| |
A templom
Érszegi Gábor atya
A
Szentírásban az egyház szó kettős jelentésű: megjeleníti a hívők
közösségét és megjeleníti azt a helyet, ahol a hívők közössége
találkozik. A hely megjelölésére a magyar nyelvben a templom szó
használatos.
A templom
valamennyi vallásban az a megszentelt hely, ahol a közfelfogás
szerint az emberek előtt megnyilvánul az Istenség jelenléte, aki itt
fogadja azok kultuszát, és itt részesíti őket kegyeiben és életében.
Kétségtelen, hogy a rendes lakóhelye nem tartozik ehhez a világhoz; de a
templom valamilyen módon azonosul vele, legalábbis úgy, hogy kegyelméből
az ember itt léphet kapcsolatba az Isten világával. Ez a szimbolikus
jelleg alapján megállapítható az Ószövetségben: Jeruzsálem temploma
Isten jelenlétének jele az emberek között. De csak ideiglenes jelről van
szó, melyet az Újszövetség más jellel fog helyettesíteni: Krisztus
Testének és az Egyháznak jelével.
Keresztények ők maguk alkotják az új templomot, a lelki templomot,
Krisztus Testének meghosszabbításaképpen. Ez a Pál kifejezett tanítása:
az Egyház Isten temploma, amely Krisztusra, az alapra, főre és sark-kőre
épül (1Kor 3,10-17; 2Kor 6,16kk; Ef 2,20kk); kiváló templom, ahol zsidók
és pogányok megkülönböztetés nélkül egyazon Lélekben járulhatnak az
Atyához (Ef 2,14-22)
Krisztus
Testének tagjaként minden keresztény maga is Isten temploma (1Kor
6,15; 12,27), és teste a Szentlélek temploma (1Kor 6,19; vö. Róm
8,11). A két állítás összefügg; mivel a feltámadott Jézus teste, akiben
testileg az Istenség lakozik (Kol 2,9), Isten igazi temploma, azért
testének tagjai, a keresztények, vele együtt alkotják a lelki templomot;
hitben és szeretetben közre kell működniük annak növekedésében (Ef,
4,1-16). Így lesz Krisztus az az eleven kő, amelyet az emberek elvettek,
de amelyet Isten kiválasztott. A hívők, maguk is eleven kövek, vele
együtt lelki épületet alkotnak, hogy szent papsággá legyenek, amely
lelki áldozatokat mutat be (1Pét 2,4k; vö. Róm 12,1). Íme a végleges,
nem emberkéz által megépített templom: az Egyház, Krisztus teste,
Isten és az emberek találkozásának helye, az isteni jelenlét jele a
földön. Ennek a templomnak a régi szentély csak jellegzetes, de
tökéletlen, ideiglenes és most már túlhaladott előképe volt.
A
kőtemplom, mely megjeleníti a Rákoscsaba Újtelepi Egyházat
Budapest –
Rákoscsaba-Újtelep – Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia
A hely,
ahol a kőből épült templom fekszik két részből tevődik össze:
Rákoscsaba
Újtelep, a régen Szent László telepnek nevezett rész, és Rákoskert.
A plébánia
területén Rákoscsaba Ófaluból választották le. A szervező lelkész
Kránitz Imre. A templomépítés ötlete 1933-ban fogant meg a környék
népében. Az építkezés 50000 akkori pengőbe került és már a háború
befejezése előtt elkészült. Egyszerű csarnok épült. 1940-ben Zadravetz
István tábori püspök áldja meg. Első plébános Kránitz Imre volt.
1956-ban a bevonuló szovjet csapatok szétlőtték a templom főbejáratát.
Ezután kapta a templom új homlokzatát ezüsthegyi terméskőből és ekkor
épült meg ízléses, modern harangtornya Lux Miklós püspöki tanácsos
plébánossága alatt. Az orgonát is ő építette. A zsinati rendelkezés
szerint modern liturgikus formában építették át a templom belső terét.
Az oltár anyaga süttői márvány, a terveket Sámson József építész
készítette.
Dr. Zsóka
Sándor szentszéki bíró plébánossága alatt kiépült a környezet, amely
alkalmas körmenetek és más rendezvények megtartására. Többek között
hangerősítő rendszert készíttetett, felújíttatta a templomi elektromos
hálózatot, és a harangokat. A plébánia az 1993-as egyházmegyei
határrendezés során került a váci egyházmegyétől az Esztergom-budapesti
Főegyházmegyéhez. 1995-ben kaptam plébánosi megbízatást. A
plébániaépület teljes belső felújítása halaszthatatlan kérdéssé vált. Az
épületet kiegészítettük közösségi helyiséggel.
Az
Apokalipszisben az égi templom képe egybeolvad a földi templomával, ami
az Egyház. Itt a földön van egy templom, ahol a hívek Istennek hódolnak;
a pogányok külső csarnokait tapossák, az Egyházat fenyegető üldözés
jelképeként (Jel 11,1k). De a magasban is van egy templom, ahol a
feláldozott Bárány trónol, és ahol az ima és a dicséret liturgiája
folyik (5,6-14; 7,15). Az idők végén megszűnik ez a kettősség. Amikor
ugyanis majd az égi Jeruzsálem, a Báránynak az örök menyegzőre
felékesített jegyese a földre száll, többé nem lesz szükség benne
templomra; temploma maga Isten és a Bárány (21,22) lesz. A
híveknek nem lesz szükségük több jelre, hogy Istenhez jussanak - színről
színre fogják őt látni, hogy teljesen részesedjenek életében.
Érszegi
Gábor 2002. december
|
|
