Boldog névnapot!
Isten éltessen sokáig

"Bölcs és értelmes szívet adok neked"

 
 
 
 
Miért lett Kriszti a neved?
 
Krisztina annyi, mint ‚szent olajjal megkent’ (chrismate uncta): illatos balzsam töltötte be magatartását, az áhítat olaja a gondolkodását, áldás a szólását.
 
 
Krisztina a latin Christinus férfinév női párja, jelentése: Krisztushoz tartozó, keresztény.
 
 
Szent Krisztina,
Velence és Bolsano patrónusa

 

 

 

Santa Cristina
Szent Krisztina
Krisztina Tirusból származott. Szülei nemes emberek, de pogányok voltak. Leánygyermeküknek a Krisztina nevet adták nem pogány okoskodásuk alapján, hanem Isten elrendeléséből. Amikor 11 éves lett, rendkívüli szépséggel rendelkezett. Atyja meg akarta óvni minden káros befolyástól és azért külön lakrészben tartotta, a legjobb szolgálókat rendelve mellé. Körülvette leányát arany és ezüst bálványszobrokkal és megparancsolta, hogy mindennap mutasson be előttük áldozatot. Szépsége miatt sok kérője akadt, de az atya senkinek sem adta őt, hanem a pogány bálványok szolgálatára akarta rendelni. A leány, ablakán kinézve sokat gondolkozott az igaz Isten felől. Egy angyal, megjelenvén neki, kioktatta az igaz hitről, de a vértanúságról is. Krisztina buzgóságában összetörte az összes bálványszobrot. Pogány atyja Urbán ezért megkorbácsoltatta és börtönbe vetette. Állhatatosságát sem ő sem a bírói ítélet nem tudta megingatni a keresztény hitben. Hő maradt mindhalálig.  12 éves korában karddal és lándzsákkal átszúrva nyerte el a vértanúságot 300 körül.
 
Forrás: http://parochia.freeweb.hu/Szentek_elete/Szentek_elete.htm
 
Szent Krisztina
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_krisztina
Érdy-Kódex: Szent Krisztina története
http://magyar-irodalom.elte.hu/erdy-kodex/html/maimagyar/krisztinamai.html
Szent Krisztináról
http://mek.oszk.hu/04600/04626/html/legenda0067.html
 
 
Cairo, Francesco del
(Varese, 1598 - Milánó, 1674)
Szent Krisztina
 
Forrás:
http://www.nagyhazi.hu/kepes.php?id=38
http://www.nagyhazi.hu/tetelek.php?&id=38&tp=20&page=1
 
 
Santa Cristina, part. del Trittico dell'Epifania. Tempera di Marcello Moscini (1999)
 
 
 
Forrás: http://www.basilicasantacristina.it/
Minden oldala nagyon érdekes!
Szentbeszéd Szent Krisztináról
Vegyünk egy másik szentet, aki miatt szintén nem kellett sírnia az Úr Jézusnak, aki példakép előttünk ma is. Fiatal leány, Krisztina. Szép a neve, Krisztusról kapta. A Krisztusnak megfelelő női név a latinban Krisztina. Krisztus és Krisztina egyazon tőből származnak. Ez a fiatalleány a leggazdagabb családok egyikének gyermeke volt. A Tiberis partján voltak palotáik. A házaik tele voltak a világ minden tájáról összerabolt arannyal és drágakövekkel. Elgondolhatjátok, mennyi gazdagság lehet egy ilyen házban, hogyha egy család 800 esztendőn keresztül örökli mindazt, amit katona ősök, a császárok főemberei összerabolhattak Germániában, Hispániában, Numídiában és mindenfelé Kis-Ázsiában. Egyetlen egy férfiősnek sem volt bátorsága ahhoz, hogy ezt a sok összerabolt kincset, a sokmázsányi aranyat és ékszert szétszórja, és azt mondja: mindehhez könny tapad, mindehhez vér tapad és az igazságtalanság hurcolta össze, megsiratták a messzi erdőkben.
Ki tudja, hány embert kellett legyilkolni, hány falut felperzselni, mennyi hegyi lakosnak kellett elvenni az életét, míg ennyi kincs itt, Rómában összehalmozódott! A fiatal keresztény leány, aki nemrég még élvezte a nagy gazdagságot a római márványpalotában, megismerte a legnagyobb értéket, Krisztust, Krisztussal a tisztaságot, a lélek ártatlanságát és többé nem volt előtte érték az arany, az ezüst, a gyémánt, a drágakő, a márvány palota.
 Édesatyja egy volt azok közül, akik ezt a sok kincset a provinciában összerabolták mások vére árán. Egy szép napon éppen azzal dicsekedett leányának: ,,Nézd, mit adok neked: Rómában nincs még egy leány, akinek annyi gazdagsága volna, mint neked.'' S akkor az a fiatal leány -- és éppen ez mutatja Krisztina lelki nagyságát --, szétszórta az összerabolt kincseket, századok gazdagságát, összetörte az arany bálványokat. Kis keze szétszórt mindent, amire büszke volt egy család. Az apa csak állt és nézte, mi történik. Nem értette meg, hogy egy leánylélek most föléje nőtt a katonaősöknek, a rabló-ősöknek. Egy kicsiny leány több lett most az összes patríciusoknál, meg a légiók vezetőinél. Krisztina döntött. Szembe került a kincsekkel, a pogánysággal. Atyja, aki látta meggyalázva háza kincseit a márvány Jupiter-szobrot, az ékköves Vénusz-szobrot, egyenesen rohant a császárhoz és feljelentette saját leányát. A bíróság -- ahogyan szokott -- ítélkezett. Egy fiatal leányt halálra ítéltek, mert föléje nőtt az összerabolt kincseknek, mert a lelke csak Krisztushoz, a kereszténységhez, az igazsághoz, a tisztasághoz húzta. Krisztina ma is gazdagabb, mint a világ összes palotái. Sok fővárosa van a világnak. A fővárosokban sok kincs és érték lehet összezsúfolva. De az összes kincstár nem ér fel szent Krisztina lelki gazdagságával. Az Egyház azt tanítja ma is, hogy a lélek a tisztaságban, és tökéletességben minden fölé emelkedik, s ha mi Krisztina lelkületével nézünk a világba, akkor miattunk sem kell szomorkodnia, minket sem kell siratnia az Úr Jézusnak. Így őrizhetjük meg az Úr Jézus szeretetét.
 
Szent Krisztina, tiszta, élő, lobogó hitével jöjjünk az Úr Jézushoz!
 
Forrás: http://www.communio.hu/ppek/konyvek/tjszb101.txt
 
Az Úrnapja és Szent Krisztina
A bolsenai csoda a XI. századi Szent Krisztina-templomban történt. A templomot egy szent kislány emlékére emelték, aki tizenkét évesen, 305-ben szenvedett vértanúságot Diocletianus császár keresztényüldözése idején.
Az Úrnapja az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódik. Egy az Apostolfejedelem sírjához zarándokló cseh pap nem messze Rómától szentmisét mutatott be a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pillanatában kétségek gyötörték afelől, hogy a kenyér és a bor valóban Krisztus testévé és vérévé válik-e. Ekkor a pap megdöbbenve vette észre, hogy a megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra. A nagy tisztelettel körülvett ereklyét 1264. június 19-én átvitték Orvietóba, abba a városba, ahol éppen IV. Orbán pápa tartózkodott. Ő hirdette ki Úrnapja ünnepét.
Az ünnep teljes neve: Az Úrnapja, az Úr Testének és Vérének ünnepe.
 
A bolsenai eucharisztukus csoda a Szent Krisztina templomban
http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?id=27921
Úrnapja eredete
http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=1662&articleID=
6109&ctag=articlelist&iid=1
 
 
 
 
Sienai Szent Katalin és Szent Krisztina
Sienai Szent Katalint 1375-ben meghívták Pízába. Itt kapta meg az Úrtól küldetésének és életének pecsétjét: április elsején, a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.
A szentté avatást II. Pius pápa 1461. június 29-én végezte. Szent Katalint 1939-ben – Assisi Szent Ferenccel együtt – Itália védőszentjévé nyilvánították
 
 
Szent Krisztina élete ma az Egyházban
Bolsenai Szent Krisztina templom
http://www.basilicasantacristina.it/
 
Torino - Szent Krisztina-templom (Chiesa di Santa Cristina)
http://it.wikipedia.org/wiki/Chiesa_di_Santa_Cristina_a_Pimonte
 
 
Szent Krisztina kolostor
 
Bolognában a Szent Krisztina kamalduli szerzetesnők
 
Jézus és Mária Gyermeksége Társulat Szent Krisztina Védelme alatt
 
Bolsenai Santa Cristina templom

Bolsenai templom
http://www.basilicasantacristina.it/
Minden oldala nagyon érdekes!

Lorenzo Lotto: A Szent Krisztina oltár. 1505. Fent: A halott Krisztus angyalokkal, Lent: Santa Conversazione, Madonna a Gyermekkel, Szent Péterrel, Szent Krisztinával, Szent Liberálissal, és Jeromossal.
V.o. 177x162 cm, Chiesa di Santa Cristina al Tiverone, Treviso
Forrás: http://muveszettortenet.freeweb.hu/id36.htm
 
Santa Cristina

 

Képek Santa Cristináról
http://timeaglueck.spaces.live.com/photos/cns!3425F4A8C2FEBF79!2859/
Santa Cristina bor
A Santa Cristina 1946-ban a klasszikus olasz vörösbor etalonjakánt vonult be az olasz bortörténelembe.
 
Santa Cristina bor
http://www.bortarsasag.hu/hu/wine/antinori-santa-cristina-2006?PHPSESSID=c
http://www.bortarsasag.hu/hu/boraszok/antinori
 
Mi a krisztina szél?
Krisztanaszél
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=10&pid=&pev=
2007&pho=07&pnap=24&kat=&searchkey=&hol=&n=migova
 
Mosonmagyaróvár és Szent Krisztina
Mosonmagyarovár - üvegkoporsó
http://www.orszagismeret.hu/telep_info.php?id=143
Szent Krisztina Kórus -Mosonmagyarovár
http://www.katolikus.hu/news/20010702.html
Mosonmagyaróvár - Adventi koncert
http://www.mosonmagyarovar.hu/archiv/adventi_koncert
 
Tornanádaska és Szent Krisztina
Templom Tornanádaskán
http://www.eger.egyhazmegye.hu/html/temp_
pleb_elemei/temp_pleb_szendroi_esp.htm