|
|
HOMILIA 2007
Jézus felszabadító üzenete
Szent Ágoston ifjú korában rossz társaságba
keveredett és megindult a züllés útján. Bűnös viszonyt folytatott egy
könnyűvérű lánnyal és törvénytelen gyermeke született.
Ambrus prédikációjára megtért.
Megkeresztelkedése után újból és újból elolvasta Jézus és a házasságtörő nő
történetét. Ilyenkor mindig könnyek gyűltek szemébe. Jézus irgalmának fenséges
megnyilvánulása megrendítő hatást gyakorolt rá. Nagyböjt 5. vasárnapjának
evangéliuma felszabadító üzenetet tartalmaz számunkra is. Igazolja, hogy van
bűnbánat és rámutat ennek útjára.
Hogyan vezeti Jézus bűnbánatra az
asszonyt?
Lehajolt a földre. Eddig mindig azt olvastuk róla, hogy „felnézett”
például Zakeusra, „rátekintett és megszerette”: a gazdag ifjút, „belenézett a
szemébe és meghívta” Lévit. Most meg: „lehajolt a földre”. Tehát nem nézett
rá. Elfordította tekintetét. Mert tudja, vannak olyan pillanatok, amikor a
legnagyobb könyörület az, ha nem néz rá az ember. Krisztus minden szeretete
ott ég ebben az elfordított tekintetben. Kamasz fiú: „Nagyi, én azért
szeretlek téged, mert te mindig tudod, mikor kell odanézni és mikor nem kell!”
Jézus most irgalmasan nem nézett oda, hanem, „lehajolt a földre”.
Bárcsak ránk is alkalmazható lenne ez a
dicséret! Tudnánk, mikor kell odanézni: vegyük észre a férj homlokán a
gondbarázdákat, a feleség ölébe ejtett fáradt kezét, a barátnő könnyes
tekintetét. Még a háziorvostól is meg lehet kérdezni: „Doktor úr, a maga szíve
sose fáj?” Viszont ne vegyük észre: a gúnyos tekintetet, a vendég által a
terítőre csöppentett foltot, vagy az ellenőrző könyvbe a jó jegyek közé
becsúszott „elégtelen”-t.
Ujjával írni kezdett a földön.
Szent Jeromos szerint a vádaskodók bűneit írta. Belon Gellért véleménye:
lehet, hogy csak firkált. Időt akart adni a vádaskodóknak kettős mércéjük
felismerésére. A házasságtöréshez két ember kell. A férfit miért nem hozták
el?
Az „önjelölt szenteket” is
rádöbbentette bűnösségükre. „Aki közületek bűn nélkül van…” A
vádaskodókat emlékeztetni akarja rejtett bűneikre. Azokra a szennyes dolgokra,
amelyek kitudódásától mindig is féltek. Ellenségei jól ismerték Jézus szívekbe
hatoló tekintetét. Most féltek a nyilvánosságra hozataltól.
A mai nagyhangú kritizálók között is vannak,
akik jobban tennék, ha legalább hallgatnának. A tűzparancsot kiadó
tömeggyilkosok, akik kiemelt nyugdíjat élveznek. A hazát elárulók, akik
bársonyszékben ülnek. Akikre érvényes Tiborc panasza: „aki száz, meg százezret
rabolt, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.”
„Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra” – mondja a közmondás. Akinek
súlyos elszámolnivalója van, jobban teszi, ha nem vádaskodik.
Végül megtörténik a feloldozás. Az Úr
észrevette az asszony összetört lelke mélyén feltámadó bűnbánatot. Meg sem
várta a bűnvallomást, nem csikart ki jó feltételt. Inkább maga fogalmazta meg
a feloldozást meg a tennivalót is: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne
vétkezzél!” Ez adta meg a felszabadultság érzését és tette szentté további
életét.
Mi a történet mai üzenete?
Tartsuk a bűnt bűnnek! Félreértené az evangéliumot, aki bűnpártolást
olvasna ki belőle Jézus részéről. Az Úr nem azt akarja mondani, hogy hunyjunk
szemet a bűn fölött, bagatellizáljuk el a házasságtörést. Hiszen Ő drága
vérével eszközölte ki az Atya bocsánatát. Azért tudott megbocsátani, mert
tudta, hogy saját kereszthalálával majd ő fizeti ki bűneinek adósságát.
Kerüljük el az ítélkezést! Reményik Sándor
így fogalmazta ezt meg: Istenem, add, hogy ne ítéljek – // Mit tudom én,
honnan ered, // Micsoda mélységből a vétek, // Az enyém és a másoké, // Az
egyesé, a népeké. // Istenem, add, hogy ne ítéljek. (Ne ítélj)
Ne féljünk őszinte bűnbánatot
tartani! Az evangéliumi asszony tele volt félelemmel. Félt vádlóitól,
a megkövezéstől, az emberi tekintetektől és minden bizonnyal a bűn nélkül való
Jézustól. De az Úr feloldotta félelmét. Az Ő ajkáról hallotta: „Nem ítéllek el
téged…” A mai megtérésre vágyó ember is hallja Jézus helyettesének ajkáról a
felszabadító üzenetet: „most már minden rendben van. Isten megbocsátotta
bűneidet. Menj békével!”
Ne féljünk, ha elestünk, csak a mély bánat és az őszinte gyónás révén térjünk
vissza Jézushoz. Ő visszafogad és ajkáról hallani fogjuk az örömteli szavakat:
„Ha bűneitek vörösek voltak, mint a bársony, fehérek lesznek, mint a gyapjú; s
ha vérszínűek voltak, mint a karmazsin, fehérek lesznek, mint a hó.” (Iz 1,18)
Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar
Kurír
|
|
|
|
HOMILIA 2004
Van bűn a
világban, s van olyan rossz, amit még fokozni is lehet: ha nem ismerjük fel
bűnös voltunkat, ha megragadunk a rosszban, ha eszünkbe sem jut
szembehelyezkedni vele, bocsánatot kérni érte. Már a pogány bölcselő,
Epikurosz is állítja: „lelki egészségünk (helyreállítása) hibáink
felismerésével kezdődik”. Fel kell ismernünk, hogy semelyikünk nem bűntelen.
Ez azonban még kevés, ettől akár meg is lehetne őrülni: mit tettem, most mit
csináljak? Marad a bűntudat, a fájdalom, a kín, létezik-e ebből valamiféle
kiút?
1. Jól ismerjük Dávid király bűnének történetét, amely párhuzamot jelenthet a
mai evangéliumhoz. A legtekintélyesebb zsidó király az ammonitákkal vívott
harcok idején elcsábította egyik hadvezérének, Uriásnak a feleségét, Betsabét.
A házasságtörést Uriás meggyilkoltatásával tetézte. Nátán próféta intelmére
azonban Dávid beismeri tettét és így szól az 50. zsoltárban: „Ellened, csakis
ellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt cselekedtem. Te mégis igaz
vagy, amikor szólítasz, és igazságos, amikor ítélsz” (6. vers). Dávid úgy
gondolja, – és mi magunk is, – hogy Isten a bíró, aki odaáll Dávid és Uriás
közé. Az igazat felmenti, a bűnöst elítéli. Ennek következményeként Dávid
elfogadja az ítéletet, mert az jogos és fellebbezésnek helye nincsen.
2. A bűnös asszonyról szóló evangélium más isteni logikáról beszél. Jézus nem
ítélőbíróként áll a vádaskodó írástudók és farizeusok meg a tettenért asszony
közé. A bűn – büntetés hagyományos, emberi szerepkörét elutasítja magától.
Először is elfogadja az embert olyannak, amilyen: lehajol és írni kezd ujjával
a poros földön. Nem tudjuk mit, de bizonyára nem az asszony bűnlajstromát.
Cselekedete szép jelképe a mózesi törvény írott betűi és a porig alázott ember
találkozásának. Jézus szótlan marad, mert ő nem bíró. Ő a megsértett fél. Már
Dávid fölismerte, hogy tettével nem csupán két parancsot hágott át, hanem azt
sértette meg, aki őt fölemelte, királlyá tette, hatalmat adott neki, eddig
szeretetével kitűntette: Istent, az életet, a hűség és a jóság forrását.
„Isten viszont nem kívánja a bűnös halálát, hanem azt, hogy éljen” (Ezek
18,32). Dávid bűnével megkísérli elhallgattatni, kiölni szívéből az Istent,
aki viszont meg akarja szabadítani Dávidot. Itt pontosan erről van szó: Jézust
bántja a házasságtörés, mert Isten a házasságot szentnek alkotta. Tudja, hogy
ez az asszony megtagadta Istent, Jézus viszont keresi a lehetőséget arra, hogy
megmentse az asszonyt. Kimondja azt a váratlan és újfajta ítéletet, amire a
vádlók elódalognak: „Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való
közületek!” Drámai pillanatok következnek: Jézus egyedül marad az asszonnyal,
az Irgalom Forrása, a gyenge, bűnössel, Isten az emberrel. Miután mindenki
elment, Jézus ezt kérdezi az asszonytól: „Senki sem ítél el téged?” – És
befejezi a megbocsátás felmentő ítéletét: „Én sem, menj, de többé ne
vétkezzél!”
3. Hasonló ez a pillanat ahhoz, amit Péter élt át, amikor megtagadta Jézust, s
amikor a kakasszóra Jézus rátekintett Péterre, találkozott a tekintetük, Péter
a napnál világosabban látta: megtagadtam azt az embert, aki megy, hogy
meghaljon értem! Ekkor fakadt keserves sírásra (vö. Lk 22,62). A bizalomnak, a
szeretetnek, a barátságnak ez a durva visszautasítása és Jézus isteni
szeretetének minden mértéket meghaladó nagysága a látszólag érzelem-mentes
halászból is könnyeket képes előhozni. Ezek a keresztény bűnbánatnak a
gyökerei. A hívő ember fájdalma a bűn fölött, amely abból az elviselhetetlen
élményből ered, hogy az előtt találom magamat, akit megsértettem, akinek
visszautasítottam a bizalmát, de aki most még nagyobb bizalommal közeledik
felém, jobbját nyújtja nekem. Ez a valaki pedig nem más, mint az Isten Fia,
Jézus Krisztus. Őt szerette rajongásig Pál apostol, aki őszintén írja: hozzá
képest mindent szemétnek tartok. „Felejtem, ami mögöttem van, s az előttem
lévő után rugaszkodom” (szentlecke).
Van Rómában egy templom, a Szent Mária Magdolnáról elnevezett, amelyet
népszerűen a jó gyónás templomaként emlegetnek, mert e szentség 6 jellemző
tulajdonságát egy-egy szobor ábrázolja a gyóntatószék fölötti fülkékben. Ezek:
1. humilis (alázatos), kezében koponyát tart; 2. secreta (titkos), kulcsot
szorít az ajkához; 3. simplex (egyszerű), galambbal és liliommal; 4. verecunda
(szemérmes) lefátyolozottan; 5. fidelis (hűséges) kutyával ábrázolva és 6.
lacrymabilis (könnyes) egy síró alakkal megformálva. A 12 éves Goretti Máriát
erőszakos gyilkosa 14 késszúrással sebesítette meg, amibe a lányka 1902.
június 6-án, Nettunóban belehalt. A gyilkost 30 évi kényszermunkára ítélték.
Közben megtért és amikor lehetett, ellátogatott Mária édesanyjához, aki
bocsánatkérésére azt mondta neki: „Ha Isten megbocsátott neked, én hogyne
bocsátanék meg?” Ha akkor halálra ítélik, soha sem járulhattak volna együtt
szentáldozáshoz, az édesanya és lányának gyilkosa, és nem lehetett volna ott
1950-ben a szentté avatásán sem. – Ma, szenvedés vasárnapján halljuk meg az
értünk is halálba menő Krisztus üzenetét: ne ítéljünk, hogy meg ne
ítéltessünk! (vö. Mt 7,1) Nézzünk föl rá, aki azért jött, hogy életünk legyen,
méghozzá bőségben (vö. Jn 10,10). Feledjük a múltat, bánjuk meg a múltat és
feszüljünk neki a jövőben feltáruló és kibontakozó még nagyobb szeretetnek!
Ámen.
Pákozdi István/MK
|
|
