DEO GRATIAS WEB
 
S z e r k e s z t ő i  -  B e m u t a t k o z ó
 
 
 
Római katolikus vagyok. A katolikus hit alapjait kisgyermekként ismertem meg, mely ifjúságomnak és felnőtt koromnak is meghatározója lett. Tizenéves gyerekeinket is férjemmel együtt a keresztény értékek szerinti életre neveljük. Általános iskolai tanítóként ismerhettem meg a gyerekek lelkiségét, majd később egyházi iskolában és plébánián tanítottam hittant. 2005. augusztus 15-től foglalkozom a hittan internetes megjelenésével.
Szerkesztő: Bódi Gáborné (Jh.Betti) hitoktató pedagógus, közoktatási és minőségirányítási szakértő
 
 
Bemutatkozó +
A templom több évtizeden át a mindennapi életünk fontos helye lett. Férjemmel is a templomban ismerkedtünk meg (még gyerekként, együtt voltunk mindennapi ministránsok). Később fiatalként házasokként színjátszókört alapítottunk a hittanosoknak. Gyerekeink már 5-6 évesként az oltárnál ministráltak. Egyházi iskolában tanítottam (hittant is), és 1996-ban lettem plébániai hitoktató, majd sekrestyés, temetőkántor, egyházi rendezvények szervezője, hittanos táborvezető és egyházközségi újság (Szolgáló) szerkesztője. Mindezen munkában családom is teljes odaadással részt vett. A gyerekeink azóta már megnőttek, huszonévesek, tanulnak. A fiunk végzett kőszobrász, jelenleg építészmérnöknek tanul, a lányunk pedig webprogramozás után óvodapedagógusnak készül nagy örömmel. Azt hiszem mindketten megtaláltak a nekik való utat. A férjem (hogy ő se maradjon ki a sorból) építőmérnök, a BME-n mestertanára, és városok vízellátását tervezi. Mi négyen nagyon jól megértjük egymást!
 
Egy ilyen bemutatkozóban illik leírni néhány adatot is magamról. 1967-ben születtem (az ősz haj jól látszik a fekete közt!). Védőszentem megegyezik templomunk védőszentjével: Árpád-házi Szent Erzsébet (de engem mindenki Bettinek hív), bérmálkozási védőszentem Szent Johanna (akit akkori plébánosunk, Dr.Zsóka Sándor tanácsára választottam - aki, azt mondta: "Te olyan Johannás vagy. Most a ministránsok vezére vagy, de később egy hadsereged is lehet." Így lettem Jh.Betti.) Férjemmel 1986-ban kötöttünk házasságot. Egy-két iskolába is jártam, hogy kicsit okosodjak: Budapesti Tanítóképző Főiskola (1985-88), Ward M. Hitoktatóképző-OHB (1991-1994), Pázmány Péter Katolikus Egyetem - Bölcsészettudományi Kar: Közoktatási szakértői szak és Minőségirányítási szakértői szak (1999-2003).
 
 
 
Bővebb bemutatkozás
Úton webnapló és Deo Gratias templomi album
Mindkettő a Szolgáló hittan weboldala
 
 
A több tíz év sok tapasztalatot adott a hittannal kapcsolatban. Az egyetemi tanulmányomat is elsősorban hitoktató pedagógusként végeztem, így szakdolgozatom is a hitoktatás minőségirányításának új módját tárta fel:
"A keresztény nevelés útkeresése"
(PPKE-BTK 2002.)
 
A hittan interneten való tanítását 2005-ben kezdtem a Szolgáló weblappal (ma Szolgáló hittan). 2006-ban kérvényeztem, hogy az országos ismertségű startlapok közt Hittan.lap indulhasson. A további években több katolikus startlap bejegyzését indítványoztam
(Ministráns, Magyar szentek, Szent Erzsébet, Szent Imre, Szent Pál) - ezeknek a startlapoknak a szerkesztője vagyok jelenleg is.
2008-ban indítottam a Hittankönyvek weblapot.
 
 
Szerkesztett weblapok:
Deo Gratias Web
társoldalai:
Szolgáló hittan
Katolikus hittan
Hittan misszió
Hittankönyvek
 
Szerkesztett startlapok:
Hittan.lap
Ministráns.lap
Magyarszentek.lap
Szent Erzsébet.lap
Szent Imre.lap
Szent Pál.lap
 
A JELEN FELADATAI
A hittan interneten való megjelenése jelentős, fontos feladat, így a 2011-re két új weblapot indul: Katolikus hittan és Hittan misszió.
Ezzel a két új weblappal országos összefogásra hívom mindazokat, akik a katolikus hittan tanításának és tanulásának sorsát szívükön viselik. Az új weblapok elsőrendű célja, hogy eleget tegyünk Egyházunk jelentős céljának, mely Krisztus tanításának továbbadása.
 
A webmisszió célja: "Több katolikus hittant az interneten! - egyre több katolikus tanító és ismeretterjesztő jellegű weblap legyen!
A "Katolikus hittan" weblap olyan link-katalógus lesz, amely kiváló hittan linktárak gyűjteménye, hogy mind a családban, mind a hittan tanítóknak az internet is segítségére legyen. A "Hittan misszió" weblap a hittan tanításáról szól (Hittan a családban, Hittan az Egyházban, A hittan pedagógiája, Új utak a hittanban).
 
2010. november 5.                  Szerkesztő: Jh.Betti