Ha az Isten meglátogat…   Kedves Marianna! Bár igen messze élünk egymástól, mégis hitben, gondolkodásban egyek vagyunk. Ezért engedd meg, hogy egy pár sort írjak neked az elmúlt hónapokról. Januárban meghalt Anyukám. Áprilisban pedig a Nagymamám (Anyukám Anyukája). A Jóisten kegyelme adott erőt nekünk eddig is, most különösen. Anyukám az utolsó két évben minden idejét imádságos pps-ek szerkesztésével töltötte, egy weboldalt kapott tőlünk ajándékba tavaly: www.merzsi.hu, szeretettel ajánlom neked is! Anyukám éppen olyan volt, mint a weboldala – megható és vicces történetek vették körül. Néha annyira nevetett, ha „bolondoztunk” neki, hogy a könnyeit törölgette a nevetéstől. De megható történetek, szenténekek is könnyet tudtak csalni szemébe. Az utolsó imádságot januárban, az ágyban fekve fejezett be. Halála után jutott eszünkbe, hogy megnézzük milyen imádság volt az, amit  akkor készítetett. Így találtuk meg számítógépén az utolsó dátumnál a nekünk készített utolsó imádságot: Áldás. Örömteli és megható volt olvasni, „utolsó üzenetét”, nekünk, a gyerekeinek és az unokáinak.  (Leírom neked ide, de nézd meg a képes pps változatát is.)   Azon az úton menj tovább, amire tanítottalak!   Áldott legyen a szív, mely hordozott, És áldott legyen a kéz, mely felnevelt Legyen áldott eddigi utad, És áldott legyen egész életed. Legyen áldott Benned a Fény, Hogy másoknak is fénye lehess. Legyen áldott a Nap sugara, És melegítse fel szívedet, Hogy lehess meleget adó forrás A szeretetedre szomjasoknak, És legyen áldott támasz karod A segítségre szorulóknak. Legyen áldott gyógyír szavad, Minden hozzád fordulónak Legyen áldást hozó kezed Azoknak, kik érte nyúlnak.     Áldott legyen a mosolyod, Légy vigasz a szenvedőknek. Légy te áldott találkozás Minden téged keresőnek. Legyen áldott immár Minden hibád, bűnöd, vétked. Hiszen aki megbocsátja, Végtelenül szeret téged. Őrizzen hát ez az áldás fájdalomban, szenvedésben. Örömödben, bánatodban, bűnök közti kísértésben. Őrizze meg tisztaságod, Őrizze meg kedvességed. Őrizzen meg Önmagadnak, és a Téged szeretőknek.   Így köszön el az én Anyám – ez annyira jellemző rá! Ebben az imádságban benne van az egész gondolkodása, hite és gondoskodó szeretete. Ezzel az Anyai áldással folytatjuk utunkat. A Jóisten szeretetének még egy-két jelét örömmel írom neked. Anyukám kórházban halt meg. Váratlanul ért minket, nem számítottunk rá. Ott álltunk a kórteremben az Ő szótlansága mellett… Minden gondolkodás, vagy fontolgatás nélkül a Miatyánkot kezdtem el mondani, és csak később vettem észre, hogy hangosan imádkozom. Arra lettem figyelmes, hogy az Öcsém és Apám is mondja velem. Majd szenténekek jutottak eszembe, és más imádságok. Elmondtuk Anyukámnak kedves imádságát, Most segíts meg Mária, és elénekeltem kedves énekét, Jézus Szíve szeretlek én, segíts át az élet tengerén… Több mint egy óráig imádkoztunk, így kísértük el Őt a nagy Találkozásra. Sohasem gondoltam magamról, hogy egy kórteremben hangosan fogok imádkozni, énekelni, mert én olyan magamban imádkozós fajta vagyok – de akkor, ott így történt. A többi beteg, bejövő nővérek csendben hallgattak. Talán a Jóisten akarta így. Anyukám temetése előtt kezembe vettem a Bibliát – gondoltam beleolvasok, nehogy valami fontosat elfelejtsek. E soroknál nyílt ki a Szentírás: „Kitartás az apostoli munkában” 2Tim 3.10-4.8 Hát ez az, amit ne felejtsek el? Ez a fontos! Igen bevallom, sokszor belefáradok a Szolgáló szerkesztésébe, néha talán feleslegesnek is tartom. Rengeteget dolgoztam már vele, még sincs kész még 50%-a se. De megfogadom a tanácsot, kitartok az „apostoli munkában”. Most újra nekilátok a Szolgálónak, és ezek a szentírási sorok, erőt adnak!!! Anyukám kérésére temetésén csak mi, a családja voltunk jelen. Emberileg szinte hihetetlen lelki békességben, a mennyország örömében voltunk ott. A huszonéves gyerekeim, a harminc éves öcsém, mind az Isten szeretetének békéjében voltunk. Nem a szomorúság könnye, hanem ez a béke töltötte be szemünket. Február 7-e volt, és a tél ellenére több száz madár hangja zengett fel a temetőben a temetéskor. Minden felől szóltak körbe körülöttünk, nem egy, hanem sokfajta madár éneke borította el a temetőt. Soha nem hallottam még ilyet (pedig a Gábor atya halála óta, 7 éve minden héten megyek a temetőbe). Bevallom először gondoltam, talán „én halucinálok”, ezért megkérdeztem a többieket, hogy ti is halljátok a madarakat? – mind hallották. Csodálatos volt, csak álltunk a madárénekben, és egyetlen egy madarat sem látott egyikünk sem. A szentmisére meghívtunk minden ismerőst. Nagyon sokan voltak, mert Anyukámat sokan ismerték, szerették. Gyászmisén ennyien még sohasem voltak a templomunkban. Gondoltam, Anyukám még a halálával is be tud hívni a templomba olyanokat, akik nem járnak arra. A virágokat, koszorúkat az oltár elé tettük le, beborítva lépcsőket, és meggyújtottuk a húsvéti gyertyát. Feltámadási énekeket énekeltünk, és elénekeltük az ő legkedvesebb szenténekét: „Jézus Szíve szeretlek én…”, az István atya (aki, gyerekkori barátunk, és Anyukámat is jól ismerte) felolvasta az „Áldás” imádságot – és azt mondta „Erzsi néni egész élete ez az imádság volt”.  Lelki békességünket ez a szentmise még jobban megerősítette.   A Nagymamám 88 éves volt, Anyukám volt a 3. gyereke, aki meghalt. A halálhír lesújtotta, három napig nem evett, nem ivott. De a hite erőt adott neki. „Mindhárom gyerekem a Jóistennél van, és ez csodálatos.” – mondta. Felkelt, felöltözött és enni kért. Itt élt velünk egy házban, 9 éve a kapun sem tudott kimenni, csak a lakásban tudott lassan lépegetni. Mindig ezt mondta: „az én dolgom már csak az, hogy imádkozzak”. Jókedvű volt, vicces, mindegyikünk gondja, baja érdekelte. Nagyon sokat énekelt, az összes szenténeket ismerte. Anyukám halála előtt is nagyon nehezem ment, ezután már a lakásban is tolókocsiban ült. Nagyböjt 4. vasárnapján azt mondta, „úgy érzem az erőm elhagyott”, másnap este 7-kor csendesen elaludt, átaludta magát a Jóistenhez. Imádkoztunk az Öcsémmel, majd a többiekkel is a csendesen fekvő Mama mellett, ahogy ő tanított minket. Meghatódva, de örömmel osztoztunk vele a Találkozás örömében. És később tettük, amit ilyenkor kell, telefonálás, orvos, halottszállító, stb. Én azonban azon vettem magam észre, hogy egy éneket dúdolgatok halkan, szinte magamban. Gondoltam is, nem vagyok normális, most halt meg a Nagyanyám, én meg dúdolgatok. De ismét, ismét csak dúdolásztam. Mi ez az ének? És percekig gondolkoztam a szövegén, újra és újra dünnyögve. Végre eszembe jutott az első sora: „Ragyogni látom égi fényed, ó Jézus áldott szent neve”. Hát ezért dúdolászom én ezt! Ez az egy sor ismét olyan békességgel tudott eltölteni, ami nem emberi erőből származik. És dúdolgattam napokon át, azóta is nap mint nap. Ezt az éneket a Nagymamám énekelte, a fülemben van még most is a hangja, tőle hallottam. A temetésen szintén csak mi voltunk jelen, és ugyanolyan csendes békességgel, Isten szeretetében álltunk a sír mellett. Újra átélhettük azt a csodát, amit két hónappal hamarabb. A madarak ugyan most nem énekeltek a temetőben, de a szél előttünk lengette azt a szalagot, amit sírkoszorújára tettünk: Dicsértessék a Jézus Krisztus! És ez nekünk elég volt a békéhez.   Azt hiszem a gyerekeim és az öcsém egy éltre megtanulták a mennyei születésnap örömében való részesedést. Igen, én is többször elmondtam magamnak is, nekik is még Anyukám halálakor: „Merjünk vele örülni !” Isten maga a szeretet, ezért a szeretet örök. A szeretet megmarad köztünk akkor is, ha mi nem látjuk az elköltözötteket. Örök kötelék köt minket össze, amit maga Isten tart egybe. Nem búcsúzunk, mert „hiszem a szentek közösségét” – imádkozzuk, és ezt most életünkben is valóra váltjuk. Együtt maradunk az Isten jóságából fakadóan. A szeretet szent, amit mi nem temettünk el. Az Ő jelen boldogságuk békét ad nekünk, és az Ő imájuk, szeretetük tovább segít minket! Anyukám temetési miséje után odajöttek hozzánk részvétet kívánni. Mindenkinek volt egy-két szava, és én valakinek hirtelen azt válaszoltam: „erősek vagyunk, mert annyi halott áll már mögöttünk, ők támogatnak minket „  Odalépett hozzám valaki sírva, sajnálom Anyukádat. „Nem őt kell sajnálni, hanem azt, akinek nincs hite” – válaszoltam. Aznap többen így köszöntek el tőlem: „Köszönöm a vigasztaló szavakat.”, de az is igaz, hogy sokan elég furcsán néztek rám. A Gábor atya mindig azt mondta, „a halálban az Isten meglátogat minket”. Bevallom ezt régen nem értettem, sőt furcsán hangzik, úgy gondoltam. Amikor a Gábor atya meghalt, megértettem. Örök hálával tartozunk Istennek ezért a látogatásért. Megmutatta jóságát, irgalmát, a benne való bizalom erejét. Igen, Isten különös kegyelmet tud adni. A Gábor atyáról jut eszembe egy régebbi történet. Az Ő halálakor is különleges lelki erősség töltött el. Mégis egy pár héttel temetése után, mikor kint voltam a temetőben a sírjánál, bánatosan köszöntem el, és indultam haza. Pár lépés után a Gábor atya hangja „villant át rajtam”: „Deo Gratias. Ne felejtsd el! Deo Gratias.” Értetlenül ballagtam tovább. Deo Gratias – hogy jön ez most ide? Azt jelenti, Istennek legyen hála!  És amikor ezt kimondtam: „Istennek legyen hála!” megértettem, hogy kell gondolkodnunk - megholtjainkról  és minden másról: Hálával. A Gábor atyával minden nap mikor bejött a szentmiséről, szokás szerint így köszöntöttük egymást: Deo Gratias (akkor én voltam a sekrestyés). Talán ezért is olyan fontos nekem az a nagy igazság. Azóta is mindig így köszönök el a temetőben: „Deo Gratias. Nem felejtettem el! (Ezért van felírva a Szolgálóra is!) A Gábor atya sírkövére az a mondat van felírva, amit ő írt saját kezével egy szentképre: „Krisztus az én életem.” Gondoltam, ha már ő írta saját kézzel, írjuk ezt a sírköre. Aztán gondoltam: furcsa írás ez egy sírkőre - de mégis kitartottam az első gondolatom mellett: legyen ez! Akkor értettem meg igazán, amikor először elolvastam a sírkövön. Lehet ennél igazabbat írni egy meghaltnak? Krisztus az én életem. Azóta is mindig örömmel olvasom a sírkövön, és arra kérem Gábor atyát (az én mennyországi bátyámat), hogy imádkozzon értem, hogy nekem is Krisztus legyen az életem, itt földön is és majd ott az örök Hazában.   Ne haragudj, hogy ilyen hosszú levelet írtam. Csak egy pár sorra gondoltam, de ennyi lett belőle. Mindezt még soha nem írtam le senkinek, úgy gondoltam te megérted. Gondoltam a Szolgálóra írhatnék Isten különleges kegyelméről, a mennyország öröméről és végtelenségéről, de egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet. Azt hiszem mások sokan inkább bolondnak tartanának, de nincs is nagyobb öröm attól, mint Isten bolondjának lenni.   Szeretnék tőled kérni valamit. Az ének, amit a Nagymamám halálakor dúdolásztam, igaziból nem ismerem, csak a Nagymamám hangja van a fülemben. Én ezt az éneket sohasem énekeltem azelőtt, a szövegét (nem elfelejtettem) sohasem tudtam. Egy-egy sora hangzik fel bennem a Nagymamám hangján. Azt szeretném kérni tőled, hogy próbáld meg kideríteni a szövegét. Én már próbáltam itt is, vidéken is, de senkit nem találtam, aki ismeri. Ennyit tudok: „Ragyogni látom égi fényed, ó Jézus áldott szent neve……szent malasztját…..az ember milliók felett. Ragyogni látom napsugarát, szívembe szórja szirmait…fülembe zúgja titkait.” Valószínűleg három versszakos. A dallamát egészen végig tudom, pedig nem 4 soros, hanem vagy 8, de azt tudom! Ha tudsz segíteni nagyon megköszönném!   Elküldöm neked a szentírási idézetet, amit „nem szabad elfelejtenem”.   2011. január 28.                               Kitartás az apostoli munkában                                2Tim 3.10-4.8  10Te követtél a tanításban, életmódom és életcélom tekintetében, a hitben, a kitartásban, a szeretetben, a türelemben, 11az üldöztetésekben és a szenvedésekben, amik Antióchiában, Ikoniumban és Lisztrában értek. Mi minden üldöztetést magamra vállaltam! De az Úr mindig kimentett. 12S az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban. 13A gonoszok és csalók viszont egyre mélyebbre süllyednek: tévúton járnak és tévútra vezetnek. 14Te azonban tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. 15Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. 16Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, 17hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen. 1Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: 2hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. 3Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. 4Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. 5Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat. 6Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. 7A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. 8Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.   Jó évkezdést és tanévet kívánok neked! Baráti üdvözlettel: Betti