. Látták azonban a ragyogó arcát és alakját. S ez elég volt nekik. Tulajdonképpen ezt az arcot kapta ajándékba Veronika a kendőjébe itatva, a tíz leprás közül a visszatérő hálás szamariai, a bűnös asszony, vagy Jairus és a pogány római százados. Mindenki, aki találkozott vele. Ez a csöndes, az emberi arcvonások mögött kirajzolódó Krisztus-arc mindannyiunk legnagyobb kincse: tapasztalatunk a hitben, megvilágosodásunk a szívünkben. S azután, ha le is kell mennünk a hegyről, ha gondok és keresztek között halad is életpályánk, akkor sem feledhetjük ezt az ikont, Istennek ezt a reménytkeltő ajándékát. Kétségtelenül vannak a mi életünkben is megvilágosodások, találkozások, élmények, amelyek többek, mint pusztán emberi események: bennük, mögöttük ott van a dicsőséges Isten-arc. 3. A Jézus-kép évezredekkel Tábor-hegy után sem fakulhat el. Jézus arcát szemléljük az idők végezetég. Erről elmélkedik sokszor a pápa: ebben az új évezredben sincs más dolgunk, mint szemlélnünk, egyre mélyebben kontemplálnunk annak a Jézusnak az arcvonásait, akit nem tudtak a művészek, szobrászok, zenészek, költők eléggé magasztalni, megformálni, leképezni (pl. Novo millennio ineunte apostoli levele). Az ő alakjára, arcára, megjelenésére találhatunk annyi és annyi alkalommal az életünkben: nemcsak az Alpesek tetején, nemcsak létünk döntő fordulataiban, de akkor is, amikor megismerjük egymást, amikor fölébred egy barátság vagy egy szerelem, amikor megvilágosodunk egy olvasmány, vagy tanítás által, amikor belátjuk, hogy szüleinknek igaza volt, amikor a szenvedés órájában rátalálunk szenvedő, vérrel áztatott arcára, amely ott és akkor Isten-ikonná változik. A mai evangélium újraolvasásakor át kell, hogy hasson a tudat, ami Szent Pált is betöltötte: „A mi hazánk a mennyben van!” Hozzá akarok mindent viszonyítani! Idelent keresés, építkezés, szenvedés, reménykedés a sorsunk, de nem értelmetlenül, nem eredménytelenül, az örök élet biztos tudatával. Hagyjuk, hogy Krisztus csodálatos ikonja beépüljön a lelkünkbe: egy-egy szellemi, lelki élmény, kapcsolatok, ünnepek, kirándulás, utazások kegyelmi pillanatai révén, amelyeket nem azért kapunk, hogy elfelejtsük, hanem azért, hogy a rákövetkező nehezebb órákat jó szívvel tudjuk elfogadni, elviselni, átélni és üdvösséggé érlelni magunkban. Ámen. Pákozdi István/MK |
|||
|
|||
| LELKISÉGI GONDOLATOK | |||
|
|||
| á LAP |