|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Húsvét 2. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
|
|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Húsvét 2. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | ||
| Az Úrban hívők sokasága egyre növekedett Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből / ApCsel 5,12-16 A hívők száma napról napra növekedett. Az apostolok keze által pedig sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan egy szívvel voltak együtt Salamon csarnokában. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép nagyra becsülte őket. Az Úrban hívő férfiak és nők sokasága egyre növekedett. A betegeket kivitték az utcákra, hordágyakra és ágyakra rakták őket, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka érje valamelyiküket, s megszabaduljanak betegségeiktől. Sőt, Jeruzsálem szomszédos városainak néptömege is odaáradt, hozták a betegeket és a tisztátalan lelkektől megszállottakat, s ezek mind meggyógyultak. Zsoltár / Zs 117 Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad. Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló! Mondja hát Áron háza, hogy irgalma örökkévaló! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy irgalma örökkévaló! Szorongatásomban segítségül hívtam az Urat, s az Úr meghallgatott és tágas térre vezetett. Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? Az Úr az én segítőm, s én lenézhetem ellenségeimet. Jobb az Úrhoz menekülni, mint emberben reménykedni. Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni. Mind körülvettek engem a nemzetek, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek, bizony körülvettek engem, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek engem, mint a méhek, föllobbantak, mint a tűz a bozótban, de az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Meglöktek, bizony meglöktek, hogy elessem, de az Úr megsegített engem! Az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm. Ujjongás és diadal szava hangzik az igazak sátraiban: ,,Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölmagasztalt engem, az Úr jobbja győzelmet szerzett!'' Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. Az Úr nagyon megfenyített engem, de nem engedett át a halálnak. Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat. Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem, és szabadítóm lettél. A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram, segítséget, adj, ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal, egészen az oltár szarváig. Istenem vagy te, hálát adok neked, Istenem vagy te, magasztallak téged. Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló. Szentlecke a Jelenések könyvéből / Jel 1,9-13.17-19 Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Én, János, a ti testvéretek és társatok a szorongatásban, a királyságban és a Jézusban való béketűrésben, a Patmosz nevű szigeten voltam Isten igéjéért és Jézus tanúbizonyságáért. Elragadtatásba estem az Úr napján, és hátam mögött olyan nagy hangot hallottam, mint a harsonáé, amely így szólt: ,,Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak, amely Ázsiában van, Efezusban, Szmirnában, Pergamonban, Tiatírában, Szárdeszben, Filadelfiában és Laodíceában!'' Megfordultam, hogy lássam a hangot, amely velem beszélt; és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a hét arany gyertyatartó között az Emberfiához hasonlót, bokáig érő ruhába öltözve, és a mellén arany övvel körülövezve [Dán 7,13; Ez 9,2.11G; Dán 10,5]. Amikor megláttam őt, a lába elé hullottam, mint egy halott. A jobbját rámtette, és azt mondta: ,,Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó [Iz 44,2.6], az élő, bár halott voltam; de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai. Írd föl tehát, amiket láttál, és amik vannak, és amiknek ezek után kell megtörténniük [Dán 2,29]! ALLELUJA / Jn 20,29 Jézus mondja: Most már hiszel Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek. Evangélium Szent János könyvéből / Jn 20,19-31 Nyolc nap múlva eljött Jézus Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'' Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!'' Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.'' Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen. | ||
| á LAP |
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ LELKISÉGI GONDOLATOK Homilia: 2010 2007 2004 - Forrás + ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | |||
| HOMILIA 2010 | |||
|
|||
|
HOMILIA 2007
Az isteni irgalom vasárnapja
A 2000-ben szentté avatott Fausztina nővér
egy alkalommal látomásban részesült. A feltámadt Jézus szívéből fehér és piros
sugarak áradtak a földkerekségre. Az Úr ajkáról hallotta a bátorító szavakat:
„Add át az embereknek üzenetem. Nem büntetni akarom őket, inkább gyógyítani és
szívemhez szorítani. Nagy az én irgalmam. Bízzanak megbocsátásomban.” A
látomásban Jézus kifejezte kívánságát: a húsvét utáni vasárnapot, mint az
isteni irgalom napját üljék meg az Egyházban. És a papok Isten irgalmasságáról
prédikáljanak és a bűnösök iránti megbocsátásáról. Valljuk be őszintén,
korunkban nagyon elhalványodott a bűntudat. Ösztönzőkről, adottságokról,
örökletes tulajdonságoknak szükségszerű következményeiről beszélünk. Ezért
aztán a mai ember Isten előtt nem nagyon érzi adósnak magát. Milyen
megfontolások döbbentenek rá minket a bűn súlyosságára?
A bűn súlyossága. A Biblia úgy mutatja be a bűnt, mint Isten szentségének megsértését, irántunk való szeretetének visszautasítását, törvényeinek áthágását. Ezek a motívumok nem nagyon keltik fel lelkünkben a bűntudatot. Talán a következő szempontok közelebb hozzák tudatunkhoz a bűnt és ráébresztenek annak súlyosságára. A bűn árulás Krisztussal szemben. A bűnnel legjobb barátunkat, Jézust áruljuk el. Hasonlók leszünk Péter apostolhoz, aki háromszor megtagadta Mesterét. Vagy Júdást követjük, aki csókkal árulta el Emberfiát. Az árulást minden ép erkölcsi érzékű ember elítéli. Akkor is, ha a jó barát, a zászló, a nemzet, vagy az Egyház árulásáról van szó. Gondoljunk csak a Pál utcai fiúk legellenszenvesebb szereplőjére, Gerébre, aki átpártol a vörös-ingesekhez, elárulja barátait. Boka nem is tud megbocsátani neki. Hűtlenség az Egyházzal szemben. Isten ránk bízta várának ügyét, meghívott országába, Egyháza építésére. Mi felesküdtünk a zászlóra. Vezérünkkel, Krisztussal győzelmet, győzelemre halmozunk. A bűnnel azonban hűtlenek leszünk Hozzá és Egyházához. Minden valamire való hadseregben nagyon kényesek a tiszti becsületre. Amikor egy hivatásos tiszt hazája ellenségeivel cimborál, hűtlenné válik. Minden hadsereg eleve halálra van ítélve, ha hivatásos tisztjei nem haladnak az élen. Amikor egy keresztény vétkezik, rá kell, hogy döbbenjen: hűtlen lett. Legalább a „mundér becsülete” tartson vissza a bűntől. Becstelenség a bajtársakkal, keresztény testvéreinkkel szemben. Tudjuk, hogy a világtörténelem folyamán ilyen harc még nem folyt Krisztus és a Sátán között, mint ma. Kevesen vagyunk. Krisztus katonái, mint magányos pillérek állunk a harctéren. De mi lesz, ha kidől közben egy-egy harci állás? Ha közülünk itt is, ott is megfutamodik valaki. Akkor a Sátán áttöri a frontot és hosszú szakaszon felgöngyöli a vonalat. Ha másért nem, legalább bajtársi becsületből helyt kellene állnunk és elkerülni a bűnt. Jellemtelenség, ezért saját magunknak is kárára van. Az ember formálja, alakítja jellemét. Amint a szobrász tökéletesíti remekművét, úgy kell nekünk egyéniségünket csiszolni. Az Úr, a nagy művész, segít a márványból kicsiszolni magunkat. Ámde a bűn egy pillanat alatt széttörheti hosszú évek munkáját. A remekművet kőhalmazzá pusztítja. Mivel a bűn által az egyén is rosszabb lesz, a személyisége sérül meg, azért a közösségben is rosszabbul tölti be a helyét. A bűn tehát árt az egész Egyháznak. Isten irgalmának megtapasztalása. Talán, ha ezeket a szempontokat megfontoljuk, ráébredünk a bűn súlyosságára. De akkor megjelennek előttünk Jézus példabeszédei az irgalmas, megbocsátó, utánunk jövő Istenről. Nem eshettem olyan mély szakadékba, nem gurulhattam el annyira a piszokba, nem tékozolhattam el annyira a mennyei örökségemet, hogy Isten elzárkózzék rehabilitációmtól. Legyenek gyakori olvasmányaim azért a Jó Pásztorról, az elgurult drachmáról és a tékozló fiúról szóló jézusi példabeszédek. Az evangéliumok szerint Jézus keresztje alatt ott állt az egyik oldalon a Boldogságos Szűz, a másikon Mária Magdolna. Jelezni akarták ezzel, hogy kétféle tisztaság van, aki azért tiszta, mert nem szennyezte be magát és van, aki azért tiszta, mert fehérre mosta magát a Bárány vérében. Jézus mindkettőt magához engedi. Ne féljünk, ha elestünk, csak a mély bánat és őszinte bűnvallomás révén térjünk vissza Jézushoz. Az Ő irgalmas Szívéből ránk árasztja a piros és fehér sugarakat. Ámen. Hajnal Róbert/Magyar Kurír |
|||
|
|||
|
HOMILIA 2004
Indiában ma is
vannak, akiket Tamás-keresztényeknek neveznek, mivel hitüket a hagyomány
szerint ott prédikáló Szent Tamás apostolra vezetik vissza. Köztünk is vannak,
akiket így lehetne nevezni, de egészen más okból: az Istenhez és Jézus
Krisztushoz való viszonyuk miatt. Ezt ugyanis Tamás apostol mintájára így
fogalmazzák meg: „Hacsak nem látom, én nem hiszem”. Az apostol életében
azonban valami döntően fontos változás ment végbe, amikor nyolc nappal húsvét
után ő maga is láthatta a feltámadt Jézust. Találkozott az élő Krisztussal!
1. Szent János apostol és evangélista egy különös műfajú írásából, a Jelenések könyvéből elragadtatásának leírását hallottuk. „Amikor megpillantottam, mint egy halott, a lába elé rogytam”. A Jézussal való találkozás számára egy hatékony érintés és bátorítás. Ugyanezt éli át Tamás is abban a pillanatban, amikor Jézus sebeit meglátja. Összeomlik, s benne a kérdései, kétségei is. Hitvallásban tör ki: „Én Uram, én Istenem!” Péter is hasonlót mond ki kétszer is, Jézus föltámadása előtt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!” (Mt 16,16), majd föltámadása után: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged” (Jn 21,17). Aztán majd pünkösdi beszédében ezt tanúsítja: „Tudja meg Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!” (ApCsel 2,36) De Pál apostol is erről beszél, miután a damaszkuszi úton találkozott vele: „Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a ti hiteteteknek sem” (1 Kor 15,14). - A látás, a megtapasztalás, a találkozás és a hitvallás íve nem törik meg, hanem folytatódik az ősegyház szentjein át egészen napjainkig. Az apostol-tanítvány, Szent Polikárp szmirnai püspök, mielőtt az állatviadalra lökték, így vallott: „86 év óta szolgálom őt, és sohasem bántott meg. Hogy mondhatnék átkot Királyomra és Üdvözítőmre?” Aztán következtek neves és névtelenül a többiek közé vegyült hitvallók, vértanúk, papok, világi hívők, szerzetesek, asszonyok és gyermekek, akiknek hitvallása – akár szavukkal, akár életük példájával, vagy halálukkal is igazolva – az egyház Crédóját erősíti. Nem igaz, hogy ezekben az emberekben sohasem vetődött föl kétség, bizonytalanság, a hitnek értelmi, vagy éppen gyakorlati nehézsége, de le tudták győzni annak erejéből, aki őket is megszólította, nekik is felajánlotta barátságát, az ő sebeiket is gyógyította. 2. Minél idősebbek, tapasztaltabbak leszünk, minél árnyaltabban és mélyebben látjuk az életünket, annál gazdagabb lesz az a Crédó, amit személyesen én fogalmazok meg, ha nem is úgy, mint VI. Pál pápa, aki annak idején korunk hitvallását foglalta össze, de táplálkozva, merítve mindazoknak az embertársainak a hitéből, akik átmentek az „én”-ből induló, és az isteni „te”-ig érkező átalakuláson és hátrahagyták tanúságukat. Ide tartozik Ady verssora is: Hiszek hitetlenül Istenben / Mert hinni akarok / Mert sohse volt úgy rászorulva / sem élő, sem halott. Ez rokon annak az apának a hitével, akinek fiából néma lelket űzött ki Jézus, és így kiáltott fel: „Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24) Említhetnénk Babits hitvallását, az Örökké ég a felhők mögött-et, ami egy művészember értelmes tanúságtétele az élet, az emberi lélek és az örök értékek mellett. De ide tartozik Zorán híres slágere is: „Apám hitte...” És segítenek azok a személyes tanúságtételek is, amelyekben tudósok, vagy egyszerű, tiszta tekintetű hívő keresztények vallanak életükről, hitükről (vö. MTV-ban a Tanúságtevők c. sorozat). 3. „Boldogok, akik nem láttak, mégis hisznek!” –- mondja Jézus Tamásnak. A hitről szóló vallomás és tanúságtétel nem tetszés szerinti „függeléke” húsvét örömének, hanem szerves része. Meg kell tudnom fogalmazni, kinek hiszek és miben hiszek? Ha máskor nem, hát gyermekeinknek, akik előtt, mint drága értékünkről, nem pironkodva, nem szégyellve, őszintén és természetesen akarunk beszélni hitünkről. Egy cseh autóstoppossal beszélgettem a hitről. Azt mondta: érdekes, a múltkor is egy hívő vette fel, és vele is ugyanerről beszélgetett, nem is tudja, miért olyan fontos ez a kérdés nekünk? – Lehet, hogy ha nekem nem lenne fontos, még egy darabig ott állna az út szélén. Találkozzunk Krisztussal, hogy a hit által életet nyerjünk –- ez a húsvétot követő vasárnap meghívása mindannyiunknak, sokszor tamáskodó keresztényeknek. Sokan állítják, hogy ők hisznek, amikor felnéznek a csillagokra, amikor klasszikus zenét hallgatnak. Ám nem hisznek a betegben, az öregben, az elesettben, az újszülöttben. Erre csak az isteni irgalmasság képes megtanítani minket, ahogy Szent Fausztina nővér magán kinyilatkoztatása nyomán a pápa a mai vasárnapot az Irgalmasság ünnepévé nyilvánította. Lássuk meg őt a megsebzett emberben, a megbántottban, a peremre szorultban, a felénk közeledőben, de még ellenségeinkben is. Bárcsak őszinte örömmel és biztos tudattal érkeznének meg sokan a hit megvallásáig; és ma is igazzá válna az Apostolok cselekedeteinek ősegyházi tapasztalata: „a hívők sokasága pedig egyre növekedett” (5,14). Ámen. Pákozdi István/MK |
|||
|
|||
| LELKISÉGI GONDOLATOK | |||
|
|||
| á LAP |