|
|
HOMILIA 2007
Jézus világraszóló győzelme
Évenként tízezrek zarándokolnak a nagy
vallásalapító, Mohamed sírjához. Sokan megállnak a piramisok előtt. Itt
nyugszanak a fáraók. Ki ne látogatna el Párizsban járva az Invalidusok
templomába, ahol Napóleon hamvai nyugszanak. Bécsben a kapucinusok kriptájában
a Habsburg császárok pihennek. Moszkvában hosszú sorokban vonultak el az
emberek Lenin sírja előtt. A történelem egyetlen személyének, Jézus
Krisztusnak nincs csak sírhelye a földön. Ő is meghalt és eltemették. De teste
nem maradt a sírban! Feltámadott! Él! Húsvétkor ezt a sírjából diadalmasan
feltámadó Krisztust ünnepeljük. Aki a történelem legszenzációsabb győzelmét
aratta. Győzött a sötétség, a halál, a hamisság és a gyűlölet felett.
A próféták bukása
A sötétség felett.
Hasonlítsuk össze a próféták tanítását és sorsát Jézus tanításával és
sorsával. A próféták azt hirdették: Jön a Világosság! Izajás azt írja:
„Készülj fel, gyújts örömfényeket, Jeruzsálem! Felragyog feletted az úr
fényessége és eltölt a Mindenható világossága.”
Az ő korában mindenki azt gondolta, hogy
Izajás lesz a választott nép fénye. De a prófétát Izrael királya
kettéfűrészeltette. Kialudt az Izajás által megjövendölt fény. Mégis, az ő
halála után is megmaradt a nép lelkében a remény, hogy majd a próféta után
mégiscsak jön Valaki, aki minden embert megvilágosít. Ezt a fényt már senki
sem fogja tudni elhomályosítani.
A halál felett.
A próféták azt hirdették: jön az Élet! Zakariásnál olvassuk:
„Ujjongj, Jeruzsálem! Szamárcsikó hátán közeleg, aki hozza számodra az
újjászületett életet. De Zakariást is megölték karddal a templom előcsarnoka
és az oltár között. Az Élet hirdetője meghalt. A remény mégis tovább élt, hogy
majd egyszer jön Valaki, aki magában hordozza az élet teljességét.
A hamisság felett.
A próféták prédikálták: jön az Igazság! Jeremiás vasigát vett a
nyakába és Szedekiás király előtt hirdette az igazságot: „Babilon királya így
hajtja nyakatokat igába.” Hananja álpróféta elhallgatta az igazságot. A remény
ennek ellenére sem szűnt meg, ha jön Valaki, aki majd minden igazság foglalata
lesz.
A gyűlölet felett.
A próféták kinyilatkoztatták: jön a Szeretet! Főként Dániel hirdette ezt. De
őt gyűlölték és oroszlánok elé vetették. Mégis fennmaradt a remény, hogy végül
jön Valaki, aki szeretetével győzni fog az emberi gonoszság felett.
Jézus „tragédiája”
Akkor végre ütött a történelem órája! Eljött Jézus! Ő nem úgy beszélt mint a
próféták. Ő azt mondta: „É vagyok a világ Világossága… az Élet… az Igazság… a
Szeretet!” Amikor őt keresztre feszítették, akkor megszűnt minden remény! Mert
akkor magát, a Világosságot oltották ki, magát az Életet ölték meg, az
Igazságot hallgattatták el és a Szeretet felett lett úrrá a gyűlölet!
Nagypéntek olyan kudarc volt, olyan tragédia, amelyet nem lehetett megoldani.
A tanítványok meg sem kísérelték a kereszt botrányát feloldani, inkább
szétszéledtek. Mit is akarnának egy kivégzett gonosztevő párthívei, akinek
ígéretei nem is teljesültek! A legsúlyosabb letargia vett erőt rajtuk. Ámde
felvirradt húsvét hajnala az apostolok számára. Kora reggel asszonyok rohantak
a hírrel: „Üres a sír, a Mester nincs ott! Feltámadt, él!” Olyan örömteli
változás történt, amelyhez foghatót ember még nem élt át! A Fény újból
kigyulladt! Az Élet feltámadt! Az Igazság érvényre jutott! A Szeretet győzött!
A nagypéntek olyan botrány volt, amilyen a
történelemben még nem volt. A húsvét viszont olyan világraszóló győzelem volt,
aminek szintén nem volt párja! Ezzel már ki lehetett állni a világ elé és
hirdetni: minden igaz, amit Jézus ígért! Bizonyíték rá a feltámadása.
A történelem tanúsága
Az Egyház 2000 éves történelmében számtalanszor megismétlődött a Feltámadás!
Julianus aposztata ki akarta irtani Jézus vallását. A perzsákkal vívott
csatában megsebesülve kiáltotta: „Győztél, Galileai!” Diocletianus császár
érmet veretett „A kereszténység eltörlésének emlékére” felírással. Tíz év
múlva államvallássá lett. Voltaire kiadta a jelszót: „Taposd el a gyalázatos
Egyházat!” Halálos ágyán papért könyörgött. Szolimán azzal fenyegette Rómát,
hogy mecsetté teszi a Szent Péter templomot. Hol van ma Törökország hatalma?
Nem kell félnünk, ha Krisztus ellenségei időnként diadalt ülnek az Egyház
felett. Eddig még minden nagypéntekre felvirradt húsvét hajnala!
A vatikáni Szent Péter téren áll egy vörös
gránit obeliszk. V. Sixtus pápa a csúcsán lévő keresztbe a Szent Kereszt
ereklye egy darabját tétette. XII. Kelemen aranybetűkkel a talapzatba vésette:
„Christus vincit, regnat, imperat!” Krisztus feltámadása ezt kürtöli világgá:
a Fény diadalmaskodik, az Élet győz a halál felett, a Szeretet a gyűlölet
felett, az Igazság a hamisság felett! A kereszténység ebből a húsvéti hitből
ered. Ez lelkesít és tölt el öntudattal, ezt a diadalmas hitvallást kell
vallanunk és a világ előtt tanúságot tenni róla! Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
|
|
|
|
HOMILIA 2004
HÚSVÉTVASÁRNAP
„Mint kiűzött király
országa széléről, / visszapillant a nap a föld pereméről...” Amit Petőfi egyik
felejthetetlen versében a lenyugvó Napról írt (A puszta télen), az
tulajdonképpen elsősorban Krisztusra, a Föltámadottra érvényes. A Nap, amely
délben uralkodik felettünk, este, lenyugvásakor tűzvörös lángjának sugarával
búcsúzik birodalmától, megsimogatva még egyszer mindent a föld pereméről,
látóhatárunk széléről, olyan mint egy elűzött király, aki azonban tudja, hogy
holnap megint visszatér.
1. Krisztus föltámadásának első tanúi, a maguk is kételyek közt hányódó
apostolok arról tettek bizonyságot, hogy Jézus él, a halál nem uralkodik
rajta. Nincs a sírban, megjelenik, eszik, iszik, beszél velük, olyan mint volt
azelőtt, mégis egészen más. A görög egyház visszatérő húsvéti énekében
számtalanszor ismétli: Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a
halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott! Ez a keresztények örömének
alapja: bár szomorúak voltunk, mert Jézus meghalt, a gyalázat, a bűn, a düh, a
gyűlölet nem tarthatta fogságában, Isten erősebbnek bizonyult most is, mint az
emberi erő, amely minden látszólagos építése, gyarapítása ellenére mégiscsak
annyit rombol, pusztít, gyilkol. Húsvét hajnala ezért az Élet diadalünnepe,
Krisztusé, s benne a hívő emberé.
2. Az emberiség tudatában mindig élt valami halvány remény arról, hogy hátha
nem végződik minden a sírral, a halállal, a temetővel. Jeruzsálem keleti
részén, a Jozafát völgyben előszeretettel temetkeznek ma is jámbor zsidók,
mohamedánok, s talán nemhívők is. Azt tartják, hogy amikor a végső föltámadás
bekövetkezik, ők lesznek az elsők. Joél próféta ugyanis megjövendölte: a népek
mind Jozafát völgyébe vonulnak, mert ott ül az Úr ítéletet minden nép fölött
(vö. 4,12). Mindenütt a világon számosan vannak, akik szinte ésszerűtlenül
nagy tiszteletben részesítik halottaik sírhelyét (nemcsak az ókori egyiptomi
fáraók piramisaiba helyeztek élelmet, lovat, fegyvereket). Sokan gondolják, ha
ez az átmeneti időtartam véget ér, és kedvesek voltak halottaikhoz, akkor majd
a föltámadáskor kedvezőbb lesz a találkozás velük. Mégsem volt egységes a
halhatatlanság eszméje a különféle szellemi, gondolkodási, vallási irányzatok
között. Kikristályosodott gyökerében két ellentétes vélemény. A görög
filozófiai gondolkodás alapján az ember lelke, amely természeténél fogva
romolhatatlan, belép az isteni halhatatlanságba, amikor a halálban kiszabadul
a test börtönéből. Ettől különbözik a Szentírás világa, amely úgy tudja, hogy
az emberi személy egésze éli át a halál tényét, amelyet teremtményi létének és
az ősbűnben elbukott emberi természetének következtében büntetésként visel.
Ám, amíg a test elporlad és eggyé válik a világ anyagával, az egész ember
megízleli a halált, a lélek nem kezd külön életet, hanem az ember valamiképpen
várakozik arra, hogy Isten kegyelméből, a Szentlélek erejéből a végső
föltámadásban azt kövesse, aki elsőszülött a halottak közül, Jézus Krisztust,
és föltámadjon. A halhatatlanság tehát hitünk szerint nem jogos jussunk, hanem
drága ajándékunk. A közönséges emberi tapasztalat is arra mutat, hogy ott
lapul bennünk a továbbélés, a megmaradás, a halhatatlan örök élet utáni
kiolthatatlan vágy. Házakat, felhőkarcolókat, földalatti létesítményeket
építünk, vagyont gyűjtünk, boldogulunk, tervezünk, jó messzi időkre gondolunk
előre, és nem akarjuk tudomásul venni, hogy idelent minden nappal kevesebb idő
áll rendelkezésünkre. Úgy élünk, mintha örökké élnénk itt, pedig azért élünk,
hogy meghaljunk, és azért halunk meg, hogy örök életre jussunk odaát! Thomas
Mann figyelt föl arra, hogy a koncentrációs táborokban a halálra ítéltek
hátrahagyott dokumentumaiban szinte újra meg újra a továbbélés, a túlélés, a
lélek halhatatlanságának megvallása fogalmazódik meg. „Csodálatos – írja –,
hogy akik nem beszélnek Istenről, vagy égről, azok találják a továbbélés
ideájára a szebb, értékesebb kifejezéseket”. Lehet az életben sok mindenen
vitatkozni, a szabadságunk elég teret biztosít erre, hogy higgyünk, vagy
tagadjunk, de a nehéz helyzetekben, az életveszélyben általában megjelenik az
egységes vágy a többre, a maradandóra, az örök életre, a föltámadásra.
3. Szent Máté evangéliuma egy érdekes szóval írja le a húsvéti történést, a
latin fordításban ez áll: Angelus Domini revolvit lapidem, azaz az Úr angyala
elhengerítette a követ (28,2). Mit takar ez az ige? A revolutiot, a forradalom
ismert kifejezését. Jézus az élet harcát vívva nem tömegek lemészárlásával,
nem kegyetlen vérontással, nem barikádokkal, fegyverekkel győz, hanem saját
szenvedésének, halálának és föltámadásának erejével. Ez volt a világ
legnagyobb revolúciója, forradalma. S azóta az első húsvét óta ma is az: aki
hinni tud Jézus föltámadásában, az forradalmian újjá tudja változtatni maga
körül a világot, az tud élni, tud szolgálni, tud szeretni, akkor is, ha
segélyeket von meg tőlünk a társadalom, akkor is, ha gazdasági visszaesést
élünk, akkor is, ha elkeserítő tényekkel van teli a világ. 1945. április 9-én,
alig pár nappal a II. világháború vége előtt végezték ki egy bajorországi
koncentrációs táborban korunk un. ökumenikus szentjét, az akkor 39 éves,
evangélikus teológust, Dietrich Bonhoeffert. Utolsó szavai ezek voltak:
„Elérkezett a vég – számomra az élet kezdete!” Teológiai műveinek egy részét
börtöni levelek formájában hagyta ránk. Központi gondolata volt: a keresztjén
át minket szerető Krisztus itt van köztünk, a világ pedig az a hely, ahol az
ember felelős döntéseit hozza: bárcsak Mellette foglalnánk állást!
Húsvét van: keresztény létünk, életünk újrafogalmazásának, örömeink és
reményeink alapjának az ünnepe. Lelkesítsen minket a bűneink miatt ugyan
elűzött király, a föltámadt Üdvözítő, aki élettel tér vissza hozzánk, néz
vissza ránk a föld pereméről. Mi is követhetjük őt, addig pedig János
apostollal együtt, aki látta az üres sírt és hitt –- mi is, az Apostoli
Hitvallás szavaival mondjuk: „hiszem a testnek föltámadását, és az örök
életet!” Ámen.
Pákozdi István/MK
|
|
