|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Húsvét 6. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
|
|
L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ Húsvét 6. vasárnap / C év |
|
||
|
||||
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ SZENTÍRÁS Szentmise szentírási idézetei ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | ||
| A szükséges dolgokon kívül semmi más terhet nem rakunk rátok Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből / ApCsel 15,1-2.22-29 Isten nem akarja, hogy a szükségesnél több teher nehezedjék a hívek vállára. Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: ,,Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.'' Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást -- ők a testvérek között vezetők voltak --, és kezük által ezt az írást küldték: ,,Üdvözlet az apostoloktól és a presbiter testvérektől a pogányokból lett testvéreknek, akik Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában vannak! Mivel hallottuk, hogy némelyek, akik közülünk kerültek ki, megzavartak titeket szavaikkal, és feldúlták lelketeket, bár tőlünk megbízást nem kaptak, jónak láttuk, miután megállapodásra jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és küldjünk el hozzátok a mi igen kedves Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik életüket adták a mi Urunk, Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik mindezt személyesen, élőszóval is tudtotokra adják. Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!'' Zsoltár / Zs 66 Magasztaljanak, Isten, a népek, minden nemzet áldjon téged. Zsoltár. Ének. Irgalmazzon nekünk Isten és áldjon meg minket! Ragyogtassa arcát felettünk, hogy megismerjük utadat a földön, minden nemzet lássa szabadításodat. Áldjanak téged a népek, Isten, áldjanak téged a népek valamennyien! Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és kormányozod a földön a nemzeteket. Áldjanak téged a népek, Isten, áldjanak téged a népek valamennyien! A föld megadja gyümölcsét; Áldjon meg minket Isten, a mi Istenünk, áldjon meg minket Isten, a föld minden határa félje őt! Szentlecke a Jelenések könyvéből / Jel 21,10-14.22-23 Egy angyal megmutatta nekem a mennyből, az istentől alászállt szent várost. Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre [Ez 40,2], és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet [Iz 52,1], amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei [Ez 48,31; Kiv 28,21]. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu [Ez 48,31-35]. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. Templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten a temploma, és a Bárány. A városnak nincs szüksége sem a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt [Iz 60,1.19], és lámpása a Bárány. ALLELUJA / Jn 14,23 Jézus mondja: Aki szeret engem, megfogadja szavamat, Atyám is szeretni fogja és hozzá költüzünk. Evangélium Szent János könyvéből / Jn 14,23-29 A Szentlélek megtanít titeket mindenre, amit mondtam nektek. Jézus azt felelte neki: ,,Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, nem tartja meg szavaimat. A szó pedig, amelyet hallottatok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem. Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. | ||
| á LAP |
| L I T U R G I A ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ LELKISÉGI GONDOLATOK Homilia: 2010 2007 2004 - Forrás + ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ | |||
| HOMILIA 2010 | |||
|
|||
|
HOMILIA 2007
Jézus igéretei
A II. Világháború idején Sas-behívót kapott
az édesapa. Ez annyit jelentett, hogy három napon belül be kellett vonulnia és
azonnal a frontra irányították. A búcsúzásnál öt éves kisfia átölelte és sírva
kérte: „Ugye nem feledkezel meg rólunk? Ugye visszajössz, apa?” Csak azzal
tudta megnyugtatni: „Igen, fiam, megígérem, visszajövök.” A háború és a fogság
szörnyűségei közepette mindig fülébe csengett kisfia kérése: „Ugye
visszajössz?” – Amikor az Utolsó vacsora leírását halljuk, hasonló vágy
érződik ki az apostolok szívéből. Mintha belekapaszkodtak volna a mester
karjaiba és kérlelték volna a búcsúzó Jézust: „Ugye visszajössz, ugye nem
feledkezel meg rólunk?” Jézus pedig a búcsúzás könnyes hangulatában az
ígéretek egész sorát tette apostolainak és Egyházának. Húsvét 6. vasárnapja az
evangéliumi részlet miatt egyenesen az „Ígéretek vasárnapjának” nevezhető. Jézus ígéretei Megígérte, hogy bennünk fog lakni. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála.” Mintha apróhirdetést adott volna fel az Express újságban: „Lakást keresek Mennyei Atyám és az én számomra. Később elküldöm majd a Szentlelket is. Jelige: Tartsátok meg tanításomat!” Keresztény hitünk legboldogítóbb igazságára utal itt az úr. Ő jelen van az imádkozó közösségben: „Ahol ketten-hárman…” A rászoruló embertársban: „Amit egynek a legkisebbek közül tesztek…” Egyházában: „Aki titeket hallgat…” De mindezeknél örvendetesebb a jelenléte a megigazult ember lelkében. A kegyelem állapotában élő lélekben benne lakik a Szentháromság! Ezt a hittételt latin szóval: „inhabilitatio”-nak nevezzük. Isten a legszemélyesebb, legbarátibb kapcsolatba lép az emberrel. Úgy hatja át a lelket, mint ahogy a lakó belakja a házat. Rányomja bélyegét, átalakítja légkörét. Tudatosítsuk sokszor magunkban: a Szentháromság bennem él! Én az Ő lakóhelye vagyok. Engedd, hogy rányomja bélyegét lelkemre és magához hasonlítson engem. Hogy elküldi nekünk a Szentlelket. „Kérni fogom az Atyát, küldje el nektek a Szentlelket. Ő majd megtanít titeket mindenre, amit mondtam nektek.” Általa olyan tudásra teszünk szert, amely iskolában nem szerezhető meg, könyvekből nem sajátítható el. A Szentlélek ezen adománya birtokában volt képes Vianney Szent János, a gyenge szellemi képességű Ars-i plébános, a különvonatokon hozzá utazó gyónók tömegének csodálatos lelki tanácsokat adni. Akiket betölt a Szentlélek az „Értelem ajándékával”, azok alkalmasak lesznek mások irányítására is. Értelmességük saját tudásuk fölé emelheti őket. Sőt, a hitigazságok mélyebb felfogására is képesek lesznek. Az ő szívbéli békéjét ígéri. „Az én békémet adom nektek. Olyat, amilyet a világ még nem tudott megadni.” A világ békéje: két háború közti fegyverszünet. Béke alatt értetik: készülődés egy újabb összecsapásra. – Jézus a szív nyugalmát hozza, összhangot, harmóniát az ellentétek között. Talán hasonlatokkal, képekkel jobban megvilágíthatjuk a krisztusi béke lényegét: - amikor a kisgyermek édesen alszik fehér ágyában; - amikor szerelmesek árnyas erdőben sétálnak és a madarak énekét hallgatják; - amikor egy idős házaspár leül egy parki padra és szótlanul egymás kezét szorongatják; - amikor a viharos tenger hullámai megtörnek a móló mögötti kikötőben és az öböl csendes víztükrén biztonsággal horgonyozhatnak a hajók. Ilyen élmények alkalmával megsejthetjük, mi is az igazi béke. Jézus ezt hozza. A szív ilyen békére vágyódik. Ahol nem fenyegetik az élet viharai. Ahol kipihenheti fáradalmait és nyugalmat talál. A félelemnélküliséget, a szorongástól való mentességet. Végül megígéri visszajövetelét. Azt, amit a frontra induló apa ígért meg kisfiának. Jézus visszatér minden emberhez a földi élet utolsó pillanatában. Azt ígérte: „Én előre megyek az Atyához. Helyet készítek számotokra. Aztán a halál pillanatában visszatérek hozzátok és magammal viszlek titeket.” – Számunkra a halál azért nem félelmetes, mert Jézus kísérőként átvezet annak sötét alagútján. De visszatér a történelem lezárásakor, a világ végén, az egész emberiséghez. Akkor majd helyreáll az igazságosság: a gonoszság elnyeri büntetését, a jó megkapja jutalmát. – Erre a történelem végén visszatérő Krisztusra vár a kereszténység kétezer éve. Minden misén felhangzik ajkunkról: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!” A parúziás várakozás imája az őskeresztény kor óta nem szűnik meg ajkunkon: „Maran ata! – Jöjj el Uram Jézus!” A közmondásban azt ismételgetjük: „Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.” Jézus esetében bízhatunk abban, hogy Ő nem üres szólamokkal hiteget minket, hanem biztatásait teljesíteni fogja. Élesztgessük magunkban a reményt, szítsuk fel szívünkben a várakozás örömét, hogy boldog birtokosai legyünk egykor biztató ígéreteinek. Ámen. Hajnal Róbert/Magyar Kurír |
|||
|
|||
|
HOMILIA 2004
A húsvéti időben
egészen pünkösdig templomaink ünnepi díszben fogadnak bennünket. A szentélyben
ott áll a húsvéti gyertya, amelyet minden szentmisére meggyújtunk. A fénye
ugyan elenyészik a nappali fényességben, de mindig emlékeztet bennünket arra a
csodálatos húsvéti éjszakára. A keresztség szentségének kiszolgáltatásakor nem
áldja meg a pap a keresztvizet, hanem egy hálaadó könyörgést mond az életet
adó vízért. A feltámadt Krisztus szobra az oltár közelében áll, hogy még
érzékelhetőbben hívja fel figyelmünket Urunk dicsőségére. A liturgia színe a
fehér, amit az öröm jeleként értelmezünk. Ez a liturgikus környezet elősegíti
azt az örömteli ünneplést, amit egyházunk a mai vasárnap is tartogat
számunkra. A mise kezdő éneke a Deutero-Izajás prófétának A vigasztalás könyvéből (40-55. fejezetek) való. A fogságba hurcolt, reményét vesztett népnek bátorításra van szükség. Ezt teszi a próféta, amikor a felkent Szabadítóról beszél a könyv jelentős részében. Ennek befejező himnuszát újszövetségi gondolattal egészíti ki az egyház. Így szól mai ünnepi éneke: „Ujjongó szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja, hirdessétek mindenütt a földön: megváltotta az Úr az ő népét, alleluja”. Így jelenik meg már a mise kezdetén: Krisztus, aki a bűn és a gonosz rabságából szabadítja meg népét. Az olvasmány az Apostolok cselekedeteiből való, amely nemcsak az Evangélium terjedésének öröméről beszél, hanem elénk állítja annak nehézségeit és gondjait is. Az antiochiai egyház problémájáról van szó. Kérdés, hogy vajon meg kell-e tartani a mózesi törvényt. A döntésből látható, hogy súlyos problémának tartják az ügyet, ezért is küldik Pált és Barnabást az üzenettel Antiochiába. A döntés indoklásában azt mondják: „A Szentlélek és mi magunk úgy láttuk jónak”. Ezzel hangsúlyozzák az isteni kezdeményezést, amely különös jelentőséggel bírt mindig az egyház életében. Bár egy adódott problémáról hallottunk az olvasmányban, de a válasz csak a hála és a köszönet lehet. A 66. zsoltár ezt az igényt tökéletesen kielégíti. A húsvéti idő sajátossága, hogy a szentlecke mindig kiemel bennünket a földi életből, és valamit megmutat a mennyei dicsőségből. A mai vasárnapon a mennyei Jeruzsálemet tárja elénk nagyon szemléletesen. Az Evangélium előtti vers már felhívja a figyelmet Jézus elvárására, amit az evangéliumban bővebben fejt ki: aki szeret engem. Az Evangélium fő gondolatai: aki Jézust szereti, azt az Atya is szereti; a Szentlélek mindenre megtanítja a Krisztus-követőket, amit tőle hallottak; a nagy ajándék a békesség, amit nem tud megadni a világ; ő most az Atyához megy, de visszajön. A búcsúbeszédben elhangzott szavak egészen más hatást mutatnak most, amikor az eltávozása az apostolokban – érthetően – szomorúságot vált ki, de a visszatérte örömteli lesz a végső beteljesedéskor. E tanítások megfontolásra méltók akár a liturgia keretében tartott csendben, akár a hét folyamán csendes imádságainkban. A közös válaszunk a hitvallás, amellyel kifejezzük nemcsak egyetértésünket, hanem megújítjuk további elkötelezettségünket is. A könyörgések az ünneplés indokául változatlanul Urunk feltámadását említik. Ezen nem is lehet csodálkozni. Ez az üdvösség történetének csúcsa, amelyre az emberiség az Ószövetség korában készült. Hányszor lehettünk tanúi a választott nép reménytelenségének, lázadásának, kishitűségének. Hányszor egészen emberi módon gondolkodtak, mint akik nem is tapasztalták meg oly sokszor az Isten gondoskodását és szeretetét. De igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre: egy-egy megpróbáltatás alkalmával mindig rájöttek, hogy egyetlen menedékük az Úr. Persze, ilyenkor telve voltak reménységgel és bizalommal. Amikor pedig megtörtént a beteljesedés, számára lehetővé vált, hogy gyümölcseit élvezze. Az emlékezéssel felidézzük ezt a misztériumot, amely megszentel, és tettekre indít. A felajánló könyörgés ennek egy sajátos hatását említi: a megtisztulást. Urunk mindjárt feltámadása után megadja apostolainak a bűnbocsátó hatalmat. Csak a tiszta szív lehet alkalmas arra, hogy a szentségekhez járulhassunk. Az ősegyház életéből ismerjük, hogy a súlyosan vétkezők számára az első és a legsúlyosabb büntetés az eucharisztiából való kizárással járt. A visszatérés útja pedig nagyon nehéz és keserves volt. Nemcsak a bűnbevallás miatt, hanem az első századokban a bűnbánat tartás hosszú, nehéz és nyilvános formája miatt is. Ugyan minden misében csak egyetlen prefációt használunk, de a húsvéti idő öt prefációja nagy választási lehetőséget biztosít. Minden vasárnapnak van egy sajátosabb mondanivalója, de ugyanakkor összefoglaló tanítást tartalmaznak a húsvét misztériumáról. Urunk feltámadása nagyjelentőségű esemény volt. A régi áldozatok helyett, amelyek mindig elégtelenek voltak, az ő egyetlen, tökéletes áldozatával minden helyreállt. Halálával megtörte a halál uralmát, állandóan pártfogol minket, és új életet szerzett nekünk feltámadása által. Ezáltal a világosság fiai lettünk, vagyis nem a bűnnek, a sötétségnek vagyunk kiszolgáltatva, hanem az élet lehetősége áll előttünk. Az elmúlásunk sem reménytelen, mert a mennyország kapuja kitárul előttünk. Ezért reménnyel tölt el jövőnk a földi élet befejezése után. Fogadjuk meg Szent Ágoston intelmét: „Neki nem volt mit jóvátennie a kereszten, mert bűn nélkül ment fel a keresztre. Mi az ő keresztjében igazultunk meg, és oda rakjuk le, ami gonoszságot csak összeszedtünk, hogy az ő föltámadása által megigazulhassunk. Így kell ugyanis különbséget tennetek: Bűneink miatt adatott át, és föltámadt megigazulásunkra. Az ő kiszolgáltatásában a bűn szólal meg, föltámadásában pedig az igazság visszhangzik. Ezért tehát haljon meg a vétek, és támadjon föl az igazság”! Verbényi István/MK |
|||
|
|||
| LELKISÉGI GONDOLATOK | |||
|
|||
| á LAP |